Ugrás a kommentre

Aliens és Predator

M.Laci

Ajánlott hozzászólás

A filmeket nem szeretem, nem különösebben. A képregények közül is csak a Prey-t (a folytatások már gázok) és az AVP2 játékot. Hidd el, ha ezeket ismernéd, nem mondanád, hogy Zs kategóriás. A történet pedig pláne nem vérszegény. Baromi sok lehetőség van, az AVP2 játék története például sokkal jobb, mint az utóbbi két Alien-film története. Eredetibb, fordulatosabb, kidolgozottabb. A baj pont az, hogy az alkotók is úgy látják, ahogy te és így is állnak hozzá. :( Mondjuk hozzá teszem, annyira azért nem fáj, hogy hivatalosan az Alien univerzumának nem része a predator faj, sőt, mivel 90%-ban ház sztorikat írtak ehhez a témához, ne is erőltessék bele, amíg nem megy kiválóan (persze, az Aliens-könyvek közül is csak kettőt tudnék mondani, ami nem egy B kategóriás vacak). De legyünk realisták, immár 18 éve lesz, hogy önmagában az Alien univerzumában sem sikerült igazán maradandót alkotni a mozivászonra - bár valószínűleg ezt sokan 29 évre datálják, az Aliens megjelenése utánra. Az egyetlen, tényleg a franchise négy filmjéhez felérő alkotás ebben a majdnem 20 évben az Alien: Isolation volt.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Valóban nem olvastam az avp univerzumban játszódó történeteket. Az avp játékokkal is inkább csak azért játszottam, mert untam már a mohaa, cod és társait.

Alien könyvekből is csupán a mozifilmek regényadaptációit olvastam. Azok tetszettek. (Azért milyen érdekes, hogy A. D. Fostert sok forrás a Csillagok Háborújának a regényváltozatának írójaként említi. )

Azért olyan nagy az ellenszenvem az avp filmekkel kapcsolatban, mert ugyanazt érzem, mint az awangers-sel meg az összes ilyen "szuperhősöket egy mozifilmbe" hozzáállással: a lényeg, hogy a pénztáraknál csengjenek a dollárok.

Már csak egy star wars trek hiányzik a boldogságomhoz! :D

Szerkesztve: - M.Laci
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Van olyan szereplő, aki mindkét Predatorban meghal? Na, ezzel most neked sikerült nekem újat mondani. Ki az? :?

Dobpergés!...világszár következik :P :

Masao Henry Kingi alias El Scorpio aki olyan csinján bánik a kólával, hogy még a sebbe is rak! ;)

henry_kingi_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Persze ez nem baki, hisz az első részben simán túlélhette a kocsi felrobbanását, szólt a Predinek, hogy hagyja békén, majd eloldalgott az erdőből egyenest Los Angelesbe. :D

Szerkesztve: - csoli1138
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

(Azért milyen érdekes, hogy A. D. Fostert sok forrás a Csillagok Háborújának a regényváltozatának írójaként említi. )

OFF

Tényleg ő írta amúgy, de Lucas azt szerette volna, ha minden SW-vel kapcsolatos dolgon az ő neve van, Fostert pedig nem zavarta ez. Sok kezdeti EU elemet is ő talált ki.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

OFF

Tényleg ő írta amúgy, de Lucas azt szerette volna, ha minden SW-vel kapcsolatos dolgon az ő neve van, Fostert pedig nem zavarta ez. Sok kezdeti EU elemet is ő talált ki.

A Jedi kristályt is ő írta (még a roburban olvastam néhány részét). :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Valóban nem olvastam az avp univerzumban játszódó történeteket. Az avp játékokkal is inkább csak azért játszottam, mert untam már a mohaa, cod és társait.

Alien könyvekből is csupán a mozifilmek regényadaptációit olvastam. Azok tetszettek. (Azért milyen érdekes, hogy A. D. Fostert sok forrás a Csillagok Háborújának a regényváltozatának írójaként említi. )

Azért olyan nagy az ellenszenvem az avp filmekkel kapcsolatban, mert ugyanazt érzem, mint az awangers-sel meg az összes ilyen "szuperhősöket egy mozifilmbe" hozzáállással: a lényeg, hogy a pénztáraknál csengjenek a dollárok.

Már csak egy star wars trek hiányzik a boldogságomhoz! :D

Pedig az Avengers sem a pénzről szól, vagyis, nem csak a pénzről, hiszen a képregényeknek ötven éves múltja van ennek a crossoveresdinek, ezek összetartoznak, a Marvel- és a DC-univerzum ugyanúgy egyazon világ, mint a Star Wars. Az, hogy Iron Man találkozik Hulkkal, ugyanolyan hétköznapi, minthogy Luke találkozik Jabbával. Szóval ezt semmiképpen sem szabad úgy kezelni, hogy most összeraktak két egymáshoz nem kapcsolódó világot. Nem, ezekben összeraktak két szereplőt, akik ugyanabban az egy világban léteznek. És szerintem ezek kellenek, ha már több történet is egyazon univerzumban játszódik. Az AVP-kel talán tényleg az a gáz, hogy a Marvel vagy DC képregényekkel ellentétben (de mondhatnám az NCIS-eket, a CSI-t, a Star Trekeket, a Stargate-eket, stb) sosem szánták őket egy univerzumban játszódó sztorinak, eredetileg mindkettő más-más világ volt. És bár először azért hozták őket össze, mert valóban jól passzolnak egymáshoz (az alien a tökéletes organizmus, a predator a tökéletes vadász, aki a tökéletes prédára hajt), sajnos a mozivászonra már tényleg csak a pénz miatt adaptálták. De ez a 20th Century Fox sara, aminek pénzes görényei aprópénzre váltották az Alien-franchise-t. Olcsón, sokat, a minőség meg kit érdekel.

Amúgy, a Prometheus is egy crossover film a maga módján, hiszen saját elemei mellett rengeteg Alien-elemet is felvonultat. Persze nem olyan erős crossover, mint mondjuk, amikor az Enterprise D kiköt a Deep Space Nine-on, vagy az SG-1 csapata ellátogat Atalntiszra, stb., de az Alien 5-ben simán feltűnhetne David, a Prometheus 2-ben Michael Weyland, és ezek is ugyanolyanok lennének, mint az Avengers. Két vagy több külön futó, de egyazon világban játszódó történet összefut.

Dobpergés!...világszár következik :P :

Hát én mentem besza, behu. :shocked::)

Na jó, akkor egy visszavágó, bár ilyen nehezet biztos nem tudok mondani. Az meg van, hogy a P1-ből Anna szerepel a P2-ben is?

OFF

Tényleg ő írta amúgy, de Lucas azt szerette volna, ha minden SW-vel kapcsolatos dolgon az ő neve van, Fostert pedig nem zavarta ez. Sok kezdeti EU elemet is ő talált ki.

Az viszont már zavarta, hogy az Alien Resurrectionnál a Fox belepofázott a dolgába, ezért nem írta meg ő annak a könyvadaptációját (helyette a Fox két íróval írt két könyvadaptációt, egyik rosszabb, mint a másik). Mondjuk nem csoda, én is elküldtem volna őket a halál fütykösére.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én még mindig jobban várom a Prometheus folytatását, de természetesen erre az új Alienre sem mondok nemet!

A magam részéről a Scott felé első Alien-hez hasonló filmet várnék. És nagyon örülnék neki, ha (legalább csak említés szinten vagy ilyesmi) behoznák a képbe a Space Jockey-kat. Nem kell, hogy foglalkozzon a Prometheussal a film, de jó lenne, ha érintenék ezt a területet, hisz nem tartom elhanyagolhatónak és azt sem értem már nagyon nagyon hosszú ideje, hogy miért lett ilyen méltatlanul elfeledett a Derelict és a Space Jockey a folytatásokban!? Oké Aliens valamennyire kivétel, mozi változatban említik a Derelictet, rendezőibe egy pillanat erejéig látjuk is (húha) de ennyi... És nekem ez mérhetetlenül kevés, ugyanis mint már oly sokszor mondtam, már gyerekként is jobban érdekelt az említett két dolog és minden velük kapcsolatban, mint a xenomorphok!

Szerkesztve: - Darth Riddick
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Azért nem foglalkoztak vele, mert az eredeti koncepció szerint az a hajó évmilliók óta hányódott ott az LV-426-on. Egyszerűen nem volt értelme a dolognak. Egy több millió éves civilizációt nem lehet csak úgy egy roncs alapján felkutatni - amit ráadásul felderíteni sem lehetett, hiszen akárki a fedélzetre lépett, új problémával szembesült. A Prometheus ezt tovább viheti, ha mást nem is, azt azért szépen megoldotta, hogy már legyen kiindulópont. Van működő hajó, működő adatbázissal és valaki, aki tudja kezelni.

Én mondjuk nem örülnék a Mérnökök behozatalának, most még semmiképpen sem, hogy nem tudni, milyen irányba indul az Alien 5 és milyen irányba a Prometheus 2. Sajnos előbbi még csak induló projekt, utóbbinál meg Scott hozza szokásos ellentmondásos interjúit. Viszont annak én is örülnék, ha legalább utalások lennének. Itt az alkalom, a két film nagyjából egy időben készül, össze lehetne hozni, ha nem is szoros összekapcsolásban, de legalább utalások szintjén.

(Amúgy de kibeb*szottúl szeretnék most Hollywoodban élni. Írhatnék Star Wars, Jurassic Park, Star Trek és Alien forgatókönyvet is. Miért ebbe a kicseszett országba kellett születnem, ahol azért is vért kell izzadnom, hogy egy Mysterious Universe regényt kiadjanak?)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ami azt illeti, én továbbra is súlyos hibának tartom a Derelict roncs és a megkövült pilótájának totális mellőzését a folytatásokban. Pláne, hogy szemmel láthatóan az is full idegen volt. Nem csak a xeno az idegen itt kérem szépen!! :)

Egyébként igazad van, említés-utalás szintjén is örülnék már neki! :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nekem hátborzongatóbb volt, amig semmit nem lehetett róla tudni. Plusz sokat elvett a varázsából amikor kiderült, hogy a Space Jockey izgalmas megjelenése valójában csak egy ruhának köszönhető.

Dettó.

Ami azt illeti, én továbbra is súlyos hibának tartom a Derelict roncs és a megkövült pilótájának totális mellőzését a folytatásokban. Pláne, hogy szemmel láthatóan az is full idegen volt. Nem csak a xeno az idegen itt kérem szépen!! :)

Full idegen, volt. Aztán Scott full emberré tette. Hát köszönjük, Mr. Scott. De sebaj, így az Alien már legalább tényleg csak a xenomorfokra utaló cím. Kirk kapitánynak pedig igaza volt: mindenki ember. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

(Amúgy de kibeb*szottúl szeretnék most Hollywoodban élni. Írhatnék Star Wars, Jurassic Park, Star Trek és Alien forgatókönyvet is. Miért ebbe a kicseszett országba kellett születnem, ahol azért is vért kell izzadnom, hogy egy Mysterious Universe regényt kiadjanak?)

Valóban nagy kár, megnéznék belőlük egy-egy olyan részt, amit te írtál :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hát én mentem besza, behu. :shocked::)

Na jó, akkor egy visszavágó, bár ilyen nehezet biztos nem tudok mondani. Az meg van, hogy a P1-ből Anna szerepel a P2-ben is?

Na oké, 1:1.. De erről Te gyártasz nekem montázst! :P

szerk: várj megvan! Amikor Gary Busey mondja, hogy 2 tűlélő volt, akkor megy a tv-ben valami hiradós anyag asszem. Abban van nem? Ha csak ennyi akkor megvan és tudtam is, csak azt nem, hogy ez új forgatott anyag. Úgy voltam vele, hogy biztos archív.. szóval csak fél pont jár! :P

...Kirk kapitánynak pedig igaza volt: mindenki ember. :D

Mikor is mondja ezt? emlékszem, hogy tök jó értelemben mondja, és -talán- Spock mégis ki kéri magának? :hmm:

Szerkesztve: - csoli1138
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Na oké, 1:1.. De erről Te gyártasz nekem montázst! :P

szerk: várj megvan! Amikor Gary Busey mondja, hogy 2 tűlélő volt, akkor megy a tv-ben valami hiradós anyag asszem. Abban van nem? Ha csak ennyi akkor megvan és tudtam is, csak azt nem, hogy ez új forgatott anyag. Úgy voltam vele, hogy biztos archív.. szóval csak fél pont jár! :P

Mikor is mondja ezt? emlékszem, hogy tök jó értelemben mondja, és -talán- Spock mégis ki kéri magának? :hmm:

A félpont jár. Új jelenet, sőt, Annának több szerepe is lett volna, de a leforgatott anyagot kivágták és csak ez a háttér cameo maradt meg.

Kirk a Star Trek 6: A nem ismert tartományban mondja ezt Spocknak, és igen, bár dicséretnek szánja, Spock zokon veszi, pedig hát ő félig tényleg ember. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Be kell vallanom, hogy egy ideig nem jól értelmeztem az Aliens-t egy szempontból.

Sokáig abban voltam hogy ez a királynő rakta már az Alien beli tojásokat és csak zsibbadt 57 évig.

De az Aliens special verziója alapján, valószínűbb, hogy Newt apjáé,vagy egy telepes "lánya" a királynő.

És a Derelict az Alienben csak meg volt rakva a szállitmánnyal -tojások- ala' Prometheus.

De akkor felmerül egy kérdés:

Miféle királynő rakta a Derelict tojásait? Egy Mérnökből kikelt, amit láttunk is?

Mert bár a Mérnökök dns-e egyezik az emberével, a kikelt dög mérete alapján ember alapú királynőre utal nem?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Sok a kérdés azzal kapcsolatban, hogy azok a tojások mit kerestek a hajón. Mivel a Mérnökből kikelt lény egyértelműen arrafelé távozott, amerre a tojások találhatóak, a legkézenfekvőbb feltételezés, hogy egy dolgozó odalent átalakult királynővé és elkezdett tojásokat rakni, vagy már eleve királynőként látta meg a napvilágot. Viszont a tojásokat védi valamiféle energiamező, amit nyilván nem a királynő emelt. Az is érdekes, hogy ott rengeteg elpusztult tojás is van, annak az emelvénynek az ellenkező oldalán, amiről Kane bezuhant a tojások közé, látni, hogy vannak megkövült tojások is. Ezek alapján viszont inkább az a feltételezés áll, hogy az egy raktér, és a tojások voltak a rakomány. A legtöbb elpusztult, ahogy az évezredek vagy -milliók alatt leállt a védőmező, és csak az a pár tucat maradt meg, amiből aztán kikelt a Nostromo és a Hadley's Hope első példányai is. A Mérnökből kikelt lény meg mehetett ösztönösen a tojások irányába.

Az viszont biztos, hogy a Hadley's Hope-on kikelt királynő emberből kelt ki. A gazdatest a méretet nem különösebben befolyásolja. Kis mértékben a forma változhat, megváltozhatnak egyes testrészek (az ujjak száma, a háti nyúlványok száma, a láb formája, stb.), de a méretben nincs drasztikus különbség. A kutyából kikelt dolgozó nem lett sokkal kisebb az emberi gazdatestből született dolgozóknál, ha felegyenesedett, ugyanúgy jóval az emberek fölé ért, mint az LV-426-on randalírozó testvérei. Szóval több, mint valószínű, hogy egy Mérnökből kikelt xenomorf sem lenne sokkal nagyobb, se a dolgozó, se a királynő. Legfeljebb erősebb testfelépítéssel bírna, mert például a dogalien sokkal kecsesebb, véznább az emberi xenóknál.

Az, hogy az Aliensbeli királynő rakta volna a roncson is a tojásokat, viszont elég érdekes elképzelés lehetett, tekintve, hogy annak a királynőnek nem 57 évet, hanem több ezer vagy millió évet kellett volna átvészelnie.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Igen, Scott eredeti koncepciója szerint a dögök a Space Jockey-k biológiai fegyvere. Vagyis arra használták őket, amikre az emberek is használni akarták volna. Csak hát nekik sem jött össze, meg nekünk sem. Az már viszont még koncepció szintjén sem derült ki, hogy ők alkották őket - mondjuk a Prometheus igencsak feltételezhető, hogy ők teremtették meg a xenomorfokat -, vagy ők is csak rájuk találtak. Mondjuk én jobban örülnék, ha ez sosem derülne ki. Így is megnyirbálták már az Alien univerzum mitológiáját, legalább a xenókat ne degradálják le kémcsőben született akármikké. :clap2:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

H*lyeség volna őket mesterségesen teremtett lényekké alakítani. Ez feltételezné, hogy a teremtőik kitalálták, hogy ők maguk hogyan tudják könnyen kiiktatni/irányítani őket, már ha feltételezzük, hogy a teremtőik gondoltak erre. Pedig muszáj lett volna erre gondolniuk előre, ha egyszer ilyen "fegyvert" teremtettek. De az "offgomb" nagyon nem illik össze a xenókkal, ezért visszajutottunk az elejére :) Ha pedig az irányításukat nem tudták megoldani, akkor maguk a teremtők voltak őrültek, és innentől a koncepció már sántít.

A Prometheus után nem nézed ki az űr-szkinhedektől, hogy megteremtenek egy lényt, amit aztán nem tudnak kezelni? :evil:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Igen, Scott eredeti koncepciója szerint a dögök a Space Jockey-k biológiai fegyvere. Vagyis arra használták őket, amikre az emberek is használni akarták volna. Csak hát nekik sem jött össze, meg nekünk sem. Az már viszont még koncepció szintjén sem derült ki, hogy ők alkották őket - mondjuk a Prometheus igencsak feltételezhető, hogy ők teremtették meg a xenomorfokat -, vagy ők is csak rájuk találtak. Mondjuk én jobban örülnék, ha ez sosem derülne ki. Így is megnyirbálták már az Alien univerzum mitológiáját, legalább a xenókat ne degradálják le kémcsőben született akármikké. :clap2:

Köszi az újabb válaszokat! Szóval Te jobban örülnél ha valahol Őshonos lenne az "alien"-faj.

De akkor kérek egy "miért utáljuk? 2.0"-át! Mik a nagy bajok a Prometheus-szal? (de most nem a multkori szempontból;AvP-párhuzamok..) Mert akkor láthatólag pár kérdésre sikerült választ adnia. pl.: hogy rakományok a tojások az 1-ben, illetve, hogy biológiai fegyverek akár a vázák.. Vagy az a baj, hogy még több kérdést vetett fel, mint amit megválaszolt? Hogy kisebbek a Mérnökök, mint az Alienben? Vagy, hogy túlkeverte az alien biológiát?

tumblr_m5j5msabtV1qer9xbo1_500.jpg

Hogy kijelnetették, hogy xeno-mentes lesz, erre beraktak a végére egy xeno-korcsot?

Szerkesztve: - csoli1138
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Köszi az újabb válaszokat! Szóval Te jobban örülnél ha valahol Őshonos lenne az "alien"-faj.

Nem, én annak örülnék, ha SEMMI sem derülne ki a xenók eredetéről. Már az dühít, hogy a Space Jockey-król kiderült valami, szerinted hogyan viselném, ha a xenókról derülne ki ilyesmi? Soha a büdös életbe még csak utalás szintjén se legyen ez megszellőztetve, én ennek örülnék. Ne legyen anyabolygó, ne legyenek petricsésze szülötte, semmi. Maradjanak meg egy gyilkos lénynek, amik évezredeket átvészeltek egy roncson, mi meg beléjük botlottunk. Minden bónusz információ ennek a mitológiának a megerőszakolása lenne.

De akkor kérek egy "miért utáljuk? 2.0"-át! Mik a nagy bajok a Prometheus-szal? (de most nem a multkori szempontból;AvP-párhuzamok..) Mert akkor láthatólag pár kérdésre sikerült választ adnia. pl.: hogy rakományok a tojások az 1-ben, illetve, hogy biológiai fegyverek akár a vázák.. Vagy az a baj, hogy még több kérdést vetett fel, mint amit megválaszolt? Hogy kisebbek a Mérnökök, mint az Alienben? Vagy, hogy túlkeverte az alien biológiát?

Na tisztázzunk gyorsan valamit: függetlenül attól, hogy milyenek a vélemények a filmről, a Prometheusnak SEMMI köze az Alien-filmek történetéhez. SEMMIRE nem ad választ, ami a négy előző filmben kérdésként felvetődött. NEM válaszolta meg, miért vannak a roncsban a tojások. NEM válaszolta meg, honnan vannak a xenomorfok. Sőt, még arra SEM ad biztos választ, hogy a Space Jockey és az Engeener egy és ugyanaz a faj. Legfeljebb feltételezhetünk belőle dolgokat az Alienre vonatkozólag, de választ a Prometheus semmire nem ad. Inkább csak kérdések egész sorát veti fel. Ez a film egy, az Alien-univerzmban játszódó, de attól független mozifilm. Kevés fix kapcsolódási pont van: az idegen űrhajó egyértelműen ugyanolyan típusú, itt is szerepel a Weyland Társaság, a Prometheus felépítésében hasonlít a Nostromóra, meg ilyen elhanyagolható apróságok. A két történet között viszont egy fikarcnyi kapcsolódási pont sincsen.

Riddick, a nyugalmad megzavarására alkalmas mondatok következnek. A kockázatok és mellékhatások elkerülése végett ne olvasd tovább. :)

Hogy miért utálják mások, azt nem tudom. Eleve, szerintem nem is jó megfogalmazás ez, hogy utálják. Én utálom, ez fix a részemről, de alapvetően a legtöbb embernek szimplán tetszik vagy nem tetszik. Elég vegyes a megítélése. Részemről annyit mondhatok, hogy szerintem filmként és az Alien-univerzum részeként is gáz lett. Valamilyen szinten mindkettő javítható lenne, előbbi azzal, ha újra vángnák (az idétlen karaktereken és a nyilvánvaló logikai baromságokon mondjuk az sem segítene), utóbbin meg jórészt egy folytatás szépíthet - mondjuk azt, hogy a Calpamosnak három holdja van, nem kettő, csak az javíthat, ha valaki helyre tenné azt a szájbatekert hologramot. Arra viszont a jó isten se tudna megnyugtató választ adni, hogy a Prometheus miért nem vette az LV-426-ról érkező segélykérő jelzést, holott az LV-233 a szomszédos hold, vagy miért nem szállt le senki az LV-233-on a Prometheus és az Aliens között, amikor már telepesek is voltak a szomszédban. Miért a lakhatatlan holdat veszik be, amikor a szomszédban egy élhető hold van?

És ezek a dolgok, amik nem stimmelnek. Scott jó turhásan szembeköpte az Alien-rajongókat, amikor letette ezt a logikátlan, kérdésekkel teli, de válaszokkal nem szolgáló, viszont legalább klisés történettel és idegesítő szereplőkkel teli, rosszul megvágott filmet az asztalra. Vannak azért jó pillanatai, ezt nem tagadom. A hangulata bejön, a zenéje és a látványvilága úgyszintén. Bírom Davidet, Vickerst, a kapitányt és a két pilótát is. És ennyi. Minden más jó keményen el lett cseszve.

Hogy kijelnetették, hogy xeno-mentes lesz, erre beraktak a végére egy xeno-korcsot?

Az NEM xenomorf, semmi köze a xenomorfokhoz!

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az LV 426 az az LV 233 szomszédos holdja? Ezt nem is tudtam. Erről van forrás vagy utalás a filmben? Most néztem meg néhány külföldi site-ot, ott is eléggé megoszlanak erről a vélemények. Én igazából a Prometheusnak egy (kettő) nagy hibáját tartom súlyosnak. De ez talán nem is a film hibája. A közel 4 órás anyagot nagyon meg kellett vágnia Scottnak, hogy a stúdió hasznot lásson belőle (rövidebb játékidő, több vetítés adott idő alatt). A másik meg az, hogy Scott a BR-re nem tette fel a rendezői változatát a filmnek, azt hangsúlyozva, hogy a rendezői változat a mozi változat. Ezt a felntiek ismeretében nem hiszem el, szerintem arról van szó, hogy a 20. Century Fox ezt nem akarta, mert akkor lehet, hogy egy más történetet kaptunk volna. A BR-en az alternatív jelenetek meg azért egy picikét hozzátesznek a filmhez.

Az biztos, hogy a Prometheus több kérdést vetett fel, mint amit megválaszolt (ezt imádom). Az is biztos, hogy az Alien univerzum rajongóit rendesen megosztotta. Jobban, mint az SW prequel. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Oké, nem xenomorf..bocs. De nemtudom akkor minek szánták banánfejjel és dupla szájjal..és hogy a nézőknek milyen asszociációja volt a megpillantásakor :hmm: ..

A két hold körüli ellentmondásról nem is tudtam és a vészjelzés hiánya is kömény baki, okulok rendesen..

Egy korábbi bejegyzésben 2x is "dogalien"-ként utalátál a 3 -beli szörnyre. Ez az elfogadottab, nem a "cowalien"?

Mióta hívják a rajongók "xenomorf"-oknak a dögöket? Mert azt hiszem a szó felbukkanására tisztán emlékszem:

Gorman mondja "xenomorf-lehet a dologban" és erre Hicks úgy reagál, hogy "szóval poloskavadászat".

Gorman -illetve még senki- által egy még nem beazanosított fajról beszéltek, hogy nevezhette el?

Mondjuk utánanáztem most a szónak:

xeno- vminek idegen voltát jelölő görög eredetű előtag

morph- vmilyen sajátságot kifejező melléknév képzője; -alakú

Na jó, szzem ezzel már valáaszoltam is magamnak, de Hicks reakciója kkor is fura, mert ezek szerint már csináltak ilyet? Találkoztak más idegenekkel?

És persze miért jobb a Xenomorph szó az Alien-nél?

Scott azt mondta, hogy a Prometheus-végi xenomorph jobban hasonlított az eredeti Alien tervekben szereplő lényre, mint amit végül megvalósítottak. A két hold körüli inkább bizonytalanség van, mert sehol nincs egyértelműen leírva, hogy ott kell lenniük egymás mellett, de lehet, hogy a filmeben van rá utalás, de ezt nem találtam meg.

Amúgy a Prometheusban ugye "térkép" alapján jutnak el az LV233-ra. Az LV426-ra pedig ha jól emlékszem, egy rádióadás segítségével. Mivel David végig fent van az utazás során, lazán meg tudta volna, oldani, hogy csak a Társaság, Weyland szerezzen róla tudomást, a hajón tartózkodó többi ember meg nem.

A "cowalien" a rendezői változatban volt, a moziváltozatban a "dogalien" szerepelt. Könyvben szintén "cowalien", mert Foster is így írta meg.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A Prometheus után nem nézed ki az űr-szkinhedektől, hogy megteremtenek egy lényt, amit aztán nem tudnak kezelni? :evil:

Öööö... de igen, mégis kinézem belőlük :evil:

Nem, én annak örülnék, ha SEMMI sem derülne ki a xenók eredetéről.

Vannak "dolgok", amelyek úgy tudnak igazán működni, ha nem ismerjük az eredetüket, a xenók is ilyenek, szóval ezzel mélyen egyetértek.

Oké, nem xenomorf..bocs. De nemtudom akkor minek szánták banánfejjel és dupla szájjal..és hogy a nézőknek milyen asszociációja volt a megpillantásakor :hmm: ..

Mivel enyhén szóval sem vagyok szakértője a xenók sztorijának, ezért a Prometheusnak inkább olyan szimpla nézője voltam, aki véletlenül réges-régen látta az Alien-filmeket is. Reakció: ez meg mi? Nem alien, de akkor mi a fészkes fene? Vagyis eléggé kételkedtem a mibenlétében. A többi néző reakcióját persze nem ismerem :)

Fentieket figyelembe véve inkább csak arról tudok nyilatkozni, hogy a P számomra, mint film nem tudott jó lenni. Egyszerűen nem volt izgalmas és nem lehetett izgulni a karakterekért. Ez már pont elég, hogy egy film ne legyen jónak mondható.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem, én annak örülnék, ha SEMMI sem derülne ki a xenók eredetéről. Már az dühít, hogy a Space Jockey-król kiderült valami, szerinted hogyan viselném, ha a xenókról derülne ki ilyesmi? Soha a büdös életbe még csak utalás szintjén se legyen ez megszellőztetve, én ennek örülnék. Ne legyen anyabolygó, ne legyenek petricsésze szülötte, semmi. Maradjanak meg egy gyilkos lénynek, amik évezredeket átvészeltek egy roncson, mi meg beléjük botlottunk. Minden bónusz információ ennek a mitológiának a megerőszakolása lenne.

Kicsit érthetetlen ez a hozzáállás az SW prequel szereteted tudatában. :) Arra a saját története alapján ezeket az indokokat ugyanúgy rálehetne húzni. Persze ez nem SW. :P

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.