Ugrás a kommentre

Napló topic


Donát

Ajánlott hozzászólás

Helósztok!

 

Nyílván többen tudjátok, vagy hallottátok, hogy az Episode III előtt vezettem egy naplót, melyben feljegyeztem saját tapasztalataimat, értesüléseimet, és melyben igyekeztem nyomonkövetni a készülő film munkálatait. Miután Ody megkért, és miután én magam is terveztem már, úgy döntöttem, hogy - egyelőre nem tudom, milyen rendszerességgel - elétek tárom a már "megjelent" - egészen pontosan a Starwars. hu-n kiadott - naplóm részleteit, és azt is, amelyet eddig még senki sem olvashatott el - ezutóbbi már napra bontott napló, így aztán könnyedén be tudom majd osztani, hogy mikor melyik rész jön. Remélem, hogy tetszeni fog a topic. Akkor hát vágjunk bele!

 

Donát.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Felkészülés az Episode III-ra

 

Bevezetés

 

A szöveg, melyet a szeme előtt lát a kedves olvasó, azt hivatott bemutatni, hogy a Magyar-országon levő legnagyobb fan-clubbal rendelkező film, a Star wars, magyar nevén a Csillagok háborúja, milyen produkcióval fogja befejezni hat részes történetét. Az Episode III sokak sze-rint az eddig látott legjobb film lesz, ha elkészül, rajongók százezreit fogja a mozikba vonzani világszerte.

Napjaink rohanó világában óriási áldás az Internet, ahol az ember mindent megtudhat a ké-szülő filmről – ha jó helyen keresi. A magyar hivatalos oldalon, a www.starwars.hu –n található egy kisebb közösség, mely megtárgyalja a legfrissebb híreket, és találgatásokba burkolózik. A filmhez kapcsolódóan indult egy Star wars Episode III nevű topic (ez egy olyan hely, ahová a fórumozók hozzászólásokat írogatnak, és híreket osztanak meg egymással; egy fajta „üzenőfal”). Továbbá, a hivatalos oldal rendelkezésére áll Magyarország legjobb szuperkéme: Tibur555. Ő szolgáltat mindenki számára titkosabbnál titkosabb kémjelentéseket, más néven spoilereket. A fórum több száz hozzászólóból áll, akik találgatják a fejleményeket, a forgató-könyvet.

Ez a szöveg, melyet szeme előtt lát a kedves Olvasó, elkalauzolja Önt a spoilerek világá-ba, a fórumok hangulatába, a rajongás paradicsomába. Ha viszont nem szeretné, hogy idő előtt lelőjem Önnek a poént, azaz, hogy mi is lesz az új részben, akkor most még abbahagy-hatja az olvasást! Mindenkinek jó szórakozást kívánok!

 

1.

A cselekmény

 

„Tedd, vagy ne tedd! De sose próbáld!” – Yoda, A birodalom visszavág.

 

Úgy döntöttem, hogy valahányszor elhagyunk egy hónapot, és ezáltal új fejezetet kezdünk, egy idézettel nyitok. Amint belefogtam az első rész írásába, egyből Yoda szavai csengtek a fülemben. A jól ismert Jedi erény, a pozitív hozzáállás! Egy lovag, akármilyen feladat előtt áll is, biztos benne, hogy sikerrel jár. Lássuk be, ez a fajta önbizalom egyáltalán nem káros, sőt! Addig a pillanatig, amíg nem vagyunk biztosak a dolgunkban, esélytelenek vagyunk annak elvégzésére is. Hinnünk kell magunkban, és mindent feláldozva végig kell csinálnunk, amit elkezdtünk… vagy ne tegyünk inkább semmit.

Vegyük Anakin példáját. Elindult a Jedivé válás ösvényén. De idővel rá kellett jönnie, hogy ez a világ korántsem az a világ, amelyre ő számított. Ugyanolyan „rabszolgatartó rend-szerrel” kell szembenéznie, mint a Tatuinon. Padawanként itt sem lehet beleszólása a dolgok-ba, ahogy nem volt hazájában sem. Megbotránkozott. Egyszerűen elvesztette a hitét a Jedikben, és nem lebegett előtte cél, nem volt értelme ellenállnia a sötét oldalnak. Nem volt senki a Jedik közül, aki a jó oldalon tartotta volna. Csupán egy lány maradt, akiért képes lett volna megtenni bármit. Mindent.

Valójában azért választottam ezt az idézetet nyitásnak, mert szeretném, ha ez a napló nem csupán egy próbálkozás maradna, melyet akaraterő hiányában időelőtt félredobok. A cél, az Episode III, a Star wars, nem tűnhet el a szemem elől, és be kell fejeznem, amit elkezdtem.

 

„Befejezi, amit elkezdett?” Yoda, A birodalom visszavág.

 

 

Réges-rég, egy messzi-messzi galaxisban…

 

2002. május. 18–a. A Klónok támadásának hivatalos bemutatója. És egy új fejezet kezdete. Megindult a találgatás: mi lesz a harmadik, és valószínűleg egyben utolsó Csillagok háborúja részben? Mikor kezdődik a forgatás? Kik kapnak szerepet az eddig látott szereplők közül, és kik maradnak le az utolsó Star wars filmről? Mind-mind, egy csapásra előtérbe került. Lassan kiadták a második részt videón, majd DVD-n, rengeteg extrával. Ám az Episode III forgatása még mindig nem kezdődött el. Bár láthatóan dolgozott az ILM (Industrial Light and Magic), élén George Lucasszal, és minden jó úton haladt, a szereplők kiválogatásáról túl sok szó nem esett. A főszereplőkkel természetesen tisztában voltunk: Obi-wan Kenobi szerepét továbbra is Ewan McGregor, Anakin Skywalkert Hayden Christensen, Padmé Amidalát Natalie Portman és Palpatine főkancellárt, pedig Ian McDiarmid alakítja majd. De hogy az ifjú Boba Fett, vagy Jar-Jar Binks mekkora szerephez jut majd, az továbbra is rejtély maradt.

Aztán felpörögtek az események; megindult tavasszal a forgatás, aztán ősszel folytatódott, és a starwars.com zseniálisat húzott: bizonyos éves összeg ellenében hajlandóak voltak a for-gatás minden napjáról képeket és felvételeket küldeni egy web-kamerával. Megindult a spoilereső (azaz az információ zuhatag), és most, 2004 kapujában lassan kirajzolódik előttünk a forgatókönyv tartalma… de lássuk, mit is következtettünk ki a többé-kevésbé hiteles kémje-lentésekből:

Első sorban azt, hogy a rosszak oldalán valószínűleg feltűnik egy Grievous tábornok nevű félig ember, félig droid alak. Aztán arra is utalnak a spoilerek, hogy sokkal aktívabb Darth Sidious-Palpatine alakítást láthatunk. És immár szinte bizonyos, hogy Anakin saját kezűleg tesz arról, hogy Padmé korán elhalálozzon. De azt is tudjuk, hogy sok új bolygóval ismerked-hetünk meg, így a Mustafarr, a Kashyyyk, egy ismeretlen bolygó, ahol Luke és Leia szület-nek, és még ki tudja mennyi minden… Példaként felhozott a kémjelentés egy olyan bolygót, ahol az ott élők fajának egyik képviselője Bruce Spence által megformált idegen. Arról azon-ban csak találgathatunk, hogy az ifjú Boba Fett csinált-e valamit a forgatáson, mászkáláson kívül. Dooku-grófot Anakin, Mace Windut Anakin és Palpatine, Yodát pedig Darth Sidious győzi le. A film fő jelenete pedig mindenképpen az Obi-wan vs. Anakin/ Darth Vader lesz. Tudjuk, hogy lesz egy színházas jelenet, és ez alatt Anakin elballag a Jedi-templomba. Arra is fény derült, hogy Palpatine azt állítja Skywalkernek, hogy képes legyőzni a halált. Ezt alátá-masztja az a kémjelentés, miszerint Yoda az elveszett ősi próféciáért megy a vukik bolygójá-ra, a Kashyyykra. És persze ezeken kívül rengeteg kisebb hír kényeztette el a spoiler imádó-kat. Példának okáért érkezett egy hír arról, hogy Obi-wan győzi le Grievous tábornok, de csak második nekifutásra…

Azt is tudjuk, hogy a film egy űrcsatával kezdődik Coruscant fölött, mindez három évvel Geonosis után. Dooku „elrabolja” Palpatine-t, Anakin és Obi-wan pedig kimenti, amiért Palpatine személyes testőrévé nevezi ki az ifjú Skywalkert.

A film drámaiságát maga George Lucas is elismerte, és kijelentette, ez lesz minden idők legsötétebb, legkeményebb Star wars filmje. Sokan bíznak ebben, hiszen semmi szükség a film kemény éleinek lekerekítésére. Aki pedig vigasztalódni akar, az nézze meg az eredeti trilógiát. Szuperkémünk, Tibur szavaiból idézek:

„Mit szólnátok, ha azt mondanám, hogy ez lesz minden idők legjobb Star wars filmje?”

 

Mellesleg, a minap fényderült a film legfontosabb fénykardpárbajának részleteire is. Anakin és Obi-wan, ahogyan azt eddig is tudtuk, a Mustafarron csapnak össze. Obi-wannak Padmé árulja el, hogy hová ment Anakin, de ragaszkodik ahhoz, hogy elkísérje a Jedit. Meg-próbál Anakin lelkére beszélni, ő azonban, ahelyett, hogy meghallgatná a lányt, elkezdi fojto-gatni, és mikor megjön a Jedi-mester, a falhoz vágja. Ennek az lesz a következménye, hogy a lány belehal a szülésbe. Ezek után elkezdődik a harc. Az Erő hol az egyiküknek, hol a másikuknak kedvez, végül Obi-wan levágja Anakin lábszárát, majd a kezét, ezért a fiatal fiú elveszíti egyensúlyát, és az alatta lévő lávába zuhan. A kardja, mely később Luke Skywalker első fénykardja is lesz, elröpül, Obi-wan pedig magához veszi, egyfajta ereklyeként. Ekkor érkezik meg Palpatine és „serege”, hogy megbizonyosodjanak, Anakin elvégezte a feladatát. Kimentik a fiút a lávából, itt hadd jegyezzem meg, a spoiler azt is megemlíti, hogy a feje nem ért hozzá a forró magmához, csupán az alatta levő testrészek.

Ezzel egy időben Obi-wan elmenekül a haldokló Padméval. Anakin mint Darth Vader éb-red tudatára, és azt is megtudja, hogy Padmé meghalt. Éktelen haragra gerjed, és porrá zúzza a körülötte levő dolgokat.

Természetesen ezzel a spoilerrel kapcsolatban is megindult a találgatás a fórumon, íme né-hány közülük:

- Egy test nem tud elmerülni a lávában, mert a sűrűsége kisebb, vagy a Star warsban nem?

- Egyáltalán ez a láva olyan, mint a Földön?

- Milyen színű karddal fog Anakin harcolni?

- Hány karddal fog harcolni?

Például Tibur célzásaiból arra lehetett következtetni, hogy a bukott Jedi két szablyával harcol: A régivel, melyet Obi-wan ad majd Luke-nak, – tehát a kék – és az újjal, ami vérvörös…

Tehát, amint azt olvashatják, egy-egy ilyen hír egyből felbolydítja a fórumon az életet! Talál-gatások, hitetlenkedések, és minden egyéb. Maga Tibur, ahogy azt fentebb is olvashatták, a hír fellelője is hozzá-hozzászól az esélylatolgatásokhoz.

De egyáltalán, a kedves Olvasó el tudja képzelni, hogy mi minden zajlik egy ilyen fóru-mon? Milyen témák kerülnek elő egy szobában? Mert valljuk be, akármennyire is szeretnénk, hogy ez Star wars Episode III szoba legyen, azért mégis csak rajongók vagyunk, mégis csak összetart minket a Star wars, ami pedig nem csak egy film. Így aztán amellett, hogy megtár-gyalunk minden friss hírt, azért alaposan kibeszéljük a többi részt is. Csupán példaként: Az Episode I nagyon sokféle reakciót váltott ki mind a rajongókból, mind az egyszerű, moziba járó emberekből. És sajnos nem mindenkinek tetszett? De vajon miért? A sok-sok hozzászó-lás alapján megállapíthatjuk, hogy az emberek többségének azért nem tetszenek az új részek, mert valójában egy Episode III-ra vártak mindig is! Azt szerették volna látni, ahogy áttér Anakin, ahogy Palpatine kiírtja a Jediket, és még sorolhatnám. De azért gondoljunk bele… az első két rész nélkül elég nehéz lenne elképzelni a mostanit! Hisz persze, Lucas megtehette volna, hogy rögtön egy gigantikus háborúval kezd, melyben a Jedik a Sith-ek ellen harcolnak, de ő mégsem ezt tette! Inkább lassan felvezette a történetet, és most, most értünk el a cselek-mény csúcspontjához! Úgyhogy ez a rész osztatlan sikert fog aratni, ebben nem kételkedem!

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ody, remélem tetszeni fog: íme a bevezető.

 

Elég érdekes, hogy milyen sokáig rejtve maradt előttünk, hogy Padmé valójában nem árulja el a férjét Obi-wannak...

Meg azt is érdemes megállapítani, hogy a Windu párbaj szinte semennyire sem körvonalazódott. Fogalmunk sem volt mekkora szerepe lesz Anakinnek, és a többi... érdekes!

 

Donát.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ügyes. Roppant ügyes.

 

Bár a vinyómon csücsül, sajnos még nem volt időm elolvasni az egész művet. De itt úgy tűnik, szépen részletekre bontva lesz rá alkalmam.

 

Ügyes vagy Donát. Eddig nagyon tetszik.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Reményeim szerint igen. Holnap jön a következő rész. A kérdés, hogy februárig végzünk-e a 2004-2005-ös adaggal. :39: .. lehet, hogy egy nap két rész is lesz :) De mindenképpen be akarom tenni ide az egészet.

 

Tehát a válaszom igen.

 

Szóval holnap folytatom.

 

Jó éjt mindenkinek!

 

Donát.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Kedves Donát:Semmilyen néven nem voltam ott, tudniillik nem szóltam hozzá, csak az EP 2 bemutatója után feljárkáltam oda.2002 novemberben lett szélessávú netem, onnantól mindennap felnéztem az EP 3 topicba.A nap fénypontja volt meló után azt a fórumot olvasni.Több oka is volt, hogy nem szóltam, hozzá.Az egyik, hogy Ody szinte minden mondatával egyetértettem.Minek írjuk le kétszer ugyanazt?A másik ok, hogy gyáva voltam.Nem mertem beírni.Láttam, hogy ott egy összeszokott társaság beszélget, én meg bepofátlankodjak oda?Az EP 3 bemutatójára úgy ismertelek már benneteket, mint a tenyeremet, persze látatlanban.Örültem, hogy végre van egy társaság akik ugyanannyira imádják az új részeket mint én.Néha majdnem beírtam azért amikor Quarron és idíóta társai elképesztő baromságokat írtak le.

Az Ep 3 elött kb egy hónappal szóltam hozzá, akkor is Quarron miatt.Aztán eljött május 19(sose felejtem el azt a napot).Reggel beírtam és mindig néztem óránként a beírásokat.közben a fellegekben jártam.Bevallom néha annyira elérzékenyültem, hogy könnyeztem.Aztán még vagy egy hónapig nézegettem a fórumot de iszonyúan elromlott ott valami.Aztán Ody meghírdette ezt a fórumot és azóta itt vagyok.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én is 1 évig csak nézegettem a fórumot, úgy 2004 elején kapcsolódhattam komolyabban bele.A legelső beírásom emlékszem az volt úgy 3-4 éve, hogy honnan lehet letölteni a SW 2. részét :)

 

Jaja, Ody meghírdette az Új Rendet, csak nehogy jöjjön egy kiválasztott és ledobja Odyt az aknába :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én is 1 évig csak nézegettem a fórumot, úgy 2004 elején kapcsolódhattam komolyabban bele.A legelső beírásom emlékszem az volt úgy 3-4 éve, hogy honnan lehet letölteni a SW 2. részét :)

 

Jaja, Ody meghírdette az Új Rendet, csak nehogy jöjjön egy kiválasztott és ledobja Odyt az aknába :)

 

Én pl. 2002 májusában csatlakoztam a fórumhoz, mint Darth Lencius, aztán kb. fél év után abbahagytam a hozzászóloatást, de szinte napi rendszerességgel olvasgattam az ep3 topikot, aztán 2004 nyarán tértem vissza, mint Darth Metró, super volt azt az egy évet egy jó virtuális közösségben végigizgulni, régi szép idők.........

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A film után olvastam el a naplót, kétszer is. Be kell hogy valljam, nagyon élveztem. Kinyomtattam az egészet, és hazavittem lefűzve. Képestől mindenestől. Gyönyörű munka, gratula hozzá!!! Érdekes újra olvasni néhány hónap után.

 

Ha már volt szó róla lejjebb: azért is volt jó olvasni utólag a naplót, hogy mikor milyen infók, stb. jöttek ki, mert nem voltam fórumos (még csak net közelben sem voltam), csak idéntől. Májusban keveredtem be először a sw.hu-ra (május 20-án regisztráltam :) ). Emlékszem, alig bírtam kivárni a délutánt, hogy lássam, miket írtatok.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.