Ugrás a kommentre

Filmek


Bomarr

Ajánlott hozzászólás

Hát itt is látszik, hogy ahány ember ugye :)

Én meg a Bond filmekkel vagyok ugyan így, mint te az MI-vel, Bomarr! :)

'96-os első mozifilm óta imádom a szériát. A régi TV sorozatból 2-3 epizódot láttam, az engem sem fogott meg.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 órával korábban, Darth Riddick írta:

Hát valóban nem volt klisémentes a film, de nem is vártam el tőle, hogy ne legyen.

Nem klisésségre céloztam, hanem arra, hogy a vége konkrétan f*szság.

Spoiler

Hunt a büdös életben nem vezetett helikoptert (még kérdezi is, hogyan kell ezt vezetni), erre megműrepüli. Abszolút képtelenség! Emberileg lehetetlen, hogy te egy helikotert akárcsak felemelj a földről, ha gőzöd sincs arról, hogyan kell vezetni. Pláne, ahogy a filmben mutatják, hogy csak a botkormányt húzogatja, a ságot meg nem. Tudod mi lett volna ebből a valóságban? 30 méteren belül szétkenődés a sziklafalon.  Aztán meg géppuskával belelőnek a hajtóműbe, de az csak percekkel később mondja be az unalmast, de legalább végig füstöl. Az meg, hogy karcolás nélkül megússzák mindketten azt, ahogy az a két gép belek*rta magát a földbe és még piruetteznek is, übereli az addig bemutatott összes f*szságot, pedig akadt belőle szép számmal. De az M.:I filmeknek az ilyen kalapos baromságok jól állnak. Eleve a sorozat is az volt, egy jó nagy marhaság. Szerencsére nem is veszik magukat komolyan, ezért is bírom ezt elfogadni így.

42 perccel korábban, Bomarr írta:

Valahogy ezaz M:I sorozat eddig nem tudott megfogni. Ilyen egyik fülön be másikon ki mindegyik rész. A legújabbat nem láttam.

Nagyjából ez van nálam is. Mindet láttam, és nagyjából egyikre sem emlékszem, pedig az új résznél van is a régiekhez kapcsolódási pont. Mondjuk ettől még érthető volt.

Én is csak azért szeretem megnézni az M:I filmeket, mert egyiken sem kell gondolkodni, de legalább viccesek az irreális jelenetek és néhol izgalmas az akciójelenet. Kábé a Halálos iramban filmek szintjén van számomra. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én a Halálos iramban filmeket már régóta nem bírom elviselni.

Értem, amit írsz Dzséjt, de ahogy te is hozzátetted: ennek a szériának ezek a túlzások abszolúte jól állnak. Én nem fogtam a fejem az említett jelenetsoron, mert tudom, hogy amit látok az egy szórakoztató alkotás (annak is elsőrangú) és nem dokumentum film ;) 

És hát, Hunt-ról beszélünk, aki a 6 film alatt már már ott tart, mint Chuck Norris vagy Jack Bauer :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én a M:I cuccokat ímmel-ámmal nézem. A másodikból és a titkos nemzetesből csak néhány rövid részletet láttam és nem is igazán akarom egészben meglesni őket. A legjobban az első és a harmadik maradt meg bennem mert azokat kétszer míg a protokollosat csak egyszer tudtam le. Előbbi kettőre még rá lehet fogni hogy bírom valamennyire. Utóbbi totál közömbös nekem.

A halálos irambanos muvikkal jobb viszonyban vagyok. Azok mind bejönnek valamennyire. Igaz csak egyszer láttam őket teljesen és nem emlékszem valami jól rájuk.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

7 perccel korábban, Darth Cupsy írta:

Valaki meg tudná mondani, hogy a Volt egyszer egy vadnyugat, Egy marék dinamit és a Volt egyszer egy Amerika című filmeket miért nevezik trilógiának? Mi az ami összekapcsolja őket? Leone-n kívül?

Clint Eastwood mindegyikben főszereplő, kb. ugyanazt a szerepet hozza és kb. ugyanazokat a jelmezeket viseli. Mellesleg trilógiaként jobban eladható a 3 film, mint külön-külön :P 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Bárki mondta vagy irta hogy ez a három film trilógiát képez az átvágott a palánkon :D Leone filmjei közül ezek alkotnak trilógiát: Egy maréknyi dollárért, Pár dollárral többért és A jó, a rossz és a csúf. De ezek is úgy alkotnak trilógiát, hogy a sztori teljesen más, Clint Eastwood ugyan mindháromban nagyon hasonló figurát hoz, de más karaktereket játszik. Szóval ez amolyan tematikus trilógia, sok visszaköszönő elemmel. Amiket irtál azok semmilyen szinten nem kapcsolódnak egymáshoz azon kivül hogy mindhárom Amerikában játszódik.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

6 perccel korábban, Bomarr írta:

Bárki mondta vagy irta hogy ez a három film trilógiát képez az átvágott a palánkon :D Leone filmjei közül ezek alkotnak trilógiát: Egy maréknyi dollárért, Pár dollárral többért és A jó, a rossz és a csúf. De ezek is úgy alkotnak trilógiát, hogy a sztori teljesen más, Clint Eastwood ugyan mindháromban nagyon hasonló figurát hoz, de más karaktereket játszik. Szóval ez amolyan tematikus trilógia, sok visszaköszönő elemmel. Amiket irtál azok semmilyen szinten nem kapcsolódnak egymáshoz azon kivül hogy mindhárom Amerikában játszódik.

Wiki volt :D  "A Volt egyszer egy Amerika (C'era una volta in America / Once upon a time in America) egy 1984-ben bemutatott olasz–amerikai bűnügyi dráma, a rendező Sergio Leone „Amerika-trilógiá”-jának (Volt egyszer egy Vadnyugat, Egy marék dinamit, Volt egyszer egy Amerika) záródarabja."

 

Jah a Dollár-trilógiát azt ismerem, meg értem is, hogy miért az. De a másiknál nem értettem miért lenne az, neten sem találtam rá értelmes magyarázatot, de akkor megvan miért nem. :)

 

Köszi a válaszokat! :)

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

3 órával ezelőtt, Bomarr írta:

Bárki mondta vagy irta hogy ez a három film trilógiát képez az átvágott a palánkon :D Leone filmjei közül ezek alkotnak trilógiát: Egy maréknyi dollárért, Pár dollárral többért és A jó, a rossz és a csúf. De ezek is úgy alkotnak trilógiát, hogy a sztori teljesen más, Clint Eastwood ugyan mindháromban nagyon hasonló figurát hoz, de más karaktereket játszik. Szóval ez amolyan tematikus trilógia, sok visszaköszönő elemmel. Amiket irtál azok semmilyen szinten nem kapcsolódnak egymáshoz azon kivül hogy mindhárom Amerikában játszódik.

Én még sosem láttam ezeket, terveztem megnézni, de így már jóval kevésbé érdekel, hogy nem is igazán kapcsolódnak csak úgymond variációk egy témára.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Három egészen remek filmről van szó. Az hogy nem kapcsolódnak szorosan szerintem semmit nem von le az érdemükből. Három külön film, külön sztori és mindegyik baromi jó. Eleve teljesen más léptékben készültek: az első az Egy maroknyi dollárért egy kis költségvetésű film. Ez volt az első (jó) olasz western ami készült. Akkor még a taljánoknál senki nem hitte, hogy ennek van bármi értelme. Mindenki marhának nézte Leonét amiért a spanyol sivatagban egy nevenincs senkivel -Clint Eastwood mögött akkor még főleg csak TV-s filmek voltak- nekiáll forgatni egy westernt. Az egész egy kisvárosban játszódik, mivel többre nem volt pénz. De aztán olyan eszement siker lett a film, hogy történelmet csináltak és szó szerint százával kezdték gyártani a westerneket Olaszországban. Ehhez képest "A jó, a rossz és a csúf" már afféle történelmi eposz, ami az amerikai polgárháború idején játszódik. Semmi nyoma a filléreskedésnek. Itt már a spagetti western az aranykorát élte és ez látszik is rajta. 

A zenék mellesleg ezekben a filmekben valami egészen elképesztőek (Ennio Morricone érdeme). Érdemes picit belehallgatni, ha még nem hallottad. Ez "A jó a rossz és a csúf"-ból van és szerintem egyszerüen gyönyörű:

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nekem a dolcsi trilógiából egyedül a Szakácsi-Sinkovits-Kézdy triós Pár dollárral többért (Még pár dollárral több) jön be. Csak néhány western muvit szeretek többször letudni. Az az egyik.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Mi a viszonyitási alap? Mi alapján nem szereted a westernt? Mert ha amerikai filmek alapján akkor az csalóka: hiába hivják ezt is azt is westernnek a kettő eléggé különbözik.

2 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:

Szerintem a volt egyszer egy vadnyugat a legjobb. :)

Újra kéne néznem, de nekem is efelé hajlik a véleményem. A végső leszámolás az egyik kedvenc nem-SW-s filmjelenetem.

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Igen, ráadásul amikor Leone castingolta, akkor Fonda megjelent barna kontaktlencsében -ugye eredetileg kékszemű- úgy hogy még egy bajuszt is növesztett, csakhogy jobban passzoljon a gonosz karakterhez. Erre Leone mondta hogy szabaduljon meg a lencsétől meg a bajusztól is. Ő pont azt akarja hogy amikor a nézőközönség először meglátja a gonoszt -azután a bizonyos mészárlás után- akkor azt a Henry Fondát lássák akiről eddig el se tudták volna képzelni, hogy rossz is lehet.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nekem a Volt egyszer vadnyugat sosem tetszett, már az elején ki tud akasztani, amikkor nem is tudom, tíz percig semmi sem történik (lehet, hogy csak öt, de nekem mindig húsznak tűnt). Mondjuk éppen ezért már nagyon régen láttam, lehet újra meg kéne nézni.

 

A westernek közül amúgy a spagettiwesternt jobban szeretem, mint az amerikait. Hangulatosabbak, zordabbak.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2 órával ezelőtt, Bomarr írta:

Mi a viszonyitási alap? Mi alapján nem szereted a westernt? Mert ha amerikai filmek alapján akkor az csalóka: hiába hivják ezt is azt is westernnek a kettő eléggé különbözik.

Vékonyka részleteket láttam eddig az említett filmekből, illetve talán a Volt egyszer egy vadnyugat elejét ez alapján:

1 órával ezelőtt, Dzséjt írta:

Nekem a Volt egyszer vadnyugat sosem tetszett, már az elején ki tud akasztani, amikkor nem is tudom, tíz percig semmi sem történik (lehet, hogy csak öt, de nekem mindig húsznak tűnt). Mondjuk éppen ezért már nagyon régen láttam, lehet újra meg kéne nézni.

Szinte semmi sem történt percekig ami nem igazán hozta meg a kedvem az egészhez.

 

De nem kizárt, hogy tetszeni fog, de amit eddig láttam belőle, az alapján úgy ítéltem meg, hogy ez nem az én stílusom lesz. Mondjuk az biztató, hogy a Keresztapát nagyon szeretem, pedig az is lassan bontakozik ki.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Amennyire még emlékszem, az alapján a Keresztapa pörgős film a Volt egyszer egy vadnyugathoz képest. Ha a spagettiwesternnel szeretnél ismerkedni, akkor én kezdésnek inkább ajánlanám a dollár-trilógiát. A Volt egyszer egy vadnyugat is kiváló film, csak sokkal-sokkal lassabb. De jó film az eredeti Django is, meg persze Terence Hill és Bud Spencer korai westernjei - gondolok itt most az olyanokra, mint a Nincs bocsánatA Pirinyó, a Behemót, és a Jófiú és az Akik csizmában halnak meg (ez Hill és Spencer "dollár-trilógiája", csak ez valóban összefüggő). Ezek jóval komolyabb westernek tőlük, mint Az ördög jobb és bal keze 1-2 vagy a Bunyó karácsonyig, mert ekkor még inkább voltak western színészek, mint komikus páros.

Szerkesztve: - Dzséjt
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Engem a Volt egyszer... sokáig nem érdekelt. Kábé húsz éve mégis meglestem. Akkor úgy-ahogy tetszegetett de azóta se néztem meg újra és nem is akarom többé műsorra tűzni.

 

 

4 órával ezelőtt, Dzséjt írta:

De jó film az eredeti Django is, meg persze Terence Hill és Bud Spencer korai westernjei - gondolok itt most az olyanokra, mint a Nincs bocsánat,

alias Isten megbocsát, én nem!,   alias Bunyó húsvétig

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 órával korábban, MissKarrde írta:

A Volt egyszer egy vadnyugat kölyökként nagyon unalmas volt, felnőttként szeretem. Szóval mindenkinek megéri tenni még egy próbát, hátha. 

Nálam is pont ez volt. Gyerekként elképzelni nem tudtam mit esznek rajta a felnőttek, aztán később meg kifejezetten bejött.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Pár napja tudtam le a Hét nővért. Mostanában több időt fordítgatok filmnézésre mint általában és az a tavalyi muvi is műsorra került.
A sztoriról annyit hogy 2043-tól a  Föld túlnépesedése miatt minden családban csak egy gyerek lehet. Ha több van akkor az elsőszülött otthon marad a többit pedig elveszik a famíliájuktól. Egy pacáknak (Willem Dafoe) egypetéjű hetes ikrei (a Noomi Repesz rajongók örülhetnek :D) születnek. A csajszikat a hét napjairól nevezi el és mindegyiknek egyetlen egy személy bőrébe bújva kell élnie az életét úgy, hogy a Hétfő nevű hétfőn, a Kedd nevű kedden stb. mehet el otthonról.  2073-ban Hétfő eltűnik és azzal kisiklik a vonat.


Szerintem megéri letudni.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.