Ugrás a kommentre

A tróntermi jelenet


csoli1138

Ajánlott hozzászólás

5 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:

Ez ok, csak Snoke annyira reklámozta, hogy őt nem lehet elárulni meg legyőzni, és pontosan tudja mi zajlik Kylo fejében. Szerinted ez nem balfék dolog?

Úgy értettem, hogy nem az Erőben való jártassága, vagy éppen járatlansága miatt balfék. Persze abból a szempontból balfék, hogy narrálja, amint éppen elárulják, azzal a címmel, hogy őt nem lehet elárulni. De ez az egójához, nem a képességeihez köthető.

Snoke annyira beképzelt volt, hogy fel sem merült benne, hogy egy hót mezei trükkel fognak lukat fúrni az oldalába, és el sem gondolkodott azon, hogy a folyton cseszegetett tanítványa talán megelégelte a dolgok menetét. Ha ezek közül bármi átüt a nagy egomániáján, akkor a képességeivel nyilván felfedezte volna, hogy az Erő gyanúsan áramlik a jobbja mellett heverő fénykard körül. Vagy jobban rákoncentrál Kylo gondolataira, és felsejlik, hogy legfőbb ellensége nem Rey, hanem ő maga (bár ezt talán még az Erő nélkül, némi józan paraszti ésszel is kikövetkeztethette volna, ha nem fél másodpercig él még).

Snoke halála pont ezért briliáns. Lehetetlenül egyszerű, olyannyira, hogy senki sem számít rá (pláne az ep6 után - milyen érdekes lesz most nézni azt a jelenetet, ahogy Palpatine ráteszi a kezét a kardra, mi meg belegondolhatjuk: na, őt legalább nem fogják oldalba szúrni), éppen ezért bitang ütős és pofátlanul ironikus.

Szerkesztve: - Dzséjt
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2018. 01. 04. - 7:14, Pildi írta:

Ez egy nagyon jó gondolat! Rey és Kylo úgy kapcslódnak össze, mint mágnesek, amiknek két pólusa van(és itt most nem arra gondolok, hogy az ellentétek vonzzák egymást), kiegészítik egymást. Integritás, és az ellentétekből felszabaduló erő által hajtott haladás. És ez nagyon szépen reflektál arra, amit Kyloról már tudunk, miszerint a világos és sötét énje közötti vívódásból merít erőt. :)

A jin-jang elvre van utalás is a filmben. A Jedi templom padlóján, igaz csak oldalról látjuk a szimbólumot, nekem egyből a jin-jang jel ugrott be. Ez egy Jedit ábrázol, aki meditál és egyensúlyban van az erővel és annak világos és sötét oldalával. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

18 órával ezelőtt, Dzséjt írta:

éppen ezért bitang ütős és pofátlanul ironikus.

Valahogy a Frigyláda kard vs pisztoly jelenete jut eszembe. Apja fia ! :D

 

Más. Asszem hatodik nézésnél tűnt fel, milyen jelentőségteli Kylo tekintete akkor, amikor a keresztpengés fénykard megérkezik a lábához és MÉG PÖRÖG. Egyértelműen akkor jött az ötlet. Aztán (ez már látványosabb) amikor jobb kézzel fogja a saját kardját, és közben mozog a bal keze is. A néző meg töpreng, hogy WTF-csak-nem?!? Aztán igen, de :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 2 héttel később...

Nem tudom volt-e már erről szó korábban, de számomra van egy érdekesség az egyik jelenetben. Abban, amikor Rey kikapja Kylo kezéből a fénykardot, a fiú megfogja az Erővel, majd mindketten próbálják magukhoz húzni. Arról már beszéltünk, hogy milyen erők szabadulhatnak fel, illetve hogy kicsit furcsán kettészakadt a kard. Nekem kifejezetten úgy tűnik, hogy a kardban lévő kyber kristály izzik fel, majd végül az dobja ketté a fegyvert.

Mintha Rey és Kylo nem is igazán a fénykardra összpontosítanának, hanem a benne lévő kristályra. Elvégre az rezonál az Erővel, így ott lehet a leghatékonyabban megragadni a fénykardot, amire mindketten rájönnek. Ahogyan pedig az erejüket a kristályra fókuszálják, az elkezd felizzani, ami át is világítja a kardot, fokozatosan megolvasztja a fémet maga körül,majd a kard kettéválik.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Kilóg a kristály a csonkból, meg kell nézni, hogy mindkét felében látszik-e? Meghasadt, vagy csak a tok tört ketté? 6x láttam, de nem tudom... :) A bal kezében lévő csonkban látszik a kristály, a másikban nemtom.

Szerkesztve: - Darth Porg
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Kár. A 9.-ben nyilván látjuk még... :) Ez a kard nem végezheti így. Vagy pont így kell végeznie? Szétnyírt egy gonoszt, aztán Rey használta, de az utsó döfés Kylo-é a gárdista szemébe. :) Anakin, Vader, Luke, Rey, Kylo... jó, Kylo esete kivételes, de szép kis sorrend ez. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 órával ezelőtt, pb69 írta:

Nem tudom volt-e már erről szó korábban, de számomra van egy érdekesség az egyik jelenetben. Abban, amikor Rey kikapja Kylo kezéből a fénykardot, a fiú megfogja az Erővel, majd mindketten próbálják magukhoz húzni. Arról már beszéltünk, hogy milyen erők szabadulhatnak fel, illetve hogy kicsit furcsán kettészakadt a kard. Nekem kifejezetten úgy tűnik, hogy a kardban lévő kyber kristály izzik fel, majd végül az dobja ketté a fegyvert.

Mintha Rey és Kylo nem is igazán a fénykardra összpontosítanának, hanem a benne lévő kristályra. Elvégre az rezonál az Erővel, így ott lehet a leghatékonyabban megragadni a fénykardot, amire mindketten rájönnek. Ahogyan pedig az erejüket a kristályra fókuszálják, az elkezd felizzani, ami át is világítja a kardot, fokozatosan megolvasztja a fémet maga körül,majd a kard kettéválik.

Ez a jelenet nekem azt sugallja hogy egyforma erősek lettek az Erőben. Egyik sem jobb a másiknál.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

33 perccel korábban, Frenkie írta:

Ez a jelenet nekem azt sugallja hogy egyforma erősek lettek az Erőben. Egyik sem jobb a másiknál.

Jó meglátás! 

48 perccel korábban, Darth Porg írta:

Talán végre látunk egy fénykard készítést... bár ha nagy ugrás lesz időben akkor nem valószínű. Kár azért a kimaradt Luke jelenetért a 6.-ban.

Láttunk már ilyet a TCW-ben. :P

 

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

16 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:

És ahogy az erdőben a Starkilleren. Valami megváltozott, de mi?

Mondjuk az, hogy a Csillagpusztítón már megtörtént a választás, és minek válasszon megint a kristály. Nem elég egyszer? :) 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ennek a jelenetnek az is ad némi pikantériát, hogy Kylo megpróbálja hasznosítani Snoke monológját az elejéről, amikor Hux-ról mondja, hogy "...biztos érdekel, miért tartok egy ilyen veszett korcsot, ilyen magas pozícióban, mert a gyengesége hozzáértő kezekben, hasznos fegyver...". Nos, Kylo tulajdonképpen félmunkát végzett, mert ugyan próbálja Rey-t manipulálni a gyengeségével, de végül ez nem jön össze. Igaz, Snoke-ot meg az őrséget azért kiiktatja. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • Ody Mandrell megváltoztatta a címet erre: A tróntermi jelenet
  • 4 héttel később...

Igen, azon anno én is ledöbbentem. Hát látszik, hogy ezek nem csak biodíszletnek vannak, mint az Uralkodó őrei. A fegyverzetük és a páncélzatuk is alkalmas arra, hogy megvédjenek valakit, még ha jelen esetben Snoke nem is adna 10/10 pontot a teljesítményükre. :) 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Snokey meg az őröktől nem kapott volna 10/10-et mert nem fénykardálló az egész páncéljuk. Őförtelmessége talán smucig volt full fénykardálló szerkót csináltatni nekik. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 1 évvel később...

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.