Ugrás a kommentre

Rohamosztagosok


pb69

Ajánlott hozzászólás

Ha van is, nem hiszem, hogy az több lenne egy látszat helyőrségnél. Véleményem szerint a huttok nem hagynák, hogy az általuk irányított rendszereknek a birodalomnak komolyabb helyőrségei legyenek, amik esetleg megzavarhatják az üzletet.

Most képzeld el, hogy ha a bolygó komolyabb irányítás alatt lenne, akkor Jabba hány csempésze szabadulna meg úgy az árutól a félelmében, mint ahogy azt Han Solo tette? Ezt egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy lothal-szintű birodalmi irányítás alatt legyen a Tatooine.

Ezzel nem azt mondom, hogy a Lothalra nem lehet csempészárut juttatni, csak sokkal problémásabb, mint a Tatooine-ra. A Ghostnak például jel zavarót kell használnia, minden alkalommal, amikor közeledik a bolygóhoz, a Millenium Falcon azonban nem változtatta meg a jelét a Tatooine és az Alderaan között, ami engem arra enged következtetni, hogy Han Solo egyszerűen nem volt hozzászokva, hogy zavarja a jeleit, azaz a Tatooine úgymond "nem volt túlbiztosítva" a birodalmiak által (sem Solo kapitány többi úti célja).

 

Senki nem állította, hogy valami komoly helyőrség lenne, sőt az egész abból indult ki, hogy egy Tatooine kaliberű helyre nem kellettek profi katonák akár a helyi suttyókból is verbuválhatták

 

Tatooine-on Chalmun kocsmája körül járőrözni nem kellettek hyper profi katonák.

 

Valószínűleg helyi fiatalokból toborozták a tatooine-i helyőrséget, nyilván egzisztenciálisan jövedelmezőbb munka lehetett, mint a párafarmon ledolgozni az egész életet.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 3 évvel később...
  • 5 hónappal később...
  • 10 hónappal később...
  • 1 évvel később...

Sziasztok!

Valaki fel tudna világosítani,hogy -hogy épül fel a rohamosztagos hierarchia?

Osztagok...hány taggal... milyen rangok.Váll lapok...

Tenyleg úgy számszerűleg erdekelne,hogy pontosan mennyi az annyi.

Van egy db piros vall lapos ezredes ,alatta mit tudom èn x fekete vall lapos ,akik alatt fejenkent x feher vall lapos.Aztan alattuk x vall lap nelkuli.

Valahogy így erdekelne.

Szerkesztve: - ZoliZoltán
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A rohamosztag felépítése:

- Légió: 4 ezred

- Ezred: 4 zászlóalj

- Zászlóalj: 4 század

- Század: 4 szakasz

- Szakasz: 5 osztag

- Osztag: 10 rohamosztagos

Vagyis egy légióban összesen 12 800 rohamosztagos van. Hogy pontosan hány légiója és ezáltalá hány rohamosztagosa van a Birodalomnak, azt nem tudni. Megbecsülve is csak annyit lehet mondani, hogy több mint 242 500 000 van. Ezt abból lehet tudni, hogy a Birodalom csúcsán 25 000 Imperial-osztályú csillagrombolója volt a Birodalomnak, és egy ilyenen 9700 rohamosztagos szolgál. Nyilván a szám sokkal nagyobb, hiszen ebben csak az Imperialok vannak benne, sehol sincsenek a más típusú hajókon, űrállomásokon, felszíni bázisokon szolgáló rohamosztagosok és a tartalékosok.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

50 perccel korábban, Dzséjt írta:

A rohamosztag felépítése:

- Légió: 4 ezred

- Ezred: 4 zászlóalj

- Zászlóalj: 4 század

- Század: 4 szakasz

- Szakasz: 5 osztag

- Osztag: 10 rohamosztagos

Vagyis egy légióban összesen 12 800 rohamosztagos van. Hogy pontosan hány légiója és ezáltalá hány rohamosztagosa van a Birodalomnak, azt nem tudni. Megbecsülve is csak annyit lehet mondani, hogy több mint 242 500 000 van. Ezt abból lehet tudni, hogy a Birodalom csúcsán 25 000 Imperial-osztályú csillagrombolója volt a Birodalomnak, és egy ilyenen 9700 rohamosztagos szolgál. Nyilván a szám sokkal nagyobb, hiszen ebben csak az Imperialok vannak benne, sehol sincsenek a más típusú hajókon, űrállomásokon, felszíni bázisokon szolgáló rohamosztagosok és a tartalékosok.

Szóval egy században 200 rohamosztagos van. Akkor hívhatnák kétszázadnak is. :lol:  

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 órával korábban, ZoliZoltán írta:

Köszönöm szèpen.

 

És,akkor ezek élén melyiknek melyik színű vall lapos emberke a "főnöke"?

Sajnos erre nincs pontos válasz, mivel mind a filmekben, mind a sorozatokban eléggé össze-vissza vannak a beosztások és a rangok. Nem minden tiszt hord a páncélján ilyen vállbiszbaszt, illetve nem minden vállbizbasz jelöl tisztet, és beosztáshoz sem feltétlen köthetőek. De a színek alapján így osztályozható:

- Fekete: besorozott katona vagy death trooper

- Fehér: őrmester

- Narancssárga: egységparancsnok vagy százados

- Kék: mesterlövész

- Vörös: lángszórós vagy gránátvetős

- Sárga: tüzér

Összességében ez inkább dizájnkiegészítő, semmint annak megmondója, hogy a viselője milyen rangban vagy beosztásban van. Ez azt is alátámasztja, hogy a Thrawn vezette Chimaera csillagrombolón szolgáló rohamosztagosok a vállapra felfestették a hajó szimbólumát (amit a hasán visel), meg az is, hogy rengeteg rohamosztagos egyáltalán nem visel vállbizbaszt, függetlenül a rangjától, míg a sandtrooperek meg mindegyike visel feketét vagy narancssárgát.

Ugyanígy arról sincsenek konkrét infók, hogy az egyes katonai egységeket milyen rangú katonák vezetik, mert a Birodalomban ez sem valami átlátható. Legfeljeb a KNH felépítéséből következtethetünk. Ez alapján a következő lehet a vezetői beosztás:

- Légió: parancsnok vagy tábornok

- Ezred: parancsnok

- Zászlóalj: parancsnok

- Század: százados

- Szakasz: hadnagy

- Osztag: őrmester

A fentiek azonban nem valósak, ez csak a KNH felépítése, a tábornok kivételével mindegyik elé odatehetnénk hogy klón, a parancsnok elé azt is, hogy Jedi, a tábornok elé meg csak a Jedi szót. Megjegyzem, a KNH-ban is kissé átláthatatlan a dolog, hiszen Rex századosként volt az 501-es légió parancsnoka, míg Cody parancsnokként csak egy zászlóaljat vezetett, és mindeközben teljesen egyenrangúként kezelték őket. És a Lázadók Szövetségéhez képest a Birodalom és a KNH még rendezett és átgondolt. :lol:

36 perccel korábban, Donát írta:

Pl. a Mando 2x06-ban mi lehet a rendfokozata az osztag rohamosztagosnak parancsoló rohamosztagosnak? :D 

Parancsnok volt. :) 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 órával korábban, ZoliZoltán írta:

Ez hihetetlen,hogy ennyire kusza.Es ezt meg mindig nem reformalta meg a hiper-szuper kanon manias disney.

Elég nehéz megreformálni azt, aminek a kezdetektől nincs semmi értelme. Az ep5 az egyetlen film, amiben megpróbáltak a rangokba valami értelmet vinni, de az ep4-ben teljesen logikátlan és össze-vissza van, az ep6-ban meg minden birodalmi ugyanazt a rangjelzést használja. A Solo, a Rogue One, a Rebels, de még a The Mandalorian is az ep4-et vette alapul. Ahhoz, hogy ezt megreformálják, minden filmben és sorozatban egyesével kéne kijavítani minden olyan karakter ruháját, aki valamiféle rangjelzést visel. Szóval ez 1977-től kánonilag keszekusza, és a Disney is ehhez igazodott, Lucas iránymutatásához, aki hat filmből ötben ad-hoc használta a rangokat mindenkinél, és ettől az irányelvtől a The Colne Warsban sem tért el.

Pont a régi, mindenbe valós logikát és realitást becsempészni igyekvő Legends művek baszták el az egészet anno, ugyanis teljesen inkonzisztenssé váltak a művek ezen a téren, sőt nem egy esetben odáig merészkedtek, hogy a filmekben szereplő dolgokat írták felül - aztán meg ezt megpróbálták kimagyarázni. A Disney Lucas örökségét továbbvíve egyszerűen tojik rá és csak az alapokat tartja meg: tábornokok és admirálisok a vezetők (függetlenül attól, hol vagy min szolgálnak), alattuk vannak a parancsnokok és századosok/kapitányok (függetlenül attól, hol vagy min szolgálnak), aztán minden más meg ad-hoc.

Szerkesztve: - Dzséjt
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

5 hours ago, ZoliZoltán said:

Es ezt meg mindig nem reformalta meg a hiper-szuper kanon manias disney.

Blinking The Office GIF

Csodát szerintem a filmek minden hibájára nem érdemes várni. Örülnék ha a vállap probléma volna az egyetlen inkonzisztens dolog a kánonban. Persze a helyzet még most is jobb mint a legendsben.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

5 órával ezelőtt, ZoliZoltán írta:

Ez hihetetlen,hogy ennyire kusza.Es ezt meg mindig nem reformalta meg a hiper-szuper kanon manias disney.

Szóval az hogy Lucast ezaz egész nem érdekelte és teljesen összevissza csinálta a régi trilógiában az a Disney hibája. Aha, érthető....

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A Star Wars egy mese, a rendfokozatokat szerintem a nézők elenyésző hányada figyelheti, s még a rajongóknál is bőven a kisebb hányadot zavarhatja a következetesség hiánya, én úgy tippelek. Engem pl. egyáltalán nem. Szerintem ennek összhangba hozására fordítható energiákat/költségeket sokkal fontosabb dolgokra is lehet fordítani. 

Egyébként tényleg lehet, hogy a Disney úgy van vele, hogy akkor lesz hű Lucas örökségéhez, ha itt nem tesz rendet. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.