Ugrás a kommentre

Egyéb fontos


Darth Krande

Ajánlott hozzászólás

7 órával ezelőtt, kolmilan írta:

Ja, elég undorító és megalázó. Az a probléma, hogy pont ez a mentalitás, hogy a transzok nem azok, akinek mondják magukat, megtévesztenek, titkolnak dolgokat, emiatt történik az a sok gyilkosság, melyekről a listát fent beraktam. Gwen Araujo egyik gyilkosa is elhányta magát, miután megtudta, hogy Araujo transz. Azt zokogta, "Nem lehet, hogy b*zi legyek". Ennek tudatában számomra már egyáltalán nem vicces ez a jelenet. Sőt, kissé ijesztő.

Az a baj, hogy ezzel a "kákán is csomót" mentalitással mindent szét lehet szedni. És ennek nemhogy nincs értelme, de szerintem szörnyen káros, és leginkább ezeknek az ügyeknek káros. Sikerült kinevelni egy olyan hópihe-(de)generációt, akik mindenen csak megsértődnek, akik bmilyen kritikát vagy rossz szót képtelenek befogadni, akik akármilyen vélt vagy valós sérelemre rohannak "apucihoz" botrányt generálni. Természetesen nem azt mondom, hogy az egész generáció ilyen, de egy részük kifejezetten.

Mellé pedig kényszeresen keresik az önigazolást, az elismerést, ami valójában semmit nem érő illúzió. A közösségi médiában teregetik ki magukat lájkokra vadászva, amit persze a valós életben már nem tudnak realizálni, így visszanyal a fagyi, a valóságtól pedig totálisan elrugaszkodva, a depresszió és képzelt műboldogság között flipperezve vegetálnak mindennapjaikban. És ez csak felerősíti az érzékenységüket, mert sokkal sebezhetőbbé válnak. A mai világ burokban tart egyre nagyobb csoportokat, akikben nem alakul ki a világban túléléshez szükséges immunrendszer, amit a többi normális ember ellehetetlenítésével akarnak ellensúlyozni

 

Minden előítéletnek megvan a maga oka, jellemzően ráadásul az evolúcióból fakadó. Akárhogy maszatolunk meg variálunk, az emberiség az állatvilágból jött, ezen gyökereknek pedig megvannak a hatásai. Ezért olyan nehéz küzdeni a diszkrimináció ellen, mert ösztönös és természetes. Az ember gyarló, az is marad örökké, felesleges az önámítás és a rózsaszín felhőkön színes nyalókával ugrabugrálás.

Az erkölcsi fejlődés nagyon nehéz, ennek a gyarlóságnak a leküzdésére pedig szükség van a társadalmi "szelepekre", amin keresztül mki levezetheti a frusztrációit, lehetőleg még akkor, amikor ezek csekélyek. Ilyenek úgyis vannak, szóval előbb-utóbb mki le fogja vezetni őket, csak nem mindegy hogyan. A jelen világ pedig gőzerővel dolgozik azon, hogy mindenből tabu legyen, minden ilyen frusztrációval bezárja az embereket, mki nyomja csak el magában ezeket. Ez pedig aztán robban. A diktatúrákban is ez a helyzet, erre dobta be vki nagyon jó meglátással a tarkini idézetet.

 

A szexualitással kapcsolatos előítéletek kapcsán is elég triviális a dolog. A fajfenntartás az egyik, ha nem a legfontosabb alapösztön. Genetikailag van belénk kódolva az erre való törekvés. A legtöbb alternatív nemi identitás abba az irányba mutat, ami a természetes szaporodást nem teszi lehetővé, ezért zsigerből taszító a legtöbbeknek. Meg kéne érteni, hogy teljesen természetes, ha vki undorodik az ilyen jelenségtől, nem pedig meghurcolni kéne érte. 

Nem az a feladat, hogy elérjük, hogy az embereket ne taszítsák ezek a dolgok, mert az szinte lehetetlen dacolás a saját természetünkkel. A lényeg az lenne, hogy ennek ellenére elfogadja mki a dolgot. Mint amikor pl. a vakoknál vagy mozgássérülteknél megy azon az okoskodás, hogy ki hogy néz rájuk. Bakker, egy csomó emberből igenis durva ellenérzéseket és/vagy zavarodottságot vált ki a dolog, már csak a félelem miatt is. Ez nem jelenti az együttérzés hiányát, sem megvetést vagy lenézést.

Sajnos a mai világban már a szánakozás egyértelműen negatív fogalom, pedig eredendően nem az. A rászorulókat (akármilyen okból is legyenek azok) minden eszközzel segíteni kell, de nem azon kell rugózni, hogy közben mit szabad és mit tilos éreznie a körülöttük lévő embereknek. Nagyon rossz irányba megyünk azzal, hogy bűntudatot generálunk mkiben, hogy már a még csak rendesen meg se született gondolataidért is szégyellni kell magad. Ezzel pont fokozzuk az elszigetelést és a kisebbségi csoportok elidegenülését.

Ki a franc akar hozzászólni vkihez, miközben minden egyes szavát habzószájú SJW aktivisták figyelik, vércseként várva a lehetőségre, amire lecsaphatnak. Ma már elsütsz egy viccet vagy fintort, és ha olyan munkahelyed van, akkor másnap jöhet a sűrű bocsánatkérés, a mea culpa a közösségi vagy klasszik médiában, a kukoricán térdeplés. Komolyan, mint a GoT-ban, amikor végigvernek pucéran az utcán és ordibálják mekkora szégyen vagy. Csak azt felejtik el, hogy ettől a delikvens a lelke mélyén rohadtul nem bán meg semmit, csak elültetnek benne egy olyan extra feszültséget, amelynél hálás lehet mki a sorsnak, ha nem tragédiába torkollva tör majd elő.

 

Ma ott tartunk, hogy a világ egyik vezető nagyhatalmában polgárháború tört ki egy tragikus, de sajnos egyszerű esetből, ahol a sértett épp fekete volt. De nemcsak laza mozgalom, hanem a rendőrség feloszlatásáért tüntetnek, rabolnak, fosztogatnak, gyújtogatnak, rombolnak, szobrokat döntenek le, negyedeket zárnak le stb.. Előtérbe kerültek azok, akik a társadalmi ügyekkel takarózva pusztítanak és élik ki a bennük rejlő "démonokat", kihasználva azt, hogy most mindent szabad. Közben egymás vállát veregetik mekkora igazság bajnokai, a hülye világ egy része meg ehhez tapsikolva asszisztál. A kiskirályságokhoz és a magukat önkényesen a törvény fölé helyezett csőcselékhez. De hát mit várhat az ember olyanoktól, akiknek egy köztörvényes bűnöző a példaképük és hősük.

Mert persze az ilyen kis sértődékeny hópihék akarnak totális anarchiát, mert akkor majd kiélhetik magukat és szabadok lehetnek. Persze amikor megkapják az első pofont, akkor ők lesznek az elsők, akik rinyálnak. Ugyanis ne legyenek illúzióink, ha nincs társadalmi kontroll, akkor a leggyengébbet és leginkább rászorulót, a kisebbségit fogják először megtalálni és eltiporni. Olyanok ugatnak a hatóságok felszámolásáért, akiket először falnának fel az "oroszlánok", ha nem lenne rendőr, aki megvédje a hátsójukat.

Meg van persze a másik tüntikéző réteg, akik aztán rádöbbennek, hogy akikért demonstrálnak, nem mind éppen szende szűz, aztán amikor feldúlják az otthonaikat, kirabolják az üzleteiket, akkor jön a pislogás. Aztán ha nincs hatóság, akkor majd a kiskirályok rajtuk fognak eluralkodni, őket fogják kizsigerelni. Mindjárt nem olyan tündibündi a BLM jelige, amikor a férgekből álló söpredék arra használja, hogy kikiáltsa a saját diktatúráját, ahol élősködhet másokat nyomorba taszítva, mindezt persze egy demokrácia kellős közepén, az esélyegyenlőségre hivatkozva. Szép új világ.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

20 perccel korábban, kolmilan írta:

Hát, biztos könnyebb nevetni rajta, ha valaki nem személyesen érintett.

Engem azok a viccek se zavarnak amik személyesen érintenek. Férfiakon meg magyarokon élcelődő poénokon is tudok nevetni. Már ha viccesek. Ha nem akkor meg nem foglalkozom velük. Ezen a Venturás poénon már csak azért is fölösleges bárkinek megsértödnie mert a vicc itt épp az hogy Ventura mennyire túlreagálja a dolgot. Nem a transz neműeket neveti ki a film.

 

Ha már magyarokon való élcelődést előhoztam. Itt egy egész jópofa. Az egyik komikusnak Tom Segurának magyar származású a felesége és a neje kitalálta, hogy a gyereknek legalább részben magyarul is meg kéne tanulnia. Kapunk egy-két beszólást ennek kapcsán de összességében ez például szerintem elég vicces:

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Vagy nézzük Andrew Schulcz amerikai stand upost, ő a fellépésein rendszeresen kipécéz valakit magának a nézőközönségből ha az beindítja az agyát. Viccelődött ő nem egyféle kisebbséggel már, de pécézett már ki magának fél szemű embert is, mozgássérültet (akit ő maga segített a nézőtérre jegyzem meg), albinó-négert (igen, ilyen is volt), elítélt gyilkost aki nemrég szabadult és szinte kivétel nélkül mind együtt röhögtek Andrewal, sőt még adják is alá a lovat. Megjegyzem egyébként hogy intelligensen is nyomja ezeket.

 

Ezt kellene megtanulni egyébként, hogy nem mindenen kell megsértődni mert ezeknek nem ez a célja. Nekem tavaly novemberben halt meg nagymamám akit úgy hamvasztottunk. Kb. 2 nappal azután hogy eltemettük, futottam bele a neten egy képbe rajta egy úrnával és alatta odaírva hogy grandma.zip Mégsem sértődtem meg rajta és vadásztam le a kép alkotóját, hanem nevettem egyet és léptem tovább. Eszembe jutott persze egyből nagymamám, de elvonatkoztattam a dologtól mert tudom hogy nem konkrétan róla szól.

  • Nagyon tetszik 1
  • Vicces 1
  • Tetszik 3
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

19 perccel korábban, Bomarr írta:

Engem azok a viccek se zavarnak amik személyesen érintenek. Férfiakon meg magyarokon élcelődő poénokon is tudok nevetni. Már ha viccesek. Ha nem akkor meg nem foglalkozom velük.

5 perccel korábban, NorbiLordi írta:

kivétel nélkül mind együtt röhögtek Andrewal, sőt még adják is alá a lovat.

5 perccel korábban, NorbiLordi írta:

Mégsem sértődtem meg rajta és vadásztam le a kép alkotóját, hanem nevettem egyet és léptem tovább.

Ez egyfajta intellektuális és érzelmi érettség jele. Aki megüt egy adott szintet, az hozzá tud így állni, még ha kicsit pedáloznia is kell érte, vagy épp első blikkre kellemetlenül érzi magát.

 

Pár hónappal ezelőtt az egyik csapattárs Mendy-ről (aki egy fekete focista) osztott meg egy képet, ahol vmi bugyuta reklámban feltűnő bugyuta figurához hasonlította, mert hasonlított rá. Mendy kommentelt is a hozzászólás alatt, jót röhögött az egészen. Aztán jött valami idióta sjw, aki ügyet kreált belőle, hogy ez bizony rasszizmus, természetesen a klub és/vagy az angol futballszövetség rögtön ugrott is a dologra, aztán lehetett a nagyérdemű bocsánatáért esedezni. Érted, egy olyan ügyben, ahol maga a "sértett" nevetett együtt az "elkövetővel", de természetesen meg kellett hurcolni, mert vmi rosszéletű félkegyelműnek ez kielégülést okozott.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

3 perccel korábban, pb69 írta:

Ez egyfajta intellektuális és érzelmi érettség jele. Aki megüt egy adott szintet, az hozzá tud így állni, még ha kicsit pedáloznia is kell érte, vagy épp első blikkre kellemetlenül érzi magát.

 

Pár hónappal ezelőtt az egyik csapattárs Mendy-ről (aki egy fekete focista) osztott meg egy képet, ahol vmi bugyuta reklámban feltűnő bugyuta figurához hasonlította, mert hasonlított rá. Mendy kommentelt is a hozzászólás alatt, jót röhögött az egészen. Aztán jött valami idióta sjw, aki ügyet kreált belőle, hogy ez bizony rasszizmus, természetesen a klub és/vagy az angol futballszövetség rögtön ugrott is a dologra, aztán lehetett a nagyérdemű bocsánatáért esedezni. Érted, egy olyan ügyben, ahol maga a "sértett" nevetett együtt az "elkövetővel", de természetesen meg kellett hurcolni, mert vmi rosszéletű félkegyelműnek ez kielégülést okozott.

Na pont ez a baj, amikor az ilyen idiótáktól való tartás vagy nem tudom minek nevezzem miatt akkoris behódolnak ha az érintett szerint is vicces. Ezt kellene abbahagyni.

1 perccel korábban, Brodie írta:

Egyébként én azzal szoktam például azt megelőzni, hogy kinevessenek, hogy én csinálok saját magamból viccet. De azon is könnyesre nevetem magam, ha a többiek parodizálnak. B*sszátok meg, igen, jogos, én ilyen vagyok! :D

Ezért tetszik a Roast műfaja is.

Arra is jó amúgy, hogy egyfajta tükröt állítanak az embernek és észreveszel olyan hibát magadban amit amúgy lehet nem :D 

 

1 perccel korábban, JakeSully írta:

És ma már lehetne ilyen poénokat elsütni egy  vígjátékban? 

 

 

Biztos hogy nem, neki az összes filmje kb. mehetne a lecsóba ilyen alapon.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 órával korábban, pb69 írta:

Az a baj, hogy ezzel a "kákán is csomót" mentalitással mindent szét lehet szedni…

Köszönöm, sikerült egy hsz-ben szinte mindent összefoglalnod, amitől undorodom az emberektől. De nagyon örülök, hogy ennyire biztos vagy magadban meg a véleményedben. Bizonyára olyan tájékozott vagy, hogy jobban ismersz engem, mint saját magam. Ilyenkor hol az érdeklődés a másik iránt, a nyitottság, a kompromisszumkészség, amit mindenki annyira hiányol?

 

1 órával korábban, pb69 írta:

A legtöbb alternatív nemi identitás abba az irányba mutat, ami a természetes szaporodást nem teszi lehetővé, ezért zsigerből taszító a legtöbbeknek. Meg kéne érteni, hogy teljesen természetes, ha vki undorodik az ilyen jelenségtől, nem pedig meghurcolni kéne érte. 

Attól undorodsz, ami szokatlan. Attól vagyunk emberek, hogy megtanultunk uralkodni az érzelmeinken. Ha undorodom is valamitől, de racionálisan belátom, hogy nincs okom undorodni tőle, akkor leküzdöm az undoromat, mert nem vagyok ösztönlény. Nem Szaúd-Arábiában vagyunk, ahol minden nőt burkába dugnak, nehogy begerjedjenek tőlük a férfiak.

 

Nem lehetne kedvesnek lenni egymással? Meghallgatni a másikat, és megértőnek lenni? Hogyha megkérnek valamire, hogy ne csináld, mert ez bánt, akkor nem csinálni? Már az óvodában tanítják, hogy a csúfolódás rossz dolog. Évezredekkel ezelőtt a pusztában ütlegeltük egymást botokkal, ahhoz képest elég messzire eljutottunk. Tényleg olyan irreális, hogy nem lehetne tovább fejlődni?

 

55 perccel korábban, Brodie írta:

B*sszátok meg, igen, jogos, én ilyen vagyok! :D

A probléma azzal van, amikor nem vagy olyan, mint amilyennek beállítanak. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az biztos hogy önmagában attól hogy valami természetes még a jelenlegi civilizációs körülmények között nem lesz oké. A nemi erőszak is természetes. Látjuk az állatvilágban nap mint nap, és nyilván őseink jó része is igy üzte az ipart pláne a prehisztorikus időkben. Ugyanigy a másik vagyonának elrablása is természetes. Ha egy állat leterit egy növényevőt senki nem fogja tiszteletben tartani hogy azaz ővé, sőt a csordavezérek is számithatnak rá hogy amint elkezdi őket elhagyni az erejük jön egy fiatalabb példány és elveszi mindenüket. Ettől még a mi világunkban ez a viselkedés nyilván nem oké. A civilizált társadalom egyik lényege tényleg az lenne hogy minél nagyobb békességben és nyugodságban tudjunk egymás mellett élni. Ennek része az is hogy túllépünk egy csomó mindenen ami természetes.

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

4 órával ezelőtt, Brodie írta:

Ja és milyen nehezen esett le annak idején, hogy a fényképet nézve miért jön rá Ace, hogy Finkle = Einhorn.

 

Az a fotós dolog nagyon ott van. Szuperül kitalálták. :D

 

jPvvs59.jpg

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 órával korábban, kolmilan írta:

Bizonyára olyan tájékozott vagy, hogy jobban ismersz engem, mint saját magam. Ilyenkor hol az érdeklődés a másik iránt, a nyitottság, a kompromisszumkészség, amit mindenki annyira hiányol?

Mi köze ennek ahhoz, hogy mennyire ismerlek vagy sem? Látod, ez itt a probléma, hogy rögtön eltereled a dolgot a személyeskedés irányába. Beszélek egy jelenségről, amit abban a pillanatban kihegyezel egy személyes sértettségre, hogy  "jaj, de hát nem is ismerlek". Hol jön itt képbe az érdeklődés a másik iránt? Egy általános jelenségről beszéltem, nem a haverkodás volt a célom, nem a másik megismerése, annak megvan a maga helye a világban, de most nem ez volt terítéken, kér ezt idekeverni.

Jelen esetben a véleményedre vagyok kíváncsi a téma kapcsán, nem a személyedre. Ahhoz, hogy leírjam a saját meglátásaim, akár a tiédre reflektálva, nem kell ismerjelek. Nemhogy nálad jobban, hanem sehogy. Ha vki egy filmet, egy meccset vagy épp egy társadalmi témát elemezget, akkor ebben nincs helye a más személyek iránti érdeklődésnek, mert egyszerűen nem az a téma. Az érdemi diskurzus halála, amikor emberek mindenbe az érzéseiket meg a személyes dolgokat látják bele.

1 órával korábban, kolmilan írta:

Attól undorodsz, ami szokatlan. Attól vagyunk emberek, hogy megtanultunk uralkodni az érzelmeinken. Ha undorodom is valamitől, de racionálisan belátom, hogy nincs okom undorodni tőle, akkor leküzdöm az undoromat, mert nem vagyok ösztönlény. Nem Szaúd-Arábiában vagyunk, ahol minden nőt burkába dugnak, nehogy begerjedjenek tőlük a férfiak.

Így van, pontosan erről beszéltem én is. ;) Egyes embereknél az undorodás is természetes dolog, az a fontos, hogy ezen felülemelkedjünk és leküzdjük. De ennek nem az a módja, hogy tűzzel-vassal irtjuk, megbélyegezzük és kergetjük azokat, akikben gondolati szinten megvan az erősebb előítéletesség, akár az undor, taszítják őket bizonyos dolgok.

Burkába pont azok akarják burkolni a dolgokat, akik tabut csinálnak mindenből. Ez egy szép szimbolika, örülök, hogy így szóba került. Amikor safe space van, amikor azon megy a rugózás, hogy mit mondhatsz ki és mit nem, mivel viccelhetsz, mivel nem, egy saját alkotásodban mit szerepeltethetsz és mit nem, mert bizonyos rétegek sértőnek gondolhatják, vagy épp ezen rétegek helyett beszélő okoskodók annak értelmezhetik, ott érkezünk el a burkába dugás mezejére.

1 órával ezelőtt, kolmilan írta:

Nem lehetne kedvesnek lenni egymással? Meghallgatni a másikat, és megértőnek lenni? Hogyha megkérnek valamire, hogy ne csináld, mert ez bánt, akkor nem csinálni?

Dehogynem, pont ezt írtam. Csak ennek mindkét oldalra igaznak kéne lennie. És amikor vkit betiltanak, meghurcolnak, rasszistának/szexistának/homofóbnak/stb. bélyegeznek akár egy furcsán elsütött poén miatt, amikor az egzisztenciájukat romba döntve kikezdik őket és elindul a karaktergyilkosság, az bizony nagyon nem a "hallgassuk és értsük meg a másikat" elv irányába mutat.

A mai világ sajnos egyre inkább a magukat liberálisnak nevező, de valójában elnyomó és felsőbbrendűségüket hangsúlyozó sjw-ok diktatúrája. A liberális eszmékre hivatkozva valójában gerinctelenül szembeköpik mindazt, ami ezen eszmének az esszenciáját adná. Ez van a feministákkal, a rasszizmus, antiszemitizmus, homofóbia és minden más negatív diszkrimináció ellen küzdők eszméivel, sőt akár a környezetvédelem kapcsán is. "Szólás- és gondolatszabadságot mindenkinek", kivéve, aki nem úgy gondolkodik, mint én, mert azt lehetetlenítsük el, címkézzük fel, módszeresen vadásszuk és gyilkoljuk le.

1 órával ezelőtt, kolmilan írta:

Már az óvodában tanítják, hogy a csúfolódás rossz dolog. Évezredekkel ezelőtt a pusztában ütlegeltük egymást botokkal, ahhoz képest elég messzire eljutottunk. Tényleg olyan irreális, hogy nem lehetne tovább fejlődni?

Persze, hiszen tanítani kell, mert nem ez az emberi ösztönös viselkedés. Egy gyerek még őszinte és tiszta, ez bizony azzal is jár többek között, hogy bántja a másikat. Akár verbálisan, rosszabb esetben fizikálisan is. Ó, igen, az őszinteség bizony sok esetben fájdalmas. Megy a papolás arról, hogy az őszinteség micsoda erény, egészen addig, amíg engem meg nem sért vki vele, mert akkor hirtelen antiszociális elmaradott sötét barom lesz belőle.

Nem irreális, hogy tovább fejlődjünk, sőt szükség is van rá. Csak jelenleg ezzel ellentétes irányba haladunk. Ha úgy tetszik, visszafelé haladunk. Ugyanazok a szélsőséges gondolatok és tettek köszönnek vissza, mint amik a nácizmushoz vagy a középkori kövezésekhez és máglyán elégetésekhez vezettek, csak most a másik oldalról jönnek ezek. De attól még a gondolatiság ugyanaz mögöttük. Vajon nemesebb és elfogadhatóbb dolog lesz a könyvégetés, ha vki a Biblia helyet a Main Kampfot dobja tűzre?

43 perccel korábban, Bomarr írta:

Az biztos hogy önmagában attól hogy valami természetes még a jelenlegi civilizációs körülmények között nem lesz oké. ... Ettől még a mi világunkban ez a viselkedés nyilván nem oké. A civilizált társadalom egyik lényege tényleg az lenne hogy minél nagyobb békességben és nyugodságban tudjunk egymás mellett élni. Ennek része az is hogy túllépünk egy csomó mindenen ami természetes.

Pontosan, így gondolom én is. Ezek ellen küzdeni és ezeken túllépni nehéz, de emberi kötelességünk. De ezt nem fogjuk tudni megtenni, ha nem a megfelelő eszközökkel és módszerekkel próbáljuk elérni a célt. Ehhez pedig ismerni kell a jelenség mögött meghúzódó motivációkat, érzéseket. Ha vkit megbélyegzünk és kirekesztünk azért, mert másképp gondolkodik, mint mi, ráadásul egyébként természetes módon, az ösztöneiből fakadóan, az szörnyen rossz irány. Ellenkező hatást fogunk elérni vele.

Azért vhol nonszensz az, hogy sokak azzal küzdenek az ellen, hogy a megszokottól, természetestől és "normálistól" való eltéréseket megbélyegezzék és kirekesszék, hogy megbélyegzik és kirekesztik azokat az embereket, akik megszokottan, természetesen, átlagosan gondolkodnak. Ez egy tipikus felsőbbrendűségi érzéstől átitatott elitista hozzáállás, miszerint aki nem olyan "felvilágosult" és ultratoleráns, mint én, az egy mocskos alávaló erkölcstelen figura, aki nem tud átlépni az állatias ösztönein. Ez a szeparáció viszont soha nem volt és nem is lesz előremutató.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

3 perccel korábban, pb69 írta:

Mi köze ennek ahhoz, hogy mennyire ismerlek vagy sem? Látod, ez itt a probléma, hogy rögtön eltereled a dolgot a személyeskedés irányába. Beszélek egy jelenségről…

Mivel nekem válaszoltál, ezért abban a hitben voltam, hogy rólam beszélsz.

 

4 perccel korábban, pb69 írta:

Ahhoz, hogy leírjam a saját meglátásaim, akár a tiédre reflektálva, nem kell ismerjelek. Nemhogy nálad jobban, hanem sehogy. Ha vki egy filmet, egy meccset vagy épp egy társadalmi témát elemezget, akkor ebben nincs helye a más személyek iránti érdeklődésnek, mert egyszerűen nem az a téma. Az érdemi diskurzus halála, amikor emberek mindenbe az érzéseiket meg a személyes dolgokat látják bele.

Pedig ha ismernél, talán megérthetnéd, miért gondolkozom úgy, ahogy. A világot emberek lakják, akiknek vannak érzéseik, és ezek az érzések gyakran befolyásolják a tetteiket. Ahogy lentebb is írtad.

 

4 perccel korábban, pb69 írta:

Amikor safe space van, amikor azon megy a rugózás, hogy mit mondhatsz ki és mit nem, mivel viccelhetsz, mivel nem

Az undorodó emberek nem szintén safe space-t akarnak, csak azoktól a dolgoktól mentesen, melyektől undorodnak?

 

8 perccel korábban, pb69 írta:

A mai világ sajnos egyre inkább a magukat liberálisnak nevező, de valójában elnyomó és felsőbbrendűségüket hangsúlyozó sjw-ok diktatúrája. A liberális eszmékre hivatkozva valójában gerinctelenül szembeköpik mindazt, ami ezen eszmének az esszenciáját adná. Ez van a feministákkal, a rasszizmus, antiszemitizmus, homofóbia és minden más negatív diszkrimináció ellen küzdők eszméivel, sőt akár a környezetvédelem kapcsán is. "Szólás- és gondolatszabadságot mindenkinek", kivéve, aki nem úgy gondolkodik, mint én, mert azt lehetetlenítsük el, címkézzük fel, módszeresen vadásszuk és gyilkoljuk le.

A szólásszabadság nem jelent felmentést a kijelentéseid következményei alól. Ha valaki szerintem homofób kijelentést tett, akkor nekem jogom van elmondani, hogy szerintem ez homofób. A homofóbiának van egy definíciója, én érvelhetek, hogy szerintem miért homofób, amit mondott, aztán vagy igazam lesz, vagy nem. Az pedig, hogy ő ez után nem kap munkát, mert nem hajlandók foglalkoztani a kijelentései miatt, a magánügye. Vagy kényszerítsük a cégeket, hogy adjon neki munkát? Mi lesz ilyenkor a kapitalizmussal? :D

13 perccel korábban, pb69 írta:

Ó, igen, az őszinteség bizony sok esetben fájdalmas. Megy a papolás arról, hogy az őszinteség micsoda erény, egészen addig, amíg engem meg nem sért vki vele, mert akkor hirtelen antiszociális elmaradott sötét barom lesz belőle.

Megfigyeléseim szerint a seggfejek gyakran azzal takaróznak, hogy "csak őszinték", csak "kimondják az igazságot". Pedig ki lehet mondani úgy is az igazságot, hogy nem sértesz meg másokat. Az állításaid tartalma attól még nem sérül.

 

15 perccel korábban, pb69 írta:

Ugyanazok a szélsőséges gondolatok és tettek köszönnek vissza, mint amik a nácizmushoz vagy a középkori kövezésekhez és máglyán elégetésekhez vezettek, csak most a másik oldalról jönnek ezek. De attól még a gondolatiság ugyanaz mögöttük. Vajon nemesebb és elfogadhatóbb dolog lesz a könyvégetés, ha vki a Biblia helyet a Main Kampfot dobja tűzre?

Nem tudom, hallottad-e, pár éve újra kiadták a Mein Kampfot, de bőségesen ellátva jegyzetekkel. Szerintem a problematikus filmekkel is ezt kellene tenni, jegyzetekkel ellátni őket (mint ahogy tették ezt egyes régi filmek DVD-kiadásán). De manapság ezek a "túlkapások" egyértelműen a PR-katasztrófától, negatív cikkektől tartó cégekhez köthetők, ők veszik le az ilyen filmeket a videótáraikból. Újfent: ez egy magáncég döntése, lehet ellene tiltakozni, valaki biztos indított már petíciót, amit aláírhatsz. Tessék ellenkampányt indítani! Egyébként azt sem tartom kizártnak, hogy marketingcélból cselekedtek így, mert rengetegen beszélnek róluk emiatt.

 

22 perccel korábban, pb69 írta:

De ezt nem fogjuk tudni megtenni, ha nem a megfelelő eszközökkel és módszerekkel próbáljuk elérni a célt. Ehhez pedig ismerni kell a jelenség mögött meghúzódó motivációkat, érzéseket. Ha vkit megbélyegzünk és kirekesztünk azért, mert másképp gondolkodik, mint mi, ráadásul egyébként természetes módon, az ösztöneiből fakadóan, az szörnyen rossz irány. Ellenkező hatást fogunk elérni vele.

De nem azt mondtad feljebb, hogy az érdemi diskurzus halála, ha az emberek mindenbe az érzéseiket látják bele? A transzfób, homofób, stb. emberek érzései jobban számítanak, mint az, hogy engem bántanak? Én sem tehetek arról, hogy ez nekem fáj. Igen, el lehet nyomni a fájdalmakat, de ha nap mint nap ez köszön vissza, akkor akár komoly depresszióhoz, öngyilkos gondolatokhoz is vezethet. Viszont ha ők megpróbálják elnyomni az undorukat, akkor csak jobb lesz nekik, mert az igazán fontos dolgokra koncentrálhatnak, nem arra, hogy más hogy öltözködik meg hogy néz ki.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

47 perccel korábban, kolmilan írta:

A szólásszabadság nem jelent felmentést a kijelentéseid következményei alól. Ha valaki szerintem homofób kijelentést tett, akkor nekem jogom van elmondani, hogy szerintem ez homofób. A homofóbiának van egy definíciója, én érvelhetek, hogy szerintem miért homofób, amit mondott, aztán vagy igazam lesz, vagy nem. Az pedig, hogy ő ez után nem kap munkát, mert nem hajlandók foglalkoztani a kijelentései miatt, a magánügye. Vagy kényszerítsük a cégeket, hogy adjon neki munkát? Mi lesz ilyenkor a kapitalizmussal?

Elmondom szerintem mi a gond ezzel. Ehhez egy kérdést kell feltenni: mi a cél? Az, hogy a máshogy gondolkodókkal kiszúrjunk, vagy az, hogy megértőbbek legyenek a másság iránt? Ha az első, akkor oké, teljesen jó ha egy rossz vicc vagy elbaltázott nyilatkozat után kirúgják őket. Ha viszont a második, és nagyon remélem, hogy a második a cél, akkor az emberek kirúgása kontra produktív. Gondolod, hogy ha valaki rosszat mond a melegekre és kirúgják emiatt, az toleráns lesz ezután velük szemben? Egy frászt. Csak még jobban fogja utálni őket. Büntetéssel nem lehet célt érni, csak edukációval, közös programokkal. 

 

A kapitalizmusra lehet mutogatni, de ez ennél összetettebb. Miért rúgják ki? Mert a cég profitot maximalizál, igen. És a profit maximalizálásba nem fér bele a cég értékeivel ellentétes irányba kommunikáló alkalmazott. De a retorzió egyszerűen a páni félelemből fakad. És ez a kontra produktív légkör, ami sokat árt az ügynek, mert érdemi párbeszéd nem fog úgy kialakulni, hogy bárki más állásponton van, azt megbüntetjük.

Mintha a fegyverrel a kezedben vitatnád meg, hogy mire költsétek az évi büdzsét, és aki mást mond, mint amit te gondolsz, azt egyszerűen lelövöd. "Na, kinek van még ötlete, mire költsük a pénzt? Senki? Miért vagytok ennyire csendben?"

 

Ha az a cél, hogy tabusítsuk a témát, ha az a cél, hogy az emberek egy része továbbra is a másság ellen legyen, csak hazudjon erről, akkor jó úton járunk. Ha a probléma megoldása a cél, akkor ez zsákutca. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

14 perccel korábban, kolmilan írta:

Mivel nekem válaszoltál, ezért abban a hitben voltam, hogy rólam beszélsz.

Nem rólad beszéltem, csak az általad felvetett gondolatokra reagáltam. ;) 

15 perccel korábban, kolmilan írta:

Pedig ha ismernél, talán megérthetnéd, miért gondolkozom úgy, ahogy.

Oké, ez ahhoz jó lehet, hogy jobban megismerjük egymást, de őszintén szólva, a téma kapcsán irreleváns. Nem szerencsés, ha az befolyásolja a véleményem, hogy te vagy bárki más miért gondolkodik úgy, ahogy. És pont azért nem, mert mkinek vannak érzései, mindenkinek oka van miért gondolkodik és cselekszik úgy, ahogy. De igazából mindegy, ennek általánosan szemlélve a kérdéskört nincs jelentősége.

A börtönben is csupa olyan ember ül, aki okkal tette, amit tett, okkal gondolkodott úgy, ami az adott tette elkövetésére sarkallta. Azzal, ha mkit meg akarunk érteni, nem kerülünk közelebb az igazsághoz, csak az adott ember igazságához, ill. minél több ilyen szubjektumot ismerünk meg. Viszont az igazság az nem ezekből jön ki, az nem az egyes emberek egyéni "igazságainak" eredője. Ha a jelenségek mögé akarunk nézni, akkor nem ez a jó irány.

Gondoljunk bele pl. az orvostudomány dolgaiba. Fáj, ha kiderül, hogy súlyos beteg vagyok? Igen. Ha teszem azt, vmi mentális betegségem van, rossz érzés és bántó, ha azt mondja a doki, hogy bizonyíthatóan nem ép az elmém? Persze, hogy az. És? Attól, hogy ez nekem rosszul esik és fáj, változtat ez bit a tényen? Jó világ lenne, ha el kéne titkolni előlem, ha beteg vagyok, hogy jobban érezzem magam? Nem.

Lehet, hogy ez most eltúlzott példának tűnhet, de jó néhány éve már az iskolákban pl. ott tartunk, hogy nem lehet megbuktatni az alsós gyereket, mert szegénynek ez lelki traumát okoz. Akkor se, ha amúgy a tudása és hozzáállása messze elégtelen. De ezt el kell tussolni, el kell titkolni előle, mert az érzéseit bántja.

 

Ráadásul törekedhetek én arra, hogy megismerjelek és úgy beszéljek, hogy az neked semmilyen szinten ne lehessen sértő, csak rajtad kívül még nagyon sokféle ember van. Mindenkit megillet az egyenlő bánásmód, tehát akkor mindenkit meg kell ismernem, akármiről is akarok beszélni, ami őt érintheti. Ez eleve lehetetlen, de ha meg is tudnám tenni, akkor is ellentmondások lennének. Ha azt akarnám, hogy senki semmin ne sértődhessen meg, akkor csendben kéne maradnom. De akkor is megkapnám a magamét innen-onnan, már csak a feltételezett gondolataim miatt is. 

24 perccel korábban, kolmilan írta:

Az undorodó emberek nem szintén safe space-t akarnak, csak azoktól a dolgoktól mentesen, melyektől undorodnak?

Nem, a döntő többségük nem. Aki pedig igen, arról ugyanaz a véleményem, mint a másik oldalon állókról. Ugyanúgy ki nem állhatom azokat, akik pl. azt akarják szőnyeg alá söpörni, hogy léteznek bizonyos jelenségek, lásd pl. a szexuális beállítottság különböző furcsa ágait. Vagy akik tiltani akarják, hogy a melegek együtt lehessenek, csak mert nekik kényelmesebb az a tudat, hogy biztos ezzel meg is szűnik a dolog, ha illegális vagy ha nem a szemük előtt történik.

27 perccel korábban, kolmilan írta:

A szólásszabadság nem jelent felmentést a kijelentéseid következményei alól. Ha valaki szerintem homofób kijelentést tett, akkor nekem jogom van elmondani, hogy szerintem ez homofób.

Ez így van, és eddig rendben is van. Jogod van azt mondani, hogy szerinted homofób.

28 perccel korábban, kolmilan írta:

Az pedig, hogy ő ez után nem kap munkát, mert nem hajlandók foglalkoztani a kijelentései miatt, a magánügye. Vagy kényszerítsük a cégeket, hogy adjon neki munkát? Mi lesz ilyenkor a kapitalizmussal? :D

Fordítva ülsz a lovon, de nagyon. Ahhoz már nincs jogod, hogy homofóbnak tituláld. Azért senki nem jár pórul, mert valaki elmondja, hogy szerinte ő homofób kijelentést tett. Viszont sokszor nem ez történik, hanem komoly lobbival rendelkező közösségek kerek-perec kijelentik, hogy XY kijelentése homofób volt, így ő maga is homofób, ahogyan minden olyan cég is homofób, amely őt alkalmazza. Ez a csúszós lejtő tipikus esete. 

Magyarán a cégek nem közvetlenül a kijelentései miatt nem foglalkoztatják, hanem azért, amit mások belemagyaráztak a kijelentésébe, ahogyan azt mások kifacsarták. A mai világban az egyik legsúlyosabb bélyeg a rasszista, homofób, szexista stb., úgy félnek tőle a cégek, mint a tűztől. Ezért, ha tehetik, elhatárolódnak és megszabadulnak minden olyan embertől, akinél ennek csak puszta gyanúja felmerült. Ezért akkora gerinctelen féregség kijátszani ezeket a "kártyákat" vki ellen, mert azzal rögtön a szakadék szélére lököd vele. 

Itt tenném hozzá, hogy óriási álszentség és öngól felhozni azt, hogy mire kényszerítsük a cégeket, vagy mi lesz a kapitalizmussal. Ennyi erővel, ha egy cég nem akar melegeket, nőket vagy feketéket alkalmazni, akkor mi van? Az egyértelmű, hogy a tetteiért és a kijelentéseiért felel az ember, arról ő tehet, míg pl. a származásáról vagy a nemi identitásáról nem. Ugyanakkor arról már senki nem tehet, hogy egy megszólalását hogyan értelmezik. Ha vkire vmi túlfűtött és feltűnési viszketegségtől szenvedő sjw rásüti a bélyeget, emiatt pedig bmilyen atrocitás éri, az semmivel nem jobb attól, mint amikor vkit a bőrszíne, vallása, szex. orientáltsága, neme stb. miatt kezdenek ki.

38 perccel korábban, kolmilan írta:

Megfigyeléseim szerint a seggfejek gyakran azzal takaróznak, hogy "csak őszinték", csak "kimondják az igazságot". Pedig ki lehet mondani úgy is az igazságot, hogy nem sértesz meg másokat. Az állításaid tartalma attól még nem sérül.

Maximálisan egyetértek. Az ilyenek esetét, akik ezzel csak takaróznak, külön kell választani és kezelni. Vannak olyan igazságok, amiket ki lehet mondani így, más igazságokat meg nem. Ilyen az élet. Ráadásul az elég szubjektív kit mi sért meg. Manapság pont az a gond, hogy olyanokkal foglalkoznak meg olyanokon problémáznak, amik egy értelmes embert nem sértenek meg. Sokszor még csak nem is az, akit érint a dolog, hanem helyette mások sértődnek meg. Én igen haragos lennék arra, aki a nevemben pampogna arról, hogy engem mi sért és mi nem. Azt majd én eldöntöm és érzem. De ha sértőnek is érzek vmit, azon is egy adott szintig túl kéne tudni tennem magam. Az óvodákban nemcsak azt tanítják, hogy gúnyolódni és másokat piszkálni rossz, hanem bizony azt is, hogy árulkodni rossz.

42 perccel korábban, kolmilan írta:

Szerintem a problematikus filmekkel is ezt kellene tenni, jegyzetekkel ellátni őket (mint ahogy tették ezt egyes régi filmek DVD-kiadásán).

Szerintem meg nagyon nem kellene ezt tenni. Hadd ne kelljen már az alkotóknak vagy a helyükben bárki másnak magyarázkodni. Érdekes módon a '00-es vagy akár a '90-es években sem volt annyival rosszabb a nők helyzete, mint amennyivel túl lett tolva ez az egész manapság. Akkor senki nem kattogott azon, hogy egy vígjátékban mi történik vagy ki min poénkodik a munkahelyén vagy a kocsmában a haverjaival, mégis működött a világ, és nem voltak kizárva belőle a nők sem.

52 perccel korábban, kolmilan írta:

De manapság ezek a "túlkapások" egyértelműen a PR-katasztrófától, negatív cikkektől tartó cégekhez köthetők, ők veszik le az ilyen filmeket a videótáraikból. Újfent: ez egy magáncég döntése

Persze, hiszen rá vannak kényszerítve. Ahogyan írtam is, ha nem akarnak versenyhátrányba kerülni, akkor be kell állni a sorba. 

53 perccel korábban, kolmilan írta:

De nem azt mondtad feljebb, hogy az érdemi diskurzus halála, ha az emberek mindenbe az érzéseiket látják bele? A transzfób, homofób, stb. emberek érzései jobban számítanak, mint az, hogy engem bántanak?

Nem, pontosan ugyanannyit számítanak. És de, az az érdemi diskurzus halála, ha mindenbe ezt látják bele. Itt a kulcsszó. Ha vki egyértelműen azért sérteget, mert ilyen vagy olyan vagy, az tahóság és joggal kéred ki magadnak. Ha vki elsüt egy viccet, amit te túl komolyan veszel, vagy vmi kivételes személyes érintettség miatt rosszul esik, ami miatt kiakadsz, ráadásul kijátszod rá a "megfelelő" kártyát, na az nincs rendjén.

Azért én nem nagyon hallottam még olyat, hogy ha vki pl. egy "retkes b*zinak" titulál vkit, akkor utána megsértődjön azon, hogy homofóbnak nevezik, vagy bki is nyíltan kiállna mellette. És ez jól van így. Más dolog viccelődni egy ilyen dologgal, ha az egy értelmes határon belül mozog. Ugyanakkor olyat se nagyon láttam még, hogy vkit ízlésesen és viccesen ugratnak azzal, hogy rasszista vagy szexista. Általában itt pont a "mocskos rasszista" felkiáltások szoktak menni, zéró tolerancia és társaik. Ez a kettős mérce, amivel nagy baj van.

1 órával korábban, kolmilan írta:

Viszont ha ők megpróbálják elnyomni az undorukat, akkor csak jobb lesz nekik, mert az igazán fontos dolgokra koncentrálhatnak, nem arra, hogy más hogy öltözködik meg hogy néz ki.

Ez egy szörnyű tévedés. Minden érzelmet és gondolatot nagyon nehéz elnyomni, ez teljesen független annak előjelétől. A negatív érzéseknek a kifejezési módját is ugyanúgy meg kell találni és adni, különben az illető ugyanolyan instabillá válik. Aztán, hogy depressziós, öngyilkos vagy épp sorozatgyilkos lesz belőle, az már egyénfüggő.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

6 perccel korábban, Donát írta:

Elmondom szerintem mi a gond ezzel. Ehhez egy kérdést kell feltenni: mi a cél? Az, hogy a máshogy gondolkodókkal kiszúrjunk, vagy az, hogy megértőbbek legyenek a másság iránt? Ha az első, akkor oké, teljesen jó ha egy rossz vicc vagy elbaltázott nyilatkozat után kirúgják őket. Ha viszont a második, és nagyon remélem, hogy a második a cél, akkor az emberek kirúgása kontra produktív. Gondolod, hogy ha valaki rosszat mond a melegekre és kirúgják emiatt, az toleráns lesz ezután velük szemben? Egy frászt. Csak még jobban fogja utálni őket. Büntetéssel nem lehet célt érni, csak edukációval, közös programokkal. 

Ezzel én is nagyrészt egyetértek, viszont olyan esetben, amikor valaki rossz munkahelyi légkört teremt, tiszteletlenül viselkedik, akkor (persze figyelmeztetés, érzékenyítés stb. után, ha semmi sem használ) el kell bocsátani.

6 perccel korábban, Donát írta:

A kapitalizmusra lehet mutogatni, de ez ennél összetettebb. Miért rúgják ki? Mert a cég profitot maximalizál, igen. És a profit maximalizálásba nem fér bele a cég értékeivel ellentétes irányba kommunikáló alkalmazott. De a retorzió egyszerűen a páni félelemből fakad. És ez a kontra produktív légkör, ami sokat árt az ügynek, mert érdemi párbeszéd nem fog úgy kialakulni, hogy bárki más állásponton van, azt megbüntetjük.
Mintha a fegyverrel a kezedben vitatnád meg, hogy mire költsétek az évi büdzsét, és aki mást mond, mint amit te gondolsz, azt egyszerűen lelövöd. "Na, kinek van még ötlete, mire költsük a pénzt? Senki? Miért vagytok ennyire csendben?"

Én azt nem értem, hogy mitől félnek ennyire? Honnan ered ez a páni félelem? Szerintem nem lehet teljes biztonsággal kijelenteni, hogy a jogvédő csoportunk munkája egyenesen ilyen túlkapásokhoz vezet.

 

9 perccel korábban, pb69 írta:

A börtönben is csupa olyan ember ül, aki okkal tette, amit tett, okkal gondolkodott úgy, ami az adott tette elkövetésére sarkallta. Azzal, ha mkit meg akarunk érteni, nem kerülünk közelebb az igazsághoz, csak az adott ember igazságához, ill. minél több ilyen szubjektumot ismerünk meg. Viszont az igazság az nem ezekből jön ki, az nem az egyes emberek egyéni "igazságainak" eredője. Ha a jelenségek mögé akarunk nézni, akkor nem ez a jó irány.

Ha megtudjuk, mi vezetett oda, hogy valaki bűncselekményt kövessen el, az útmutatóul szolgálhat ahhoz, hogy a jövőben megakadályozzuk a hasonló bűncselekményeket. És ebbe beletartoznak az érzései, gondolatai, logikája is.

 

10 perccel korábban, pb69 írta:

Gondoljunk bele pl. az orvostudomány dolgaiba. Fáj, ha kiderül, hogy súlyos beteg vagyok? Igen. Ha teszem azt, vmi mentális betegségem van, rossz érzés és bántó, ha azt mondja a doki, hogy bizonyíthatóan nem ép az elmém? Persze, hogy az. És? Attól, hogy ez nekem rosszul esik és fáj, változtat ez bit a tényen? Jó világ lenne, ha el kéne titkolni előlem, ha beteg vagyok, hogy jobban érezzem magam? Nem.

Épp ezért létezik manapság egy mozgalom a mentális betegségek destigmatizálására. Ha szégyellnivaló, titkolni való dologként gondolunk a mentális betegségekre, az emberek nem merik majd bevallani, hogy nekik ilyen van, nem mernek segítséget kérni. Ha viszont törekszünk arra, hogy leromboljuk az ilyen stigmákat és sztereotípiákat, sokkal több embernek segíthetünk.

13 perccel korábban, pb69 írta:

Lehet, hogy ez most eltúlzott példának tűnhet, de jó néhány éve már az iskolákban pl. ott tartunk, hogy nem lehet megbuktatni az alsós gyereket, mert szegénynek ez lelki traumát okoz. Akkor se, ha amúgy a tudása és hozzáállása messze elégtelen. De ezt el kell tussolni, el kell titkolni előle, mert az érzéseit bántja.

Én úgy tudom, megmutatták, hogy a buktatás kontraproduktív a gyerekek előrehaladása érdekében, de lehet, hogy tévedek. Viszont nyugodt lehetsz, a csodás köznevelési rendszerünkben már újra lehet buktatni.

15 perccel korábban, pb69 írta:

Ez így van, és eddig rendben is van. Jogod van azt mondani, hogy szerinted homofób.

 

16 perccel korábban, pb69 írta:

Ahhoz már nincs jogod, hogy homofóbnak tituláld

Mi a különbség a kettő között?

 

16 perccel korábban, pb69 írta:

komoly lobbival rendelkező közösségek

Mik ezek a közösségek?

 

17 perccel korábban, pb69 írta:

Ez a csúszós lejtő tipikus esete. 

A csúszós lejtő egy érvelési hiba.

18 perccel korábban, pb69 írta:

Ezért akkora gerinctelen féregség kijátszani ezeket a "kártyákat" vki ellen, mert azzal rögtön a szakadék szélére lököd vele. 

Ezzel azért vitatkoznék, manapság egész jó karriert lehet csinálni abból, hogy "a liberálfasiszta SJW-k el akarnak hallgattatni!" Továbbá nem tudok olyanról, hogy valakinek ténylegesen tönkrement volna az egzisztenciája, és utcára került volna ilyen vádak miatt.

 

27 perccel korábban, pb69 írta:

Nem, pontosan ugyanannyit számítanak. És de, az az érdemi diskurzus halála, ha mindenbe ezt látják bele. Itt a kulcsszó. Ha vki egyértelműen azért sérteget, mert ilyen vagy olyan vagy, az tahóság és joggal kéred ki magadnak. Ha vki elsüt egy viccet, amit te túl komolyan veszel, vagy vmi kivételes személyes érintettség miatt rosszul esik, ami miatt kiakadsz, ráadásul kijátszod rá a "megfelelő" kártyát, na az nincs rendjén.

Én annyit tettem, hogy rámutattam egy (szerintem) ártalmas sztereotípiára, és megpróbáltam elmagyarázni, hogy miért nincs valóságalapja. Szerintem jogom van kifejezni a nemtetszésemet.

31 perccel korábban, pb69 írta:

Ez egy szörnyű tévedés. Minden érzelmet és gondolatot nagyon nehéz elnyomni, ez teljesen független annak előjelétől. A negatív érzéseknek a kifejezési módját is ugyanúgy meg kell találni és adni, különben az illető ugyanolyan instabillá válik. Aztán, hogy depressziós, öngyilkos vagy épp sorozatgyilkos lesz belőle, az már egyénfüggő.

Számtalan példa van rá, hogy bigott, szűklátókörű emberekből elfogadó emberek lettek. Szerintem ők nem lettek instabilak.

 

Összességében úgy gondolom, van igazság abban, amit mondasz, a jogvédők néha tényleg kontraproduktív módszerekkel küzdenek a céljaikért. Viszont az sem segít, ha te hópihének, SJW-nak, gerinctelen féregnek nevezve őket akarod elmagyarázni nekik, mit csinálnak rosszul. Sokkal civilizáltabban is folytathattuk volna ezt a beszélgetést szerintem, és nem segítettek ezek a szavak, mert eléggé felcsesztél velük. Szóval, "practice what you preach" ;) Meg arra is szeretnék rámutatni, hogy a médiába általában a túlkapások, a botrányok, a leghangosabb esetek kerülnek be. A csendes sikereknek sajnos nincs hírértékük.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

16 perccel korábban, kolmilan írta:

amikor valaki rossz munkahelyi légkört teremt, tiszteletlenül viselkedik, akkor (persze figyelmeztetés, érzékenyítés stb. után, ha semmi sem használ) el kell bocsátani.

Ezzel egyetértek.

17 perccel korábban, kolmilan írta:

Én azt nem értem, hogy mitől félnek ennyire? Honnan ered ez a páni félelem?

Onnan, hogy egész egyszerűen kikezdik azokat, akik nem ülnek fel erre a vonatra. Ezt pedig senki nem akarja kockáztatni.

18 perccel korábban, kolmilan írta:

Ha megtudjuk, mi vezetett oda, hogy valaki bűncselekményt kövessen el, az útmutatóul szolgálhat ahhoz, hogy a jövőben megakadályozzuk a hasonló bűncselekményeket. És ebbe beletartoznak az érzései, gondolatai, logikája is.

Persze, de ezt vizsgálgassák a pszichológusok, én nem vagyok az. Az elítéltek bűnösségének tekintetében pedig már mindegy. A probléma ott kezdődik, amikor elkezdik sajnálni és sajnáltatni őket, egyúttal fokozatosan levenni róluk a felelősséget és felmenteni őket a tettük alól. Mert bizony erre is igen sok példa van.

20 perccel korábban, kolmilan írta:

Én úgy tudom, megmutatták, hogy a buktatás kontraproduktív a gyerekek előrehaladása érdekében, de lehet, hogy tévedek.

Persze, "megmutatni" mindent meg lehet, azt is megmutatják, hogy a nők milyen elnyomottak a nyugati társadalmakban még manapság is, vagy hogy az amerikai hatóságoknál létezik intézményesített rasszizmus. Vagy azt is, hogy arra igenis büszkének kell lenni és hangosan harsogni, ha vki más. Aztán persze más közösségek meg más tényezőkre mutatnak rá.

A buktatás, mint olyan, nem lehet se pozitív, se negatív, mert attól függ, hogy indokolt-e. Ez olyan, mint azt mondani, hogy egy pénzbüntetés vagy gyógyszer értelmetlen. Nyilván egy ártatlan embert büntetni, vagy egy beteget olyan gyógyszerrel kezelni, ami nem jó a betegségére, az nem jó. De általánosságban ilyen kijelentéseket nem lehet tenni.

Azt a gyereket, amelyik nem sajátítja el az alapvető ismereteket, azt meg kell buktatni, a saját érdekében. Lehet nyomozni az okokat, miért nem sikerült megtanulnia, amit kell, de ha ez a helyzet, akkor a jutama bukás, hogy pótolhassa, amit nem sikerült elérnie. Gondoljunk bele abba, hogy miket is tanulnak a gyerekek alsóban. Primitív matek, írás, olvasás, szövegértés, helyesírás, fogalmazás pl. Ha vki ezeket nem sajátítja el a megfelelő szinten, akkor megnézheti magát a jövőben.

És igen, a magyar felnőtt (vagy nem felnőtt) lakosság többsége bizony erőteljes hiányosságokkal küzd a fenti dolgok terén. Természetesen erre nem megoldás önmagában az, ha buktatják a gyerekeket, ugyanakkor szánalmasnak tartom, hogy vki úgy kapjon bizonyítványt, hogy egy értelmes mondatot képtelen leírni vagy megérteni, vagy épp alapvető logikai és egyéb matematikai összefüggéseket nem ért meg. Így nem szabadna továbbengedni senkit (akit amúgy nem hátráltat vmi valós betegség), ha 20 évesen nem tudja ezeket, akkor 20 évesen is üljön az alsóban.

29 perccel korábban, kolmilan írta:

Mi a különbség a kettő között?

"Pisti elsütött múltkor egy gusztustalan viccet, már nem ez volt az első, szerintem rasszista a gyerek." "Pisti egyértelműen egy rasszista ember". Szerinted mi a különbség? Ha azt mondom, hogy "ebben a dologban szerintem nincs igazad, valószínűleg nem tudod miről beszélsz" vagy azt, hogy "te egyszerűen ostoba vagy, egy értetlen buta ember", akkor gondolom érezhető a differencia.

32 perccel korábban, kolmilan írta:

A csúszós lejtő egy érvelési hiba.

Az bizony.

32 perccel korábban, kolmilan írta:

Ezzel azért vitatkoznék, manapság egész jó karriert lehet csinálni abból, hogy "a liberálfasiszta SJW-k el akarnak hallgattatni!" Továbbá nem tudok olyanról, hogy valakinek ténylegesen tönkrement volna az egzisztenciája, és utcára került volna ilyen vádak miatt.

Ahogyan abból is jó karriert lehet csinálni, ha vki kijátssza pl. a rasszista kártyát. Attól, hogy te nem tudsz róla, attól még sok ilyen eset van. Érdemes pl. megnézni, hogy a metoo kampányban megvádolt emberek közül mekkora hányadnál nem sikerült érdemi bizonyítékokkal előállni. Aztán ezt összevetni azzal, hogy hol tart manapság ezen emberek karrierje.

34 perccel korábban, kolmilan írta:

Szerintem jogom van kifejezni a nemtetszésemet.

Persze, de ezt soha nem is vontam kétségbe.

35 perccel korábban, kolmilan írta:

Számtalan példa van rá, hogy bigott, szűklátókörű emberekből elfogadó emberek lettek. Szerintem ők nem lettek instabilak.

Meg számtalan ellenpélda is van. Ráadásul attól, hogy vki elfogadó, még nem feltétlenül lesz stabil lelkileg. Ahogyan az elutasító ember se instabil feltétlenül.

36 perccel korábban, kolmilan írta:

Viszont az sem segít, ha te hópihének, SJW-nak, gerinctelen féregnek nevezve őket akarod elmagyarázni nekik, mit csinálnak rosszul. Sokkal civilizáltabban is folytathattuk volna ezt a beszélgetést szerintem, és nem segítettek ezek a szavak, mert eléggé felcsesztél velük. Szóval, "practice what you preach"

Hát márpedig én nem fogok itt (és sehol máshol) jópofizni meg PC-skedni azokkal a trógerekkel, akik bomlasztják a társadalmat, kártékonyak a világra és legfőképp mindazok ügyeire, akiket papíron képviselnek. Az ilyenek nem érdemelnek jobb bánásmódot vagy hogy nagyobb tisztelettel beszéljek róluk.

De ha feltűnt, én nem mindenkire húztam ezt rá azok közül, akik a társadalmi egyenlőtlenségek ellen küzdenek. Sokszor futok bele, hogy elküldöm a szélsőséges feministákat (feminácikat) melegebb éghajlatra, aztán páran jönnek kritizálni, hogy a feminizmus igazából jó, meg nem kéne szidni és gúnyolni a feministákat. Ugye, az a fránya szövegértés. Én nem is ezt tettem.

Aki minden szellentésen megsértődik és rohan anyuci vagy az ombudsman szoknyája alá rinyálni, azt hópihének fogom nevezni, mert az. Aki folyamatosan keresi a lehetőségét annak, hogy vmi társadalmi igazságosságot érintő témában harcolhasson, küzdhessen, az SJW, definíció szerint, ezen is felesleges vitázni. Most aki meg pl. jelen helyzetben a feketék védelmére hivatkozva autókat gyújtogat, boltokat fosztogat Nike cipőkért és tabletekért, szobrokat döntöget, a rendőrség felszámolásáért és az anarchiáért kampányol, azokat hogy nevezzem? Én gerinctelen férgeknek hívom őket, de tudnék még sokféle megnevezést használni. Szebben csak jobb napjaimon fogom emlegetni őket, ez van. De természetesen ez nem vonatkozik minden BLM aktivistára. De szerintem elég egyértelműen fogalmaztam azzal kapcsolatban kikre vonatkoznak ezek a jelzők. ;) 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

41 perccel korábban, kolmilan írta:

Ezzel én is nagyrészt egyetértek, viszont olyan esetben, amikor valaki rossz munkahelyi légkört teremt, tiszteletlenül viselkedik, akkor (persze figyelmeztetés, érzékenyítés stb. után, ha semmi sem használ) el kell bocsátani.

Egyetértek, mindenkit megillet a tisztelet vallástól, nemtől, szexuális beállítottságtól, bőrszíntől függetlenül. És igen, fontos a jó munkahelyi légkör és a fejlett kultúra. Elmondom, hogy mi ellenben az aggályos: néha van, hogy rossz lábbal kelek, és előfordult már, hogy összekaptam egy kollégával. Ezután persze megbeszéltük, de a tény tény marad. A gond ott van, ha ez mondjuk egy eltérő bőrszínű kollégával szemben történik, vagy egy meleg kollégával, akkor manapság nagyon sokan kiabálnak egyből diszkriminációt / rasszizmust, pedig most is csak annyi történt, hogy rossz napom volt. Én megértem az eddigiek fényében, hogy miért ez a zsigeri reakció. Hiszen ezek az emberek sok támadást kénytelenek elviselni nap nap után, aminek jó része a bőrszínre, stbre vezethető vissza. De ettől még két normális ember összezörrenését hatalmas hiba magasabb rendű billoggal ellátni. Mert ezzel épp az egyenlőség nem valósul meg, hisz a "szimpla" kollégával következmények nélkül összeveszhetek, a másik kollégával viszont nem. 

 

Nyilván most nem a deklaráltan diszkrimináló veszekedésre gondolok, hanem egy mezei csetepatéra. És nagyon sokszor a nem rasszista indíttatású cselekedetek mögé is belelátnak rasszista indíttatást az alany miatt. És ez hiba. Ez A hiba, amiről Pb is ír. Mert ilyen esetekben sokszor olyasvalakit szankcionálsz, akinek eddig semmilyen negatív érzése / cselekedete nem volt a megkülönböztetés kapcsán. Így ahelyett, hogy a gyökérokot kezelnéd, még jobban szélesíted a távolságot az emberek között. 

 

42 perccel korábban, kolmilan írta:

Én azt nem értem, hogy mitől félnek ennyire? Honnan ered ez a páni félelem? Szerintem nem lehet teljes biztonsággal kijelenteni, hogy a jogvédő csoportunk munkája egyenesen ilyen túlkapásokhoz vezet.

Szerintem egyértelmű mitől félnek: hányszor hallani arról, hogy egy céget rasszistának vagy antitoleránsnak bélyegeznek meg, és ez visszaveti az eladásokat. A cégek úgy érzik, hogyha ilyenkor nem mennek elébe a dolognak, akkor megbünteti őket a vásárlóik egy része. Így lesz a másként gondolkodásból büntetés és ezért lenne sokkal helyesebb út az egyéni szintű edukáció és érzékenyítés, és nem pedig a vállalati szintű megbélyegzés vagy bojkott. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 órával korábban, pb69 írta:

De általánosságban ilyen kijelentéseket nem lehet tenni.

Ezzel végül is egyetértek.

1 órával korábban, pb69 írta:

Vagy azt is, hogy arra igenis büszkének kell lenni és hangosan harsogni, ha vki más.

Nagyon elterjedt tévképzet ez, hogy a "mások" csak figyelemre vágynak, de nem igaz. A legtöbben csak normális életet szeretnének élni. Viszont a mai világban, főleg Magyarországon igenis lehet büszkének lenni, ha valaki ezt nyíltan felvállalja, mert az ellenséges légkörben szükség van pozitivitásra. Szükség van pozitív példákra, mert általában mindenhol csak a negatívumok folynak. Te lehet, hogy ezt máshogy érzékeled, viszont én saját tapasztalatból annyit tudok mondani, számomra rendkívül fontosak voltak a pozitív példák önmagam elfogadásában. Rajtuk keresztül értettem meg, hogy igazából nincs velem semmi baj, lehet úgy is élni, ahogy én jól érzem magam. Én értem, egyeseket biztos zavar, hogy szerintük "érdemi teljesítmény" nélkül ünneplik magukat emberek, lehet mondani, hogy mindenki kussoljon inkább és éljen szép csendben, de… a te életedben is biztos voltak nehéz időszakok, nem? Te is biztos sok mindent elértél már. Te is megérdemelnéd, hogy ünnepeld magad egy kicsit. Nagyon sokszor látom, hogy valaki arra büszke, milyen keményen dolgozik (és legyen is rá büszke), meg arra is büszke, hogy ezt milyen csendben teszi, és ezért jobbnak gondolja magát annál, aki hangosabb nála. Viszont az, hogy valaki tűr, szerintem önmagában nem erény. Néha van, hogy hallatni kell a hangunkat. Valamiért, valami ellen, vagy csak azért, hogy ünnepeljük, hogy itt vagyunk, és milyen faszagyerekek vagyunk. :)

1 órával ezelőtt, pb69 írta:

Hát márpedig én nem fogok itt (és sehol máshol) jópofizni meg PC-skedni azokkal a trógerekkel, akik bomlasztják a társadalmat, kártékonyak a világra és legfőképp mindazok ügyeire, akiket papíron képviselnek. Az ilyenek nem érdemelnek jobb bánásmódot vagy hogy nagyobb tisztelettel beszéljek róluk.

De most akkor nem értem, én miért beszéljek nagyobb tisztelettel a (szerintem!) homofób ill. transzfób emberekről? Mert megértettem, amit mondtál, hogy az anyjába való elküldésből senki sem tanul, de te magad miért nem alkalmazod ezeket az elveket? Hiszen kontraproduktívak.

1 órával ezelőtt, pb69 írta:

De ha feltűnt, én nem mindenkire húztam ezt rá azok közül, akik a társadalmi egyenlőtlenségek ellen küzdenek. Sokszor futok bele, hogy elküldöm a szélsőséges feministákat (feminácikat) melegebb éghajlatra, aztán páran jönnek kritizálni, hogy a feminizmus igazából jó, meg nem kéne szidni és gúnyolni a feministákat. Ugye, az a fránya szövegértés. Én nem is ezt tettem.

Szerintem itt az a baj, hogy szinte csak a negatív oldaláról írsz a dolognak, és közben nem említesz pozitívumokat. Ha kicsit árnyalnád a mondandódat, említenél pozitív példákat, akkor talán nem tűnne úgy, mintha mindenkire ráhúznád ezt. Meg… valamiért olyan érzésem van, hogy elég sok düh és frusztráció van benned (ezzel nem vagy egyedül, bennem is), és nem igazán értem, mi okozza ezt. Az irány, amerre a világ halad?

 

1 órával ezelőtt, Donát írta:

Egyetértek, mindenkit megillet a tisztelet vallástól, nemtől, szexuális beállítottságtól, bőrszíntől függetlenül. És igen, fontos a jó munkahelyi légkör és a fejlett kultúra. Elmondom, hogy mi ellenben az aggályos: néha van, hogy rossz lábbal kelek, és előfordult már, hogy összekaptam egy kollégával. Ezután persze megbeszéltük, de a tény tény marad. A gond ott van, ha ez mondjuk egy eltérő bőrszínű kollégával szemben történik, vagy egy meleg kollégával, akkor manapság nagyon sokan kiabálnak egyből diszkriminációt / rasszizmust, pedig most is csak annyi történt, hogy rossz napom volt.

Én egy elég multikulti cégnél dolgozok, de még sohasem éreztem, hogy ilyesmitől kellene félnem. Bár az is hozzátartozik, hogy általában elég nyugodt, türelmes ember vagyok, és ha rossz napom van, én inkább magamba fordulok, mint hogy máson töltsem ki. Ezzel egyáltalán nem dicsekedni akarok, én megértem, ha valaki szenvedélyesebb személyiség.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 órával ezelőtt, kolmilan írta:

Én egy elég multikulti cégnél dolgozok, de még sohasem éreztem, hogy ilyesmitől kellene félnem. Bár az is hozzátartozik, hogy általában elég nyugodt, türelmes ember vagyok, és ha rossz napom van, én inkább magamba fordulok, mint hogy máson töltsem ki. Ezzel egyáltalán nem dicsekedni akarok, én megértem, ha valaki szenvedélyesebb személyiség.

Én sem tartok ettől a munkahelyemen. :) Csak egy példa volt, hogy lásd, milyen gondot okozhat, ha azt is a rasszizmusra, diszkriminációra, stb-re vezetjük vissza, aminek köze sincs hozzá. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Eddig tartott az "utópia" a Seattle-i autonóm zónában, lövöldözés volt, egy ember meghalt, egy másiknak pedig súlyos az állapota. A tettesek elmenekültek, személyleírás nincs róluk, a rendőrség keresi őket. A lövöldözés után a helyszínre érkező rendőröket nem voltak hajlandóak beengedni a zónába, így nem fértek hozzá az áldozatokhoz, akiket végül egy magánautó vitt el a közeli kórházba, egyikük nem sokkal később elhunyt.

 

https://index.hu/kulfold/2020/06/20/george_floyd_tuntetes_usa_lovoldozes_gyilkossag_19_eve_aldozat_seattle/

 

Azért a cikk címe nem kicsit félrevezető és hangulatkeltő ebben a formában szerintem, nem közül elég információt. Aki nem olvassa el a cikket, könnyen gondolhatja, hogy a rendőrök lőtték le.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

39 perccel korábban, NorbiLordi írta:

Szerintem a cikk címe bármire utalhat mert nincs kontextusba helyezve. Hogy ebből arra gondol valaki hogy biztos a rendőrök lőtték le, az már inkább a mostani közhangulatnak köszönhető. 

Igen-igen, így értettem, hogy a jelenlegi felfokozott hangulatban szerintem jobban konkretizálni kellene a címeket

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

4 perccel korábban, Yoda József írta:

Igen-igen, így értettem, hogy a jelenlegi felfokozott hangulatban szerintem jobban konkretizálni kellene a címeket

Akkor félreértettelek, bocsi :D 

 

De mivel arról szól a cikk, hogy nem tudni kik lőtték le, ezért valahol helytálló a cím így is. Rendben, lehetett volna akár az is, hogy: Ismeretlenek lelőttek egy 19 éves tüntetőt Seattle-ben, de a cikk lényegén nem változtat.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

18 órával ezelőtt, kolmilan írta:

A legtöbben csak normális életet szeretnének élni.

Szerintem az nem normális, ha vki pl. a nemi identitásával kérkedik. Nem hiszem, hogy a normális élethez szükség lenne arra, hogy az adott kisebbség egy része görcsösen rá akarja erőltetni a saját maga tiszteletét és büszkeségét másokra. Azzal teljesen egyetértek, hogy az elfogadás fontos, azért dolgozni kell, de ennek egyrészt nem a magamutogatás és saját maguk előtérbe helyezése a módja, másrészt pedig tiszteletet vagy elismerést nem érdemel érte senki. Ugyanúgy, ahogyan egy hetero sem érdemel semmi tiszteletet vagy megbecsülést önmagában azért, mert az ellenkező nemhez vonzódik.

18 órával ezelőtt, kolmilan írta:

igenis lehet büszkének lenni, ha valaki ezt nyíltan felvállalja, mert az ellenséges légkörben szükség van pozitivitásra. Szükség van pozitív példákra, mert általában mindenhol csak a negatívumok folynak. Te lehet, hogy ezt máshogy érzékeled, viszont én saját tapasztalatból annyit tudok mondani, számomra rendkívül fontosak voltak a pozitív példák önmagam elfogadásában. Rajtuk keresztül értettem meg, hogy igazából nincs velem semmi baj, lehet úgy is élni, ahogy én jól érzem magam.

Igazad van a pozitív példák tekintetében, csak nem értem, hogy a feltűnési viszketegségben szenvedő emberek kényszeres magamutogatása miért lenne pozitív példa bki számára is. Igen, szükség van a pozitív példára, ahogyan arra is, hogy felvállalhassa magát az ember, de ennek megvannak a megfelelő opciói.

El lehet járni olyan helyekre (akár a való életben, akár virtuálisan, pl. fórumokon), ahol az adott nemi identitású emberek felvállalják magukat. Ott lehet egymás vállát veregetni, hogy ez nagy dolog, és ez abszolút rendben is van. A következő szint az, hogy a hétköznapi életben természetes módon felvállalja magát vki. Szerintem ez az igazi pozitív példa, ha a melegek, biszexuálisok stb. ugyanúgy viselkednek a mindennapokban, mint hetero társaik, csak a saját vonzalmuknak megfelelően.

Rengetegszer futottam már bele meleg párokba itt-ott, egyáltalán nem zavart vagy érdekelt, ami történik. Pontosabban csak az, és pont annyira zavart bmi, mint hetero párok esetében. Élték ők is a maguk kis életét, ez hordoz magában pozitív üzenetet, nem pedig az, hogy vki pcsatangában flangál a városban és veri a mellét, hogy ő milyen büszke meleg. Az ilyenektől felfordul a gyomrom, de nem azért, mert meleg, hanem mert kérkedik vele és a magánügyét az arcomba tolja, miközben hátráltatja is a normális életvitelt. De ugyanígy kivagyok azoktól is, akik mondjuk a magyarságukkal vagy a vallásukkal kapcsolatban csinálják ugyanezt. Szóval nem a melegekkel van a baj, hanem a viselkedéssel, amit nekik is bizonyos részük képvisel. Arról nem is beszélve, hogy az ilyen nyílt provokációt nem szabadna engedni.

 

Elhiszem, hogy vannak olyanok, akik nem úgy állnak hozzá, akiket jobban zavar és ingerel egy meleg pár, ez nyilván nem kellemes. De sajnos a világ ilyen. Mki szembesül ezzel az ellenséges mentalitással, van akit azért vetnek meg bizonyos emberek, mert csúnyának tartják, vagy mert kicsit többet ivott a kelleténél, vagy mert nem tetszik a szaguk, vagy mert van vmi betegségük, vagy mert fiatalok/idősek, vagy mert hangosan hallgatják a zenét, vagy mert nem úgy öltözködnek, vagy mert "a hajuk is milyen" stb.. Egyik esetben sem az a megoldás, hogy melldöngetve arcoskodik az illető.

Meg kell találni azokat a pozitív mintákat, amik segítik az ilyen emberek és közösségek beilleszkedését és mindennapjait. Viszont ezeknek olyan mintáknak kell lenniük, amik nem provokálnak és zavarnak senkit szándékosan. Biztos vannak, akiknek az ilyenek is segítenek, de sajnos erre azt kell mondjam, hogy ez nem jogosít fel senkit arra, hogy elfogadhatatlanul viselkedjen. Most ha engem meg az nyugtat meg és segít a magam elfogadásában, ha vki más pucéran mászkál az utcán, akkor engedjük, hogy bki pucéran mászkálhasson az utcán?

Akkor lehet úgy élni, ahogy jól érzed magad, ha azzal nem zavarsz az átlagosan elfogadható szintnél jobban másokat. És itt (is) az egyenlőség számít. Ha egy hetero mászkálhat a párjával kézen fogva, ha csókolózhat nyilvános helyen, akkor ez adasson meg mkinek. De ahogyan a heterok se vonulnak fel pl. félmeztelenül, vagy nem hirdetik magukról fennen, hogy milyen büszkék a nemi identitásukra, vagy nem kell miattuk néha napján utcákat és tereket lezárni, úgy ne tegyék ezt mások sem.

Vagy ahogyan én sem mondom azt, ha nem vesznek fel vhova dolgozni, hogy biztos meleg volt a főnök, emiatt elutasított, mert én meg hetero vagyok, ugyanúgy ne játssza ki a homofób kártyát a másik oldal se, ha vhol nem jár sikerrel. Egyenlő mérce és bánásmód, de nem több. A negatív diszkrimináció üldözendő, de a pozitív úgyszintén.

18 órával ezelőtt, kolmilan írta:

Én értem, egyeseket biztos zavar, hogy szerintük "érdemi teljesítmény" nélkül ünneplik magukat emberek

Ez nem egyéni vélemény kérdése, ez tény. A nemi identitás mögött semmilyen teljesítmény nincsen. Röhejes és szánalmas hangosan arra büszkének lenni, hogy vki milyen nemhez vonzódik. Nemhogy nekem semmi közöm hozzá, de annak az embernek se, aki ezzel büszkélkedik. Ez nem egy erény, ez egy állapot. Ahogyan értelmes ember azzal se áll ki büszkélkedni, hogy ő nő vagy férfi, hogy milyen magas, hogy milyen színű a haja, hogy mennyire szép az arca vagy hosszú a farka. Az, hogy belül tetszik magának vmiért, büszkeséggel töltik el olyan dolgok, amikhez semmi köze és semmi munka nincs mögötte,, az is furcsa kicsit, de ez mindenki szíve joga. De hadd ne demonstráljon már ezzel.

18 órával ezelőtt, kolmilan írta:

a te életedben is biztos voltak nehéz időszakok, nem? Te is biztos sok mindent elértél már. Te is megérdemelnéd, hogy ünnepeld magad egy kicsit. Nagyon sokszor látom, hogy valaki arra büszke, milyen keményen dolgozik (és legyen is rá büszke), meg arra is büszke, hogy ezt milyen csendben teszi, és ezért jobbnak gondolja magát annál, aki hangosabb nála.

Nem kéne összemosni azt, hogy vki azért büszkélkedik és ünnepli magát, mert megküzdött vmiért és elérte azt, vagy pedig olyanért, ami mögött semmilyen teljesítmény nincsen. Ha egy kosárlabdázó bajnok lesz, akkor azért ünnepelhet, mert az egy siker, amiért megdolgozott. Amiatt viszont ne ünnepelje már magát, mert 204 cm magas.

Szóval itt szerintem nem az a kulcs, hogy ki milyen hangosan ünnepel, bár nyilván ez ízlés dolga ki hogyan ítéli ezt meg. Az viszont biztos problémás, ha vki olyannal büszkélkedik, amihez semmit nem tett hozzá, ami nem teljesítmény. Ez ugyanis nagyon visszás és zavaró. Főképp amiatt, mert azért a hangos ünneplésnek és büszkélkedésnek bizony az egyik fő oka az, hogy az adott ember elismerésre vágyik, azt akarja, hogy mások is vele ünnepeljenek, őt ünnepeljék, tiszteletet és elismerést vívjon ki. Az viszont halál gáz, ha vki úgy ácsingózik elismerésre és tiszteletre, hogy nem érdemelte azt ki.

19 órával ezelőtt, kolmilan írta:

Néha van, hogy hallatni kell a hangunkat. Valamiért, valami ellen, vagy csak azért, hogy ünnepeljük, hogy itt vagyunk, és milyen faszagyerekek vagyunk. :)

Bizonyára van ilyen. De az fontos dolog, hogy attól senki nem lesz "faszagyerek", hogy adott nemhez vonzódik. Akkor se, ha többségben van, akkor sem, ha kisebbségben. ;) 

19 órával ezelőtt, kolmilan írta:

De most akkor nem értem, én miért beszéljek nagyobb tisztelettel a (szerintem!) homofób ill. transzfób emberekről? Mert megértettem, amit mondtál, hogy az anyjába való elküldésből senki sem tanul, de te magad miért nem alkalmazod ezeket az elveket? Hiszen kontraproduktívak.

Ó, hát ne aggódj, ugyanilyen mélyen lesújtó véleményem van azokról, akik rasszisták vagy meleggyűlölők. Akik azért megvetnek vagy bántanak másokat, mert eltérő a bőrszínük, nemi identitásuk, hajszínük, lábméretük, nemük stb., tőlük is ugyanúgy okádni tudnék és őket is ugyanolyan gerinctelen csúszómászóknak tartom. Miattam aztán ugyan nem kell nagyobb tisztelettel beszélned az ilyen emberekről, sőt, nyugodtan ekézd őket, ahogy jólesik. ;) 

Csak az a fontos, hogy ez olyanok ellen irányuljon, akik tényleg ilyenek. De ne az legyen, hogy ha vmilyen random sérelem ér, ami rosszul esik, de vélhetően semmi köze a szexuális beállítottsághoz, akkor is ördögöt kiáltunk és meggyanúsítjuk a másikat, hogy biztos a megkülönböztetés miatt történt az, ami. Lásd ezt az egész jelenleg tomboló BLM kampányt, ami abból robbant ki, hogy egy olyan ügyre ragasztottak rasszizmussal kapcsolatos címkét, ahol tudtommal 0 érdemi bizonyíték van arra vonatkozóan, hogy a szörnyű történésnek bmi köze lett volna az illető bőrszínéhez.

19 órával ezelőtt, kolmilan írta:

Ha kicsit árnyalnád a mondandódat, említenél pozitív példákat, akkor talán nem tűnne úgy, mintha mindenkire ráhúznád ezt. Meg… valamiért olyan érzésem van, hogy elég sok düh és frusztráció van benned (ezzel nem vagy egyedül, bennem is), és nem igazán értem, mi okozza ezt. Az irány, amerre a világ halad?

Elnézést kérek azért, hogy a negatívumokra koncentrálok akkor, amikor a világ egyik legjelentősebb nagyhatalmi államában polgárháborúhoz közeli helyzet uralkodik, amikor milliók életét keserítik meg köztörvényes bűnözők és anarchisták. Mindezt magukat hősnek és mártírnak kikiáltva, egy társadalmilag amúgy fontos üggyel takargatva a saját emberi mélységüket és alkalmatlanságukat az értelmes életre.

Jól érzed, igencsak sok düh és frusztráció van bennem pl. ezen ügy kapcsán. És sajnos ez várható volt az elmúlt évek tendenciái után, jelenleg pedig nem is igazán látok ebből semmi értelmes és humánus kiutat. Mi okozza ezen érzéseimet? Az, hogy az emberi primitívség megint idáig juttatta a világot, sok hülye meg még boldogan tapsikol is, hogy micsoda előrelépés ez. Meg az igazságérzetem sérti az, hogy pontosan tudom, hogy megint a normális és becsületes emberek fogják legjobban megszívni az ilyen csőcselék miatt.

13 órával ezelőtt, Yoda József írta:

Eddig tartott az "utópia" a Seattle-i autonóm zónában, lövöldözés volt, egy ember meghalt, egy másiknak pedig súlyos az állapota. A tettesek elmenekültek, személyleírás nincs róluk, a rendőrség keresi őket. A lövöldözés után a helyszínre érkező rendőröket nem voltak hajlandóak beengedni a zónába

Na, hát igen, remek... 21. század...

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2 órával ezelőtt, Pildi írta:

Boldog szülinapot, @Darth Krande:) 

Egyébként most tűnt fel, hogy anno ezt a topikot Te indítottad az egyéb fontos témáknak. Jó ötlet volt! :)

Bizony, 1.2 millió megtekintéssel az egyik legpörgősebb topik. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.