Bomarr firkálmányai

Bomarr · 2006. Szeptember 16.

Mivel a másik topicban felvetödött, hogy többeket érdekel, igy hát ide rakom be.

Ez itt a Gallion cimű regényemből egy részlet (egy bekezdéssel hosszabb, mint amit Dzséjtnek küldtem :clap: ). Ez még az elejéből van, ami valamivel komolytalanabb, mint a későbbi részek. Bár nagyrészt önmagában is érthető, azért egy kis intro, hogy elötte miről is volt szó: a szereplők egy Rezug nevü piciny faluból jöttek. M'avarius az ügyetlen varázsló azért kelt útra, hogy feltöltse apadozó mervus-gyökér készleteit (fontos varázs-szer számára). Gallion azért kisérte el, mert nagy hős akar lenni és a mágustól ugy tudja, hogy az úti-céljától nem messze van egy barlang, ahol egy démon óriási kincset őriz. A naiv Marcia pedig csak rájuk akaszkodott, mert szerelmes Gallionba. És innentől a részlet:

"Egy órányi sétálgatás után M'avarius hirtelen megállt, majd az eddigieknél is jelentőségteljesebb arckifejezést erőltetett magára.

-Mi az, miért álltunk meg? ?nézett rá kérdően Gallion. A mágus még egy kicsit kivárt a hatás kedvéért, majd megszólalt:

-Ez itt elöttünk a Ferongasi-rét. A Revondi Hercegség egyetlen helye, ahol megterem a mervus... melynek gyökeréért jöttünk ?mondta titokzatosan miközben kicsit még hunyorgott is a hatás fokozása érdekében.

-Hüha ?nyögte ki Gallion. Elöszőr valami frappánsabbat akart mondani, de aztán hatalmába kerítette egy érzés, amely meggátolta ebben. Félt... talán annyira mint még sohasem. Félt a közeli barlangtól, és attól ami odabent várhatja őt.

-Én szedek egy kis gyökeret... te pedig Gallion? neked arra van dolgod ?szólalt meg fura ünnepélyességgel a mágus, miközben a rét keleti oldala felé mutatott. Gallion jól látta a keleti oldalon huzodó hegyoldal lábánál a kis szürke sziklás részt, mely valószinüleg a barlang bejáratát rejtette. A Nap korongja már elbujt a horizont vonalánál, hogy átadja helyét a különös, szürkés égboltnak. Az enyhe szürkületben egy lassú szellő vonult végig a rét fűszálai felett egészen a három különös utazóig. Gallion megborzongott ahogy a lágy szellő elérte őket. A levegőben, mintha a halál izét lehetett volna érezni. Gallion legalábbis azt érezte. Nagyot nyelt, majd megszórította rozsdás kardja markolatát.

-Mire vársz, fiam? ?nézett kárőrvendő tekintettel a mágus az ifjúra.

-Se? semmire. Már megyek is ?mondta ki bizonytalanul és ezzel elindult a hegyoldal felé, határozott léptekkel.

-Hova mész Galli? Én is veled mehetek? ?érdeklődött Marcia.

-Nem. Te inkább maradj M?avariussal. Hamarosan én is jövők? remélem ?szólt vissza Gallion, miközben már húsz- harminc méterre is elkeveredhetett a mögötte álló két bámuló alaktól. Ahogy közeledett a barlang bejárata felé egyre inkább inába szállt a bátorsága. Felkészült rá, hogy bármelyik pillanatban elkezdjen rohanni? vissza a többiekhez. Szive egyre erősebben zakatolt a mellkasában, miközben izzadsága is egyre jobban elborította a homlokát. A barlang bejárata a hegy sziklás oldalába volt beékelödve, úgy hogy a fény alig érte. Mint valami különös sötét lyuk, mely csak arra vár, hogy beszippantsa a gyanutlan vándorokat.

Ahogy a tátongó mélyedés közelébe ért különös bűz csapta meg az orrát. Csak nem a démon bűze?! Gallion félt, de mégsem futamodott meg. Különös bátorság lett rajta urrá, mely erőt adott neki ahhoz, hogy belépjen a büzölgő, sötét barlangba. Miután belépett kicsit várt, míg a szeme megszokja a fény hiányát, majd elindult befelé; kardját erősen maga elött tartva. Beljebb menve némi fényt látott égni a barlang végében? valaki van itt! Talán a démon az! Gallion egy kis időre megállt, kardját még erősebben kezdte el szorítani, majd ovatos léptekkel beljebb merészkedett. Még nem látta pontosan, hogy mi van a barlang végén, mivel a folyosó szerű mélyedés a távolban bekanyarodott. Egyelőre takarásban volt a barlang különleges titka?

Gallion azonban nem állt meg. Tovább ment és végül meglátta azt, ami ott rejtezett a folyosó legvégén, azt ami ott feküdt a barlang legbelsejében? és azt amitől eddig félt: a démont. És Gallion mégsem futott el. Ebben közre játszott különös bátorsága és a démon látványa egyaránt.

Merthát különös egy démon volt az nem vitás. Nem lehetett nagyobb egy-másfél méternél. Szürkés böre mintha kikopott volna. Mint egy elhasználodott bábú, úgy feküdt ott elterülve. Pocakja igencsak terebélyes volt. Olyan hogy izom, nem igazán látszott a szörnyetegen. Sehol egy nagyobbacska bicepsz vagy kockás has, netalántán egy kidolgozott vádli. Toka, háj és zsir? főleg ezek jellemezték a démon külsejét, aki leginkább egy öreg kis köpcösnek tünt. A démon lassan kinyitotta a szemét és a bámuló Gallionra nézett, aki bár érzett némi félelmet ám korántsem akkorát, mint mondjuk akkor amikor a mezön állt és a hegyet vizslatta.

-Hello ?köszönt rá illedelmesen a démon- Mi a helyzet?

-Helyzet? ?nézett zavarodottan Gallion ?Nem értem? ki vagy te?

-Az én nevem Vazur? Vazur a dirodasi démon.

-Tényleg? ?nézett furán Gallion, akinek a félelme egyre inkább tova szállt ?Te lennél a félelmetes démon?

-Én biza?

-Te véded a barlang kincsét?

-Ja én ?válaszolta, miközben lassan visszaaludt.

-Hé te! Ne aludjál már!

-Mi? Micsoda?!

-Milyen démon vagy te? Véded a kincset, azt közbe elalszol?

-Héé?! Több ezer éve vagyok már itt. Mégis mit képzelsz? Hogy évezredeken át nézek magam elé és örködök. Egy kis alvás nekem is kijár.

-Pföö? hát szép mondhatom. És az elmúlt pár ezer évben nem csináltál mást csak itt ültél és aludtál?

-Hát naggyából? no meg néha kimegyek a barlang bejárata elé egy kiss friss levegőt szivni?

Gallion nem kis mértékben csalodott volt. A lelke legmélyén azért már vágyott némi kalandra. És most egy öreg, álomkórban szenvedő duci démon az, amivel meg kell elégedjen.

-És hol a kincs, amit őrzöl? ?kérdezte Gallion. Hirtelen eszébe jutott, hogy M?avarius valami óriási vagyonokról hadovált neki?

-A kincs? Az itt van nálam ?mondta büszkén Vazur és előhuzott egy vaskarikát a háta mögül, melyen valamiféle irás lehetett.

-Micsoda? Ez lenne a kincs? ?nézett döbbenten Gallion.

-Ja hát ez? miért mit vártál?

-Hát a legenda valami óriási vagyonról meg aranyról beszélt?

-Ahh? a legendákban mindig szeretik kiszinesíteni a dolgokat ?legyintett a démon.

-Pföö? -nyögött fel teljes elkeseredettségében Gallion.

-Miért csak nem ezt akarod megszerezni? ?nyujtotta előre a fémkarikát.

-Csak azt ne mond, hogy magadtól odaadod?

-Én? Dehogyis. Hisz ezt védem.

-Na végre ?dünnyögte Gallion- Én pedig azt akarom megszerezni ?jelentette be határozottan és a kardját maga elé tartotta.

-Micsoda egy erőszakos ember vagy te ?állapította meg Vazur.

-Jaj ne legyél már ilyen kiherélt pöcs ?dühödt fel Gallion ?Legalább próbálj meg úgy csinálni, mintha lenne értelme az itt létednek. Próbálj meg védekezni vagy valami?

-Hééé? én egy démon vagyok? elintézlek ha kell ?dühödött fel Vazur, majd lassan lábra állt, bár beletellett némi időbe. Ezalatt Gallion háromszor is kinyirhatta volna, ha akarja, de mostmár kifejezetten kiváncsi volt arra, hogy mivel áll elő a vén tohotya szörnyeteg.

A démon ahogy lassan feltápászkodott egy követ fogott a kezébe és Gallionra dobta. Ám Gallion simán elhajolt a dobás elöl, és felröhögött.

-Hát így maximum halálra nevettetni tudsz ?bögött fel röhögve. A démon erre bepipult és lassú léptekkel elindult Gallion felé. Ám elbotlott egy kis repedésben és előre esett. Pont bele Gallion kitartott kardjába.

-Ahh? mit tettél ?nyögött fel a démon, majd egy fülsüketítő kiáltás hagyta el a száját, amivel végleg kilehelte a lelkét. Gallion megilledtődve nézte a démon végső haláltusáját. Tulajdonképpen ő nem szándékosan ölte meg a démont? na de sebaj? egy gyors erős mozdulattal kirántotta a kardját a démon mellkasából.

Végülis még mindig jobban járt, mintha valami óriási nyáladzó démonnal találja szembe magát, aki egy pillantásával megöli őt. Gallion nem tudta, hogy most csalodottságot vagy örömöt kéne érezzen a történtek miatt. Végül gondolkodás helyett a fura fémkarikát vette a kezébe, melyet a démon a bal kezében szorongatott. Talán több ez, mint holmi fémkarika! Talán varázsereje van ?gondolta magában Gallion. Feltürte a felsőjét és felhuzta a karjára a karikát, mely a könyöke alatt egy kicsivel szorult meg. Ezután Gallion veszettül elkezdett vele hadonászni, hátha történik valami. Mivel nem lett túl eredményes a próbálkozása elkezdett ugrálni, és rohangálni? hátha valami repülést segítő vagy más hasonló eredményt produkáló tárggyal van dolga. Ám ez se jött be. Gallion még probálkozott egy kicsit, de végül be kellett lássa, hogy egy szimpla irással tarkított fémgyűrű boldog tulajdonosa lett. Az írást mely a karikán állt, nem tudta elolvasni? Ezekután Gallion kissé komoran lépkedett ki a barlang sötétségéből.

-Ohh? nézd M?avarius! Ott van Gallion! ?üvöltött Marcia és elkezdett rohanni Gallion felé ?Már azt hittük, hogy meghaltál? valami borzalmas sikolyt hallottunk a barlangból? azt hittük, hogy te haltál meg? DE mi ez a vér az ingeden?

-A démon vére, akit megöltem ?jelentette be nemes egyszerűséggel Gallion.

-Ohh? Gallion, te egy igazi hős vagy ?jelentette be Marcia átszellemülten és megölelte az ifjút.

-És hol a kincs? ?vágott közbe az ünneplésbe M?avarius.

-Hát itt ?nyögte ki Gallion és feltürte az ingje ujj részét, megmutatva a fémkarikát?

-Én továbbra se látom a kincset ?jegyezte meg a mágus.

-Ez a kincs. Ez a karika vagy micsoda?

-Marha jó? -jegyezte meg M?avarius, ám közben némi áhitattal vegyült tekintettel mérte végig az ifjú véres ruháját. Bár nem mondott semmit, jól érzödött, hogy igencsak ledöbbent azon, hogy Gallion leölte a démont. Gallionnak pedig esze ágában se volt elmesélni nekik, hogy a démon valójában egy kivénhedt, köpcös tehetetlen démonkácska volt.

Miután hazaértek hamar hire ment Gallion hőstettének. Az egész falu felbojdult. Vurdez a falu vezetője ünnepnappá rendelte el ezt a napot. Az ivóban innentől Gallion ingyen ihatott és bárhová ment mindenütt nagy hajbokolás övezte. Különös élet volt ez? Gallion érezte azonban hogy ez igy nem mehet sokáig. A hirnév és a rang melyet elért valójában nem illette meg. Tudta, hogy ennek egy napon véget kell érnie?. véget fog érni? ám azt még ő sem sejthette, hogy erre nem is kell olyan sokat várni."

Szerkesztve: 2006. Szeptember 16. - Bomarr

MissKarrde · 2006. Szeptember 16.

Köszi :clap: Nagyon jól írsz, tetszik ez az írás, humoros, könnyed, és talán pont azért jön be.

Ody Mandrell · 2006. Szeptember 16.

Frankó! "Hello! Mi a helyzet?" :clap:

Bomarr · 2006. Szeptember 16.

Köszi Nagyon jól írsz, tetszik ez az írás, humoros, könnyed, és talán pont azért jön be.

Köszi :clap:

Darth Krande · 2006. Szeptember 16.

Monták már neked, hogy folytatni kéne? Mert ha igen akkor beállok a sorba :clap:

Ody Mandrell · 2006. Szeptember 16.

Monták már neked, hogy folytatni kéne? Mert ha igen akkor beállok a sorba

Van folytatása. Ez csak egy kis részlet az elejéből. Kérjétek Bomarrtól az egészet. :clap:

MissKarrde · 2006. Szeptember 16.

Mondjuk időnként berakhatna ide részleteket :clap: Szóval, Bomarr, ha van kedved hozzá, néha beírhatnál egy-egy újabb részletet.

Darth Krande · 2006. Szeptember 16.

Igaza van MissKarrdénak! Nagyon!

Bomarr · 2006. Szeptember 16.

Köszi szépen a dicséreteket! Akkor majd fogok még feltenni részleteket :clap:

Bomarr · 2006. Szeptember 22.

No, akkor itt az első fejezet a Gallionból. Ugyan felmerült bennem, hogy rögtön a barlangos-démonos utáni részeket másoljam be, mivel onnantól pörögnek fel az események, ráadásul a barlangos rész ismeretében elég lassúnak tünhet a felvezetés, viszont a főhős enélkül kissé érthetetlen lenne. Szóval akkor az elejétől (a cim alatti kép a nyomtatott változatom boritója... a képet nem én csináltam -ha igen, akkor egy pálcikaember állna rajta- hanem a netről csentem, de szerintem jól illik a regényhez. Hogy miért az majd később kiderül ):

Gallion

Egy Birodalom árnyékában

Lassan, megfontoltan kelt fel a Nap a keleti oldalon, hogy bevilágítsa az utjába kerülő mezőket, erdőket, vad regényes tájakat. No meg azt a kicsinyke falut, mely ott huzodott a Hiron kontinens déli lankái közt, s melynek neve legalább olyan egyszerű volt, mint a falu maga. Ez volt Rezug, egy csendes kis település, mely névleg a Revondi Hercegséghez tartozott. A legközelebbi település is több napi járásra lehetett innen, igy külhoni embert ide csak nagy ritkán vitt el az utja. Ám mivel a helyiek szinte mindent megtermeltek és elkészítettek maguknak, így nem is látták szükségét annak, hogy bármiféle kapcsolatot építsenek ki a közeli falvak vagy városok egyikével. Csupán Rovzis Aron tolta ide néha csúnya ábrázatát, hogy beszedje a Hercegségnek járó adót. Nomeg kéthetente elzötykölödött ide egy szekér megpakolva sörrel, borral, hogy Regon Sevrot -a falu ivójának tulaja- föltölthesse apadozó készleteit.

Ahogy a Nap sugarai bejárták eme kis település zegzugait, a hely lassan feltöltödőtt élettel. A közeli vadonban az állatok mozgolodni kezdtek, akárcsak a falu lakói. A családfők lassan eltántorogtak a legközelebbi kúthoz, hogy a reggelinél jusson egy kis friss hideg víz is az asztalra, nomeg a kádakba.

Persze nem mindenki volt ilyen friss. Többek között Gallion Verdon sem, aki valószinüleg még délben is a lóbőrt huzta volna, ha az udvarában lévő kakas nem kezd bele rekedtes és nem utolsósorban borzasztóan hangos kukorékolásába. Galliont persze nem abból a fából faragták, akit csak így egy könnyen ki lehet rugdosni kényelmes és puha takarójának szorításából. Elöszőr csak simán a fal felé fordult, gondolva előbb utobb ugyis abba hagyja ez a kappan hangú kakas. Ám mintha a baromfi csak azt tüzte volna ki célul, hogy gazdáját idegesítse, tovább rikoltozott az udvaron. Nem kellett fél perc se hogy Gallion egy erőteljes ordítással probálja leteremteni a mihaszna állatot. Ám az még akkor se akarta abbahagyni, mikor már felbőszült gazdája egy esetleges azonnali kivégzést és levesben való megfőzést tett kilátásba.

-Na jól van kelek, kelek? remélem örülsz ?motyogott magában Gallion, amire csodák csodája a kakas is csöndbe maradt.

Gallion egy huszas éveiben járó ifjú volt, aki egyedül élt kissé kopottas és elhasznált faházikójában. A szüleit sohase ismerte. Már azelött meghaltak, hogy ő második életévébe lépett volna. Csupán mende mondákat halott róluk, amiket a nevelőszülei meséltek neki. Az apja -aki ugyanazt a nevet viselte, mint ő- egy 20 évvel ezelőtti háborúban vesztette életét. Hogy pontosan ki harcolt akkoriban ki ellen azt már senki se tudta. Mindenesetre a háború kitörtével a szülei úgy döntöttek, hogy fiúkat a harcok idejére egy békés helyre kell vinni. Ezért hozták ide Rezugba és adták oda a Sevr családnak, akikkel távoli rokonságban álltak. Úgy gondolták, hogy a háború után visszajönnek érte. Ám erre már sohasem került sor. Az apja valamelyik ütközetben halt meg, míg az anyja egy akkoriban pusztító betegségben halt meg az egyik déli kikötővárosban. Így hát a kis Gallion magára maradt a Sevr családdal. Ám mégsem panaszkodhatott. Gulan és Valia Sevr úgy nevelték fel mintha csak a sajátjukat látták volna benne. És mivel Gallion a szüleit csak mesékből és vacsoráknál elmondott történetecskékből ismerte, így igazán sose érzett irántuk szeretetet. Talán még dühös is volt rájuk, amiért magára hagyták. Neki az igazi családja mindig is a Sevr család volt. A Verdon családhoz a nevén kívűl semmi se kötötte.

Ám mindezekhez azt is tudni kell, hogy a Sevr házaspár már akkor se számított ifjúnak, amikor úgy húsz éve hozzájuk került a kis Gallion. Sajnos lehetett sejteni, hogy már nem tudják végig követni a kis lúrkó felcseperedését. Az öreg Gulan 4 éve halt meg. Rá egy évre pedig Valia is követte a sírba. Így Gallion viszonylag fiatalon -18 évesen- árvaságra jutott ?újból. De eddigre már eltudta tartani magát, és szerencsére a faluban is sok barátja akadt. Nem csoda, hisz Gallion azon kevés ifjak egyike volt, aki szivesen besegédkezett ott ahol munkás kézre volt szükség, és ezek mellett még a jó kis mulatozásokat sem vetette meg. Nem csoda hát, ha hamar felkeltette a falubéli leányok figyelmét is. Sokan belevoltak zúgva Gallionba, és ő ezt jól tudta? Persze a helybéli nők figyelmét nemcsak szorgalmával, hanem többek között a külsejével is sikerült kivivnia. Szőkés barna haja mellé, kék szemek és arányosan markáns arc társult. Erre már csak szinte adalék a sok fizikai munka következtében kialakult izmos alkat. Persze, hogyha egy városban nő fel, akkor csak egyike lett volna a sok ?szépfiúnak?, ám itt a világtól elzárt Rezugban maga volt a ?férfi-félisten?. És ezt ő is jól tudta.

Ám most éppen a felkelés kényes procedurájával volt elfoglalva. Mert ha volt valami, amit gyűlölt akkor ez az volt. Lassan lehámozta magáról izzadságszaggal átitatott gatyáját és ingjét, amikben aludt. Az ágy mellett lévő hideg vizzel teli lavorból merített egy kicsit majd lemosta az arcát, hátha ettől felkell. Hát jobb nem lett tőle, de legalább tisztább lett. Miközben fölöltötte magára szokásos ruháját, meglátott az asztalon egy nagy vaskos könyvet. Ó, M?avarius! Hogy is felejthette el?!

Még a múlt hét hétfőn kérte el M?avariustól és megígérte, hogy egy hét múlva vissza fogja neki adni. Ez tegnap kellett volna megtörténjen. Na sebaj, csak nem lesz annyira mérges a vén mágus.

Gallion egyik legnagyobb hobbija ugyanis az olvasás volt. Imádta a könyveket, köztük is föleg azokat, amelyek nagy hősökről és messze földön játszodó legendákról szoltak. Imádta ahogy általuk sohase látott helyeket ismerhetett meg. Talán ez a legutobbi tetszett neki a legjobban: ?Az aranysárkány legendája?. Szinte már sajnálta visszaadni M?avariusnak. De vissza kell neki adnia, hogy aztán elkérhesse tőle a következőt! Ugyanis M?avarius a vén mágus volt az egyetlen a faluban akinek könyvei voltak. Mások nem is nagyon tartottak ilyesmire igényt. Sőt, kifejezetten időpocsékolásnak tartották. Gallion se nagyon dicsekedett vele, hogy ő ennek a különös hobbinak hódol. Inkább csak úgy esténként gyertyafénynél vette kezébe a sok időt megélt vaskos könyveket.

Esténként néha arról álmodozott, hogy egyszer ő is nagy hős lesz. Ilyenkor elhatározta, hogy egy nap elszakad a ?falu szépfiúja? szereptől és messze földön ismert kalandorrá lesz. Persze fogalma se volt arról, hogy hogyan is kezdjen a dologhoz és úgy általában az álmodozáson kívűl semmit se tett a hőssé válás érdekében.

Gallion közben gyorsan elvégezte a szükséges reggeli teendőit. Felvette a szokvány utcai ruháját, befalt egy kis kenyeret, megetette az állatokat -még azt az irritáló kakast is- és végül elvégezte a dolgát a hátsó udvarban. Miután ezzel végzett már a hóna alá is kapta a M?avariustól kapott vaskos könyvet és megindult egyenesen a falu belseje felé.

Reguna asszonyság, a szomszédos ház udvarából már messziről integetett a siető ifjúnak, miközben a kertben tüsténkedett. Ha Gallion nem rohant volna úgy és olyan tempóban, ahogy azt tette, akkor valószinüleg nem uszhatott volna meg egy kiadós kis bájcsevejt a szomszédasszonnyal. Megtudhatta volna a legújabb pletykákat és Reguna asszonyság legújabb betegségeiről, görcseiről és esetleges lábfájásairól is értesülhetett volna. Ám most ehhez az égatta világon semmi kedve nem volt. Föleg, hogy minnél elöbb visszaakarta juttatni a vén M?avariusnak a könyvet.

Útközben még sikerült összetalálkoznia Feron Fodaroval. Feron volt az egyik legrégibb haverja a faluban. Jó nagy léhütő, de Gallion jókat szokott vele röhögni esténként az ivóban és együtt szokták kitárgyalni a nőket.

-Hello Galli, hová hová? ?érdeklödőtt Feron álmosan. Gallion ki nem álhatta, ha Galli-nak becézik, de Feronnak elnézte.

-Oh? semmi különös csak M?avariushoz megyek.

-Csak nem megint valami könyv dolog? Te jó Scalur, néha már azt hiszem hogy te ezt a könyolvasosdit még élvezed is?

Gallion most nem volt olyan kedvében hogy az ilyenfajta viccelődésen nevessen. Inkább csak egy durcás arckifejezést csempészett ki az ábrázatára.

-Jól van, tudod, hogy csak viccelek ?magyarázkodott Feron- Egyébként remélem tudod, hogy mi lesz ma este? -nézett kérdőn, majd Gallion értetlen arcát látva a válasszal se késett sokat - Ma lesz a nagy mulatság!

-Mulatság?

-Hát persze. Képes voltál elfelejteni a Nagy Kék Hold ünnepét?

-Ohh? a fene, hát persze. Ott leszek.

-Mehetnénk együtt?

-Rendben. Napnyugtakor nálad találkozunk.

-Oké? hello? és jó olvasgatást ?köszönt el Feron, némi gúnnyal. Ám Gallion ezt már nem vette fel. Helyette az elfelejtett Nagy Kék Hold ünnepére gondolt. Mint minden magára valamit is adó városnak vagy falunak, így Rezugnak is meg volt a maga saját ünnepe. A Nagy Kék Hold ünnepe tulajdonképpen arról szolt, hogy mindenki jókat ivott, evett és jól érezte magát. Persze volt valami ködös történés is amit ekkor ünnepeltek. A történet valami Kék tündérről és az ő elátkozott manóiról szólt, bár a pontos sztorit senki se ismerte. Annyiból viszont más volt ez az este, hogy ezen az éjszakán a lányok választhattak párt maguknak. És a kiválasztott párral lehettek egész este. Aztán hogy utána mit tesznek a ?párok? az már az ő személyes ügyük, ám a mulatságon együtt kell legyenek. Gallion már sejtette, hogy nem akármilyen éjszaka elé nézz, már csak azért sem, mert jó pár jelentkezőre számíthat. Sajnos a szabályok szerint a fiú nem mondhat nemet a kérőjének. Ám Gallion jól tudta, hogy is áll a lányok kérésének sorrendje. Az első helyen mindig a legbefolyásosabb hölgyemények állnak. Ők választhatnak elöszőr. Így az első választó nem más, mint Lucia Cerut a város vezetőjének idősebbik lánya. És micsoda nő az!!! Igaz buta, mint egy jól fejlett szarvasmarha, de ez úgyis mellékes. Méretes keblei, gyönyörű lábai és piros pozsgás arca nem hagyták hidegen Gallion Verdont sem. És persze a dolog cseppet sem volt viszonzatlan. Az eddigi Hold ünnepekkor is őt választotta párjának. Most is úgy lesz. Hű micsoda egy este lesz ez?gondolta magában és egy jókora méretű vigyorral ballagott tovább.

Aztán végre valahára eljuttott a fő utca végén lévő óriási tölgyfához is, melynek kivájt belsejében a falu mágusa M?avarius lakott.

Ha valaha indítottak volna egy versenyt a ?világ legügyetlenebb mágusa? cimen M?avarius biztos előkelő helyezést ért volna el. Még soha egyetlen varázslata se sikerült, úgy ahogy kellett volna. Persze ő mindig kitudta magyarázni magát és ha kellett hosszú órákat tudott mesélni a fénykoráról, amikor is ő óriási mágus volt. A vicc az, hogy a faluban övezte is őt egyfajta tisztelet, a mágikus hatalma miatt. Talán Gallion volt az egyetlen aki jól átlátta a mágus valódi képességeit. De persze ő se tette szóvá túl gyakran, hisz M?avarius volt az egyetlen akitől könyveket tudott szerezni.

Elérve az óriási tölgy lábánál lévő ajtóhoz Gallion erőteljesen be is kopogtatott. Majd várt. Majd még egy kicsit várt. Majd miután elege lett a várakozásból újra bekopogott ezuttal jóval emberesebben. Hosszú pillanatok múltán rákellett ébredjen, hogy a vén mágus most süketebb, mint valaha. Vagy ami ennél is rosszabb: lehet, hogy még alszik és akkor se kelne föl, ha trollok üvöltöznének a füle mellett.

Gallion megpróbált mégegyszer bekopogtatni, ezuttal az eddigieknél is nagyobb hangzavarral. Már pont sarkon fordult volna, amikor bentről egy halk morgó hang szólalt meg:

-Szabad!

Gallion gyorsan be is nyitott a kis óduba. Eléggé kis helyiség volt ez, ám annál kihasználtabb. Mindenfelé polcok, könyvek és tekercsek sorakoztak. A ?szoba? végén volt egy asztal, amely mögött M?avarius most éppen görnyedt és jegyzetelt valamit. M?avarius amolyan tipikus varázsló alkat volt. Hosszú ősz szakállal és kissé mogorva arccal, nomeg hosszú fülekkel. A szeme úgy helyezkedett el, mintha mindig mérges lenne.

-Na mi van, fiam? Minek kopogtatsz úgy mint egy őrült? Azért süket nem vagyok ?jegyezte meg a szokásos halk morgó hangján az öreg.

-Csupán a könyvet hoztam vissza amit a múlt héten kértem el tőled?

-?és amit tegnapra kellett volna visszahozzál ?tette hozzá M?avarius.

-Bocsánat. Igérem többet nem lesz ilyen ?mentegetözőtt Gallion.

-Hát azt ajánlom is ?morgott egyet az öreg és ezzel látszott, hogy le is tudta a késés miatti megróvást. Gallion érezte ezt, így hát buzgón el is kezdett körbenézni a polcokon sorakozó könyvek között.

-Miről irógatsz? ?törte meg a csendet egy rövid idő múlva Gallion.

-Leltározok fiam. Felirom, hogy miből mennyi van éppen raktáron? -nyögte oda- Hihetetlen. Már azt hittem hogy egész életemre elegendő adalékszereim vannak. Erre kiderül, hogy kifogyott a mervus gyökerem. Holnap mehetek el a vadonba gyökeret szedni öreg létemre. Pedig már azt hittem, hogy sohase kell többet elhagynom a falu határait.

-Én elmegyek helyetted, ha gondolod! ?villanyozodott fel Gallion, akiből a kötelező udvariasság mellett a kinti világ iránti érdeklődése is megszólalt.

-Na persze, még mit nem? Ahhoz hogy felismerd és megfelelő módon szedjed a mervus gyökeret, ismerned kell az ide vonatkozó szabályokat, a növény felépítését. Fel kell ismerd, hogy mely gyökerek megfelelőek és melyek az ócskák. Nem fiam. Ezt sajnos csak én tudom elvégezni ?jegyezte meg elutasítóan, bár Gallion sejtette, hogy M?avarius csak azért beszél ilyeneket, mert fontosnak akar látszani.

-Najó? viszont szivesen elkísérlek!

-Hmm? ?nézett fel meglepődötten a vén varázsló ? Mégis minek jönnél velem?

-Hát már vagy kiskorom óta nem voltam odakint. Szivesen néznék körül, meg aztán elleshetném, hogyan is kell szedni ezt a bizonyos mervus gyökeret. Ki tudja? Lehet, hogy egyszer én is mágus leszek?

-Nana? azért nem eszik azt olyan forrón. A mágussá válás nem egyszerű dolog fiam és igencsak időigényes. Nem hinném hogy az ifjonti lelked napokig tartó meditációkra és varázskönyvek bonyolult nyelvezetének fejtegetésére vágyna?

Gallion persze nem gondolta komolyan a dolgot így nem is állt le vitatkozni a mágussal.

-Jójó, de én akkor is elmegyek veled.

-Azért ezt jól gondold meg fiam. Ahová én megyek ott különös dolgok rejteznek.

-Különösebbek még az észrevehetetlen mervus gyökereknél is? ?pimaszkodott Gallion, ám M?avarius ezt fel se vette.

-Különösebbek bárminél ami körbeveszi ezt a kis falut.

-Nocsak, mi lenne az?

-Hát fiam? ahová én megyek? az nem máshol van, mint a Derotosi barlang mellet ?mondta titokzatosan, úgy hogy a végén még halkabban is mondta ki a hely nevét, mintha egy titkot akart volna megosztani az ifjúval. Gallion várt egy kicsit hátha van folytatása a dolognak, ám úgy tünt M?avarius mindent elmondott ami említésre érdemes és újra a könyve fölé görnyedt és jegyzetelt.

-Aha, a Derotosi barlang? ÉS??? ?szólalt fel végül Gallion.

-Mi és?

-Hát most mi ebben olyan különös, hogy nem tarthatok veled? Csak nem attól félsz, hogy kijön egy maci és megfutatt minket?

-Miről fecsegsz te meg itt? ?képedt el a varázsló ?Hát te nem ismered a Derotosi barlang történetét?

-Nem? miért? Kéne?

-Hát bizony, ez egy ősi történet. Úgy látom sokat kell még olvasnod, ahhoz hogy a tudásod elegendő legyen ?mondta morogva, miközben a szakállát simogatta. Gallion persze érezte, hogy ez megint arra megy ki, hogy M?avarius éreztesse, hogy ő nem akárki ?Szóval a legenda szerint a régi időkben, amikor az Elf Birodalom határai a Hironi kontinens déli határait surolták, nos ezekben a régi időkben az elfek óriási vagyont halmoztak föl a közeli városokban ?jegyezte meg, majd szünetet tartott mint, aki most találja ki a sztori második felét ?Ám az elfek hamarosan elbuktak és anarchia tört ki mindenütt. Óriási vagyonuknak pedig hamarosan lába kelt, mely valójában a Derotosi barlang mélyén van. Rengeteg pénz, mellyel akár hét életre is elélhetne az ember? -mondta majd újabb szünetet tartott- Ja és mindezt egy démon őrzi, aki kegyetlen és nincs nála hatalmasabb ?tette gyorsan hozzá.

-Hüü? hát hallottam már egy-két legendát, de még egyik se volt ilyen hézagos?

-Hézagos ?!! ?botránkozott meg a mágus.

-Ja? hát akkor, hogy is volt ez? Megbuktak az elfek erre hipp hopp a vagyonuk egy barlang mélyén terem és pluszba még egy démon is dukál. Azért ennél még én is jobbat találok ki.

-Hé kihagytad, hogy anarchia tört ki a városokban ?förmedt rá M?avarius.

-Ja az már más. Ez mindent megmagyaráz ?tette hozzá gúnyosan Gallion.

-Ne szemtelenkedjél fiam. Az ősök történetét képes lennél megkérdőjelezni?

Gallion erre a kérdésre inkább nem akart válaszolni.

-Szóval ha olyan nagy pénz van ott akkor gondolom már sokan indultak útnak, hogy megöljék azt a démont vagy kicsodát és boldogan éljenek, amig meg nem halnak.

-Ugyan ki menne oda? ?legyintett M?avarius ?Közel távol egyetlen város vagy falu se, csak a miénk. Csak nálunk van lejegyezve ez a történet. És innen mégis ki menne kalandot látni? Az egy dolog, hogy itt rajtam kívűl senki nem ismeri a legendát, de mégis ki menne ha ismerné?

-Hát én elmennék ?vetette oda flegmán Gallion.

-Ugyan már fiam? csak azér mondod, mert nem hiszel a démonban.

-Tényleg nem igazán hiszek? de ha ott van én akkor is megyek.

-Aha, na persze ?dünnyögött a mágus.

-Miért ne mennék? Van kardom is valahol a kamrában, amit még a nevelőapám csináltatott nekem.

-Ja, arra a rozsdás fogpiszkálóra gondolsz?

-Igen, arra ?vágta rá kissé sértetten Gallion.

-Jaj fiam. Téged még nagyon hajt a tenni akarás, a becsvágy, de higgy nekem. Azért mert egyszer sikerült egy vadkant leölnöd, még nem jelenti azt, hogy egy démont is megtudsz ölni.

-Úgy mondod, mintha tudnád a különbséget. Csak azt ne mond, hogy láttál már démont.

-Nem, de sokat olvastam már olyanról, hogy démonokkal őriztettek ezt-azt. Érdekes módon viszont vadkannal még nem védtek semmit.

Gallion hirtelen nem is tudott mivel visszavágni erre, de aztán már meg se próbált.

-Megyek és punktum!

-Hát gyere ha annyira akarsz ?jegyezte meg immáron halkan a mágus.

-Tehát akkor mehetek? ?lepődött meg Gallion.

-Végülis miért ne? Majd jót derülök azon, amikor a barlang bejárata elött visszakozol?

-Azt lesheted ?jegyezte meg gőgösen Gallion, teljes elszántsággal. Mostmár úgy elhatározta magát, hogy akkor se mondta volna le az útját, ha történetesen kiderül, hogy egy egész démonsereg várja őt a barlang belsejében ?Mikor indulunk? ?vágta ki rövid idő múlva Gallion jelezve, hogy ő kész a mervus gyökér és a démon felkutatására.

-Talán holnap.

-Hogyhogy talán?

-Hát a talán az azt jelenti, hogy nem biztos.

-Hűha? ne mond. De miért nem biztos???

-Hát mert nekem még rengeteg tennivalóm van. A leltárral el kell készüljek, összekell szedelözködjek és hasonlók?

-Hát ezek nem tünnek olyan bonyolult dolgoknak. Szerintem holnap dél körül már indulhatunk is?

-Majd meglátjuk fiam, majd meglátjuk ?csititgatta egy kicsit M?avarius.

-Ja, tényleg ma este lesz a Nagy Kék Hold ünnepe? gondolom te is jösz.

-Aha na persze, hogy ott aszalodjak az egyik sarokban és nézzem hogyan illegetik magukat a párok? nem? jobb dolgom is van ennél?

-Te tudod ?vetette oda Gallion, miközben már az ajtó felé ment ?Akkor majd holnap találkozunk ?bökte még oda a háta mögött.

A következő fejezet lesz: A Nagy Kék Hold Ünnepe

Szerkesztve: 2006. Szeptember 22. - Bomarr

Bomarr · 2007. Február 25.

Végre eljutottam oda, hogy egy Star Wars témájú novella megirásába kezdjek. Remélem elnyeri majd a tetszéseteket. Mindenesetre a véleményeket kiváncsian várom. Előljáróban annyit, hogy a novella a buckalakókról szól (méghozzá olyanokról akik az egyik filmben fel is tünnek ), de megjelenitésükben elsősorban a filmekre támaszkodtam, s csak sokadizben az EU-kra... jópár EU-nak ellent is mondtam, de ez gondolom nem lesz zavaró.

<span style='font-size:19pt;line-height:100%'>Ar'tasan</span>

I. fejezet

Tatooine? A Hutt nyelvterületeken a forróság és a szárazság szinonimája. Míg a legtöbb planétán az éghajlatok egészen merész váltakozása is előfordul, addig ezen a galaxis széli bolygón csupán a szimpla meleg csap át az elviselhetetlen forróságba, ahogy az Egyenlítőjéhez közeledünk?

A gyors sebességű szelek, pedig ahelyett, hogy némi feloldozást nyújtanának csak homokot és port fújnak az elfáradt utazók legeldugottabb nyílásaiba is?

A kopár homok-sivatagok véget nem érő dűnéi csak itt-ott torkolnak bele a sziklás dombokba, hegyekbe, melyek megpróbálják Tatooine rendkívül egyhangú látványvilágát némileg feldobni.

A sziklás-dombok tövében épp két különös alak húzta meg magát, miközben a lebukó iker-napok átadták a helyüket az éj sötétjének. Rongyos, elhasznált barna ruházatukat néhol övek és csattok fogták át. Egyikük kemény sisakot viselt, melyet barna gézzel tekertek körbe. Jól látszott, hogy kettejük közül ő az idősebb. Bár arca teljes takarásban volt, mégis a ruházatából, s görnyedt testtartásából is jól látszott, hogy sok-sok év van már mögötte. A mellette kuporodó ifjú is hasonló ruhát viselt, ám sisak helyett ő kénytelen volt beérni egy hosszú vászon-darabbal, mely körbe volt tekerve a fején, s melyből csak a szeme látszott ki.

Buckalakók voltak! "Tatooine korcs gyermekei"... ahogy az erre vetődő űrhajósok hívták őket. A bolygó talán legkülönösebb és leginkább elszeparált népcsoportja. Barbári-kultúrájuk fejlődése teljesen megrekedt, azután, hogy Tatooine földjére évezredekkel ezelőtt idegen telepesek érkeztek. Az eltelt évek alatt mindössze annyi változott, hogy az óvatlan helybéliektől elcsent puskák és pára-felfogó készülékek immáron hétköznapi használati tárgyaikká váltak. Ám még mindig ősi-vallásuk szabta meg mindennapjaikat... s mint minden primitív kultúra, melynek tagjai apró porszemnek érzik magukat csupán a természet gigászi erőivel szemben, úgy ők is névtelen, kegyetlen isteneket képzeltek az elérhetetlen égbolt mögé.

A legtöbb tatooine-i szinte semmit nem tud róluk. Igaz, a legtöbbeket nem is nagyon érdekli. A kikötő és kereskedő városok lakói, valamint a telepesek is csak annyit tudnak a buckalakókról, hogy "minnél távolabb vannak, annál jobb".

E kettő pedig épp elég messze volt mindentől, amit a külhoniak civilizációnak neveznek. S miközben az éj egyre sötétebbé vált, a fiatal is úgy lett egyre izgatottabb. Hogy remegő kezeit el ne árulja, összekulcsolta őket maga előtt, s úgy várt idős mentorával.

-Itt van ? súgta halkan az aggastyán korú buckalakó a fülébe. Hogy maga is megbizonyosodjon róla, óvatosan kilesett a fedezéket nyújtó szikla mögül. Valóban ott volt!

Ugyan csupán a dús szőr fedte hátsó testet, s a meg-megránduló vállakat látta, melyek a marcangolással ritmusban mozogtak, így is pillanatok alatt elöntötte a halálfélelem. A buckapatkányt egyenlőre teljesen lefoglalta a csaléteknek kirakott bantha majszolása. Miután a halott állat szőrét feltépte lassacskán lerágcsálta a felszíni húst, majd a csontok kitépése után hozzájutott a belső szervekhez, melyeket elégedett hörgések közepette nyelt le.

Serényen csattogó álkapcsa egy két és fél méter hosszú testben folytatódott... méretes példány volt. Testalkata sokkal izmosabb volt, mint a legtöbb fajtársának.

A fiatal buckalakó bátortalanul bújt ki a sziklák rejtekéből, kezében görcsösen szorítva gaderffii-ját, a buckalakók tradicionális fegyverét. Tudta, hogy csupán egyetlen csapásra van ideje. Ha azt elvéti, az életével fizet érte. A gaderffii fémes végét belekell vágja a buckapatkány nyakába, úgy, hogy átüsse vele a gerincet... ha ez sikerül, az állat azonnal holtan esik össze. Más lehetőségbe egyenlőre nem akart mélyebben belegondolni...

Amennyire lehetett igyekezett puha léptekkel közeledni felé, ám túlzott óvatossága miatt a kelleténél lassabban haladt a bestia felé, ami egyre inkább eltelt a bőséges falatokkal. Egyszercsak a szörnyeteg váratlanul felkapta a fejét, s orrával óriásit szippantott a levegőből. Fejét ide-oda csavargatta, majd méretét meghazudtolóan gyorsan hátraperdült, s belenézett a halálra dermedt buckalakó szemébe. A kezdő vadász fel sem tudott ocsúdni a döbbenetből, mire a rémség máris rávetette magát, s a sziklás földre passzírozta.

Az egyik karmokban végződő mancs a tuszken bal vállára nehezedett. A bestia a végső harapásra készülődött... mint a legtöbb tatooine-i ragadozó ő is az áldozatok fejét támadta először. Ám ezúttal a kitátott száj nem érte el a buckalakó fejét... a tuszken hihetetlen lélekjelenlétről téve tanúbizonyságot, a gaderffii-ját feldöfte a rémség torkába. Furcsa, vékony sivítás jött válaszul. A tuszken érezve, hogy nyerő pozícióba került elkezdte forgatni a sebben az éles végű fegyvert, mire a buckapatkány halálhörgése egyre elkeseredettebbé vált. A harcot még jól láthatóan nem adta fel. Állkapcsával vadul csattogtatott, de a tuszken botszerű fegyverével végig maga felett tudta tartani a vergődő állatot. Már hiába csapkodott a mancsával... csupán apró sebeket tudott ejteni a tuszken mellkasán. A rángások aztán egyre erőtlenebbé váltak, majd a nyaki sebből elkezdett ömleni a sötét vörös vér... oly buzgón, mintha valaki odabent egy csapot nyitott volna meg. A visítás végül teljesen elhalkult, s a rémség teste elernyedt... meghalt.

A buckalakó erélyesen ellökte magától a nagy darab tetemet, majd felállva büszkén nézett végig a művén... végre megtette... végre FÉRFIVÁ vált!

Átérezte a szent pillanat minden örömét... olyan erősnek érezte magát, mint még soha. Ha a horizonton felbukkant volna egy ellenséges klán, gond nélkül nekik rontott volna. Mintha minden egyes mély lélegzetvétellel az istenek végtelen erejéből szippantott volna be egy keveset... időbe tellett mire rájött, hogy ő továbbra is csak egy egyszerű halandó, s tettében semmi különös nincsen. Minden tuszkennek meg kell ölnie egy buckapatkányt a férfivé válása előtt. Bár azért megjegyezte magában, hogy ő egy különösen nagy buckapatkányt intézett el. S ahogy áldozatát méregette lassan nekikezdett a fej levágásának... ezt kell majd megmutatnia a faluban, tette bizonyítékául.

Miközben az ifjú az állat nyakának fűrészelésével volt elfoglalva, letántorgott az idős buckalakó is. Nem mondtak egymásnak semmit... ezek olyan pillanatok, amikor ilyesmire nincs szükség. Mert se a buckalakók nyelvében, se másokéban nincs szó, mely leírhatná az ilyen pillanatok varázsát. Így hát halk némaságban tették a dolgukat. A halott banthát gondosan eltemették, s a ráhantolt földre a buckapatkány vérét folyatták. Az öreg a halálos összecsapás helyszínén köröket rajzolt a földbe, majd miután végzett a kötelező rituálékkal, komótosan elindultak a messzeségbe... vissza a táborukhoz.

Míg a sivatag belsejébe vezető út egy örökkévalóságnak tűnt, addig a visszaút mintha pillanatok alatt repült volna el. Amikor az ifjú meglátta a tábor tüzeit, nagyot dobbant a szíve. Az este még korántsem ért véget... férfivá és egyben férjjé avatják még az éjjel. Ahogy közeledtek egyre jobban lehetett hallani a hangos kántálást:

-Ar'tasan! Ar'tasan! Ar'tasan!

Az ő nevét kiáltozták. Miután elég közel értek a sátrak előtt ünneplő tömeghez, Ar'tasan magasra emelte a buckapatkány levágott fejét, mire a kántálás még hangosabb lett. Az elől álló asszonyok oly komolyan vették a dolgot, hogy már a homokban hemperegtek, s úgy üvöltözték a nevét. Hosszú percek teltek ezzel, mígnem a sámán ki nem lépett a tömegből. Ő volt az egyetlen buckalakó, aki nem hordott fejfedőt. Meztelen arcát vörös tetoválások borították... egyébként se volt egy szép látvány, de most mintha még a megszokottnál is rusnyább lett volna. Hogy nyomatékosítsa jelenlétét a kezében lévő kis gyíkszerű ibiannak gyorsan levágta a fejét. Az áldozat-bemutatás egyértelműsitette: megkezdődött a ceremónia. A buckalakóknál a férfivé avatás és a házasság szinonim fogalmak, így hát hamarosan előkerült a jövendőbeli is, aki nagyjából olyan magas lehetett, mint Ar'tasan. Mivel a ruhái mindent eltakartak belőle, így ezen kívül mást nem is lehetett róla megállapítani. Miután a lány odasétált a levágott fejjel strázsáló Ar'tasanhoz a sámán transzba esve érthetetlen halandzsába kezdett. Senki nem értett semmit belőle, de mindenki hitte, hogy rendkívül jelentőségteljes szavak hangzanak el, ezért néma áhítattal hallgatták a vörös fejű alak ordítozását.

Ar'tasan kis idő elteltével a sámán vizslatása mellett az egybegyűlteket is megnézte magának, s szomorú következtetésre jutott. Sokan nem jöttek el... tudta, hogy az apja miatt nem sokan tisztelik, de nem számított rá, hogy a tábor ilyen érdektelenséggel fogadja az ő férfivá avatását. Amikor megjöttek még azt hitte, hogy az első sorok mögött még jópáran állnak, de mostmár tisztán látta, hogy mindössze egyetlen sor van. Egy maroknyi férfit, nőt és gyereket érdekel csupán, hogy elérkezett élete talán legfontosabb fordulópontjához. Ennél is jobban letörte, hogy a megjelent kevesek is csak gépiesen tették, amit a szokások előírnak. Látott már jópár esküvőt, de egyik se volt ilyen rideg... mintha mindenki csak azt várná, mikor mehet már el innen.

A sámán közben rendületlenül folytatta a halandzsa-szövegét, kikapta az ifjú kezéből a buckapatkány fejét, majd botjával rámutatott a hozzá leközelebb álló sátorra. Arra amelyben majd addig lakhatnak, míg gyermekük nem születik... Végül az egyik asszony átnyújtott egy poharat a sámánnak, amit az a párhoz vitt. Bantha-vérrel volt tele, melyből mindkettejüknek inniuk kellett. Ezzel pecsételték meg a házasságukat. Már nem volt más hátra, mint a sisak átadása... az egész fejet gondosan védő alkalmatosságot csakis férfiak hordhatták. Ahogy felkerült Ar'tasan fejére óriási csönd ülte meg a tájat. A némaságba burkolózó egybegyűltek egymás után távoztak saját kunyhóikba... a ceremónia véget ért. Ar'tasant megdöbbentette ez a hüvős fogadtatás... kisgyermek kora óta álmodozott arról, hogy egyszer ő is megkapja a maga sisakját, s most itt áll, s nem érez mást csak letörtséget. Hol volt már az a magasztos pillanat, amikor diadalmasan álhatott fel a buckapatkány teteme mellől!

Miután a sámán is visszavonult, ők is megtértek újonnan emelt sátrukba. Egyenlőre még üres volt belül, leszámítva azt a banthaszőrből készült szőnyeget, mely a földre volt terítve. A lány máris vetkőzni kezdett... a szokás ezen a ponton egyértelműen megvolt fogalmazva: a pár nem jöhet ki a sátorból addig, míg egymáséi nem lettek. Ha mégis így tennének azzal az istenek haragját hívnák ki maguk ellen. S a lány bizonyára rendkívül istenfélő teremtés volt, ugyanis pillanatok alatt levetett magáról minden ruhát. Majd miután végzett hátradőlt s várta Ar'tasant, aki viszont továbbra is állig beöltözve ült a szőnyeg szélén.

-Mi történt itt? ? törte meg a hosszas hallgatást Ar'tasan. A lány zavartan nézett fel, mint aki máris mondani akar valamit. De aztán inkább visszatartotta, s a fejét visszarakta a földre.

-Miért nem jössz ide? ? kérdezett vissza.

-Mert semmi kedvem hozzá ?vágta rá gyorsan Ar'tasan ?Túlságosan nyugtalanítanak a többiek. Ennyire gyűlölnének minket?

-Ugyan... nincs jelentősége, hogy hányan jönnek el egy esküvőre. Ez most legyen a mi esténk.

Ar'tasan most nézte meg először tüzetesebben Talomát, a lányt kihez oly hamar hozzáadták. Nos hát nem volt se különösebben szép, se különösebben ronda... "borzasztóan átlagos" ? jegyezte meg magában, bár viszonyítási alapja nem volt. Majd mintegy beletörődve a helyzetébe lassan ő is elkezdte lehámozni magáról a ruhákat, amikor egyszercsak dobveréseket lehetett hallani odakintről.

-Hát ez meg? ? kapta fel a fejét.

-Ne is törődj vele ? kérlelte a lány, de már hiába. Ar'tasan megigézve hallgatta a dübörgő hangokat, melyekhez hamarosan földöntúli jajveszékelés társult. Már pont a bejárat felé kapott volna, amikor Taloma megszólalt:

-Tudod, hogy nem mehetsz ki addig...

-Igen, tudom... ne izgulj nem megyek ki! ? ült vissza a helyére. S ahogy dermedten hallgatta a kintről beszűrődő hangokat, eszébe jutott, hogy ő már ezeket egyszer hallotta... még egészen kiskorában. Amikor az akkori sámánt a saját fia ölte meg, majd félve annak következményeitől a pusztaságba menekült. Akkor tartottak egy "bosszú-szertartást", melyben kérlelték a kegyetlen isteneket, hogy álljanak az ő oldalukra, s segítsék megtorolni ezt az irtózatos bűnt. S úgy tűnt az istenek meghallgatták a könyörgést... pár nappal később a sámán fiát megtalálták. Visszahurcolták a faluba, majd brutálisan megkínozták, s csak hónapokig húzódó kálváriája után végezték ki az egész falu szeme láttára... tudták, hogy csak így engesztelhetik ki az isteneket. Egészen kisgyerek volt még, de sose fogja elfelejteni egyetlen pillanatát sem... s most ugyanaz a dobpergés... ugyanaz a jajveszékelés. Bármikor felismerte volna ezeket... ez egy "bosszú-szertartás".

-Mi történt itt, míg távol voltam? ? tette fel végül nyomatékosan a kérdést.

-Kérlek, ne kényszeríts rá, hogy elmondjam! ? mondta remegő hangon a lány ? Ez a mi esténk kell legyen. Nem mocskolhatjuk be azzal, hogy mással foglalkozunk!

Ar'tasannak hirtelen elege lett, s mivel könyörögni nem volt kedve, igyhát határozottabb eszközökhöz nyúlt: egy óriási pofont kevert le újdonsült feleségének. Majd egy pillanattal később egy másikat is adott neki, csakhogy nehogy azt higgye, hogy az elsőt hirtelen felindulásból adta.

-Még egyszer kérdem: mi történt itt?! Válaszolj! ?üvöltött rá.

-Elmondom, elmondom ? tört ki a megfélemlített Talomából, miközben a sírástól egyre jobban eltorzult az arca. Mély levegőket vett, s akárhányszor próbált belekezdeni, a torkán akadtak a szavak. Ar'tasan jelzésképpen a kezébe vette hegyes végű gaderffii-ját, mire megeredt a lány nyelve.

-Meghaltak Meghaltak! ?törtek fel belőle az első szavak.

-Kik haltak meg?

-Sokan... nagyon sokan. A tábor fele talán...

-Mit beszélsz? ? hőkölt hátra Ar'tasan, majd zavartan lerakta a fegyverét. Idő kellett, mire a szavak igazán tudatosultak benne, s átérezte a jelentőségüket: a tábor fele odaveszett a távolléte alatt! Ám a borzasztó felismerés által magyarázatot nyert a tábor lakóinak furcsa viselkedése... a család-tagok elvesztése után nem lehetett könnyű egy ifjú férfivé válását ünnepelni.

-De mégis, hogyan?

-Vasmadarak jöttek a semmiből... az egyik pillanatban még oly nagy nyugalom volt, de aztán a vasmadarak az égből... nem kegyelmeztek... lőttek minket kíméletlenül... semmit nem tudtunk tenni.

"Vasmadarak" ? ízlelgette magában a szót Ar'tasan ? Mégis kik tették ezt? És miért?

-Az istenek... az istenek sújtottak le ránk... - habogta a lány, ám Ar'tasan csak lekezelően legyintett rá. Úgy tűnt felesége ostobább, mint eddig képzelte... pontosan tudta, hogy a vasmadarakat nem az istenek vezetik. Írányitóik hús-vér lények, s ezt bizonyára a sámán is tudta. Ha nem így lenne, nem tartanának "bosszú-szertartást".

Ar'tasan még egészen kiskorában látott egy vasmadarat, amikor néhai apja elvitte magával az egyik portyázásra. Eredetileg jawákat mentek keresni, hogy pára-felfogókat lopjanak tőlük, ám váratlanul a közelükben lezuhant egy vasmadár. Elkellett teljen némi idő, míg elég bátorságot gyűjtöttek ahhoz, hogy a közelébe menjenek. Ám, amikor meglátták, hogy egy humanoid szál ki a vastestből, hamar felengedtek, s az apja gyorsan agyon is lőtte az illetőt. Eztán tüzetesen átvizsgálták a fura szerkezetet, s a számtalan fölösleges holmi mellett némi kaját is találtak benne. Immáron kétség sem férhetett hozzá, hogy a gép irányítója is ugyanolyan halandó volt, mint bárki más.

Ar'tasan komoran nézte a sátor bejáratát... majd csupasz feleségére nézett, akinek úgy tűnt még van mondanivalója:

-A bátyád... a bátyád is odaveszett... úgy sajnálom ? bökte ki végül remegő hangon. Ar'tasan fejét pillanatok alatt elöntötte, a düh. A bátyja! Ez képtelenség, hisz őt az istenek a kegyeik között tartották! Vele ilyesmi nem történhetett! Hisz megölt egy krayt sárkányt, s mint ilyet megillette minden dicsőség, s az istenek védelme! Ar'tasan érezte, hogy elborítja agyát a vér. Kezei vadul reszketni kezdtek. Végül belül tomboló feszültségét azon vezette le, aki a leginkább kézre esett. Öklét Taloma arcába fúrta, majd újabb ütésre emelte, de ezt a csapást már a földre mérte... majd mindkét kezével püfölni kezdte a szőnyeget, miközben keservesen ordított. Elkellett teljen némi idő, mire lenyugodott.

-Hogy történhetett ez? Hogyan? ? motyogta maga elé. S miközben feltérdepelt, a kinti dobok is elhallgattak. A bosszú-szertartás véget ért...

Taloma reflexszerűen összerándult, amikor meglátta, hogy Ar'tasan vadul leszedi magáról a ruháit, majd felé közelit. Eddig minden testi kontaktusuk számára igen fájdalmas volt. Kezeivel máris eltakarta az arcát, de aztán Ar'tasan viszonylag finom mozdulatai ráébresztették, hogy az urának ezúttal más szándékai vannak. Ugyan kedvességet ezúttal se érzett rajta... mintha csak gyorsan túlakart volna lenni a testi együttléten, hogy végre kimehessen a sátorból. Ar'tasan ennek megfelelően gyorsan végzett is, majd egy rövid szusszanás után máris öltözködni kezdett. Eközben egyszer sem nézett Talomára, mintha csak bűnrészesnek tartaná, pusztán azért, mert ő számolt be a borzalmakról. Egyetlen szó nélkül hagyta el a közös sátrukat...

A tábor ekkorra már újra némaságba burkolózott. Csupán a két massiff halk hörgését lehetett hallani. Mint szinte mindenki, Ar'tasan is rühellte ezeket a dögöket... az alig egy méter hosszú tüskés hátú jószágoktól az egész tábor irtózott. Csak a sámán kedvéért tűrték meg őket... az egyik vándorlása után hozta őket magával, állítólag azért, hogy hasznukat vegyék... már több éve voltak a tábor állandó lakói, de még nem derült ki hogy hogyan szolgálják az itteniek javát. Viszont állandó falánkságukkal gyakran ijesztették meg a helyieket... úgy tűnt, sohasem képesek jól lakni, s ahogy abbahagyták az evést máris újabb falatok után morogtak. Sosem bántottak senkit a táborból, de dühős vicsorgásuk sokakat megrémített. Főleg a gyermekeket.

Mire Ar'tasan kilépett a szabadba a halottak sátrait már lebontották. Csak most érezte át igazán, milyen óriási veszteség érte a tábort. A sátrak, melyek eddig széles kört alkották, most csupán csonka alakzatban árválkodtak, akár a Holdak az égbolton.

Ar'tasan soha, senkivel nem tudott igazán belsőséges kapcsolatot kialakítani, csupán a bátyjával... aki most halott, s nincs oly erő mely vissza tudná hozni. Számtalan emlék kezdte gyötörni, miközben az éjszakai tájat nézte. Úgy érezte, az idő múlásával egyre nehezebb feldolgozni ezt a veszteséget. Mélyeket sóhajtott, de nem segített... s miközben egyre jobban elmerült az önsajnálatban, megpillantotta a tábor szélén készülődő buckalakókat, akik épp két banthát készítettek fel az utazásra. Ez a váratlan közjáték egy pillanatra kizökkentette a letargiájából, s kíváncsian ment oda a másik négy táborlakóhoz. Úgy sejtette ez valamiképp a bosszú-szertartással van összefüggésben, s ez feldobta valamicskét.

-Hát ti mit csináltok?! ?szólította le őket.

-Elvégezzük a feladatunkat ? vágta rá gyorsan az egyikük, miközben a gaderffii-ját a bantha oldalán lévő tartóba helyezte.

-Ha ez a bosszú-szertartással függ össze, úgy veletek kell menjek!

-Azt már nem! Te nem viseled az istenek jelét! ? szólalt meg az egyikük, s a ruháján lévő vörös foltra mutatott. A sámán nyilván bekente őket bantha-vérrel, hogy az istenek védjék őket a küldetésük során.

-Akár az istenek védelme nélkül is hajlandó vagyok veletek menni! ?vágta rá Ar'tasan, majd látva a bizonytalanságukat, gyorsan hozzátette ? A minap a bátyámat vesztettem el. Épp úgy jogom van a vérbosszúhoz, mint nektek!

A négy buckalakó láthatóan gondolkodóba esett, végül mindannyian jóváhagyóan bólintottak, s az, akinek a ruhája a legvéresebb volt, így szólt:

-Velünk jöhetsz! De tudnod kell, hogy nem ölni megyünk. A sámán szerint túszt kell ejtenünk, ahhoz hogy törbecsaljuk a telepeseket?

-A telepeseket? Tehát ők tették? ? kérdezett rá váratlanul Ar'tasan, mire zavart csönd támadt.

-Persze, hogy ők tették! ? vágta rá végül az előbbi ? Ki mások lettek volna?! A sámán pontosan megmondta... - magyarázta dühösen ? Sietnünk kell, mert még hajnal előtt elkell érnünk a vidékükre. Elöttünk még az egész éjszaka, de az út is hosszú ? magyarázta, miközben a bantha szőrébe kapaszkodva felmászott az állat hátára. A többiek is követték a példáját. Ar'tasan a bantha hátára érve szinte felszabadulva érezte magát... nem hagyja, hogy bátyja halála megtorlatlan maradjon. S ez megnyugtatta...

Folyt. Köv.

Ody Mandrell · 2007. Február 25.

Áhhh már azt hittem a folytatás jön.

Bomarr · 2007. Február 25.

Áhhh már azt hittem a folytatás jön.

A többiek még ezt se ismerik A folytatás, majd jövő héten

Frenkie · 2007. Február 25.

Jó a story Bomarr.Sejtem már ki lesz a túsz.

Shettard Hart · 2007. Február 25.

Bomarr: nagyon jól írsz. Nem túl nagy lélegzetvételű a fejezet, ezért nem veszi el a kedvet az olvasástól, de mégsem rövid.

A túsz személyével kapcsolatban nekem is vannak sejtéseim, de nem bocsátkoznék feltételezésekbe, amíg nem olvastam a következő fejezetet.

Darth Krande · 2007. Február 25.

Bájosan veszed az EU-val való kapcsolatot... ja és a kivitelezés is remek!

Bomarr · 2007. Február 25.

frenkie, Shettard Hart, Darth Krande: Köszönöm a dicsérő szavakat! Remélem a folytatásban sem fogtok csalódni...

MissKarrde · 2007. Február 26.

Gratulálok, kiváló írás :hmm: Nem tudom, miért, de annak tartom, nagyon jó volt olvasni :oops: Remélem, a folytatás nemsokára jön.

Ja, és én is sejtem, ki lesz a túsz Érdekes tárgyat találtál az írásod témájának

Némi ötletet adott nekem is, de nem mostanság fogok novella írásba fogni

Szerkesztve: 2007. Február 26. - MissKarrde

Bomarr · 2007. Február 27.

Gratulálok, kiváló írás Nem tudom, miért, de annak tartom, nagyon jó volt olvasni Remélem, a folytatás nemsokára jön.

Köszi szépen Ha minden igaz, péntek este jön a folytatás

MissKarrde · 2007. Február 27.

Köszi szépen Ha minden igaz, péntek este jön a folytatás

Remek

Bomarr · 2007. Március 2.

Itt a második fejezet. A véleményeket továbbra is kiváncsian várom

II. fejezet

A Lars farmra lassan ráköszöntött a hajnal. Ugyan az iker-napok még nem bújtak elő a horizont mögül, de az ég már élénk narancssárgában pompázott...

A földbe vájt kunyhó lakói még békésen pihentek. A picinyke szobákban csupán Cliegg halk horkolása visszhangzott, melyhez hamarosan a konyhából a keresgélés halk neszei társultak. Shmi Skywalker, mint szinte mindig, elsőként ébredt, s azon volt, hogy valami reggelifélét készítsen magának. Így a nap elején, választék híján, főként száraz tölcsér-növényeket ettek. Mivel ezek a vaskos fűfélék a sivatag árnyékosabb helyein is megteremtek, így könnyű volt a beszerzésük, ráadásul jól tápláltak és sokáig elálltak... kulináris örömöket viszont nem igen nyújtottak. Ízük és állaguk olyan összhatást keltett evés közben, mintha csak száraz homokot rágcsálna az ember. A konyhában ugyan volt egy ügyes masina, ami megpuhította őket, de ízletessé sajnos e kezelés után se váltak.

Shmi nem is szöszmötölt sokat a korai étkezéssel. Néhány szár elropogtatása után máris készülődni kezdett. Fontos dolga volt! A vaporatorok belsejében lévő gomba-tenyészeteket kellett összegyűjtse. S iparkodnia kellett, mivel a tatooine-i táj kellemes hajnali levegőjét hamar felszokta váltani a fullasztó hőség.

-Owen! Ébredj Owen! - kiáltozott Shmi, miközben a haj-fonatait eligazította a fején. Kissé meglepte, hogy ébresztgetni kell. Máskor együtt szoktak reggelizni.

-Owen, ébredj már! - szólt oda valamivel hangosabban, ám felelet ezúttal sem érkezett. Pedig a mostoha-fia minden gomba-szedésnél elszokta kísérni, hogy puskájával megvédje a farm közelében kószáló ragadozóktól.

Bár Owennek nem sok dolga akadt... hajnalban az éjszakai és a nappali ragadozók is pihennek, így a termény begyűjtése általában zavartalanul szokott menni. Shmi igazából nem is ezért tartott igényt a társaságára... sokkal inkább a kellemes reggeli beszélgetéseket szerette. A tartózkodó Owen ilyenkor olyan dolgokról is mesélt neki, amikről az apja előtt nem mert volna. Merész tervekről számolt be, melyekről ő maga is jól tudta, hogy sosem valósulnak meg... mégis olyan jó volt álmodozni róluk. Shmi pedig megértően hallgatta a fiatalos lelkesedést, s csak akkor szólt közbe, ha úgy érezte, hogy Owen túl messzire szárnyal. Olyannyira szerette ezeket a bensőséges beszélgetéseket, mint szinte mindent, ami a Lars farmhoz volt köthető... sok olyasmiben volt itt része, amikről pár évvel ezelőttig még azt hitte, hogy neki sosem adatik meg.

-Owen! - szólt utoljára Shmi sürgetően, ám a szobájához érve elhallgatott. Owen és kedvese, Beru olyan mélyen aludtak egymás mellett, mint két újszülött. Shmi egy pillanatra el is szégyellte magát... ugyan minek is zargatná fel szegényeket? A gombák beszedését most elintézi egymaga...

Voltak farmok, melyek mellett 20-30 vaporator dolgozott gazdáik megélhetéséért. Ám Larsék ilyen luxust nem engedhettek meg maguknak. Az otthonos kis viskó és a környező területek csupán három generáció óta voltak a Lars família birtokában. Sok idő kell, mire a párologtatók üzemeltetéséből igazán szép pénzek folynak be. De, mint a legtöbben, úgy Cliegg sem a fényes jövő ígéretéért lett farmer. Akárcsak felmenőit, úgy őt is taszította a nyüzsgő városok romlottsága... a közeli Mos Eisleyba vagy a valamivel messzebb lévő Mos Espaba csak akkor tette a lábát, ha az elkerülhetetlen volt. A farmon viszont a maga ura lehetett. Pezsgő társasági életre egyébként sem vágyott soha, s szerény igényeit kielégítették a néha átnéző szomszédos farmerek.

Shmi sokáig azt hitte, hogy ilyen élet csak a mesékben létezik... mióta az eszét tudta, egyik megaláztatás érte a másik után. S most itt élhet megértő barátok között... ennél már csak akkor lehetett volna boldogabb, ha a fia, Anakin is vele lett volna...

Ahogy múló gondolatként átsuhant Anakin képe az első vaporator kezelése közben, Shmi enyhén megrázta a fejét. Most nem szabad ilyesmire gondoljon... ha a fiára gondol, mindig csak elszomorodik. Volt, hogy egész éjjel sírt, olyannyira beleélte magát... pedig Anakin megmondta: látni fogják még egymást. Más gyermek szájából ez nem lett volna több egy kisfiú naiv ábrándjánál, de Anakin nem volt szokványos gyermek. Sosem tévedett a jövő kapcsán... ha ő azt mondta, hogy látni fogják egymást akkor az úgy is lesz. Eljön annak is az ideje, úgyhogy nincs mi miatt bánkódjon.

Miután Shmi végzett a kunyhó-közeli vaporatorok kezelésével, lassan elindult a távolabbiak felé. Hogy a párologtatók el ne szívják egymás elöl a levegőben lévő nedvességet, messzire kellett telepíteni őket egymástól. A Lars farm 11 vaporátorának legmesszebbjei csupán apró tűknek tűntek a kunyhóból nézve, melyeket mintha valaki a tatooine-i táj testébe szurkált volna.

Shmi, ahogy lassan elérte a távoli párologtatókat, észrevett a horizont mentén öt apró kis pontot... mintha valakik vagy valamik ott álltak volna a messzeségben. De aztán jobbnak látta, ha nem törődik velük, s inkább gondosan felnyitotta a vaporator oldalát, majd a megfelelő géppel felszívta a belsejében lévő gomba-tenyészetet. Ahogy visszazárta a burkolatot, újra az öt kis pont felé nézett, melyek azóta egyértelműen nagyobbak lettek... bármik is voltak, folyamatosan közeledtek. Shmi az "ugrálóknak" csúfolt kis dögevőkre gyanakodott. Az akár fél méter magasra is megnövő rágcsálók szívesen mentek a farmok közelébe, kidobott falatok után kutatva.

Ám közelebb érve az apró pontok egyre emberszerűbbekké váltak... Shmit mostmár bosszantotta a dolog. Túlságosan valószínűtlen volt az egész... mégis mik lehetnek ezek? A szomszédos farmerek rohannak ide vagy... s ezt a gondolat-sort inkább nem fejezte be. De a sejtés máris gyökeret eresztett a fejében, s ettől a levegőt is egyre nehezebben vette... mi van, ha mégis azok? Mi van, ha buckalakók?! Cliegg ugyan mutatott neki egy holo-képet "tatooine korcs gyermekeiről", de elmondása szerint szinte esélytelen, hogy a farm közelében feltűnjenek.

Betegesen félnek azoktól a területektől, melyekre az "idegenek" rátették a kezüket - tette akkor mosolyogva hozzá Cliegg. S valóban... miért jönnének ide? Ám Shmi hiába akarta becsapni magát; szíve egyre hevesebbem vert. A közeledő alakok körvonalai pedig egyre határozottabbakká váltak, s mostmár ruházatuk és fejfedőjük is tisztán kivehető volt... BUCKALAKÓK!

Ahogy Shmiben tudatosult a felfedezés azonnal eldobta a kezében lévő műszert, s amilyen gyorsan csak tudott, elkezdett futni a Lars kunyhó felé. Elkeseredett futása közben idegesen nézelődött hátra... úgy tűnt üldözői sokkal gyorsabb iramot diktálnak. A föld fölé magasodó kis fehér épület, pedig, ami a Lars kunyhóból innen látszott csak lassan vánszorgott felé. Érezte, hogy nem tud elég gyorsan futni ahhoz, hogy befusson, még mielőtt a tuszkenek utolérnék.

-Cliegg! Owen! - üvöltözött Shmi torka szakadtából. A buckalakók már veszélyesen közel értek hozzá... érezte, hogy az életéért kiált mostmár.

-Cliegg! Owen! - üvöltött fel, miközben a halál közeledtét érezve a könnye is kicsordult. Kétségbeesetten próbált gyorsabban futni, de sokat megélt lábai nem tudták ennél jobban előrevinni. Hátrapillantva látta, hogy a tuszkenek már csupán pár méterre vannak. Sokkal ijesztőbbek voltak, mint ahogy Shmi valaha is elképzelte őket... ruhájukat bőséges vér áztatta... torz maszkjuk mögül vad, röfögő hangokat hallattak, miközben botjaikkal vadul hadonásztak felé.

Már nem tudta a férjét és a mostoha-fiát szólítgatni... csak egy artikulálatlan üvöltés hagyta el a száját mielőtt az egyik buckalakó a gaderffii-ját a hátának nem csapta. Az óriási ütődés azonnal kibillentette az egyensúlyából, s arccal előre csapódott bele a kemény földbe. Üldözői, mint valami kiéheztetett dögevők, úgy vetették rá magukat a földön fekvő testre. Shmi érezte, ahogy egyik ütés a másik után éri... kezek, lábak és botok csapkodtak felé vad összevisszaságban, nem kímélve egyetlen porcikáját sem. A mellkasát ért nyomásnak köszönhetően összeszorult a tüdeje... már kiáltani se tudott, csak várta, hogy a fájdalmas procedúra véget érjen. Ám a buckalakók éles szerszámok helyett kötelet rántottak elő, hogy lábait, s kezeit összekössék. Shminek idő kellett mire észrevette, hogy bántalmazói nem fogják megölni... valamilyen oknál fogva élve akarják. Ám minden egyes ficánkolására és nyöszörgésére kemény csapásokkal válaszoltak, mindaddig, amíg az egyikük fel nem ordított a buckalakók jellegzetes sivító hangján. Shmi csak most látta, hogy az öt támadóból csupán négy tüsténkedik felette... az egyikük pár méterről figyelte az eseményeket... úgy tűnt mintha nem is tartozna a többiek közé. Ruhája is tiszta volt, s gaderffii-ját is egykedvűen lógatta maga mellett, mint valami szuvenírt, amit passzióból magával hozott. Ő bőgött fel az imént, mire a négy társa abbahagyta az ütlegelést, s lassan eltávolodtak a földre tepert áldozattól.

Shmi nem értette pontosan mi történik, de úgy vélte eme kívülálló talán érte szólalt fel valamilyen megmagyarázhatatlan okból. Hamar kiderült, hogy ennél nagyobbat nem is tévedhetett volna. A vértelen tuszken Shmihez érve vadul elkezdte csapdosni gaderffii-ja tompa részével. Cseppet sem fogta vissza magát... sőt inkább úgy tűnt, hogy minden újabb ütéssel felül akarja múlni az előzőeket. A másik négy némán figyelt eközben, s csak kis idő elteltével lépett ki az egyikük, hogy elrántsa a belelkesült tuszkent. Még egy kicsit hörögtek egymásnak, de úgy tűnt hamar dűlőre jutottak.

Talán megérezték, hogy iparkodniuk kell, ha nem akarják bevárni a farm gazdáját. A legvéresebb ruhájú tuszken miközben a többieknek magyarázott, valami furcsa, fekete őrölt növényt vett elő, melyet Shmi szájába próbált tenni. Hiába ellenkezett, hamar ott termett az egyikük s erőszakkal kinyitotta a száját, mire a másik letömködte a borzasztó ízű fűszer-szerűséget. Alig ért le a gyomrába máris bizseregni kezdtek a tagjai; a látása rohamosan tompult; érzékszervei sorra adták fel a szolgálatot; s pár pillanat múlva már teljesen elkábult.

Hosszú órák szálltak el, mire Shmi teste újra érzékelni kezdte a külvilágot. Szemei lassacskán fehér foltokat fogtak be, melyek egyre élesebbé lettek, mígnem a pacák sziklás-sivataggá nem váltak. Izmai még csak nagy nehezen engedelmeskedtek neki, de lassacskán sikerült elfordítania a fejét... öklüket rázó rongyokba öltözött embereket látott maga előtt.

Nem igazán tudta eldönteni, hogy ez maga a valóság vagy csak valami groteszk látomás része. Pedig hamarosan a fülei is aktivizálták magukat, s a mozgolódó tömeghez heves ordítozás is társult. Ám akkor bevillant: elrabolták! Elrabolták a buckalakók! Erre óriásit dobbant a szíve, s az egész teste velerándult. Megpróbált kapálózni, de még mindig gondosan levolt kötözve.

A tuszkenek jót mulattak ezen, míg fel nem tűnt egy vörös fejű alak. Shmi érezte, hogy minden porcikájában remeg... nem is annyira a haláltól félt, mint a bizonytalanságtól. Elképzelni se tudta, hogy mit fognak vele művelni, s épp ezért hajlandó volt a legszörnyűbb dolgokat feltételezni. Rabszolgasága alatt rengeteg kínzást és vele járó fájdalmat kellett eltűrjön... az egyszerű korbácsolástól egészen az olyan elvetemült megaláztatásokig, amelyeknek az ötlete csak egy hutt fejében foganhatott meg.

Ám egyenlőre úgy tűnt a tuszkenek nem kívánják csalafinta fizikai megpróbáltatásoknak kitenni. Helyette az egyik alacsony sátorba cipelték, ahol földbe szúrt botokhoz kötötték, majd magára hagyták.

Az első látogatója az a vörös fejű alak volt, akinek úgy tűnt különleges szerepe van a táborban. Az ijesztő figura vadul magyarázni kezdett valamit... majd a tenyerét Shmi arcára helyezte, miközben a fejével alig észrevehetően bólogatott, mint aki pont ilyesmire számított. Még azért, biztos, ami biztos, belenézett Shmi fülébe, majd egy elégedett arckifejezéssel jelezte, hogy nem érte meglepetés.

Az őt váltó második látogató már hagyományos buckalakó öltözéket viselt. Shminek rögtön összeszorult a gyomra az elrablóját látva. Tudta, hogy ő volt az amelyik a farm előtt a gaderffii-jával olyan durván elverte... hiába volt ugyanolyan az öltözéke, mint az odakint lévőknek, a sisakja feltűnően ép volt. Még homokot is alig fújt rá a szél, mintha csak pár napja készült volna. Shmi legbelül már készítette magát a fájdalomra, de végül nem került ilyesmire sor. Némi fel-alá járkálás után ez a tuszken is kiment.

Shmi elképzelni se tudta mi folyik itt, de lüktető félelme nem hagyott alább... tudta, hogy bármelyik pillanatban valami szörnyűséget tehetnek vele. S ő készen akart lenni rá, ahogy a régi időkben is mindig készen állt... erősnek kell lennie; csak ezt ismételgette magában. Ám hiába akarta türtőztetni magát, felbukkant benne a kis Anakin képe, s a tudat, hogy talán mégsem látja viszont a fiát. Próbálta elnyomni magában az érzést, de az most nem hagyta magát, s az egész testét elborította a kétségbeesés. Arcát elfojtott sírásba torzította, s szeméből könnyeket lökött elő. "Anakin!" ? szólalt meg kétségbeesetten Shmi, csak úgy magának.

Mintha ez lett volna a végszó, betoppant a harmadik látogató is. Ruhája a lehető legátlagosabb "tuszken-viselet" volt. A szokásos maszk, a szokásos földig érő homokszínű ruhával, rajta a szokásos övekkel. Valószínűleg ahhoz buckalakónak kellett születni, hogy az ehhez hasonlókat meg tudja valaki különböztetni egymástól. Shmi amennyire tudta elfojtotta a fiával kapcsolatos érzéseit, s határozottan nézett az új látogatóra. Akárcsak az előzőek ez is alaposan megvizslatta, majd beszélni kezdett. Méghozzá rendkívül lelkesen... hörgött, röfögött, sivított... a tuszken nyelv összes vívmányát megvillantotta előtte. Majd váratlanul összegöngyölte a szoba közepén lévő szőnyeget, s homokot szórt a sziklás talajra. Mozdulatai olyan hirtelenek voltak, mintha még ő maga se tudná, hogy mit fog tenni a következő pillanatban... A homokba vonalakat kezdett rajzolni. Shmi úgy gondolta, hogy talán leakar írni valamit, de elképzelni se tudta, hogy mit. Ám a sok vonal egyre inkább alakzatba rendeződött... s lassacskán madár-formát alkottak. Ahogy elkészült a művével a tuszken dühösen a rajzra mutatott, majd Shmire, miközben keservesen hörgött felé. Ezt még megismételte párszor, ám a mozdulatai egyre dühösebbek lettek. Már a kezét is rázni kezdte, s egyre fenyegetőbben üvöltött. Úgy látszott kezdi elveszíteni a türelmét. Shmi kétségbeesésében magyarázkodni kezdett.

-Nem értem! Sajnálom, semmit nem értek! - jegyezte meg halkan. Mindenesetre az értetlen buckalakót csak mégjobban felhergelte. A tuszken vadul taposni kezdte a lerajzolt madarat, majd újra mutogatni kezdett rá. Mivel úgy tűnt a fejrázás, csak egyre dühösebbé teszi, Shmi megkockáztatott egy apró bólintást? a következő pillanatban egy óriási ökölcsapást kapott az arcába.

????

Ar'tasan és a többiek kint várták, hogy Lardok, a vallatás mestere végezzen a kihallgatással. Mindannyian tudták, hogy sietni kell... a telepesek hamarosan keresni kezdik a nőt, s ha az isteneknek tetsző bosszút akarnak, akkor alaposan felkell készüljenek a támadásra. Az is épp elég időt vett el, hogy az elrablás nyomait a Sziklás-szoros felé terelték, ahol nagyobb esélyük lesz a meglepetésszerű támadásra.

Mindenesetre a reggeli események alaposan megkérdőjelezték Ar'tasan helyzetét a tábor lakói között. A sámán rendkívül dühös volt, hogy az istenek védelme nélkül kimert menni a homokos pusztaságba. Ar'tasan tudta, hogyha ma valami balul üt ki, akkor ő lesz a fekete-bárány, s még az is lehet hogy feláldozzák az isteneknek... De volt egy másik lehetőség is, melyet kiérzett a sámán szavai mögül. Hiába próbálta palástolni, látszott rajta, hogy elismerést váltott ki belőle Ar'tasan bátorsága és az hogy épségben tért vissza az istenek segítsége nélkül. Még az is lehet, hogy kegyetlen teremtőik kérés nélkül is a védelmükbe vették az ifjút... márpedig ha így van, úgy igencsak nagy vétek lenne meggyilkolni őt. Ha ezen a napon sikeresen bosszút állnak a telepeseken, Ar'tasan akár kiemelkedő szerephez is juthat a buckalakók zavaros hierarhiájában. Ennek, mintegy előjele lehetett az is, hogy kérésére beengedték a fogolyhoz, hogy megnézze magának. Már csak azt kellett biztosan tudniuk, hogy valóban ezek a telepesek követték-e el a tegnap esti borzalmas rémtettet.

-Bűnös! - ordított fel Lardok, amint kilépett a sátorból - Ő is egyike volt a vasmadarak irányítóinak! - tette hozzá.

Az egész tábor ovációban tört ki a bejelentésre. Mostmár biztosan a kezeik között tartják az egyik gyilkosukat! A bosszú-szertartás tehát eredményes volt!

-Elő a fegyverekkel! - szólt fel a sámán, mire a legtöbben a tábor közepén lévő sátor felé vették az irányt, hogy aztán egy hosszú-csövű fekete puskával jöjjenek elő, melyet az égbe emelhettek. Csak igen ritka alkalmakkor használták ezeket, s akkoris csak az erre kiválasztott kevesek kaphatták kézhez. Ám ez nem egy szokványos alkalom volt, így a lopott puskákból felhalmozott készletekhez most mindenki hozzányúlhatott. Az egész tábor eufóriában úszott. Ar'tasan sem lógott ki közülük. Sajnálta is azokat, akiknek hátra kellett maradniuk a tábor és a fogoly őrzésére.

A sámán intésére a vérre áhítozó buckalakók megindultak a Sziklás-szoros felé; bevett szokás szerint libasorban haladva. Ahogy eltűnt a látóhatárról a tábor, a menetelő tuszkenek elcsendesedtek. Már mindannyian készítették magukat a harcra.

A vonuló csapatot körbevevő kopár hegyek dewback csordák mély bőgését visszhangzották. Mintha valamiféle földöntúli vész-harangok zengték volna be a tájat... csupán órák voltak hátra az összecsapásig.

Folyt. Köv.

Ody Mandrell · 2007. Március 3.

Állati jó!!! Fan műveket nem szoktam olvasni, de ez isteni. És ezt nem azért írom, mert Bomarr írta, vagy hogy áradozzak egy jót....tényleg így érzem. Gratula Bomarr.

Izgatottan várom a folytatást.

MissKarrde · 2007. Március 3.

Nagyon jó a folytatás is, gratula

Bomarr · 2007. Március 5.

Ody, MissKarrde: Köszi szépen!

Bomarr · 2007. Március 26.

Itt a következő fejezet. A véleményeket továbbra is kiváncsian várom

III. fejezet

Az iker-napok már az égbolt tetejéről ontották a forróságot magukból mire a buckalakók elfoglalták helyeiket a Sziklás-szorosnál. A hegy eme különös vájatában a szemközti falak szinte irreálisan meredekek voltak... de nem is a természet volt az, mely ilyen durva hasadékokat erőltetett ide. Az első telepesek végeztek itt kőfejtéseket. Tisztelték annyira a hegy-óriásokat, hogy ne csupaszítsák le őket, s ne rombolják le tetszetős nagyságukat. Ezért inkább vékony sikátorokat vágtak a gigászi sziklák testébe, egészen addig míg a bolygók közötti közlekedés biztonságosabbá nem vált, s a kőtermelés felesleges nem lett. Azóta a gyors szelek itt-ott alakítgattak a véső- és fúró-robotok munkáján, s az évszázadok folyamán kissé barátságosabb arca lett, de annyira nem, hogy akár a külhoniak, akár a helybéli buckalakók sűrűn látogassák. A repedésekben furcsa éjszakai lények éltek, s a vájatokban még a legnagyobb szélcsendben is ide-oda vonult a levegő, visító hangot hallatva maga után.

Ar'tasan akárcsak a többiek keményen odakellett vesse a hátát a sziklafalnak, hogy valamelyest biztonságban érezze magát. Miközben fegyverét egyre görcsösebben fogta, tekintetével azt nézegette, hogyan tud majd gyorsan lejutni. Elég ügyetlenül választott fegyvert, mivel a puskájában nyolc töltény volt csupán... ez a csata első pillanataira jó lehet, ám aztán kénytelen lesz váltani. De Ar'tasan már látta is, mely repedések, s kiálló szikla-darabok lesznek a segítségére a miharabbi lejutásban, így egy kicsit megnyugodott.

Eztán előrenézett, de még mindig csak a kopár homok-sivatag nézett vissza rá. Támadó telepeseknek egyelőre nyoma sem volt. Vajon követték a nyomokat, melyeket maguk mögött hagytak? Eljönnek egyáltalán?

Már pont átadta volna magát a várakozás feszült izgalmának, amikor valami ránehezedett a vállára. Egy vaskos hernyószerű lény merészkedett elő az odújából, gondolván felfedezi magának Ar'tasan ruháját. Sűrű váladékot termelt apró lábai alatt, miközben hosszúkás csápjaival próbálta kitapogatni Ar'tasan ízét. A tuszken inkább nem várta ki a procedúra végét... megmarkolta, majd levetette a szikláról. Pár közeli buckalakó felfigyelt erre a kis intermezzóra, de aztán az apró állat toccsanása után újra várakozó pozíciót vettek fel, mintha mi sem történt volt.

Ahogy az iker-napok feléjük értek, s a keskeny sziklavájat megtelt fénnyel, a tuszkenek egyre idegesebbé váltak. A parancs szerint nem szabadott mozdulni, így heves testi gesztusokba nem is kezdett senki, de a fél-hangos lihegések, az apró neszek, s mocorgások, arról árulkodtak, hogy az áldozataikat váró buckalakók egyre nehezebben viselik el a várakozás perceit. Ar'tasan érezte, ahogy a maszk alatt csurogni kezd arcáról a víz. Lassacskán a hátán, s a kezein is megnyiltak a pólusok, hogy némi folyadékot adjanak ki magukból. Mély lélegzetvételei, azonban egy pillanatra elakadtak, mikor meglátta a távolban sorjázó fekete pontokat? minden bizonnyal ők azok! A telepesek!

Ar'tasan halk imákat kezdett mormogni. Érzett némi félelmet magában, amely eddig csendesen lapult benne, de most a távoli alakokat látva e bujkáló érzés folyamatos növekedésnek indult.

Ezek az alakok egy napja a tábor felével végeztek... az istenek minden segítségére szükség lesz, hogy legyőzzék őket! Egyenlőre csak a horizont-mentén látszódtak, s az se volt még egyértelmű mennyien vannak, amikor egy hangos puskadörrenés verte fel a helyet!

A keskeny vájatban még hosszú pillanatokig visszhangzott a fül-sértő durranás. A buckalakók idegesen kezdtek körbe-nézni, s próbáltak rájönni mi történhetett? egyesekben már felmerült a gyanú, hogy a telepesek törbecsalták őket, s pillanatok múlva golyózáport kapnak a testükbe. Ám egy füstölgő fegyver hamar elárulta a gazdáját: az egyik tuszken idegességében véletlenül meghúzta a ravaszt.

-Idióta! ? mormogta maga elé az egyik buckalakó. Ar'tasanból is kikívánkozott egy nagyobbfajta sértés, de már nem tette hozzá a magáét... ugyanis észrevette, hogy a távoli fekete pontok megálltak!

Ha most észrevették őket, oda a meglepetés-szerű támadás, s esélyük se lesz méltó bosszút állni. Az összes buckalakó mozdulatlanságba meredve várta mi fog történni. Egyenlőre úgy tűnt a távoli alakok nem akarnak közelebb jönni.

A tuszken, aki az imént figyelmetlenségből lőtt, most egész testében remegni kezdett... tudta, hogyha a telepesek visszafordulnak, akkor őt itt helyben megnyúzzák és felnégyelik. Ám úgy tűnt az istenek megkegyelmeznek neki, s ha bátortalanul is, de elindultak a távoli pontok a Sziklás-szoros felé...

Ahogy a harminc fős csapat a szoros szájához ért a buckalakók összehúzták magukat, s kivárva nézték, hogyan menetelnek bele a végzetükbe. A szorosnak ugyanis nem volt kijárata... alig pár méterrel a külső nyílás után máris szűkülni kezdett, s oly keskeny lett a két szikla-fal közti távolság, hogy a siklók alig bírtak benne haladni.

-Nem lesz ez így jó! ?hallatszott egy aggodalmas hang lentről ?Ez csapda!

S, ahogy ezt kimondta, eldördültek a fegyverek. A süvítő golyók irgalmat nem ismerve csapódtak be, áthatolva fémen, húson és csonton. A legtöbben mire felocsúdtak, egy golyó már átszakította valamely porcikájukat. Hiába jajveszékeltek, a fegyverropogások elnyomták fakó hangjukat.

Azok, akik a szoros belső, keskeny részén voltak hamar elvéreztek, ám a hátrébb lévőknek még volt némi esélyük, mivel a tuszkenek -gyakorlat híján- csak nagy nehezen tudtak halálos lövéseket leadni. A legtöbb farmer idegesen forgolódni kezdett a járművével, ám a nagy fémszerkezeteket hamar átlyuggatták a sziklaperemekről tüzelő buckalakók.

-Rohadt életbe! ? bukott ki az egyik szakállas, csapzott hajú férfi, aki épp próbálta füstölő járgányát egyenesbe hozni. Az ő gépébe rakták a lőszerek nagy részét? tudta hogy nem szabad elvesztenie. Ám már késő volt: a füst hirtelen lángokba csapott át, s mártsak egy keserves ordításra futotta tőle, mielőtt felrobbant alatta a gép, s a fém-repeszek bele nem csapódtak a körülötte állókba.

Miközben a legtöbb buckalakó agyatlanul lődözött, Ar'tasan kivárt. Mártsak öt töltény volt a tárában és nem akarta elpazarolni. Kereste a megfelelő célpontot magának, s hamarosan rá is lelt. Az egyik telepes a felborult siklója alól igyekezett kiszedni a társát. Ar'tasan pontosan rácélzott, majd tüzelt: a golyó átütötte a férfi csuklóját, mire vadul spriccelni kezdett belőle a vér. Próbálta a másik kezével lefogni, de az artériája nem hagyta magát, s közel másfél méteres sugárban ontotta ki magából a vörös nedűt. A telepes vinnyogva fetrengett a földön, miközben körülötte lassan sötétbe borult a homok színe. Ar'tasan büszke volt magára, még annak ellenére is, hogy eredetileg a fejét célozta.

Miközben a következő célpontot kereste, látta, hogy pár telepes már viszonozza a tüzet, méghozzá meglepő hatékonysággal. Pár golyó nem sokkal mellette csapódott be... A távcsöves puskájával dühösen kereste azt, aki rámert lőni, majd találomra agyon-lőtté az egyik alakot, aki nem sokkal alatta próbált felkapaszkodni.

A harmadik célpontja egy köpcös, borostás férfi volt, aki mellett egy hasonló kinézetű fiú próbált üzembe helyezni egy szétlőtt siklót. Egyenesen az idősebb férfi szeme közé célzott. Ám a kilőtt golyó célt tévesztett, s egyszerűen a homokba fúrta magát. Ar'tasan dühösen fujtatott, miközben nem messze tőle egy egész tárnyi golyó csapódott a sziklafalba. A fölötte lévő már nem volt ilyen szerencsés... alighogy elkezdte fájlalni a gyomor-lövését, máris kapott egyet a fejébe s élettelen hús-darabként zuhant alá a szoros vájatába.

A legtöbb telepes ekkorra már elbujt az egyik használhatatlanná vált jármű alá, s csak néha bukkant ki mögüle, hogy kieresszen pár lövést. Ám az egyikük valamiféle hősnek képzelhette magát, mivel a füstölő roncsára kiállva tüzelt rájuk. Ar?tasan gondosan becélozta az üvöltő alakot, s átlőtte a nyakát, amitől az vérhabos gurgulázások közepette esett össze.

Mártsak egyetlen tölténye maradt! Ezt semmiképp sem akarta elpazarékolni, így inkább kivárt! Némi kárörvendéssel vette észre, hogy a legtöbb társa már kifogyott, s puska helyett gaderffii-t szorongatnak a kezükben, várva, hogy a telepesek tárja is kiürüljön.

A farmerek tíz főre apadt csapata azonban nem adta fel, noha sokuk már több sebből vérzett. A gyenge viszont-tüzet látva egyre bátrabban léptek ki a fedezékeik mögül, s tüzeltek míg a ravasz-húzásokra a fegyverek tompa kattanással nem válaszoltak.

Ahogy az utolsó lövések visszhangja is elült, vészjósló csend ülte meg a helyet. A sebzett farmerek a sziklafalakon várakozó leendő gyilkosaikkal néztek farkas-szemet. Kivéve egyet, aki még a siklója felett matatott... Ö volt az egyetlen, aki még hitte, hogy ellehet innen menekülni, míg a többiek éles repesz-darabokkal a kezükben már a végső összecsapást várták. Nem is kellett sokat rostokolniuk? a buckalakók -vezérük erőteljes üvöltését hallva- gyors iramodásba kezdtek, s mire a telepesek észbe kaptak az első soraik már le is értek. Ar'tasan is lerontott a kiszemelt útvonalon, a puskáját a hátára vetve.

Utólag már nem sok mindenre emlékezett a lent történtekből... csupán a kiontott belsőségek és a por keveredésének kesernyés bűze, a csontok és a rájuk tapadt inak nehézkes szakadása, s a mindent elöntő vér látványa derengett fel még napokkal később is az emlékezetében. Mint mindenki ő is eszét vesztve küzdött a méltó bosszúért és az életbemaradásért. Ahol emberi kezet vagy lábat sejtett, oda kegyetlenül lecsapott, s gyilkos hevületében a mellkasát ért vágásokat is alig érezte. Gaderffii-ja éles végét egyik testből a másikba mártotta, nem is figyelve hogy élőre vagy holtra csap le éppen.

Gyilkos hevületéből csak egy gép felzúgása tudta kibillenteni. Beindult az egyik sikló! Ar'tasan gyorsan a hang felé tört, s meglátta azt a férfit, akinél odafent lövést tévesztett! Egy pillanatnyi kihagyás után tiszta erőből képen törölte a botjával. Az idős farmer orrcsontja hangosan felreccsent, mielőtt tehetetlenül összerogyott.

-Owen! Owen! Segíts fiam! ? üvöltött fel keservesen. Ar'tasan egy szót se értett belőle, de nem is érdekelte. Inkább azzal volt elfoglalva, hogy halálra verje az öreget. A gaderffiiját épp csapásra emelte, amikor valaki egy szikla-darabot vágott a képébe. A maszkja berepedt, s az egyik levált szilánk a szeme alatt vágódott a húsba. A földre bukva már csak azt látta homályosan, ahogy az idős férfit a sikló felé terelgetik. A bal szeme alatti sebből egyre buzgóbban tört fel a vér, s a látása is egyre tompább lett. De az eszét elborító ölési kedv nem hagyta, hogy ilyesmivel foglalkozzon. Reflex-szerűen a puskájáért nyúlt, s arra tartotta, amerre a két alakot sejteni vélte. S végül ellőtte az utolsó golyót...

... a golyót, amely Cliegg Lars lábába fúródott, hogy aztán egy izületen áttörve szétroncsolja a térd-kalácsát. Ar?tasan elégedetten szusszantott, ahogy hallotta a lövése után feltörő ordítást. S bár a véres, repedezett maszkja mögül nem sokat látott, megpróbált gaderfii-jával az ordítás felé súlytani... ám már csak a lifegő lábszárt tartó inakat tudta átvágni... a két telepes szökését már nem tudta megelőzni... s ahogy a gyors szerkezet hangja elveszett a messziségben, az utolsó telepesek is odavesztek a sziklák tövében.

Halálukkal újra csend szállt a Sziklás-szorosra. Ezúttal már nem fenyegetően, inkább csak mintegy groteszk nyugalmat mellékelve a csata utáni borzalmas képekhez. S bár a táj már nyugodt volt, idő kellett, mire a vérszagtól megrészegült buckalakók is a régi önmaguk lettek. A földön fekvő Ar'tasan agya is csak lassacskán tisztult ki, hogy végre helyet kapjon a fáradság és testi fájdalom keserves érzése. Ahogy a maszkját levetve, kezét a sebre nyomva nézett körbe ép szemével, furcsa hangulat kerítette hatalmába. Pár perce óriási indulatok forrtak benne... most viszont szinte alig érzett valamit és ez alaposan megrémítette. Inkább elvonult, hogy bekösse a szemét.

-Hát győztünk! ?jegyezte meg Andaris, a csapat vezetője Ar'tasannak, aki épp a bal szemét ápolta le.

-Fényes győzelem ?vágta rá gyorsan. De csak most, hogy kimondta érezte át igazán, milyen hamis ez a kifejezés. Cseppet sem érezte fényesnek... már nem.

-Ketten elszöktek ?jegyezte meg végül.

-Négyen ?helyesbített Andaris? Nem sokkal az első lövések után két telepes sikeresen visszafordult.

-Oh... mit szolnak majd ehhez az istenek?

-A telepesek megölték a fél táborunkat. Mi majdnem az összessel végeztünk. Méltó bosszút álltunk -szögezte le Andaris- S te pedig... -bökött a szeme felé- ...te az istenek kegyeltje vagy.

-Az lennék? ?nézett kérdően Ar'tasan. Furcsállta, hogy a harcos pont ezeket a szavakat használja... a sámán is ezzel fogadta miután visszatértek az elrabolt nővel.

-Meg is vakulhattál volna, de a repesz elkerülte a szemedet. Láttam már ilyet? pár nap és semmi bajod nem lesz.

Ar'tasan hitetlenkedve nyúlt a szeménél lévő kötéshez. Nehezen tudta elképzelni, hogy a szeme alá csapódott szilánk-darabnak bármi köze lehet az istenekhez.

-Ráadásul mindössze öten vesztek oda közülünk. Ez nem lehet véletlen ?tette hozzá jelentőségteljesen Andaris, majd felállt s hangos parancsokkal elkezdte megszervezni az emberi hullák egymásra rakodását.

Ar'tasan a szemkötését fogdosva egyre bizonytalanabbá vált. Megmagyarázhatatlan kétségek gyötörték, melyeket csak nagy nehezen tudott megfogalmazni magában. "Csupán öten vesztek oda közülünk"... ez akár isteni csoda is lehetett volna, de Ar'tasan nem érezte annak. A telepesek, akik egy napja pusztító vasmadarakkal érkeztek, most tehetetlen járműveken, s egyszerű puskákkal jöttek megtorolni az asszony elrablását. Ar'tasan nem tudta eldönteni, hogy mit higgyen. Utólag ez a bosszú csupán méreteiben különbözött egy buckapatkány leölésétől... de nem volt benne semmi fennkölt, semmi magasztos, semmi isteni... mocskos, durva és véres volt, mint minden gyilkosság, amihez eddig Ar'tasannak szerencséje volt. Talán a gyerekkori mesék a hibásak, amik elhitették vele, hogy vannak nagy és nemes küzdelmek, amiket igaz ügyekért vívnak. Az egymásra pakolt emberi hullák kapcsán viszont most nem tudott úgy lelkesedni, mint a többiek, noha magát a gyilkolást legalább annyira élvezte, mint ők... a látvány ezúttal sem riasztotta, csupán érzett magában valamit, amit immáron mondatba is tudott foglalni:

"TALÁN A TELEPESEKNEK SEMMI KÖZÜK A VASMADARAKHOZ". S ahogy ebbe belegondolt, maga is megrémült. Ilyet még csak feltételeznie sem szabad! Hisz ezzel a sámánnak mondana ellent, s azt jelentené, hogy a bátyja halála megtorlatlan maradt, s hiába halt meg öt bajtársuk! Nem, erre még gondolni sem szabad!

Ar'tasan megrázta a fejét, mintha ezzel arrébb tessékelhetné a bűnös gondolatokat, majd ő is odaállt a hulla-rakás mellé, hogy imákban mondjon hálát az isteneknek a sikeres bosszúért.

Már alkonyodott, amikor visszatértek a táborba. Miután a sámán eljárta a kötelező táncokat, s pár elhozott fejet a tűzbe vetett, a harcosok visszavonultak a sátrakba. Ar'tasan már alig várta, hogy lehunyhasson végre, s reménykedett benne, hogy felesége, Taloma nem fogja fölösleges kérdésekkel zaklatni. Ám ezt még végig se gondolta, mikor váratlanul valaki bizalmasan vállon veregette. Először a feleségére gyanakodott, s már be is készített magában egy méretes sértést, amikor meglátta, hogy Andaris áll mögötte, s int neki, hogy tartson vele. Ar'tasan hirtelenjében nem tudta mire vélni a dolgot, de tudta, hogy ezesetben nem tehet mást: követnie kell a tábor legnagyobb harcosának tartott alakot.

Épp a sámán sátrához tartottak... ami bár külsőre pont olyan volt, mint a többi, de az előtte morgó massiff-ok egyértelművé tették, hogy kivételes személy lakik odabent. Ar'tasan kissé zavarban volt, ahogy belépett a szűk, banthabőrből készült kunyhócskába.

-Végre ?szólalt meg a sámán, ahogy Andaris és Ar'tasan beléptek. Nagyon úgy tűnt, hogy már várták őket. Lardok, a tábor legbölcsebbje, vagy ahogy sokan emlegették, a Kínzások mestere is jelen volt. Úgy tűnt nem unatkoztak a várakozás rövid ideje alatt se, mivel előttük egy fatálkában megharapdált porhanyós dewback húsok voltak. Ar?tasan mindenesetre kissé meg volt illetődve. Soha életében nem léphetett még be ide, most meg úgy üdvözölték, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. De úgy tűnt fogadói se akarják bizonytalanságban tartani.

-Itt az ideje, hogy megvitassuk az ügyedet ?vágott a közepébe a sámán ?nagyon úgy tűnik, hogy az istenek a kegyeik közé fogadtak ?jegyezte meg nemes egyszerűséggel, mintha csak az időjárásról értekezne éppen. Ar'tasan sejtette mi lesz ennek a vége... igazából legbelül számított is rá... egyenlőre jobban furcsállta a sámán viselkedését. Őt mindig csak szigorú tekintettel látta, s homályos szemekkel, melyekből úgy tűnt csak félig van itt a halandók világában, míg a másik fele épp az istenekkel diskurálgat. Sose gondolta, hogy ilyen közvetlen is tud lenni, s épp ezért az első pillanatokban még nem is tudta komolyan beszél-e egyáltalán. De nem sok ideje volt ezen töprengeni, mert a sámán már folytatta is:

-Megölted a környék legnagyobb buckapatkányát. Az idegenek földjére mentél vértelen ruhában, mégis épen tértél vissza. S úgy tűnik pimaszságod cseppet sem bántotta az isteneket. A harcot is túlélted komolyabb sérülés nélkül...

-... ahol csupán öten vesztek oda ?egészítette ki Andaris, ám a sámán csak egy szúrós tekintettel válaszolt a közbevágásért és tovább folytatta:

-Nincs hát más választásunk: menoh-á kell avatnunk.

Ar'tasant ugyan nem érte teljesen felkészületlenül a dolog, mégis megütötte, ahogy a sámán szájából hallotta. Menoh-á, vagyis az "istenek kegyeltjévé" léphet elő! Ezeddig ezt a rangot csupán hárman birtokolták az egész táborban. Azok, akikkel most egy sátorban ült. Ha menoh-á lép elő, úgy kijár majd neki a kötelező tisztelet, utasításai megkérdőjelezhetetlen parancsokká vállnak és még a zsákmányokból is az elsők között kell részesüljön... Ar'tasan minden búját és kétségét elfelejtette egy pillanatra.

-Ez óriási megtiszteltetés ?bökte ki végül.

-Még szép, hogy az ?jegyezte meg lekezelően a sámán, miközben egy méreteset tépett az előtte lévő dewback húsból, majd egykedvűen rágcsálni kezdte ?Holnap megtartjuk a felavatásodat ?intett felé, mint aki a témát már le is akarja zárni. ?Ha akarsz, most visszatérhetsz az asszonyodhoz...

Ar'tasannak azonban semmi kedve nem volt elmenni. Hallani és tudni akarta miről beszélnek a "nagyok". Egy ilyen bejelentés után egyébként se tudott volna aludni.

-Maradnék még, ha lehet.

-Ám legyen ?bólintott rá a sámán, majd Andaris felé fordult, akiről hamarosan kiderült, hogy nemcsak a legjobb harcos, de az egyik legnagyobb köpönyeg-forgató is egyben. Pontosan beszámolt arról, melyik buckalakó, hogyan viselkedett a csatában. Természetesen külön kiemelte azt, aki izgalmában túl korán elsütötte a fegyverét, de hamar előkerültek olyanok is, akik a végső rohamot inkább a szikla-falakon várták ki, s csak a vérengzés elültével másztak le. Ar'tasan csak ámult és bámult... elképzelni se tudta, hogy volt ideje Andarisnak a csata hevében ilyesmikre is figyelni. Ám a sámánt, úgy tűnt nem különösebben izgatja a dolog, s a beszámoló után máris Lardokhoz fordult:

-Mi a helyzet a foglyunkkal? ?szögezte neki a kérdést.

-Sokkal jobban bírja a kínzást mint gondoltam ?kezdett neki Lardok ?Botütésekkel kezdtem, de még csak fel se szisszent. Hiába ütöttem egyre nagyobbakat, mintha meg se érezte volna.

-Érdekes... de mostmár nem sok hasznát vesszük ?jegyezte meg a sámán ?Az lesz a legjobb, ha holnap kivégezzük. Esetleg Ar'tasan felavatása előtt, hogy hangulatba jöjjenek...

-De, ezt nem tehetjük ?tört ki váratlanul Lardok.

-Valóban? Vigyázz mit beszélsz Lardok... -húzta össze a szemét a sámán. Most olyasmi arca volt, mint amit a nagy többségnek is mutatni szokott.

-Elnézést, de tisztelettel kérem, ne végezze ki! Ez a nő semmihez sem fogható... nem érzi a fájdalmat! Sok kínzáshoz volt már szerencsém, de ilyet még nem láttam. Csak egy darabig hagyja meg az életét, s sokkal többet megtudok? vagyis megtudunk a telepesekről, mint eddig bárki!

-Hmm... meglátom. Erre még aludnom kell egyet ?húzta szét újra a szemeit a sámán ?És azt mondod semmit nem reagál az ütésekre?

-Csak egyetlen szót hajtogat állandóan: Anakin. Elképzelni se tudom mit jelenthet, de egyre csak ezt mondogatta.

-Anakin ?ízlelte meg a szót a sámán- Talán az istenük neve ez.

-Ha így is van... a ma történtekből úgy tűnik, nem nagyon hallgatja meg az istene a könyörgést ?tette hozzá Lardok nem kevés gúnnyal a hangjában- Alaposan magára hagyta...

-Csak óvatosan az ilyesmivel Lardok... sose becsüljük le mások isteneit... mit lehet tudni...

Folyt. Köv.

Szerkesztve: 2007. Március 26. - Bomarr

Ody Mandrell · 2007. Március 26.

Vááááá! Remek lett! Az isten haragja hamarosan lesújt...szegény sámán, ha tudná. :evil: Nagyon várom az utolsó részt!

Szerkesztve: 2007. Március 26. - Ody Mandrell

MissKarrde · 2007. Március 26.

Á, alig várom, hogy Lardok pofára essen :evil:

Remek írás

Ody Mandrell · 2007. Március 26.

Az utolsó párbeszéd nem semmi, amikor Anakinról beszélnek.

Frenkie · 2007. Március 26.

Nagyon jó Bomarr.Ha tényleg így volt megérdemlik, hogy Anakin lemészárolja őket.Nyomorult patkányok.

Bomarr · 2007. Március 26.

Ody, MissKarrde, frenkie: Köszönöm, örülök, hogy tetszett!

Bejelentkezés

Bomarr firkálmányai

Ajánlott hozzászólás

A hozzászólás linkje

Oszd meg ezeken az oldalakon:

A hozzászólás linkje

Oszd meg ezeken az oldalakon:

A hozzászólás linkje

Oszd meg ezeken az oldalakon:

A hozzászólás linkje

Oszd meg ezeken az oldalakon:

A hozzászólás linkje

Oszd meg ezeken az oldalakon:

A hozzászólás linkje

Oszd meg ezeken az oldalakon:

A hozzászólás linkje

Oszd meg ezeken az oldalakon:

A hozzászólás linkje

Oszd meg ezeken az oldalakon:

A hozzászólás linkje

Oszd meg ezeken az oldalakon:

A hozzászólás linkje

Oszd meg ezeken az oldalakon:

A hozzászólás linkje

Oszd meg ezeken az oldalakon:

A hozzászólás linkje

Oszd meg ezeken az oldalakon:

A hozzászólás linkje

Oszd meg ezeken az oldalakon:

A hozzászólás linkje

Oszd meg ezeken az oldalakon:

A hozzászólás linkje

Oszd meg ezeken az oldalakon:

A hozzászólás linkje

Oszd meg ezeken az oldalakon:

A hozzászólás linkje

Oszd meg ezeken az oldalakon:

A hozzászólás linkje

Oszd meg ezeken az oldalakon:

A hozzászólás linkje

Oszd meg ezeken az oldalakon:

A hozzászólás linkje

Oszd meg ezeken az oldalakon:

A hozzászólás linkje

Oszd meg ezeken az oldalakon:

A hozzászólás linkje

Oszd meg ezeken az oldalakon:

A hozzászólás linkje

Oszd meg ezeken az oldalakon:

A hozzászólás linkje

Oszd meg ezeken az oldalakon:

A hozzászólás linkje

Oszd meg ezeken az oldalakon:

A hozzászólás linkje

Oszd meg ezeken az oldalakon:

A hozzászólás linkje

Oszd meg ezeken az oldalakon:

A hozzászólás linkje

Oszd meg ezeken az oldalakon:

A hozzászólás linkje

Oszd meg ezeken az oldalakon:

A hozzászólás linkje

Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Jelenlévő felhasználók: 0 felhasználó

Fontos információA webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.