Ugrás a kommentre

Teaser trailer 2.


Ajánlott hozzászólás

Nekem mai napig tetszik a teaser mert minden egyes része egyszerre megidézi a régi filmeket és mégis hoz valami újat (talán Rey motorozása az egyetlen kivétel). Meglepett a guruló droid, ami inkább a prequelt idézte mint bármi mást, a szállítóhajóban várakozó rohamosztagosok, a légtérben manőverezgető űrhajók és önmagában a tény hogy pár héttel a forgatás befejezése után már ennyi mindent adnak. Enélkül a teaser nélkül még mindig nagyon a levegőben lógna ez az egész projekt. Bár csak villanásokat adtak azóta egyértelmű, hogy ez nem vicc, tényleg jön.

Jó volt azt is látni mennyire durva a hype. Hetekig erről szólt minden a neten, a trailer nézettség megdöntött egy rakás rekordot. Ilyen szintü zizegés az ep.3 óta nem volt és így utólag visszagondolva kicsit fura is volt az utóbbi években úgy követni az SW produktumokat mintha valami réteg-franchiset követnénk. Az új trailertől is ezt várom: szakitsa be a netet. Napokig elemezgessük, nézzük a reakció-videókat, feldolgozásokat stb. Na és persze azt is várom hogy most már tényleg lássunk valamit: ne csak kietlen tájakat, hanem településeket, városokat, új bolygókat. Az első nézésnél kapkodni akarom a fejem.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Iszonyúan várós. Én imádtam a teasert, vagy 100x láttam, de csak annyit értek el vele hogy még többet akarok! :D

Luke akarom látni, meg Hant és Leiat és fénykardot, és sok sok űrjelenetet, meg katonát...stb :D Talán még a Sith v bárki is az...arcát látni. :) Az sem érdekel ha csak egy perc az egész de tömény legyen és essen le az állam :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem ez normális hosszúságú trailer lesz már, tele full információkkal. Azt is biztosra veszem, hogy 16 -án jön, mert ellenkező esetben nem lenne értelme belépődíjat szedni a semmiért...

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nagyon mennek a találgatások a "Szelebrésön" és május elseje között. No majd meglátjuk melyik időpont lesz az igazi.

Szerkesztve: - Rog
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem hangzik rosszul ez a leírás, bár ha így lesz sokkal okosabbak ezután sem leszünk mint a teaser után.

 

Sokkal okosabbak leszünk, mert megerősítést nyerhet, hogy az újabb kémejelntéseik mind igazak, így a film jókora részét már jelenet szinten ismerjük.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Sokkal okosabbak leszünk, mert megerősítést nyerhet, hogy az újabb kémejelntéseik mind igazak, így a film jókora részét már jelenet szinten ismerjük.

Amik lelettek írva a cikkben jelenetek, mind olyanok amiket a kiszivárgott concept artokból tudhatunk, azaz sok újdonság nem kerül napvilágra. Ha pedig lesz olyan jelenet a trailerben ami egyezik egy kémjelentéssel, az se zárja ki, hogy más jelentések viszont hamisak, pláne, hogy mennyi ilyenről derült már ki, hogy kamu.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A mi hírszekciónkban már az Origo előtt kijöttek ugyanezek a hírek. Érdemes követni, illetve a Csillagokhaboruja.hu-t is ahonnan átvesszük a híreket.

 

Nekem egyébként azaz érzésem, hogy ez a Celebration teaser, nem a nagy májusi trailer lesz. Szinte semmi nagy dologról nem adtak eddig hírt, se csata, se komolyabb akciójelenet, vagy látványosabb helyszin. Szerintem ez kifejezetten a rajongói közönségnek készült.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem is ez csak afféle ízelítő lesz a nagy trailerből, a hosszabb előzetes előzetese :) viszont Luke szerintem a nagy trailerben sem fog feltűnni. Elég nagy titkolózás van a szerepét illetően

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Sokkal okosabbak leszünk, mert megerősítést nyerhet, hogy az újabb kémejelntéseik mind igazak, így a film jókora részét már jelenet szinten ismerjük.

Azért még várjunk az ilyen biztos kijelentésekkel. Vagy Te tudsz olyat amit mi nem? :)

 

Nekem egyébként azaz érzésem, hogy ez a Celebration teaser, nem a nagy májusi trailer lesz. Szinte semmi nagy dologról nem adtak eddig hírt, se csata, se komolyabb akciójelenet, vagy látványosabb helyszin. Szerintem ez kifejezetten a rajongói közönségnek készült.

Lehetséges. A leírás alapján az újdonságot hiányolom. Titkon remélem, hogy megmutatnak valamit az új világokból.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Élőben lehet majd nézni az SW oldalán a találkozót. Talán a trailert is a sok 100 fanatikussal a teremben. Hátborzongató érzés lesz!!! Én itt leszek. Vagyis megpróbálok. Remélem emberi időben lesz, és nem hajnali 2 kor

http://www.starwars.com/news/watch-star-wars-celebration-anaheim-live-on-starwars-com-powered-by-verizon

Szerkesztve: - JakeSully
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szóval egy rajongói csemegét mutatnak majd be? Hát ettől aztán úgy lekókadtam, mint a kutyafüle. Ilyenekkel ugyanis tele van a net. :facepalm:

Szerintem félreértetted. A hír úgy értette, hogy valszeg olyan ep.7-es jelenetekből lesz összeállítva a Celebration trailer ami inkább csak a rajongókat spanolja fel.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.