Ugrás a kommentre

A szereplők


Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

3 perccel korábban, Donát írta:

Helyette majd azt mondják, hogy az egész film "felesleges".  :lol: Nem is értem ezek az emberek miért fürödnek - másnap úgy is koszosak lesznek szal az egész felesleges. 

Vagy minek esznek, ha egyszer úgyis éhesek lesznek. :lol: 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ben Solo megtérését én nem tartom elképzelhetetlennek. Két filmnek volt eddig a központi témája az ő vívódása és bár nekem is úgy tűnik, hogy most már sokkal visszafordíthatatlanabbul a sötét oldal irányába fordult, de még a film végén sem éreztem rajta azt, hogy olyan szinten átadta volna magát neki mint Vader. Leia és Luke beszélgetése is érdekes, előbbi szerint a fia már tényleg halott, azonban Luke mond valami olyasmit, hogy senkinek sem késő. Továbbá én azt sem éreztem, hogy Rey lemondott volna róla és ahogy láttuk a lány képes hatással lenni rá, még ha eredménye végül nem is lett.

Az viszont igaz, hogy egyszer már eljtsztták egy Skywalker megtérését a trilógia zárásaként, így valóban újszerű lenne, ha ez most nem történne meg. Mindazonáltal, ha jól tálalják, akkor ebből egy ütős történet is kijöhet, aminek avégeredménye hasonló, de a megvalósítása, így az érzete is teljesen különböző lesz. A tróntermi jelenetes párhuzamot ellőtték, így mondhatni Rian elejét vette annak, hogy egy ilyen esetleges momentumra ez ep9-ben ráhúzhassák majd ezt. Az azonban szinte 100% hogy Kylo nem éli túl a következő részt bármi is lesz vele.

 

A szereplőkről úgy összességében: az értékelőmben leírtam már leírtam, hogy számomra Rey, Kylo és Luke hármasa viszi a filmet, a többiek is tetszettek, de ők hárman annyira ellopják a show-t, hogy az valami hihetetlen. Rey és Kylo is top 10-es karakterré vált nálam, már az ep7 után is kedveltem mindkettejüket, Kylo a kedvencem is volt az új trilógiából, most viszont akkorát alakítottak, hogy a szintén nagyon tetsző Luke nagy jelenete ellenére sokkal többet jár ez a két karakter a fejemben. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Éppen most , Ody Mandrell írta:

Rey és Kylo kapcsolatának építése olyan rendezői bravúr amire nem sokan képesek.

A kettejük kapcsolata valóban bravúros lett, viszont nekem a megvalósítás nem tetszett. Gondolok itt egymás párbeszédeire, amikor különböző helyszíneken tartózkodtak.

Azonban a tróntermi jelenetben hatalmas volt mindkettő. :) Az egyik kedvenc jelenetem, amikor addig szórakoznak a fénykarddal, amíg ketté nem törik. :) 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2 perccel korábban, luke19 írta:

Az új szereplők közül DJ volt a legérdekesebb számomra. Ő végül elmenekült Snoke hajójáról?

Szerintem igen, volt egy pillanat, amikor megjelent BB-8 az AT-ST-vel, ahol elsőre azt hittem, hogy ő jött vissza megmenteni Finnéket és mégis pozitív figura lesz a végére, de örülök, hogy nem így alakult. Szerintem megmenekült, de nem biztos, hogy viszontlátjuk...

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

9 órával ezelőtt, luke19 írta:

Az új szereplők közül DJ volt a legérdekesebb számomra.

Én nem tudtam vele megbarátkozni. Helyette jobban örültem volna Lando visszatértének. Végül is mindketten bizniszelő arcok, szóval szerintem nem lett volna furcsa Calrissian az ő szerepében. :) 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

DJ hatalmas volt köszönhetően annak mennyire nagy színész Benicio Del Toro. Kicsit féltem hogy a szokásos mexikói gensztert hozza, de kellemesen csalódtam. Meg mekkora tévedés volt vele kapcsolatban hogy van hajója. Közben meg lopta.:D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 órával korábban, Darth Cupsy írta:

Most kezdem olvasni a Phasma képregény 4. számát és erről eszembe jutott, hogy valamiért az az érzésem, hogy Phasma nem halt meg, csak csúnyán összeégett.

Bennem is felmerült, hogy talán nem halt meg. A magas olvadáspontú páncélja megvédhette a tűztől. Rose sugárnyalábja is lazán lepattant róla. Viszont, ha a tűz nem is, a zuhanás megölhette, vagy kiüthette annyira, hogy aztán esélye ne legyen elhagyni az összeomló Supermacy-t.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

6 órával ezelőtt, Darth Sky írta:

Bennem is felmerült, hogy talán nem halt meg. A magas olvadáspontú páncélja megvédhette a tűztől. Rose sugárnyalábja is lazán lepattant róla. Viszont, ha a tűz nem is, a zuhanás megölhette, vagy kiüthette annyira, hogy aztán esélye ne legyen elhagyni az összeomló Supermacy-t.

Simán túlélhette és én nagyon is örülnék neki mert nagyon mostohán bántak ezzel a remek (lehetőségekkel rendelkező) karakterrel.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

8 órával ezelőtt, Darth Cupsy írta:

Most kezdem olvasni a Phasma képregény 4. számát és erről eszembe jutott, hogy valamiért az az érzésem, hogy Phasma nem halt meg, csak csúnyán összeégett.

Bennem is van egy ilyen érzés. A páncélját láttuk mire képes, eleve űrhajó alapanyagból készült. A zuhanása viszont eléggé arra lett kihegyezve, hogy meghalt. Bár Maul óta az ilyen zuhanásokkal vigyázni kell. :D

8 órával ezelőtt, Frenkie írta:

DJ hatalmas volt köszönhetően annak mennyire nagy színész Benicio Del Toro. Kicsit féltem hogy a szokásos mexikói gensztert hozza, de kellemesen csalódtam. Meg mekkora tévedés volt vele kapcsolatban hogy van hajója. Közben meg lopta.:D

Pontosan! Del Toro minden gesztusa szenzációs volt. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A szereplők most is remekül sikerültek.

 

Finn is jó volt, de nekem továbbra sincs a jobbak között. Persze ez nem az ő hibája, hanem túl erős a felhozatal. Rose is jópofa volt, jól működtek együtt Finnel. DJ és az ő fordulata nekem már kicsit sok volt. Rengeteg szereplőt és szálat mozgatott a film, nála már kissé telítődtem. Pedig jól meg volt írva és működött is, csak már tényleg úgy voltam vele, hogy a kevesebb néha több, nem kell minden puskaport egy részben ellőni. Kíváncsi leszek visszatér-e majd.

Szerkesztve: - pb69
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerencsére a Luke-Rey-Kylo trión kívül is akadtak érdekes karakterek a filmben szép számmal. Furcsa, de az egyik legkellemesebb meglepetés számomra Rose volt. Azt hittem, hogy kapunk egy jellegtelen, "egyszer használatos" karaktert, akinek minimális szerepe lesz a filmben, az is rövid időn belül felejthető. A képek alapján ráadásul elég mogorvának is tűnt, ami nehezítette, hogy első blikkre szimpatikusnak tűnjön. Ehhez képest kaptunk egy őszintén lelkesedő, tiszta szándékoktól motivált, szeretetre méltó karaktert, akit annak ellenére tudtam sajnálni az elvesztett testvére miatt, hogy akkor lényegében még nem is ismertem. A Canto Bighton lévő személyekről alkotott véleménye is sokat mondó volt az értékrendjét illetően. Számomra gyorsan szerethető mellékszereplővé vált. A Finnel való közös jeleneteik jók voltak, legfőképp a fathiereken való lovaglás és a craiti csata során. Egyébként Finn halálát majdnem bevettem, holott korábban olvastam valahol, hogy Boyega benne lesz az Ep9-ben. Holdo, Ackbar, Snoke, Phasma és Luke után sok lett volna Finnt is elveszíteni. 

 

Holdo eleinte nekem se volt szimpatikus, mivel nem ismertem a szándékait. Viszont az önfeláldozását remekül rá lehetett volna szabni Leia karakterére. Érthető okokból erre nem kerülhetett sor. Poe engedetlensége és makacssága már a róla szóló képregény sorozatban is jelen van, így nem érzem visszalépésnek a karaktert az Ep7-hez képest (oké, rangban lefokozták). Mivel ott kevésbé került előtérbe, a jellemvonásait is csak felszínesen ismerhettük meg. Leia már a képregényben is ecseteli, hogy ezen a forrófejű, hősködő hozzáállásán túllépve egy nap átveheti a helyét az Ellenállás élén. Ez a túllépés láthatóan még nem történt meg, viszont Poe is észrevehető fejlődést mutatott be a d'qari csata és a Crait közt, ahol ő volt az első, aki visszavonulót fújt és nem próbált egymaga hősködni. Poe még érdekesebb lehet a jövőben, amennyiben átveszi Leia helyét.    

 

Yoda feltűnése kellemes meglepetés volt, bár a megjelenítése elsőre szokatlan volt. Az Ep1-2-3-as CGI és az Ep5-6-os báb után kaptunk egy CGI-bábot. Érthető, hogy inkább a klasszikus Yodát akarták elénk tárni, de kíváncsi vagyok, mi akadálya volt a fizikai báb használatának. Az öreg mester bohókás viselkedése furcsa volt, hiszen az Ep5-ben is csak addig játszotta a "hülyét", amíg Luke nem tudta a kilétét. Az azért érdekelne, hogy ha Yodának ekkora hatalma van (Erő-szellemként képes villámokat megidézni), miért nem termett ott egy Snoke-Kylo párbeszédnél, és villanyozta fel őket... :D  

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 órával ezelőtt, Darth Sky írta:

Az öreg mester bohókás viselkedése furcsa volt, hiszen az Ep5-ben is csak addig játszotta a "hülyét", amíg Luke nem tudta a kilétét.

Szerintem direkt viselkedett így, hogy minél jobban hangsúlyozza Luke-nak az egész szituáció komolytalanságát. Bele se olvasott a könyvekbe, megvetette a jediket, elszakadt az Erőtől, de azért mégis szent helynek meg ereklyéknek titulálta őket. Amiket el akart pusztítani, aztán kiakadt rajta, hogy Yoda megtette. Ez a lecke így volt igazán ütős Luke-nak és a nézőknek is.

1 órával ezelőtt, Darth Sky írta:

Az azért érdekelne, hogy ha Yodának ekkora hatalma van (Erő-szellemként képes villámokat megidézni), miért nem termett ott egy Snoke-Kylo párbeszédnél, és villanyozta fel őket...

Nem lett volna túl jedis, pláne yodás cselekedet. :)

 

Amúgy Yoda feltűnése nekem nagyon tetszett, viszont szívesebben láttam volna végre Anakint. Őszintén szólva nem tudom miért kerülik ennyire a feltűnését. Ez kifejezetten idegesít, főképp úgy, hogy közben néha szóba kerül, de mindig a gonosz szimbólumaként. Hahó, ~40 évig az egész Saga legfőbb esszenciája az volt, hogy Anakin a végén megtért és újra jediként távozott el. Nagyon visszás, hogy ezek után Kylo a megtestesült gonoszként fohászkodik hozzá, Snoke is őt akarta újrateremteni, mint tökéletes gonoszt, miközben a pozitív oldala még csak említést sem érdemel.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Jól összefoglaltad, pb69!  Helyenként egyetértek, helyenként viszont nem. :) 

8 órával ezelőtt, pb69 írta:

Leia nekem most sokkal jobban tetszett, mint a 7-ben. Még úgy is, hogy az a visszalebegése a hajóra nekem azért kicsit erős volt. Mármint nem maga a cselekedet, hanem ahogy megvalósították.

Leia valóban nagyon jó volt, de nekem már az előző felvonásban is legalább annyira tetszett, mint ezúttal. A hajóra való visszalebegése nekem is erős volt. És nekem maga a cselekedet is, nem csak a megvalósítás.

Azon hozzád hasonlóan én is meglepődtem, hogy nem halt meg a filmben. Pedig szegény Carrie hirtelen halála miatt azt gondoltam, ő lesz az első a filmben, akitől búcsút kell vennünk. Sőt, amikor Kylóék szétrobbantják a hajóját, láthattuk Leiát kirepülni az űrbe. Ott én már biztos voltam benne, hogy itt a vége az ő történetének, aztán jött ugye a szóban forgó bizarr jelenet. 

Ezek után már marha kíváncsi vagyok, mi lesz vele az ep IX-ben.

8 órával ezelőtt, pb69 írta:

Poe viszont számomra kissé csalódást keltő volt. A karakterét szépen építették tovább, viszont az irány nem szimpatikus. Ez persze nem baj, ettől még jó karakter, csak nekem néhol kifejezetten ellenszenves volt. Értem a vérmérsékletét és hogy hősködő típus, de eléggé túltolta. Néha úgy viselkedett, mintha rajta kívül mindenki hülye lenne, ő meg egyedül megváltaná a világot, ha hagynák. Leián kívül minimális bizalom se volt benne a többi vezető iránt.

Szóval helyén van a szíve, de azt hittem intelligensebb ennél. Persze amúgy vagány és tényleg az egyik legjobb pilóta. Meg azért volt karakterfejlődése ilyen szempontból, mert a végén már sokkal érettebben gondolkodik és visszavonulót fúj az ágyú ellen. Ott meg pont Finn akart hősködni. Igazából nekem jobban ült volna, ha tényleg feláldozza magát és meghal, Rose mentőakciója számomra nem sült el annyira jól. Poe-ra visszatérve, remélem a 9-re egy sokkal érettebb és nyugodtabb fazont kapunk, aki tényleg méltó lesz a vezetőszerepre.

Nekem Poe nagyon bejött. Kegyetlenül jó karakter, én már az előző epizódban is szimpatizáltam vele, ebben a részben pedig csak még jobban megkedveltem. Igazán erős, kidolgozott, markáns karakter, számomra az új trilógia egyik legnagyobb egyénisége. És Oscar Isaac tökéletesen hozta a karaktert szvsz. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

5 perccel korábban, caseyjones írta:

Leia valóban nagyon jó volt, de nekem már az előző felvonásban is legalább annyira tetszett, mint ezúttal. A hajóra való visszalebegése nekem is erős volt. És nekem maga a cselekedet is, nem csak a megvalósítás.

Kanannak sikerült, Plok is kint volt az űrben, Leiának ez bakfitty. :D 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Leia kapcsán az az egyetlen baj, hogy ugyan sok jó jelenete lehetett volna, de sokat ezek közül nem sikerült túl jól vászonra vinni. A 7-ben egyenesen kínosan éreztem magam szinte minden pillanatában. Szerencsére a 8 már jobb ilyen téren, de ez a visszalebegés például eléggé félresikerült. A tömött moziteremben eléggé komoly kuncogást és hüledezést váltott ki vegyesen. Mondom, nekem magával a cselekedettel nem volt bajom, de a megvalósítás nem tetszik. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

9 perccel korábban, Bence1997 írta:

Rebels 3. évadában a holokronos részben. Maul kilökte őt az űrbe, Kanan pedig nagy nehezen visszalebegett. :) 

Személyes vélemény, de itt jobban ki volt vitelezve a dolog. Ötlet jó volt Leia-nál is a kivitelezés már kevésbé tetszett, haverokkal össze is néztünk a jeleneten.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Na igen. Viszont szerintem az a különbség a két jelenet között, hogy Kanan rögtön reagált rá, pár másodperc alatt meg is oldotta, meg nem is volt olyan messze a hangártól. Leia azonban akár több percen keresztül is lebeghetett az űrben, és hosszú utat kellett megtennie az ajtóig. Innét nézve valóban nem annyira jó a kivitelezés, de ezt elnézem nekik.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A rendező erre a jelenetre így válaszolt:

 

„Tetszett az elképzelés, hogy mindezt ösztönösen tegye. Ez egy olyan történet, mint amit olyan szülőkről hallasz, akiknek a gyereke egy kocsi alá került, és ők erre olyan erősek lesznek, mint Hulk, és felemelik a kocsit.
Ezzel azt mutatja, hogy az utolsó pillanatban sem adja fel, és akár egy fuldokló, visszahúzza magát. Nála így jelenik meg először.”

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ezt a kommentet az Ign olvastam,

Mind Mark Hamill, mind Carie Fisher zseniálisan játszott Az utolsó jedikben. Szerintem Fisher-től az lett volna a méltó búcsúzás ami az ürben történik vele. Hamill-nak meg duplán elégtétel, hogy ebben részben olyan Lukot tett le az asztalra, akinek minden szava többszörös jelentéssel bír és közben pedig egyáltalán nem karakteridegen humorral kezeli a dolgokat. Szóval én sajnálom, hogy ebben a részben is muszáj volt (szerintem tökre eröltetetten) ezt a figurát. is kinyírni Fishher pedig már az ismert okok miatt nem játszhat az utolsó részben komolyabb szerepet. Egyébként 2 dolog, ebben a részben szinte annyi dolgot löttek el, hogy biztos vagyok benne, hogy nagy csalódás lesz az utolsó rész. A másik meg az, hogy ezek az új szereplők háááát elég gagyik. Most tegye szívére a kezét az ember, Rey-ért vagy Kylo Ren-ért, vagy Po-ért ki a franc izgul???? Az alapvető probléma, hogy ezek a szereplők egyszerűen NEM szerethetők! Semmi különösek, súlytalanok. Az eredeti trilogia szereplőiért ellenben rögtön lehetett szorítani, nagyon is szerethetőek voltak továbbá karakteresek és az új trlilogiát is inkább azért nézték, mert arra voltak kiváncsiak, hogy mi lett Hannal, Leával, Luke-al. Azt hogy mindet kinyirják baromira nem jó, mert ez volt a szíve a törénetnek. Az újak nem tudnak erre a szintre feljönni. Ezek csak papirmassé figurák. No és a végén ez geil disney jajj de cuki gyerek inkább kínos volt mint értékelhető. 

Szerkesztve: - Dzséjt
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.