Ugrás a kommentre

A fénykardpárbaj

csoli1138

Ajánlott hozzászólás

Apropó. Lehet hogy a kövi részek magyarázatot adnak majd rá, de számomra akkor is furcsa volt hogy Finn fel tudta venni a versenyt. Nagyban csökkentette Kylo varázsát. Finn mégiscsak egy rohamosztagos volt. Ne már! Kylonak még sebesülten is le kellett volna vágnia kb 5 mozdulatból...

Miért? Láthattuk, hogy a rohamosztagosok itt már kaptak képzést fénykard ellen is. Nyilván ehhez nyúlt vissza Finn, ezért jutott el eddig a párharcban. Ha megnyerte volna, azt mondom, igazad van, de így, hogy a sebesült (!) Kylo végül legyőzte, szerintem rendben van a párharc.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Apropó. Lehet hogy a kövi részek magyarázatot adnak majd rá, de számomra akkor is furcsa volt hogy Finn fel tudta venni a versenyt. Nagyban csökkentette Kylo varázsát. Finn mégiscsak egy rohamosztagos volt. Ne már! Kylonak még sebesülten is le kellett volna vágnia kb 5 mozdulatból...

Azért nem egy apró sérülés volt az. Ugyan Finn a közelharci fegyverek terén képzelten volt, de amúgy fizikálisan erős volt, katonának nevelték már gyerekkorától kezdve. Az meg túlzás, hogy Finn annyira felvette volna vele a versenyt. Végig Kylo dominált, belevágott Finn karjába, később pedig kis híján kivágta a gerincét. Finn egyszer tudott érdemben is csinálni valamit, amikor megvágta Kylo-t, de ennyi. Ez számomra belefért, tekintve az elég súlyos sérülését. Főképp tetézve azzal, hogy mentálisan se lehetett a topon. Nekem inkább az volt furcsa, hogy nem akarta rögtön kivégezni a már eszméletlen Finn-t, inkább a fénykard érdekelte. Tényleg nagyon vágyott a nagyapja egykori fegyverére. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Mustafar legyen a kívétel ami erősíti a szabályt, mert bár az utolsó pillanatban már "egy szép folyóparton vagyunk" ;), de odáig végig épített elemeken, termekben, technológiákon voltak a fiúk "egzotikus háttérrel". :)

Tehát Mustafar szerinted nem egy természetes helyszín?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Tehát Mustafar szerinted nem egy természetes helyszín?

A párbajnak csak egy része folyik épületen kívül, és az is többnyire építmények, platformok vagy droidok tetején, gondolom így értette. Ami abszolút 100%-ban a természet lágy ölén folyik, az tényleg csak az Ep1-es tatooinei Qui-Gon vs. Darth Maul, és az Ep7-es Rey vs. Kylo Ren.

Ha olyanra gondolunk, ami szabad ég alatt is folyik, akkor azért van még több is a filmekből, pl. az Ep3-as Obi-Wan vs. Grievous, az Ep5-ös Luke vs. Vader, vagy akár az általad említett mustafari párbaj is.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Miért? Láthattuk, hogy a rohamosztagosok itt már kaptak képzést fénykard ellen is.

Mint ahogy azt is láttuk, hogy Finn nem épp a legjobb a közelharc terén, hiszen egy sima rohamosztagos lenyomta. Ha Finn felvette a versenyt Kyloval, akkor az a rohamosztagos le is nyomta volna?

Persze értem én hogy Chewbacca akkor már meglőtte őt, de számomra a Finn elleni akciója akkor is csalódást keltő volt. Ha valaki alulmarad egy másik (akár képzetlen) erőhasználóval szemben belefér, de egy ex-rohamosztagost (aki nem is a legjobb) azért illett volna legyőzni, újabb sérülés szerzése nélkül, és kicsit rövidebb idő alatt.

pb69

A kard illett volna a Vader maszk mellé... :D

Szerkesztve: - Jar-Jar Binks
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Finn-nel egyértelműen játszadozott, amíg Finn egy óvatlan pillanatban meg nem sebezte. Azután megunta a játékot és azonnal levágta az ex-fohamosztagost. Nincs itt semmi alázás Finn részéről. Azért nem halt meg az első két másodpercben, mert Kylo úgy tekintett rá, mint macska az egérre: egy nímandra, akivel lehet játszani. Rey-jel mellesleg ugyanez a helyzet. Kylo egészen a végééig csak játszik vele, Rey labdába sem rúg. Aztán, amikor kezd odafigyelni az Erőre, na, akkor tényezővé válik, csak Kylo ostoba és nem reagálja le ezt időben. Ezért sebzi meg. De Rey távolról sem alázza végig. Tulajdonképpen, az utolsó talán 1-2 percet leszámítva Kylo kénye-kedve szerint játszik Rey-jel.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem annyira egyértelmű, mint mondjuk Dookunál-mikor aláz.

Én Kylo szájába is adtam volna pár epés megjegyzést, hogy mindenkinek átjöjjön a fölénye.

Sokaknak nem egyértelmű ez és nem is csoda.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nekem elég annyi, hogy Rey folyamatosan hátrál, néha-néha egyenesen nyakába szedve a lábát menekül. Egy-két epés megjegyzés talán már túlontúl szájba rágós lett volna, sőt, szerintem Kylóhoz sem illet volna. Ez inkább Dooku sajátja volt.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Mint ahogy azt is láttuk, hogy Finn nem épp a legjobb a közelharc terén, hiszen egy sima rohamosztagos lenyomta. Ha Finn felvette a versenyt Kyloval, akkor az a rohamosztagos le is nyomta volna?

Finn esetében egyértelműen úgy tűnt, hogy a lőfegyveres képzettség dominált, a közelharcban nem volt túl jártas. Nem vette fel a versenyt Kylo-val, hisz egyszer megsebezte és ennyi, amúgy esélye se volt. Hiába szerez egy csapat egy gólt, ha aztán simán kikap mondjuk 5-1-re. A másik rohamosztagos se nyomta volna le, pláne nem egészségesen, de még az adott állapotában is max. valamivel nagyobb nehézséget okozott volna neki, mint Finn.

Persze értem én hogy Chewbacca akkor már meglőtte őt, de számomra a Finn elleni akciója akkor is csalódást keltő volt. Ha valaki alulmarad egy másik (akár képzetlen) erőhasználóval szemben belefér, de egy ex-rohamosztagost (aki nem is a legjobb) azért illett volna legyőzni, újabb sérülés szerzése nélkül, és kicsit rövidebb idő alatt.

Na de Kylo nagyon messze járt attól, hogy alulmaradjon, vagy akár csak megszoruljon Finn ellen. Most hogy mennyi idő alatt kellett volna győznie, meg milyen sérülések elszenvedése fér bele, ez szerintem felesleges variálás. Kylo összességében simán legyőzte Finn-t, még a súlyos sebesülése ellenére is.

Egy-két epés megjegyzés talán már túlontúl szájba rágós lett volna, sőt, szerintem Kylóhoz sem illet volna. Ez inkább Dooku sajátja volt.

Egyetértek. Mindenkinek megvan a saját stílusa, Kylo-hoz ez passzolt. Ráadásul furán festett volna, ha sérülten is úgy küzd, hogy közben szövegel.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nekem elég annyi, hogy Rey folyamatosan hátrál, néha-néha egyenesen nyakába szedve a lábát menekül. Egy-két epés megjegyzés talán már túlontúl szájba rágós lett volna, sőt, szerintem Kylóhoz sem illet volna. Ez inkább Dooku sajátja volt.

Lehet. De épp friss az élmény, újranéztem baráti társaságban eredeti hanggal, és hát ilyenkor a szabad kommentek csak úgy röpködnek..

Szóval aki a moziban Kylo maszkjának azonnali visszahúzását szerette volna, ;)

az most annyit engedett csak el, hogy; "persze...két vágásból le kellett volna nyomni Finn-t, az eddigi teljesítménye alapján".

Én ennek hatására zökkentem ki valamelyest a párbajból és gondolkoztam el.

Szerkesztve: - csoli1138
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Finn esetében egyértelműen úgy tűnt, hogy a lőfegyveres képzettség dominált, a közelharcban nem volt túl jártas. Nem vette fel a versenyt Kylo-val, hisz egyszer megsebezte és ennyi, amúgy esélye se volt. Hiába szerez egy csapat egy gólt, ha aztán simán kikap mondjuk 5-1-re. A másik rohamosztagos se nyomta volna le, pláne nem egészségesen, de még az adott állapotában is max. valamivel nagyobb nehézséget okozott volna neki, mint Finn.

Hát pont ez az. Nehogy már nehézséget, vagy nagyobb nehézséget okozzon Kylo számára egy sima, mezei rohamosztagos legyűrése. (Finn ráadásul még bevetésen sem volt) A másik rohamosztagos még nagyobb nehézséget okozott volna? Mondjuk mekkorát.... Nem csak megvágja, hanem le is vágja a karját? (nyilván ez sarkítás de akkor is)

Nekem pont ez volt a bajom a párbaj felépítésével. Nem volt összhangban azzal, amit addig megtudtunk Kylo képességeiről. Kylo végig olyan dolgokat csinált a film alatt, amit eddig egyik erőhasználótól sem láttunk. Percekre megállít egy lövedéket, csinál vmi trükköt amitől Rey elájul... ezek alapján én ( és szerintem nem csak én) azt gondoltam hogy tyűűű... ez a srác tud valamit. Ehhez képest a közelharc terén korábban már leszerepelt Finn megsebesíti, majd Rey lenyomja őt. Utóbbit elfogadom, mert Rey valószínűleg nagy jedi lesz, olyan akiben képzetlenül, koordinálatlanul is jobban áramlik az Erő mint ellenfelében, de Finn... Számomra az a jelenet hiteltelen volt. Bármit is akartak a készítők, jobban meg kellett volna alapozni.

A macska-egér játékkal kapcsolatban csak annyit, hogy ilyet Dooku is játszott Obi-val az Ep2-ben, de ott egy pillanatig sem volt benne a levegőben az, hogy Obi megsebzi majd Dookut, pedig ő képzett Jedi volt. Ez a teória ráadásul azért is bűzlik, mert sebesülten az ember nem akar ilyesmit tenni. Láthattuk hogy hergelte magát harc közben. Gyorsan le akarta ezt tudni, csak nem ment neki. És ezt én továbbra is író bakinak érzem, de elfogadom ha valaki nem így érzi.

Abban egyetértek, hogy valami sántít, mert tényleg szuper képességeket mutatott Kylo végig, de végülis magad is megjegyzed, hogy Kylo sérült. Annak nem tudható be, hogy nem muzsikál maximálisan?

Testlövése van abból a fegyverből, ami másokat 20 méterre repítve ölt meg.. :hmm:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Finn a kánon szerint kifejezetten jó közelharcban, annyira hogy a legjobbak közt tartják számon. Az hogy a Takonadán nem teljesit maximálisan annak is betudható, hogy az ellenfelét ismeri, együtt képezték őket. Így érzelmileg kicsit instabil lehet itt, mig Kylo-nál túl nagy erkölcsi dilemmát nem adhat hogy akkor most teljes erőből nekimenjen a sötét lovagnak vagy sem. Az hogy Finn és a takonadai támadója ismerik egymást a filmből is egyértelmű hisz a rohamosztagos arcól felismeri Finnt és mondja neki hogy áruló.

Itt egy kánon kép Finnről edzés közben. Az a vörös hajú csávó a háttérben az aki nekimegy a Takonadán.

Nines.png

Kylo szerintem hasonlóan áll Finnhez mint Vader Luke-hoz az ep.5-ben. Nem tekint rá komoly ellenfélként ezért játszik vele. Csak mig Vader ezt amiatt tette mert eleve nem is akarta megölni Luke-ot, addig Kylo nekem úgy tűnik hogy kicsit kinozni akarja Finn-t. Csak elég megnézni ahogy szépen lassan belemeriti a vállába a kard keresztvasát. Ha egy vágással megöli Finnt, akkor túl hamar vége lesz Finn szenvedésének. Aztán mikor kap egy találatot begurul és gyorsan lerendezi.

Ehhez még annyit, hogy mig Finn tanulta a közelharcot, addig Kylo valoszinüleg jó ideje nem vivott senkivel. Ha fénykardot rántott akkor tehetetlen embereket mészárolt. Az elbizakodottságának, a pökhendiségének és a gyomrába lőtt óriási sebnek hála kapott egy vágást... ha ez írói hiba én megeszem a kalapom.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ráadásul Finnt és a többi rohamosztagost eleve fénykard elleni párbajra képezték ki, mert volt rá esély, hogy összefutnak Luke-kal. Szóval Finn azért messze nem egy mezei rohamosztagos.

Mindemellett, Finn a Takodanán fog először fénykardot, és ha logikusan belegondoltok, akkor rájöhettek, hogy azzal nem úgy kell harcolni, mint a villámló bottal. Ő egy addig ismeretlen fegyvert forgatott, míg Nines egy olyan fegyvert, amivel egész életében gyakorolt. Szóval mindezt hozzáadva még ahhoz, amit Bomarr írt, nem csoda, hogy kissé alul maradt. Kyloval szemben már kicsivel tapasztaltabb volt, de ugyanúgy annyi esélye volt Kylo ellen, mint csótánynak egy nyolcvan kilós ember ránehezedő bakancsa ellen. Hülyeség azt gondolni, hogy Kylo bénázott, vagy Finn volt ügyes. Kylo hagyta, játszott vele, aztán "elbizakodottságának, a pökhendiségének és a gyomrába lőtt óriási sebnek hála kapott egy vágást." Amúgy, ennyi erővel Vader is egy amatőr balfék, hiszen egy képzetlen nyikhaj (Finnhez képest Luke nagyon nem volt jártas a párbajokban), azaz Luke többször is fölébe került, egyszer pedig ugyanúgy karon vágta - és itt akár párhuzamot is felfedezhetünk, mert Vader a Bespinen azután zárta le nagyon gyorsan egy jól irányzott vágással a párbajt, hogy Luke megsebezte. Ráadásul ahogy itt Kylo, ott Vader vétett egy hibát.

Összességében, Finnek annyi esélye sem volt Kylóval szemben, amennyinek Luke-nak Vaderrel szemben, pedig Luke-nak sem volt sok sansza legyőzni az apját Cloud City mélyén. Ez egyértelmű a film alapján. Ha Kylo akarta volna, gyorsabban megöli Finnt, mint ahogy Obi-Wan levágta az első droidot a Kereskedelmi Szövetség hajóján. :) De nem akarta, mert egy gonosz g*ci, aki játszadozott Finn-nel, meg akarta büntetni az árulásáért, amiért több ízben is kicseszett vele (megszöktette Poe-t, elvitte BB-8-et az Ellenálláshoz, odavezette az ellenségeit a Csillagpusztítóra, szabotálta azt). Abszolút beleillik Kylo profiljába. Egy szadista rohadék, aki előszeretettel okoz fájdalmat annak, aki kicseszik vele. Ettől még nem lett gyenge. Ő a domináns a párbajokban, amíg Rey Erőre nem kap. Finn-nel szemben abszolút végig.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ráadásul Finnt és a többi rohamosztagost eleve fénykard elleni párbajra képezték ki, mert volt rá esély, hogy összefutnak Luke-kal. Szóval Finn azért messze nem egy mezei rohamosztagos.

Mindemellett, Finn a Takodanán fog először fénykardot, és ha logikusan belegondoltok, akkor rájöhettek, hogy azzal nem úgy kell harcolni, mint a villámló bottal. Ő egy addig ismeretlen fegyvert forgatott, míg Nines egy olyan fegyvert, amivel egész életében gyakorolt. Szóval mindezt hozzáadva még ahhoz, amit Bomarr írt, nem csoda, hogy kissé alul maradt. Kyloval szemben már kicsivel tapasztaltabb volt, de ugyanúgy annyi esélye volt Kylo ellen, mint csótánynak egy nyolcvan kilós ember ránehezedő bakancsa ellen. Hülyeség azt gondolni, hogy Kylo bénázott, vagy Finn volt ügyes. Kylo hagyta, játszott vele, aztán "elbizakodottságának, a pökhendiségének és a gyomrába lőtt óriási sebnek hála kapott egy vágást." Amúgy, ennyi erővel Vader is egy amatőr balfék, hiszen egy képzetlen nyikhaj (Finnhez képest Luke nagyon nem volt jártas a párbajokban), azaz Luke többször is fölébe került, egyszer pedig ugyanúgy karon vágta - és itt akár párhuzamot is felfedezhetünk, mert Vader a Bespinen azután zárta le nagyon gyorsan egy jól irányzott vágással a párbajt, hogy Luke megsebezte. Ráadásul ahogy itt Kylo, ott Vader vétett egy hibát.

Ezzel az érveléssel összességében két problémám van. Finnt Luke-hoz hasonlítod, ami teljesen értelmetlen mert bár Luke valóban elég képzetlen volt a közelharc terén, erőhasználó volt. Őt ebben a kérdésben maximum egy emberrel lehet összehasonlítani és az Rey.

A másik, hogy Vader ott egyáltalán nem akarta megölni, de eleinte még csak megsebezni sem legfeljebb lefegyverezni. Mikor pedig látta hogy ez nem fog menni támadás nélkül, levágta a karját. De kétségtelen Vader hibázott egy ponton, csak épp az ő motivációja érthető. Érthető miért nem adott bele 100%-ot kezdetben. Kylo motivációja számomra kevésbé. Ha akkora fájdalmai voltak mint ahogy mondjátok, akkor nem érzitek ellentmondásosnak a macska egér harc elméletet? Ha fájdalmak gyötrik szerintem épp az lett volna a logikus hogy olyan rövidre zárja a harcot amennyire csak tudja. És látszik is hogy próbálja ő, csak nem megy neki. Persze nézőpont kérdése hogy mit nevezünk sikernek hiszen végeredményben legyőzi Finnt, én csak azzal szemben vagyok kissé kritikus ahogy odáig eljutunk.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem, mert a fájdalom tüzelte. Ezért csapkodta magát, pontosabban, a sebét. Neki kellett az a fájdalom. Legyengíti, de ebből is látszik, hogy bomlott az elméje. Ne logikával akard már megmagyarázni ezt. Eleve, az ember nem logikus lény, nincs minden érzelemre és a tettre logikus magyarázat. Pláne akkor nem, ha az ember olyan hibbant, mint Kylo. Ő vágyik a fájdalomra, nem veszi figyelembe, hogy a sebe legyengíti, magasról tojik rá. Felette áll. Az ő elméjében az egy kis lövés, olyan, mint a Fekete lovag a Gyaloggaloppban, akinek már nem volt se keze, se lába, de feldobta, hogy kiegyezhetnek döntetlenben. :) A fájdalom, a bosszú, a szadizmus, ezek tüzelik, éltetik.

És épp ez az, ha Luke, az Erőhasználó nem volt ellenfele Vadernek (hogy meg akarja-e ölni vagy sem, az irreleváns, nem csak az egyik fél halálával végződhet egy párbaj, máshogy is le lehet győzni valakit, mint ahogy Vader nem is megölte Luke-ot, de ugye Tyranus is kétszer tette másképpen harcképtelenné Obi-Want), akkor egyáltalán hogyan merülhet fel, hogy egy nem Erőhasználó ellenfele egy képzett Erőhasználónak? Hogy lehet belemagyarázni, hogy béna és nem játszadozik. Pláne, hogy egyértelműen ő dominálja a párbajt.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hogy lehet belemagyarázni, hogy béna és nem játszadozik. Pláne, hogy egyértelműen ő dominálja a párbajt.

Épp ez az, hogy számomra ez nem belemagyarázás. Ezt nevezem készítői hibának. A párbaj során az erőviszonyok felborultak, és nem úgy alakultak ahogy a párbaj előtti 90 perc alapján elvárható lett volna. Finn aki életében másodjára fogott fénykardot, (ami annyira speciális fegyver, hogy már a használata is problémát kellett volna hogy okozzon) hirtelen képessé vált arra, hogy sikeresen védekezzen. Holott Kylo képességei az egész film alatt jóval félelmetesebbnek voltak beállítva.

"hogy meg akarja-e ölni vagy sem, az irreleváns"

Marhára nem az.

"egyáltalán hogyan merülhet fel, hogy egy nem Erőhasználó ellenfele egy képzett Erőhasználónak?"

Hát pont ez az. Hogy nem szabadna annak lennie, még olyan szinten sem, hogy sikeresen védekezzen huzamosabb időn keresztül.

Ez olyan mintha Obi csak nehezen bírt volna el Grievous testőreivel az Ep3 elején a hajón. (és tegyük hozzá hogy Finn nincs azon a szinten mint egy bodyguard)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ha akkora fájdalmai voltak mint ahogy mondjátok, akkor nem érzitek ellentmondásosnak a macska egér harc elméletet?

Miért szerinted nincsenek komoly fájdalmai? Akkor minek mutatja meg a kamera hogy Kylo vérzik ha nem azért, hogy magyarázza az erőviszonyokat? A sebére még az ütlegelés is felhivja a figyelmet, de te azt mondod hogy nincs komoly hatása a teljesítményére? Ez eléggé ellentmond annak amit a film mutat.

És csak azért mert erős fájdalmai vannak miért ne akarná megkinozni Finn-t? Miért akarná gyorsan lezárni? Az, hogy szenved még eggyel több indok hogy másnak is szenvedést okozzon és ne csak a gyors halált. Viszont ha nem akarja azonnal kivégezni akkor vissza kell egy kicsit fogja magát.

Én itt készitői helyett nézői hibát érzek. A film elég egyértelmüen magyarázza a helyzetet. Szerintem. Arról nem is beszélve, hogy a TCW-ben is számtalanszor volt, hogy egy Erőhasználó ellen egy normál képzett harcos is tudott vivni. A kánon szerint az erőhasználók nem legyőzhetetlen félistenek. Pláne ha vivásról van szó.

És igen Dzséjtnek igaza van, a te logikád szerint a Vader-Luke párbajnak sincs értelme, hisz Vadernak fél pillanat alatt győznie kéne. Igenis van amikor ilyen vagy olyan okból, de a gonosz oldali erőhasználó nem maximális erőbedobással harcol. Ezt nem az ep.7 találta ki.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

És igen Dzséjtnek igaza van, a te logikád szerint a Vader-Luke párbajnak sincs értelme, hisz Vadernak fél pillanat alatt győznie kéne. Igenis van amikor ilyen vagy olyan okból, de a gonosz oldali erőhasználó nem maximális erőbedobással harcol. Ezt nem az ep.7 találta ki.

Könyörgöm hagyd már békén azt a szerencsétlen Vader-Luke párbajt. Ott két erőhasználó küzd egymással, és nem mellékesen apa és fia. Totál más tészta. Vader sosem küzdött teljes erőbedobással Luke ellen, még az Ep6-ban sem. Mindig megpróbálta maga mellé állítani, hogy ne keljen elpusztítani. Az párbaj teljesen más tészta.

Itt Finn egy tapasztalatlan rohamosztagos és Kylo egy sebesült de feltehetően, (bár nem biztosan) nagy erővel rendelkező erőhasználó Ren lovag küzd egymással. Itt a hangsúly azon van hogy Küzd. Mert Finn harcra kényszeríti őt. Igen Kylo dominál ez tény, és igen végül le is győzi őt ez is tény. Csakhogy számomra csalódást keltően sokat küzd míg eljut odáig hogy győzzön.

A macska-egér játékra pedig nem sok képi jel utal. Leszámítva hogy Kylo nem támad Finnre mikor az a földön van, de ez max Fair play nem macska-egér. Ezt leszámítva Kylo szinte végig támad.

Vader és Luke (ha már felemlegetted) játszik olyat. Illetve inkább csak Vader. Valamint Dooku is előszeretettel alkalmazza. De ezekben a szitukban mindig egyértelmű hogy ők vannak felül. Valamint verbálisan is utalgatnak rá bőven.

Szerkesztve: - Jar-Jar Binks
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Könyörgöm hagyd már békén azt a szerencsétlen Vader-Luke párbajt. Ott két erőhasználó küzd egymással, és nem mellékesen apa és fia.

Luke erőhasználata odáig terjed, hogy köveket tud mozgatni. Ha nagyon koncentrál. De itt ez édesmindegy, mert ha épp fénykardpárbaj van akkor kis tárgyakkal se tud mit kezdeni. Amikor Vader elkezd felé tárgyakat dobálni akkor össze-vissza csapkod. Ez lenne az a nagy Erőtudás ami miatt összehasonlithatatlan lesz a kettő? Vagy csak azért nem akarod összehasonlitani mert borul az elméleted?

Nincs semmiféle más tészta: Luke sose kardozott még, Erőhasználata borzasztó. Életében most viv először. Vadernek kikéne kapnia a kezéből a párbaj elején a kardot, behajitani a srácot a szénfagyasztóba aztán csókolom. Mert igen ennyire óriási a tudásbeli különbség. A saját érveid szerint tetszik vagy sem ennek a párbajnak sincs értelme.

Luke-ot átjárja az Erő. Épp úgy mint Rey esetében. Egyikőjük sem tanult, vagy tapasztalt, de mindkettőjük erőérzékeny, ráadásul Luke annak a Jedinek a fia akinek a vére a legtöbb midi chloriant tartalmazza. Ezért tudja Luke is és Rey (csak épp Rey ellenfele kevésbé profi mint Vader) is felvenni a versenyt az ellenfelével. És ezért nem érdemes összehasonlítani a Luke és Finn esetét.

Vader pedig - mint ahogy azt már párszor leírtam - nem szándékozik legyalázni a fiát. Teszteli, felméri a képességeit, és megpróbálja átcsábítani, hogy elkerülje a fia meggyilkolását. Értékelem hogy aggódsz az elméletemért de beláthatod hogy nincs veszélyben. A két párbaj összehasonlítása értelmetlen. A családi kapcsolatok, a résztvevők képességei, motivációi... minden teljesen más.

Szerkesztve: - Jar-Jar Binks
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1. Kylo szerintem egyetlen komolyabb trükköt mutat a filmben, ez pedig a "dermesztés". Ezt eljátssza egy lövedékkel, ill. Rey-jel is, de ennyi. Erről amúgy nem tudjuk, mennyire nagy dolog, csak azt, hogy eddig még nem láttunk ilyet. Ettől függetlenül lehet egy olyan húzás is, amihez nem kell olyan mélyreható Erőérzékenység vagy -ismeret, egyszerűen csak egy újszerű dolog, amit mondjuk a Ren lovagok vagy Snoke tud. Amúgy Kylo jó eséllyel elég Erőérzékeny, elvégre mégiscsak Skywalker, meg beadja ezt a trükköt, csak ez még nem olyan tuti, hogy erre ennyire alapozzunk.

2. Engem inkább az lepett meg, hogy Finn elvileg nagyon jó közelharcban, a filmben több jel is mást mutatott, de belefér. Nem arról van szó, hogy fénykarddal annyira más harcolni, hogy egy amúgy rendkívül ügyes és képzett harcos semmire nem megy vele (erre amúgy több ellenpéldát is láttunk pl. a TCW-ban), hanem arról, hogy azért nehezebb valamivel. Azaz (az ezek szerint) a közelharcban képzett és járatos Finn képes egész jól elboldogulni a fénykarddal, nem egy amatőr, de annyira azért nem pro vele, mint a jól megszokott "durunggal", így a másik rohamosztagos lenyomja, ennyi.

3. Kylo sérülését sokan elismerik, de mintha utána rögtön túl is lépnének rajta, mintha nem is lenne. Nem megcsípte egy szúnyog vagy beverte a lábujját a küszöbben, hanem oldalba lőtték egy olyan fegyverrel, ami másokat (páncélos rohamosztagosokat) telibe találva méterekkel repített hátrébb. Ráadásul mentálisan se lehetett a topon, hisz élete alighanem legnagyobb döntését és traumáját élte át. Hiába gonosz és próbál minél jobban sith lenni, azért egy ilyen eseménysor simán megviselheti.

4. Továbbra se értem a nagy problémát, hiszen Kylo simán legyőzi Finn-t. Utóbbi képes rajta egy vágást ejteni, ezt mindenki a maga mércéjével értékelheti, de szerintem nem komoly. Megint csak azt tudom mondani, hogy egy focimeccsen se szoktak azon problémázni, hogy a jobb csapat csak 5-1-re nyer, de hát gólt kaptak. A sérült Kylo képtelen volt a tudása legjavát nyújtani, ami koncentrációban is nagyban hátráltatta. Amúgy se vehette túlságosan komolyan a Finn elleni párbajt, ahogyan az a sötét oldal szolgáinál már csak lenni szokott. Így aztán egy óvatlan pillanatban beszedett egyet, amire válaszul rögtön kis híján hosszában kettévágta ellenfelét. Én ebben nem látok problémát.

5. A Finn-Kylo párbajt Vader és Luke esetével szerintem se szerencsés összehasonlítani. Hiába volt nagyon képzelten Luke, mégiscsak nagyon Erőérzékeny volt, ami a tudta nélkül is segíthette néhol. Mi azt láttuk, hogy tök béna, de bármikor "megvezethette a kezét" pár pillanatra az Erő, cselekedhetett hirtelen jót ösztönből, ami azért különbség. Szóval ott is ég és föld volt a különbség a párbajozók kvalitásai közt, de legalább a bennük rejlő potenciál, az "alapanyag" közt nem volt akkora különbség.

Emellett tényleg sokat számít, hogy Vader nem akarta őt megölni. A macskáknál se mindegy, hogy épp a pár perc múlva terítékre kerülő zsákmánnyal, vagy a külykeikkel játszanak, hiába csak játék mindkettő. Kylo úgy lehetett vele, hogy ellesz Finn-nel egy darabig, addig se kell sérülten maximumra járatni és megerőltetni magát, de ha úgy alakul, nem gond, ha bevisz egy halálos sebet. Vader ezzel szemben nyilván egyáltalán nem akarta megölni vagy halálosan megsebezni Luke-ot. Akiről ráadásul tudta, hogy a saját fia, ami azért mentálisan megint nem egy elhanyagolható szempont.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Minden amit írtál, (nem akarom megjeleníteni itt az egészet)

Nekem úgy tűnik a 4. pont az amit kissé másképpen látunk, de ez elég szubjektív dolog, így úgy érzem nincs értelme erre több szót fecsérelni. Elfogadom az érvelésed, mert korrekt, de én másképpen érzem... :peace:

Szerkesztve: - Jar-Jar Binks
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Egyezett meg a fene, számít az, csak valaki nem fogadja el. :) És nézd már, ott van az, amit én is felhoztam. Vader csak addig játszadozott Luke-kal, amíg az meg nem sebezte, aztán harminc másodperccel később legyőzte (nem megölte, legyőzte - nem kell megölni valakit, hogy le akard győzni, ezt jól lenne megérteni...), ahogy Kylo Finnt. Játszott vele, Finn megsebezte, öt másodperccel később levágta. Ugyanaz. Csak hát "Vader nem akarta megölni Luke-ot"... :roll:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 1 hónappal később...

Régen sokat vitáztunk Luke kardjának "gyűrűjéről". Ugye emlékszel Dzséjt? ;) Nos, az csak abban a jelenetben tűnik fel, később már nem. Talán hiba? :hmm:

Arra gondolsz, hogy a gyűrű alatt is kikéklik a penge?

Jó kérdés.. Annyi szent, hogy a legtöbb kameraállásból ez nem is látszhat. (az ottani formák miatt. ha egy kicsit más szögben tartják, már takarja is a markolat ezt a részt.)

Viszont ez a kameraállás "állást foglalt". Nem akadok fenn rajta, de a magam részéről elhibázott megvalósításnak tartom.

Pörgették azért eleget ezt a kardot az előző két trilógiában és azt kell mondjam; nem ilyen volt.

Szerkesztve: - csoli1138
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csak ebben az a bibi, hogy van egy vágás Kylo -ra ugye amikor mondja, hogy a fénykard hozzá tartozik, majd visszaváltunk Finn -re de akkor már nincs ott a "gyűrű". :) Ezt rendesen benézték.

Egy perctől nézd.

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.