Ugrás a kommentre

A szereplők


Dzséjt

Ajánlott hozzászólás

Szerencsére én nem éreztem olyasmit, hogy bármelyik szereplő inkább a konkrét színészként, mintsem a játszott karaktereként jelent volna meg.

 

Pozitívumként említettem, nekem inkább hozzátett az egész élményhez.

Lehet, hogy csak egy fura áthallás volt éppen azért, mert az elhangzott szavak ugyanúgy jöhettek volna maguknak a színeszeknek a szájából is, nem csak a karakterekéből, de engem akkor is megfogott és elgondolkodtatott.

 

Ezek a fiúk, lányok (vagyis most már hölgyek és urak) teremtették meg a Star Wars-világot. Ha másért nem, hát azért, mert ők is látják, mekkora rajongótábora lett ennek az univerzumnak, és hányan beszélnek róla, mekkora igény van rá még ma is, biztos boldogok, hogy olyasmit alkottak, ami akkor is élni fog majd, ha ők már nem lesznek.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Tudjátok melyik az a karakter, akit én szívesen megismertem volna jobban is? Phasma!

 

Tudjátok én annyira kerültem a spoilereket és a hype hullámot (bár utóbbi elég nehéz egy játékboltban), hogy azt se tudtam, hogy Phasmát az általam nagyon is kedvelt Gwendoline Christie így és a kapitány első mondatainál szembesültem azzal a ténnyel, hogy ő egy nő. És ez a számomra eddig is érdekes külsőt még érdekesebbé tette.

 

Az Első Rend a Birodalom szellemi öröksége, ugyanúgy soviniszta és rasszista, az ember és azon belül is a férfi az ász. És engem kifejezetten érdekel, hogy hogy tudja elérni egy nő, egy ilyen szellemi közegben, hogy tiszteljék. Ő az, akit nem egy kódként emlegetnek, hanem a nevén szólítják. Ő az, akinek már a rohamosztagos páncélja is különleges és figyelemfelkeltő. Mindezt elérte egy űr-náci közegben, amely férfi centrikus. Engem kifejezetten érdekel, hogy vajon hogyan csinálta? Mit tud ez a hölgy? Nagyon felkeltette a karakter az érdeklődésemet, de sajnos a filmben alig van szerepe. Remélem a következő epizódban nagyobb szerepet fog kapni és nem csak pár mondatos Boba Fettre hajazó karakter lesz.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A háttérben lehetett látni több női tisztet is a kötelékben, így nem mondanám, hogy az Első Rend hímsoviniszta lenne, pláne a Birodalomhoz képest. Nyilván egy militáns szervezetről van szó, így a férfiak aránya óhatatlanul túlnyomó.

 

Phasma még simán felbukkanhat a következő két epizódban is, ahol akár megmutathatja, mit is tud ő igazán. Egyelőre a szerepe inkább Boba Fett-éhez volt hasonló: adva van egy király külső egy iszonyú jó páncéllal (nem lennék meglepve, ha ezután különböző rendezvényeken Phasma-páncélosok is felbukkannának), de maga a karakter nem hozza, azt amit elvárnánk tőle: Fett halála talán a legbénább, legröhejesebb volt az összes szereplő közül, míg Phasma sem öregbítette azzal a hírnevét, hogy kénytelen lekaparni a páncéljáról a romlott kaját... ha egyáltalán túlélte. Na majd meglátjuk.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az biztos, hogy a film utolsó része nem vet rá túl jó fényt: ahelyett, hogy feláldozta volna magát az Első Rendért, inkább kikapcsolta a pajzsot a bolygó körül. Nem mondhatnám, hogy túlontúl elkötelezett. Arról nem is beszélve, hogy mit kap akkor, ha kiderül, hogy ő tette. HA kiderül, persze.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Elég jelentős helyet foglalhatott el a ranglétrán, ha egymaga rendelkezett azokkal a felhatalmazásokkal, amelyekkel kikapcsolta a pajzsot. Szerintem rajta, Hux tábornokon és Kylo-n kívül ezt senki nem tudta volna megtenni, így ha túlélte, a megfelelő nyomozási eljárás után akár könnyen felmerülhet a kérdés, ki is volt az áruló.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Lehet valami jelzés abban - mármint azon kívül, hogy Erőhasználók -, hogy Rey és Kylo mennyire hasonló öltözéket visel? Oks, az egyik szegényes, világos, sivatagi style, a másik meg ennek az ellenkezője, de egyébként majdnem ugyanolyan: csizma, gatya, felső, köpeny egy övvel összefogva, és mindkettőjüket először egy kámzsaféleséggel a fejükön, nyakukon és maszkban látjuk. Egy nagyon kicsit még emlékeztet is a régi Jedi-öltözékre.

Rey tunikája egyértelműen Jedis! A többi is érdekes, szerintem nem véletlen a hasonlóság.

 

Tudjátok melyik az a karakter, akit én szívesen megismertem volna jobban is? Phasma!

 

Tudjátok én annyira kerültem a spoilereket és a hype hullámot (bár utóbbi elég nehéz egy játékboltban), hogy azt se tudtam, hogy Phasmát az általam nagyon is kedvelt Gwendoline Christie így és a kapitány első mondatainál szembesültem azzal a ténnyel, hogy ő egy nő. És ez a számomra eddig is érdekes külsőt még érdekesebbé tette.

Ez már nem teljesen a za szervezet mert a rohamosztagosok között is volt nő. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Rey tunikája egyértelműen Jedis! A többi is érdekes, szerintem nem véletlen a hasonlóság.

Szerintem sok jelentősége ennek nincs. Eddig is nagyon hasonló volt a Jedik és a Sith-ek ruhája, nem meglepő, ha ezután a Jedi és a Ren öltözik hasonlóan. Pláne, hogy Kylo hajdan Jedinek tanult.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az Első Rend a Birodalom szellemi öröksége, ugyanúgy soviniszta és rasszista, az ember és azon belül is a férfi az ász.

Női tisztek is megszólaltak a film alatt, tehát vannak, korábban erre nem volt példa, a Birodalom idején mintha csak pasik lettek volna.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Női tisztek is megszólaltak a film alatt, tehát vannak, korábban erre nem volt példa, a Birodalom idején mintha csak pasik lettek volna.

És legalább két mezei női rohamosztagos is kapott szöveget Phasma mellett.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Női tisztek is megszólaltak a film alatt, tehát vannak, korábban erre nem volt példa, a Birodalom idején mintha csak pasik lettek volna.

 

 

Nekem ez először az Elveszett csillagokban tűnt föl, ott már az Akadámián is voltak nők. Tehát az új EU kánon szerint is már a Birodalom idejében is (a régi kánonban ugyebár Daala volt női admirális). A filmekben amúgy tényleg csak férfiak voltak - legalábbis nekem nem rémlik más.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nekem ez először az Elveszett csillagokban tűnt föl, ott már az Akadámián is voltak nők. Tehát az új EU kánon szerint is már a Birodalom idejében is (a régi kánonban ugyebár Daala volt női admirális). A filmekben amúgy tényleg csak férfiak voltak - legalábbis nekem nem rémlik más.

Az ep3-ban a Jedi Templom hangárjában lehet két női tisztet is látni. Igaz, az akkor még a Köztársaság volt, nem a Birodalom, de kétlem, hogy pár órával később mindkettőt menesztették. :)

 

A rohamosztagosok közt is simán lehettek nők, még ha eleddig mi csak férfiakat hallottunk beszélni. Majd a Rebels talán bevezet pár női birodalmi rohamosztagost is, sőt, az antológiafilmek számára is adott a lehetőség.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Igen, voltak más női rohamosztagosok is, de az nem volt számomra annyira érdekes, vagy sokkoló.

ugyanis más az, ha feláldozható, agy mosott bábuként tartanak egy két nőt is és megint más az, amikor egy nő ebben a közegben domináns és meghatározó valaki lesz.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Arról mennyit hallottatok, hogy Daisy állítólag felszolgálóként dolgozott egy bárban, mielőtt a SW7 meghallgatására ment volna? Ford-ról hallottam már több helyről, hogy asztalos volt és így ismerkedett meg Lucas-szal, aki meglátta benne a Han Solo-t és így indult el a csúcs felé.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Daisyt nem tudom de Harrison az asztalos munkából már az ep.4 előtt eltalált a szinészethez. Játszott Lucas korábbi filmjében az American Graffiti-ben is (érdemes megnézni, nagyon jó!), meg az imdb szerint egy rakás TV-sorozatban. Én is hallottam már azt az anekdotát, hogy bement valami asztalos munka miatt Lucasékhoz aztán ott tartották, de az SW történetében számos ilyen legenda van amiből aztán ki tudja melyik az igaz.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

És ezt most tényleg ide írtad sorozat cím, évad/rész nélkül? :D

 

Silent Witness S17E10. ;)

"Sajnos" még elég előkelő helyen hozza ki a google képkereső a nevére az ominózus képet. Mondjuk sokra ne számíts, eléggé rontanak a "körülmények" az összképen. Még a hivatalos honlapján is fent vannak amúgy. A lényeg az, hogy kisvártatva már senkit nem fog ez érdekelni, mert alighanem hódítóútjára indul Daisy. :)

 

Csoda, hogy eddig nem fedezték fel igazán, az Ep.7-ben szerintem kiemelkedőt nyújtott. Eddig messze a legjobb női alakítás a SW-ban. Mondjuk túl sok konkurenciája nem volt, de nekem Portman vagy Fisher játéka is tetszett. Előbbinek több filmjét is volt szerencsém látni és kifejezetten tehetséges színésznőnek tartom. Ettől függetlenül Daisy tényleg rengeteget hozzátett a karakteréhez, és noha talán hálásabb feladata volt Rey szerepével, de nála azt éreztem, hogy más színésznővel kevesebb lehetett volna a karakter. Láttam amúgy, hogy a "jedi tréning" fizikális része nála már filmen kívül megkezdődött és elég komolyat melózott az alakításért. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

 

Silent Witness S17E10. ;)

"Sajnos" még elég előkelő helyen hozza ki a google képkereső a nevére az ominózus képet. Mondjuk sokra ne számíts, eléggé rontanak a "körülmények" az összképen. Még a hivatalos honlapján is fent vannak amúgy. A lényeg az, hogy kisvártatva már senkit nem fog ez érdekelni, mert alighanem hódítóútjára indul Daisy. :)

 

 

 

 

Jujj szegény azért köszi :)

Szerkesztve: - Darth Cupsy
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Kiderült a személyazonossága a rohamosztagosnak, aki felmosta a padlót Finnel. :D

FN-2199 "Nines", ugyanabban a kiképző osztagba tartozott, ahová Finn, és a kiképzés alatt barátok lettek.

 

Ugyanebbe a kiképző osztagba tartozott az a rohamosztagos, akit Finn szeme láttára lőtt le Poe.

 

Nines és lényegébe az egész kiképző osztag történet a Before the Awakenings könyvben olvasható, ha érdekel valakit. :)

Szerkesztve: - Dei
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Fives ---> Nines? :D

Nekem is rögtön Fives ugrott be. :D

 

Amúgy az Első Rend rohamosztagosai sokkal jobban hasonlítanak a klón katonákra, mint a birodalmi elődeikre.

Fital koruk óta egyetlen célra képzik ki őket, nincs nevük és egymást vagy éppen saját magukat nevezik el, illetve hatékonyságban jóval a birodalmi rohamosztagosok felett járnak. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A gamestar-on most olvastam egy ki kicsoda cikket..

Előjön a Snoke=Plagueis/Vader, Rey ről is találgatják a szokásosakat.

De a cikk végefelé szóbq jön, hogy Finn és Poe kapcsolata szerelmi szál lehet.

Padló..kétszer elolvastam; nem viccelnek. Ezt feltételezik..

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.