Ugrás a kommentre

3x18 - Twin Suns

Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

Én tényleg azt vártam, hogy ez a rész elsősorban Maulról (mégis neki volt ez a hattyúdala), illetve Obi-Wanról fog szólni. Hogy Maul megérkezik a Tatooinera, ő maga kutatja fel Kenobit és aztán egy érzelmileg és a látvány szempontjából is kielégítő csatát vívnak egymással. Obi-Want megoldhatták volna, hogy kicsit már öregurasabban harcol, de azért fel tudja venni a versenyt Maullal és le is győzi. Egyébként az tetszett, hogy mikor Ezra összeakad a buckalakókkal és ott harcolnak, akkor volt egy két beállítás, ami nagyon emlékeztetett arra az Ep. IV-es jelenetre, amikor Lukera támadnak a tuskenek. Maultól valami hasonlónak örültem volna, hogy egy ilyen visszakacsintás pl. arra a jelenetre amikor először megérkezett a Tatooinre az Ep. I-ben és ott végig pásztázta a látóhatárt.

Maul mondjuk csapdába csalhatta volna Kenobit, de végig elbízza magát és így nem sikerül a mesterterv és Obi-Wan legyőzi őt. Egyébként Kenobit is szépen felvezethették volna, hogy először csak szóbeszéd foszlányokat hallunk random emberektől egy öremberről a sivatagban, majd később megjelenik ő is és láthatjuk, ahogy mondjuk kapcsolatba lép Qui-Gonnal vagy, hogy remeteségében miként sikerül neki is elsajátítani azt a képességet, hogy erőszelleméként majd a halála után még egzisztálni tud. A leszámolásnál meg mind fizikailag, mind verbálisan hárítja Maul támadásait, aki meg teljesen kivetkőzik magából, örjöng, dühöng és végül a vesztébe rohan. Ja és a végén Obi-Wan kettészeli ősi ellenségét... ezúttal vertikálisan. :P

Valami ilyesmit reméltem ettől a résztől.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Bennem komolyan felmerült egy epic párbaj a Sarlacc verem szélén.

Elégedetettebbek lennénk, ha Maul abba lett volna lökve? És megint megint kvázi lezáratlan volna? :P

Egy másik ötlet -ez már ártatlanabb-, hogy bárbaj közben felzavarhatták volna a Krayt sárkányt és levághatta volna az egyikük.

Adott volna egy kis pluszt a csontvázához a IV-ben.. ;)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Elégedetettebbek lennénk, ha Maul abba lett volna lökve? És megint megint kvázi lezáratlan volna? :P

Ja és majd hosszú évekkel később Boba Fett rátalál a Sarlacc gyomrában aszalódó félőrült Maulra és ketten kiszabadulnak... így kezdődne a Boba Fett spin-off. :evil:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én tényleg azt vártam, hogy ez a rész elsősorban Maulról (mégis neki volt ez a hattyúdala), illetve Obi-Wanról fog szólni. Hogy Maul megérkezik a Tatooinera, ő maga kutatja fel Kenobit és aztán egy érzelmileg és a látvány szempontjából is kielégítő csatát vívnak egymással. Obi-Want megoldhatták volna, hogy kicsit már öregurasabban harcol, de azért fel tudja venni a versenyt Maullal és le is győzi. Egyébként az tetszett, hogy mikor Ezra összeakad a buckalakókkal és ott harcolnak, akkor volt egy két beállítás, ami nagyon emlékeztetett arra az Ep. IV-es jelenetre, amikor Lukera támadnak a tuskenek. Maultól valami hasonlónak örültem volna, hogy egy ilyen visszakacsintás pl. arra a jelenetre amikor először megérkezett a Tatooinre az Ep. I-ben és ott végig pásztázta a látóhatárt.

Maul mondjuk csapdába csalhatta volna Kenobit, de végig elbízza magát és így nem sikerül a mesterterv és Obi-Wan legyőzi őt. Egyébként Kenobit is szépen felvezethették volna, hogy először csak szóbeszéd foszlányokat hallunk random emberektől egy öremberről a sivatagban, majd később megjelenik ő is és láthatjuk, ahogy mondjuk kapcsolatba lép Qui-Gonnal vagy, hogy remeteségében miként sikerül neki is elsajátítani azt a képességet, hogy erőszelleméként majd a halála után még egzisztálni tud. A leszámolásnál meg mind fizikailag, mind verbálisan hárítja Maul támadásait, aki meg teljesen kivetkőzik magából, örjöng, dühöng és végül a vesztébe rohan. Ja és a végén Obi-Wan kettészeli ősi ellenségét... ezúttal vertikálisan. :P

Valami ilyesmit reméltem ettől a résztől.

Nekem ez is tetszett volna, jó elgondolás.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ma sikerült megnéznem. Azt észrevettétek, hogy amikor Kenobi a karjaiban tartja a haldokló Mault, a tekintetében egy szemernyi harag sincs, hanem szomorúság és szánalom?

Mivé tette a sötét oldal Mault és lehet, eszébe jutott, hogy mivé tette a legjobb barátját, akit a testvérének tarott.

Szerintem nem is az a helyzet, hogy Obi sajnálta volna Mault, inkább tisztelte, mint ellenfelet. Az ősellenségét, akit sikerült végre valahára végleg legyőznie. Túllépett már azon, hogy bosszú Qui-Gon vagy Satine miatt, Maul egy szánni való figura, elvégre láttuk mi lett belőle és mire ment vele. Semmi értelme nem lett volna Obinak agresszívan hozzáállni vagy a halála pillanatában is "gyalázni" Mault. Nem ez a jedik útja és Kenobi ekkor már a valaha élt egyik legnagyobb jedi. Elvégre pár év és jön Vader, valamint az eggyé válás az Erővel.

Persze ezzel együtt a nemesség és tisztaság mellett én bizony Obiban is felfedezni véltem egyfajta megtörtséget és az egészbe való beletörődést. Az egyik legjobb jediként tartják számon, zseniális karakter, akiben mindig ott volt a csibészség, a jókedv. De ha belegondolunk az egész élete egy tragédia, folyamatosan kapta a pofonokat. Az ebben a részben tanúsított viselkedésében az is közrejátszhat, hogy teljesen elfogadta már a sorsát, a saját kegyetlen szerepét a "történelemben".

Mault én amúgy abszolút nem sajnálom. Oké, "elrabolták", sithnek nevelték, de ez a mindent felülíró bosszúszomj Kenobi irányába szerintem röhejes. A sötét oldal általi érintettség is olyan, hogy Ventress pl. egész jól kikupálódott. Nemcsak a sithek, hanem Talzin galádságából is. Mert azért azt se felejtsük el, hogy Talzin is baromi nagy szemétláda. És ilyen értelemben nem is vagyok benne biztos, hogy Maul rosszabbul járt a sithekkel, nem kellett volna neki annyira rájuk is haragudni. Elég megnézni mit csináltak az éjnővérek Savage-zsal. Egy tök normális jólelkű fazon volt, akiből agyatlan gyilkológépet varázsoltak, csak mert úgy tartotta úri kedvük. Nem véletlen, hogy nála láttuk kiből lett az, aki, ill. a halálakor is "visszaalakult.

Lehet, hogy a sithek (Sidious) is a saját céljaikra használták fel Mault, de legalább adtak cserébe vmit. Ott lebegett az óriási hatalom lehetősége, a Ro2 miatt pedig pláne. A sith mester legalább nem csak egy ész nélkül ámokfutó rabszolgának nevelte a tanítványát. Az egyetlen ilyennek tűnő sith pont maga Maul volt, de a TCW-ben láttuk, hogy ő is mekkora konspirátor és hogy megvan a magához való esze. Savage ezzel szemben... Na neki esélye se volt soha semmit elérni, mindenkinek csak a "csicskája" volt. Amúgy Talzint ismerve nem is lennék biztos benne, hogy nem vmi sötét biznisz keretében játszották át Mault is az öregnek, csak épp ezt Maul se tudta.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Mault én amúgy abszolút nem sajnálom. Oké, "elrabolták", sithnek nevelték, de ez a mindent felülíró bosszúszomj Kenobi irányába szerintem röhejes.

Mindent fölülíró? Gondolkodtam ezen. Ha azt végigjárja valaki amit Maul, mégis mit kellett volna tegyen?

Az a helyzet, hogy ennek a figurának nincs semmije, ahogy a részben is elhangzik. Én sem sajnálom, de szánnivaló.

Egyetlen dolgot tehetett: elmenni ahhoz az egy emberhez, aki jelent számára még valamit. Akármit is jelentsen. Akármi is legyen a vége.

De valahol Maul is megpihent ellensége karjaiban. Az sem mindegy ám, hogy halálos sebbel hogy viselkedik valaki..

Egy példa: Khan: "utolsó átkom a tiéééd!"..

Maul nem ilyen volt: "Mondd, Ő a kiválasztott?"

Érdeklődő, már-már olyan mint egy rossz barát.-ha van olyan.. ;) Véget ért a története. Megértette. Sőt továbbgondolta a galaxis sorsát. Nem haragudott Kenobira.

De találkozniuk kellett még egyszer, bármi áron, meg kellett ütközni szokás szerint és hát kártyázni nem ülhettek le.-kis túlzással. ;)

Szerkesztve: - csoli1138
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Azt elfelejtettem írni, hogy a Tatooine animációja nagyon szép lett. Ahogy az öreg Kenobi megtestesülése is. Hogy ne csak negatívumokat írjak. ;)

A kép világ nekem is nagyon tetszett. A Tatooine még sosem volt ennyire regényesen kietlen, mint most.

Szerintem nem is az a helyzet, hogy Obi sajnálta volna Mault, inkább tisztelte, mint ellenfelet. Az ősellenségét, akit sikerült végre valahára végleg legyőznie. Túllépett már azon, hogy bosszú Qui-Gon vagy Satine miatt, Maul egy szánni való figura, elvégre láttuk mi lett belőle és mire ment vele. Semmi értelme nem lett volna Obinak agresszívan hozzáállni vagy a halála pillanatában is "gyalázni" Mault. Nem ez a jedik útja és Kenobi ekkor már a valaha élt egyik legnagyobb jedi. Elvégre pár év és jön Vader, valamint az eggyé válás az Erővel.

Persze ezzel együtt a nemesség és tisztaság mellett én bizony Obiban is felfedezni véltem egyfajta megtörtséget és az egészbe való beletörődést. Az egyik legjobb jediként tartják számon, zseniális karakter, akiben mindig ott volt a csibészség, a jókedv. De ha belegondolunk az egész élete egy tragédia, folyamatosan kapta a pofonokat. Az ebben a részben tanúsított viselkedésében az is közrejátszhat, hogy teljesen elfogadta már a sorsát, a saját kegyetlen szerepét a "történelemben".

Szerintem volt Obi részéről sajnálat, vagy még inkább könyörületnek nevezném, pont azért, mert dacára annak, hogy Maul ellenség volt, de egyben nagyon szánalmas roncs is így a végén. Én nem éreztem Obi részéről a tiszteletet a magával egyenrangú ellenféllel szemben, mert nem volt ott ilyen ellenfél. De a többivel egyetértek, nagyon tetszik, amit Obi-wanról írtál. :)

e

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Sokat gondolkoztam a napokban, és egyre jobb epizódnak kezdem tartani. Egy különös, bátor epizódnak, ami nem is igazán Rebels-es (ahogy az egész Maul szál sem az). Nekem egyedül Ezra lóg már ki. Úgyhogy visszaszívom, amit írtam korábban. Egyszerűen maradandó volt az egész, iszonyú érzékeny, és hangulatos rész volt, és nagyon finom gesztusokkal él. Tény: Obi-Wan és Maul keveset van a "vásznon", és az interakciójuk is kevés, de a mondataik, a gesztusaik felidézik azt, milyen összetett dráma húzódik mögöttük. Minden szavuk mögött ott az az elképesztő előtörténet, amit megéltek.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Mault én amúgy abszolút nem sajnálom. Oké, "elrabolták", sithnek nevelték, de ez a mindent felülíró bosszúszomj Kenobi irányába szerintem röhejes.

Pedig a történtek és a sith mivolta fényében egyáltalán nem röhejes.

Sokat gondolkoztam a napokban, és egyre jobb epizódnak kezdem tartani. Egy különös, bátor epizódnak, ami nem is igazán Rebels-es (ahogy az egész Maul szál sem az). Nekem egyedül Ezra lóg már ki. Úgyhogy visszaszívom, amit írtam korábban. Egyszerűen maradandó volt az egész, iszonyú érzékeny, és hangulatos rész volt, és nagyon finom gesztusokkal él. Tény: Obi-Wan és Maul keveset van a "vásznon", és az interakciójuk is kevés, de a mondataik, a gesztusaik felidézik azt, milyen összetett dráma húzódik mögöttük. Minden szavuk mögött ott az az elképesztő előtörténet, amit megéltek.

Szerintem ebben a lényeg. :)

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az angol tudásom olyan amilyen ezért kérdezek inkább.

Szóval mint jó néhányat ezt is bevállaltam felirat nélkül és azért 80%-ot szoktam érteni.

Szóval, mikor Maul bekapja a halálos sebet és kérdez, az a párbeszéd így hangzik:

"-It is the Chosen one?"

"-He is."

Felmerült bennem az "-IT IS.." miatt, hogy nem értelmezhető úgy is a kérdés, hogy nem konkrétan az itt lévő oltalmazottra kérdez rá?

Szóval, hogy nem lehet-e, hogy így is le lehetne fordítani:

"-A kiválasztottról van szó?"

"-Róla" (csak az angol kénytelen jelezni, hogy férfi nemű..)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Egész pontosan "Tell me, is it the Chosen One?" a kérdés, ami csak annyit sejtet, hogy nem akarja feltételezni, hogy fiú-e vagy lány. Viszont éppen az "it" mutató természete miatt biztos, hogy olyanra gondol, aki a Tatooine-on van. Az már Obin múlik, hogy úgy válaszol, hogy a nem is kiderül.

Szerkesztve: - Merr-Sonn
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A párbaj eleve azzal indult, hogy Maul rájött, hogy Kenobi védelmez valakit, így elég valószínűtlen, hogy a végén visszaterelődik Ezrára a beszélgetés. Azt meg már csak mellékesen jegyzem meg, hogy Ezrára nem "it"-ként hivatkozott volna Maul, hiszen az ő nemét tudja

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Egész pontosan "Tell me, is it the Chosen One?" a kérdés, ami csak annyit sejtet, hogy nem akarja feltételezni, hogy fiú-e vagy lány. Viszont éppen az "it" mutató természete miatt biztos, hogy olyanra gondol, aki a Tatooine-on van. Az már Obin múlik, hogy úgy válaszol, hogy a nem is kiderül.

Ja bocs, akkor "is it".. benéztem. a kérdés marad.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Felmerült bennem az "-IT IS.." miatt, hogy nem értelmezhető úgy is a kérdés, hogy nem konkrétan az itt lévő oltalmazottra kérdez rá?

Szóval, hogy nem lehet-e, hogy így is le lehetne fordítani:

"-A kiválasztottról van szó?"

"-Róla" (csak az angol kénytelen jelezni, hogy férfi nemű..)

Ehhez egy "about" is kéne hogy így is lelehessen fordítani.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Mindent fölülíró? Gondolkodtam ezen. Ha azt végigjárja valaki amit Maul, mégis mit kellett volna tegyen?

Pedig a történtek és a sith mivolta fényében egyáltalán nem röhejes.

A TCW-ben még elfogadtam a dolgot, jól működött. Egyetlen dolog tartotta életben a lehetetlent átvészelve, a bosszúvágy és a gyűlölet. Ez illik egy sithez, oké. Visszatért, rengeteg dolgot csinált, kiépített egy alvilági kis birodalmat, hatalmat szerzett, ezt pedig felhasználhatta Obi-Wan ellen. De amúgy is nagy dolgokat vitt véghez, ez még a bosszúhoz is hozzásegített. Mondhatni összekötötte a kellemeset a hasznossal. Aztán jött Sidious és zsebre tette, mondjuk nem is számíthatott másra. Mármint hogy az öreg meg fogja találni és előveszi.

A talzinos vonulat nekem már visszás. Ne akarjuk már ezt úgy beállítani, mint egy édesanyjától és családjától elszakított kisgyermeket, akiből gonoszt neveltek. Pontosan tudjuk milyen Talzin és az éjnővérek hogy álltak hozzá a hímekhez. Maulnak is ott volt a "fivére", akihez azért kötődött, ez többször is kiderült. Na vele is hogy bánt a vén banya? Szóval nekem ez a nagy anya-fia páros sántít. Jó, a póklábas időszaka után összedrótozták az éjnővérek.

A Rebels Maulja meg pláne. Ekkor már Obi mellett a sitheken is bosszút akar állni, meg is találja ennek a módját. Legalábbis azt gondolja arról a szuperfegyverről. Aztán persze berezel Vadertől és elvonul. De ehhez a Maulhoz számomra már nem illik az, hogy visszatér Kenobihoz és csak vele foglalkozik. A TCW-ben tett dolgai sok más egyébre is jók voltak, itt már egyetlen cél van, Kenobi. Aztán mire odajut, már nem is érdekli az egész, összeesik három csapás után. Most akkor érdekli a bosszú vagy sem? Ha igen, akkor hogy van ennyire megtörve, miközben korábban sokkal rosszabb állapotban is volt már és akkor elég volt a bosszúszomj? Ha meg nem, akkor miért áldozott ennyit az egészre?

Ráadásul nekem az abban a pár percben tanúsított viselkedése is ellentmondásos. Abszolút úgy tűnik, hogy végre meglelte Obit és motivált, hogy bosszút álljon. Arra is rájön, hogy vki nagyon fontosat őriz ott a nagy ellenség. Minden adott ahhoz, hogy beteljesítse a bosszút, ehhez képest néhány csapás után összerogy és kvázi feladja az egészet. Onnantól már úgy fest a dolog, mint aki eleve csak azért ment, hogy Obi karjaiban halhasson meg.

De valahol Maul is megpihent ellensége karjaiban. Az sem mindegy ám, hogy halálos sebbel hogy viselkedik valaki..

Ilyen téren sajnálom is, hogy Maulnál nem maradtak meg a badass vonalnál. A TCW-ban, amikor legyőzik, akkor könyörög a kegyelemért. Itt a halála előtt az esküdt ősellensége karjaiban "szenderül" örök nyugalomra. Obi-Wan oldaláról ez nagyon szép jelenet, de Maul szemszögéből nézve elég karakteridegen. Meg érrtem én, hogy haragszik a sithekre, de ne úgy haljon már meg, hogy na majd a Kiválasztott bosszút áll értük. Mekkora lett volna már, ha Maul is be akar állni a lázadókhoz? :D

És mi van ha Maul Ezrára gondolt? Láthatta, hogy Ezra és Obi beszélgetnek. Ezra éppenhogy csak elment, Maul már ott is volt.

Szerintem ez azért nem elképzelhető, mert Obi-Wan biztos nem gondolta, hogy Ezra lenne a Kiválasztott.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Azért ne feledjük, hogy már Maul se fiatal, ráadásul félig gép. Próbálkozott még amint láttuk, de igazából ezt már kínlódásnak nevezném. Talán a sithek ősi fegyvere volt az utolsó lehetősége, hogy bosszút álljon korábbi mesterén. Mivel azonban ez meghiúsult így maradt az egyetlen gyűlöletforrás: Obi-Wan Kenobi. Maul a gyűlöletből élt, ezért is hajszolta ezeket a dolgokat. De amiken keresztül ment én nem csodálom, hogy egy újabb vereség után már nem akart tovább agonizálni. Szerintem jó ötlet volt egy kis színt vinni az utolsó másodperceibe. Az ember majdnem megsajnálja...

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Eszembe jutott, hogy miért nem volt semmi, pedig ő is kapott a zöld trutyiból bőven. Vagy talán már annyi év alatt elment a hatása? :D

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Filoni elmondta: úgy gondolta, hogy mivel annak idején ők, a Star Wars animációs csapat "hozták vissza" a halálból A klónok háborújában, ezért nekik is kell végleg megölniük Darth Mault. A hogyan kapcsán pedig arról beszélt, hogy nem szerette volna elvenni Obi-Wantól ezt a győzelmet: ő kellett, hogy legyen az, aki végez Maullal.

Kenobi (nyilván sokak meglepetésére) pillanatok alatt megöli ellenfelét. Filoni elárulta, hogy az ezzel kapcsolatos döntést nem könnyen hozták meg - már csak azért sem, mert jól tudták, hogy ez tipikusan olyan húzás a részükről, ami nagyon megosztja majd a rajongótábort. "Nagyon sokat beszéltünk róla, hogyan is legyen" - mondta. - "Az ösztönös megoldás az lett volna, és elismerem, valószínűleg ez volt az elvárás is, hogy valami hosszúra nyúlt fénykardpárbaj lesz az epizód végén. De az évek során már elég sok hosszabb fénykardpárbajt csináltam, és azt gondolom, hogy a legfontosabb mindig az, hogy mekkora a tétje. Milyen feszültség van mögötte? Kevésbé számít, hogy hogyan sújtasz le a karddal, hogy mennyi kreativitást viszel bele a csapásokba, ha nincs tétje.

A párbajhoz az inspirációt Akira Kurosawa A hét szamuráj című filmjének egyik (valóban nagyon hasonló) jelenete adta:

Filoni úgy érezte, hogy sokkal jobban meg tudja mutatni a két karakter lényegét egy gyors, mindent eldöntő összeütközésben. "Határozott véleményen, hogy Obi-Wan, ha rajta múlott volna, inkább nem ölte volna meg Darth Mault. Obi-Wan ekkor már elért egyfajta megvilágosodást. A sivatagban élt, és önmaga felfedezésével foglalkozott, és valódi karakterfejlődésen ment át. Már nem az elhamarkodott fiatal fiú, aki annak idején a mestere haláli miatt érzett haraggal támadta le Mault. Ez, annyi évvel később, már nem ugyanaz a szituáció. Maul ezzel szemben benne ragadt abban az adott pillanatban - abban, amelyben minden tönkre ment számára. Ő nem tudja elengedni azt a pillanatot." (Ezt mutatja az is, hogy pont ugyanazzal a mozdulattal próbálkozik, amivel annak idején Qui-Gont is sikerült megölnie.)

Filoni szerint ez a párbaj, és az utána következő pillanatok a Star Wars egyik legfontosabb konfliktusát, a Jedi-Sith ellentétet hivatottak szimbolizálni: míg Obi-Wan, a Jedi önzetlenné tudott válni (amennyiben teljesen megszabadult a Maullal szembeni személyes érzelmeitől), addig Maul, a Sith még ekkor is önző. "Amikor rákényszerül, Obi-Wan is harcol végül, hiszen valakit védelmez. De mivel annyira határozottan tisztában van azzal, hogy ő kicsoda is, ezért ott, abban a pillanatban legyőzhetetlen. Tehát Obi-Wan azért tudja megölni Mault, mert Maul annyira megtört és elveszett - és ez az oka annak is, hogy a végén úgy a karjába fogja Obi-Wan Mault. Itt arról van szó, hogy Obi-Wan képes megbocsátani ennek a szörnyű, kegyetlen személynek, mert szánalmat érez iránta. Maul még életének utolsó pillanataiban is azt reméli, hogy az ellenségei valamilyen módon megbűnhődnek. És azt gondolom, hogy Obi-Want ez azért szomorítja el, mert ez azt jelenti, hogy Maul semmit sem tudott fejlődni, és megszabadulni a szenvedésétől."

Luke szerepeltetése, és a Kiválasztott emlegetése egyszerre volt egy kikacsintás a régi rajongók felé, illetve egy kis magyarázat az új rajongók számára, akik csak most ismerkednek a Star Wars világával. Filoni azt mondja, hogy igyekeznek a Lázadókat úgy megírni, hogy legyen értelme azok számára is, akiknek még új a messzi-messzi galaxis világa. (Azt is elárulta, hogy az epizódban a Beru nénit alakító Shelagh Fraser hangját halljuk - tehát archív hanganyagot használtak.) Filoni azt ígéri, hogy a negyedik évadban láthatjuk majd, hogy ennek az epizódnak az eseményei hogyan hatottak Ezra személyére - hiszen a sorozat főszereplőjének jellemfejlődése, az önfelfedezése szempontjából is fontos volt ez a rész. "Kimenni a sivatagba olyan, mint egy megtisztulás" - magyarázza Filoni.

Forrás: starwarsmedia.hu

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.