Jump to content
Ody Mandrell

Értékeld a filmet

Milyen osztályzatot adnál a hetedik epizódnak?  

22 members have voted

  1. 1. Milyen osztályzatot adnál a hetedik epizódnak?



Recommended Posts

1 órával ezelőtt, pb69 írta:

Egyáltalán nem úgy van felépítve a film, hogy ez a vonal működjön. A fő szál, hogy keresik Luke Skywalkert. Aki nem ismeri, annak ebből mi jön le? Keresnek valami ismeretlen öregembert, aki valami ismeretlen szekta múltja után kutatva lelépett. És? Kit érdekel, ha semmit nem tudunk róla. Attól, hogy szóban megemlítik, hogy Luke mekkora legenda, még senki nem fogja átérezni ezt.

Ha ennek bárminemű realitása lenne, egyetlen film sem működne, ami így van felépítve, pedig akad szép számmal. Pont ezzel egy misztikum alakulna ki a karakter körül, és ezért lenne érdekes, mert a nézőben végig ott van a kérdés: ki a fene az a Luke Skywalker, hogy ennyire fontos? És mik azok a Jedik, hogy ennyire fél tőle az Első Rend, és ennyire meg akarja találni az Ellenállás? Ez adná a rejtélyt, ami az elméleteddel ellentétben a valóságban érdekli a nézőket. Ebben az esetben ráadásul nem külső szemlélő, hanem Rey és Finn szemszögén láthatja a jóember az egészet, velük együtt fedezhetik fel a Galaxist, az ő bőrükbe sokkal jobban beleélhetik magukat.

 

1 órával ezelőtt, pb69 írta:

Mekkora katarzis már a végén, amikor Rey megtalálja Luke-ot, de aki azt se tudja ki az, annak ez semmitmondó lesz.

Éppen ellenkezőleg, még nagyobb várakozással nyúlnának az ep8 után, és még erőteljesebben hatna rá Luke első nagyobb szerepe.

 

1 órával ezelőtt, pb69 írta:

Zseniális, amikor Han elmereng azon, hogy mindaz amit anno az Erőről hallott, igaz, Luke valóban tudja amit stb.. Nagyon ütős ezt ismeretlen figuráktól úgy hallani, hogy azt sem tudjuk miről van szó.

Volt időszak, amikor egy alig öt perce megismert vénember, akiről kiderült, hogy még a neve sem az igazi, elmereng egy fiatal parasztfiú apjáról, valami Köztársaságról és Jedi lovagokról, na meg az Erőről, és erről semmit sem tudunk, nem ismerjük az elősztorit, mégis, a jelenet már 1977-ben ütős volt. A poén, hogy sok dolgot 1999-ig nem ismertünk meg.

 

1 órával ezelőtt, pb69 írta:

Vagy a Falcon esete. Találnak egy "roncsot" a Jakkun, amivel menekülnek. Aki nem ismeri a történetét, annak semmi hozzáadott értékkel nem bír az egész. Lehetne ott akármilyen hajó, érdektelen.

Nem lehet akármilyen hajó, mert akármilyen hajóra nem tűnne fel Han Solo és Chewbacca. A Falcon érzelmi értéke meg baromira nem fontos a történet szempontjából, de azért na, 1977-ben is képes volt megjelenni anélkül, hogy magadalá fostál volna a gyönyörtől. Vagy most akkor a Solo sem látható először, mert abban sem jelentene egy ilyen nézőnek valamit a Falcon és Han első találkozása? Mert az a jelenet is csak akkor bír érzelmi értékkel, ha már láttad az ep3-8-at. Hát nem! Igen, nem fog maga alá rosálni, de ettől még ez nem jó indok arra, hogy a film a régiek ismerete nélkül nudlit sem ér.

 

1 órával ezelőtt, pb69 írta:

Vagy vegyük Leia és Han találkozását. Őszintén szólva, nekem még az előzmények ismeretében is elég kínos volt az a jelenet, a maga esetlenségével és Fisher fura kinézetével, a röhejes párbeszéddel. De ha ezt egy olyan látja, aki Hannal is nemrég ismerkedett meg, Leia meg egy senki számára... Találkozik 2 ember, akik közt biztos volt valami anno, ettől kéne úgy hasra esni?

Ez a jelenet szerintem nem arra készült, hogy hasra essél benne, de amúgy ez is simán működik az előzmények ismerete nélkül. Mert eddigre már több ízben is emlegették Leiát, és itt végre megjelenik. És mivel eddig az Ellenállás rendíthetetlen tábornokának és királyi vérnek lett beállítva, nem egy alacsony vénasszonyra számít az ember. Aztán jön a második meglepetés, Kylo Ren az ő fia. Ezt ugye eddig nem emlegették, arról sem volt szó, hogy Han és Leia között bárminemű kapcsolat volt. Szóval a jelenet a korábbi filmeket nem ismerők számára két nagy meglepetéssel is szolgál.

 

1 órával ezelőtt, pb69 írta:

Az a baj, hogy a film arra van kihegyezve, hogy ezek a pillanatok üssenek. Üssenek azoknak, akik tudják miről van szó. Nincsenek sehogy felvezetve, ha történetileg nézzük, ellenben dramaturgiailag annál inkább. Érezhető, hogy ezeket egyfajta csúcspontoknak, emlékezetes jeleneteknek szánták, aminek robbannia kell. De ez nem működik, ha nincs semmi ismereted a kontextusról. Totál hülyén fogod érezni magad, hogy itt most érezhetően vmi nagy dologról van szó, és lelkendezni kéne, de nem tudod mi van.

Hát nem, a film egyáltalán nem így van felépítve, és bizony minden jelenet fel van vezetve. Eleve, ha nem így lenne, dramaturgiailag nem ütne, mert valami csak akkor üt, ha előtte felvezetik, ezáltal felkorbácsolják az érzelmeket. De a film, mivel az ep4-et követi cselekményszövésben, nagyszerűen megáll önállóan a lábán, pont úgy, ahogy az ep4 is megállt minden további nélkül az ep1-3 ismerete nélkül. Aki ismeri az előzményeket, ezek mind nosztalgiabombák, akik nem, annak meg az újdonság varázsa, a rejtély tisztulása, a kérdések megválaszolása. A film mindkét irányból működik, sőt rejtélyek terén jobban teljesít, mint az ep4, így még inkább érdeklődhet az ember a film további része és a folytatások iránt, és ahogy Ody írta, az előzmények iránt is felkeltheti az érdeklődést.

  • Like 1
  • Tetszik 1

Share this post


Link to post
Share on other sites

Abban Pbvel vagyok, hogy az előzmények ismerete nélkül szerintem egy csomó jelenet kisebbet üt, vagy veszít az erejéből. Másrészről... A Csillagpusztítós szál ezeket az embereket nem emlékezteti semmire, így az a rész biztos, hogy sokkal erősebb, mint amikor az embernek eszébe jut, hogy ezt mintha már láttam volna. :)

Share this post


Link to post
Share on other sites

Biztos máshogy hatnak, mint ahogy az ep1-3 előre utalásai is máshogy hatottak azokra, akik nem ismerték az ep4-6-ot. De te, aki az ep2-vel lettél Star Wars rajongó, pont te bizonyítod, hogy ezek az utalások nem jelentősek, csak színesítik a filmet. Pedig az ep1 és az ep4-5-6 hiányában érzésem szerint nem sokat tudtál Anakinról, Obi-Wanról, Amidaláról, nem értetted a célzást, amikor Obi-Wan azt mondta Anakinnak, hogy érzi, hogy ő fogja a halálát okozni, stb.

Régen rossz, ha egy film csak az előre és visszatutalások hatásai éltetnek.

Share this post


Link to post
Share on other sites
53 perccel korábban, Dzséjt írta:

Biztos máshogy hatnak, mint ahogy az ep1-3 előre utalásai is máshogy hatottak azokra, akik nem ismerték az ep4-6-ot. De te, aki az ep2-vel lettél Star Wars rajongó, pont te bizonyítod, hogy ezek az utalások nem jelentősek, csak színesítik a filmet. Pedig az ep1 és az ep4-5-6 hiányában érzésem szerint nem sokat tudtál Anakinról, Obi-Wanról, Amidaláról, nem értetted a célzást, amikor Obi-Wan azt mondta Anakinnak, hogy érzi, hogy ő fogja a halálát okozni, stb.

Régen rossz, ha egy film csak az előre és visszatutalások hatásai éltetnek.

Kicsit szerintem más tészta. Amire Pb utal, ha jól értem, hogy csak az új karakterek kaptak igazi megalapozást, a régiek inkább a múltjuk ismeretében érdekesek és a mostani karakterívük valódi értéke a múlt ismeretében mutatkozik meg. A prequel, mivel előzmény, így a karaktereket a nulláról kellett felépíteni, és itt az előre utalások inkább bónuszként szolgálnak. Amiben igazat adok, hogy az EpIIt maradéktalanul tudtam élvezni az EpI ismerete nélkül is, de pont ezen két trilógián belüli rész között a legnagyobb a váltás. 

Share this post


Link to post
Share on other sites
26 perccel korábban, Donát írta:

Kicsit szerintem más tészta. Amire Pb utal, ha jól értem, hogy csak az új karakterek kaptak igazi megalapozást, a régiek inkább a múltjuk ismeretében érdekesek és a mostani karakterívük valódi értéke a múlt ismeretében mutatkozik meg.

Pontosan. A 7-ben egy csomó jelenet eleve úgy van megcsinálva, hogy a felvezetést a korábbi filmek adják. Nem azt mondtam, hogy nem kapnak semmilyen felvezetést, hanem hogy nem a 7-ben van ennek az érdemi része. Most annak milyen felvezetése van, hogy Han és Chewie egyszer csak betoppannak, elsütik, hogy otthon vannak, meg érződik, hogy itt most vmi komoly dologról van szó, miközben egy új néző annyit lát, hogy egy random öregember meg egy yeti bekószáltak egy random roncsba.

 

Az Ep.4 azért más, mert ott sokkal kevésbé alapozták a jeleneteket a karakterek ismeretére (nyilván nehéz is lett volna...), még ha voltak is visszautalások. Igen. Kenobi elmereng a múlton, egyébként pont az a jelenet klasszisokkal üresebb a PT ismerete nélkül, misztikum ide, misztikum oda. Eredetileg ennek a jelenetnek sokkal inkább azért volt súlya, mert később az öreg találkozik Vaderrel, a következő részben meg kiderül, hogy az a viskóban felvázolt sztori nem épp úgy volt, ahogy a vén salabakter elmondta. Ezzel a kontextussal már megáll a lábán önmagában az OT ismeretében is a jelenet.

De a 4-ben nem arra lett felhúzva egy egész film, hogy az ismeretlen Obi-Want keresik. Ez indítja a sztorit, de Leia-t látjuk, aztán Luke fut bele az öregbe, Luke zúg bele Leia-ba, Leia szavai miatt keresik az Alderaan-t stb.. Obi-Wan szerepét egyáltalán nem tolják túl, már ami az ismeretlenségét illeti. Feltűnik, mint egy senki, aztán kiderül, hogy ő az az öreg. Ennyi, gördül tovább a sztori. De a halálát is csak abban emelik ki, hogy Luke-ban milyen nyomot hagy. Nem nagyon lehetett kötődni a karakterhez, fura volt, hogy feláldozza magát, de ez is később csúcsosodik ki és nyer igazán értelmet. Nyilván más, ha tudjuk ki ő és ki hal ott meg, de enélkül is megáll a jelenet, csak másképp.

 

A 7-ben ezzel szemben keresik Luke-ot egy egész részen át, ez még el is megy misztikumnak, ezt elismerem. Kíváncsi az ember, hogy ki ő, de a végső jelenetsorra ne mondja nekem senki, hogy nem eleve azért és úgy készült, hogy a Luke-ot ismerők gyermeki lelkesedéssel várják az öreg feltűnését. Amikor pedig ez megtörténik, akkor ott egy dramaturgiai, egy zenei, egy érzelmi katarzis. Most ekkora csinnadrattával megjelenik ott egy ismeretlen öregember, az mi? Persze, mivel félbehagyják a sztorit, várni fogják a 8-at. De akkor is így lenne, ha Rey csak úgy repül a hajón és vége a filmnek. Vagy ha az űrcsata közepén vágják el. Ennek nincs köze Luke karakteréhez.

Erre Ahsoka visszatérését tudom felhozni a Rebels-ben. Őt is építik egy évadon át, mint a rejtélyes Fulcrum. Akárki is lehetne Fulcrum, a misztikum működne, a sztori működne. De nézzük meg azt az évadzáró részt, dramaturgiailag nem működne, ha ott egy nímand tűnik fel. Annak, ahogy kiderül a rejtély, miközben vki tipeg le a lépcsőn, akiről kiderül, hogy egy régi ismerős, ez adja a jelenet fényét. Mennyivel szegényebbek lettünk volna, ha ott egy random vki tűnik fel. Nem csupán a későbbiek miatt, hanem konkrétan abban a történetszálban, abban a jelenetben.

 

Vannak klasszikus filmes fogások, amikor arra építenek fel egy jelenetet, hogy kapsz egy régi ismerőst. Mivel ez az egész lelke, így nem fog rendesen ülni, ha nem ismered az adott szereplőt. Nem azt mondtam, hogy a 7 egyébként totál érdektelen vagy rossz film. Abban is igazat adok, hogy van néhány olyan jelenet, ami ugyanolyan jól, csak más hatásmechanizmussal működne annak, aki nem látta az előzményeket, sőt akár jobban is. Csak ezekből szerintem jócskán kevesebb van, mint az ellenkezőjéből.

Persze, annak is van egy bája, hogy a korábban megemlített hercegnő és az Ellenállás vezetője megjelenik ott a csata után, úgy ahogy, de mindannyian tudjuk, hogy nem ezért készült az a jelenet, nem ez adja az értékét. Nem véletlenül nem vmi politikus vagy katona megy oda parádézni, hanem Han. De pl. a 4-ben Vader önálló és független gonoszként is megállta a helyét. A 7-ben Kylo fő motivációjának és vívódásának középpontjában Vader áll. Ő a viszonyítási pont. Ahogyan a Csillagpusztítónál meg a Halálcsillag. A 4-ben semmiféle olyan duma nem volt, hogy korábban is robbantott már fel 8 éves gyerek hadihajót, vagy nyert fogatversenyt. Nyilván nem volt, mert ugyan mit kezdtünk volna ezzel az infóval.

Share this post


Link to post
Share on other sites

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.

Guest
Reply to this topic...

×   Pasted as rich text .   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored .   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.


  • Recently Browsing   0 members

    No registered users viewing this page.

×
×
  • Create New...

Important Information