Ugrás a kommentre

Karakterek

Obi1

Ajánlott hozzászólás

Hatalmas meglepetés számomra hogy Han alulmaradt, és nem is igazán tudom hova tenni... Esetleges magyarázatok?? Valaki?? Én mindenesetre kicsit csalódott vagyok, mert ha valamikor akkor most igazán megérdemelte volna hogy tovább menjen, elvégre pont most, az Ep7-ben törte át a "jópofa-főhőstámogató sablonkaraktert" és vált ő maga hőssé. Kár érte.

Másik ágon nem voltam annyira meglepődve, sokkal inkább csalódott. Értem én hogy Maul jó karakter, de könyörgök! Palpatine az egyik legzseniálisabb szemétláda akit a filmtörténelem valaha megalkotott. Ráadásul a PT-ben olykor akkora színészi alakítások is társulnak a karakterhez, mint egyetlen másikhoz sem SW filmekben.

A szavazatom pedig:

- Yoda, mert számomra ez a kis zöld öreg, bölcs mester volt az első amit megkedveltem az SW-ben, s noha úgy érzem hogy a PT (+TCW) talán egyedül nála, inkább elvett a karakterből mintsem hozzáadott, én még mindig imádom.

Másik szavazatomat Dooku kapta, mert az ő személye, s főleg eleganciája, egészen új és egyedi Sith karaktert hozott létre, olyat amit előtte el sem tudtam képzelni. Ugyanez persze igaz Kylo-ra is (leszámítva az eleganciát) de rá majd akkor szavazok, ha már tudom hova is futott ki a karakter.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hozzátenném, hogy szerintem nagyon rossz húzás volt ezt a szavazást így időzíteni. Ha szegény Ahsoka-nak valaha lenne esélye igazán átütő sikert elérni egy ilyen "versenyben", akkor az alighanem a mostani Rebels évadzárás után lenne esedékes, de pár nappal előtte összeteszik egy Yoda-val.

Han karaktere is sokkal bővült, mégsem volt elég idén a legjobb 8-ba sem. :hmm:

Hatalmas meglepetés számomra hogy Han alulmaradt, és nem is igazán tudom hova tenni... Esetleges magyarázatok?? Valaki??

Lentebb találsz tőlem..Nem biztos hogy tetszik, de kituggya'? ;)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Lentebb találsz tőlem..Nem biztos hogy tetszik, de kituggya'? ;)

Igen elolvastam, és egyetértek abban hogy Luke tábora nőtt, és abban is miért, de Han szavazótáborának csökkennie is kellett... Elvégre régebben csak Obi tudta szorosba megverni. És én ezt nem tudom hova tenni. Hogy miért pont most csökken a népszerűsége, mikor végre nem egy 2D-s főhősegítő karakter, hanem egy igazi főszereplő. Na mindegy túllépek rajta. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ebben a körben Rey és Grievous.

Rey nagyon elvarázsolt. Sokkal jobban, mint Leia valaha is.

Boba meg vesszen! Szegény Grivi-t lenyomja, de talán Kylo végre megakadályozza, hogy a legjobb 4-be jusson.

Nagy próbatétel lesz ez az ifjú Ren lovagnak!

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Han karaktere is sokkal bővült, mégsem volt elég idén a legjobb 8-ba sem. :hmm:

Nyilván nem jelentett volna garanciát, sőt, úgy is Yoda lett volna a sokkal esélyesebb, de legalább adott volna némi esélyt. Én ezt egy elhibázott időzítésnek tartom, de ez van. :)

Ma Rey-re szavaztam. Leia amúgy sem tartozik a kedvenceim közé, de összességében is egy kihasználatlanul hagyott ziccernek gondolom. Rey-nek csak egyetlen film jutott eddig, de már most sokkal jobban megfogott, mint Leia. Ráadásul ő egymagában is megállja a helyét a vásznon, nem pedig csak mindig valaki mással együtt képes érvényesülni. A másik párbajban most senkire nem szavazok, nálam egál. Boba az OT lufija, akihez az Ep.2 és a TCW azért hozzátette a magáét. Grievous meg a PT lufija, a TCW meg engedett és fújt is kicsit ebbe, de alapvetően semmi érdemit nem kezdtek vele. A filmes jeleneteivel nekem a kiborg jobban bejön, de a TCW Boba-hoz többet tett hozzá, így egálra jön a szitu. :)

Nyomjál Grivi-re! Gyengítsd Bobát!

Szerinted az rendben van, hogy mindig a top-4-ben végez? Ha nem lenne Vader, minden tornát megnyerne. Hányinger. :sick:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerinted az rendben van, hogy mindig a top-4-ben végez? Ha nem lenne Vader, minden tornát megnyerne. Hányinger. :sick:

Szerintem sincs rendben. Ez leginkább a túlértékeltségének, ill. részben a sorsolásának is köszönhető. Messze nem érdemli meg, hogy a 4-ben legyen, de csak ezért nem fogok ellene szavazni, olyanokra, akik szerintem nem jobbak nála. Amúgy Vader nélkül is csak a gonoszak közt nyerne, hiszen eddig már Obi és Yoda is legyőzte a Boba-nál azért jóval népszerűbb Vader-t, szóval szerintem őket Boba nem verné meg. De szerintem Han-t se, a mostani Luke elleni eredményétől függetlenül se.

Tényleg egyszer már kerülhetne Vader ágára korábban, ahogy eddig Maul.

Láthatjuk is, hogy idén Maul mennyivel jobban szerepel, hogy nem futott bele rögtön az első körökben Vaderbe!

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Rey és Boba kapta a szavazatom.

Előbbi azért, mert egy rész alatt többet tett le az asztalra mint Leia (bár őt is kedvelem, de mindig csak másodhegedűs volt a fiúk mögött)

Utóbbi nehéz volt, mert se Boba se Grivi nem tartozik a kedvenceim közé, ahogy pb69 írta, az egyik a PT, a másik az OT lufija. Egyiket sem kedvelem annyira, de Boba legalább egy értékelhető akciót felmutatott élete során (Han elrablása) míg Grivinek igazából ennyi sem nagyon jutott.

Boba? :lol:

Úgy érted, hogy a birodalom nyomravezetése a Bespinre?

Mert ha a fagyott Han Jabbához való leszállításával reklámozod, hát az nekem is ment volna. ;)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Tgenap Reyre és Grievousra szavaztam. Előbbit nem kell magyaráznom szerintem - csípem Lieát (aranybikiniben), de Rey sokkal-sokkal szimpatikusabb. Grievous meg lehet, hogy lufi, mint Boba, de szerintem coolabb lufi. :D

Ma Obi-Wanra és Maulra szavaztam. Obi-Want még mindig jobban kedvelem Luke-nál, Maul pedig nekem a TCW-vel túlnőtte Vader apánkat (ezek a Skywalkerek nálam ritkán rúgnak labdába, na :D ).

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Obi-wan az egész Sagán átívelő karakter, így mélységét tekintve nálam egyelőre veri Luke-ot, és ez döntött, mert mindkét szereplőt nagyon szeretem, úgyhogy itt Obi-ra ment a voks.

A Vader Maul párharc egyértelmű: Vader az egész SAGA központi szereplője (volt), nálam idén max csak Rey szorongathatja meg.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Obi-Wan-ra és Vader-re szavaztam. Előbbit szerintem nem kell indokolnom, utóbbinál se sokat filóztam. Vader/Anakin nekem sose volt szimpatikus, de egy összetett és remek karakter, ha az egész Saga-t nézzük, a TCW is hozzátette a magáét. Maul-t csípem, de a TCW-s szereplése számomra kifejezetten ellentmondásos volt, így sokat nem dob hozzá az alapértékelésemhez.

Ötletem sincs mi lehet az oka Luke népszerűségének ennyire drasztikus növekedésére... Oké, fantasztikus volt az az egyetlen jelenete a 7 végén, de még csak egy árva szót sem szólt. Annyit tudtunk meg róla, hogy elbukott a próbálkozásával és elment egy jedi templomot hajkurászni. Nem gondoltam volna, hogy ez bármi érdemihez elég lehet, nemhogy a legnépszerűbb karaktereket nyomja le sorban. Szerintem elég csúnya lenne, ha bemasírozna a döntőbe, pláne ha meg is nyerné az egészet, de most már simán elképzelhető.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Rey-t nem tudom... Nekem is nagyon bejött, az Ep.7-ből a kedvencem, látom benne a lehetőséget arra, hogy később akár a legszűkebb elit tagja legyen, de most még biztos nem tenném Obi-val, Yoda-val, Sidious-szal vagy Vader-rel egy polcra. De Luke idei eredményeit elnézve én már semmin se lepődnék meg. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Sajnálattal látom, hogy Obi-Wan alulmaradt. Nem is értem igazából, de mindegy.

Ma Yoda-ra és Kylo-ra tettem. Előbbit már tulajdonképpen tegnap indokoltam is, utóbbinál meg az döntött, hogy Kylo Ren már most egy összetettebb és érdekesebb karakter (számomra legalábbis egyértelműen), mint Boba. Amúgy még senki ne bízza el magát, hisz a szavazás tudtommal csak nemrég kezdődött, szóval a jelenlegi állás (főképp a szorosabb esetben) még nem garancia semmire. ;)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.