Ugrás a kommentre

Ki mit vár a Rogue One-tól?

pb69

Ajánlott hozzászólás

De sajnos nincs olyan szerepe ezekben az időkben, ami miatt kötelező lenne feltűnése.

Ebben nem feltétlen értek egyet, hiszen mégiscsak a lázadás egyik legfontosabb karakteréről beszélünk. Persze értem én hogy cselekvés szintjén valóban nélkülözhető, de az információk - az alapján amit eddig tudunk - azért az ő kezébe futnak össze. Én itt inkább a szándék hiányát érzem egyenlőre, és nem csak Bail, de Palpatine kapcsán is. Mindkét karakter sokat dobhatna a film hangulatán, és egyenlőre egyikről sem nagyon hallottam. Persze korai még hiányolni, hiszen eddig olyan keveset tudtunk meg erről a filmről, hogy az már szinte bosszant. :angry:

Remélhetőleg ez hamarosan azért változik...

Szerkesztve: - Jar-Jar Binks
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Azt hiszem, az ep4-ben mond valami olyat Leia, hogy R2-t a tervekkel el kell juttatnia az apjához az Alderaanra. Szóval, ha az ep4-ben ott van, akkor az az előtt napokkal/órákkal játszódó filmben sem hiszem, hogy nagyon máshol lesz. Eddig a Rebelsből is az jött le, hogy Bail személyesen nem nagyon keveredik bele a lázadásba. Azt meg kétlem, hogy a Rogue One heteket, hónapokat ölelne fel.

:D ezért nem értettem hogy mit írsz mert te úgy gondolod hogy csak napokkal órákkal fog EP 4 előtt játszódni. Elég amatőr húzásnak tartanám a készítők részéről. Ebbe biztos vagyok hogy sokkal komplexebb történetet fogunk kapni mint hogy néhány nap eseményei. Már csak a sok helyszín és sok új tárgyak(új egységek stb.) miatt számomra az jön le hogy egy sokkal összetettebb történetet fogunk kapni mint csak egy "terv lopás".Minimum heteket fog felölelni de lehet hogy többet is.

Eddig tudjuk hogy forgattak Mexikóban, Izlandon, Maldív-szigetek és stúdióban ez minimum 3+ bolygó túl sok helyszín néhány napra vagy órára. Azzal együtt lehet flashback meg minden féle jelenthez is felvehettek ott.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

:D ezért nem értettem hogy mit írsz mert te úgy gondolod hogy csak napokkal órákkal fog EP 4 előtt játszódni. Elég amatőr húzásnak tartanám a készítők részéről. Ebbe biztos vagyok hogy sokkal komplexebb történetet fogunk kapni mint hogy néhány nap eseményei. Már csak a sok helyszín és sok új tárgyak(új egységek stb.) miatt számomra az jön le hogy egy sokkal összetettebb történetet fogunk kapni mint csak egy "terv lopás".Minimum heteket fog felölelni de lehet hogy többet is.

Eddig minden film csak pár napot ölelt fel, pedig mindegyik elmondhatja magáról, hogy sok helyszínen forgatták, sok új eszköz, bolygó, faj stb volt benne. ;) Talán az ep1 és ep5, ami hosszabb időt foglal le, mert azokban röpködtek hiperhajtómű nélkül is. Pedig az ep2-ben (a klón háborúk kitörése), az ep3-ban (a Birodalom megalapulása) és az ep6-ban (a Birodalom legyőzése) galaktikus események lettek elmesélve. Kétlem, hogy egy spin-off film, ami a Halálcsillag terveinek megszerzéséről fog szólni, ilyen epikus magasságokba röpködjön.

Arról nem beszélve, hogy ezek a helyszínek ugyanúgy lehetnek egyetlen bolygón is. Csak nézd meg, hogy Tatooine-t hány helyen forgatták csak az ep4-ben (Tunézia, Egyesült Királyság, Egyesült Államok). Persze szerintem sem egy bolygó lesz, csak arra akarok célozni, hogy pusztán a forgatási helyszínekből ne vonjunk le messzemenő következtetéseket. Három helyszín is lehet egyazon bolygó és egy helyszín is lehet három különböző bolygó.

Ebben nem feltétlen értek egyet, hiszen mégiscsak a lázadás egyik legfontosabb karakteréről beszélünk.

Annyira azért mégsem lehet fontos, ha a Lázadók egyik legnagyobb hadi sikerét feldolgozó filmben, az ep4-ben konkrétan fel sem tűnik és a Lázadók Szövetségének megalakulásáról szóló Rebelsben is csak kétszer tűnt fel egy-egy cameo erejéig. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem karakter idegen lenne ha Bail személyesen felbukkanna a Lázadók bázisán. Neki pont hogy el kell hitetnie a Birodalommal, hogy ő csak egy szenátor. Nyilván rengeteg kém van rajta. Nem engedheti meg azt a luxust hogy ki be járkáljon a lázadók titkos bázisán.

Viszont én elvárnám, hogy hologramként cameozzon egyet. Nem lenne bonyolult megoldani és szép átkötés lenne.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

És ezt látjuk is a Rebelsben. Személyesen eddig csak egyszer került kapcsolatban a lázadókkal, amikor Kananék leszállították neki R2-t és C-3PO-t, de az védhető volt. Később már csak hologramként jelent meg, vagy csak emlegették. Ezen a vonalon hologram formájában valóban cameozhat, és ahhoz még Smits is könnyen beugorhat.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem karakter idegen lenne ha Bail személyesen felbukkanna a Lázadók bázisán. Neki pont hogy el kell hitetnie a Birodalommal, hogy ő csak egy szenátor. Nyilván rengeteg kém van rajta. Nem engedheti meg azt a luxust hogy ki be járkáljon a lázadók titkos bázisán.

Viszont én elvárnám, hogy hologramként cameozzon egyet. Nem lenne bonyolult megoldani és szép átkötés lenne.

Ezzel egyetértek, ezért is írtam, hogy sajnos politikai szál nem várható, pedig ott akár valamilyen formában lubickolhatna is akár.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Annyira azért mégsem lehet fontos, ha a Lázadók egyik legnagyobb hadi sikerét feldolgozó filmben, az ep4-ben konkrétan fel sem tűnik és a Lázadók Szövetségének megalakulásáról szóló Rebelsben is csak kétszer tűnt fel egy-egy cameo erejéig. :)

Nehezen tudna feltűnni az Ep4-ben, mivel meghal amikor felrobbantják a bolygóját... ;)

A Rebels meg pont a fontossága mellett jó példa. Ok hogy csak kétszer tűnt fel, de érezhető volt, hogy fontos személy. Ráadásul ahogy Bomarr is írta, Bail nem pózolhatott csak úgy lázadó bázisokon, azt bizonygatva hogy ő mekkora király, mivel nyilván volt 1-2 megfigyelő a nyakán.

Azt pedig hogy mennyire fontos volt - már a köztársaság utolsó óráiban is - az Ep3 alapján nem nehéz elképzelni. Ezek alapján pedig számomra nehezen lenne komolyan vehető egy Lázadásról szóló film nélküle, vagy Mothma nélkül.

Szerkesztve: - Jar-Jar Binks
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nehezen tudna feltűnni az Ep4-ben, mivel meghal amikor felrobbantják a bolygóját... ;)

Ami valamikor a film felénél következik be. Addig szerepelhetett volna az Alderaanon, üzenetet küldhetett volna a Lázadóknak, stb. Nem azért nem szerepelt, mert meghalt. Azért nem, mert baromira nem volt semmilyen fontos szerepe a filmben. Lehet ő a Szövetség atyaúristene is, akkor sem kell beleerőltetni valamibe, ha nincs helye. Ha a Rogue One-ba beteszik, akkor annak legyen is értelme, valami célja, vagy annyit fog érni, mint Chewbacca az ep3-ban. Fan service cameo.

A Rebels meg pont a fontossága mellett jó példa. Ok hogy csak kétszer tűnt fel, de érezhető volt, hogy fontos személy. Ráadásul ahogy Bomarr is írta, Bail nem pózolhatott csak úgy lázadó bázisokon, azt bizonygatva hogy ő mekkora király, mivel nyilván volt 1-2 megfigyelő a nyakán.

Amire én is céloztam, de sebaj.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hogy mit várok: Sok űrcsatát. Ez mintha kezdene feledésbe merülni. Remélem a Jakku-i csatát megfilmesítik egyszer. Bár biztosan gigantikus költségvetésünek kellene lennie, és látványban is jóval felül kell mulnia akár a Coruscanti blokádot is akár.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ami valamikor a film felénél következik be. Addig szerepelhetett volna az Alderaanon, üzenetet küldhetett volna a Lázadóknak, stb. Nem azért nem szerepelt, mert meghalt. Azért nem, mert baromira nem volt semmilyen fontos szerepe a filmben.

Maradjunk abba, hogy azért nem szerepelt, mert az adott történetben nem volt rá lehetősége, nem azért mert nem tudott volna mit tenni. De ez nem változtat azon hogy a Rogue One ettől még elvben jó lehetőséget biztosítana a szerepeltetésére, hiszen egy olyan komoly akció, mint a Halálcsillag terveinek ellopása mégiscsak a Lázadás egészére hatással van. Így azért adná magát a lehetőség hogy Organa, Mothma, vagy akár Ackbar ott legyen. Vagy épp Leia. A másik oldalon ugyanez a helyzet. Peter Cushing sajnos már nem él, de az Uralkodó minden gond nélkül benne lehetne a filmben, s tekintve ebben az időben ő élet és halál ura, nem kell forgatókönyvíró zseninek lenni, hogy a megjelenését többé tegyék mint "Fan service ".

Én ennyire nem bízom Hollywood forgatókönyvíróiban, és őszintén szólva, még ez a film sem adott alapot arra, hogy reménykedjem benne. A rendezője még nem tett le semmi olyat az asztalra, ami számomra igazán értékelhető lenne, a sztoriban aggaszt, hogy John Knoll ötlete alapján készült (még nem láttam olyat, hogy jó dolog sült ki abból, ha egy trükkmester ilyen pozícióba kerül), a másik két íróból is csak az egyikre mondom azt, hogy bizakodásra ad okot, de igazából egyedül a szereplőlista biztató, viszont láttunk mi már épp elég remek színészekkel telezsúfolt sz*r filmet.

De legyen igazad. Azzal egyetértek, hogy jó alapot ad rengeteg régi szereplő szerepeltetésére. De ezzel is ésszel kell bánni. Nem szabad túlzsúfolni. Semmi értelme mindenkit belegyömöszölni. Viszont, ahogy azt korábban írtam, Organát én is díjaznám, ha jól belehelyeznék a filmbe, mert méltatlan módon bántak el vele. Itt megkaphatná a búcsúját. Mint ahogy szerint Leia, Tarkin és Vader szerepeltetése is kötelez - sőt, ha a Yavin IV megjelenik, akkor bizony Dodonna sem maradhat otthon. Lehet, hogy Cushing meghalt, de istenem, nem ez lenne az első alkalom, hogy más játssza ugyanazt a szerepet.

Palaptine-t viszont hagyják ki. Rá abszolúte semmi szükség. Mint ahogy Acbarra sincs szükség, mert úgy tűnik, hogy a film felszíni csatával lesz megáldva, Acbar viszont az űrflotta parancsnoka. Madine tábornoknak lenne inkább helye egy ilyen filmben.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 5 hónappal később...

De ha egyszer az ep.7 pont a design terén nem a merészségéről volt híres.

Semmilyen téren nem volt merész. És ez egyben pozitívum is meg negatívum is. Nálam inkább az utóbbi.

De értem amit mondasz tény Rogue One könnyebb helyzetben van mert már kitaposták már az utat előtte. De sztem ezt Rogue One szintű merészséget ők is bevállalhatták volna. Ez egy pont megfelelő szint. Mert a Rogue One se akar több lenni mint ami.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Semmilyen téren nem volt merész.

Pedig Han halála páraknál kicsapta a biztositékot. Vagy az hogy az egyik főgonosz arca nem ocsmány, hanem "csak egy srác", vagy hogy Luke-ot csak egy pillanatra láttuk. Ami azt illeti pont ez a történeti merészség az ami például nem biztos hogy meg lesz a Rogue One-ban. Persze itt nem is lesz lehetőség rá, hogy az egyik legnagyobb, évtizedek óta ismert kultfigurát kinyírják.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Vagy az hogy az egyik főgonosz arca nem ocsmány, hanem "csak egy srác"

Ezt te most komolyan mondod? Ez neked egy merész húzás? Mióta ocsmányok a fő gonoszok? Doku? Anakin? Tarkin? Orson Krennic? Kallus? stb.

Luke szerepeltetése az elfogadom

Han halála nekem so-so annyira adta magát hogy ez egyik öreg meghal plusz a filmben kilométerekről lehetett látni így annyira nem merész. Inkább Luke halála lett volna a merész húzás.

Rogue One ilyen téren biztos nehezebb dolga van. De nem várom tőle hogy történetben merészet húzzon ennek a filmnek más a célja.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Rogue One ilyen téren biztos nehezebb dolga van. De nem várom tőle hogy történetben merészet húzzon ennek a filmnek más a célja.

Azért nagy bátorság így megelőlegezni a filmnek ezt így látatlanban. Aztán nehogy puffanás legyen a vége... ;)

Amúgy én sokszor számonkértem már a merészséget a VII-esen, de azt nem mondanám, hogy annak a filmnek a merészség kellett volna lennie a céljának. Nem. A cél az volt, hogy bizonyítsák, érdemes folytatni az SW-t, van még benne potenciál. És ezt a VII maximálisan hozta. EMELLETT lett volna még egy unverzumépítős cél is (amit azért félig meddig hozott, hiszen fajok terén azért elég sok új fajt kaptunk, sőt), ezt kisebb részben hozta, de ezzel együtt is egy nagyon erős részt tett le Abrams az asztalra, egy olyat, amit érdemes újra és újra megnézni, olyat, ami miatt érdemes várni a folytatást, és ez mindent elmond róla.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ezt te most komolyan mondod? Ez neked egy merész húzás? Mióta ocsmányok a fő gonoszok? Doku? Anakin? Tarkin? Orson Krennic? Kallus? stb.

Luke szerepeltetése az elfogadom

A Kylo-ra érkező reakciók láttán ennél komolyabb nem is lehetnék. Talán hozzá kellett volna tennem, hogy a maszkos gonosznak volt jófiú feje, de hát azt hittem ezt itt nem kell részletekbe menően magyarázni.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Azért nagy bátorság így megelőlegezni a filmnek ezt így látatlanban. Aztán nehogy puffanás legyen a vége... ;)

Valamit félre olvastál mert hogy pont hogy nem előlegezek meg semmit. Nincsenek nagy elvárásaim a filmmel kapcsolatban. Nekem már így túl szárnyalta az elvárásaimat. Ilyen Jedha erő vallásos dolgot nem vártam. A trailer hozta a hangulatot amit vártam azt a film is hozni fogja attól nem tartok.

Annyi elvárásom van a filmmel kapcsolatban hogy jól passzoljon a Saga-ba. Minden behozott új karaktert és egyéb dolgot szépen lezárjon és semmi ellentmondás ne legyen az eddigi filmekkel.

A Kylo-ra érkező reakciók láttán ennél komolyabb nem is lehetnék. Talán hozzá kellett volna tennem, hogy a maszkos gonosznak volt jófiú feje, de hát azt hittem ezt itt nem kell részletekbe menően magyarázni.

Ez jó fiú fej elég szubjektív dolog. Mert inkább pont hogy olyan hangokat halottam "nyomi" feje van. És én se gondolom Kylo-nak jó fiú feje van, az Finn-nek meg Poe-nak van. Kylo-nak kicsit ló feje van. Nem egy szép fiú az biztos.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ez jó fiú fej elég szubjektív dolog. Mert inkább pont hogy olyan hangokat halottam "nyomi" feje van. És én se gondolom Kylo-nak jó fiú feje van, az Finn-nek meg Poe-nak van. Kylo-nak kicsit ló feje van. Nem egy szép fiú az biztos.

Teljesen mindegy milyen jelzőt aggatunk rá. Egy figurától aki a film túlnyomó részében maszkot hord nem ilyen arcot vár az ember, hanem valami badass rondaságot. De a készitők inkább szembementek a várakozásokkal. Nyilván pont ezekből a prekoncepciókból jönnek a "nyomi" megjegyzések is. Páran nehezen dolgozzák fel hogy nem a közhelyes útra léptek a készitők.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 2 hónappal később...

Már eddig is jobban vártam, mint anno a TFA-t, de ezek most rátettek egy lapáttal :yes:

dettó... :)

Közelében sincs a TFA várásnak pláne nem az EPVIII -nak, de itt az biztos, hogy lehet mindent orrba-szájba nyomatni anélkül, hogy a másolást ráaggatnák. ;)

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Közelében sincs a TFA várásnak pláne nem az EPVIII -nak, de itt az biztos, hogy lehet mindent orrba-szájba nyomatni anélkül, hogy a másolást ráaggatnák. ;)

Fura, de nálam is így van ez. Viszont nagyon bizakodó vagyok az érkező film minőségét illetően. És nagyon örülök, hogy már a küszöbön van!

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Engem mindig jobban érdekeltek a stories filmek, mert eleve nem tetszik az ötlet, hogy folytassák a RotJ-t (ez nem azt jelenti, hogy azt nem vártam, de ez jobban izgat). Egyszerűen nagyobb potenciált látok bennük, hogyha jól választják meg a témát. A RO-nál tökéletes a témaválasztás, a HS filmnél már rezeg a léc, ezért azt nem is várom annyira.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nagyobb potenciál? Gyakorlatilag tudjuk hova fog kifutni. Itt még annyi mozgástér sincs mint a PT esetében. :) Persze ettől még jó lesz ez, de ennyi elég is. Én inkább valami univerzumbővítőt, valami izgalmas újdonságot várnék most már. Eddig ilyen nem igazán volt.

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nagyobb potenciál? Gyakorlatilag tudjuk hova fog kifutni. Itt még annyi mozgástér sincs mint a PT esetében.

Hát ezzel nem értek egyet. A RO-ban a szereplők többségének sorsát itt teljes holmály fedi. A PT főszereplőiről mind tudtuk mi lesz a sorsuk (egyedül Sheev sorsa volt kétséges, de ezt sem volt nehéz kikövetkeztetni).

A RO egy jó kezdés, a HS film szerintem egy visszalépés, de én bízom a Lucasfilmben, hogy előbb utóbb elkezdenek merészebb vizekre evezni a stories filmek kapcsán, és kapunk egy ruusani csatát, egy Jedi-Sith-Mandalore-i háborút. Ezekben én nagyobb potenciált látok, mint egy tökéletes befejezés erőltetett folytatásában.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.