Ugrás a kommentre

Snoke


Yoda József

Ajánlott hozzászólás

Palpatine ugye azt mondja, hogy Plagius elmondta a tanítványának, hogy miképpen győzte le a halált, majd később ezzel szemben kijelenti, hogy a halál felett mindeddig egy valaki aratott csak diadalt. Egyrészről azt egy szóval sem állította, hogy ő volt az a tanítvány (bár tény, hogy ahogy mondja, az erre enged következtetni), de az átállás utáni mondat alapján Plagi nem mondta el a titkot senkinek. Ergo bárki ölte is meg, nem tudhatta leellenőrizni, hogy most Plagi tényleg meghalt, vagy fogja használni a tudást, amire szert tett.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A VIII -ban lesz kibontva ő is és mind az mire képes, mik a valódi céljai.

Inkább a 9. részre várom. Rey és Snoke "leleplezése" sok lenne egy epizódra. Vagy fordítva, előbb tudunk meg többet Snoke-ról és Rey marad a 9-re, de ezt tartok a kevésbé valószínűnek.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Palpatine ugye azt mondja, hogy Plagius elmondta a tanítványának, hogy miképpen győzte le a halált, majd később ezzel szemben kijelenti, hogy a halál felett mindeddig egy valaki aratott csak diadalt. Egyrészről azt egy szóval sem állította, hogy ő volt az a tanítvány (bár tény, hogy ahogy mondja, az erre enged következtetni), de az átállás utáni mondat alapján Plagi nem mondta el a titkot senkinek. Ergo bárki ölte is meg, nem tudhatta leellenőrizni, hogy most Plagi tényleg meghalt, vagy fogja használni a tudást, amire szert tett.

Tekintve, hogy a Ro2 már akkor életben volt, így Plagueis utolsó és akkor épp egyetlen tanítványának kellett megölnie (vagy megpróbálkoznia ezzel). Ha ez nem Sidious volt, akkor neki korábban kellett volna Plagueis tanítványának lennie, ami nem stimmel, mert akkor kettejük közül valakinek meg kellett volna halnia, amikor feltűnt az a bizonyos 3., aki elkövette a merényletet. Vagy most már az se kánon, hogy Plagueis Sidious mestere volt?

 

Valóban azt mondja az öreg, hogy Plagueis tudta a halál legyőzésének titkát. Viszont a dumájának többi részével ellentétben (amik emiatt szerintem igazak is lehettek), ezzel kapcsolatban később már ellentmondásba is keveredik, amikor Anakin-nal együtt akarja megtalálni a titok nyitját, azaz valójában nem tudja. Ebből nekem úgy tűnik, hogy Sidious ebben biztosan kamuzott, ő nem birtokolta ezt a képességet. Az, hogy Plagueis-szel mi a helyzet, az kérdéses.

Vajon megölte volna Sidious a mesterét, ha tud annak ezen csodálatos képességéről, de neki még nem adta át a titkot? Egyáltalán van értelme megpróbálni megölni valakit, aki elvileg le tudja győzni a halált? Elég biztosan állítja, hogy Plagueis képtelen volt megmenteni saját magát, merné ezt tenni, ha a mestere tényleg akkora spíler volt ebben? Vagy egyáltalán mit takar pontosan ez a képesség?

 

Meg amúgy az az operás jelenet azért is hátborzongatóan zseniális, mert pár dolog hirtelen összeáll az emberben. Lehet, hogy Plagueis mégse tudott az Erővel életet teremteni, vagy ha igen, akkor se ő Anakin "apja", de mennyivel tisztább és ütősebb lenne, ha mégis. Lehet, hogy nem Sidious volt Plagueis tanítványa, vagy ha igen, akkor nem sikerült megölnie, de megint csak mennyivel bizarrabb, ha mégis. Én nem örülnék neki, ha azt a jelenetet utólag teljesen kiherélnék és kiderülne, hogy Sidious csak és csupán Anakin-t akarta manipulálni és kamu volt az egész.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A Sithek bosszúja könyvváltozata kánon, igaz? Mert akkor Plagueis volt Palpatine mestere, az 100%

 

Idézet a könyvből:

-Anakin, ez nem csupán mítosz.

A fiatal Jedi nagyot nyelt.

-Darth Plagueis valóságos volt.

Anakintól csak erőtlen suttogásra tellett:

-Valóságos?

-Darth Plagueis volt a mesterem. Ő mutatta meg nekem az utat a saját hatalmához, mielőtt megöltem őt.

 

De a starwars.com szerint is ő volt a mestere, akit végül megölt.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A könyv elvileg már nem canon, sajnos.

 

Viszont szerintem nem kérdés, hogy Plagueis tanítványa Palpi volt. Ez már teljesen benne van a köztudatban, nem hiszem, hogy változtatnának rajta (mégha direkt módon nem is mondták ki a filmben, hogy Sidious lett volna Plagueis tanítványa).

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A könyv elvileg már nem canon, sajnos.

 

Viszont szerintem nem kérdés, hogy Plagueis tanítványa Palpi volt. Ez már teljesen benne van a köztudatban, nem hiszem, hogy változtatnának rajta (mégha direkt módon nem is mondták ki a filmben, hogy Sidious lett volna Plagueis tanítványa).

De mi van akkor, ha Palpatine egy ősi Sith-ről beszél Anakinnek, hogy befűzze? Így akár úgy is vissza lehetne nyúlni Plagueishez, hogy nem lépnek át Palpatine-on, mert mondjuk már évezredek óta szunnyadt az öreg egy ősi Sith templomban.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Persze, ez lehetséges, de az EP3-ban sokkal nagyobbat ütött a jelenet azzal a tudattal, hogy magáról beszélt, mint tanítvány. Ha utólag ezen változtatnának, nálam az operás jelenet értékéből vonná le.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Palpatine ugye azt mondja, hogy Plagius elmondta a tanítványának, hogy miképpen győzte le a halált, majd később ezzel szemben kijelenti, hogy a halál felett mindeddig egy valaki aratott csak diadalt. Egyrészről azt egy szóval sem állította, hogy ő volt az a tanítvány (bár tény, hogy ahogy mondja, az erre enged következtetni), de az átállás utáni mondat alapján Plagi nem mondta el a titkot senkinek. Ergo bárki ölte is meg, nem tudhatta leellenőrizni, hogy most Plagi tényleg meghalt, vagy fogja használni a tudást, amire szert tett.

 

Nekem ahogy ott beszél Palpatine abból nagyon az jön le, hogy ő volt az a bizonyos tanítvány. Olyan gúnyosan, kissé elmosolyodva mondja azt, hogy 'mindenkit megtudott menteni, csak saját magát nem'... ennek az adja az erejét, hogy saját magáról beszél, aki legyőzte a nálánál erősebb mesterét (az meg egyértelmű, hogy ő nem volt birtokában ennek a tudásnak, lehet nem is volt képes elsajátítani) kicsit kárörvendően és egyben dicsekedve, ez olyan igazi sith viselkedés lenne és illik a karakterhez.

Az meg, hogy meghalt Plagueis addig oké, hogy Palpatine megölte abban a fizikai valójában amiben ismerte, de lehet a bölcs mester rájött valami olyan praktikára, amivel vissza tud térni a halál után (ez lenne Snoke) nem úgy, mint az erőszellemek, hanem valami sith módon és azt, hogy ezt a módot nem ismerte Palpatine, aki a VI. rész végén meghalt, ez az én szememben nem vonna le semmit a nimbuszából, ezzel együtt egy igen érdekes fő gonoszt kapna az új trilógia. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Engem mindenképp frusztrálna a tudat, hogy a 6 rész során végig ott bóklászott valahol a háttérben Darth Plagueis, csak még épp nem volt olyan erős, hogy cselekedjen.

 

Ezzel én is pontosan így vagyok.

 

Sok mindent megkérdőjelezne ez a korábbi eseményeket illetően, ráadásul az eddig látott muunokak nem ilyen volt a fejszerkezete.

 

No meg a "pálca/fénykard válaszja a gazdáját" után egy újabb Harry Potter utóíze lenne Voldemort miatt.... szóval talán kihagyják ebből Plaguesist.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Sok mindent megkérdőjelezne ez a korábbi eseményeket illetően, ráadásul az eddig látott muunokak nem ilyen volt a fejszerkezete.

Állítólag az a motívum kikerült a kánonból, hogy Darth Plagueis muun lett volna. Mondjuk ez is olyan, hogy teljesen felesleges lenne ezt felborítani. Persze az a hologram bármi lehet, akár manipulált is, szóval Snoke akár Maz Kanata is lehet ennyi erővel. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az nem is kánon, hogy Plagueis muun volt ;)

 

 

Állítólag az a motívum kikerült a kánonból, hogy Darth Plagueis muun lett volna. Mondjuk ez is olyan, hogy teljesen felesleges lenne ezt felborítani.

 

 

És ez most akkor rendben van? :nana:

 

De ez csak egy dolog... ettől még nekem nem lesz elfogadhatóbb, hogy mit csinált az öreg 60 évig.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

No meg a "pálca/fénykard válaszja a gazdáját" után egy újabb Harry Potter utóíze lenne Voldemort miatt.... szóval talán kihagyják ebből Plaguesist.

 

De Voldemort nem is halt meg, így nem térhetett a halálból vissza. Ő csak legyengült. Ezzel szemben, Plagueis valóban meghalt volna, csak visszatért valamilyen Sith trükkel.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

És ez most akkor rendben van? :nana:

De ez csak egy dolog... ettől még nekem nem lesz elfogadhatóbb, hogy mit csinált az öreg 60 évig.

Nem mondtam, hogy ettől rendben lenne, csak arra reflektáltam, hogy az önmagában több szempontból se kizáró tényező, hogy Snoke hologramjén nem muun-t látunk. ;) De elég sokat írtam arról, hogy miért nem tetszene, ha Plagueis lenne, szóval szerintem ez egyértelmű. :)

 

De Voldemort nem is halt meg, így nem térhetett a halálból vissza. Ő csak legyengült. Ezzel szemben, Plagueis valóban meghalt volna, csak visszatért valamilyen Sith trükkel.

Hát azért Voldi-nál is az a szellemalakban bóklászás, mások tarkójába való beépülés, "újszülöttként" való megjelenése igencsak bizarr volt. Persze elvileg nem halt meg, de ez már inkább csak felfogás kérdése, mint az Erőszellemeknél. Azt meg egyelőre nem tudjuk, hogy amennyiben Plagueis = Snoke, akkor meghalt-e egyáltalán anno, ha igen, akkor "mennyire" és hogyan stb..

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Amúgy van itt még valami érdekes...

 

Most fellapoztam a Darth Plagueis könyvet (bár nem kánon, így olyan sokat nem számít)

 

Van egy érdekes részlet, a végén, azután pár perccel, hogy végzett Sidious Plagueissel:

 

"Sidious besétált a szalon közepére, és közelebbről is szemügyre vette Plagueist. Néhány másodperc múlva visszatért az ablakhoz, és elhúzta a függönyöket.

A lelke szárnyalt, de nem sokáig.

Valami beárnyékolta a diadalérzetét. Egy bizonytalan érzés... Mintha egy tudat lebegett volna valahol az Erőben. Egy teremtmény, aki sokkal nagyobb hatalmat birtokol, mint ő... Talán Plagueis nyúl felé a halál birodalmából, hogy zaklassa? Vagy ez csak a győzelemmel és a megdicsőüléssel együtt járó érzés?"

 

Mi van, ha az a tudat, ami lebegett az Erőben, Plagueis-é volt? És az a tudat valahogyan új testbe került? Mondjuk a Snoke testébe? Ezzel kanonizálni lehetne a könyvet is, így azt is, hogy eredetileg muun volt.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ezzel kanonizálni lehetne a könyvet is, így azt is, hogy eredetileg muun volt.

Miért akarnának kanonizálni egy olyan könyvet, amit nemrég kitaszítottak onnan? Vagy nem tudom pontosan, hogy a régi rendszerben milyen kánonszinten volt. Persze ettől még elképzelhető, amit írsz, de nekem nem jönne be.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Azzal kapcsolatban mit gondoltok, amit Han mondott Kylonak Snoke-ról? Ha megszerzi tőle (Kylotól), amit akar, eldobja. Vagy ez csak duma lehetett Han részéről? Úgy tűnt, mintha Hanék képben lennének Snoke-kal kapcsolatban, csak mi nézők tapogatózunk sötétben.

Fentiek első jele lehet, hogy kivetette a hálóját Reyre. Ha Rey valóban olyan erős, ahogy azt Kylo állította neki - ráadásul még képzetlen (nincs befolyás) -, akkor simán lecserélné a lányra? Persze utóbbi nem fog megtörténni, de megfordulhat Snoke fejében ez a lehetőség is.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem a kettő szabályára gondoltam, hanem inkább Han szavaira. Ha Snoke kap valaki mást, aki jobban a hasznára van, akkor Kylot eldobhatja, vagy ilyesmi.

Értem, de miért dobná el? A Sith-eknél alap volt, hogy ha új tanítványt akar az ember, akkor a másiktól meg kellett szabadulni (vagy ők szabadultak meg a mestertől...). A Renekről nem tudunk, hogy így működnének, szóval simán lehetne Rey és Kylo egymás mellett.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Lehet, hogy igaza van Han-nak, de valamiért én pont úgy érzem, hogy most teljesen más lehet a szitu. Sőt, én nagyon örülnék neki, ha Snoke-nak tényleg elengedhetetlen lenne Kylo, mert nélküle képtelen lenne elérni a célját. Sidious-nak megvoltak a tanítványai, de igazából egyik se számított neki.

Maul meghalt, kit érdekel, ott volt Dooku. Amikor Maul visszatért, akkor is lenyomta és kész. Dooku-t is lazán kinyíratta, mert Anakin-ra fájt a foga. Érte kockáztatott is némileg, de a tervei beteljesítéséhez még rá, a Kiválasztottra se volt szükség. Később Vader-ként szintén nem éreztem pótolhatatlannak.

 

Igazából Sidious-nak a kettős játszmája miatt kellett mindig egy tanítvány, aki valójában a sakkjátszmájában mindig csak a gyalog szerepét töltötte be. De amikor kellett, akkor a harcban és Erőben is megmutatta az öreg, hogy nem kell neki mankó, önmagában is megvan a kellő ereje bármihez. Snoke-nál tetszene, ha ő önmagában egyáltalán nem lenne képes arra, hogy érdemben cselekedjen (akár mert nem is "létezik" testileg vagy nagyon gyenge), ezért ragaszkodnia kellene a Ren-ekhez, közülük is leginkább a vezérhez Kylo-hoz.

 

Nekem elég beszédes, hogy Hux hiába mószerolja be Kylo-t, amikor az több szempontból is csúnyán felsül, Snoke látványosan ignorálja és bárminemű problémázás nélkül, felhőtlenül beszél a fiúval. Ugyanígy a végén Kylo újfent több téren kudarcot vall (egyedül Han megölésére lehet "büszke"), Snoke pedig be akarja fejezni a kiképzését, megint csak semmi elégedetlenség vagy problémázás nem érződik rajta.

Pedig Luke helyének kiderítése vagy Rey megfékezése kritikus volt az Első Rend, a Ren-ek és Snoke számára. Az, hogy ezek közül egyik se sikerült, pláne hogy Rey ráeszmélt az erejére és ő megtalálta Luke-ot, szinte bizonyosan Snoke tervének romba dőlését és a totális kudarcát vetíti előtérbe. Ezen a két momentumon már most érezhetően elbukott az egész, noha nyilván tekervényes út vezet majd még itt a végjátékhoz, de az előre borítékolható, hogy Luke-nak és Rey-nek döntő szerepe lesz a végső sikerben.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Igen, Snoke elég sok dolgot elnézett Kylo-nak, de még csak haragra sem gerjedt igazán, amikor beszámoltak neki a kudarc(ok)ról, ez furcsa volt nekem.

Hát mert Snoke=Plagueis, tehát ő teremtette Anakint, így ő Kylo dédapja, ezért elnéző vele :P

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Snoke -nál többször is azt érzem, hogy nem érdekli ez az egész Első Rend - Köztársaság dolog. Neki csak Luke feje kell.

Ezzel nem vagy egyedül. Nekem is az az érzésem, hogy Snoke számára az Első Rend egy fogyóeszköz. Még az sem zaklatta különösebben, hogy a Csillagpusztító hirtelen a napos oldalát mutatta a Galaxis felé. :) Szerintem ő úgy van vele, hogy hagyja ezeket a kis mitugrászokat játszani, amíg azok a céljait szolgálják. Az már viszont jó kérdés, hogy mik a céljai?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.