Ugrás a kommentre

Ki mit vár a nyolcadik epizódtól?


Zééé

Ajánlott hozzászólás

Azzal aligha lehet vitatkozni, hogy ez a film nagyon betalált a nézőknél. :) És nem csak a fanoknál, hanem úgy általában. Persze, hogy igazán súlya legyen a következő részeknek ütni kell amihez bizonyos merészség szükségeltetik szerintem. Nem irigylem Johnsont.

 

JJA olvasta a forgatókönyvet és odáig volt érte, de azt is megjegyezet, hogy sokat fog még változni. Az EPVIII forgatókönyve szinte párhuzamosan született az EPVII-el, ami mint kijelentés nyilván nem fedi a valóságot, de hellyel - közzel mégis igaz. Viszont a TFA végső változatából jónéhány momentum kimaradt (főleg a látomás lett megvágva), így az ilyen apró változásokhoz az EPVIII forgatókönyvének is igazodnia kell. Ráadásul követnie kell a TFA struktúráját is, hogy a trilógiai koherens egészet alkosson, tehát olyan nagy stílusváltásra nem kell számítani. Történetileg lesz benne legalább egy fordulat. Ahogy Han halála leképezte Obi Wan halálát, úgy a második részre is kell valami olyan, ami fordít egyet a karakterek sorsán. Biztos, hogy a Birodalom visszavág struktúráját fogja követni, legalábbis erre tennék, ha fogadnom kéne. Most láttuk, hogy az Első Rend csatát veszített. Ahhoz, hogy ismét súlya legyen a történetben, fel kell hozni, ahogy az történt a Birodalom visszavágban is. Kell valami történés, hogy az Első Rend ismét valódi fenyegetéssé válhasson és én éppen ezért biztos vagyok benne, hogy sokkal nagyobb harci kapacitást fog felvonultatni, mint amit a TFA-ban láttunk tőle. Ahogy az is egyértelmű, hogy Rey múltjáról is ki fognak derülni olyan dolgok, amik Kylo Renhez fűződő kapcsolatát személyesebbé teszi, hogy az elkövetkező párviadaloknak magasabb érzelmi töltete legyen. További fordulat várható Snoke-tól, aki a TFA nem feltétlenül legerősebb karaktere. Biztos, hogy többet fogunk róla megtudni, hiszen a karakterét meg kell erősíteni ahhoz, hogy a befejező részben valódi tényezővé válhasson.

Szerkesztve: - Zééé
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ettől ivében még követheti az ep.5-öt. Ezzel nem is lenne baj a lényeg szerintem hogy már ne legyen olyan mint itt a film végén a Starkiller elleni csata ami többször is egy az egyben idézte meg a korábbi filmek fordulatait/jeleneteit. Ez egyszer az új korszak beindításakor teljesen oké, de most már menjenek új utakra. Ettől még lehet ep.5-szerű borongós epizód csak legyenek újszerű fordulatok, markáns, érdekes sztori stb.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Lawrence Kasdan azt mondta, teljesen más lesz, mint az eddigi filmek

 

 

Valóban ezt mondta Kasdan, egyelőre nem is tudom hova tenni ezt a kijelentését.

 

Én valamiért rendkívüli helyszíneket, bolygókat sejtek a kijelentés mögött. Persze 1000 szempontra érthető ez, de nekem ez ugrott be.

 

Csak ne fagyasszanak le senkit karbonitba.

 

Erre valamilyen szinten rímel már az, hogy Finn kómában maradt a film végéig.

Szerkesztve: - csoli1138
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az biztos, hogy Luke Skywalkerre komoly feladat vár... Ismét eljött az idő, hogy megmentse a galaxist az Első Rendttől és Snoke-tól..

Ennek a folyamatnak a kezdetét is várom az új filmtől..

Szerkesztve: - JakeSully
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én örülnék, ha azon a szigeten Luke-on kívül még lenne pár Jedi. Azok, akiket a mészárlás után talált meg és kezdett képezni. De van egy olyan gyanúm, hogy nem így lesz. :(

Miért hívná Snoke Skywalkert az UTOLSÓ Jedinek, ha lennének többen?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az Ep.8-tól én elsősorban sokkal több egyediséget várnék. Volt egy olyan kétségem a 7-tel kapcsolatban, hogy sok tekintetben talán túlságosan ragaszkodni fognak az OT-hoz, de azt még így se gondoltam volna, hogy ennyire. Ezek után a 8-tól már kifejezetten markáns eltérést várok, mert ha ez a rész is követni fogja az Ep.5 történetvezetését, vagy annyira merészen fog meríteni a 4-5-6 elemkészletéből és motívumaiból, akkor a ST-t már aligha mentheti meg bármi is attól, hogy az OT szoknyája alatt bujkáló látványosabb újrázás legyen.

Fontosnak tartanám a már ismert fajok visszahozását és ezáltal egy szorosabb egység megteremtését a Saga másik 6 részével. Helyszínek terén pedig szintén több egyediséget és kreativitást szeretnék, elrugaszkodottabb környezeteket és akár visszatérhet 1-1 ismerős helyszín is, csak ne essenek vele túlzásokba. Hasonlóan látom az űrhajók kérdéskörét is, jöhet ott is még több újdonság, leginkább a Köztársaság gépeire (már ami maradt a flottából) lennék kíváncsi.

 

A 7 hangulata összességében elég sötétre sikeredett, így nem feltétlenül látom szükségét annak, hogy ezt fokozzák. Eleve akad egy nagyon nagy különbség az Ep.4-5 helyzetével szemben. Hiába nyernek itt is csatát (és pusztítják el a szuperfegyvert) az ellenállók, az erőviszonyok egyértelműen az Első Rend felé billenek el. Az Ep.4-ben a lázadók nem szenvedtek el igazán komoly veszteségeket, míg a 7-ben a Köztársaság politikai és katonai értelemben véve is lefejezésre került. Ennek kapcsán én sokkal inkább várnám a 8-ban ennek a szituációnak a megerősítését (mert a 7-ben ez igencsak elsikkadt), mintsem az Ep.5-höz hasonló sötétbe kapcsolást.

Ezt kiegészíthetjük azzal, hogy Obi-Wan halála segítette Luke-ot, mivel az Erőn át hatékonyabban támogathatta, míg Han Solo-nál ez nem alternatíva, ő biztosan nagy veszteség. Főleg, hogy Kenobi Vader-hez és Luke-hoz kötődött, míg Han Leia-hoz, Luke-hoz és Kylo-hoz is, plusz Chewie is ott van.

 

A karakterek kapcsán Rey-t már jediként látnám viszont, Poe kaphatna több szerepet, Finn-nel meg nem tudom mit kezdjenek, csak működjön legalább úgy, mint a 7-ben. Kylo-t minden szempontból megerősödve várnám el, aki már nem hezitál, magabiztosabb és elkötelezettje a sötét oldalnak. Amennyit Rey fejlődik Luke mellett, annyit Kylo-nak is kell ahogy Snoke befejezi a kiképzését. Leia és Chewie kicsit lógnak a levegőben, velük ügyesen kezdeni kell valamit, ahogyan Phasma-val és Hux-szal is.

A két oldal nagyágyúja, Snoke és Luke most hamarabb tűnt fel, mint anno Yoda és Sidious. Velük kapcsolatban mindenképp várok fontos infókat. Snoke esetében leginkább az eredete és a távlati céljai érdekelnének, Luke-nál pedig az, hogy konkrétan mit keresett (az első templomban) és mire jutott az önkéntes száműzetése során. Azt egyelőre nem tartom annyira fontosnak, hogy előbújjanak és konkrétan a csatamezőre lépjenek, de fontosabb szerepbe kell kerülniük.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Láttad a hetedik részt? Nem épít semmit. El van bujdosva és egyedül él az Ahch-to -n.

 

 

Az ep7 végén meg láthatatlan köpeny volt rajtuk, azért nem látni a titokban felnevelt Jedi sereget Luke körül. :evil:

A hetedikből sem lehet választ kani mindenre. Han, Snoke ... stb vagy mások sem tudhatnak sok mindent. Egy bolygó meg lehet elég nagy is.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az egész rész szellemiségével menne szembe, ha Luke a rész végéig tanítványokat toborzott volna maga köré. Pont erről szólt az epizód. Hogy elbujdosott, válaszokat keresett, hogy régen hogyan csinálták. Nézd meg még párszor a részt. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A hetedikből sem lehet választ kani mindenre. Han, Snoke ... stb vagy mások sem tudhatnak sok mindent. Egy bolygó meg lehet elég nagy is.

De az sepciel pont kiderült a filmből, hogy Luke az utolsó Jedi lovag. ;)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Volt valami olyan hír, hogy egy új női színészt keresnek fontos szerepre, meg egy olyan is, hogy egy fiatal kis srácot szerződtettek az Ep9-re... Szóval elvileg lenne lehetőség rá hogy 1-2 új Jedit bevonjanak a történetbe, de semmiképpen sem egy új "jedi generációt". Az elég fura lenne az Ep7 ismeretében.

 

Amit én nagyon várok az Ep8-tól:

 

- Legyen kreatívabb

Sajnos az Ep7 ezen a téren nem igazán tudta kielégíteni az igényeimet. Vártam az új bolygókat, lényeket, kultúrákat... de a Jakku kivételével - ami számomra egyértelműen benne van a Top5 SW bolygók között - ezek sajnos elég felejthetőre sikeredtek. Különösen igaz ez a Maz Kanata féle kocsmatöltelékekre, főleg ha összevetjük őket a Mos Eisley féle bandával.

 

Tudom én innen könnyen beszélek, de az SW esetében magasan van a léc, hiszen már az OT is a PT pedig különösen gazdag volt ezen a téren, és én ugyanezt várom el a továbbiakban is.

 

- Legyen sokkal eredetibb

Az a helyzet, hogy a nosztalgia nagyon sokat hozzáadott az Ep7-hez, de szerintem a készítők ezen a téren átestek a ló túloldalára.

Nem akarok több bolygórobbantó csodafegyvert, illetve azok felrobbantását. Legyen új, kreatív és legyen más mint az eddigiek.

 

- Rey minden mennyiségben + Chewbacca

Ehhez nem igazán tudok mit hozzáfűzni, a fiatal és ismeretlen színésznő teljesen megvett, és ha a többi két filmben is hasonló teljesítményt nyújt, biztos hogy a kedvenc SW karakteremmé válik.

Kifejezetten érdekel, hogy vajon Rey és Chewbacca mennyire "nő majd össze" mert így elsőre nagyon jól működött a két karakter együtt.

 

- A karakterek továbbgondolása

Ha valahol, akkor ezen a ponton az Ep7 talán minden eddigi SW filmnél magasabbra tette a lécet. Nagyon jól felépített, és változatos karaktereket kaptunk, akik mind szerethetőek a maguk módján

Ezért is lesz nehéz az Ep8 feladata. Nem elég hogy magasan van a léc, és így nehéz lesz tartani a szintet, de arra is ügyelni kell, hogy maradjon puskapor az utsó felvonásra is.

Mindeközben padig a karaktereknek fejlődniük is kell, de mindezt úgy, hogy ne veszítsék el azokat a jellemvonásokat amikért megszerettük őket.

Rey és Finn kapcsolatával nagyon kell vigyázni, mert könnyen zavaróvá válhat, ugyanakkor kétségtelen hogy sok benne a lehetőség. Csak úgy, mint Finn és Poe esetében, akik simán nagy cimborákká válhatnak. Rey és Poe viszonyára baromira kíváncsi lennék és itt van ugyebár Luke és Rey. Sok féle mester és tanítvány kapcsolatot láttunk már. Vajon milyen lesz az övék?

 

- Epic fénykardpárbaj

Az Ep7-ben teljesen érthető módon kimaradt ez a rész. Emiatt egyébként nincs hiányérzetem, végül is az Ep4-ben sem volt...

Viszont a 8. rész esetében mindenképpen várok valami nagyobb, látványosabb összecsapást Kylo és Rey között, és akkor az álomharcot Luke és Snoke között még meg sem említettem. (Azt feltételezve persze, hogy két egyenlő képességekkel rendelkező, magasan kvalifikált erőhasználó csapna össze... Mert hogy Snoke esetében ez nem biztos)

 

- Több politika

Míg a PT esetében gyakran úgy éreztem hogy túl lett erőltetve ez a rész, addig az Ep7-ből tulajdonképpen teljesen kimaradt. Ha nem olvasok utána, gyakorlatilag semmi érdemlegeset nem tudok meg az Új Köztársaságról... és ez semmiképen nem tekinthető pozitívumnak, ha a készítők azt akarják hogy a film önállóan is megállja a helyét.

Szerkesztve: - Jar-Jar Binks
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

 

 

Amit én nagyon várok az Ep8-tól:

 

- Legyen kreatívabb

Sajnos az Ep7 ezen a téren nem igazán tudta kielégíteni az igényeimet. Vártam az új bolygókat, lényeket, kultúrákat... de a Jakku kivételével - ami számomra egyértelműen benne van a Top5 SW bolygók között - ezek sajnos elég felejthetőre sikeredtek. Különösen igaz ez a Maz Kanata féle kocsmatöltelékekre, főleg ha összevetjük őket a Mos Eisley féle bandával.

Szerintem a Maz szórakozóhelyén látott lények magasan a film legkreatívabb dolgai (a Jakku cucc után).

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

@mikiwan

Ennek maxi nagyon örülök :)

 

Szerintem a Maz szórakozóhelyén látott lények magasan a film legkreatívabb dolgai (a Jakku cucc után).

 

 

Alapvetően egyetértek ezzel, de azt hagy tegyem hozzá hogy

1) Ennek a filmnek (Fajokat, bolygókat, kultúrát tekintve) két kreatív része van. Jakku és Maz szórakozóhelye. Tehát az hogy Maz szórakozóhelye Jakku után a legkreatívabb dolog a filmben, véleményem szerint nem egy nagy dicséret.

 

2) Fontos hogy én ezt a jelenetet, nem a filmhez, hanem Mos Eisley-hoz hasonlítottam, (mivel maga a rendező is többször utalt rá hogy ez az ő Mos Eisley Cantinája) és ahhoz képest sehol sincs. Maz nagyon jó karakter, legalábbis én nagyon megkedveltem, de rajta kívül.... A zene messze alulmúlta a várakozásaimat (főleg hogy JJ milyen büszke volt rá) a fajok nem fogtak meg, és a hangulatát sem éreztem az igazinak.

 

De majd a 8. rész ezen hátha változtat.

Erről jut eszembe, még egy elvárás.

 

- Mindenképpen szeretném viszontlátni Maz Kanata-t. És nem csak egy rövid Cameo erejéig hanem valami hasonlóan fontos szerepben, mint amilyen az Ep7-ban volt neki. Például kíváncsi lennék egy esetleges Luke és Maz találkozóra is. Kíváncsi lennék rá mit mondana a sokat látott Maz, a kissé magába roskadt Luke-nak.

Szerkesztve: - Jar-Jar Binks
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1) Ennek a filmnek (Fajokat, bolygókat, kultúrát tekintve) két kreatív része van. Jakku és Maz szórakozóhelye. Tehát az hogy Maz szórakozóhelye Jakku után a legkreatívabb dolog a filmben, véleményem szerint nem egy nagy dicséret.

 

Nem tudom, nekem Jakku nagyon nem volt kreatív. Színtiszta Tatooine volt, szvsz csak azért alkották, mert szégyen lenne megint a Tatooinehoz vissza kanyarodni immár másodszor. De ugyanakkor kellett a sivatag, mert a Tatooine nosztalgikus és népszerű bolygó. De a Jakku, az én személyes véleményem szerint koppintás.

 

Én egyébként szintén egy új irányvonalat várok a filmtől. Remélem, meg meri lépni az alkotógárda. A PT például igyekezett meglepni minket egy új perspektívával, nekem nagyon tetszett is, PT rajongó vagyok. De félek, a sok lehúzás miatt nagyon rámennek a nosztalgiafaktorra az OT irányába. Én is új kultúrákat, karaktereket, nézőpontokat várok, és ami külön nekem fontos, hogy többet megtudjunk a galaxis múltjáról, főleg a Jedi Rendet tekintve. Már megvan az első Templom, ami inkább remetefalura hasonlít, ami tetszik, éles a kontraszt a hanyatló Rend palotájával. Abban a korban a Jedik tényleg az Erőből éltek, politika nélkül. Ez akár alapot adhat az Erő még mélyebb bemutatására (hisz Luke útmutatást keresett, az ősöktől). És szívesen látnám a Kőztársaságot, illetve pár folytonosságot fenntartó visszautalást az előző két trilógiára.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem tudom, nekem Jakku nagyon nem volt kreatív. Színtiszta Tatooine volt, szvsz csak azért alkották, mert szégyen lenne megint a Tatooinehoz vissza kanyarodni immár másodszor. De ugyanakkor kellett a sivatag, mert a Tatooine nosztalgikus és népszerű bolygó. De a Jakku, az én személyes véleményem szerint koppintás.

Fúúú... :pfff: Minden volt, csak Tatooine nem a film alapján...

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az egész rész szellemiségével menne szembe, ha Luke a rész végéig tanítványokat toborzott volna maga köré. Pont erről szólt az epizód. Hogy elbujdosott, válaszokat keresett, hogy régen hogyan csinálták. Nézd meg még párszor a részt. :)

 

 

De az sepciel pont kiderült a filmből, hogy Luke az utolsó Jedi lovag. ;)

 

Annak idején csak és kizárólag a IV. részből nem derült ki sem sok minden. Nem tudták a nézők, hogy van Yoda, Luke és Leia testvérek és azt sem, hogy Vader Luke apja. Sőt, csak és kizárólag a IV. részből még a 70-es évek végén biztos volt mindenki, hogy Vader végzett Luke apjával. Abból indulok ki, hogy 77 után a SW történetek bebizonyították, hogy sok minden nem úgy néz ki, mint ahogy elsőre látszik. Épp ezért több lehetőség is van. Nem kell mindig abból kiindulni, amit elsőre lát az ember.

Egyébként van egy olyan gyanúm, hogy most tényleg ő az utolsó Jedi. Sajnos. És akkor megint egy Jedi hiányos trilógia elé nézek, ami nincs ínyemre.

Szerkesztve: - Darth Revan9
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Fúúú... :pfff: Minden volt, csak Tatooine nem a film alapján...

Master szerintem normális stílusban fejezte ki a véleményét, így nem igazán értem ezt a reakciót...

Azt túlzásnak tartom, hogy a Jakku minden volt, csak Tatooine nem. Az egyértelmű hasonlóságokat velem se tudta elfeledtetni a film.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Master szerintem normális stílusban fejezte ki a véleményét, így nem igazán értem ezt a reakciót...

Azt túlzásnak tartom, hogy a Jakku minden volt, csak Tatooine nem. Az egyértelmű hasonlóságokat velem se tudta elfeledtetni a film.

Nem sikerült akkor elkapni a film hangulatát sem neki, sem neked. Tök más a kettő.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A zene, a lények, a roncsok, a lepukkantság (amihez képest Tatooine egy Coruscant-i opera) mind-mind egyediséget adnak a bolygónak. Annyi a közös a kettőben, hogy mindkettőn van homok. Hála égnek Williams is remek zenei témát írt a bolygóhoz.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem tudom, nekem Jakku nagyon nem volt kreatív. Színtiszta Tatooine volt, szvsz csak azért alkották, mert szégyen lenne megint a Tatooinehoz vissza kanyarodni immár másodszor. De ugyanakkor kellett a sivatag, mert a Tatooine nosztalgikus és népszerű bolygó. De a Jakku, az én személyes véleményem szerint koppintás.

 

Én egyébként szintén egy új irányvonalat várok a filmtől. Remélem, meg meri lépni az alkotógárda. A PT például igyekezett meglepni minket egy új perspektívával, nekem nagyon tetszett is, PT rajongó vagyok. De félek, a sok lehúzás miatt nagyon rámennek a nosztalgiafaktorra az OT irányába. Én is új kultúrákat, karaktereket, nézőpontokat várok, és ami külön nekem fontos, hogy többet megtudjunk a galaxis múltjáról, főleg a Jedi Rendet tekintve. Már megvan az első Templom, ami inkább remetefalura hasonlít, ami tetszik, éles a kontraszt a hanyatló Rend palotájával. Abban a korban a Jedik tényleg az Erőből éltek, politika nélkül. Ez akár alapot adhat az Erő még mélyebb bemutatására (hisz Luke útmutatást keresett, az ősöktől). És szívesen látnám a Kőztársaságot, illetve pár folytonosságot fenntartó visszautalást az előző két trilógiára.

 

Tatooine és Jakku kettősét tekintve nem értek egyet, de mivel Donát megelőzött, ezt most nem írnám le még egyszer.

 

Amit viszont az új perspektíváról írtál, abban nagyon egyetértek. Mélyebben elmerülni a galaxis elmúlt harminc évében, a "remete jedi" életmódban, a az új köztársaságban, az erőben... ezek mind mind benne lehetnének a 8. részben.

 

És az is kifejezetten jót tenne a filmnek (legalábbis szerintem) ha ismét több szálon futna a cselekmény, és nem csak egy két percig, hanem végig, mint anno az Ep2 és az Ep5 esetében is volt. (hmm eddig bele sem gondoltam de pont ez a kettő a kedvencem :) )

 

Az egyik szálon Rey és Luke jedi lovagosat játszana, a másikon meg Poe és Finn... csinálna valamit a galaxisban, így többet megmutatva a jelenlegi helyzetből nekünk.. Ja és lehetne egy harmadik amiben Leia C3PO-val egy kicsit elpolitizálna, hogy legyen benne politika is.

Szerkesztve: - Jar-Jar Binks
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.