Ugrás a kommentre

Az első epizód világai


Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

A most útjára induló sorozatomban a bolygókat, és azok filmben betöltött szerepét szeretném jobban megvilágítani. Lehetőség szerint a bolygó kultúrájával is foglakozom majd, persze a képi világ elemzése mellett. Így azok a megoldások is terítékre kerülnek, amik az éppen fennálló helyzetet jellemzik.

Epizódonként fogom elemezni a helyszíneket, mert így jobban látható egyes planéták változása, az adott viszonyok között.

 

The Phantom Menace (A Fantom Fenyegetése). Nagyon frappáns cím az első epizódnak, mely film tökéletesen tükrözi az alkonyán lévő Köztársaság utolsó korszakát. A naiv és kedves világba éppen betörni készülő gonosz, valamint a rendszer válságba kerülése, remekül lett érzékeltetve. Az eltalált arányok teszik ezt a filmet remek nyitánnyá, és adnak egy olyan kiinduló pontot, amelyből lehet építkezni. Nézzük tehát milyen érdekességek várnak ránk az első rész bolygóit fürkészve.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Naboo

 

 

A film a Naboo bolygón kezdődik, ami a Köztársaság jelképének is tekinthető, amit a szinte jelentéktelen hadserege, és békés, pacifista jellege tesz azzá. Ezt a szinte védtelen bolygót, éppen a Kereskedelmi Szövetség agresszorai fenyegetik.

 

 

 

2345514571_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

Amint az első képen is azonnal látható, meglehetősen barátságos bolygóról van szó, már ami a megjelenését illeti. Kék és zöld színek a dominánsak, ami az élet sokszínűségét rejti magában. Csupán a körülötte blokádot alkotó Szövetségi flotta nem illik a képbe. A bolygó fele sötétbe burkolózik, ami szintén azt hivatott bemutatni, hogy bizony itt valami nincs rendben.

 

 

8676594742_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

Az első, amit megpillantunk a bolygón, az a theedi palota, mögötte az elterülő várossal. Megállapíthatjuk, hogy ami az űrből szépnek tűnt, az a felszínen se csúnyább, sőt. A barátságos meleg színek mellett, a lekerekített formák az uralkodóak. Azért itt is megtalálhatjuk a kezdődő konfliktus jeleit; a háttérben felhők gyülekeznek, míg a felkelő nap narancssárgára festi a tájat.

 

 

10704359393_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

A palota belsejét is megcsodálhatjuk, és a látvány alapján már biztosak lehetünk abban, hogy nagyon kifinomult kultúrával van dolgunk. Hatalmas oszlopcsarnok övezi a királyi trónt, melyet a tartományi kormányzók vesznek körül. A terem nagyon művészi, és kidolgozott, ami általában a demokratikus társadalmak védjegye az SW univerzumban. Az Amidala királynő mögötti hatalmas ablakon át, szinte árad befelé a fény, ezzel is jelezve, hogy melyik oldalon állnak a derék nabooiak.

Panaka kapitány aggasztó helyzetértékelés után viszont kiderül, nem sok jóra számíthatnak.

 

 

1725142814_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

A Kereskedelmi Szövetség inváziós csapatai megérkeznek. Ami eddig csak a bolygó körül volt idegen test, az most kezd leszivárogni a felszínre is. Eközben megcsodálhatjuk a bolygó újabb természeti szépségeit, amit most egy dimbes-dombos vidék képvisel, buja növényzettel.

 

 

7980776725_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

A bolygót lényegében az invázión keresztül mutatja be nekünk Lucas. Itt az előbb látott erdő világába nyerünk betekintést. Az élet sokszínűségének ezen a bolygón itt is tanúi lehetünk, hiszen a menekülő Qui-Gon Jinn körül rengeteg életformát felfedezhetünk. Korábban már említettem, hogy a Naboo a Köztársaság metaforájának is tekinthető, ahol nyüzsög a sokszínű élet. Azonban ebbe az élettérbe betörnek az agresszorok.

Érdemes megfigyelni, hogy a viszonylag fénnyel telített tájat felváltja a félhomály.

 

 

8090597556_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

Íme hőseink, immár Jar Jar –al kiegészülve. Egy újabb lépcsőfok, itt már szinte sötét van, és a Naboo egy újabb közegéhez érünk. Hatalmas tengeri világ rejtezik a víz alatt.

 

 

4740952047_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

5025976808_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

A bolygó egy újabb társadalmát ismerhetjük meg: a gungákat. Víz alatti városuk kicsit szürreális, de egyben megkapó is. Tökéletes ellenpontja a felszínen tapasztalt világnak. Bár formailag van hasonlóság, az jól látható, hogy gyökeresen más kultúra formálódott az emberekével párhuzamosan.

 

 

PDVD000_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

Egy újabb hasonlóság, amit a Gunga tanács felépítése testesít meg. Itt is többen láthatók egy fél köríves alakzatban, hasonlatosan ahhoz, mint a milyet a nabooi trónteremben láthattunk.

 

 

PDVD001_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

Elérünk a mélytengeri világhoz, melyen keresztül eljuthatnak hőseink a fővárosba. Itt leselkednek rájuk a legnagyobb veszélyek, melyek hatalmas vízi szörnyek képében teszik próbára a jedik képességeit. Időközben teljesen alámerültünk a homályba.

Ha végig pörgetitek az eddig képeket, remekül fogjátok látni azt a fokozatosságot, ahogy a fényből a sötétségbe jutunk. Itt még csak árnyalatokban jelenik ez meg, és gyakorlatilag azt hivatott bemutatni, hogy naboon megjelentek a sötét erők.

 

 

PDVD002_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

Az erdőség után, immár nyíltan is megjelenik az agresszió, és egyenesen a fővárost veszik célba az inváziós csapatok. A buja zöld mezőkön haladó élettelen gép monstrumok jól jelzik az összecsapó két kultúra közötti alapvető különbséget.

 

 

PDVD003_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

Miközben a hadsereg elfoglalja a várost, gyönyörű látképben gyönyörködhetünk. Érdemes megfigyelni, hogy a harci események ellenére szikrázó napsütés van, és csupán pár sötét felhő a háttérben tükrözi a baljós jeleket.

 

 

PDVD006_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

Hasonló a helyzet a következő képen is, melyen a fogságba esett nabooi polgárokat láthatjuk. Ismét remekül látszik, mennyire idegenek ettől a színes világtól, a felsorakozott droid katonák, és tankok.

 

 

PDVD007a_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

Egy újabb terület: a hangár. Ez az első olyan helység a bolygón, ahol technikát is felfedezhetünk, és láthatjuk, hogy a kifinomult kultúra erős technikai alapokon nyugszik.

 

 

843163526PDVD008_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

Amidala királynő menekülése. Egy látványos blokád áttörés keretében, elhagyjuk a bolygót. Persze itt sem alakul minden zökkenőmentesen, amint erről a piros lézernyalábok is tanúskodnak.

 

 

514299203PDVD009_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

887658341PDVD010_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

Miután az uralkodó elhagyta a bolygóját, vele együtt a ’fény’ is eltávozott. Amidala az igazának próbál érvényt szerezni a szenátusban, de addig is sötétség uralja világát. Számomra ez az egyik legtetszetősebb képi megoldás az első részben. Arról nem is beszélve, hogy a gyönyörű theedi palota éjszaka is lenyűgöző!

 

 

624849071PDVD011_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

Ezt a képet érdemes összevetni az elején látott ’Amidala és helytartói’ jelenettel. A tróntermet egy egész más oldalról láthatjuk. Most a gonosz erői trónolnak, így mindenhol sötétség uralkodik.

 

 

546674823PDVD012_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

’És lőn világosság’ – mondhatnánk viccesen. Amidala érkeztével a remény is újra él.

Egy újabb párhuzam a film elején történt eseményekkel. Akkor a Kereskedelmi Szövetség hajói szálltak le hasonló módon, mint most a Nubien. Újabb harc készülődik.

 

 

440825080PDVD013_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

Az elején említett társadalmi ellentétek az emberek és gungák között, feloldásra kerülnek. Amidala nagyon bölcsen belátja, hogy csak összefogással sikerülhet legyőzni a betolakodókat, ezért mindent elkövet, hogy szövetségre tudjon lépni a gungákkal. Remek példa ez a kultúrák összefogására, és úgy látszik a naboon ez is keresztülvihető.

A gungák szent helye követi az eddigi stílusjegyeket, és külön érdekességet képviselnek az emberi arcokat formázó szobrok. Vajon miért pont itt van a gungák titkos rejtekhelye? Egy láthatóan emberi kéz érintette vidéken? Erre valószínűleg sose fogunk választ kapni.

 

 

431684275PDVD014_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

Az első alkalom, hogy megcsodálhatjuk a nabooi emberek járműveit használat közben. Akikben esetleg felmerült miért nincsenek utak a bolygón, most választ kap a kérdésére. Remek lehet a buja mezők felett ezekkel a siklókkal suhanni.

 

 

A film végén látható felszíni csata, három szálon fut tovább. A gungan hadsereg a városon kívül csap össze a megszálló csapatokkal.

 

 

1063573363PDVD015_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

Elsőnek a mocsárvilág érdekes, ködös képe tárul elénk, melyből épp kibontakozik a gunga hadsereg. Mondhatni mindenki a saját közegében csap össze a megszállókkal. A gungák a természetben, míg az emberek a városban harcolnak.

Ez a feltűnés egyébként jelképes is, hiszen a ködből a fényre kimasírozó hadsereg, a szabadságát megőrizni akaró népet is jelképezi.

 

 

1043714129PDVD016_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

Ezután egy verőfényes síkságot látunk, amely hangulatában nem éppen egy harcmezőt idéz fel bennünk. Mindenesetre impozáns a hatalmas gunga haderő látványa.

Ezen a képen jól megfigyelhető Naboo másik természeti sajátossága, mégpedig a háttérben lévő hegyek személyében. Nem túl magas hegyvonulatok törik meg a pusztaságot, és ez az egész bolygóra igaz.

 

 

103868655PDVD017_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

A droidsereg támadása elől, egy szervesnek látszó pajzs védi a katonákat. Lucas a technikán keresztül is érzékelteti a ’benszülötek’ és a ’gyarmatosítók’ harcát.

 

 

1133746027PDVD021_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

A különbségek ezen a képen remekül látszanak. A gungák szétszóródva, szinte rikítóan az egyik oldalon, míg a robotok a másik oldalon, gépies precizitással felsorakozva. Az első rész nagy erénye, hogy a benne lévő harcot úgy mutatja be, hogy tompítja annak élét. A zöld réten készül összeütközni a két sereg, ám igazi baljós hangulata itt sincs a jelenetnek.

 

 

137464733PDVD023_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

A gépsereg könnyen áthatol a pajzson, és megkezdődhet a test-test elleni harc. Érdekes megfigyelni a fentebb említett rendszert. Gungák szanaszét, droidok precíz rendben. Ezzel is megmutatva az élő, illetve a gépi világ közti különbséget.

 

 

914039474PDVD027_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

A közelharcban is megmaradnak a fentebb vázolt irányvonalak.

 

 

961198222PDVD031_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

A végén persze győz a túlerő, és ilyenkor már néhány tüzes robbanás és fekete füstfelhő is megfigyelhető. A nem is olyan rég még békés pusztaságot most elözönlik a gépek.

 

 

13524696PDVD033_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

A gunga katonák fogságba esnek. Talán itt mutatja a legkomorabb képet a táj, de ennek ellenére még itt sem érezzük, hogy túl nagy baj lenne.

 

 

868022472PDVD036_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

Végül beigazolódik mindaz, amit a vizuális kompozíció is sugallt. A droidvezérlő pusztulásával győzedelmeskedtek a nabooiak!

Csupán a visszamaradt droidmaradványok, és a füstfelhők utalnak arra, hogy itt csata volt. Felhőtlen az öröm.

 

 

470024874PDVD047_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

Ezzel a lövéssel veszi kezdetét a palotában zajló csata. Itt is az a hangulat uralkodik, mint a gungák mezei ütközeténél. Napos idő, és barátságos meleg színek mindenhol.

 

 

864240119PDVD048_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

Harc egy építészeti remek alatt. Akár így is aposztrofálhatnánk ezt a jelenetet. Kicsit a sóhajok hídjára emlékeztet ez a ’felüljáró’.

 

 

352613847PDVD020_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

A hangárba Amidala és a jedik törnek be…

 

 

298065377PDVD049_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

… majd válnak szét. Szinte utazásra indulunk a kommandóval, mely során felfedezhetjük a palota eddig nem látott szintjeit.

 

 

818026926PDVD028_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

A hangárhoz vezető folyosón máris akadályba ütköznek hőseink. A monumentális folyosót, hatalmas oszlopcsarnokra emlékeztető márvány pillérek díszítik. Ez a tér pazarlás amúgy is jellemző a palotára. Minden teret, a lehető legnagyobbra építettek. Talán ez is a kultúra szellemi erejét és nagyságát hivatott tükrözni.

 

 

405722049PDVD050_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

Az egyik kedvenc jelenetem ez, amikor is a palota külső méreteiről alkothatunk képet. Egyszerűen döbbenetes az a magasság, ahol Amidaláékat csak egy párkány választja el az irtózatos mélységtől.

 

 

243380800PDVD051_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

A felsőbb, tróntermi szinten még szélesebbek a folyosók…

 

 

615694272PDVD052_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

…és díszesebb a környezet. Ezen a szinten, az itt éppen a falon látható két fénycsík a jellemző díszítési forma. Ezek egyfajta fenségességet kölcsönöznek a környezetnek, jelezve, hogy a királyi rezidencia emeletén vagyunk.

 

 

 

Az eddigi harcok helyszínei, mind magukon viselték a bolygó jellemzőit. A gungák, és természetes közegük, Amidala és a nabooi kultúra jelképe, a palota, mind az itteni viszonyokat tükrözték. Ez természetes is, hiszen a harcok a Naboo bolygóért zajlanak, és szinte belügynek számítanak.

Az jedik és a sith közötti párbaj, viszont már túl mutat a nabooi konfliktuson, ennek megfelelően a környezet is megváltozik.

 

 

 

1024594953PDVD024_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

Qui-Gon, Obi-Wan és Darth Maul, a párbaj során elhagyják a már jól ismert stílusjegyekkel rendelkező hangárt.

 

 

454568528PDVD025_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

A művészi formákat lassan felváltja a technokrata környezet.

 

 

800382727PDVD026_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

Ebből a nézőpontból látszik igazán az átmenet. A baloldalon látható bejárat körül még minden a megszokott stílusjegyekben fogant, ám ha a kép jobb oldalát nézzük, látható, hogy a barna szín fokozatosan átvált szürkés-fekete árnyalatba, amely így már rideg, és gépies érzést kelt. Egy kis képzelőerővel megállapíthatjuk, hogy olyan mintha a Köztársaság sorsát látnánk. A sokszínű kultúrák társadalma, átalakul rideg diktatúrává, amit a jedi és a sith rend harca kísér. Ezt láthatjuk a képen is, kicsiben.

 

 

651372970PDVD029_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

Újabb szenzációs kép. Rálátásunk nyílik erre a hatalmas teremre, ami minden eddig látotton túl tesz. Csatlakozva az előző gondolatmenethez, a rengeteg függőfolyosó, kicsit labirintusszerűvé alakítja a környezetet, ahol nehéz megtalálni a helyes utat. Igaz lesz ez majd a jedikre is, a jövőben.

 

 

1078955963PDVD030_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

Itt most rosszul választanak. A bejárat barna árnyalatai után, itt a végállomás, egy hatalmas vörös energiakapukkal ellátott zsákutca. Kell-e ennél egyértelműbb utalás a jövő történéseire?

 

 

231492014PDVD034_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

’Tűz’ és ’víz’ csatája. A belső kamrában egy nagyon mély kürtő található, melynek falát fénynyalábok díszítik.

 

 

515257045PDVD037_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

A Sith örökös végzete… Vajon milyen mély lehet ez a ’szakadék’?

 

 

105781421PDVD039_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

A csata végetért, és ennek örömére, az újdonsült kancellár is tiszteletét teszi a naboon. Palpatin hatalmas vörös hajója árnyékában, szinte eltörpülnek a nabooi házak.

 

 

162134897PDVD040_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

Egy újabb helység a palotában. Obi-Wan és Yoda elemzi a kialakult helyzetet, és a környezet ismét ehhez idomul. A távoli hegyek fölött új, és komorabb felhők gyülekeznek, ami az eljövendő évek gondjait jelképezi (nem mellesleg az utolsóként megmaradt két jedi, első közös jelenetét láthatjuk). Kis adalék még, hogy Yoda a padlón látható alakzat közepén van, míg Obi-Wan a szélén. Ezzel is mintegy jelezve, hogy Yoda a bölcsebb.

 

 

536224566PDVD041_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

A film végén még egy újabb komplexumot, a hamvasztó épületét ismerhetjük meg. Itt gyűlnek össze a főszereplők, hogy átvezessék a történetet a második részbe. Maga az építmény kellően egyszerű, és puritán. A környezet újfent búskomorrá válik, és a sötétség, ami körülveszi a főszereplőket, csak egyre fokozódni fog.

 

 

887460279PDVD043_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

A nabooi polgárok, a győzelem tiszteletére, hatalmas ünneplésben részesítik a gungan harcosokat. A konfliktuson keresztül egymásra talált a két faj. Ennek megfelelően, a bevonulás színpompás, és ünnepélyes.

 

 

26743770PDVD045_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

A megbékélés jele mi is lehetne más, mint egy fénylő gömb…

 

 

977825634PDVD046_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

…melyet Boss Nass, hatalmas ’béke!’ felkiáltással emel a magasba. Mint ahogy a képen is jól látható, a sokszínű nabooi kultúra, és demokrácia, a győzelmét ünnepli.

 

 

 

Remélem sikerült valamit megvillantani abból, ami a Naboo bolygót, és lakóit jellemzi. Ez egy igen összetett és sokszínű kultúra, telis-tele izgalmas helyekkel, gyönyörű tájakkal, és rengeteg apró érdekességgel. Ha csak egy kicsit is sikerült felhívni erre a figyelmet, már megérte a próbálkozást. A sorozat következő részében, a Tatooinnal foglalkozom majd.

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nagyszerű írás, fogadd gratulációmat! A legjobban az az észrevétel tetszett, hogy mikor AMidala elhagyta a bolygót, utánna "sötétség" borult a bolygóra. A naboo-i kedvenc helyszínem, a hamvasztó épület leírása is elnyerte tetszésemet.

Alig várom a Tatooine leírását!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Remélem érzékelhető várakozásom dinamizmusa! :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nekem az a kedvencem, amikor Yoda az alakzat közepén, Obi pedig a szélén látható.

A Zorro álarcában láttam hasonlót körökkel. Abban arról van szó, hogy minél tapasztaltabb a tanítvány, annál közelebb kerül a legkisebb, középső körhöz.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én annyit tennék hozzá, hogy amíg nem lettem ennek a fórumnak a tagja, nem is vettem észre ezeket a képi mondanivalókat.Így sosem néztem filmeket.Úgyhogy köszönet, hogy bővebbé tettétek a Star Warst számomra.Ja és Lucas mester lassan isteni magasságokba emelkedik nálam a rendezők között.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Alapos munka Ody! Képekkel együtt szinte tankönyvi szint :D

Amikor a Tatooint elemzed estleg össze is hasonlíthatjuk a két bolygót, mint különböző származási helyét a tragikus sorsú párnak....

Köszi szisz! Jó ötlet a hasonlítás, majd bele fogom szőni valahogy az írásba. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csak kérdem, hogy ez a bolygóbemutatásos topic nem kerülhetne át a Saga topicba. Arra akarok célozni, hogy az egyes bolygókat nem lehet csak egy epizódra korlátozni, és még arra akarok világítani, hogy ne csak első epizódos bolygókat vesézd ki Ody!!!! :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Tatooine

 

Naboo után a peremvidéken található bolygóra, a Tatooinra látogatunk, mely kívül esik a Köztársaság fennhatóságán. Ebből kifolyólag remek búvóhely a törvényen kívüli bűnözőknek, és minden olyan lénynek, akinek bujkálnia kell.

 

 

668434409PDVD_000_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

Már megjelenésben is jócskán különbözik a Nabootól. Először is kisebbnek látjuk, ami a bolygó jelentéktelenségét emeli ki. Barnás, szinte felhőktől mentes külleme, durva felszínt sejtet.

 

 

167214727PDVD_001_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

A megérkezéskor máris látható a bolygó legfőbb jellemzője; a sziklákkal tarkított sivatagos vidék. A bolygó legnagyobb részén ez az uralkodó felszíni forma. Ráadásul a perzselő forróság még elviselhetetlenebbé teszi a klímát.

 

 

344231247PDVD_002_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

A megérkezés után hőseink, Mos Espa felé veszik az irányt. Kimerítő túra vár rájuk a forró sivatagban.

 

 

587967841PDVD_003_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

A városba érve azonnal kiderül, hogy nem csak a természeti adottságaiban különbözik a bolygó a Nabootól, hanem a városokat tekintve is. De ez nem is csoda, hiszen most nem a Köztársaságban vagyunk, hanem egy azon kívül álló bolygón. Afféle menekült tábor ez, ahol nagyon sok létformát láthatunk. Tatooin ’bevándorló’ jellege remekül ki lett hangsúlyozva. Az épületek egyszerűek, híven tükrözik a bolygón uralkodó szemléletet. Érdemes még megfigyelni, hogy minden barna színben pompázik. Itt láthatjuk az egyik legegységesebb színvilágot.

 

 

400319331PDVD_004_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

Watto kis boltjába belépve, az épületek belső kialakításáról is képet kaphatunk. Itt is mindent a célszerűség, és a barna árnyalat ural. Amíg még szembetűnik, hogy a berendezési tárgyakat szinte kivétel nélkül a rendelkezésre álló anyagokból, pl. kőből készítettek.

 

 

PDVDA_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

Az egyszerűség mellett, azért technológia is felfedezhető, elég csak erre a képre nézni. Beépített szenzorok a pultban, és a háttérben lévő ócska műszerek. Talán ebben rejlik a Star Wars filmek egyik fő vonzereje, hogy pl. az ilyen egyszerű környezeteket is, a technológiai elemekkel sikerül úgy ábrázolni, hogy az különleges hatást keltsen.

Egy újabb utalás, hogy Anakin és Padmé első találkozása egy szinte sötét helyen történik.

 

 

PDVD_005_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

Watto ócskatelepe az a hely, ami talán a legjobban kifejezi a bolygón uralkodó viszonyokat. Sok rozsdás ócskavas, ütött-kopott környezet.

 

 

PDVD_006_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

Később folytatjuk barangolásunkat, Mos Espa utcáin. Továbbra is rengeteg lényt láthatunk, akik különböző tevékenységeket végeznek. Itt pl., arra láthatunk szép példát, hogy bizony még egy ilyen eldugott helyen is lennie kell ivónak, ahol persze telt ház van…

 

 

PDVD_008_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

Megismerkedhetünk Anakin egyik kedves barátjával, Jiraval is. Rajta keresztül pedig képet kapunk az itt élő emberek legfőbb bevételi forrásáról: a kereskedelemről. Mint láthattuk Watto is ebből él, bár igaz, hogy ő jövedelmezőbb bizniszben utazik.

 

 

PDVD_009b_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

Ritkán, de annál intenzívebben csapnak le a városokra, a homokviharok. Ilyenkor elnéptelenednek az utcák, mindenki menedékbe húzódik.

 

 

PDVD_009_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

Anakin – Padmé – Qui-Gon. Találkozásuk végzetes voltát, a homokvihar is kihangsúlyozza, ami a sötét oldal egyik jelképét jelenti ezen a bolygón.

A háttérben a rabszolga lakhelyeket láthatjuk, amit kissé eltakar előlünk a vihar. Ennek ellenér az így is megfigyelhető, hogy mennyire zsúfolt házak alkotják ezt a negyedet.

 

 

PDVD_007_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

Anakin gyerekszobája. A fiú szeret barkácsolni, amit a képet látva el is hiszünk neki. Mindenhol valami kütyü található, és annak ellenére barátságos ez az odú, hogy egy rabszolgaszállást láthatunk. Nem mellesleg az a négy karakter került egy képre, akiknek sorsa, egy egész életre összefonódik.

 

 

PDVD_010_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

Az ebédlő. Az előbbi szobában, és itt is láthatjuk azt, amit Watto boltjában: a belső építészeti elemek, szinte teljesen megegyeznek. Érdemes továbbá megjegyezni, hogy mióta Anakin és Padmé találkozott, azóta minden jelenetben egymás mellett láthatjuk őket.

 

 

PDVD_011_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

A vihar elülte után, ismét megpezsdül az élet. Az árusok elfoglalták megszokott helyüket, az utcákat pedig újra ellepték az idegenek, mintha mi sem történt volna. A fentebb taglalt dolgok is szépen láthatóak; árusok mindenhol, megannyi létforma körülöttük.

 

 

PDVD_014_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

Anakin és Shmi lakóhelyének hátsó része. Itt már jobban látható, mennyire zsúfolt a házak kialakítása. A Naboon látott hatalmas csarnokokkal szép ellentétben van ez a szűkös környezet. Szólni kell még a kompozícióról is, mely két olyan szereplőt mutat, akik Anakin életére nagy hatással vannak. A fekete boltív belógó szélei, e két szereplő tragikus sorsát vetítik előre.

 

 

PDVD_015_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

Ismét egy remek kép, főleg a háttérben látható szállások miatt. Először láthatjuk Anakin versenygépét, még mint ütött kopott járművet.

 

 

PDVD_016_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

Leszáll az este, a háttérben a házak lámpái világítanak. Még a fények is idomulnak a bolygó megszokott képéhez, meleg tónussal pislákolnak az éjszakában. A kontrasztokat itt is szépen kihasználja Lucas. Míg Qui-Gon -ra fény vetül, addig Anakin sötétben van. Apró finom megoldások ezek, amik megadják a film savát-borsát.

 

 

PDVD_018_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

Persze ha sötét van, megjelenik a gonosz is. Darth Maul űrhajójának fenyegető fekete sziluetje a pusztaság felett.

 

 

PDVD_019_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

A kutaszdroidok elindulnak három város felé, melyekben az az érdekesség, hogy most láthatjuk őket először, és utoljára.

 

 

PDVD_020_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

Íme a pod versenyzők hangárja kívülről…

 

 

PDVD_017_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

…és belülről. Szép a beszűrődő napfény, és a versenygépek látványa. Mintha egy sötét sarokból figyelnénk a készülődést a versenyre, ahol bizony lesznek tragédiák is. Egyébként a Nabooi hangár után ez a második, amit megismerhetünk, mégis micsoda különbség!

 

 

PDVD_021_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

Itt pedig már a podverseny stadionját láthatjuk, ami a bolygó eddigi legmonumentálisabb komplexuma. A fő épülete hasonlít Jabba palotájához, ami nem véletlen. Fantasztikus látvány! Itt is minden épület magán hordozza a bolygó építészeti jellegzetességeit. Lekerekített formák, kőből készült házak. A lelátókat pedig mintha a hegy falából vésték volna ki.

 

 

PDVD_035_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

A tribünökön pedig kiteljesedik az élőlények kavalkádja. Számtalan fajt felfedezhetünk, hisz a legtöbb galaxis-széli rendszerből jöttek a versenyre. Az étel árusnak nem lehet könnyű dolga kielégíteni a sokféle igényt.

Nem utolsó sorban, itt az első filmek nagy erénye mutatkozik meg. Nagyban gondolkodnak, bemutatják a galaxist. Ezeken a képsorokon pontosan ezt láthatjuk.

 

 

PDVD_022_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

A sokféleség a versenyzők gépein is meglátszik. Alig van köztük hasonló.

 

 

PDVD_024_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

Végszóra feltűnik Jabba a hutt is, akinek nyilván nagy szerepe van a verseny szervezésében. Mindenesetre nagy éljenzéssel fogadja a tömeg.

 

 

PDVD_026_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

Megkezdődik a verseny! A gépek hatalmas sebességgel húznak el mellettünk. A viadal egyúttal remek lehetőséget is kínál nekünk arra, hogy megismerjük a bolygó pár jellegzetes vonását is. Lássuk.

 

 

PDVD_027_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

Sajnos van aki tisztátalan eszközökkel próbál meg előnyt kicsikarni magának. Ez azonban nem a kisasszonyok sportja, így majdnem minden megengedett. Csak úgy mint a peremvidéken, az erősebb győz.

 

 

PDVD_028_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

Anakin gépében ülünk, ahonnan a pálya első szakaszát láthatjuk. Egy sziklafal tövében haladunk, előttünk érdekes sziklák sorakoznak. Az első igazán sziklás vidék, amit megfigyelhetünk a bolygón.

 

 

PDVD_029_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

Aztán egy újabb érdekes képződmény. Lyukak a földben! Számomra mindig ezek jelentették a legnagyobb rejtélyt. Vajon mi lehet bennük, és hogy alakulhattak ki?

 

 

PDVD_030_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

Természetesen itt sem maradhat el a sötét kanyon, amin Anakinnak is keresztül kell haladnia.

 

 

 

PDVD_031_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

PDVD_032_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

Kicsit kijjebb aztán az is szembetűnik, hogy a kanyonban laknak, mégpedig annak falába vájt házakban. Ez nem más, mint a koldus kanyon. Tehát nem csak a sivatagi városokban koncentrálódik az élet, hanem azokon kívül is. Vajon kik élhetnek itt?

 

 

pdvd_ani_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

Tovább haladva, boltíves sziklák állják Anakin útját. Régebben igen nagy erőknek kellett formálniuk a bolygót, ha ilyen képződmények ki tudtak alakulni. Másrészt ez a kép, egy remek párhuzamra is okot ad majd az EPII-ben.

 

 

PDVD_034_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

A következő állomás, egy barlangrendszer. Egy újabb sötét hely, melybe itt-ott beszűrődik némi napfény. Versenyző legyen a talpán, aki itt ki tudja ismerni magát.

 

 

PDVD_036_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

Újabb felszíni forma, egy érdekesen ’megdőlt’ útszakasz. Lehet, hogy itt egykoron víz hömpölygött.

A verseny jócskán felvillant a Tatooini csodákból, ami így már nem csak egy sivatagos és unalmas hely, hanem változatos felszínnel rendelkező, érdekes bolygó. Ki gondolta volna ezt az érkezéskor?

 

 

pdvd_bucka1_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

pdvd_bucka2_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

Mintegy ráadásként megismerhetjük a bennszülötteket is, elsőként a buckalakókat. Eléggé agresszívnek tűnnek, mert szinte vadásznak a versenyzőkre. Ők a bolygó nagy lázadói. Szinte minden betolakodót utálnak, és ha módjukban áll, meg is ölik őket (az alsó képen nem azt ünneplik, hogy benne lesznek az esti sporthíradóban :hmm: )

 

 

pdvd-jawa_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

Aztán itt vannak a jawák, akik jóval barátságosabb népség, bár méreteiket tekintve, nem is lehet más választásuk. Ők legalább szurkolnak a versenyzőknek.

 

 

PDVD_037_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

A versenyzők hozzátartozói kitüntetett helyet kapnak, ahonnan a legjobb a kilátás. Egy magas, toronyszerű építményből figyelik a száguldást.

 

 

PDVD_038_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

Amint vége a versenynek, gyorsan kiürülnek a lelátók. Jól látható, hogy a tehetősebbek fölé, árnyékoló vásznat húztak.

 

 

PDVD_041_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

Anakin győzelme, egyben a szabadulását is jelentette. Nem könnyű elhagynia anyját, akihez szoros kötelék fűzi. Érzelmes jelenet, háttérben a szolgaszállásokkal. Anakinnak nincs jövője ebben a világban.

 

 

PDVD_042_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

A kis kutaszdroidok sikerrel jártak, Maul akcióba lendül. Remek kontrasztban áll egymással az egységesen barna táj, és a fekete sith, mögötte a droiddal.

 

 

PDVD_043_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

Hamarosan célba is ér, és összecsapnak az Erő használói, ezer év után először. A sötét oldal már itt is ’ködbe’ burkolja őket, a jól ismert por formájában. A helyszín akár jelképes is lehet. Sivárság ural mindent, akár csak a jövőbeni galaxist.

 

 

PDVD_044_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

Itt azonban még sikeresen elmenekülnek hőseink. Amint elhagyjuk a bolygót, nagyobbnak látjuk, hisz sokkal közelebb került hozzánk az itt töltött idő alatt.

 

A Tatooin, talán mondanom se kell nagyban különbözik a Nabootól. Anakin és Padmé személyiségének védjegyei.

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ez is nagyon jó Ody :hmm:

Amikor Anakin és Qui-Gon kint van az erkélyen, és a Jedi fényben van, a srác meg árnyékban, az eddig fel sem tűnt.

 

Amikor Anakin elbúcsúzik az anyjától, azon a képen Shmi árnyékban van, és Anakin visszarohan oda. Ez jelzi a kettejük közös tragikus sorsát.

 

Darth Maul kutaszdroidja pedig csak két város felé mentek. A távcsövön keresztül két várost láthatunk. Az egyik a Dűne Tenger peremén fekszik, ez Mos Espa, mert Qui-Gonék a Dűne Tenger felől érkeztek, és azon a képen, ahol a város felé tartanak látszik, hogy a hegyek elég messze vannak.

A másik város meg sziklásabb vidéken, hegyek között van. Nos, szerény véleményem szerint az Mos Eisley, mivel az sem fekszik messze a Dűne Tengertől, ám hegyek közt lapul.

Szerkesztve: - Dzséjt
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nagyon tetszik a megdőlt útszakaszos rész a versenyből. Szerintem itt Lucas az amerikai autóversenyzésből ismert jellegzetességet csempészte be. Ahol gyorsasági verseny van, ott kell lenni egy ilyen szakasznak is, és kész! :hmm:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nos, szerény véleményem szerint az Mos Eisley, mivel az sem fekszik messze a Dűne Tengertől, ám hegyek közt lapul.

Mos Eisley nem lehet, mert az sokkal messzebb van Espától. Watto is mondta. Ez a két város pedig igen csak közel fekszik egymáshoz.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Watto azt mondta, hogy Owenék laknak messze, Mos Eisley túloldalán, ami a Dűne Tengert jelenti, ami meg Mos Eisley-től van messze. Annyira viszont nem lehet messze (tehát mondjuk a bolygó másik oldalán), hiszen ha a versenyen a Koldus kanyonon repültek keresztül, és Luke is repült már abban T-16-ossal, aminek elég korlátozott a repülési távolasága, tehát akkor "viszonylag" közel kellett lennie.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nagyon tetszik a megdőlt útszakaszos rész a versenyből. Szerintem itt Lucas az amerikai autóversenyzésből ismert jellegzetességet csempészte be. Ahol gyorsasági verseny van, ott kell lenni egy ilyen szakasznak is, és kész! :hmm:

:) Erre még nem is gondoltam. Meglátszik, hogy nem vagyok túl nagy indy car rajongó. ;)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.