Ugrás a kommentre

Így vette kezdetét a Star Wars új korszaka 3. rész


Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

A Star Wars új és minden eddiginél termékenyebb korszakának küszöbén állunk. Az ébredő Erővel a XX. század legnagyobb mítosza visszatér oda, ahová mindig is tartozott, a mozivászonra, és az évtized végéig öt további film érkezését várhatjuk. Hogyan köszöntött be a Star Wars elképesztő reneszánsza? OvibanKenobi cikksorozatának befejező részét olvashatjátok (az első két részt itt és itt találjátok).

 

abrams_kennedy_falcon3.jpgJ. J. Abrams rendező és Kathleen Kennedy producer fénysebességre kapcsolja az űreposzt

 

A VII. rész forgatása 2014. május közepétől november elejéig, mintegy hat hónapon át tartott, olyan helyszíneken, mint Abu-Dzabi, Írország, Wales és persze a London melletti Pinewood stúdió.

 

J. J. Abrams rendezőre félelmetes feladat várt. A cél sokkal több volt annál, mint hogy hetedszer is kasszasiker szülessen a Star Wars-filmek sorában. A Disney azt várta Abramstől, hogy olyan filmet készít, amely hosszú évekre visszaállítja a franchise régi fényét, és megalapozza a folytatások sikerét.

 

Ám ehhez meg is adtak minden támogatást. A pénz jóformán nem számított a film készületei során, a VII. rész nagyobb költségvetéssel készült, mint bármelyik korábbi Star Wars-film. Abrams a legtöbbre mégis azt értékeli, hogy Bob Igerék a Disney részéről nem szóltak bele a munkájába. „Először is Bob elköltött erre 4 milliárd dollárt, szóval joga van odajönni hozzám, amikor csak akar” — vallja a rendező, de mint mondja, „engedték, hogy úgy csináljuk meg a filmet, ahogyan szerettük volna.”

 

 

Régi idők mozija

Abrams a rendelkezésre álló források jelentős részét arra fordította, hogy a filmet, amennyire csak lehet, a digitális korszak előtti technikákkal forgassa le. Tudatosan törekedett rá, hogy ami tud, a kamera előtt szülessen meg. Zöldháttér helyett megépített díszleteket, számítógépes animáció helyett pedig bábokat igyekeztek használni a forgatáson. Neal Scanlan trükkmester több mint száz lényt alkotott a filmhez. Tudatosan tanulmányozták a negyven évvel ezelőtti díszletépítési technikákat, és a rendező még arra is odafigyelt, hogy milyen látószögeket alkalmaztak a hetvenes évek kameraobjektívjei.

 

jakku_hatas.jpg„J. J. első perctől azt tűzte ki célul, hogy törekedjünk autentikusságra és amennyire csak lehet, legyünk hűek az eredeti trilógiához” — meséli Darren Gilford, aki a londoni stúdióban felügyelte a díszletek építését.

 

A díszletek között akadt egy egészen nosztalgikus: a Millennium Falcon harminckét esztendő után felállított, életnagyságú kulisszája. „Az egész pontosan olyan szürreális és valószerűtlen volt, mint azt el lehet képzelni” — meséli Abrams. „Őrületes érzés volt ott lenni. Voltak, akik szó szerint elsírták magukat, ahogy beléptek abba a díszletbe. Különös, szokatlan hatással volt az emberekre.”

 

Olykor a rendezőnek is meg kellett küzdenie rajongói énjével. „A produkció során folyamatosan voltak olyan pillanatok, amikor körbetekintettünk magunk körül, ráeszméltünk, hogy mi is az, amit csinálunk, nagy levegőt vettünk, és újra alámerültünk. Ha az ember a Millennium Falcon díszletében áll, vagy C-3PO szemébe nézve ad rendezői utasításokat, könnyen felszínre tör benne a fanatikus. De a mi dolgunk az volt, hogy elmeséljük a történetet, nem az, hogy kiéljük a rajongásunkat.”

 

Ezzel együtt Abrams nem titkolja, nagy élmény volt számára, hogy gyermekkora hőseivel, a klasszikus trilógia főszereplő triójával forgathatott. „Engem az nyűgözött le, hogy milyen könnyen visszazökkentek a szerepükbe” — meséli a rendező, ám utólag azt is bevallja, Harrison Forddal kapcsolatban voltak félelmei.

 

ep7_ford_abrams.jpg„Tudtam, hogy voltak filmjei, amelyekben kissé morgósra vette a szerepét, és nem akartam egy morgós Hant. Ugyanakkor a történet háttere miatt fontosnak tartottam, hogy lássunk rajta némi változást. Más személyiség valaki a hatvanas és a húszas évei végén, mégis ugyanannak a karakternek kellett lennie, akit mindannyian ismerünk és szeretünk. Az ezzel való egyensúlyozás elég jól szimbolizálta számomra a filmen végzett munka egészét, vagyis, hogy mindennek olyannak kell lennie, amilyennek megismertük, mégsem lehet pontosan ugyanolyan.”

 

Tisztában voltam vele, hogy Harrison Ford szerepelni fog a filmben, de hogy Han Solót fogom-e látni, abban már nem lehettem biztos

 

— mondja a rendező. „Úgy értem, én sem tudtam, hogyan fog visszatérni Han Solo közel negyven év után, és a választ csak akkor kaptam meg, amikor megérkeztünk a díszletbe. Figyelemre méltó dolog volt látni, hogy Harrison milyen könnyedén változott át ismét Han Solóvá.”

 

A forgatás egyik legemlékezetesebb momentuma az volt, amikor Han Solo oly sok év után elfoglalta helyét az Ezeréves Sólyom pilótafülkéjében. „Varázslatos pillanat volt, amikor Harrison és Csubi a Millennium Falcon fedélzetére lépett” — emlékezik Kathleen Kennedy. „A díszlet környékén minden ember megbűvölve figyelt. Emlékszem, hátra fordultam, és a hátam mögött már legalább kétszázan gyűltek össze, mindenki néma csendben. Addig észre sem vettem, hogy ott vannak mögöttem. A teljes stáb abbahagyta a munkát, és a monitort figyelte, mert annyira emblematikus pillanat volt.”

 

ep7_szereplok_falcon_vf.jpg„Mindenki számára szürreális élmény volt, és nem csak Han vagy Harrison miatt. Az összkép miatt” — mondja Lawrence Kasdan forgatókönyvíró. „A Millennium Falcon nagy szerepet játszott az életemben, a Birodalomtól a Jedin át Az ébredő Erőig, és most már a fiatal Han Solóról is írtam egy filmet. Szóval ezer szállal kötődöm a Falconhoz. Nem tudom, átérzi-e más, mit jelent látni, ahogy abban a díszletben, azokkal az emberekkel forgatunk.”

 

 

A legjobb, ami a filmmel történhetett

Amikor már úgy tűnt, minden összeállt: forgatókönyv, tehetség, régi színészek és újak; és még Abu-Dzabi sivatagát is átvészelte a stáb anélkül, hogy — 1976-hoz és 1997-hez hasonlóan — lecsapott volna rájuk az évtized homokvihara, a londoni stúdióban beütött a krach.

 

Az eset mindenki kedvenc díszletében, a Millennium Falcon fedélzetén történt. J. J. Abrams és Harrison Ford épp a soron következő jelenet részleteit beszélte át, amikor egy elszabadult hidraulikus ajtó rázuhant a színészre. A film legnagyobb sztárja, akinek visszatérésében évtizedeken át reménykedni sem mertek a rajongók, néhány napi forgatás után lábtörést szenvedett.

 

Még ki sem szabadították a súlyos díszletelem alól, a fájdalmak közepette Ford első mondata az volt, hogy valaki keresse meg és adja a kezébe a telefonját. Bizonyára volt, aki azt gondolta, most hívja fel az ügynökét, hogy ennyi volt, nem kér többet Han Solo szerepéből. Mások azt hihették, a családját akarja értesíteni. Ford azonban egy londoni pilótatársát hívta. Tudta, hogy így juthat el leghamarabb a londoni kórházba, és már érkezett is érte a helikopter.

 

ep7_stab_falcon.jpg

 

Abrams, aki elsők közt próbálta meg kiszabadítani a színészét, úgy meghúzta a hátát, hogy hetekig fűzőben kellett járnia. De eltitkolta. Nem hagyhatta el magát, azonnal nekilátott, hogy mentse a menthetőt.

A forgatást felfüggesztették, és bár a bemutató dátumát nem kellett újból elhalasztani, a készületeket teljesen át kellett ütemezni. A forgatás befejezését kitolták 2014 őszére, hogy Ford újra bekapcsolódhasson a munkába.

 

A stábot összekovácsolta az eset. „Még sosem láttam ennyire összetartó stábot” — állítja a rendező. Abrams és Kasdan felkészült rá, hogy komolyan át kell írnia a forgatókönyvet, ha Han Solo ülve kénytelen tölteni a történet hátralevő részét.

 

Ám amikor kiderült, hogy Ford viszonylag hamar felépül, rájöttek, hogy a kényszerű szünettel hatalmas lehetőség hullott az ölükbe. Elvégezhették mindazt a munkát, amire korábban nem jutott idő. „Amikor egyértelművé vált, hogy rendbe jön, rájöttünk, hogy semmit sem kell változtatnunk” — mondja Abrams. „A baleset miatt semmit sem kellett elvennünk vagy módosítanunk.”

 

Ellenben alkalmuk nyílt Kasdannel újragondolni és átdolgozni néhány későbbi jelenetet. A kényszerszünet arra is lehetőséget kínált, hogy a színészek együtt próbáljanak, a rendező pedig újra tudott forgatni néhány olyan jelenetet, amellyel nem volt maradéktalanul megelégedve. Ha nincs a kényszerű leállás, csak az utómunkálatok során vagy költséges utóforgatással lett volna módja ezek korrigálására.

 

mo201507_45_abrams_kasdan.jpg„Természetesen rettenetes élmény volt — mondja Abrams a balesetről —, és nyilvánvalóan azt kívánom, bár ne történt volna meg. Ugyanakkor az az igazság, amikor már tudtuk, hogy Harrison rendben lesz, rájöttünk, hogy ennél jobb dolog nem nagyon történhetett volna a filmmel. Szerintem bármelyik filmrendezőt megkérdezhetnénk, ha egy hónapnyi forgatás után tarthatna néhány hét szünetet, ami alatt lehetősége van a dolgok újrakalibrálására, élne ezzel a lehetőséggel.”

 

Ford visszatérése felvillanyozta a stábot. „Mintha csoda történt volna” — emlékezik vissza Kasdan a hangulatra. Amikor látták, hogy a baleset sem szegte kedvét a színésznek, hogy ismét Han Solo szerepébe bújjon, végleg ledőlt egy több évtizedes negatív mítosz.

 

„Nem túlzok, ha azt mondom, jobb formában volt, mint valaha. Égett a tűz a szemében, és ez a filmen is látható” — állítja Abrams. „Igazság szerint vannak jelenetek, ahol még aktívabbá vált a szerepe, mint ahogyan a baleset előtt terveztük. Harrison híresen erős és ruganyos, de még önmagához képest is lenyűgözött valamennyiünket.”

 

 

A Star Wars mint műfaj

A forgatást 12 hónapnyi utómunkálat követte. Az ébredő Erőnek keresztelt epizód mostanra elkészült, ám a film — Obi-Wan Kenobi szavaival élve — csak az első lépés egy új világ felé.

 

ep7_daisy_abrams.jpg„Az az igazság, hogy én csak átmeneti kapitánya vagyok annak a hajónak, amit George épített” — mondja Abrams. Írók és rendezők egész sora dolgozik az újkori Star Wars-filmeken. Az alkotók sokfélék, de közös bennük, hogy egyszer mind beleszerettek a Csillagok háborúja világába.

 

„Úgy érzem, hogy ismerem ezt az univerzumot. Olyan érzés, mintha hazatérnék, mintha a fantáziámban ebben a világban élnék” — vallja az első önálló Star Wars-film fiatal angol rendezője, Gareth Edwards, aki a Halálcsillag tervének megszerzéséért indított vakmerő küldetésről forgatja filmjét.

 

Időközben Lawrence Kasdan is visszatért az ifjú Han Solo kalandjához, amelyet immár fiával, Jon Kasdennel közösen ír. „Nem számítottam rá, hogy így el leszek térítve. Amikor visszakanyarodtam ehhez a munkához, azt mondtam Kathynek, szeretném, ha ezt Jonnal együtt írhatnám. Jól jön az inspiráció, és Jon nagyon jó, rengeteg energiát tesz a munkába.” A filmet a Lego-kaland összeszokott rendező párosa, Chris Lord és Phil Miller fogja rendezni.

 

Mindeközben zajlanak már a VIII. rész készületei is, januárban elkezdődik az újabb forgatás. Az új Star Wars-trilógia „Birodalom visszavágját” az a Rian Johnson írja és rendezi, akit a Looper és a Breaking Bad óta Hollywood egyik legizgalmasabb alkotójának tartanak. „Fantasztikusan képzett filmrendező és hihetetlenül jó író” — méltatja utódját Abrams, aki producerként a trilógia folytatásánál is közre fog működni.

 

starwars_produkciok_infografika_2015.pngNem hivatalos infografika: a következő évek tervezett Star Wars-produkciói

 

Rian Johnson 2014 óta írja a folytatást, ami Kennedy és Abrams szerint is száz százalékban az ő keze munkája lesz. „Az ő filmje lesz, ő fogja elkészíteni, úgy, ahogy a legjobbnak tartja” — hangsúlyozza Abrams. Kennedy elmondása szerint Az ébredő Erő forgatásának úgy vágtak neki, hogy a trilógia sztorija hozzávetőlegesen megvolt ugyan, de ettől még a cselekmény folyamatosan változik. „Tudjuk, merre tartunk, de csak nagy vonalakban” — mondja a Lucasfilm elnökasszonya.

 

Johnson a VIII. rész írása során folyamatosan képben volt Az ébredő Erő alakulásával, bekapcsolódott a film megbeszéléseibe, a forgatás időszakában napi szinten látta az elkészült felvételeket, és a VII. rész nyers vágását is levetítette neki Abrams. „Izgalmas látni, ahogy kezébe veszi a meglévő ötleteket, és tovább gondolja annál, mint ami a mi elképzeléseinkben szerepelt” — teszi hozzá Abrams.

 

George Lucas messzi-messzi galaxisa számtalan lehetőséget kínál, de az alkotók tudják, a Star Wars univerzumát megerőszakolni éppúgy nincs értelme, mint lekoppintani Lucas filmjeit. Gareth Edwards így fogalmazza meg az ebben rejlő kihívást: „Ha egy kicsit eltérünk balra, az már nem is Star Wars, ha egy kicsit jobbra, akkor az egész csak egy karaoke szám.”

 

„A Star Wars maga is egy műfaj” — vallja Lawrence Kasdan. „Nem igazán science-fiction. Sokkal inkább valami egyedülálló; fantázia, mítosz, tudományos fantasztikum, Flash Gordon és Akira Kurosawa — mind egybegyúrva. Éppen ezért, ahogy minden műfajban, ebben is megfér milliónyi különböző művész és történet. Ezért gondolom úgy, hogy Rian Johnson filmje fantasztikus lesz, ahogyan Chris Lord és Phil Miller filmje is.”

 

fortune2015jan_iger1.jpgBob Iger Disney-vezér pózol a Millennium Falconnal

 

„Nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy Bob Iger és Alan Horn milyen jól érti ezt a dolgot, ami immár a Disney része” — mondja Abrams. „Nem próbálják meg disneyesíteni. Nem csinálnak mást, mint rendkívül bölcsen hagyják, hogy Kathleen Kennedy, aki kiváló egyéniség és remek producer, maga működtesse a Lucasfilmet és vezesse el oda, ahová ez a cég el szeretne jutni.”

 

Hogy hová törekszik a Lucasfilm? A cél talán ahhoz hasonló, amiről Lucas álmodott pályája elején, hogy a Lucasfilm agytrösztjében helyet foglaló tehetséges filmesek nyugodt, alkotói légkörben, egymást inspirálva gazdagítsák filmjeikkel a Star Wars univerzumát.

 

Persze Kathleen Kennedy ezt egy producer gyakorlatiasságával fogalmazza meg: „Szeretnénk eljutni egy olyan pontra, ahonnét kezdve semmi sem sürget bennünket.”

 

***

 

 OvibanKenobi

 

A cikksorozat többek közt az alábbi források felhasználásával készült:

 

 

Teljes cikk megtekintése

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Vendég
Ez a téma zárva van.
  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.