Ugrás a kommentre

5x19 - To Catch a Jedi

Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

Ventress onnan tudhatja, hogy Ahsoka ellensége támadta meg, mert pont jött ki a raktárból, az illető meg pont ment be miután leterítette és lefegyverezte. Tehát biztos, hogy nem véletlen lófrált ott, hanem Ahsokát kereste. Azt gondolhatja még esetleg, hogy nem a togruta ellensége, hanem bűntársa, de nem hinném, hogy ez eszébe jutna.

Nem lenne túl értelmes ha Barriss megpróbálná megölni. Ennyit szenvedett azon, hogy bemártsa és végül el is kapták. Nincs igazán esélye a mosakodásra. Ha viszont megpróbálnák megölni egy most már nyilván jóval szigorúbban őrzött helyen, akkor az szinte garantáltan a tettes lebukásához vezetne. Ennek így nem lenne értelme, így is van már elég kérdőjel, ez egy újabb fejetlen dolog lenne.

Persze ha lebukik Barriss, akkor utána rátámadhat Ahsokára, legalább látnánk egy látványos csörtét és visszavághatna a múltkori csúnya verésért.

Én azt el tudnám képzelni, hogy Ahsoka felköpi Barrisst, mint gyanús elemet, aki erre vmilyen zavaros válaszokat ad, amivel elbizonytalanít mindenkit. A jedik pedig előhúznának egy kollektív "elmeturkászást", mint korábban Bane setében. Ezzel próbálhatnának belelátni a fejükbe és eldönteni ki lehet a bűnös.

Mindez történhetne stílszerűen a Tanácsteremben a tagok által körbeült gyanúsítottaknál. Ahsoka nyugodt lenne, akár meditálna, míg Barrissben mondjuk bekattanna vmi és annyira hülyén viselkedne, ellenkezne, hogy ezzel lebuktatná magát.

Ez persze csak egy fantáziaömlés tőlem, de epic lehetne egy igényes megvalósítással.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ventress onnan tudhatja, hogy Ahsoka ellensége támadta meg, mert pont jött ki a raktárból, az illető meg pont ment be miután leterítette és lefegyverezte. Tehát biztos, hogy nem véletlen lófrált ott, hanem Ahsokát kereste. Azt gondolhatja még esetleg, hogy nem a togruta ellensége, hanem bűntársa, de nem hinném, hogy ez eszébe jutna.

Nem tudom milyen messze járt a raktártól Ventress, de igazad lehet. Én várok még tőle szereplést a fináléban.

Nem lenne túl értelmes ha Barriss megpróbálná megölni. Ennyit szenvedett azon, hogy bemártsa és végül el is kapták. Nincs igazán esélye a mosakodásra. Ha viszont megpróbálnák megölni egy most már nyilván jóval szigorúbban őrzött helyen, akkor az szinte garantáltan a tettes lebukásához vezetne. Ennek így nem lenne értelme, így is van már elég kérdőjel, ez egy újabb fejetlen dolog lenne.

Így van ez hülyeség lenne Barriss -tól. Nem gondoltam át a dolgot. Most már csak nyugton kell maradnia és minden renden lesz...

Mindez történhetne stílszerűen a Tanácsteremben a tagok által körbeült gyanúsítottaknál. Ahsoka nyugodt lenne, akár meditálna, míg Barrissben mondjuk bekattanna vmi és annyira hülyén viselkedne, ellenkezne, hogy ezzel lebuktatná magát.

Ez persze csak egy fantáziaömlés tőlem, de epic lehetne egy igényes megvalósítással.

Nekem még mindig az az érzésem, hogy szomorú vég lesz itt.

Közben felkerült a full epizód guide.

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én is gondoltam már arra, hogy Barriss esetleg megpróbál majd végezni Ahsokával, nehogy a lány akár minimális szinten gyanúba tudja hozni, de a kihallgatásig erre szinte biztos, hogy nem lesz esélye, a köztársaságiak védőgyűrűjében. Egyébként feltüntethette volna öngyilkosságnak, ha sikerrel jár. A kérdés, hányan vették volna be. Az biztos, hogy a raktárnál zajló párbajkor még nem akarta megölni Ahsokát...

Köszi a guide-ot!

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az is érdekes kérdés, hogy ilyen bűnökért milyen büntetés szabható ki? :hmm: Gondolom megölni csak nem fogják érte Ahsokát...

Szívesen a guide -ot. :)

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az a gond, hogy most nehezen tudnék elképzelni egy "korrekt" halált Ahsokának.

Biztos nem végzik ki, hisz alapesetben Krellt, Dookut vagy nagyobb "mocskokat" se akartak kivégezni, úgyhogy nem illene a sztoriba.

Megölhetné Barriss a lebukása után, de az elég méltatlan lenne. Valamiért én csak egy vérbeli Erő- és fénykardvirtuózt tudnék elképzelni a gyilkosaként, aki ellen alapból esélye se lenne, de derekasan küzd, helytáll, aztán mégis elbukik.

Ventressről most azt hiszi mégis ellenségek, de nehezen jöhetne össze egy párbaj köztük, ráadásul a "hárpia" jellemfejlődésébe se nagyon illene.

Szóba jöhet még az öngyilkosság, bár ez se annyira tökéletes megoldás. Bár nekem az ezzel a szállal kapcsolatos lehetőségek közül még mindig ez a legszimpatikusabb.

Amúgy következményeket tekintve (nem említik később soha, Anakin összeroppanása, dühe és kiábrándultsága a Rend tekintetében, ill. újabb lépései a sötétség felé, stb.) passzolna a sztoriba ha most érné el a végzete.

Persze az sem biztos, hogy meghal és úgy tűnik el a képből. Mondjuk szerintem a halál lenne a legjobb megoldás, Ahsoka topikjában már kifejtettem miért.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A sorozat Ahsokával fog befejeződni, tehát az életéért legalább nem kell aggódnunk :) Viszont annál inkább izgalmakat gerjesztő, hogy a sztoriszál eddigi résztvevői hogy fogják fogadni és "értékelni" a végeredményt. Ebből is adódhat az a sorsfordító dolog amit annyira emlegetnek.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Egy kis off. Miért nem 22 rész lesz ebben az évadban, mint a többiben?

Én egyébként arra gondoltam, hogy azért löktle Ahsokát, hogy a testét megszállják a nanodroidok és amikor visszaviszik, akkor így akarja a tettes felrobbantani a Jedi tanácsot és a felső vezetést. Ez jobban beleillene egy még nagyobb tervbe és a bosszúba. Ám ha ez így van, akkor az elkövetőnek Palpatinenak kellene lennie, mivel így látszólag egy terrortármadás során iktathatna ki rengeteg Jedi mestert. Ennek csak az mond ellent, hogy a tettes nőnek tűnt, illetve miért hagyná éppen Ahsokát a ládák között, ha utána élő bombaként akarja felhasználni? Anakinék tuti lescanellték a testét.

Szerkesztve: - Platschu
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Összefoglalnád (akár csak nagy vonalakban), hogy mivel is írta le magát a Jedi Tanács és Rend? Mik voltak a szánalmas lépéseik és mit kellett volna tegyenek helyette?

Nem tudom olvastad-e a korábbi elmélkedésünket Ody-val erről a témáról? Úgy érzem ő nem volt annyira vehemens a jedik ellenében, de kíváncsi vagyok egy keményebb ellenvéleményre (ellenérvekre) is.

Most nincs rá időm, majd a nap folyamán kifejtem. De nálam most tetőzött a Jedi Tanács tehetetlensége. A saját Templomukban, a saját tanácstermükben ossza ki őket egy mitugrász admirális, ők pedig szó nélkül tűrik ezt, aztán meg még majdnem kivonják a dologból azt a Jedit, akinek a legtöbb köze van ehhez.

Nem értem, miért amatőr felépítésű Barriss bűnössége? Tudom, eleinte én is ágáltam ellene, de sokkal inkább azért, mert a Palpatine-os verzió jobban tetszett volna. De ha a következő részt profi módon valósítják meg, jól is elsülhet a dolog... Nem adta jelét, hogy a Köztársaság ellen lenne? Talán időközben alakult ki benne, a háború hatására, aminek mi nem voltunk szemtanúi. Gyakorlatilag alig ismerjük Barriss-t, nem tudhatjuk, mi játszódott/játszódik le benne. Mellesleg Krell is a "semmiből lett előrántva", mégis működött a renegát Jedi ámokfutása. Tudom, Barriss már aktívan szerepelt a 2. évad néhány részében (nem egy újonc Jedi), de mint írtam, alig ismerjük. Egyébként az "emberek" ilyenek... változnak, megváltoztatják álláspontjukat, esetleg elborult elmével logikátlan módon cselekszenek. Van ilyen, épp ezért, nem hiteltelen.

Krell nem ugyanaz, mint Barriss. :nana: Krell egy új Jedi volt, nem láttuk korábban, nem ismertük meg korábban. Személyiségét ott helyben alakították ki. Barriss-t több epizódból ismerjük már, és semmi nem utalt arra, hogy valami kicsi ellenvéleménye is lenne a Jedik jelenlegi cselekedeteiről, márpedig mivel a TCW cselekménye nem ölel fel évtizedeket, egy 180 fokos jellemváltozás igen hiteltelen. Ne feledjük, Krell csak klónokat öldösött, de Barriss megölte a saját barátját, és most besároz, majdhogynem halálsorra küld egy másikat!!! Ehhez még tegyük hozzá, hogy robbantott a Jedi Templomban, Jediket ölt. Ilyet a Sith tesz. Ez nem csak "bocs, én nekem más a véleményem," ő szabályosan olyasmiket tesz, amiket eddig csak a Sötét Oldal képviselőitől láttunk. Egy ilyen fajsúlyú tettet nem lehet nyuszi a kalapból módon kezelni. Ezt meg kellett volna alapozni,, nem majd utólag belemagyarázni valamit! És ehhez nem kellett volna sok, csak egy korábbi feltűnésekor jelezni finoman, hogy neki más nézőpontja van. Lehet, hogy ütősnek szánták, de ez így ebben a formában nem üt, hanem csalódást vált ki.

Profi megvalósításról meg majd akkor tudok beszélni, ha a következő részben kiderül, hogy ennél nagyon csúnyán átvertek minket. :) Mert az előre felépített jó karakter mindig profibb megvalósítás lesz, mint "a nyuszi a kalapból és utólag majd megmagyarázzuk" szereplő.

Meglehet, hogy nincs szépen felépítve, de akkor nem ütne. Itt épp az a lényeg, hogy senki nem számít rá, nem hisz abban hogy tényleg Barriss lenne az elkövető. Főleg, hogy pont az a lényeg, hogy a Renden belül senki nem vett észre semmit Barrisszen.

Azt meg túlzás, hogy üt. Nem üt! Nem üt, mert ad1) az előző részben más sejtettük, ad2) ebben a részben már tudjuk, ad3) a következő részben már látni fogjuk, van egy olyan sanda gyanúm. És mivel a legnyilvánvalóbb Jedire kenték rá, az ütés elmaradt. Amúgy meg, úgy is lehet ütős valami, sőt, úgy még ütősebb lehet valami, ha jól felépítik, nem előrángatják. Mert akkor van ott az az érzés, hogy amikor visszanézed, a homlokodhoz csapsz, hogy "és igen, tényleg!"

Jogos, jogos. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csak egy büntetés jöhet szóba. Kizárják a Rendből.

A kizárás az adott, de nem gondolhatod komolyan, hogy ennyivel megúszná ha nem sikerül tisztázni. A jelenlegi bűnlajstrom: Legalább hét halálos áldozatot követelő terrorakció, egy gyanúsított meggyilkolása ami egyben a nyomozás hátráltatására tett kísérlet is, szökésközben elkövetett többrendbeli gyilkosság katona tisztek ellen, többrendbeli letartóztatásnak való ellenszegülés és hivatalos személyek elleni erőszak, együttműködés egy háborús bűnössel, robbanóanyag birtoklása, valamint többrendbeli köztulajdon rongálás.

Szerkesztve: - Werebazs

Másokat ennyiért tizenkét rendszerben ítéltek halálra távollétükben. :D

Valószínűleg Ahsoka sorsa, ha nem tisztázódik, örök életű (azaz a 66-os parancsig terjedő) vendégeskedés a helyi dutyiban.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Jedi téma:

Igazából kb. mindent leírtam már korábban. Valóban kellemetlen és "ciki" mindaz ami történik a Rend körül, de nincs igazán más alternatívájuk, mint ahogyan próbálnak elevickélni a sártengerben. Legalábbis a fontosabb döntésekben rosszabb következményei lehettek volna az egyéb utaknak. Tarkin és Windu viselkedésének is megvan a maga racionális oka.

De kíváncsi vagyok Dzséjt kifejtésére, hátha új megvilágításba helyezi a gondolataimat.

Ahsoka:

Ha bebizonyosodik a bűnössége, akkor biztosan szigorúan őrzött börtöncella lesz a "jutalma". Attól függetlenül, hogy a robbantást is a nyakába tudják-e varrni vagy sem. Persze ez nem lenne túl jó opció a történet szempontjából, mert ha élve üldögél egy börtönben, akkor elvárható, hogy feltűnjön a 3. részben. Azt meg nem szeretném ha onnan is megszökne és egy több évadon átívelő, vissza-visszatérő hajsza bontakozna ki.

A legszörnyűbb az, hogy nem lenne elég más bűnösségét bizonyítani, de a maga ártatlanságát is kéne. Az, hogy mondjuk Barrissről kiderül a bűnössége, az nem menti fel Ahsokát. Simán bűnrészesnek is tekinthetik őket, pláne hogy köztudottan "jó barátnők".

Barriss bűnössége:

Erről is leírtam már részletesen a véleményem, alapjában egyetértek az ellenzőkkel. Addig viszont nem kattogok ezen, amíg nem látom az évadzárót. A tettes személye, lelepleződése, motivációja, viselkedése, újabb cselekedetei mind-mind hozzájárulnak majd ahhoz, mennyire lesz elfogadható az eddigiek fényében. Ha Barriss lesz a főkolompos, akkor legyen ő, nem izgat ha minden kérdésemre korrekt választ kapok majd.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csak egy büntetés jöhet szóba. Kizárják a Rendből.

Ez egy dolog, de mint már írták előttem, a számos "gyilkosság" után kizárt, hogy szabadon engednék. A Jedik elveiből kiindulva a halálbüntetést is kizárnám, marad az életfogytiglani rabság, ami sok esetben rosszabb a halálnál...

Amúgy miért kéne már ebben a szálban lezárni Ahsoka sztoriját? Kizárt dolog. :) Annyit tudok elképzelni, hogy az ebben a szálban történtek hatására elindul azon az úton, ami kihatással lesz a végső sorsára. Ez lehet a Rendből való kiábrándulástól kezdve, a kizárásán át a megölésééig. A sorozat legutolsó részéig szinte biztos, hogy erre nem kapunk konkrét választ. Hacsak nem támad kedve Mr. Filoninak lövöldözni. :angry:

Krell nem ugyanaz, mint Barriss. :nana: Krell egy új Jedi volt, nem láttuk korábban, nem ismertük meg korábban. Személyiségét ott helyben alakították ki. Barriss-t több epizódból ismerjük már, és semmi nem utalt arra, hogy valami kicsi ellenvéleménye is lenne a Jedik jelenlegi cselekedeteiről, márpedig mivel a TCW cselekménye nem ölel fel évtizedeket, egy 180 fokos jellemváltozás igen hiteltelen.

Értem, mi a gondod, viszont sokat nem tudok hozzáfűzni magam részéről. Krellt nem ismertük, de se Barriss-t se ismerjük sokkal jobban. Azért, mert a 2. évadban az Ahsokával eltöltött idő alatt semmi tanújelét nem adta, hogy gondja lett volna a Jedi Rend jelenlegi szerepkörével, még lehetett így. Nem tartom valószínűnek, de akár az is elképzelhető, hogy a geonosisi férgek okoztak maradandó károsodást Barriss buksijában.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szóval, a béke béna őrei, alias Jedi lovagok.

Menjünk szépen sorban. Addig minden oké, hogy a merénylet után belső nyomozást kezdeményeznek. Erre az ügyre Anakin Skywalkert és Ahsoka Tanot jelölik ki, mivel ők nem voltak a Templomban, így nem lehet közük a robbantáshoz. Ismétlem: a nyomozással Anakin Skywalkert és Ahsoka Tanot bízzák meg, azért, mert ők nem voltak a Templomban, így vajmi kevés közük lehet a robbantáshoz. Idézném azt az embert, aki valószínűleg baromi jó hátszéllel lehetett megáldva, vagy valakinek nagyon színpatikus lehetett az arcberendezése, mert tuti nem az esze miatt választották Windut a Tanács tagjának:

"Nem bízhatunk senkiben, azok közül, akik itt voltak, még a jedikben sem. Te és Ahsoka viszont független szemmel vizsgálhatjátok a dolgokat, előítéletek nélkül."

Vagyis a mélyen tisztelt Jedi Tanács szakavatott szakijai állították, hogy mivel eme két madárka nem volt a fészekben, annak szétzilálásáért nem tehetők felelőssé. A logika persze hamar kikezdhető, de ha korábban ez az egy tény minden gyanú fölé helyezte Ahsokát (és Anakint), most miért is nem? Mert most mindenki beveszi - kivéve persze Anakint, és talán Plo Koont -, hogy Ahsoka a tettes. A Jedi Tanács a saját logikáját rúgta farba ezzel. Ennyi erővel Anakint is megvádolhatnák, vagy szó szerint behunyhatnák a szemüket és a folyosón sétálva rábökdöshetnének random Jedikre.

Legalább annyit közbe kellett volna kiabálniuk Tarkin nagymonológja közben, hogy "héka, itt sem volt, kint harcolt a fenébe valahol az isten ülepe és hónalja között."

De oké, egye fene, talán a Tanács székeit székfoglalóban elfoglalt tagjai is rájöttek, hogy korábbi logikájuk ici-picit kikezdhető, Ahsoka padawan Anakin felügyeletét kijátszva simán megszervezhetett ilyen merényletet már korábban is. Bármily hihetetlen, nem kivitelezhetetlen.

Görgessük tovább az eseményeket. Tarkin nagymonológja megér egy misét, idézném is:

"A törvényszéki vizsgálat egyértelműen kimutatja, hogy a szökés során meghalt klónok életét nem más, mint Ahsoka Tano oltotta ki. Jedi elmetrükkel rávette a klónt, hogy nyissa ki az ajtót, majd kíméletlenül levágta azt és további öt klóntársát a menekülés közben.

[...]

Hogy mit hisz a Jedi Tanács, az nem számít. Mi szigorúan a tények és a bizonyítékok alapján dolgozunk, s a bizonyítékok alapján Tano padawan a felelős a Templom elleni támadásért és a köztársasági tisztek haláláért. Ez kész zendülés!"

Ó, hogy Jar Jar segített volna a világra...! :angry: Gyerekek, ez olyan tömény hazugság, hogy Tarkin valami iszonyú masszív cucc alatt állhatott, mert ettől az ég is rászakadt volna. Hát milyen törvényszéki nyomozás? Milyen tények? Milyen bizonyíték? Hogy sorvadt volna el a nyelve, ahogy rávette ezeket a szavakat. Meg sem történt eseményekről beszél! A nagylábujja körme hegyétől a szeneslapát keskenyebbik felével megegyengetésre szoruló feje búbjáig benne van a dologban! Ha nem is magában a terrorakcióban és az azután következő eseményekben, de a Rend besározásában éllovas. Milyen elmetrükk? Milyen klón? EZEK NEM TÖRTÉNTEK MEG!!!! Akkor hogyan bizonyíthatja? Hazugságok, koholt vádak, megmásított bizonyítékok, elferdített tények.

Erre mit tesz a Jedi Tanács tesze-tosza illusztris bandája? Eltöpreng rajta, erre már nekem szakad le a pofám, pedig az övék kéne. Mi több, Yoda egyenesen kijelenti: ők hisznek Ahsoka bűnösségében. Ezen a ponton rohadtul megérdemelt volna a kis kerti törpe egy jó nagy farba rúgást. De nem ám valami kis szolidat, a küldetéssel minimum Zillot kellett volna megbízni. A Dagobah-ig rugdoshatta volna.

Nem ám megkérdezni, mit kérdezni, követelni, hogy láthassák azokat a bizonyítékokat. Szakértők, ha Tarkin nagyon akadékoskodna, független szakértők szakértsék már meg. De csak ne pampogjon, a kis robbantó csajt pont, hogy azon az alapon vitték el, mert klónok is meghaltak, hát ugyanezen az alapon Ahsoka vissza is hozható, elvégre Jedik is meghaltak. De nem, Yoda és áldott kompániája egyből Ahsoka ellen fordul, pusztán bemondásra, mert Tarkin szavaknál többet nem tett le az asztalra. És még vissza is pofázik, amikor egy Jedi ellenvéleményt mer megfogalmazni. Hát valami tökös gyereknek ezen a ponton a Galaxis farára kellett volna küldenie melegedni, nem kusshadni. Mint a kivert kutyák, komolyan mondom, úgy lapítottak. Bantha sz*r a sivatagban, ez volt a Tanács, amíg Tarkin nagykorút játszott a kiskorúak között.

És minden joguk meglenne beleszólni katonai ügyekbe. Hiszen ők a Jedi Tanács, a Köztársasági Nagy Hadsereg főparancsnoksága, az istenért! Még az admiralitásnak is fölötte állnak, de ha Tarkin véletlen az atya úr isten, hát ők akkor is fölötte vannak. Ez a hadsereg, itt nem demokrácia van, hanem hierarchia és abban a táplálékláncban bizony Tarkin alattuk van.

Vagy ha nem, akkor kérdem én, mi az istent csinálnak még ebben a háborúban? Azért vállalták el a hadsereg vezetését, mert a Köztársaságnak akkoriban nem voltak hadra fogható katonai vezetői. Akkor ezek szerint most már vannak, nosza kérem, lehet letenni a fénykardot és visszamenni békeörködni. Amire ugye szükség is lenne, Obi-Wan pont nemrég panaszolta el, hogy milyen pofátlanok lettek a bűnszervezetek, amióta a Jedik nem a dolgukat végzik. Még az sem indok, hogy "jaj, mit szól majd a Szenátus," mert a Szenátus egyrészt fogja be a száját, ha rendesen végzik a dolgukat, ez az egész háború ki sem robban. Másrészt, ők állították fel a Jedik helyettesítésére a Tarkin által vezetett Birodalmi Köztársasági Főparancsnokságot, vagy mi a fütyi élén áll Tarkin bácsi.

És, arcom letépem, nincs még vége! Komolyan, egyetlen részben a Jedi Tanács ennyiszer nem rúghatott bele önmagába, de megtették. Alighogy letudták önmaguk megszivatását Tarkinnal, Windu egy jól irányzott mozdulattal megfejelte az egészet. Nagyon finoman, de félreérthetetlenül közli Anakinnal, hogy a saját maga érdekében maradjon szépen távol. Mert lehet, hogy rosszabb lesz a helyzet, hiszen érzelmileg kötődik Ahsokához, így megeshet, hogy még ő is árulóvá válik. Mi van kopasz, már nem volt merszed a szemébe mondani, hogy "hagytad megszökni, szóval takarodj a sarokba, vagy kapca lesz!"

Hál' isten közben valaki visszakapcsolta a hangot Obi-Wannál, és egyből beszólt a négercsóknak. De peche van, még Kenobi is kevés, ha a nagy feka morci mellé beszáll a kis kerti törpe, aki, mit ad isten, máris nekivágja Anakinnak: figyu kölyök, jobb, ha bebizonyítod, hogy nem vagy áruló, különben repülsz a padawanod után. És még nagyon szigorúan is néz mellé. Milyen nagy legény lett, hogy Tarkin offline-ba váltott.

Összefoglalva a jegyzőkönyv végére a Tanács ülésének eredményét:

- Tarkin bemondásra bárkit megvádolhat.

- A Jedi Tanács neve immár kuss, ha a Birodalom Köztársaság egyik admirálisa kinyitja a száját. Még jó, hogy ők a hadsereg vezetői.

- Anakin elmehet a k. anyjába.

- Ahsoka a nyuszival együtt b*szhatja.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Kezdem érteni miért is ennyire különböző a látásmódunk.

Egyrészt én teljesen másképp látom a "ranglétrát". Az 1. és 2. részből úgy jött le, hogy a főkancellár parancsolgathat a jediknek, be kell számolniuk neki, stb., tehát ilyen formán a Jedi Rend igenis kötődik a Köztársasághoz. A Szenátus közvetlen nem szól bele a Rend dolgaiba, de ha a főkancellár a Szenátus javaslatára/döntése nyomán felkéri vmire a jediket, akkor azt kell tenniük.

A klónháborúban a jediket a klónok fölé rendelték, mert ők jobb stratégák voltak, ill. nem volt elegendő a tiszti állomány. Minden klón egyértelműen a jedik alatt van, de az admirálisok vagy Tarkin szintű tisztek már nem hiszem. Elég sokszor csinálták azt a jedik, amit az ilyen szintű emberek mondtak nekik. Természetesen a legtöbben hallgattak a jedikre, de nem igazán volt olyan, hogy konkrétan kijelentett vmit egy ilyen rangú személy, a jedik meg mást parancsoltak volna. Az 1. részben is azt kellett csinálni, amit a királynő mondott.

Aztán itt van Ahsoka ügye. Eleve a jedik nem kiáltották ki a lányt bűnösnek, ez durva csúsztatás. Nem veszi be senki a maszlagot. Yoda is azt mondta, hogy lehetséges, hogy felelős. Ezt a történtek tükrében elég idiótaság lenne tagadni. A másik, itt nem a robbantásról van szó, hanem a lettás ügyről, a klónöldöklésről és a szökésről. Nincs ellentmondás azzal, hogy korábban kiket kértek fel a nyomozásra, bízva az ártatlanságukban. Pláne, hogy az elején egyszerű robbantásnak tűnt, nem gondolta senki, hogy ennyire jól leszervezett high-tech cuccos volt az egész. Miután ez kiderült és Ahsoka is nyakig benne van, már simán elképzelhető, hogy mégis szerepe volt a terrorakcióban is.

De miért nem mondják a jedik, hogy biztos nem Ahsoka volt? Miért nem kérik ki maguknak az egészet és esnek Tarkinnak? Hát azért, mert maguk (és Ahsoka) alatt vágnák a fát. A bizonyítékok és történések egyértelműen Ahsokára utalnak. Látványosan el is könyvelte minden külsős őt tettesként. Ezek után mire lehetne hivatkozni? Mi szól az ártatlansága mellett? Ami történt valójában, az annyira abszurd és valószínűtlen, hogy röhejesen hangzana. Persze kevés a tényleg egyértelmű bizonyíték, de még így is több, mint a semmi, ami a lány mellett szól. Feleslegesen provokálná a másik oldalt, akik még inkább azt gondolnák, hogy a jedik teljesen megőrültek, elvesztették az ítélőképességüket és védik a saját fajtájukat. Így is azt mondja Tarkin, hogy nem érdeklik a feltételezések, a jedik elfogultak. Mit szólna egy olyan felvetéshez, hogy "biztos volt még vki a börtönben, aki megölte Lettát, kiszöktette Ahsokát miután lekaszabolt egy rakat klónt, aztán nyom nélkül felszívódott"? Minden Tarkinétól más elmélet teljesen irreális és valószínűtlen. Kicsit Halálsoron feeling az egész.

Magyarul ha a jedik bíznak Ahsoka ártatlanságában (ahogy vmilyen szinten teszik), akkor maguknak kell szaglászniuk és cselekedniük. Ha visszaugatnak, akkor még azt se engednék, hogy részt vegyenek a nyomozásban. Számukra is világos, hogy a Főparancsnokság már bír akkora hatalommal, hogy kigolyózzák az ügyből a jediket (ld, Letta). Az is nyilvánvaló, hogy a főkancellár inkább a tarkinos oldalnak kedvez. Így muszáj visszahúzódniuk és csendben tűrni a megaláztatásokat. Emiatt egyelőre úgy tűnik, Ahsokát a Templomba viszik, ami már önmagában is komoly siker ebben az ügyben, mint ahogy az is, hogy jedik vezethették az elfogását. Ha elérik, hogy a jedik is kihallgathassák, az már egy olyan eredmény, ami elérhetetlen lenne a hepciáskodással.

A háborúból nem léphetnek ki a jedik, már indokoltam miért. Nagyobb fos zúdulna a nyakukba, mint eddig összesen.

Windunak részben igaza volt. Ha Anakin tisztára mossa Ahsokát, az mennyire lesz hiteles? Kb. mintha a saját gyerekemet védeném meg. Be kell látni, hogy konkrét bizonyítékokat aligha fognak tudni felhozni, így minden apróságra ügyelni kell, mert kényes a dolog. Van annyira jó jedi más is, hogy kiderítse amit lehet. A baromság ott volt Windunál, hogy mégis hogy a fenébe gondolhatta, hogy pont Anakin elviseli a távol tartását az ügytől. Nyilvánvaló lehetetlenséget kért, ahogyan majd a 3. részben is fog, amikor megy Palpihoz. Ez a nagy hibája a kopasznak, hogy nem képes kalkulálni az érzelmi dolgokkal. Yoda és Obi-Wan tud, ezért hagyták Anakint is menni. Yodával megint nem értem mi a gond. Nem azt kell bizonyítani Anakinnak, hogy nem áruló, hanem azt, hogy képes objektíven látni a dolgokat. Tehát nem részrehajló és ha a togruta bűnösnek bizonyul, akkor azt elfogadja és nem kezd el kaszabolni, mint eddig mindig. Márpedig pontosan tudjuk, hogy ez nem igazságtalan próba Anakinnak, hisz eddig soha nem volt képes (és nem is lesz) ilyen szinten elvonatkoztatni az érzelmeitől.

Félreértés ne essék, nem mondom, hogy a Jedi Rend mindenben a legjobban döntött és támadhatatlanok. Sok igazság van abban amit írsz. Mindez nekem is kiábrándító volt elsőre, de aztán átgondoltam. Arra jutottam, hogy a legtöbb esetben nem lett volna jobb alternatíva.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Egyrészt én teljesen másképp látom a "ranglétrát". Az 1. és 2. részből úgy jött le, hogy a főkancellár parancsolgathat a jediknek, be kell számolniuk neki, stb., tehát ilyen formán a Jedi Rend igenis kötődik a Köztársasághoz. A Szenátus közvetlen nem szól bele a Rend dolgaiba, de ha a főkancellár a Szenátus javaslatára/döntése nyomán felkéri vmire a jediket, akkor azt kell tenniük.

A klónháborúban a jediket a klónok fölé rendelték, mert ők jobb stratégák voltak, ill. nem volt elegendő a tiszti állomány. Minden klón egyértelműen a jedik alatt van, de az admirálisok vagy Tarkin szintű tisztek már nem hiszem. Elég sokszor csinálták azt a jedik, amit az ilyen szintű emberek mondtak nekik. Természetesen a legtöbben hallgattak a jedikre, de nem igazán volt olyan, hogy konkrétan kijelentett vmit egy ilyen rangú személy, a jedik meg mást parancsoltak volna. Az 1. részben is azt kellett csinálni, amit a királynő mondott.

De ez nem így van, ez az ep3-ból kiderült. Csak abban az epizódban kapja meg Palpatine azokat a jogokat, amivel a Köztársasági Nagy Hadsereg főparancsnokává léptetik elő. Addig a Szenátus a "főparancsnok," a kancellária pedig a képviselője, de nem katonai vezető. Mint ahogy lényegében a Szenátus is csak fölötte áll a haderőnek, de nem irányítja. A Szenátus pénzeli a háborút, megszabja a célokat, köteles a hadsereg vezetése nekik jelenteni (természetesen ezt mind a kancelláron keresztül), de a hogyanokba nem szólnak bele.

Az ep3-ban Palpatine megkapja az újabb különleges jogokat, ezzel főparancsnokká léptetik elő, az egész hadsereg a kezébe kerül, így a Szenátus kikerül a döntéshozó folyamatból. Példának okáért, ekkor az új klónokról már nem kell szavazni, mint a TCW korábbi évadában, hanem Palpatine egy tollvonással elrendelheti azok legyártását (ebből is látszik, hogy a Szenátus még a legfőbb hatalom, hisz kis híján sikerült az új klónokat leszavazni, Sidiousnak trükköznie kellett, hogy mégis elkészüljenek). Palpatine az ep3-ban maga is kimondja, hogy a háború folytatására szavaz majd a Szenátus, amíg Grievous nem kerül kézre.

Ám közben megkapja a jogokat, így a Szenátus kiesik a képből, vagyis Palpatine lett a klón hadsereg, így a Jedi Rend ura. Ezért (is) kellett neki egy képviselő, azaz Anakin a Tanácson belül. De ez a helyzet csak az ep3-ban állt fel, most még az a helyzet, hogy a Szenátus a főparancsnok, a Tanács annak jelent, a kancellár pedig csak a Szenátus képviselője. És a főparancsnoki tisztikara a Jedi Tanács tagjaiból áll (ez utóbbi még az ep3-ban sincs másképpen, hiszen Palpatine - hadseregparancsnok - javaslatával ellentétben Windu nem Anakint küldi Utapaura).

Naboo helyzete teljesen más, az egy szuverén állam, a Jedik pedig csak diplomaták és testőrök szerepében vannak jelen. Még jó, hogy hallgatnak a királynőre. A Köztársaságban viszont katonai vezetők a háborúban, az teljesen más világ.

Eddig minden admirális hallgatott a Jedi lovagokra. Yularen például szívta is néha emiatt a fogát, de sosem szegült ellen Anakinnak vagy Obi-Wannak. Az akcióterveket, legyen szó földi, vízi, légi vagy űrbéli, szintén csak a Jedik dolgozzák ki, vagyis még azt sem mondhatjuk, hogy ők csak a földi fegyvernem parancsnokai.

Aztán itt van Ahsoka ügye. Eleve a jedik nem kiáltották ki a lányt bűnösnek, ez durva csúsztatás. Nem veszi be senki a maszlagot. Yoda is azt mondta, hogy lehetséges, hogy felelős. Ezt a történtek tükrében elég idiótaság lenne tagadni. A másik, itt nem a robbantásról van szó, hanem a lettás ügyről, a klónöldöklésről és a szökésről. Nincs ellentmondás azzal, hogy korábban kiket kértek fel a nyomozásra, bízva az ártatlanságukban. Pláne, hogy az elején egyszerű robbantásnak tűnt, nem gondolta senki, hogy ennyire jól leszervezett high-tech cuccos volt az egész. Miután ez kiderült és Ahsoka is nyakig benne van, már simán elképzelhető, hogy mégis szerepe volt a terrorakcióban is.

Még a feltételezés is hitvány ettől a bagázstól, hiszen olyan bizonyítékokat (nem) láttak, amik meg sem történt eseményeket rögzített. Ráadásul úgy dőlnek be ennek, hogy korábban Ahsoka minden gyanú felett állt éppen a maguk által meghatározott okok miatt. Ez az apróság kiment a fejükből, hogy Ahsoka ott sem volt a rendszerben? Mert azért szerintem nem lenne nehéz lenyomozniuk, ha Ahsoka hazaugrott a frontvonalról, vagy ismeretlen irányokba telefonálgatott. Elvégre nem nyaralni ment, hanem háborúba, és a csatatérről nem lehet csak úgy ukmukfuk hazacsörögni terrorakciókat szervezni. Coruscanton meg azért szívből remélem, hogy nem hagyják csak úgy Coruscant legsötétebb zugaiban csatangolni a 14 éves padawan csajszikat.

Pedig a robbantásról van szó, Tarkin konkrétan és félreérthetetlenül megvádolja ezzel Ahsokát és egyik Jedi sem inti helyre, hogy még a rendszerben sem volt. Azaz vagy elfogadták a dolgot és "feltételezik," hogy Ahsoka ebben is benne volt, vagy egy besz*ri bagázs, akik nem mernek visszaszólni Tarkinnak. Sajnos, a látottak és hallottak értelmében mindkettő.

Másrészt, bejuttattak egy bombát a Jedi Templomba. Már az durva, hogy a Templom falai mögé sikerült pusztító eszközt bevinni, de ezt egészen az egyik katonai állomásig vitték észrevétlen. Ezek után nem gondolni arra, hogy ez egy jól szervezett, jól felszerelt akció volt merő dőreség.

A bizonyítékok és történések egyértelműen Ahsokára utalnak.

De itt dől meg az egész elmélet. Mert NEM léteznek bizonyítékok! Tarkin hazudik, és ehhez a hazugsághoz a Tanács ostoba mód még asszisztál is, hogy nem kéri ki azokat a bizonyítékokat. Hát hogy lennének olyasmire bizonyítékok, ami átkozottul nem történtek meg? Fogtak egy 14 éves togruta színészt, egy klónt, és eljátszották az elmetrükköt, majd simán levágták őket? Szép színészi teljesítmény lenne, és bravúros műsor, már csak azt nézve, mennyi mindennek kell stimmelnie, ami kiáll egy elemzést. Meg hamar gyorsan megkérdezném Yoda helyében, hogy mit keresett a klón fénykarddal a kacsójában Ahsoka cellájánál? Hiszen a kardok folyosókkal arrébb voltak. És persze még az eredeti felvételek is törlésre kerültek, amin ugye Ahsoka ott sincs a legkaszabolt klónok közelében, hiszen még dutyiban van. És persze az a felvétel is, amin egy kártyával és nem elmetrükkel szökik ki. És akkor sorolhatnánk még.

Működne a dolog, ha Tarkin azt mondaná el, ami történt, az tényleg bizonyíték lenne és a Tanács okkal hihetne Ahsoka bűnösségében. De az admirális olyan eseményekről számol be, amik sosem történtek meg.

A háborúból nem léphetnek ki a jedik, már indokoltam miért. Nagyobb fos zúdulna a nyakukba, mint eddig összesen.

És? Már így is a fejük búbjáig ér, már nem mindegy nekik? Amúgy, indokoltam, hogy ha van helyettük már működő katonai vezetés, akkor simán kiszállhatnának, hiszen teljesítették, amit vállaltak. Ha ezután teszik tovább a dolgukat, vagyis a háború mellett ők visszatérnek béke őrnek (mondjuk védik a már visszafoglalt bolygókat, segítenek a háború sújtotta területeken), a köznépnek egy büdös szava nem lenne, hiszen látnák, hogy segítik őket a Jedik. Most azt látja a nép, hogy a Jedik olyasmit tesznek, ami nekik csak árt. Szóval ha a Tarkinféle katonai gépezet már működőképes (és Tarkin szavai alapján már annyira az, hogy el is kezdték a Rend tehermentesítését), akkor kiléphetnének.

Márpedig pontosan tudjuk, hogy ez nem igazságtalan próba Anakinnak, hisz eddig soha nem volt képes (és nem is lesz) ilyen szinten elvonatkoztatni az érzelmeitől.

Épp csak az előző részben nem vágott le egyetlen klónt sem, sőt, eddig ő volt az egyetlen objektív alak az egész ügyben. De tényleg ráfér a bizonyítás. A Jedi Tanács is bizonyíthatna valamit már: hogy nem pofára osztották ki a székeket.

Yodával és Winduval pont ez a baj, megint akkor kötnek bele szegény gyerekbe, amikor semmi rosszat nem tett. Akkor állítják próba elé, amikor már bizonyította a lojalitását, hűségét, nyugalmát. Igen, Ahsoka megpattant előle, de amúgy sem tudta volna visszatartani. Simán kiszöktethette volna a börtönből ő is, nem tette. Nem nyírta ki a klónokat, amikor azok nem engedték be. Üldözte a lányt, amikor szökött, nem parancsolta vissza a klónokat, nem terelte el őket semerre, pedig megtehette volna. Egyetlen ponton sem segítette Ahsoka szökését, holott ezernyi pillanatban megtehette volna. Bizonyította, hogy helyesen tud cselekedni az érzelmi kötődése ellenére. Mert biztos ő is szívesen megszöktette volna Ahsokát, sőt, talán ment volna vele segíteni. Ennek ellenére próbálta visszafogni, elfogni és meggyőzni, hogy tartson vele, menjenek vissza a Templomba.

Erre pont ilyenkor kell már megint bizonyítania. Ráadásul Windu mindezt rohadt bunkó mód tálalta, és Yoda tekintete is inkább feddő volt, urambocsá, mérges, mint a szokásos álmos-atyai tekintet.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Azért Ahsoka se semmi, megvádolja a támadóját, hogy ő Asajj, de abba bele se gondol, hogy totál más ruhában van. :)

Próbáltam megnézni, hogy a küzdő felek méretben hogyan viszonyulnak egymáshoz, mert az elég egyértelmű támpontot adna, hiszen Barriss alacsonyabb. Még mindig nem tudom elhinni, hogy ilyen egyértelmű választottjuk lenne a merénylőre, és ilyen "béna" megoldással élnének. Lehet csak mindent én bonyolítok túl és a faék egyszerűségű sztori mögé is rejtett meglepit vizionálok, de bennem most komolyan felmerült, hogy akár Aura Sing is lehetne a merénylő. Bár kicsit EU-ba nyúlás lenne, de legalább nem lenne megalapozatlan, hiszen zsigerből rühelli a Jediket, mert a mestere rosszul bánt vele, végül pedig a szűrét is kitették a Rendből. Testalkatra megfelel a támadónak, ráadásul Ahsoka is alaposan kicseszett vele a korábbiakban.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ok, nem a főkancellár, hanem a Szenátus felel a háború magasabb szintű dolgaiért. Igazából nem is annyira ez a lényeg, hanem hogy nem a jedik. Természetesen a gyakorlati kérdésekben legtöbbször ők döntenek, de szerintem nem azért mert ők vannak feljebb, hanem azért mert ezt a felettük lévők rájuk bízzák.

Az jogos, amit írsz, így visszagondolva tényleg a jedik tervelték ki a stratégiát, szabták meg a csaták menetét, nem az admirálisok. Ettől függetlenül Tarkinék Lettát is simán átszállították a saját portájukra, mondván klónok is érintettek. Az egész háborúban, annak minden szegletében vannak klónok, tehát nagyon úgy tűnik, hogy a Rend és a Főparancsnokság közül utóbbi szava döntő. Ebben pedig nincs kétségem, hogy Palpatine keze is vastagon benne van. Tudjuk, hogy összességében népszerű főkancellár, jól manipulálja a Szenátus jelentős részét.

A bizonyíték egy tárgy, jelenség, történés, stb.. Önmagában nem jelent semmit, köré kell szőni egy elméletet. Egy olyat, amelyet a bizonyítékok alátámasztanak. Az tehát nem igaz, hogy nincsenek bizonyítékok, azok mindig vannak. Itt van a felvétel a fojtásról, Letta halála, Ahsoka szökése, a halott klónok, a menekülés, a Ventressel való együttműködés. Maga az is egy bizonyíték, hogy nincs hang a felvételen, ill. hogy a szökésről nincsenek felvételek, hisz azokat nyilván eltüntették (explicit nem mondták ki, de nyilván előszedték volna őket amúgy). Nyilván meg nem történt dolgokat is mond Tarkin, mert a bizonyítékok azt valószínűsítik leginkább.

Az egy más kérdés, hogy kinek a bűnösségére utalnak ezek, tehát mi a köréjük szőhető elmélet. Itt jön be a logika. Nézzünk mélyen magunkba! Tisztában vagyunk azzal mit tudhat egy az ügyben nyomozó az egészről. Mi is egyértelműen elítélnénk Ahsokát, mert minden jel arra utal, ő tette. A való életben is tömegével ítélik el feltételezések alapján az embereket. Szinte sosincs 100%-os bizonyosság. Ha minden összeáll, nincs ellentmondás az elmélettel, akkor bizony az esetek döntő többségében elítélik a gyanúsítottat. Itt is ez a helyzet.

Szerintem a tanácstermi jelenetnél nincs szó a robbantásról. Persze korábban volt róla szó, hogy azt is a nyakába varrnák. Persze leordíthatnák Tarkin fejét, hogy hazudozik, mert Ahsoka a rendszerben sem volt. Csak az a baj, hogy ez önmagában sem túl stabil érv, ráadásul abszolút nem mentesíti a többi vádtól. Akkor meg egyelőre kár hergelni vele bárkit is.

Azért nem léphetnek ki a jedik a háborúból, mert a Köztársaságnak esélyük se lenne nélkülük. Hiába a Tarkin-féle vezetés, ők nem tudnak több 1000 droidot lekaszálni vagy végre is hajtani a zseniális stratégiákat. A bukást pedig nem engedhetik. Ekkor úgy tűnik, ez a háború dönti el, hogy a sithek hatalomra kerülnek-e a szeparatisták győzelmével. A nép se azt várja el a jediktől, hogy hagyják az egészet a fenébe és engedjék át a sikert a másik oldalnak. Azt akarják, hogy győzzenek, de békés úton, na ez az ami irreális elvárás.

Most nehogy már az legyen a szint, hogy vki nem öldököl klónokat ha nem tetszik neki a viselkedésük, nem segédkezik aktívan egy bűnöző (ekkor Ahsoka annak számít) szökésében, nem darabolja fel a Tanácstagokat, stb.. Ok, hogy ez a korábbi Anakinhoz képest előrelépés, de összességében annyit jelent, hogy nem negatív amit tesz. Nem pedig azt, hogy pozitív.

Windu meg mindig is ferde szemmel nézett Anakinra és viszont. Sajnos mindketten önfejű, makacs és "korlátolt" gondolkodású emberek. Nem akarom védeni Mace-t, mert elég sok hülyeség szárad a lelkén. Yodát én nem írnám le ennyire a nézéséből következtetve, a viselkedésében pedig nem igazán láttam kivetnivalót.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Na látod Dzséjt, pontosan az zavar engem is rohadtul, amit szép hosszan leírtál. A legjobban az utolsó jelenet tűnt bosszantónak ebből a szempontból, hogy látszólag tényleg mindent megkajált a Tanács Tarkin agymenéséből, bár mint azt a véleményemben leírtam, Windu mester nekem ott úgy tűnt, mintha nem bízna teljesen a "bizonyítékokban". Ja és a legfontosabb, ami bizonyára feltűnt mindenkinek: Ahsokát a redves tücsöktetem sem kérdezte meg, hogy mi a véleménye a vádakról (Tarkin egyértelmű Jedikre és kimondottan Ahsokára irányuló utálatával fűtött kis beszédétől eltekintve a cellában). Ez az amit nem értek, jó nyilván most, hogy valószínűleg lesz a kihallgatás, Ahsoka elmondhatja amit akar, de akkor is eddig miért nem érdekelt senkit, hogy ugyan a vádlott vajon tudja-e mikkel vádolják, és hogy miket tud felhozni érvként, hogy esetleg ne kelljen a fél Alvilágon át üldözni.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

.. de bennem most komolyan felmerült, hogy akár Aura Sing is lehetne a merénylő. Bár kicsit EU-ba nyúlás lenne, de legalább nem lenne megalapozatlan, hiszen zsigerből rühelli a Jediket, mert a mestere rosszul bánt vele, végül pedig a szűrét is kitették a Rendből. Testalkatra megfelel a támadónak, ráadásul Ahsoka is alaposan kicseszett vele a korábbiakban.

Én is szeretnék belelátni bárki mást abba göncbe! Félek, hogy a meglepetés elmarad..

Szerkesztve: - csoli1138
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Azért Ahsoka se semmi, megvádolja a támadóját, hogy ő Asajj, de abba bele se gondol, hogy totál más ruhában van. :)

bennem most komolyan felmerült, hogy akár Aura Sing is lehetne a merénylő. Bár kicsit EU-ba nyúlás lenne, de legalább nem lenne megalapozatlan, hiszen zsigerből rühelli a Jediket, mert a mestere rosszul bánt vele, végül pedig a szűrét is kitették a Rendből. Testalkatra megfelel a támadónak, ráadásul Ahsoka is alaposan kicseszett vele a korábbiakban.

Na hogy is van ez? Nem érted, miért nem merült fel Ahsokában, hogy a támadó más ruhában van, mint Ventress, aztán azt feltételezed, hogy lehetett akár Aurra is? Aurra, aki nagyjából olyan magas mint Ventress, azaz jó egy fejjel magasabb, mint Ahsoka, és ennél fogva mint a támadó?

Szerkesztve: - Werebazs
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ok, nem a főkancellár, hanem a Szenátus felel a háború magasabb szintű dolgaiért. Igazából nem is annyira ez a lényeg, hanem hogy nem a jedik. Természetesen a gyakorlati kérdésekben legtöbbször ők döntenek, de szerintem nem azért mert ők vannak feljebb, hanem azért mert ezt a felettük lévők rájuk bízzák.

Az jogos, amit írsz, így visszagondolva tényleg a jedik tervelték ki a stratégiát, szabták meg a csaták menetét, nem az admirálisok. Ettől függetlenül Tarkinék Lettát is simán átszállították a saját portájukra, mondván klónok is érintettek. Az egész háborúban, annak minden szegletében vannak klónok, tehát nagyon úgy tűnik, hogy a Rend és a Főparancsnokság közül utóbbi szava döntő. Ebben pedig nincs kétségem, hogy Palpatine keze is vastagon benne van. Tudjuk, hogy összességében népszerű főkancellár, jól manipulálja a Szenátus jelentős részét.

Nonszensz. Ismétlem, ez hadsereg, nem kidobózás! A katonai ügyek a katonai vezetésre hárul, akik akárhogy ágálsz ez ellen, a Jedi lovagok, azon belül pedig a Jedi Tanács. Nincs de és ha, ez így van, így szabta meg Lucas az ep2-ben és 3-ban, és ez ellen eddig a TCW sem hozott fel semmit.

Az sem igaz, hogy azért engedték el Lettát, mert klónok is érintettek. Azért engedték el, mert Letta nem Jedi, Ahsokát meg azért vitték ebben a részben a Templomba, mert az, és ugyanezért kellett volna már korábban is odavinni, csak a Tanács szokás szerint tökölt. Az, hogy ki érintett nem lehet semminek sem a tárgyalási alapja, mert minden katonai ügyben érintettek a Jedik. Ebben meg aztán pláne. Az ő otthonukban robbantottak, nekik is vannak áldozataik. És tudomásom szerint a Jedik is ott vannak a klónok élén a Galaxis minden szegletében. Ugyanúgy joguk van ebben az ügyben részt venni.

Azért engednek, mert ostobák, hagyják magukat megvezetni. Persze, hogy benne van Palpatine keze, de sok esetben a Jedik baromira megkönnyítik a dolgát. Nem csak ebben, másban is. A Jedi Tanács egy halom inkompetens idióta.

A bizonyíték egy tárgy, jelenség, történés, stb.. Önmagában nem jelent semmit, köré kell szőni egy elméletet. Egy olyat, amelyet a bizonyítékok alátámasztanak. Az tehát nem igaz, hogy nincsenek bizonyítékok, azok mindig vannak. Itt van a felvétel a fojtásról, Letta halála, Ahsoka szökése, a halott klónok, a menekülés, a Ventressel való együttműködés. Maga az is egy bizonyíték, hogy nincs hang a felvételen, ill. hogy a szökésről nincsenek felvételek, hisz azokat nyilván eltüntették (explicit nem mondták ki, de nyilván előszedték volna őket amúgy). Nyilván meg nem történt dolgokat is mond Tarkin, mert a bizonyítékok azt valószínűsítik leginkább.

De ha nem létezik tárgy, jelenség, történés akkor csak fantazmagóriát építesz köré, nem elméletet, ráadásul az elméletet általában szilárd bizonyítékokkal kell alátámasztani, amit pont az lehetetlenít el, amivel a mondatom kezdődött. Itt még közvetlen bizonyítékok sincsenek, logika meg aztán pláne nincs. Sorban nézve:

A Ventressel való együttműködés irreleváns, az epizód elejéről van szó. De a későbbiekben tökéletes védelem lenne, hogy Ahsoka - több klón fül- és szemtanúja volt az esetnek - még őt is arra buzdította, hogy ne öljön. Amit egy többszörös gyilkos nem igazán tenne meg.

Írod a fojtást, aminél furcsa mód nincs hang, de kép van. A logika mit hoz ki ebből? Hogy Ahsoka olyan hülye, hogy csak a hangot kapcsolja ki, de a képet, ami pont a legterhelőbb lehet, nem? Tényleg logikus. Pláne egy Jedi képességével, aki hip-hop bezúzhatna bármilyen kamerát egy pillantással. Vagy a logika diktálna egy fontos kérdést, aminek megválaszolása létkérdés egy ilyen ügyben: Ahsoka mikor és hogyan volt képes előre szabotálni a biztonsági berendezések felét, amikor előre nem tudhatott az érkezéséről, vagy arról, hogy Lettát elszállítják. Mert ugye Letta az átszállítása után szinte azonnal hívta Ahsokát, a csaj alig ért oda az eligazításra, amikor már pittyeget a komlink. Cáfolva.

Letta halála is könnyen cáfolható a tiszta logikával. Logikus-e, hogy egy eddig mindent részletesen kitervelő terrorista pont akkor öl meg valakit, amikor csak és kizárólag őt gyanúsíthatják? Mert ha Ahsoka van odabenn, akkor logikus, hogy ő a gyilkos, tehát Ahsoka - mint mindent gondosan megtervező merénylő - nem fogja akkor megölni, amikor minden rámutatna. Sőt, miért nem ölte meg Coruscant alvilágában? Simán mondhatta volna, hogy megtámadta, lett volna rá lehetősége. Kész, az ügy lezárva. De nem, ő segít elfogni azt az egy embert, aki bemárthatja, majd megöli akkor, amikor minden csak és kizárólag az ő bűnösségét igazolhatja? Nem logikus, cáfolva. És még bele sem melegedtem. :)

Ahsoka szökése. Tarkin elmetrükkről hadovál. Nem volt a cella előtt halott klón, már bukott az elmélet. Amúgy is érdekelne, hogyan bizonyítható az elmetrükk. De ott van a fegyverek megszerzésének kérdése is. Hogyan kerülhettek azok vissza Ahsokához, amikor a közelében sem voltak? Kész vicc lenne a börtön biztonsági intézkedése, ha egy bűnöző fegyverét abban a börtönben, a cellája közelében tárolnák. Máris van két kérdés, ami megválaszolhatatlan az ismert tények fényében.

A szökésről nincsenek felvételek, na ez az egészben a legszebb kijelentésed. Mert egy, a logika milyen nyakatekert módon hozza ki, hogy Ahsoka szökés közben képes volt - már megint - feltörni a börtön biztonsági rendszerét és törölt minden bizonyítékot, mindezt úgy, hogy a biztonsági konzol túloldalán volt (merthogy odabenn meg Fox volt, ugye) és mellesleg klónok hajkurászták folyamatosan. És persze, Ahsoka a gondos terrorista megint csak törli a felvételeket, majd ezernyi bizonyítékot hagy szerteszét, csakhogy a felvételek nélkül is bizonyíthassa bűnösségét. Újfent logikai buktató, cáfolva.

Ráadásul, ha nincsenek felvételek, akkor Tarkin mire alapoz? Újfent a semmire! Mert tárgyi bizonyíték nincs, minden csak elmélet, mert ezek még közvetett bizonyítéknak is kevesek. Egyedül az útba eső klónok levágása lehetne közvetett bizonyíték, de Tarkin nem útba eső, hanem a cellánál levágott klónokról hablatyol.

Sőt, a logika további kérdéseket is felvetne:

Ha Ahsoka bűnös és gyilkos, a szökése óta miért nem ölt meg senkit? Már több tucat klón életét kímélte meg, pedig a szökése közben tömegmészárlásba kezdhetett volna. Egyszerűbb lett volna a szökése is. Például simán megfojthatta volna Foxot, mielőtt az riadót fúj, és máris más a mese vége. De nem, több tucat klón a tanú rá, hogy Ahsoka nem öl, még végszükség esetén sem, ami azért nagyon furcsa egy olyan embernél, aki robbantást hajt végre a saját otthonában, megöli a barátait, majd szökés közben "megöl öt klónt."

Szerintem a tanácstermi jelenetnél nincs szó a robbantásról.

Hogy mi van szerinted, az egy dolog, hogy mi van az epizódban, az meg a valóság. :P

"Hogy mit hisz a Jedi Tanács, az nem számít. Mi szigorúan a tények és a bizonyítékok alapján dolgozunk, s a bizonyítékok alapján Tano padawan a felelős a Templom elleni támadásért és a köztársasági tisztek haláláért." - Tarkin admirális

Azért nem léphetnek ki a jedik a háborúból, mert a Köztársaságnak esélyük se lenne nélkülük. Hiába a Tarkin-féle vezetés, ők nem tudnak több 1000 droidot lekaszálni vagy végre is hajtani a zseniális stratégiákat.

Bocs, de ez a háború a klónok háborúja, nem a Jedik háborúja. A Köztársaságnak klón hadserege van, nem Jedi hadserege. A Jedik parancsnokok, alapjáraton semmi keresnivalójuk a csatákban. És nem ők alkotják a haderő gerincét, pont ez volt az ep2 egyik lényege: pár ezer Jedi képtelen megvédeni a Köztársaságot, ha nyílt háborúra kerül sor. Na meg kissé túlzás, hogy a Jedik képesek lennének ezer droidot levágni. Ha így lenne, nem kellenének a klónok. ;) Simán kiléphetnének és csinálhatnák az eredeti dolgukat, amibe például beleférne a hátországok védelme.

Most nehogy már az legyen a szint, hogy vki nem öldököl klónokat ha nem tetszik neki a viselkedésük, nem segédkezik aktívan egy bűnöző (ekkor Ahsoka annak számít) szökésében, nem darabolja fel a Tanácstagokat, stb.. Ok, hogy ez a korábbi Anakinhoz képest előrelépés, de összességében annyit jelent, hogy nem negatív amit tesz. Nem pedig azt, hogy pozitív.

Akkor mit kellett volna tennie Anakinnak, hogy a Tanács ne cseszegesse? Ült volna le és nézte volna végig, hogy a klónok lelövik az igazolatlanul megvádolt tanítványát, ez lett volna a Jedi út? Mert azon kívül, amit tett, csak az maradt, hogy semmit sem tesz. Az viszont piszok távol áll a Jediségtől, bár mivel a Tanács is irgalmatlanul messze sodródott, lehet tényleg ezt fogadták volna el.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Na hogy is van ez? Nem érted, miért nem merült fel Ahsokában, hogy a támadó más ruhában van, mint Ventress, aztán azt feltételezed, hogy lehetett akár Aurra is? Aurra, aki nagyjából olyan magas mint Ventress, azaz jó egy fejjel magasabb, mint Ahsoka, és ennél fogva mint a támadó?

Nem, ez két külön dolog, csak lehet több entert kellett volna ütnöm. :D Tehát, Ahsokának fel kellett volna tűnnie, hogy a támadó nem lehet Ventress, mert más a ruhája.

És nekem van egy elméletem, hogy a támadó Aura Sing. Természetesen ha Aura Sing, ha Barriss Offee, ha Hakapeszi Maki vagy ha egy mokány falumpaset a támadó, Ahsokának akkor is fel kellett volna tűnnie, hogy nem lehet Ventress, mert más a ruha.

A támadó magasságát meg sajnos nem lehet belőni Ahsokához képest, így beleférne Aura is, de természetesen Barris is.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csak egy büntetés jöhet szóba. Kizárják a Rendből.

Akkor szerinted nem lesz meg az igazi tettes?

Zseniális post. :D

Szóval, a béke béna őrei, alias Jedi lovagok.

Menjünk szépen sorban. Addig minden oké, hogy a merénylet után belső nyomozást kezdeményeznek. Erre az ügyre Anakin Skywalkert és Ahsoka Tanot jelölik ki, mivel ők nem voltak a Templomban, így nem lehet közük a robbantáshoz. Ismétlem: a nyomozással Anakin Skywalkert és Ahsoka Tanot bízzák meg, azért, mert ők nem voltak a Templomban, így vajmi kevés közük lehet a robbantáshoz. Idézném azt az embert, aki valószínűleg baromi jó hátszéllel lehetett megáldva, vagy valakinek nagyon színpatikus lehetett az arcberendezése, mert tuti nem az esze miatt választották Windut a Tanács tagjának:

Én már az EPIII óta mondom, hogy valami nem kerek Windu bácsival, Bomarr nagy kedvencével. :D A sorozatban eddig még úgy elvolt, de mostanában kezd arra az útra lépni, aminek a tetőzése az EPIII -as énje.

Erre mit tesz a Jedi Tanács tesze-tosza illusztris bandája? Eltöpreng rajta, erre már nekem szakad le a pofám, pedig az övék kéne. Mi több, Yoda egyenesen kijelenti: ők hisznek Ahsoka bűnösségében. Ezen a ponton rohadtul megérdemelt volna a kis kerti törpe egy jó nagy farba rúgást. De nem ám valami kis szolidat, a küldetéssel minimum Zillot kellett volna megbízni. A Dagobah-ig rugdoshatta volna.

Nem ám megkérdezni, mit kérdezni, követelni, hogy láthassák azokat a bizonyítékokat. Szakértők, ha Tarkin nagyon akadékoskodna, független szakértők szakértsék már meg. De csak ne pampogjon, a kis robbantó csajt pont, hogy azon az alapon vitték el, mert klónok is meghaltak, hát ugyanezen az alapon Ahsoka vissza is hozható, elvégre Jedik is meghaltak. De nem, Yoda és áldott kompániája egyből Ahsoka ellen fordul, pusztán bemondásra, mert Tarkin szavaknál többet nem tett le az asztalra. És még vissza is pofázik, amikor egy Jedi ellenvéleményt mer megfogalmazni. Hát valami tökös gyereknek ezen a ponton a Galaxis farára kellett volna küldenie melegedni, nem kusshadni. Mint a kivert kutyák, komolyan mondom, úgy lapítottak. Bantha sz*r a sivatagban, ez volt a Tanács, amíg Tarkin nagykorút játszott a kiskorúak között.

Be vannak sz*rva! Windu említette, hogy már a nép is zúgolódik, így valószínűleg fülüket-farkukat behúzzák, nem hogy még hepciáskodni kezdenének...

És, arcom letépem, nincs még vége! Komolyan, egyetlen részben a Jedi Tanács ennyiszer nem rúghatott bele önmagába, de megtették. Alighogy letudták önmaguk megszivatását Tarkinnal, Windu egy jól irányzott mozdulattal megfejelte az egészet. Nagyon finoman, de félreérthetetlenül közli Anakinnal, hogy a saját maga érdekében maradjon szépen távol. Mert lehet, hogy rosszabb lesz a helyzet, hiszen érzelmileg kötődik Ahsokához, így megeshet, hogy még ő is árulóvá válik. Mi van kopasz, már nem volt merszed a szemébe mondani, hogy "hagytad megszökni, szóval takarodj a sarokba, vagy kapca lesz!"

Hál' isten közben valaki visszakapcsolta a hangot Obi-Wannál, és egyből beszólt a négercsóknak. De peche van, még Kenobi is kevés, ha a nagy feka morci mellé beszáll a kis kerti törpe, aki, mit ad isten, máris nekivágja Anakinnak: figyu kölyök, jobb, ha bebizonyítod, hogy nem vagy áruló, különben repülsz a padawanod után. És még nagyon szigorúan is néz mellé. Milyen nagy legény lett, hogy Tarkin offline-ba váltott.

Ez szinte egy az egyben annak a jelenetnek az előszele, amikor Windu az EPIII -ban hátra hagyja Anakint, amikor a kancellárhoz indulnak.

Összefoglalva a jegyzőkönyv végére a Tanács ülésének eredményét:

- Tarkin bemondásra bárkit megvádolhat.

- A Jedi Tanács neve immár kuss, ha a Birodalom Köztársaság egyik admirálisa kinyitja a száját. Még jó, hogy ők a hadsereg vezetői.

- Anakin elmehet a k. anyjába.

- Ahsoka a nyuszival együtt b*szhatja.

:D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

És nekem van egy elméletem, hogy a támadó Aura Sing. Természetesen ha Aura Sing, ha Barriss Offee, ha Hakapeszi Maki vagy ha egy mokány falumpaset a támadó, Ahsokának akkor is fel kellett volna tűnnie, hogy nem lehet Ventress, mert más a ruha.

Ezzel az az icike-picike probléma, hogy Sing nem tud fénykardozni. :P

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Na látod Dzséjt, pontosan az zavar engem is rohadtul, amit szép hosszan leírtál. A legjobban az utolsó jelenet tűnt bosszantónak ebből a szempontból, hogy látszólag tényleg mindent megkajált a Tanács Tarkin agymenéséből, bár mint azt a véleményemben leírtam, Windu mester nekem ott úgy tűnt, mintha nem bízna teljesen a "bizonyítékokban". Ja és a legfontosabb, ami bizonyára feltűnt mindenkinek: Ahsokát a redves tücsöktetem sem kérdezte meg, hogy mi a véleménye a vádakról (Tarkin egyértelmű Jedikre és kimondottan Ahsokára irányuló utálatával fűtött kis beszédétől eltekintve a cellában). Ez az amit nem értek, jó nyilván most, hogy valószínűleg lesz a kihallgatás, Ahsoka elmondhatja amit akar, de akkor is eddig miért nem érdekelt senkit, hogy ugyan a vádlott vajon tudja-e mikkel vádolják, és hogy miket tud felhozni érvként, hogy esetleg ne kelljen a fél Alvilágon át üldözni.

Nehéz lett volna kérdezősködni, hisz megszökött a börtönből (nyilván a kihallgatás előtt), azóta menekül mint szökött rab és bűnöző. Ilyenkor nem szoktak beszélgetni, arra majd most kerül sor.

@Dzséjt:

Ezek a gondolatok már sokkal jobban tetszenek. :)

Most vissza tudtam nézni a részt és valóban a robbantást is rákeni Tarkin, igazad volt.

Nem ágálok én a jedik vezető szerepe ellen. Csupán azt mondom, hogy ők sem mindenhatók és nem tehetnek bármit amit akarnak. Nem én találtam ki, hogy Lettát azért szállították át, mert klónok is érintettek, ez többször is elhangzik az utóbbi részekben (vegyük úgy, hogy 1-1 :)). Nonszensz vagy nem, Tarkin "szervezete" beleugathat a dolgokba és keresztbe tehet a jediknek, mert megtörtént. Az idiótaságról meg ostobaságról szóló részt nem kommentálom, kilóg egyfajta nívóból. ;)

Az általam is említett bizonyítékok léteznek. Azt elismerem, hogy amiket ezután írtál jogos felvetések. De ne zárjuk ki annak lehetőségét, hogy több tettes is van és Ahsoka csak az egyik közülük. Nem feltétlen kellett mindent neki csinálnia. Nem állítja senki, hogy egyedül tehető felelőssé mindenért, csupán hogy bűnös (akár a robbantásban is).

Az lehet, hogy Tarkin vagy mások (pl. klónok) is benne vannak a szövetkezésben. Erről korábban masszív eszmecseréket folytattunk itt, csak Barriss középpontba kerülésével ezek elhomályosultak.

A "miért nem ölt meg azóta egyetlen klónt sem" kérdéskört már én is bedobtam a pakliba, ez a leginkább ütős érv Ahsoka mellett.

Annyi még ehhez, hogy azt feltételezik, Ahsoka bosszút állt Lettán, mert tartott tőle, hogy nem vonják felelősségre az átszállítás után. Pl. ezért nem ölhette meg már a kergetőzés során.

A háborús témánál elbeszélünk egymás mellett. A jedik a Köztársasághoz tartoznak, ez nem vitás. A Köztársaság háborúzik a szeparatistákkal. A tét a sithek hatalomra jutásának megakadályozása és a galaxis jövője. A jedik értelemszerűen a Köztársaság oldalán harcolnak a szepik és a sithek ellen. Nyilván önmagukban nem elegek a győzelemhez, kellenek a klónok. De egyedül a klónsereg sem ér semmit. Magyarul az erőviszonyok így kiegyenlítettek. Láttuk többször, hogy egy-egy jedi (ha nem is konkrétan, de a remek terveikkel) droidok ezreit semmisítette meg. Ha ők kiállnának a klónsereg mögül, elég durván nőne az esélye a Köztársaság bukásának és a Sith Birodalom felemelkedésének. Ezt nem engedhetik a jedik, mindenféle magasztos elvektől függetlenül.

Anakinnal kapcsolatban pedig félreértettél. Én nem bírálom a mostani viselkedését, sőt nagyon is érettnek és korrektnek tartom. Szinte soha nem volt még ekkora tekintélye a szememben, mint a mostani cselekmények idején. Pusztán azt állítom, hogy Winduék fenntartásai is érthetők vele szemben. Illetve, hogy helyesen nem tett drasztikusabb dolgot, mert azzal csak ártott volna.

Szerkesztve: - pb69
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A támadó magasságát meg sajnos nem lehet belőni Ahsokához képest, így beleférne Aura is, de természetesen Barris is.

vlcsnap_2013_02_26_19h55m30s210_by_werebazs-d5waugj.png

Ezt nem lehet belőni? Ahsoka 170 centi szarvakkal együtt, Aurra 183 antenna nélkül. Ha centire pontosan nem is meghatározható, az tisztán látszik, hogy a csuklyás és Ahsoka közt nincs ekkora különbség.

Szerkesztve: - Werebazs
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.