Ugrás a kommentre

Szinte biztos, hogy hétfőn érkezik Az ébredő Erő új előzetese


Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

Teaser2027-1024x430.jpg

 

Makingstarwars.net és sok más portál információi szerint hétfőn este a Disney tulajdonában álló ESPN sportcsatorna egyik műsorában fog debütálni a Star Wars 7. részének legújabb és várhatóan legnagyobb előzetese. Nem kérdés, hogy az előzetes a tévés sugárzás után pillanatokon belül hozzáférhető lesz az interneten is. (Vajon sikerül megdönteni a tavaly novemberi előzetes rekordját, amit öt nap alatt 58,2 millióan láttak?) Apró zavart okozhat az Erőben, hogy a bennfentesek este nyolc óra tájt várják az előzetest, de keleti parti idő szerint – ami azt jelenti, hogy magyar idő szerint keddre virradó hajnali kettő körül. Reméljük, ebben az egyben nem lesz igazuk, és minél hamarabb láthatjuk az új jeleneteket.

 

Hogy még nagyobb legyen az örömünk, a hírek szerint vasárnap a film hivatalos plakátját is bemutatják. Emlékszünk, hogy Drew Struzan készített már egy plakátot a filmhez, de ez csak egy rendezvény látogatóinak volt szánva, és sosem volt a hivatalos promóció része.

 

A tengerentúli rajongóknak még egy szempontból fontos a hétfői nap: várhatóan ekkor kezdődik a Star Wars 7 jegyeinek elővétele. Mi pedig addig is elmondhatjuk, hogy két nap híján már csak két hónap van hátra a film bemutatójáig…

 

 

 

 

 

Teljes cikk megtekintése

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Vendég
Ez a téma zárva van.
  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.