Ugrás a kommentre

1x14 - Fire Across the Galaxy


Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

Mit is írhatnék… Fantasztikus rész volt! A jelző elkopott már az évad alatt, de egyszerűen nem lehet ennél alább adni. Itt most megmutatkozott a lineáris történetvezetés minden előnye.

 

A rész felépítése kicsit az EPIII –ra hajazott, mármint abból a szempontból, hogy itt is egy mókásabb kalanddal indultunk neki, ami aztán sötétebb és komolyabb tónusba csapott át. Ahogy már többen említettétek előttem, Sabine akciózása az egyik Rebels prequel –re volt kitűnő utalás. Tetszett az itt elejtett megjegyzés miszerint sokat fejlődtek a derék katonák de Sabine még többet. :D Egyszerűen annyira fürge és ügyes ez a lány, hogy lehetetlen eltalálni. :) Pedig tényleg az irányába lövöldöztek a rohamosztagosok, de ő mindig előttük járt egy ütemmel. Sabine itt tette fel a koronát az évadbeli szereplésére.

 

A mentőakció végletekig ki volt hegyezve Kanan –ra, így elmondhatjuk, hogy ez az ő epizódja! Az Inkvizítornak köszönhetően szinte minden lényeges dolgot megtudtunk a Jedi múltjából. Hol volt a 66 –os parancs idején, milyen tettei voltak (érdekes lenne tudni, hogy ezeket az infókat az Inkvizítor honnan tudta ennyire pontosan?). A paun okosan rájátszott Kanan lelkiismeret furdalására csak sajnos abban tévedett, hogy ez majd negatívan hat a Jedire. Nos, nem. Éppen ellenkezőleg. Kanan itt vált Jedivé a szó szoros értelmében. Végre szembenézett a múltjával és túllépett azon. Onnantól, hogy beléptek Ezrával a reaktorterembe (ami nagyon hasonlított a Cloak of Darkness –ben látottra), Kanan diadalmenetét látjuk. Nagyon szembetűnő mennyit fejlődött a vívótudása az évad eleje óta, ráadásul itt most Ezra súlyosnak tűnő sérülése is motiválja abban, hogy a legjobb formáját hozza. Én szó szerint csak ámultam Kanan teljesítményén. Láthatóan az Inkvizítor se tudta mire vélni ezt, szegénykém a végén már próbálkozott mindenféle látványos trükkel, de ezek itt már hatástalanok voltak. Olyan volt, mint egy fogatlan oroszlán. A szomorú igazság az, hogy eléggé kiismerhető volt ráadásul az Erőbeli jártassága se volt kirívó. Azt hiszem, ezt most már az események tükrében nyugodtan kijelenthetjük. Egy feljavult Kanan pár hónap alatt túllépett rajta és elintézte. Tudjuk milyen szabályok uralkodnak a Birodalomban. Láttuk miként végezte Aresko és Grint. Mindennek fényében cseppet sem meglepő, hogy az Inkvizítor inkább a halált választotta. Tudjuk milyen Vader színe elé kerülni egy ekkora kudarc után… Akkor már jobb inkább elevenen elégni.

Maga a párbaj nagyon jó volt, Ezrán látszott, hogy még mindig sokat kell gyakorolnia. Gyakorlatilag hozzá se tudott szagolni az Inkvihez. Kanan pedig jobb, ha felköti az alsóneműt hisz a következő körben Vader vár rá. Itt most megtette az első lépést a helytállás reményében.

Mustafart kicsit elfecséreltnek éreztem, ugyanis azt hittem a bolygón lesz a börtön, erre Kanan ugyanúgy Tarkin hajóján volt. Mi értelme volt oda vinni akkor? :hmm:

 

Az epizód vége maga volt a tömör gyönyör. TIE harc, Tarkin szopacs (ezt is milyen póker arccal vette tudomásul :D ), lázadó hajók feltűnése. Apropó lázadó hajók! Itt szerintem történelmi pillanatnak is voltunk a szemtanúi, hisz valószínűleg ez volt az első eset, amikor egyszerre több sejt is találkozott. Arra is választ sejthetünk miért olyan fontos Ezra és Kanan Ahsokának. Mert Jedik. Ergo több nincs is a lázadásban csak ők. Ezért kellett annyira vigyázni magukra.

 

De ezentúl minden másképp lesz. Megjelent Vader, és ha valaki hát ő oda fog csapni. Tetszett a színrelépése, bár hiányoltam a több száz fős fogadó bizottságot. :D Viszont jobban meglepődtem Kallus mondókáján, hogy már vannak helyi forrongások (itt megemlítette a Mustafart is, ami dupla döbbenet). Nem hittem volna, hogy az első évad végére már ilyen szintre ér a dolog.

 

Szerintem frenetikus második évadnak nézünk elébe, 22 résszel és tömény izgalommal. Nem fogunk unatkozni.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én szó szerint csak ámultam Kanan teljesítményén. Láthatóan az Inkvizítor se tudta mire vélni ezt, szegénykém a végén már próbálkozott mindenféle látványos trükkel, de ezek itt már hatástalanok voltak. Olyan volt, mint egy fogatlan oroszlán. A szomorú igazság az, hogy eléggé kiismerhető volt ráadásul az Erőbeli jártassága se volt kirívó. Azt hiszem, ezt most már az események tükrében nyugodtan kijelenthetjük. Egy feljavult Kanan pár hónap alatt túllépett rajta és elintézte.

Na igen, az Inkvizítor is meglepődött. Az volt az ő nagy baja, hogy túl sokat gondolt magáról. Nagyon vidám és örömittas volt, amikor látta Kanan-t "szintet lépni", csak aztán lehervadt a mosoly az arcáról. Ezért is tud veszélyes lenni az arrogáns és öntelt hozzáállás. Gondolta felhergeli, majd megtöri Kanan-t. Vicces, hogy minden sötét oldalt használó figura előszeretettel alkalmazza ezt a taktikát, noha előbb-utóbb (főképp előbb) mindig szopóágra kerülnek vele.

Összességében szerintem még mindig jóval képzettebb és erősebb volt Kanan-nál, csak a jedi alaposan túlteljesített, miközben csíkosfejű barátunknak nem sikerült jól reagálnia a saját maga által gerjesztett szituációra. Leblokkolt és így csúnyán megfirkálták. Már tényleg csak az hiányzott volna neki, hogy Vader kitapétázza vele a kabinjának falát.

 

Mustafart kicsit elfecséreltnek éreztem, ugyanis azt hittem a bolygón lesz a börtön, erre Kanan ugyanúgy Tarkin hajóján volt. Mi értelme volt oda vinni akkor? :hmm:

Én is azt hittem, hogy újra a lávatengernél találjuk majd magunkat. Ez valószínűleg csak egy kiszólás akart lenni a PT-ra, amolyan hangulati fokozóelem. Noha előzetesen én is többet vártam ettől, végül is nincs különösebb hiányérzetem.

 

Tarkin szopacs (ezt is milyen póker arccal vette tudomásul :D )

Azért pókerarc ide, pókerarc oda, megvolt ennek a maga bája. Kifejezetten beszédes arckifejezéseket tudnak képernyőre vinni, ami egy animációs sorozatnál külön szép teljesítmény. Nekem Kallus arca is tetszett, amikor megjelent Vader a platón. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Valamelyest ülepedtek a gondolataim, így én is firkálnék néhány sort. Nem kellett csalódnom, a finálé kellően eleget tett a várakozásaimnak, hozva a szokásosnál is bravúrosabb szintet. Túl az 1. évadon, kijelenthetem, hogy Filoniék ismét remekeltek. Felhasználva a TCW terén szerzett tapasztalataikat, sikerült olyan sorozatot alkotniuk, ami tisztelettel nyúl az SW univerzum minden szegmenséhez, számos pluszt adva hozzá. Nem szeretem a Rebelst a TCW-hez hasonlítani, így ezúttal se élek a lehetőséggel. Számomra hasonló a helyzet, mint a régi-új trilógia esetében. Eltérő a stílus, az éra, a történetmesélési mód, de összességében mindkettő egy még nagyobb egészbe illeszkedve alkotja a Star Warst.

 

A főszálas, ívet alkotó sztori szorosabban illeszkedő epizódok általi megvalósítása remekül sikerült, mely így érdekes kontrasztot alkot az antologikus mesélési formával. Okos húzás, hogy fokozatában láthatjuk a dolgokat, nem csapunk azonnal azok közepébe, majd evickélünk a kialakult helyzetben epizódokon keresztül. Eleinte egy átlagos, rebellis csapatot követhettünk nyomon, akik a puszta megélhetésük biztosítását igyekeztek hasznosabbá tenni azzal, hogy egyúttal a Birodalmat is hátráltatták. Ennek a jól bevett rendszernek sikerült odáig fejlődnie, hogy hőseink időközben Lázadó sejtté csíráztak, egyre hatalmasabb személyek figyelmét felkeltve (mindkét oldalon), egyre komolyabb mértékben borsot törve a Birodalom orra alá. Ennek indikátora pedig egyértelműen Ezra, akinek érkezése alapjaiban változtatta meg a Ghost legénységének életét. Nélküle nem valószínű, hogy Kanan visszatért volna a Jedik útjára. Ezra és a csapat találkozását nyilvánvalóan az Erő, semmint a véletlen számlájára írnám. Így még több értelmet nyer az a tetszetős hasonlat, hogy Ezra az Erő válasza a sötétségre, miután Luke-hoz és Leiához hasonlóan épp azon a napon született, amikor a Jedi Rend és a Köztársaság elbukott, míg a Birodalom és a Sith-ek teret nyertek. Ők a remény magvai, melyekből később az az erő válhat, aminek jelentős esélye van a diktatúra megdöntésére.

 

Kicsit kitérnék a csapatra, mennyiben változott a véleményem róluk a Spark of Rebellion óta...

 

Ezra kezdetben nem gyakorolt rám különösebb hatást, így aggódtam az előrejelzéseket illetően, melyek szerint a sorozat "fő-főszereplője" lesz. Idővel egyre kedvelhetőbbé vált, ahogy folyamatosan megmutatkoztak a pozitív jellemvonásai, a bajtársiasságtól kezdve, az elszántságon át, a nemes szándékokig. Ezra fejlődése a Jedik útján való előrehaladásában is szépen megmutatkozott. Az a srác, aki kezdetben egy fénykardot is gyermeki ámulattal csodált meg, később egy inkvizítor, majd egy Sith Nagyúr figyelmét vonzotta magára. Erő-használatának fokozatos fejlődése is ízlésesen lett tálalva, így adva valós, érzékletes súlyt annak, hogy a kölyök gyors iramban, mégis lépésről lépre halad. Nincs azonnal birtokában ez Erő-használat legtöbb formájának. Úgy érzem, bár hasonló utat járnak be (ezidáig), Luke és Ezra kellően eltérő karakterek ahhoz, hogy utóbbi egyedisége érzékelhetően megmutatkozzon. Láthatóan megvan benne mindaz, amitől a későbbi Lázadók Szövetségének értékes tagjává válhat. Ugyanakkor éppen ez az, amiért nem hiszek abban, hogy a történet vége boldog végkimenetelű lesz a csapat számára. Hiszen "jelentéktelen" lázadó bandából egy komoly fenyegetést jelentő sejtté nőtték ki magukat, akik a későbbi Lázadás egyik vezetőjével működnek együtt - mindezt 1 évad után! Ezek fényében, furcsán venné ki magát, ha mindannyian életben lennének, még sincs egyikük sem jelen a Lázadás éveiben, és nem is hallunk róluk, említés szintjén sem. Ha izzadtságszagúan is, de belemagyarázható, hogy mind a Halálcsillagnál, mind a Hoth-on, mind az Endoron valamennyien épp másutt voltak (elvégre csak a birodalmi erőkhöz képest elenyésző az a "maroknyi" Lázadó), annak ténye mellett akkor sem lehet elmenni, hogy Bail kérésére, Leia Obi-Want nevezi meg utolsó reménynek a Lázadás sikerét illetően. Szerintem magáért beszél, hogy ennek nincs sok értelme abban az esetben, ha még ekkor is aktívan segítik őket olyan tagok, mint Ezra, Kanan vagy Ahsoka - csak hogy az Erő-használóknál maradjunk. Ráadásul, ők mind olyan személyek, akik köré kiépülhet egy lázadás... nem pedig eldugott tagjai annak, huszadrangú missziókon bóklászva. De erről majd később... Ezra ebben a részben is megmutatta, milyen odaadással viseltet társai, köztük mestere sorsa iránt, holott kezdetben, a Spark of Rebellionban is csak Hera unszolására volt képes a segítségükre sietni. Érdekes kikacsintás volt az V. részre, amikor Ezra és Kanan megérezték egymást az Erőben.

 

Kanan szintén jelentős fejlődésen ment keresztül az évad folyamán. Hitehagyott, múltját palástoló személyként arra az ösvényre lépett, melyen évekkel korábban indult el a Jedivé válás útján. Ez nagy mértékben, ha nem teljes mértékben Ezrának (vagy a körülményeket figyelembe véve az Erőnek) köszönhető, aki ugyanazt a reményt hozta el Kanan és csapat, mint az egész Galaxis számára. Nagyra nőtt padawan révén, közel sem tökéletes tanító, de kettejük összecsiszolódása teljesítményükben is megmutatkozik, így Ezra legalább olyan mértékben tanítja Kanant, ahogy a férfi tanítja a kölyköt. Azért is érdekes ez a kapcsolat, mert korábban nem láthattunk ilyet. Ennek fényében, Ezra és Kanan útjának végkimenetele külön érdekes, nem várt meglepetésekkel is szolgálhat. Így vált egy birodalomellenes kalózból és egy permvidéki utcakölyökből a Jedi Rend fennmaradásának egyik utolsó jelenlegi reménye, mint mester és tanítvány. Bár lényegesen más módszereket követnek az említett Rendhez képest, az alapvető, tiszta, arroganciától mentes Jedi-eszmék ott rejlenek bennük. Mindez pedig elég reményt ad ahhoz, hogy később akár egy új Jedi Rend szülessen, amely mentes elődje hibáitól. Bár ez a remény akkor lenne valós, ha nem ismernénk a végkimenetelt a közeljövőt illetően. Kanan rezisztenciája dicséretre méltó, ha kínzóját is lenyűgözte vele, az tovább fokozza ennek mértékét. Az Inkvizítorral való párbaja kiemelkedik az évad többi küzdelme közül. Számomra legalábbis biztosan. Annak ellenére, vagy talán éppen azért, mert erős I. részbeli Qui-Gon, Obi-Wan vs. Darth Maul érzést keltett a harc. A dupla pengés, sötét alak küzdelme két Jedivel, ráadásul mindezt egy függőhídon keresztül, nagy mennyiségű energia (reaktor) közelében, úgy, hogy az egyik Jedi egy lentebbi hídra esik, elszeparálódva mesterétől, míg a sötét alak a mélybe zuhanva leli feltételezett halálát. De kaptunk kikacsintást Dooku lenyakazására is. Erős a gyanúm, hogy itt arra akartak rávilágítani, hogy Anakinnal ellentétben, Kanan Jedihez méltó módon cselekedett, és nem rövidítette meg egy fejjel fegyvertelen ellenségét. Lassan, de biztosan, Kanan megtanulja, mit jelent Jedinek lenni.

 

A sorozat korai fázisában úgy gondoltam, Kanan lesz az a vezető, aki köré a Ghost legénysége csoportosul, Jedi múltjára való tekintettel pedig útmutatással szolgál valamennyiük számára a remény felé vezető úton. Ám néhány rész elég volt ahhoz, hogy egyértelműen konstatáljam: ez a személy sokkal inkább Hera. Nem csak a Ghost, egyúttal a legénység "anyja" is. Igencsak fiatal kora ellenére, kellően megfontolt, hidegfejű, okos, ugyanakkor érző szívű, pozitivitást árasztó személy, aki ha kell, képes nehéz döntéseket is hozni a cél érdekében. Bár mindnyájan fontos tagok a sejtben, úgy érzem, leginkább Hera az, aki a legnagyobb összetartó erő a csapat számára. Valami oknál fogva, mindig is az erős női karakterek voltak a kedvenceim, Heráról pedig nyugodt szívvel állíthatom, hogy ilyen. Róla tehát nem változott a véleményem, csupán sikerült megerősítenie korábbi meggyőződésem. Azt mellesleg a mai napig nem értem, Hera és Kanan kapcsolatát miért nem ábrázolják egyértelműbben. Ők elméletileg egy pár, mégis úgy tesznek, mintha egy szimpla csók az alapjaiban döntené romba a Lázadást. Az egyik kisfilmben Chopper szakította félbe őket, míg ebben a részben megelégedtek gy öleléssel... nem nagy ügy, számomra mégis furcsának hat az egész. Ahol indokolt lenne a csók, mint jelen esetben, ott nem élnek vele, de egy A Friend In Needben látott szituációba szükségtelenül beleerőltették.

 

Sabine-ről szintén sok mindent lehet állítani, de azt nem, hogy gyenge női karakter lenne. Emlékszem a kezdeti vehemens reakciókra, a rózsaszín páncélos, melírozott hajú, mindent össze pingáló Sabine-ről. :) Bár nem ismerem mindenki véleményét, szinte biztos vagyok benne, hogy a legtöbben pozitív irányban csalódtak a karakterben. Mivel mandalore-i születése ellenére, nem olyan értelemben vett mandalore-i harcos, mint Jango Fett, vagy épp a Death Watch tagjai, igen szokatlan és egyedi megjelenése szerintem cseppet sem zavaró. Csak egy Mandalore-on született lány, aki megelégelve a Birodalmi Akadémián átélteket, beszerzett némi páncélt, majd felcsapott lázadónak. Így én nem látok semmi olyat, ami ütközne a hatalmas Mandalore-iak harcos múltjával (aminek a java amúgy már Legends), ugyanis Sabine-nek nem sok köze van hozzájuk. Eleinte attól tartottam, kissé túlzásba esnek Sabine lazaságát illetően, ami könnyen átcsaphatott volna idegesítőbe, semmint jópofába, de érzésem szerint, ez szerencsére nem következett be. Kellően szerethető, ízlésesen laza és vagány csajt sikerült alkotni, aki a szó szerint vett értelmezés mellett, jellemileg is színt visz a Ghost legénységébe. :cool: A művészet iránti szenvedélyét pedig nem tudom nem átérezni. Jó, hogy kiderült, mit is csinált Ezra és Sabine off-screen a Path of the Jedi elején: TIE-vadászt pingáltak.

 

Zeb és Chopper azok a karakterek, akik érzelmileg a legkevesebb hatást gyakorolták rám a főszereplők közül, nem sikerült úgy hozzám nőniük, mint a többieknek. Mégis úgy érzem, ők is szerves, hasznos részeivé váltak a csapatnak. Zeb Ezrával való marhulásait időnként soknak éreztem, ám ahogy a tét nőtt a csapat számára, úgy vált egyre komolyabbá a sorozat hangvétele, az említett gyerekes piszkálódások pedig minimálisra mérséklődtek. Chopper Artoo szöges ellentéte, bár időnként akadtak jó pillanatai. Értem, hogy eltérő "személyiségű" droid megalkotása volt Filoniék célja, de nemigen sikerült megkedvelnem a droidot. Trollkodása helyenként túlzó mértékű és életveszélyes, noha azt aláírom, hogy időnként hasznos tagja a legénységnek.

 

Az Inkvizítorral sikerült kellően egyedi, jellegzetes negatív karaktert alkotni. Nem éreztem senki "másolatának", annak ellenére, hogy számos vonásában Vaderre hajaz. Jól eltalált arányban ötvözték benne Grievous provokatív stílusát és Jedi-vadász szerepkörét, valamint Dooku eleganciáját és higgadtságát. Kanan és Ezra fejlődése az Inkvizítorral való párbajokon is nyomon követhető. A férfi kezdetben gond nélkül elbánt a Jedivel és padawanjával, míg utolsó találkozásuk Kanan számára jóval gyümölcsözőbben alakult. Vegyes érzéseim vannak az Inkvizítor halála kapcsán... Jó látni, hogy bátran hozzá mernek nyúlni azokhoz a karakterekhez, akiknek nincs kőbe vésett életbiztosításuk a jövőben. Tudom, nem akkor kell kiírni egy karaktert, ha az már teljesen ki lett facsarva, így kevésbé válik jelentőssé a halála. Ugyanakkor úgy érzem, volt még potenciál a fickóban. Vader feltűnése történetileg valamelyest indokolja, miért kellett az Inkvizítornak ilyen korán távoznia, de egy közös Jedi-vadászat tartogathatott volna érdekességet. A Vader haragjától való félelem reális gondolat lehetett az Inkvizítor fejében. Ismerjük a Sith módszereit. Nehéz megmondani, volt-e kiút az Inkvizítor számára. Kanan láthatóan nem akart végezni vele, így ha akarja, szerintem megúszta volna. Az első gondolatom az volt, nem halt meg, csak "eltűnt a tűzben". A reaktor jól láthatóan később robbant komolyabbat. Nagyon távol áll az eset Palpatine halálától. Trench és Echo sérülései, valamint Maul visszatérése után nem lehetetlen, hogy később esetleg előveszik a fickót. Még ha nem is hiszek ebben (történetileg kézenfekvő a halála), a kiskaput igenis nyitva hagyták. Aztán vagy élnek vele, vagy nem.

 

Nos, Ahsoka... sokakhoz hasonlóan, Fulcrum kilétének felfedését komoly teóriagyártások és elmélkedések előzték meg részemről is. Ami engem illet, már az Out of Darknessnél erősen úgy véltem, hogy Ahsoka a legjobb lehetőség a titokzatos illető kilétére, ez a gyanúm pedig a szállingózó infómorzsák begyűjtésével vált csaknem 100%-os bizonyossággá, még a rész megtekintése előtt. Ennek ellenére mindaddig megvolt bennem az a szikrányi félelem, hogy mi van, ha mégsem ő az, amíg le nem lépett a Ghost létráján. Ekkor vált igazán valóságossá Ahsoka visszatérése, aminek írnom se kell, mennyire örülök. Minden túlzás nélkül, számomra felejthetetlen és SW-történelmi jelenet volt. Természetesen a karakterrel kapcsolatos érzéseim hangyányit sem változtak azóta, hogy lesétált a Jedi Templom lépcsőin, továbbra is abszolút első helyet birtokol nálam a Star Wars univerzumban. Igen izgatottan várom, milyen irányt vesz a karakter élete most, hogy felfedte kilétét. Sokakkal ellentétben, az ő sorsa még szabadon alakítható, így tartogathat meglepetéseket, lehet izgulni érte. Óhatatlanul is motoszkál a fejemben az az elsőre bevillanó gondolat, miszerint Vaderrel megütközve nem lehet kétséges a sorsa. Márpedig azt hiszem, kettejük találkozása, párbeszéde, szembenállása és küzdelme olyan kihagyhatatlan ziccer a sorozat számára, mellyel nehéz elképzelni, hogy ne élnének. Fogalmam sincs, Ahsoka tudja-e, ki rejtőzik a maszk mögött, teljes mértékben kétesélyes a dolog. Érvek továbbra is egyaránt akadnak pro és kontra... "hivatalosan" Anakin Skywalker meghalt Coruscanton, a Jedi Templom ostromakor, míg egy Vader nevű illető megjelent az Uralkodó jobb kezeként, a támadást vezetve. Ennyit tudhat az átlagember. Nehéz elképzelni, hogy bárki bármi összefüggést gyanítana csupán ezek tudatában. Kik tudhatták Vader kilétét ekkoriban? Palpatine, Obi-Wan és Yoda egyértelmű. Tarkinról annyit tudunk, hogy ismerte Vader Jedi-gyökereit. Bail Organa szintén képben lehetett, miután meglehetősen közeli baráti viszonyban volt Yodával és Kenobival. Ha pedig Bail képben volt, könnyen informálhatta Ahsokát... a kérdés már csak az, megtette-e? Ha elhallgatta, arra jó okot kell találni. Én személy szerint kíváncsi lennék Ahsoka első reakciójára, miután megtudja egykori mestere sorsát. Palpatine elmondhatta legfőbb bizalmasainak birodalmi körökben Vader kilétét, bár nem sok értelmét látom, hogy ezt tegye... az öregnek éppen az állna érdekében, hogy eltörölje Anakin Skywalkert, Vaderről bőven elég annyit tudatnia, hogy egykor járt a Jedik útján. Bár Ahsoka kapcsán irreleváns, mit tudnak a legfelsőbb birodalmi arcok. Feltételezhető, hogy Ahsoka megérezte volna mestere halálát, de az Erőben való érzékelésre nemigen lehet érveket alapozni... Vader a tulajdon gyerekeit nem érezte meg, amikor az orra előtt álltak. A 66-os parancs során egyébként is akkora zavar keletkezett az Erőben, hogy ember (vagy togruta) legyen a talpán, aki egy személy halálát elkülöníti és meghatározza abban a káoszban.

 

A kezdeti öröm elmúlta után, a togruta sorsára tekintve, az első gondolatom az volt, hogy Ahsoka meg fog halni a Vaderrel való találkozás során. Jelenleg erre tippelek, azon egyszerű oknál fogva, mert a logika ezt diktálja: mint Ezra kapcsán már írtam fentebb, ha a három Erő-használó aktív tag a Lázadás régi trilógiában látott éveiben, hol vannak? Miért nincsenek jelen a Yavinon, a Hoth-on, az Endoron? Miért nincs hangyányi említés sem róluk? Nyilván in-universe vonatkozik a kérdés, hiszen technikailag egyértelmű a válasz. Szerintem ők már most túl fontos és jelentős tagjai a Lázadásnak ahhoz, hogy egy-egy mondattal függöny mögé lehessen állítani őket. Személyesen Bail Organával kooperálnak együtt, aki a Lázadás egyik feje! Ezt követően, nyilván még feljebb emelkednek a ranglétrán, ami után hihetetlen az, ha nyomuk vész a IV-V-VI. részekre. Ez az, amiért Ezráék mellett Ahsokának sem jósolok happy endet. Ha túl is éli a Vaderrel való találkozást, el tudom képzelni, hogy társaival (Ezra, Kanan) egy végső áldozattal járul hozzá a Lázadás azon sikeréhez, ami a Halálcsillag tervrajzainak ellopásában csúcsosodik ki, és biztosítja első győzelmüket. Ezzel komorodna a Birodalomról kialakult, mostanában megcsorbult kép, meg lenne magyarázva, hová tűntek az említett karakterek később, ráadásul valamennyien hősként halnának meg, halálukkal járulva hozzá ahhoz, amit a filmekben látunk kiteljesedni. Újabb tökéletes, potenciális konzisztencia kapocs. Próbáltam a TCW-hez hasonlítani a szituációt, nem sok sikerrel. A TCW idején sokan meg voltak győződve arról, hogy Ahsokának meg kell halnia a III. részre, különben miért nincs Anakin mellett, miért nem beszélnek róla, hogyhogy nem kerül elő később se, stb... ám ezt a kérdést ügyesen sikerült áthidalniuk a Rend elhagyásával, illetve Ahsoka későbbi rejtőzködésével. Jelen esetben viszont nehezemre esik bármi hasonlót elképzelni, a fentebb írtak miatt.

 

Tehát, szerintem kötött Ahsoka sorsa, de ne legyen igazam. Lepjenek meg ésszerű keretek közt, bár ezt jelenleg tényleg nem tudom elképzelni. Annak örömét viszont így is tudom értékelni, hogy a megannyi bizonytalanság után, Ahsoka végre visszatért, kikövetkeztethető, mit csinált, látjuk, hová jutott és mi a célja. Nagyon remélem, megtudhatjuk, mit csinált a Rend elhagyását követően, engem nem meglepő módon érdekelnének a részletek. Akár Kananhez hasonló saját képregény formájában. Bár korábban már leírtam az elképzelésem (Out of Darkness), ami eddig nem dőlt meg, így önismétlés nélkül, továbbra is tartom. Jó lenne tudni, miként reagált a Köztársaság és a Jedi Rend bukására, a Birodalom megszületésére, Anakin "halálára", a 66-os parancsra - egykori társai kiirtására, miegymás. Potenciál itt is rejlik bőven. Ami még érdekes, az a nem-Jedi mivolta... kíváncsi vagyok, ez miben nyilvánul meg. Mert bár elhagyta a Rendet, azok bizalmatlansága miatt, csalódott az egész rendszerben, kétlem, hogy egyúttal az alapvető, tiszta Jedi-elveket is sutba dobta volna, melyek közt hároméves kora óta nevelték. Ellenkező esetben miért kreált volna új fénykardokat? Mit keresne a Lázadók kötelékében? A Sötét Oldaltól értelemszerűen messze áll, így olyasmit tudok elképzelni, mint Kanan és Ezra esetében... a saját, helyesnek vélt útján jár, értelmetlen szabályoktól mentesen, ugyanakkor jelképezve azt a pozitivitást és helyes eszméket, amik egyeznek az Erő útmutatásával, korrupciótól és a sötétség leplének romlásától mentesek. Érdekes lesz látni, ilyen körülmények közt, mihez kezd egymással a három "padawan". Szabad utakon, a Rendtől függetlenül, egymásra kölcsönhatással.

 

Igaz, ami igaz, szokni kell az új modeljét, ezzel együtt nekem tetszik az összhatás. Sokkal érettebb, felnőttebb, nőiesebb, mégis Ahsokás. :cool: Ez a szokatlanság nem meglepő, miután gyakorlatilag a nulláról kezdték meg a Rebels-beli modell animálását. Érhető, ha nem volt minimális meló a baltával faragott stílust kerekebb formákra konvertálni. Ügyesen oldották meg, hogy a 16 éves lányból 32 éves nő vált úgy, hogy közben felismerhetőek maradtak a sajátos vonások, melyektől az ember elhiszi, hogy igen, ő valóban Ahsoka idősebb korában.

 

Persze lemásolhatták volna a Mortis-beli megjelenését, de mivel az csak látomás volt, a valósághoz nem sok köze, így nem bánom, hogy szabadabban nyúltak a modellhez, szárnyaló kreativitással. A minták elváltozása nem zavaró (ahogy azt olvastam már nem egy helyen), miután már a hároméves Ahsoka külseje egyértelművé tette, hogy az arcán, lekkuin és montraljain lévő jelek az idővel párhuzamosan változnak. Szerintem ruháját is sikerült eltalálni a maga lázadó harcos módján. Nyomokban emlékeztet második Jedi-szerelésére, mégis "lázadósabb". A kezdeti csőtop után rájöhettek, hogy a kevesebb csupasz felület néha jobban eléri a kívánt hatást. ;) Ezt az elvet követhették a lázadó szerkónál, ami mint írtam, elég cool lett. Amúgy érdekes megjegyezni, hogy Ahsokát a The Wrong Jediban láthattuk utoljára, ami 2013. március 2-án került adásba az USA-ban. Míg a Rebels visszatérésére kereken 2 év múlva, 2015. március 2-án került sor. :)

 

Még biztos nem írtam le mindent, amit szerettem volna, bár így se lett rövid a kis szösszenetem. Természetesen nagyon várom a 2. évadot, ha sikerül megfejelni az 1. évad színvonalát, és tovább fejlődve még jobbat nyújtani, nem lesz okom panaszra. Kíváncsi vagyok, hogy alakul Ahsoka élete; mihez kezd Vader most, hogy színre lépett; milyen szerepük lesz Ezráéknak a Lázadás egyre aktívabb tagjaiként, stb. A TCW és Rebels eddigi részeit követően, rengeteg bizalmam van Filoniban és csapatában, bízom benne, hogy ez a továbbiakban is így lesz.

Szerkesztve: - Darth Sky
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Kíváncsi vagyok, Kanan ismeri-e Ahsokát. Nekem úgy tűnt, hogy ő sokkal jobban meg volt lepődve, mint a Ghost legénységének a többi tagja, mikor a togruta lemászott a létráról, meg úgy kérdezte; "Miért jöttél ide?" mintha tudna a Jedi Rendből való távozásáról.

Szerkesztve: - LordGravon
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Na igen, az Inkvizítor is meglepődött. Az volt az ő nagy baja, hogy túl sokat gondolt magáról. Nagyon vidám és örömittas volt, amikor látta Kanan-t "szintet lépni", csak aztán lehervadt a mosoly az arcáról. Ezért is tud veszélyes lenni az arrogáns és öntelt hozzáállás. Gondolta felhergeli, majd megtöri Kanan-t. Vicces, hogy minden sötét oldalt használó figura előszeretettel alkalmazza ezt a taktikát, noha előbb-utóbb (főképp előbb) mindig szopóágra kerülnek vele.

Összességében szerintem még mindig jóval képzettebb és erősebb volt Kanan-nál, csak a jedi alaposan túlteljesített, miközben csíkosfejű barátunknak nem sikerült jól reagálnia a saját maga által gerjesztett szituációra. Leblokkolt és így csúnyán megfirkálták. Már tényleg csak az hiányzott volna neki, hogy Vader kitapétázza vele a kabinjának falát.

Én még emlékszem arra amikor az Inkvizítor kb. fél másodperc alatt és egy kézzel küldte taccsra Kanant. :) Azóta elég nagy a fejlődés Kanannál.

 

Én is azt hittem, hogy újra a lávatengernél találjuk majd magunkat. Ez valószínűleg csak egy kiszólás akart lenni a PT-ra, amolyan hangulati fokozóelem. Noha előzetesen én is többet vártam ettől, végül is nincs különösebb hiányérzetem.

Nekem sincs nagy hiányérzetem, csak eszembe ötlött a dolog. :) Ilyen furcsaság az is, hogy mit keresett Ezra és Kanan menekülőben a hajó reaktortermében. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ilyen furcsaság az is, hogy mit keresett Ezra és Kanan menekülőben a hajó reaktortermében. :D

Ezen én is eltöprengtem. Lehet, hogy mivel a legtöbb útvonalon rohamosztagosok nyüzsögtek vagy bezárt ajtók állták útjukat, arra tudtak csak kerülni.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Kíváncsi vagyok, Kanan ismeri-e Ahsokát. Nekem úgy tűnt, hogy ő sokkal jobban meg volt lepődve, mint a Ghost legénységének a többi tagja, mikor a togruta lemászott a létráról, meg úgy kérdezte; "Miért jöttél ide?" mintha tudna a Jedi Rendből való távozásáról.

Ez nagyon jó kérdés és elvileg tudnia is kell Ahsoka történetéről. Lehet, hogy személyesen nem ismerte de kizárt, hogy ne hallott volna róla. A lány tárgyalása biztos nagy port vert fel a Jedi rendben. Egy újabb adalék amiért lehet várni a második évadot. :)

 

Ezen én is eltöprengtem. Lehet, hogy mivel a legtöbb útvonalon rohamosztagosok nyüzsögtek vagy bezárt ajtók állták útjukat, arra tudtak csak kerülni.

Még az a szerencse, hogy nem arra mentek ki amerre jöttek (ha jól láttam), mert az nagyon átlátszó lett volna. :) A magyarázat elfogadható. Megütköztem azon is, hogy az Inkvizítor miért nem volt Kanan mellett a behatolást követően. Még őr se vigyázott a Jedire. Aztán minden megvilágosodott amikor megláttam a reaktorteremben. :D Szerintem úgy gondolta, hogy most már elég volt a sz*rakodásból és végez velük.

 

Fogalmam sincs, Ahsoka tudja-e, ki rejtőzik a maszk mögött, teljes mértékben kétesélyes a dolog.

Én biztos vagyok benne, hogy nem tudja ki van a maszk alatt. Egyszerűen azért mert így nagyobbat üt a dolog. :) Ráadásul ez megint egy töréspont lehet majd a lány életében. azt is gyanítom, hogy ha meg is tudja ki Vader azt már nem fogja tudni elmondani senkinek.... Egyébként Bail se tudja szerintem. Vader és Yoda miért mondta volna el neki? Qui-Gon visszatéréséről is csak azután beszélgettek, hogy Bail kiment a kabinból. Szerintem csak annyit kötöttek a szenátor orrára amennyi feltétlen szükséges volt. :) Mellesleg az hatalmas rizikó faktor Organára nézve ha tud Vaderről.

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én biztos vagyok benne, hogy nem tudja ki van a maszk alatt. Egyszerűen azért mert így nagyobbat üt a dolog. :) Ráadásul ez megint egy töréspont lehet majd a lány életében. azt is gyanítom, hogy ha meg is tudja ki Vader azt már nem fogja tudni elmondani senkinek.... Egyébként Bail se tudja szerintem. Vader és Yoda miért mondta volna el neki? Qui-Gon visszatéréséről is csak azután beszélgettek, hogy Bail kiment a kabinból. Szerintem csak annyit kötöttek a szenátor orrára amennyi feltétlen szükséges volt. :) Mellesleg az hatalmas rizikó faktor Organára nézve ha tud Vaderről.

De miért ne árulták volna el neki? Pláne, hogy ő fogadta örökbe Anakin egyik gyerekét. Ilyen téren nem árt, ha tudja, miért kell extra figyelmet fordítania arra, hogy Vader és Leia lehetőség szerint sohase találkozzon. A kockázat meg jelentéktelen azután, hogy Bail segített két Jedi lovagnak nem csak megmenekülni a 66-os parancs elől, de még be is csempészt azokat a Coruscantra, majd segített nekik elrejtőzni. Most meg már aktív lázadó és három másik Jedi segítője. Ennyi vajjal a füle mögött eggyel több titok ismerete már nem számít. Így is kivégeznék... Hát, ha úgy vesszük, ki is végzik tárgyalás nélkül. Bolygóstul.

Qui-Gonról persze, hogy később beszéltek, hiszen egyrészt, az már tényleg nem tartozott Bailre, nem is tudna mit kezdeni, az előzményeket sem ismer, másrészt olyan téma volt, amit még a Jedik között is kételyek fogadták pár hónappal korábban.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem azt mondták neki, hogy Anakin meghalt a Mustafaron. Ha Bail tudja kicsoda Vader akkor azt az EPIV -re mindenkinek tudnia kellene. Mert ugyan miért tartaná titokban a lázadók előtt? Egy gyerek felneveléséhez meg nem hiszem, hogy kell az az infó, hogy a faterja szénné égett. Persze én abból indulok ki, hogy nem tudja senki Vader valódi személyazonosságát. Az majd később derül ki, hogy jól gondoltam-e. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A paun okosan rájátszott Kanan lelkiismeret furdalására csak sajnos abban tévedett, hogy ez majd negatívan hat a Jedire. Nos, nem. Éppen ellenkezőleg. Kanan itt vált Jedivé a szó szoros értelmében. Végre szembenézett a múltjával és túllépett azon.

Kanan óriási volt ebben a jelenetben! Végre megtestesítette azt a személyt, a Jedit, akit én a sorozat kezdetétől vártam, de eddig hiába. De most sikerült legyőznie mindent, ami eddig gúzsba kötötte, és éppen a legjobbkor, amikor életre-halálra mentek a dolgok, sőt még ennél is többről volt szó. Mintha tudta volna, hogy mi lesz a jutalma, ha most végre helyt áll. :)

 

 

Na igen, az Inkvizítor is meglepődött. Az volt az ő nagy baja, hogy túl sokat gondolt magáról. Nagyon vidám és örömittas volt, amikor látta Kanan-t "szintet lépni", csak aztán lehervadt a mosoly az arcáról. Ezért is tud veszélyes lenni az arrogáns és öntelt hozzáállás. Gondolta felhergeli, majd megtöri Kanan-t. Vicces, hogy minden sötét oldalt használó figura előszeretettel alkalmazza ezt a taktikát, noha előbb-utóbb (főképp előbb) mindig szopóágra kerülnek vele.

A legnagyobb hiba, amit el lehet követni a harcban, az, ha lebecsülöm az ellenfelemet, de mégsem szoktak tanulni belőle. :) Mondjuk az igaz, hogy Kanan eddigi teljesítménye ellene eléggé halovány volt, így valahol érthető, hogy nem számított nehéz küzdelemre. De rutinos harcosnak ezt a hibát akkor is illik elkerülni. Ezek szerint az Inkvizítor nem volt rutinos, vagy inkább megszokta, hogy annyira felette áll másoknak, hogy egyszerűen nincs mitől félnie. Lehet, hogy Kanan az első igazi Jedi, aki elékerült, előtte csak rémült padawanokkal volt dolga.

 

 

A sorozat korai fázisában úgy gondoltam, Kanan lesz az a vezető, aki köré a Ghost legénysége csoportosul, Jedi múltjára való tekintettel pedig útmutatással szolgál valamennyiük számára a remény felé vezető úton. Ám néhány rész elég volt ahhoz, hogy egyértelműen konstatáljam: ez a személy sokkal inkább Hera. Nem csak a Ghost, egyúttal a legénység "anyja" is. Igencsak fiatal kora ellenére, kellően megfontolt, hidegfejű, okos, ugyanakkor érző szívű, pozitivitást árasztó személy, aki ha kell, képes nehéz döntéseket is hozni a cél érdekében. Bár mindnyájan fontos tagok a sejtben, úgy érzem, leginkább Hera az, aki a legnagyobb összetartó erő a csapat számára. Valami oknál fogva, mindig is az erős női karakterek voltak a kedvenceim, Heráról pedig nyugodt szívvel állíthatom, hogy ilyen. Róla tehát nem változott a véleményem, csupán sikerült megerősítenie korábbi meggyőződésem. Azt mellesleg a mai napig nem értem, Hera és Kanan kapcsolatát miért nem ábrázolják egyértelműbben. Ők elméletileg egy pár, mégis úgy tesznek, mintha egy szimpla csók az alapjaiban döntené romba a Lázadást. Az egyik kisfilmben Chopper szakította félbe őket, míg ebben a részben megelégedtek gy öleléssel... nem nagy ügy, számomra mégis furcsának hat az egész. Ahol indokolt lenne a csók, mint jelen esetben, ott nem élnek vele, de egy A Friend In Needben látott szituációba szükségtelenül beleerőltették.

Teljesen egyetértek, én is Hera-t tartom a kulcsszereplőnek, és igazán gyakrabban megérdemelné Kanan-nal együtt a csókot is. :)
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Kanan óriási volt ebben a jelenetben! Végre megtestesítette azt a személyt, a Jedit, akit én a sorozat kezdetétől vártam, de eddig hiába. De most sikerült legyőznie mindent, ami eddig gúzsba kötötte, és éppen a legjobbkor, amikor életre-halálra mentek a dolgok, sőt még ennél is többről volt szó. Mintha tudta volna, hogy mi lesz a jutalma, ha most végre helyt áll. :)

Az első évad Kanan igazi Jedivé válásáról is szól, amit őszintén szólva nem hittem volna a sorozat indulása előtt. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem azt mondták neki, hogy Anakin meghalt a Mustafaron. Ha Bail tudja kicsoda Vader akkor azt az EPIV -re mindenkinek tudnia kellene. Mert ugyan miért tartaná titokban a lázadók előtt? Egy gyerek felneveléséhez meg nem hiszem, hogy kell az az infó, hogy a faterja szénné égett. Persze én abból indulok ki, hogy nem tudja senki Vader valódi személyazonosságát. Az majd később derül ki, hogy jól gondoltam-e. :)

A szénné égésről valóban nem kell komolyabban diskurálni, mivel az egy eléggé jelentéktelen adalék, és anélkül valóban fel lehet nevelni egy kislányt. Viszont ha az a kislány speciel Darth Vader lánya, bizonyos óvintézkedéseket nem árt megtenni. És talán nem árt tisztázni a nevelőapával, hogy a nevelt lánya apja, aki elől el kell rejteni a gyereket, még él. Eme információ nem ismerete a későbbiekben okozhat bonyodalmakat. Világgá meg miért is kéne kürtölnie? Pláne, ha mondjuk olyasmibe is be van avatva, hogy se Luke, se Leia nem tudhatja, ki az apjuk. Márpedig, eléggé sanszos, hogy ebbe is be volt avatva Bail, hiszen Leia még azt sem tudta magáról, hogy ő valójában egy Skywalker. Ha Bail nem tudná, hogy Vader = Anakin, miért titkolta el ezt az infót? Még ha Leia nem is viseli a nevet, nyugodtan elmondhatták volna neki, ki volt az apja, azzal a kitétellel, hogy tartsa titokban. De Leia - Luke-kal ellentétben - még ennyit sem tudhatott meg a valódi apjáról.

És pont azzal lehet a legjobban eltitkolni a lánya elől, hogy Vader az apja, ha senkinek sem adja tovább az infót, hogy Vader maga Anakin. Sőt, ezzel később azt is lehet biztosítani, hogy Luke Skywalkerre ne nézzen senki gyanúsan, amikor színre lép. Jobb, ha a Lázadók úgy hiszik, hogy Luke a klón háborúk hősének a fia, nem pedig a Birodalom hóhérjának a sarja. És ugyanez igaz Leiára is, hiszen előbb-utóbb annak is ki kellett derülnie, hogy ő is Skywalker. Szóval bőséggel megvolt arra az ok, hogy Bail is ismerje Vader valós személyét, és arra is megvolt az oka, hogy ezt ne kürtölje világgá, hanem megtartsa magának.

Szerintem öten ismerik ezt az igazságot: Yoda, Obi-Wan, Bail, Palpatine és Tarkin.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Igen, elég sok okot adott, hogy maximálisan megbízzak benne, nem tudom, te miért kételkedsz benne. És szerintem az eléggé elárulja Yodáék bizadalmát, hogy rá merték bízni Anakin és Padmé lányát. Nem egy noname gyermeket, hanem az új reménység egyik felét, a kiválasztott egyik csemetéjét, egy olyan emberre, aki valószínűleg még ezután is sűrűn találkozott Palpatine-nal, és elég valószínű, hogy Vaderrel is. Elvégre továbbra is az Alderaan-rendszer szenátora, ugyanabban az épületben dolgozik, ahol az Uralkodó. Nem mellesleg, Yoda és Ben a saját életüket is rábízták, hiszen Bail tudja, hol rejtőznek ezek ketten. Technikailag, Bailre rábízták a Galaxis sorsát ÉS mindezt felügyelet nélkül (mert ugye Owenéket már figyelték). Szerinted mindezt úgy tették, hogy volt bennük bárminemű kétely Bail hűségét vagy képességeit illetően? :)

 

Bail Organa ezért nagyszerű karakter. A Star Wars egyik legfontosabb szereplője, de mindig csak mellékszereplő. Ezért is sajnálom, hogy az ep4-ben Lucas off-screen ölte meg, mintha egy jelentéktelen senki lett volna. :(

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ezért is sajnálom, hogy az ep4-ben Lucas off-screen ölte meg, mintha egy jelentéktelen senki lett volna. :(

 

És ez hivatalos? Mert szerintem csak a Legends szerint van így :) Lehet a Rebels-ben meg is hal addigra...

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

És ez hivatalos? Mert szerintem csak a Legends szerint van így :) Lehet a Rebels-ben meg is hal addigra...

Mivel az ep4-ben Leia azt mondja a holoüzenetében Bennek, hogy el kell juttatnia az apjához R2-t az Alderaanra, eléggé valószínű, hogy hivatalos és még nem volt akkortájt halott. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Mivel az ep4-ben Leia azt mondja a holoüzenetében Bennek, hogy el kell juttatnia az apjához R2-t az Alderaanra, eléggé valószínű, hogy hivatalos és még nem volt akkortájt halott. :)

 

Igaz :) efölött most elsiklottam...

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az szerintem is egyértelmű, hogy Yoda-ék maximálisan megbíztak Bail-ben. Rengeteg dolog támasztja ezt alá és az érintett is mindvégig tökéletesen rászolgált erre. Ettől függetlenül abban nem vagyok biztos, hogy tudott Vader kilétéről, abban meg pláne nem, hogy ezt mondjuk Ahsoka-nak továbbadta volna. Csak hogy visszakanyarodjunk az eredeti kérdéshez. ;)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ha Bail annyira védeni akarná Leiát, szerintem nem engedné, hogy Szenátor legyen. Coruscanton igen komoly esélye van, hogy összefusson Vaderrel...

Ha ostoba és végletekben gondolkodott volna Bail, akkor valóban ezt tette volna, de szerencsére nem volt ostoba, és nem gondolkodott végletekben sem. ;) Nem az volt a feladata, hogy elzárva az alderaani torony legmagasabb tornyában a széltől is óvja Leiát, hanem, hogy felnevelje. Ez megtörtént, de mivel Bail ott volt azon a meetingen, ahol Yoda és Ben a jövőt tervezgették, kizártnak tartom, hogy nem tudta, hogy Leia és Luke előbb-utóbb Jedi nevelésben részesül, hogy eszközzé válnak a Birodalom elleni harcban. Így elég nonszensz húzás lett volna Bailtől, ha eltünteti Leiát védelem címszó alatt. Ellenkezőleg, éppen ezért kellettek azok a bizonyos óvintézkedések, amikre lentebb céloztam. Eleve, gondolj bele, Leia az alderaani királyi család lánya lett. Szerinted nem került ezzel azonnal a figyelem középpontjába. Az anyja az uralkodó a bolygó, az apja a rendszer szenátora, ráadásul nem is egy noname szenátor, a TCW-ből kiderült, hogy azon kevesek egyike, akiknek még van hitele, akire odafigyel a Szenátus. És pont ez védheti meg Leiát - úgy védhetik Leiát, ahogy Palpatine védte önmagát, a figyelem középpontjában állva ki gyanakodna arra, hogy egy Skywalker gyerekről vagy Erőhasználóról van szó? Pláne, ha megtanították, hogy elrejtse Erőérzékenységét, márpedig ziher, hogy megtanították neki, mivel se Vader, se Luke nem érzékelte azt. Pedig Ezra és Anakin esetében is kiderült, hogy még a képzetlen Erőérzékenyeket is meg lehet érezni.

Szóval, Bailnek egyebek mellett nem az volt a feladata, hogy meggátoljon egy találkozót Vader és Leia között, hanem biztosítania kellett, hogy ha bekövetkezik ez a találkozó, akkor Leia biztonságban legyen akkor is. De közben fel legyen készülve arra, ha megjelenik egy Jedi mester a küszöbön és elviszi valamilyen Galaxismegváltó őrültséget végigvinni. És persze, valószínűleg Bail nem is volt olyan szigorú szülő, hogy eltiltsa mindentől a lányát, és nem is nevelte otthon ülő típussá, tétlenkedővé, a zsarnokságot elfogadóvá. Eleve, egy Skywalkert korlátok közé szorítani? Hehe, jó vicc, bár a Jedi Templomban a 66-os parancs alatt annyira nem nevettek ezen a poénon.

Mindent összevetve, Bail védte Leiát, de nem eszetlenül, nem a végletekig. Biztonságban felnevelt egy lányt, aki megtanulta megvédeni magát még a Sith Nagyúr apjával szemben is. Pontosan olyan nőt faragott Leiából, amilyet kellett. De ehhez meg kellett tennie bizonyos óvintézkedéseket, amikhez szüksége volt bizonyos információkra. Ja, és ugye, ha nem tudná, hogy Vader Leia apja, akkor mi oka lenne megakadályozni egy találkozót?

Na meg, ha annyira védeni akarta volna Leiát, már eleve nem lesz Bail a Lázadók vezére, és azt sem hagyja, hogy Leia mellé álljon. De ő a Galaxis egyik megváltóját nevelte, nem egy virágszálat.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem teljesen értem a válaszod, két okból:

 

1) Mivel Leia nem tudja, hogy ki az igazi anyja és apja, ezért azt gondolataival elárulni sem tudja. Ebből következik, hogy az igazi veszély alatt én arra gondoltam, hogy Vader esetleg meglátja benne Padmé vonásait, és gyanút fog. Ezt úgy kellett volna elkerülniük, hogy Leia nem indul intergalaktikus pályára. Mivel Vadert aligha érdeklik Alderaan belügyei, ez kvázi csak a Szenátustól való "eltiltást" jelentené.

 

2) Elrejteni az Erőérzékenységét? Szerintem az EpIV-V egyetlen jelenete sem sugallja azt, hogy Leia tudatában lenne annak, hogy Erőhasználó, addig amikor az EpV-ben megérzi Luke-ot (ekkor persze elgondolkodhat a dolgon, de előtte szerintem semmiképp). Ha pedig nem tudja, hogy Erőhasználó, hogyan rejthetné el? Eleve, a nem Erőérzékeny Bail és felesége hogyan taníthatnának ilyesmit Leiának? Vagy Yodával tarják a kapcsolatot a Birodalom éveiben? Ezt nem tartom valószínűnek.

 

Szóva szerintem azért lehet Leia a Szenátus egyik fontos tagja, azért engedi meg neki Bail, hogy Vader közelében legyen Coruscanton, mert nem tudja, hogy Vader=Skywalker. Értem én, hogy Palpatine is a figyelem középpontjában van, és onnan játssza ki a Jediket, na de Palpatine nem "hasonlít senkire", akiről felismerhetnék, Leia viszont emlékeztet Padméra, szóval Vader/Palpatine akár el is gondolkodhatna, hogy mi a szösz... (főleg, hogy Padmé és Bail jóban voltak a Klón Háború idején).

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Átfogó elemzés helyett inkább kiemelnék pár momentumot a fináléból:

 

-Miután Ezra egy kisebb kört vág a csillagromboló falába megérinti a még izzó fémet és elsőre - mivel még forró - elkapja a kezét. Apróság de tetszik, hogy ilyen kis nüansznyi alig észrevehető momentumokkal teszik még élőbbé a sorozat világát.

-Az évad közepe felé még úgy hittem, hogy minden elindított szálnak jelentősége lesz a fináléban: kiderül mi a helyzet Ezra szüleivel, feltűnik Zare Leonis, Zeb és Kallus ügynök megvívják végső csatájukat stb. Így utólag örülök, hogy nem így történt. A készítők inkább egy nagy évadokig tartó sztoriban gondolkodnak és ez kifejezetten tetszik. Ahogy az is, hogy a részben jelezték: Ezra szüleit azért nem felejtették el.

-Az Inkvizitor a felbukkanása pillanatától a haláláig egy kiváló gonosz volt. Nem hagyták, hogy elszürküljön: még pont időben távozott, így volt súlya a halálának is (azzal az eshetőséggel, hogy életben van nem is vagyok hajlandó számolni). A párbaj ugyan sok helyen talán túlságosan is emlékeztetett az ep.1 fináléjára, de tetszett amikor úgy reflektáltak a Baljósra, hogy direkt más irányba mentek. Kanan jókora szintet lépett a szememben amikor Ezra vélt halála után nem ideges lett, hanem inkább lenyugtatta magát.

-Úgy látom ezzel teljesen egyedül vagyok de én imádom Choppert. Igen azzal együtt, hogy sokszor egy óriási tapló (ami néha jópofa poénokhoz vezet, mint például amikor a Rebel Resolve-ban kidobta a birodalmi droidot a Ghostból). Ebben a részben is kiderült, hogy amikor kell akkor nagyon is hasznos tagja a bandának.

-Amikor Ahsokát először jelentették be a TCW előtt még kirázott tőle a hideg, aztán lassan elfogadtam, most meg ott tartok, hogy a felbukkanása volt a rész egyik csúcspontja. Pedig biztosan tudtam, hogy ő lesz Fulcrum mégis óriási jelenet volt, ahogy lejött a létrán. Mindenképp várnék egy szívszorító Vader vs Ahsoka csatát. Na meg egy Ahsoka-Hera beszélgetést amiből kiderül, hogy miként ismerkedtek össze.

-Amellett, hogy Bail cameoját is imádtam, meg kell jegyeznem: minél fontosabb szereplővé válik, annál inkább hiányolom a halála bemutatását az ep.4-ből. Az ep.3 fényében még nem volt fura, de most már például látva hogy bábáskodik a Lázadás születése felett a New Hope már kezd foghíjasnak tűnni.

-Az a helyzet hogy ez a színes Tie baromi jól mutat. Nem bánnám ha még viszont látnánk :)

-Sajnáltam, hogy Tarkinnak nem volt egy olyan ötlete se most amivel igazán meg tudta volna izzasztani a bandát. Remélem a következő felbukkanásánál megint bekeményít.

-Fura, hogy Hera és Kanan nem csókolták meg egymást, amikor a rész végén találkoztak. Valahogy adta volna magát, de végül csak egy ölelés lett belőle. Nem mintha igy rossz lenne, csak így elbizonytalanítottak: akkor most mi is van kettejük között?

-A részben talán a legjobb az ígéret amivel zárul: úgy tűnik a sztori csak most indul be igazán. Talán ellentmondásosan hangzik, de amennyire várom a kettes évadot, legalább annyira reménykedek benne, hogy igazak a híresztelések és tényleg befejezik négy évad után. Egy túlzottan elnyújtott sztori előbb-utóbb Vader és az egész Birodalom ázsióját leépítené egy jól fókuszált, viszonylag rövid történet viszont óriási többletet adhat a már kész filmek élvezetéhez.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

-Fura, hogy Hera és Kanan nem csókolták meg egymást, amikor a rész végén találkoztak. Valahogy adta volna magát, de végül csak egy ölelés lett belőle. Nem mintha igy rossz lenne, csak így elbizonytalanítottak: akkor most mi is van kettejük között?

Nekem tetszett, hogy elmaradt a szokásos klisé: az egymás karjaiba rohanás. :sick: Hera és Kanan még sose voltak igazán egyedül így akként is viselkedtek ahogy a közeg megkívánta. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hera és Kanan csókját én is vártam elsőre, de remélem idővel sor kerül rá és az ő kettejük kapcsolata is jobban ki lesz bontva. Chopper megítélésével viszont nem vagy egyedül Bomarr, a kezdeti ellenszenv után az évad alatt én is megkedveltem és már kifejezetten szeretem a droidot. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Azt én se vártam, hogy egymás karjaiba rohanjanak. Csak mivel pár órája még annak is komoly esélye volt hogy sose látják egymást azt hittem az újratalálkozás ennél többet vált ki belőlük.

Ahogy Palpi mondja, hosszú lesz ez a sorozat (reméljük :) ). Emlékezzünk csak Obi-Wan és Satine kapcsolatára. Ott se volt csók pedig egyértelmű volt a kötődés. Chopper pedig az évad felétől már nekem is az egyik kedvencem. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.