Ugrás a kommentre

Kathleen Kennedy Az ébredő Erő készítéséről


Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

kennedy.jpg

 

Kathleen Kennedy, a Lucasfilm elnöke és Az ébredő Erő producere a Celebration utolsó napján nyilatkozott a BBC-nek a filmről.

 

“J.J. [Abrams] épp a harmadik felvonást vágja. Talán nyár elején fogjuk egyben megnézni a filmet. […] Júniusban rögzítünk valamennyit a filmzenéből, aztán a nyár folyamán a többit.”

 

Mint arról korábban beszámoltunk, Az ébredő Erő zenéjének rögzítése két fontos dologban tér el a korábbi Star Wars-filmektől: egyrészt Los Angelesben veszik fel, másrészt több részletben, hosszabb idő alatt. Kennedy megemlítette még, hogy Daisy Ridley és Felicity Jones karakterei, a VII. rész, illetve a Rogue One női főszereplői szándékosan lettek erős egyéniségek:

 

“Kicsit nagyobb sebességre kapcsoljuk a dolgokat, hogy a Star Wars-univerzum karakterei tükrözzék a közönséget. Úgy gondolom, a mozifilmeknek általában ezt kell tenniük, miért lenne a Star Wars kivétel?”

 

Ezenkívül beszélt arról, hogy a főszereplőket részben zárt színészmeghallgatásokkal, részben nyilvános válogatással keresték, és mind Daisy Ridley, mind John Boyega kiemelkedtek a mezőnyből, bár Boyega neve már a válogatások előtt felmerült a készítők között az Attack of the Block-ban nyújtott alakítása miatt (itthon Idegen arcok címen ismerhetjük). Megtudhattuk továbbá, hogy Kennedy nagyon elégedett az Egyesült Királyság nyújtotta lehetőségekkel: a kedvező adózási feltételek és a világszínvonalú szakemberek jelenléte meghatározó volt abban, hogy a Disney Angliát választotta a Star Wars-filmek forgatásának elsődleges bázisául. A Pinewood stúdióról így nyilatkozott:

 

Ez lett az új otthonunk. És az új otthonunk is marad a következő tíz évben.

 

 

Teljes cikk megtekintése

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Vendég
Ez a téma zárva van.
  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.