Ugrás a kommentre

The Clone Wars Blu-Ray kritika – 3. évad


Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

The Clone Wars Blu-Ray kritika – 3. évad

 

front_bd.jpg

 

 

Áttekintés

 

Végre ez a pillanat is elérkezett. Bevallom nem siettem el a kritika írását, de mivel nyakunkon a negyedik évad kiadása, így nem késhetett tovább a „secret revealed” alcímre hallgató harmadik szezon értékelése!

Az évaddal semmi baj nem volt, sőt, a sorozat történetében vízválasztónak is tekinthetjük. A 12 –ik résztől ugyanis majdnem minden szereplő új karakter modellt kapott, és a történetek vonala is eltávolodott az addig sokszor feltűnő politikai irányzattól. Ezek helyét új, misztikus karakterek és titokzatos történetek vették át. Monumentális történeti szál indult el a Nightsister trilógiával, vagy éppen említhetném az évad másik nagy és bátor húzását, a Mortis szálat. Ezekről azóta is folyik a diskurzus és találgatás, hogy milyen célt szolgálnak, és hogyan válnak majd egy kerek egésszé. Bár az évad eleje kissé megosztotta a rajongókat, szerintem mindenképpen szükség volt kissé „szárazabb” részekre, ahol a problémák gyökerét a politikán keresztül is megérthettük. Jól érezhetően ezt a vonalat a Pursuit of Peace című epizóddal ki is merítették. Az évad második fele aztán egy merő diadalmenet volt, ahol az ember csak kapkodta a fejét a történések és a szereplők miatt. Hol egy misztikus karakter tűnt fel, hol pedig egy régen látott ismerős tette tiszteletét egy-egy epizód erejéig. Az évad vége pedig maga volt a beteljesedés, hisz a legjobb lezárást talán ekkor láthattuk. Olyan hangulata volt, amit az óta is bármikor szívesen visszanéz az ember.

 

ahsoka_bd.jpgassdooku_bd.jpg

 

 

Kép és hangminőség

 

Ezekben a specifikációkban eddig nem okoztak csalódást a TCW kiadványok, és ez most sincs másként. Az animáció fejlődésével az egyes epizódok már-már mozifilm szintű fényben tündökölnek, persze hála az 1080p –s és 16:9 (2.35:1)–es transzfernek. A hang pedig végre megkapta azt a mélységet, amit mindig is ígértek, de eddig nem teljesítettek: DTS-HD Master Audio 5.1! Dinamikus mélyek, egyensúlyban lévő effektek és zene, szinte maga a tökély. Ha azt mondom, hogy jobb a hangja, mint a Star Wars SAGA nálunk megjelenő kiadványának, akkor egyáltalán nem túlzok.

 

raxus_bd.jpg

opress_bd.jpg

 

 

Extrák

 

Maga a kiadvány egyetlen nagy szépséghibával bír. Míg az első két évad digibook kiszerelésben került a boltok polcaira, addig a harmadik csak egy papírtokot kapott, ún. slipcovert –t. Nyilvánvalóan a költségek lefaragása állhat a háttérben, talán a nézettségi adatokból következtethettek arra, hogy ebből nem fogy majd annyi, mint az előző testvéreiből. Az extrák tekintetében most sem spóroltak az anyagokkal, bár lett volna olyan részlet is, amire én több időt szántam volna. Konkrétan a Mortis trilógia létrejöttére gondolok. Az alig két és fél perces kisfilmben Filoni elmondja, hogy az író Christian Taylorral pontosan tudják a mindenkit izgató válaszokat, de azokat direkt nem mondják el, hogy a nézők had gondolkodhassanak rajtuk. Halvány utalást is tett rá, hogy a jövőben talán visszatérnek a témához. A többi kisfilm rendre a "Creating Kamino," "Hutts and the Underworld," "Witches and Monsters," és a "Chewbacca Returns." címet viselik. Mindegyik film egy-egy szép és érdekes pillanatával foglalkozik az évadnak. Általában hárman vezetik végig a nézőt az adott témán. Míg Dave Filoni a történetek kialakulásába enged betekintést, addig Joel Aron CG supervisor a különféle effektek megvalósítását taglalja. Hozzájuk jönnek Kilian Plunkett művészeti vezető érdekes történetei a látványvilág kialakításáról. A videók mellett a már jól megszokott Jedi Temple Archive –ban is el lehet veszni. Rengeteg 3D –s artwork, animatics és jó pár kivágott jelenet is helyet kapott ebben a szekcióban. A több órányi anyag remek szórakozást nyújt, és ami a lényeg, mélyebben megismertet minket a harmadik évad történeteivel, világaival.

 

 

Összegzés

 

Talán kicsit a külcsín miatt lehet keserű a szánk íze, ám a belső tartalom bőven kárpótol minket ezért a kis malőrért. Aki beszerezte a korábbi kiadványokat, azokat szerintem nem kell győzködni, viszont aki még csak kacérkodik a vásárlással annak bátran ajánlom mind ezt, mind pedig a korábbi Blu-Ray megjelenéseket. Garantáltan nem fog csalódni, ráadásul egy TCW fannak majdhogynem kötelező vétel!

 

vader_bd.jpg

ahsokm_bd.jpg

 

Véleményezni a BR és DVD topikban lehet.

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Vendég
Ez a téma zárva van.
  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.