Ugrás a kommentre

Vader hajszája

Ajánlott hozzászólás

  • 10 évvel később...

Amennyi a filmből lejön még az sem kizárt, hogy az első riasztás volt. Szóval ez nem túl jó érv. Sőt, a film inkább azt sugallja, hogy már az első találat helyes volt.

A Hoth rendszer környékén kipotyogtattak vagy három probe droidot, amiből az egyik talált valamit, valami olyat amit már korábban is találhattak (csempésztanyák, kolóniák stb). Ozzel viszont droidok ezreiről beszélt, amik átfésülik a galaxist. Szerintem kutatnak már egy ideje. De valóban, csak most sikerült felkelőket találni, bár az Executor hídjának taktikai képernyőjéről egyáltalán nem látszott, hogy ez a rajtaütés más lesz mint az eddigi csempésztanyák egyebek kifüstölése. Szerintem Vadernek akkor tudatosult, hogy célt ért, amikor meglátta az YT-1300-ast a hangárban, de még akkor sem lehetett biztos, hogy az a Falcon, hiszen széria hajórol van szó, bár már elég kevés van belőle, úgyhogy már megnyugodhatott a kicsi szive.

Szerkesztve: - A pécsi
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

?

Vader 100%-os bizonyossággal tudta, hogy ott van Luke a Hoth-on, attól a perctől, hogy meglátta a pajzsgenerátort. Ezért is haragszik meg annyira Ozzelre, hogy elszúrta.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem Vadernek akkor tudatosult, hogy célt ért, amikor meglátta az YT-1300-ast a hangárban, de még akkor sem lehetett biztos, hogy az a Falcon, hiszen széria hajórol van szó, bár már elég kevés van belőle, úgyhogy már megnyugodhatott a kicsi szive.

Vader ránéz az Executoron a képernyőn és magabiztosan kijelenti, hogy ez a Lázadók bázisa. Ezután totálisan nonszensz, hogy még a Falcon felszállásakor is bizonytalan volt, pláne, hogy az egész flottát a hajó után küldte és névszerint említi... :roll:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Vader ránéz az Executoron a képernyőn és magabiztosan kijelenti, hogy ez a Lázadók bázisa. Ezután totálisan nonszensz, hogy még a Falcon felszállásakor is bizonytalan volt, pláne, hogy az egész flottát a hajó után küldte és névszerint említi... :roll:

Szerintem meg az a nonszensz, hogy egy generátor láttán (ugye azt nem tudhatta még hogy pajzsgenerátor is egyben, hisz egy kutasz által küldött képet láthatott, és közelébe sem volt a Hoth rendszernek), azt a következtetés vonjuk le, vagy vont le Vader, hogy az csakis a felkelőké lehet. Erre Ozzel frankón rávilágított, hogy akárkié is lehet. Vader inkább azon akadt ki, hogy Ozzel ki sem akarja vizsgálni a dolgot. Bár amit most irok az cáfolhatja ezt: az is látszódhatott hogy a civilek nem ilyen konfigurációjú generátort (ekkorát) használnak,és hogy az ilyen kialakításúak lehetnek katonai célúak, vagy teljesen illegálisak is. Mint írtam, az YT-1300-assal kapcsolatban végül is bizonyos lehetett abban, hogy ez a Falcon, mivel nemsok szaladgál belőle már a galaxisban. És valóban név szerint említette, miután a hírszerzőktől megkapta a jelentéseket, hogy egy ilyen , vagy pont ezt hajó volt az amit a Halálcsillag hangárjában látott, ami a HCS árokban megakadályozta hogy szétlője a felkelő hajókat. Gondolom megmondták neki hogy mi a hajó neve és hogy kié.

Szerkesztve: - A pécsi
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Tudod van az a misztikus energiamező, aminek a lecsapolásában Vader nem is olyan rossz... mi is a neve... ja meg van, Erő!

Tehát az nem nonszensz hogy hatalmas távolságból Vader megfojt valakit, de az igen, hogy az Erő segítségével azonnal beazonosítja a Lázadók támaszpontját. Aha, értem... :roll::lol:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ja, tényleg nonszensz.

- A háborús veterán és hadvezér Darth Vader nem ismer fel egy katonai jellegű pajzsgenerátort. Mindezt úgy, hogy három éve lohol a Lázadók Szövetségének nyomában, tehát feltételezhetően valamennyire ismeri a felszereléseiket. Logikus...

- Az sem gyanús, hogy a pajzsgenerátor mellett lövegek vannak, amik amúgy a probe által küldött képen is látható.

- Nyilván a kutaszdroid nem csak egy képet küldött, hanem azért némi elemzést is végzett, ha már ezeknek a Vipereknek a fejében millió és egy érzékelő van.

- És mily meglepő, remekül látni, hogy a pajzsgenerátor technikai adatai és elemzései futnak az Executoron a képernyő tetején.

- És persze, hagyatkozzunk a nyíltan idióta Ozzel szavaira, ne pedig arra az alakra, aki élete során azért megjárt már pár bűntanyát ahhoz, hogy tudja, azokon nincsenek se lövegek, se pajzsgenerátorok. És persze felejtsük el egyúttal Piett remek érveit is arra, ami rámutat, miért idióta Ozzel.

- Az Erőről meg még szó sem esett...

Jó, meg vagyok győzve. Egyetértek. De ágyúkat a felkelőkön kívül más is telepíthet, aki meg akar védeni valamit (csempész, bűnszövetkezet), és valószínű, hogy a birodalomban tilos a birodalmi hadseregen kívül másnak fegyverkeznie, és hogy az ilyen törekvéseket mindíg felszámolja a birodalom. Tehát mindenképpen szemet szúr és üldözendő cselekmény, akár felkelő csinál ilyet akár nem.

Szerkesztve: - A pécsi
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Viszont épp emiatt a legeslegvalószínűbb, hogy csak a Lázadóknak van meg az az anyagi és beszerzési forrásuk, hogy ilyen védelmet alakítsanak ki. Eleve, a csempésztanyák és más bűnszövetkezetek pont szeretnék kerülni a feltűnést. Gondolj csak Bespinre, az is egy csempésztanya, Lando nagyüzemben végzi a svindlit a városban a lakókkal, de egy deka katonai erő nincsen ott. A helyi biztonsági erők tartanak rendet, azt ennyi. Jabba palotája körül sincsenek ágyúk, a Fekete Nap sem védte be magát ilyesmivel a Mustafaron, és a Pyke Szindikátusnak sem voltak ilyen eszközei az Oba Diah-n. Pedig ezek ráadásul még a klón háborúk alatt is üzemeltek, amikor még nem volt a Birodalomnak mindenfelé figyelő tekintete. Hatalmuk és pénzük is lett volna ilyen védelemre. De egy kiépített lövegsor, hatalmas hangár és egy bazi nagy pajzsgenerátor túlságosan vonzaná a nem várt, birodalmi tekinteteket, szóval nem telepítenek ilyet.

Már csak ezért is hülyeség Ozzel dadogása. Palpatine a klón háborúk alatt eltörölt minden a Birodalomra veszélyt jelentő hadsereget, vagy legalábbis annyira meggyengítette őket, hogy már nem veszélyesek. Ezután, ahogy te is írtad, biztos nem hagyja más haderő felemelkedését, mint ahogy a Köztársaság hagyta a kereskedelmi szervezeteknek, hogy fegyverkezzenek. Vagyis a csempészek és más bűnözők nem fognak olyan dolgokat telepíteni, ami feltűnhet a Birodalomnak, és begorombulhatnak - még a Köztársaság idején se tennék, hiszen a lövegek és pajzsgenerátorok elég feltűnőek, a bűnözők meg választott szakmájukból kifolyólag szeretik kerülni a feltűnést.

Ellenben a Lázadók Szövetsége katonai szervezet (a Scarifig félkatonai, de érzésem szerint azután teljesen katonaivá váltak), ráadásul nyílt háborúban állnak a Birodalommal, szóval nekik meg létkérdés mindez.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Arról nem beszélve, hogy a csempészek azért hajlamosak a kényelemre, csak a legnagyobb zűr esetén létesítenének tanyát egy Hoth-hoz hasonló világon, hosszú távra. Már pedig az a pajzsgenerátor azt jelzi, hogy nem egy-két napja vannak ott, és nem egy-két napra jöttek.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Mondjuk a csempésztanya nem feltétlen jelöl olyan helyet, ahol a csempészek effektíve laknak. Inkább olyan helyek, ahol lerakodják vagy felpakolják a csempészárut, afféle raktár vagy átrakodóhely. Mivel az ilyen helyeken az áru felhalmozódhat, azokat szükség lehet védeni a rivális bűnbandákkal szemben, ráadásul az ilyeneket a legjobb pont az olyan lakatlan világokon létesíteni, mint a Hoth. Ugyanakkor pont a feltűnés elkerülése miatt még így sem építenének ki olyan katonai védelmet, mint a Lázadók. Inkább marcona bérencekkel, zsoldosokkal védenék be, esetleg néhány régi WLO-5 siklótankkal.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ozzel rémesen fogalmatlan az összes jelenetében, hogy a fenébe kerülhetett ilyen magas pozícióba? Mondjuk, Vader igencsak markáns menesztési módszerét ismerve lehet, hogy hatalmi játszmák áldozatává vált.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Mondjuk a csempésztanya nem feltétlen jelöl olyan helyet, ahol a csempészek effektíve laknak. Inkább olyan helyek, ahol lerakodják vagy felpakolják a csempészárut, afféle raktár vagy átrakodóhely. Mivel az ilyen helyeken az áru felhalmozódhat, azokat szükség lehet védeni a rivális bűnbandákkal szemben, ráadásul az ilyeneket a legjobb pont az olyan lakatlan világokon létesíteni, mint a Hoth. Ugyanakkor pont a feltűnés elkerülése miatt még így sem építenének ki olyan katonai védelmet, mint a Lázadók. Inkább marcona bérencekkel, zsoldosokkal védenék be, esetleg néhány régi WLO-5 siklótankkal.

De Ozzel szerintem itt egy amúgy lakott helyre gondol ("talán csak egy felderítetlen település, egy csempésztanya").

Amúgy nekem az nem 100%ig világos, hogy mit is akart pontosan Ozzel és mit Vader a Hoth fölött? Ozzel rögtön a bolygó felett lépett ki a fénysebességből, mert egyből szét akarta lőni a lázadókat egy légi csapással, csak azzal nem számolt, hogy ha a lázadók meglátják őket, ilyen gyorsan fel tudják húzni a pajzsot? De honnan tudják, hogy a pajzs nem eleve állandóra van felhúzva a bolygó körül, mint pl Scariffnál?

Ezzel szemben Vader be akart surrani egy földi csapattal és rajtaütésszerűen kinyírni a lázadókat és elkapni Skywalkert? De ezt Ozzelnek honnan a francból kellett volna tudnia? :D Ha Vader ezt megmondta volna, nyilván messzebb léptek volna ki a bolygótól a hiperűrből - gondolom én.

Arról nem is beszélve, hogy a kutaszdroid megsemmisüléséből simán következtethetne a Birodalom arra, hogy a Lázadók tudják, hogy a Birodalom képben van a lokációjukkal kapcsolatban. Hiszen a kutaszdroidokat most már pl. Jeddhán is látni, tehát eléggé köthető a használatuk a Birodalomhoz... szóval Vadernek tudnia kellett (volna) hogy a lázadók már evakuálásra kész állapotban voltak függetlenül attól, hogy Ozzel hol lépett ki a hiperűrből. Úgy meg a na besettenkedés közepette simán lehetett volna, hogy a lázadók lelépnek harc nélkül, miközben Vader Skywalkert keresi a Hoth-on.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

De Ozzel szerintem itt egy amúgy lakott helyre gondol ("talán csak egy felderítetlen település, egy csempésztanya").

"Sok a felderítetlen település. Lehetnek csempészek..." - ezt mondja egészen pontosan. És mivel az Anoatt-rendszer, ami egy köpésre van a Hoth-rendszertől, birodalmi fennhatóság alatt van, kétlem, hogy elkerülte volna a figyelmüket, ha lennének civil települések a Hoth-on, szóval ezt kizárhatjuk (ahogy Piett is kizárja, joggal, Ozzel csak ostoba). Maradnak a csempészek, de ők meg nem azok a letelepülős fajták, ilyen helyeket csak átrakodásra használnak. De azokat tuti nem katonai pajzsgenerátorral és lövegekkel védenek.

Amúgy nekem az nem 100%ig világos, hogy mit is akart pontosan Ozzel és mit Vader a Hoth fölött? Ozzel rögtön a bolygó felett lépett ki a fénysebességből, mert egyből szét akarta lőni a lázadókat egy légi csapással, csak azzal nem számolt, hogy ha a lázadók meglátják őket, ilyen gyorsan fel tudják húzni a pajzsot? De honnan tudják, hogy a pajzs nem eleve állandóra van felhúzva a bolygó körül, mint pl Scariffnál?

Tippre azt mondanám, hogy a kutasztdroidról, ami azért legalább egy napig ott sündörgött az Echo bázis körül. Már a tény, hogy le tudott szállni, jelzi, hogy nincs állandóan pajzs a bolygó körül. Mellesleg, a Lázadók pajzsa amúgy sem az egész Hoth-ot védi, hanem csak egy területet, nevezetesen az Echo bázist, amihez azért elég közel jutott a droid, ami szintén jelzi a Birodalomnak, hogy a bázis körül sincs állandó jelleggel pajzs.

Arról nem is beszélve, hogy a kutaszdroid megsemmisüléséből simán következtethetne a Birodalom arra, hogy a Lázadók tudják, hogy a Birodalom képben van a lokációjukkal kapcsolatban. Hiszen a kutaszdroidokat most már pl. Jeddhán is látni, tehát eléggé köthető a használatuk a Birodalomhoz... szóval Vadernek tudnia kellett (volna) hogy a lázadók már evakuálásra kész állapotban voltak függetlenül attól, hogy Ozzel hol lépett ki a hiperűrből. Úgy meg a na besettenkedés közepette simán lehetett volna, hogy a lázadók lelépnek harc nélkül, miközben Vader Skywalkert keresi a Hoth-on.

Azt tudjuk már az ep6-ból is, hogy egy nagyon nagy flotta is könnyű szerrel el tud rejtőzni egy hold mögött, majd hirtelen megjelenni, hiszen a Lázadókat pont így csalták csapdába az Endoron. A flotta elbújt a hold átellenes oldalán, majd előbújtak. Ugyanezt eljátszhatták volna a Hoth-on is. Elbújnak a hold mögött vagy egy másik bolygó mögött a rendszerben, és amikor a Lázadók gyanútlanul, a birodalmi flotta jelenlétéről mit sem tudva elindulnak a hajóik, akkor csapnak le, ott, az űrben.

Így viszont a Lázadóknak nem csak arra volt idejük, hogy elég védelmet állítsanak fel, amivel lelassíthatják a Birodalom földi csapatait, de áthatolhatatlan pajzsot és ionágyút is bevethettek ellenük.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.