Ugrás a kommentre

Kieron Gillen: Star Wars: Doctor Aphra


Darth Sky

Ajánlott hozzászólás

  • 3 héttel később...

Doktor Aphra 2: Doktor Aphra és az óriási profit

A sorozat következő kötete a 9-13. számot és az első éves különszámot tartalmazza.

Érdemes a különszámmal kezdeni, melyben Krrsantan múltját ismerhetjük meg.

A vad vuki önként vállalta, hogy a Xonti fivérek szuper gyilkost képezzenek belőle, amire ráfázott, mivel tengernyi szenvedésen megy keresztül. Míg a vuki két újságírónak mesél erről, addig Aphra és a droidok behatolnak a hajójukra és szétküldik az aukció hírét.

Érdekes és eredeti eredet történetet hoztak össze Krrsantannak. Egyben jó felvezetést kapott a következő sztoriszál.

Az óriási profit 5 részes történetében Aphra igyekszik eladni a Rur-kristályt. Az alvilág színe-java tiszteletét teszi. Furfangos és fordulatos történetet kapunk.

A vérszomjas Triplazéró és BT itt fordulnak gazdájuk ellen először. A két droid mindenáron gyilkolni akarna, Aphra viszont inkább először az aukciót akarja lebonyolítani. Amikor Triplazéró először felhívta Vadert, azt hittem mindent elmondott neki, de aztán kiderült, hogy mégse. Az aukción részt vevők nagyon színes figurák, sok új és régi szervezet a képbe kerül. Ez a színes kavalkád mindenféleképpen jót tett a történetnek. A Solo filmhez hasonlóan árnyalta a képet a galaxisról. E mellett Rur is kiszabadul egy vadonatúj droid testben. És jó nagy mészárlást. rendez. Vader felbukkanása csak még kesze-kuszábbá teszi az egész helyzetet. Annak idején a Dark Horse érában Vader már összecsapott egy Jedevil a Régi Köztársaság korából (Celeste Morne, a Vektor történet szálban.), most itt Rurral csap össze egy látványos párbajban. Már csak ezrét a különlegességért elolvasni a képregényt. Aphra ismét a ravaszságának köszönhetően kivágja magát a szorult helyzetből. Tripla Zéró és BT átveszi a hatalmat a Son-Tuul Büszkesége felett, Krrsantan visszavág a Xontiknak. Aphra úgy tűnik, új életet kezdhet, de a múltja utoléri. És ezzel Gillen felvezeti a következő történetet is.

Kiváló lett, mindegyik számot nagyon élveztem. Mind az alvilág ábrázolása, mind Aphráék simliskedései, mind a Rurral történtek nagyon tetszettek. Ötös.

 

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 1 hónappal később...

@Iqvi Ez egy jó kérdés. A hétvégén vagy a jövőhéten megtudjuk, amikor is a májusi számokat fogja a Marvel bejelenteni. A Worst Among Equals áprilisban zár, utána nem tudni még mi lesz a sorozattal.

DE(!!!)

Amióta elment a sorozattól Kieron (a következő, 14-19. -ig számig a Remastered c. történeten még együttdolgozott Spurrierrel) az Aphra valahogy megakadt. Legalábbis számomra. Ami a sorozat elején a sorozat fő erőssége volt - legalábbis számomra - az maga Aphra régészeti munkássága és az ebből fakadó kalandok (ugye fentebbi történetszál) de az utóbbi kettő történet nekem közepes volt - mármint a The Catastrophe Con a végére felpergett, de kesze-kusza az egész - és a mostani WAE is olyan buddy-kaland meg egyéb hülyülések egyvelege, de valami nekem hiányzik a sorozatból. Pedig lenne még mit mesélni Aphrával, ha visszahoznák a munkásságát a történetbe, vagy kicsit újra eljátszanának a Vader-Aphra kapcsolattal. Teszem azt

Spoiler

mivel a Rur kristály a Császári palotában tárolódik - Vader oda viszi - Aphra feladata lenne a palotából valamit ellopni, aztán realizálódna a helyzet, hogy a kristályt, vagy ha nem azt, de észrevenné azt. Egy Császári palotába betörő, régészeti leleteket kutató Aphra történet még kijárna szerintem. :)

 

Meglátjuk, hogy mi a helyzet. Remélem felpörög még, vagy ha nem tudnak többet kihozni belőle, akkor zárják le a következő történettel. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Kösz a választ. Kár hogy Spurrier ennyire nem értette meg Aphra lényegét, az őszintét megvallva olvastam a cathastrophe con-t és az már tényleg elborult volt. Remélem összekapják magukat a Marvel-nél és jobb sztorikat hoznak össze Aphrával a jövőben hiszen még van potenciál a karakterben és a sorozatban is.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

3 órával ezelőtt, Iqvi írta:

Kár hogy Spurrier ennyire nem értette meg Aphra lényegét

Hát igen, Spurrier elkalandozott a minél bizarrabb történések felé. Aphra -ban mindig is azt szerettem, hogy kvázi ő a SW Indiana Jones -a. Leleményes, okos és találékony, sőt vicces is

néha. Na ebből a régészet kiment az ablakon, a többi valamelyest ott van, de így csak egy csavargó lány a galaxisban. Pedig lenne mit mesélni Spurriernek, csak 1-2 példa:

- apja visszatér és együtt keresnek fel valamit, ami mondjuk egy ősi ereklye vagy egy régi fénykard? Bármi, akár egy elveszett régi Jedi templom is lehet - Ahch-to? :hmm: Boba Fett is beköszönhetne, el van tűnve szegény régóta, kb. 2015 -ben láttuk utoljára a polgárháború első évében. Vadászhatna Aphrára és apjára.

- A fentebb ecsetelt Birodalmi Császári palotába való betörés - sőt, lehetne egy verseny is. Egy csapat régészt azzal bíznak meg, hogy szerezzenek meg valamit a palotából. Sidious és Vader újra feltűnne és jöhetne néhány új karakter is.

- Black Krrassantan - most pontosan nem tudom hogy így írják -e, de ez most mellékes - visszatérése. Mi történt vele? Egy jó sztori, ahol Aphra és a wookie együtt társul.

- Érdekes, hogy a Doctor Aphra 25. és 31. számának borítóján Aphrát érdekesen ábrázolják. A 25. -ben fénykarddal a kezében, míg a 31. -ben mintha az erővel szétzilálta volna Triple-Zerot. :hmm: Csaknem erőérzékeny a kis drága? Fain kis történetet lehetne köréje építeni, vevő lennék rá.

 

Na itt van, kapásból 4 történet, amely még simán beleférhet a szériába. Persze, ha akarják, akkor befejezhetik és más művekben feltűnhet a lány.

Apropó más művek: Kieron régen azt mondta a Screaming Citadel után, hogy a DA és a SW főszéria nem fog crossoverezni, mert ugye egy idő után mind2 szériát ő vitte a hátán, aztán jött a váltás. Na most akar még crossovert a Marvel? Tavaly a Darth Vader és a SW crossoverezett - igaz, csak a helyszín és egy karakter volt közös, de amúgy 20+ év volt a két esemény között. Idén mit terveznek? Nem látok más projektet, ahol lenne crossover. De most Kieron "kilépésével" talán a Falcon legénysége és Aphra útjai újra keresztezik egymást. Örülnék neki

Spoiler

Luke amúgy valamelyest belezúghatott a régésznőbe a vámpíros kaland közben, legalábbis a The Escape c. történet végén amikor Tula elbúcsúzik Luke -tól, a fiú azt mondja, hogy aranyos lány, de nem éppen Aphra. Erre Sana azt felelte neki: Firstly, guys and Aphra don't exatly mix. --> ezzel valszeg a lány másságára utalt. Pedig érdekes dinamika lenne Aphra és Luke között... ajjaj, kezdek ellágyulni. :D

 

Na de majd meglátjuk. Szurkolok, hogy sikerüljön izgalmas történeteket kreálniuk újra. :)

Szerkesztve: - Bence1997
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 3 hónappal később...
19 perccel korábban, Darth Revan9 írta:

Ez melyik történet pontosan? Az Unspeakable Rebel Superweapon?

Igen-igen erről van szó. Kapunk egy olyan fénykard puskát mint amit a Darth Vader második számában,amit egy OO'OB használt.

Szerkesztve: - Iqvi
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 1 hónappal később...
2019. 02. 20. - 0:17, Bence1997 írta:

Black Krrassantan - most pontosan nem tudom hogy így írják -e, de ez most mellékes - visszatérése.

Nézz rá a Doctor Aphra 34 coverjére, csak ennyi.:D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

17 órával ezelőtt, Iqvi írta:

Na ezt meg honnan:o. Ez a történetszál már most érdekesebb mint, az ezt megelőző. 

Jövőhéten már jön a kövi szám, amire kíváncsi vagyok. Most úgy érzem, hogy az Aphra újra elkezdett érdekelni. No nem rossz széria, de az utóbbi 2 történetszál finoman szólva se tetszett - bár a Catastrophe Con a végére belendült és végül elnyerte a tetszésemet. :)

 

Itt ez az egész Unspeakable Rebel Superweapon dolog nagyon vicces. Kvázi a lázadók megakarják építeni a saját halálcsillagjukat. Kíváncsi vagyok, hogy a wookie hogyan keveredik újra Aphra életébe, továbbá hova fog majd kifutni ez az egész. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2019. 02. 21. - 11:46, Iqvi írta:

Mi lesz ez, lázadó halálcsillag?:P

Végülis, többé kevésbé beletrafáltam.:D Amúgy meg csak annyit hogy a Catastrophe Conra, és a Worst Among Equalsra valamilyen szinten azért szükség volt, hogy levezessék ezt a Tripla Zeros alvilági dolgot. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

10 órával ezelőtt, Iqvi írta:

Amúgy meg csak annyit hogy a Catastrophe Conra, és a Worst Among Equalsra valamilyen szinten azért szükség volt, hogy levezessék ezt a Tripla Zeros alvilági dolgot. 

Na igen, bár ugye a CC vége vezette fel magát a WAE -t, amely nagyban foglalkozott Triple-Zéró és Aphra viszonyával. Tetszett ez az aspektusa a dolognak, de mostmár remélem egy időre jegelik a két murder droidot. Egyelőre elég volt belőlük ennyi. Most jó lenne Aphra régészeti tulajdonságait újra elővenni, amely a jelen történetszálban végre újra előjött, bár ugye még 2 szám jött ki.

 

De a jövőheti SDCC -n okosabbak leszünk, hogy most akkor az Aphrával mi is van. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 4 héttel később...

After all she's been through, professional disaster zone DOCTOR APHRA is right back where she started: working for DARTH VADER. What villainous use has the dark lord found for her to make him spare the life of his most annoying foe...? And how long does she have to try to slither out of harm's way before he decides to finish what he started three years ago...? 

COLLECTING: STAR WARS: DOCTOR APHRA 37-40, STAR WARS: DOCTOR APHRA ANNUAL 3 

Kis Rogue's end leírás. Most már nagyon valószínű hogy Ahprának közel a vég.:(

Szerkesztve: - Iqvi
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 3 héttel később...
13 órával ezelőtt, Iqvi írta:

Na ez jó kérdés, de erre választ ad a Rogue's End szinopszisa amiben elég nagy hangsúlyt kap Vader. Amúgy nem kicsit lenne fura Vadertől hogy harmadjára se tudna végezni Aphrával, ami számára nagyon fontos, mert ő kulcsfontosságú, információkat tud a nagyúr ténykedéseiről. A legújabb számokban is vadászik már rá a Birodalom. 

Én húzónévként, akkor tudnám elképzelni az Aphrát, ha olyan sztorikat tudnának írni, mint a mostani URS, vagy amiket még Gillen írt.

Korábban én is azt hittem, hogy a DA véget ér a Rogue's End történettel, de az elmúlt napok elbizonytalanítottak.

Viszont a Rogue's End c. történetben Aphrát arra használja fel Vader - ha jól értettem a sztorit - hogy a csajnak meg kell találnia a lázadók bázisát. Csaknem azzal ér véget a sztori, hogy Aphra végett jut el a Birodalom a Hothra? :o

 

A csaj sorsára meg kíváncsi leszek. Nem akarom, hogy meghaljon - lenne még sok történet amely elmesélésre vár - de sajna túl sokat tud a sithek "hadműveleteiről". Vadernek ki kell végeznie Aphrát. :(

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 3 héttel később...
  • 2 hónappal később...
9 órával ezelőtt, Darth Revan9 írta:

De lesz új sori, úgyhogy mégsincs vége.

Én a mostani szériára gondoltam.:peace: Persze tudom, hogy lesz új sori, de nekem az már Doctor Aphrav2 lesz. Amúgy, az új Doctor Aphrát majd itt ki lehet beszélni? 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 2 héttel később...

Ma véget ért a sorozat a 40. számmal. Ezzel a második leghosszabb képregény lett a Star Wars mellett. És ez a 40. szám nagyon jó volt, az Aphra 2 gyengébb történet után újra szárnyalni kezdett, ami viszont rövid életű volt. Remélem hogy a jövőre újrainduló sorozat tartani fogja az utólsó kettő story arc minőségét, és Aphra kívánsága is teljesül, hogy láthasson mindent.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.