Ugrás a kommentre

Rey


Dzséjt

Ajánlott hozzászólás

A Filmtraileren feltettek pár kérdést, amit nem bírtam nem megválaszolni, s közben ugrott be ez az elmélet (átszerkesztettem, hogy passzoljon ide):

Nem a fénykard választotta Reyt és nem az küldött rá látomást, hanem az Erő. A fénykard csak tárolóedénye volt a kiberkristálynak, amely - mint azt tudjuk a TCW-ből és a Rebelsből - rezonál az Erővel. És itt jön az érdekes része: a Jedi ifjak és padawanok egy igen spirituális próbatétel folyamán szerzik meg a kiberkristályt, amiben nagy szerepet játszik az Erő ismerete és használata. Mind a TCW-ben, mind a Rebelsben a jelöltek víziók sorát élték át, legtöbbször a bennük lakó félelem elevenedett meg valamilyen formában, és láthattuk, hogy ezek a látomások nagyon élénkek. Ezra a templomból hasonlóan került át a Ghostra, mint Rey a Bespinre vagy a Jedik lemészárlásának helyszínére. Olyan volt, mintha ott lett volna. Sőt, még a zuhanás jelképe is megvan mindkettőnél.

Rey így tulajdonképpen a két sorozatban is látott próbán "vett részt", annyi különbséggel, hogy nem egy Jedi templomban jutott hozzá a kristályához, és az már eleve egy fénykard része volt. A fénykard pedig azért az ő kezébe ugrott bele, mert ő "érdemelte ki" a benne lévő kiberkristályt. Az az ő kristálya, ahogy a TCW-ben az ifjoncok, a Rebelsben pedig Ezra kapta meg a sajátját.

Tetszik ez a megközelítés!

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem a fénykard választotta Reyt és nem az küldött rá látomást, hanem az Erő.

Szép elmélet :) Ezt a nem a fénykard, hanem az Erő-dolgot pedzegettem már a fénykardpárbaj kapcsán, csak azóta még nem gondoltam így tovább :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Maz egy Bespini szeméttárolóban talált rá. Vagy valami ilyesmi. :) Nem tudom már ki volt aki megválaszolta. :D

Egy bespini találta meg az ipari részében a bolygónak. Hogy hogy került Mazhez, az továbbra is rejtély, bár én nem hiszem, hogy akármelyik film foglalkozna ezzel később. Persze semmi sem lehetetlen.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én úgy tudom, hogy eredetileg elmesélték volna a kard történetét. A flashback-ből kiderült volna hogy Maz a Ren lovagjaitól lopta el. Kylo mondja is a film végén hogy az a kard őt illeti. Ha ennyire kötődik Anakin régi dolgaihoz akkor logikusnak tűnik hogy korábban megtett mindent hogy meg is szerezze azokat. Ahogy a sisakot úgy a kardot is.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én úgy tudom, hogy eredetileg elmesélték volna a kard történetét. A flashback-ből kiderült volna hogy Maz a Ren lovagjaitól lopta el. Kylo mondja is a film végén hogy az a kard őt illeti. Ha ennyire kötődik Anakin régi dolgaihoz akkor logikusnak tűnik hogy korábban megtett mindent hogy meg is szerezze azokat. Ahogy a sisakot úgy a kardot is.

Igen, csakhogy ő Vader dolgaihoz kötődik, Anakint meg konkrétan tagadja. A kardot Anakin készítette, és bár egy picit használta Vaderként is, Sith-ként volt egy saját kardja. Logikusabb lenne, ha Kylo arra ácsingózna.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ez a kard irtotta ki a Jedi Templomban tartozkodó jediket és lemészárolt legalább egy fél tucat younglinget. Szerintem nem kell feltétlenül Anakint tisztelni hozzá, hogy egy sötét oldali erőhasználónak pláne egy Vader fannak sokat jelentsen. Kylo csak álmodhat egy olyan jedi vérfürdőről amit ez a kard lerendezett.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem egyrészt, ez sosem volt végső próba, hiszen az ifjak még padawan koruk előtt kerültek szembe ezzel a megmérettetéssel, nagyon fiatalon.

Másrészt, a fénykardkészítés a Rend bukása óta nem hagyományos mederben folyik. Már csak azért sem, mert a 66-os után a Jedik útjára lépők már jóval idősebbek és egyből padawanok lesznek egy mester mellett. Ezránál a próba azt a célt szolgálta, hogy alkalmas-e egyáltalán Jedinek - mindezt azután, hogy az Ereje robbanásszerűen nő és komolyan megkísértette a Sötét Oldal. Luke-nál a fénykardépítés szükségszerűség volt, hisz elvesztette az előzőt. Rey meg pont azt az elvesztetett használja most.

Az viszont lehet, hogy jelzés értékű, hogy Rey ragaszkodik ahhoz a bothoz, Luke-hoz is magával vitte. Lehet, hogy később tényleg leváltja valamiért a kardját egy kétpengéjűre, ami jobban passzol hozzá.

Egyik végső próba alatt az egy időszakot lezáró tesztet értettem a tanítványok életében (a kyber kristály megszerzése és a kard kreálása mérföldkő), nem a Jedivé válás ultimate végső próbáját. :) A kristály és a Jedi kötődésének megnyilvánulása kétlem, hogy csak egy érában jelen lévő dolog lenne. Éppen ezért, nem rossz a Skywalker-kard kristályának és Rey kapcsolatának elmélete, de remélem, a jövőben szert tesz majd egy saját, egyedi kardra a lány. Ahogy Luke, úgy Rey esetében is szimbolizálhatná a Skywalker-kard az előző generáció továbbvitelét a Jedik útján. Ehhez nem kell, hogy végig nála maradjon.

 

A duplapengés fénykard ötletét pedig már korábban is pártoltam, Rey-nek az lenne az igazi. A bottal való harcmodor ahhoz áll a legközelebb, ill. mi is megszoktuk már kicsit azzal a fegyverrel, ami a sajátja. szóval in- és out-universe is indokolt és ütős húzás lenne egy duplapengés fénykard.

A színe meg már egy más kérdés, nekem a kék és zöld kicsit már elcsépeltek. Lehetne valami új szín, ami a filmekben még nem volt. Netán olyan is, ami még a sorozatokban se. Persze ez már majdhogynem részletkérdés. :)

Emlékeim szerint, nem nagyon maradt "szabad" szín, ami a fénykardpengéket illeti. Talán csak a narancssárgát nem lőtték el. Máskülönben a már meglévő színek árnyalataival kell játszaniuk. A kék mellett talán a lilát tudnám elképzelni Rey-nél. Nem tudom, a 8-9. rész mennyire követi az OT nyomdokait, be mernek-e vállalni mást a klasszikus kardszíneken túl.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ez a kard irtotta ki a Jedi Templomban tartozkodó jediket és lemészárolt legalább egy fél tucat younglinget. Szerintem nem kell feltétlenül Anakint tisztelni hozzá, hogy egy sötét oldali erőhasználónak pláne egy Vader fannak sokat jelentsen. Kylo csak álmodhat egy olyan jedi vérfürdőről amit ez a kard lerendezett.

Jó, de ezt honnan tudja? Vadert csak a vörös fénykardjával látták. ;) Luke meg nem mesélhetett a vérfürdőről, sőt, igazából senki sem...

 

Vagy őt is hívta az Erő a kardhoz egy látomáson keresztül? Azt furcsállnám, de talán megmagyarázná, hogy hogy bukkant rá.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hihetetlen, de pont ma reggel gondolkodtam ugyanezen, hogy a Rey témát hallgatva esetleg elrejthetett benne Williams némi utalást a származására. Nekem azért jutott eszembe, mert igen erőteljes a kapocs az Erő motívummal. Beidézett részek közül a Vader témát inkább érzem megalapozottnak, mint a Yodát, utóbbi szerintem valóban csak egybeesés.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Jake, köszi, ez nagyon nagy ötlet! Ez is azt mutatná, mennyivel több van ebben a filmben is a felszínen túl. :) Bár nekem igazán meggyőző egyedül az Erő-téma hasonlósága volt, ami szinte ugyanazokból a hangokból építkezik, ráadásul kellően megalapozott is a filmet látva. A többi (Vader és Yoda témája) már lehet véletlen egybeesés is, mert távolabbinak érzem a hangzásbeli összecsengést - persze lehet, hogy azért, mert ez egy titkos utalás még. De ezzel együtt jó kis videó. :)

Szerkesztve: - Pildi
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én arra gondoltam a Rend feltámasztásával kapcsolatban, hogy talán az Erő akarta úgy, hogy ne Luke tegye ezt meg. Neki az volt a kiszabott feladata, hogy visszahozza a Kiválasztottat a jó oldalra, hogy Az beteljesítse a próféciát, elpusztítva a Sitheket. A új Jedi Rend felépítése viszont egy új Skywalker, Rey dolga lesz. Azért lenne jó, ha ezt a koncepciót követnék az alkotók, mert így szépen egybe lehetne fűzni a 3 trilógiát, adva egy közös témát a sagának: miszerint minden Skywalkernek valamilyen fontos feladatot szánt az Erő, amit végre kell hajtania.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Rey "Skywalkerségére" már én is gondoltam, a zene kapcsán, sőt írtam is, de már gőzöm sincs hogy hol.

Sok minden szól emelett, örülnék, ha ide lyukadnának ki!

Szerkesztve: - csoli1138
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Reyt sem képezték, ez igaz, de őt eldugták az isten háta mögé, ahol senki sem talált rá, amíg elő nem bújt magától.

Neki meg is mondták, hogy maradjon szépen ott és várja a családját. Ott tartották magyarán mondva. :D Ennyi is elég volt hozzá... De láthatjuk is, hogy a film közepéig vissza is akar menni a Jakku -ra, nem akar részt venni ebben. Kylo ekkora kapja el.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Reyt sem képezték, ez igaz, de őt eldugták az isten háta mögé, ahol senki sem talált rá, amíg elő nem bújt magától.

Tudtommal ez még egyáltalán nem biztos. :)

 

Az nagyon durva amúgy, hogy mennyire vissza akar menni a Jakku-ra és mennyire bízni akar a szülei (gondolom rájuk gondolt) visszatérésében. Csak akar bízni, de valójában nem bízik, hiszen Maz ezt említi is neki és gondolom nem csak egy pszichés trükk akart lenni.

Viszont rendkívül érdekes, hogy Rey eredetileg nem csupán a fénykardot nem akarta, de nem akart Han-nal tartani és Luke-ot keresgélni se, csak visszamenni a Jakku-ra. Ez még a látomás után is így volt. Beszélt Maz-zal, de rögtön az se hatotta meg, viszont már nem biztos, hogy annyira a Jakku-ra akart menni. Majd jött a sok kavarodás, amikben már ösztönösen kiismerte az Erőérzékenységét. Ezt követően pedig már eszébe se jutott a Jakku-ra menni, hanem egyből Luke-hoz vette az irányt.

Maz beszéde amúgy nagyon érdekes volt. Szerinte akiket Rey vár, már egész biztosan nem térnek vissza a Jakku-ra, ebből szerintem az következik, hogy a közeli rokonai meghaltak vagy örökre meg akartak válni tőle valamiért. Viszont jön az, hogy valaki még visszatérhet, méghozzá Luke. Meg hogy nem a múltja, hanem a jövője miatt kellene megkeresnie Luke-ot...

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Tudtommal ez még egyáltalán nem biztos. :)

 

Az nagyon durva amúgy, hogy mennyire vissza akar menni a Jakku-ra és mennyire bízni akar a szülei (gondolom rájuk gondolt) visszatérésében. Csak akar bízni, de valójában nem bízik, hiszen Maz ezt említi is neki és gondolom nem csak egy pszichés trükk akart lenni.

Viszont rendkívül érdekes, hogy Rey eredetileg nem csupán a fénykardot nem akarta, de nem akart Han-nal tartani és Luke-ot keresgélni se, csak visszamenni a Jakku-ra. Ez még a látomás után is így volt. Beszélt Maz-zal, de rögtön az se hatotta meg, viszont már nem biztos, hogy annyira a Jakku-ra akart menni. Majd jött a sok kavarodás, amikben már ösztönösen kiismerte az Erőérzékenységét. Ezt követően pedig már eszébe se jutott a Jakku-ra menni, hanem egyből Luke-hoz vette az irányt.

Maz beszéde amúgy nagyon érdekes volt. Szerinte akiket Rey vár, már egész biztosan nem térnek vissza a Jakku-ra, ebből szerintem az következik, hogy a közeli rokonai meghaltak vagy örökre meg akartak válni tőle valamiért. Viszont jön az, hogy valaki még visszatérhet, méghozzá Luke. Meg hogy nem a múltja, hanem a jövője miatt kellene megkeresnie Luke-ot...

Hát lehet, hogy valamelyest elkezdődött a kiképzése, de nagyon komolyan nem folyhattak bele a témába, hiszen Rey a film előtti történésekig nem tudja, hogy Erőérzékeny (pedig elég idős volt már ahhoz, hogy legyenek arról a korról emlékei). Tudatosan nem használja az Erőt, stb, stb.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én se mondom, hogy biztos képezték, de lennének erre utaló jelek. Azért ez a szélsebes tanulási görbe már egy Skywalker-hez (vagy bárkihez) képest is nagyon durva. Nem tudom, hogy mikortól és meddig, ill. milyen tanítást kaphatott, ha kapott egyáltalán, de nem tartom kizártnak, hogy ez könnyen a feledés homályába merült nála a jakku-i létben. Pláne ha úgy és azzal a céllal vitték oda, hogy ez minél nagyobb eséllyel meg is történjen.

 

Abban viszont egyre biztosabb vagyok, hogy sokan ismerték, még ha (felnőttként már) nem is feltétlenül tudták, hogy pont ő az. Kylo mondja, hogy nyugodjon meg, mert ő is érzi, amit Rey. Azt is mondja, hogy sokat hallott róla. Tény és való, hogy korábban említést tettek neki egy lányról, aki megszöktette a droidot a Jakku-ról, de aligha csak erről van szó. Snoke is sokkal komolyabb dolgot érzett meg az Erőben és Maz szövege is igen érdekes. Luke tekintete és reakciója meg aztán pláne. De amúgy a Han-Leia duó is vetett rá érdekes pillantást és gesztust. Mintha szegény lányt mindenki sokkal jobban ismerné, mint ő magát. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.