Ugrás a kommentre

A Jakku bolygó és Kylo Ren titkai


Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

Sokak érdeklődését felkeltette Az ébredő Erő két előzetesében látott sivatagbolygó, melyet először a Tatuinnak hittünk, de a Celebration nyitóelőadásában J. J. Abrams elárulta, hogy egy új helyszín, a Jakku. Nemrég jónéhány érdekes információt találtunk a starwars7news.com oldalon a bolygó hátteréről, sőt, Kylo Ren kapcsán is felmerült néhány új fejlemény.

 

Teaser2002-1024x430.jpg

 

 

 

 

 

A forrás egy meg nem nevezett írótól kapott információkat, aki egy eddig be nem jelentett regényen dolgozik. A regény a Jakku benépesülését mutatja be: a bolygó ugyanis mindaddig lakatlan volt, míg valamikor A Jedi visszatér után nem zajlott le fölötte és a felszínén egy nagy csata – ennek az eredménye a sok lezuhant űrhajó és egyéb, felszíni harcieszköz, mint az az AT-AT roncs, amelyben Rey lakik. (A csata a Battlefrontban lejátszható lesz.) A bolygó első telepesei azok a birodalmiak voltak, akik túlélték az előzetesben is látott csillagromboló lezuhanását. A romboló parancsnoka a Max von Sydow által játszott karakter, aki a felszínen is megtartotta irányító szerepét. Sydow vezető szerepe összhangban van a makingstarwars.net korábbi információival, mely szerint ő egy falu elöljárója lenne a bolygón. A roncsok számos gazembert vonzottak a bolygóra a galaxis minden szegletéből, kicsit Mos Eisley-szerű hellyé varázsolva azt. Ezek igen hamar betették a lábukat a bolygóra: a lezuhantak első segélykérésére nem segítség, hanem fosztogatók érkeztek. A regény arról fog szólni, hogyan küzdött a Sydow vezette közösség a kalózokkal és az elemekkel a fennmaradásáért.

 

A parancsnok haragszik a Birodalomra, illetve az Első Rendre, amiért cserbenhagyták őt és az embereit az endori (?) csata után, ezért segít az Ellenállásnak. Az új forrás szerint még Finn-nek és Rey-nek is segítséget nyújt, de itt már ellentmondás van a makingstarwars.net híreivel: tőlük úgy tudjuk, Kylo Ren megöli őt a film elején, a falu felgyújtása közben.

 

Kylo21-e1429862228601.jpg

 

 

 

Ezzel át is térhetünk Kylo Ren karakterére. A forrás itt már bizonytalanabb, hiszen egy Jakkuról szóló könyv szerzője aligha rendelkezhet pontos információkkal Kylo Renről, de elképzelhetőnek tartja, hogy az író egy másik íróval való beszélgetésből szerezte az információit. Azt is megemlítette, hogy az író zokon vette, hogy az eredetileg a Redditen megjelent poszt túl nagy nyilvánosságot kapott, és óvatosságból nem szivárogtat további információkat.

 

Tehát: Kylo Ren nem gyűjtőszenvedélytől hajtva vadászik Vader és a sötét oldal relikviáira, hanem azt állítja magáról, hogy ő Darth Vader, aki túlélte a Halálcsillag felrobbanását. Titokzatos karakter, egyfajta hamis bálvány ő, aki elvárja, hogy Vaderként ismerjék és tiszteljék. Jártassága az Erőben, valamint kegyetlenkedései meggyőzőnek hatnak az Első Rend körében, akik egyre inkább hisznek neki. (Saját kiegészítésem: végülis miért ne tennék? Valószínűleg nem sok vörös fénykardos, maszkos, Erő-használó figura élhetett akkoriban. És csak egyvalaki létezett, aki biztosan ismerte Vader sorsát, Luke, ő azonban a hírek szerint remeteségbe vonult, ráadásul kevés eszköze lehetett arra, hogy bármiről is meggyőzze az Első Rendet. Az persze jó kérdés, hogy Kylo Ren megszállottságában tényleg Vadernek képzeli-e magát, vagy ez csak egy jó taktika a hatalom megszerzésére?) A gyűjtőszenvedély pedig az állítás alátámasztására szolgál: nála van Vader sisakja és még ki tudja, mi minden, most pedig talán Vader régi kardjára vadászik.

 

A film elején Finn rohamosztagost előléptetik, Kylo Ren elit csapatába kerül, és rögtön indul is első bevetésére. Ez a falu felgyújtása, ahol azonnal elege is lesz az egészből, és úgy dönt, dezertál – amint arról a teaser kapcsán beszámoltunk.

 

Végül még egy érdekesség: a makingstarwars.net egyik kémjelentése szerint, amikor Reyt elfogják, és Phasma kapitány, a króm rohamosztagos Kylo Ren elé vezeti, a lány ezt vágja Kylo Ren fejéhez:

 

You’ll never be as powerful as Darth Vader!

 

Azaz: Sohase leszel olyan erős, mint Darth Vader! A szavak valószínűleg nagyot ütnek a sötét oldal ügynökén, aki ezután elvezetteti a lányt. Ha pedig hihetünk a fentieknek, a találat erősebb, mint elsőre gondolhattuk volna.

 

 

 

Teljes cikk megtekintése

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Vendég
Ez a téma zárva van.
  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.