Ugrás a kommentre

JEDIK (CSOPORT SELEJTEZŐ)


Donát

Csoport Selejtező #6  

25 felhasználó szavazott

  1. 1. Ki jusson az SWSAGA Winter Madness Főtáblájára?

    • Plo Koon
      18
    • Ki-Adi-Mundi
      0
    • Aayla Secura
      6
    • Kit Fisto
      1

A szavazás lezárult


Ajánlott hozzászólás

A JEDIK csoport kategória meglehetősen fura selejtező csoport, hiszen egyik végső esélyes Jedi sem került be ide, őket a főtáblán vagy a kiemelt selejtezőben kell keresnünk. Az itt található lovagok viszont szintén üde (vagy kevésbé üde) díszpintyei a SAGÁ-nak. Plo Koon mélységet leginkább a TCW-ben kapott, nehéz elfelejteni, miként nyugtatja a klónjait a szökő levegőjű mentőkabinban az első évad elején. Ő hozzá köthető Ahsoka megtalálása is, ami szintén mellette szólhat. A versenyzők közül Kit Fisto is többször szerepelt a TCW-ben, ezek az epizódok leginkább kúlság faktorát emelték, de e tekintetben nehéz elfeledni a III. részben nyújtott "produktumát". Ki-Adi-Mundi még a filmekben is megszólal, ellenben TCW-s kinézete nem lett igazán csúcs, inkább csúcsfej. Aayla Secura pedig mindig minden pillanatban elképesztő mód csinos. Lássuk, hogy melyikük tud élni a csoportselejtezős esélyével! 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

10 perccel korábban, Dzséjt írta:

Vajon a Valyon kire fog szavazni? És mennyit gondolkodott rajta? Kérem tegyék meg tétjeiket. :D

Plo Koonra szavaztam. Valyon ki szavazhatott eleddig egyedül Aaylára? :D 

 

Nekem a TCW megadta Plo-nak azt a mélységet, amivel egy ilyen selejtezőben kimagasodik társai közül.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

5 perccel korábban, Donát írta:

Valyon ki szavazhatott eleddig egyedül Aaylára? :D

Nem én, én csak a második szavazó voltam. :)

1 perccel korábban, luke19 írta:

Pedig az én voltam. :D

Ó, hát itt a válasz. :)

Szerkesztve: - Dzséjt
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ki-Adi egy köcsög volt sajnos, ezt a TCW jól bemutatta (elég ha csak Ahsoka kizárására gondolounk). Mintapéldánya a Jedi rend hanyatlásának. Kit Fisto poénos jedi, de többet nem igazán mutatott meg magából. Aayla? Epizódszereplő. Azért mert jól néz ki biztos nem fogok rá szavazni. :P  Marad a farkas osztag vezére, Plo mester! :clap: 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Aayla örökké! Ez nem is kérdés. Szerelem volt első látásra.  :love:

Kár hogy a TCW nem adott neki túl sok szerepet. Bezzeg Plo agyon lett sztárolva.  Ki-Adi valóban mintapéldánya a Jedi rend hanyatlásának, Plo szimplán unalmas így tehát Fisto mester kapná a szavazatomat ha racionálisan szavaznék, de nem teszem.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ki-Adi valóban szépen leszerepelt Ahsoka tárgyalásakor. Instant kiesés. :D Fisto jó karakter, bár ehhez nagyban hozzájárult a TCW. Nálam Plo Koon mester a befutó, szerintem a legértelmesebb tagok egyike volt a hanyatló Jedi Rendben, ami nagy szó. Aaylát is csípem, de az az 1 TCW epizód kevés volt a kidolgozására. És mivel most nem az alapján szavazok, ki mennyire dögös, Aayla sajnos nem lehet első. :P 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

11 órával ezelőtt, Darth Krande írta:

A jelöltek fele még nem kapott szavazatot.... Jedik. :D

Állati népszerű egy banda. :D 

9 órával ezelőtt, Darth Sky írta:

Aaylát is csípem, de az az 1 TCW epizód kevés volt a kidolgozására.

Kettőben kapott nagyobb szerepet (meg többen háttérszerepet, de az tényleg nem számít).

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Óriási kihagyott ziccernek tartom hogy a TCW nem építette fel a 66-os parancs többi halottját is (mármint akiket a filmben látunk) valamint azokat akik Palpi irodájában halnak meg. Sokkal nagyobbat ütne a 3.rész ha többet tudnánk azokról a karakterekről. Plo mesterhez például rengeteget adott a sorozat, de sajna a többieket kicsit elhanyagolták. Pedig milyen szoros lehetne a mostani csata ha Aayla és Kit karakterét is így felépítették volna.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • Donát megszűntette a topik kiemelését

Aayla és Mundi még a TCW-szal együtt se sokat szerepelnek. Előbbi dögös, ámde jellegtelen, utóbbi meg nekem fura volt a TCW-ban. Egyrészt valahogy értelmesebbnek, szolidárisabbnak képzeltem el, valamint sokkal "szögletesebbnek", a poénkodása nekem pl. furán jött le. Fisto se jutott sokkal több szerephez, abban jól működött, de semmi extra. Plonál valahogy jobban beletaláltak és az a kevés idő is elég volt ahhoz, hogy emlékezetessé tegyék. Főleg az Ahsokához fűződő viszonya miatt ment rá a voksom.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.