Ugrás a kommentre

Luke Skywalker, a remete


Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

Szerintem sem kellett volna rögtön ennyi tanítványt fogadni. Igencsak el lett kapkodva ez a tanítás dolog, ahogyan a Rend felélesztése is. Ennek egy sokkal lassabb és megfontoltabb folyamatnak kellett volna lennie. Nem tudom, pontosan mikor kezdte Luke a tanítást, ahogyan azt sem, hogy milyen szinten volt akkor. Csak azt tudom, hogy a 6-ban még követ hajigált, hogy kinyisson egy ajtót, meg attól lett elkönyvelve nagy jedinek, hogy mindent annak rendelt alá, hogy megmentse az apját, mert érzelmileg kötődött hozzá.

Egyébként pont emiatt baromira tetszettek Luke megmozdulásai az Erővel a 8-ban. Főleg, amikor így tompította az esést. Tökéletesen mutatta, hogy most már mennyire ösztönösen használja az Erőt, aminek a 6-ban még nyoma sem volt. De az épület lerombolása (amikor Rey és Kylo "randiztak") se volt rossz. Nagyon jó felvezetése volt annak, hogy az öreg azért benne van a dolgokban és láthatunk majd tőle komolyabb mutatványokat is. El is jött a film végén.

 

De az eredeti kérdéskörre visszatérve kicsit. Luke már eleve valószínű, hogy nem volt elég képzett és bölcs ahhoz, hogy jedi mester legyen. Pláne, hogy rögtön 13 tanítványa legyen. Anno se véletlenül lehetett minden mesternek egyetlen tanítványa. Az Erőhasználat elképesztően veszélyes dolog, nagy a kockázata a sötét oldal csábításának is. Egy mesternek teljes figyelemmel kell lennie a tanítványa felé, és sokszor még ez is kevésnek bizonyul.

Luke-nak meg tapasztalatlanul és képzetlenül kellett volna foglalkoznia egyszerre ennyi padawannal. Bőven elég lett volna Ben első tanítványnak, vele sokkal szorosabb köteléket kialakítani, jobban figyelemmel kísérni az érzéseit, a fejlődését stb.. Na meg persze emberileg is több odafigyelést tanúsítania felé. A Jedi Rend újjáépítése nemcsak nagy kihívás, de sok-sok türelmet is igényel. Az meg soha nem tartozott Luke erényei közé.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Luke egyébként alaposan felkutatta a Jedik történetét, mindent összeszedett róluk, Tekkával járták a galaxist. Ezután érezte csak úgy, hogy készen áll a tanítás megkezdésére. Remélem valamelyik műben még találkozunk ezzel az időszakkal mert engem érdekelne mit és hogyan csinált.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2018. 01. 20. - 10:56, Ody Mandrell írta:

Ahch-To -ra csak a bukása után talált rá, így a könyvekre is. :) A kiképzésnél nem tudta felhasználni azokat a tanokat vagy bölcsességeket amik abban vannak.

Ez biztos? Mert konkrétan nincs így kimondva, hogy Ach-To-ra nem jutott el korábban, a kutatásai során. Lehet, hogy a szigetet már korábban felfedezte, de csak Ben Solo bukása után vonult oda vissza.

 

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem, én tegnap olvastam és a bukás előtt fedezte fel a szigetet és miután beütött a baj, vonult ide tudatosan.

 

Az áll benne,hogy a szigetet az uneticserjék terjedésének tanulmányozása közben találta meg,valamilyen Erő érzékeny növény.

Szerkesztve: - Lizardking
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Pont most néztem meg magam is, és abban csak az alábbiak vannak:

 

A templomsziget

 

Amikor a Jakkui csata után a birodalmi erők megadták magukat, Luke Skywalker hosszú útra indult, hogy felkutassa a lehető legtöbb elveszett Jedi forrát. Az évek során sok csábító nyomot talált a Jedi Rend eredetére vonatkozóan, de a pontos hely sokáig rejtve maradt előtte. Amikor Luke végül összefűzte az információkat egy idős tudó, Lor San Tekka segítségével, titokként őrizte tovább tudását. Az Ach-To északi félgömbjén egy névetelen szigeten megtalálta az első Jedi templomot. Ebben a világban, ezen a templomszigeten rejtőzködött el a világ elől.

 

Szóval ez alapján lehet, hogy már korábban is ismerte és járt ott, csak nem maradt ott. Persze az is lehet, hogy hiába találta meg, a könyveket nem volt ideje behatóbban tanulmányozni, így végül is a belőlük kiolvasható bölcsességeket még nem ismerte a tanítás alatt.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én is megnéztem, nincs konkrétan kimondva mikor találta meg a szigetet. Viszont a könyveket nem olvasta, ezt ő maga mondja. Így hát azokból biztos nem tanított még akkor sem, ha korábban járt ott.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2018. 01. 16. - 13:45, Yoda József írta:

Szerintem is Hanra vonatkozott, hisz miután ezt mondja Luke, rögtön odaadja neki a kockákat

Azt a mondatot, hogy "no one's ever really gone" azt Leiának arra a mondatára adja válaszul, hogy Leia mondja, hogy elvesztette a fiát. De ez mindenkire vonatkozik. Hanra, Kylo-ra, sőt, Luke-ra is megelőlegezve, meg mindenkire, hiszen erről szól a mondat, hogy senki sem tűnik el igazán. Aztán ezt megtoldja azzal, hogy odaadja Leiának a kockát. De attól még a mondat nem csak Hanra vonatkozik.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

16 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

Én is megnéztem, nincs konkrétan kimondva mikor találta meg a szigetet. Viszont a könyveket nem olvasta, ezt ő maga mondja. Így hát azokból biztos nem tanított még akkor sem, ha korábban járt ott.

Konkrétan évekkel tól ig tényleg nincs kifejezve, de a Luke Skywalker:az Utolsó Jedi című oldal első bekezdésében vázolják,hogy először kutatott a  rend múltja után és csak ezután kezdett bele a képzésbe. Majd a másik oldalon írnak erről a cserjéről is amit szintén kutatott,melynek során eljutott a szigetre.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Vajon mit szólt volna hozzá Anakin, ha anno az elkészítésekor azt mondják neki, hogy ezzel a fénykarddal fog küzdeni egyszer a fia az unokája ellen a szabadságért? Vagy hogy ezzel fogja jedi-gyerkőcök tucatjait lemészárolni, hogy aztán évtizedekkel később az utolsó jedi/jedik kezében is ez feszítsen. De az se rossz, hogy a sok-sok jedi után végül ez szelte ketté Snoke-ot is. Ahhoz képest, hogy Anakin hogy herdálta a karjait anno, ez a darab jó sokáig kitart. Persze nem az ő kezében. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én inkább azt mondanám, hogy homályos, nem erőltetett, mivel semmit sem tudunk arról, hogyan került elő. Leesett a Felhővárosban a feldolgozó aknájába, onnan ezer és egyféleképpen előkerülhetett (az, hogy Bespin mélységeibe esett le, az az ep5 megjelenése óta fals elképzelés, mert sohasem a fénykardot láttuk leesni).

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2 órával ezelőtt, Kenobi tábornok írta:

Emlékeztek arra, amikor Luke mondja Owenéknek, hogy mi van ha ez az Obi-Wan keresni fogja a droidot.? Akkor Owen mondja, hogy nem fogja, és meghalhatott amikor az apja Luke-nak. Erről eszembe jutott, hogy Obi-Wan Kenobi bizonyos szemszögből tényleg meghalt, hiszen önmaga szerint elbukott, mint Anakin mestere, ráadásul testvéreként szerette, plusz még üldözötté is vált, és Ben lett belőle, illetve Anakin is megszűnt létezni és Vaderré vált.

Erről jut eszembe! Luke elvonulása nagyban hasonlít Ben lelépéséhez. Bár igaz, Kenobi nem hasonlott meg a Jedikben, de a tanítványa bukása iránti szégyene is vezette abban, hogy eltűnjön.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Yoda az Erőben mély Dagobah-ról vetítette ki magát az Erőben szintén dúskáló lothali Jedi templomba, és csak ücsörgött, ráadásul a beszélgetés nem is volt hosszú. Luke ellenben elég sokáig tartotta fent az egész bonyolult dolgokat csináló képmását egy olyan bolygón, ahová talán még az Erő is csak néha téved be. :) 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az Ahch-To adhatott neki kraftot, de annyit nem, hogy túl is élje. Egyébként az is érdekes kérdés lehet, hogy az Erő-csomópont bolygók mennyivel növelik meg az Erőt használók erejét/képességeik határát? 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Erre legfeljebb következtetni lehet, leginkább Dathomirból. Az a bolygó azért eléggé jól felturbózta a boszik képességeit. Például Talzin nem volt képes használni az Erőt, a Dathomiron viszont nagy hatalma volt. Persze könnyen lehet, hogy ami igaz Dathomirra, az nem igaz Dagobah-ra.

Szerkesztve: - Dzséjt
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

3 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

Mert három a magyar igazság. :D

 

Úgy vélhette ennyiből is látja majd miért nem kell visszahozni a jediket. 

Közben találtam egy lehetséges választ rá. :)


 

Spoiler

 

A Legends of Luke Skywalker c. könyvben egy érdekes bolygóra kerül Luke. Lew'el a neve a bolygónak, ahol erőérzékeny emberek is élnek, de ők úgy hívják, hogy TIDE. Magyarul: áradatnak fordítanám.

Szóval itt érdekes kalandokba keveredik és itt is van 3 leckeféleség, mert 1 hónapot tölt itt. Elvileg megment egy Aya nevű lányt valamitől és az cserébe megtanítja halat fogni. Ahch-to-hoz hasonló a bolygó. Tanul tőlük, mert az ott lakók úgy tartják, hogy nincs fény és sötétség csak az Erő vagy nekik a Tide. Egyensúly van.

 

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

12 perccel korábban, Kenobi tábornok írta:

Közben találtam egy lehetséges választ rá. :)


 

  Spoiler elrejtése

 

A Legends of Luke Skywalker c. könyvben egy érdekes bolygóra kerül Luke. Lew'el a neve a bolygónak, ahol erőérzékeny emberek is élnek, de ők úgy hívják, hogy TIDE. Magyarul: áradatnak fordítanám.

Szóval itt érdekes kalandokba keveredik és itt is van 3 leckeféleség, mert 1 hónapot tölt itt. Elvileg megment egy Aya nevű lányt valamitől és az cserébe megtanítja halat fogni. Ahch-to-hoz hasonló a bolygó. Tanul tőlük, mert az ott lakók úgy tartják, hogy nincs fény és sötétség csak az Erő vagy nekik a Tide. Egyensúly van.

 

 

A TLJ Képes Útmutatóban  is szó esik erről,hogy ezen a bolygón tanul meg ilyen marha nagy dárdával halat fogni.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2 órával ezelőtt, Kenobi tábornok írta:

Közben találtam egy lehetséges választ rá. :)


 

  Spoileres tartalom megtekintése

 

Ez kánon könyv?

1 órával ezelőtt, Lizardking írta:

A TLJ Képes Útmutatóban  is szó esik erről,hogy ezen a bolygón tanul meg ilyen marha nagy dárdával halat fogni.

Ezen átsiklottam valahogy, majd utánanézek még egyszer.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

5 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

Ez kánon könyv?

1 órával ezelőtt, Lizardking írta:

Az, de a történetek amik szerepelnek benne azok olyan legendák amiket egy csapat Canto Bight felé tartó gyerek mesél egymásnak Luke-ról. Tehát itt csak az derül ki hogy Luke-ról milyen mesék születtek a messzi messze galaxisban. Persze a történeteknek minden bizonnyal van "valóságalapja".

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.