Ugrás a kommentre

Marvel


Darth Cupsy

Ajánlott hozzászólás

MCU maraton Vol. 3

 

Iron Man 3 - Talán ez az a film amit a legkevesebbszer láttam, és nem azért mert rossz film, hanem mert kihagyható. Tony-t rémálmok gyötrik az előző filmben történtek után, nem tud aludni, folyton a páncélokat szereli/javítgatja. Ezt úgy oldja meg, hogy szereléssel tereli el a figyelmét?!?! WTF? MErt ezelőtt nem azt csinálta? Aztán ottvan az a tény is, hogy Tonyt a későbbiekben is kísértik a new yorki események, ergo a film ezt sem oldotta meg. Aztán találkozik egy kölökkel, akire aztán soha többé nem is utalnak. Pepper is szupererőt kap, de aztán mégsem. Tony felhagy azzal, hogy Vasember legyen, aztán a következő filmben ugyanúgy páncélban küzd a Hydra ellen.  Egyedül a reaktortól szabadult meg a mellkasában, de a 3. Bosszúállók filmre az is visszakerült valamilyen formában. Aztán ott a Mandarinos dolog is. Maga a fordulat tetszett, de Killian olyan semmilyen főgeci volt, hogy azt tanítani kellene. Trevornak legalább volt sajátos hangulata, és mondani valója, mégha csak álca is volt az egész. Mint mondtam nem egy rossz film, de bőven felejthető alkotás, aminek szinte semmi kihatása nincs a többi műre a sorozatban. 

 

Agents of S.H.I.E.L.D. első évad első hét rész: Az első évad első felére bevallom őszintén már csak nagy vonalakban emlékeztem. Nem is csoda mert sablonos, szájbarágós részek voltak ezek. A fősztorit ugyan már itt elkezdték építgetni, ahol mindegyik epizódszerű részben a kirakós egy-egy darabja került fel az asztalra, de ezek tényleg elég gyenge részek voltak.

 

Thor The Dark World - Sokkal jobban bejött most, mint az első Thor film. Ez főleg annak köszönhető, hogy az asgardi jelenetek kevésbé elcsépeltek, mint az előző részben. Sokkal inkább elhiszem, hogy egy létező idegen bolygót látok, mert az első részben túlzottan rámentek a színpadiasságra. A humora is sokkal jobb, mint az elődjéé, és ugyan a történettel van kivetni valóm, de összességében kellemes szórakozást nyújtott. Tom Hiddleston meg a hátán vitte a filmet. Az interakciói Hemsworth-szel a film legjobb pillanatai.

 

One Shot: All Hail the King: Egy rövidfilm Trevorról, ahol a készítők kijavították a Vasember 3 azon hibáját, hogy egy pojácát csináltak Tony Stark főellenségéből a Mandarinból. Egynek nem rossz, de nagyon meglepne, ha valaha is elővennék még azt a szálat.

 

Agents of S.H.I.E.L.D. első évad közepe: Talán ez az a periódus, ahol a sorozatok és a filmek a legjobban összefüggenek, hisz itt legalább a filmekben történtek erős kihatással vannak a sorozatokra. A történetek is sokat javultak az első pár részhez képest, és végre beindul a fő sztoriszál is néhány kikacsintással az asgardiakra.

 

Captain America Winter Soldier: Az egyik legjobb MCU film. Egyetlen problémám az volt vele, hogy olyan sokszor láttam, hogy már helyenként unalmasnak hatott :D Jó hangulatú, pörgős kém thrillerbe oltott képregényfilm. Ez a film szerettette meg velem Steve Rogers karakterét, és a másik főszereplőt Scarlett kisasszonyt is szívesen nézegettem a vásznon. <3 

 

Agents of S.H.I.E.L.D. első évad vége: Többnyire jól illeszkedik a Tél katonájában történtekhez. Közvetlen egymásután nézve meg külön élmény látni, hogy a S.H.I.E.L.D. alsóbb szintjei, hogyan reagáltak a filmbeli történésekre. Végülis az egész évad arra futott ki, hogy a sorozatot valamennyire függetlenítsék a filmek világától, hisz innentől Coulsonéknak teljes titokban kell működniük, azaz az általam éltetett kohézió egyre gyengébben jelentkezik majd a későbbiekben. Az évad maga döcögősen indult, de a közepe tájékán már voltak biztató jelek, és a végére egészen magára is talált.

 

Guardians of the Galaxy : Egy könnyed, látványos űrkaland. A csapatépítés viszonylag jól működik (mondjuk a film elején Gamora látványosan alul teljesít a képességeihez mérten, csakhogy börtönbe kerülhessen a többiekkel), a látványra sem lehet sok panasz, valamit a humor és a zene kiemelkedő. A sztori nem egy nagy eresztés, de ha másra nem is jó, legalább összehozta a csapatot, és behozta az egyik végtelen követ a történetbe. Ronan karakterén a Captain Marvel még változtathat, de egyelőre Malekith szintű eresztés, ami nem túl hízelgő. (Kis megjegyzés: még a múltkori maratonomnál vettem észre - amikor csak a filmeket újráztam -, hogy Gamorát, mint a fajának utolsó túlélőjét jelölik. Ez ugye nincs teljesen összhangban a későbbiekkel, amikor kiderül, hogy Thanos csak a fajának felét ölte meg).

 

Következőleg az Agents of S.H.I.E.L.D. második évadja után jelentkezek. Addigra beindulnak a netflixes sorozatok is, és a Cloak and Daggert is bepótolom végre (ami a 2018-as megjelenésének ellenére kronológiailag 2015-ben játszódik)

Szerkesztve: - Nabopolasszar
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

3 órával ezelőtt, Nabopolasszar írta:

Egyedül a reaktortól szabadult meg a mellkasában, de a 3. Bosszúállók filmre az is visszakerült valamilyen formában.

De azt már csak hordja, mert kell a páncélhoz, nem az élete függ tőle.

3 órával ezelőtt, Nabopolasszar írta:

(Kis megjegyzés: még a múltkori maratonomnál vettem észre - amikor csak a filmeket újráztam -, hogy Gamorát, mint a fajának utolsó túlélőjét jelölik. Ez ugye nincs teljesen összhangban a későbbiekkel, amikor kiderül, hogy Thanos csak a fajának felét ölte meg).

 

Utána még kipusztulhatott a nép, más okból, teljesen.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

8 órával ezelőtt, Darth Cupsy írta:

De azt már csak hordja, mert kell a páncélhoz, nem az élete függ tőle.

Ezért is írtam, hogy valamilyen formában ;)

 

8 órával ezelőtt, Darth Cupsy írta:

Utána még kipusztulhatott a nép, más okból, teljesen.

Thanos az A:IW-ban említi hogy Gamora népében azóta

Spoiler

felnőtt egy új generáció, ami nem ismer mást csak bőséget, és a bolygó azóta maga a paradicsom

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A nagy Marvel-maratonom (technikai gondok miatt) csak most érkezett el az Agents of S.H.I.E.L.D.-hez. Korábban csak az 1. részt láttam, de anno nem győzött meg. Most viszont, meglepődve tapasztaltam, hogy mégsem tűnik olyan rossz sorozatnak (igaz, még csak 4 részt láttam). A Defenders-szériákkal ellentétben jóval több a filmekre való utalás, ami pozitívum. A részenkénti sztorik eddig nem rosszak, és a karakterek is aránylag jók (főleg Skye :love:).

Spoiler

Kíváncsi vagyok, Coulson történetére, mert egyértelműen utalgatnak arra, hogy ő bizony tényleg meghalt az Avengersben, és kissé másként de visszatért. Viszont ő valamiért minderre nem emlékszik. :hmm: 

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Sok értelme van egy korhatáros Venomnak. Kb. mint annak idején a korhatáros/vérmentes Mortal Kombat filmeknek. :D Pont a vér és kegyetlenkedés adná a karakter esszenciáját.

Amúgy nem értem, miért pályáznak Tom Hollandra, amikor ez a film nem az MCU része. Vagy csak a nézők összezavarása a cél? :hmm: 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

42 perccel korábban, Bence1997 írta:

A Venom PG-13 -as besorolással érkezik majd a mozikba. A Sony ezzel azt akarja elérni, hogy a későbbiekben Póki is feltűnhessen Tom Holland főszereplésével.

Mert ha ez a Venom film nem lenne koréhatáros, akkor egy későbbiben nem tűnhetne fel a Holland-féle Pókember?

 

Amúgy én úgy tudom, hogy a Disney-vel már mentek egyeztetések és kizárták annak a lehetőségét, hogy az MCU-s Pókember feltűnjön a Venom-univerzumban. De lehet aztán változott a helyzet.

Szerkesztve: - pb69
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2 órával ezelőtt, Darth Sky írta:

Amúgy nem értem, miért pályáznak Tom Hollandra, amikor ez a film nem az MCU része. Vagy csak a nézők összezavarása a cél? :hmm: 

Ennek pont nemrég olvastam utána (az SMU a Sony Marve Universe-t rövidíti, aminek az eddigi egyetlen filmje a Venom lesz):

2018. 07. 23. - 16:13, Nabopolasszar írta:

Közben olvastam, hogy a SMU és a MCU filmjei egy univerzumban játszódnak, de jelenlegi állás szerint a kettő között semmilyen kapcsolat nem lesz (azaz Tom Holland nem fog feltűnni az SMU filmjeiben, és Tom Hardy sem fog Venomot játszani az MCU-ban, de a Venomban történt események megtörténtnek kell tekinteni az MCU-ban is, mégha semmilyen utalás sem lesz rá és vivca versa). Forrás

 

Na, aki ezt kitalálta, azt jól fejbe kellene csapni valami jó keménnyel, akkor talán észhez térne

Gondolom az a helyzet, hogy a Marvel meg akarja nézni, hogy a Sony képes-e normális filmet csinálni Pókemberes karakterekről. Ha bebizonyítják, hogy igen, akkor szépen lassan elkezdik összefűzni a az SMU-t és az MCU-t, ha nem, akkor a Sony baklövései nem rondítanak bele, az MCU filmjei közé

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

12 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

Egy Venom filmnek mennyinek kellene lennie? R-nek? 

Igen, a karakter ezt követelné.

 

Jajjj, ez a magyar cím, akaratlanul is a football jut eszembe. Remélem megszerzi póki a 3 pontot. :lol:

Szerkesztve: - Bence1997
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

7 órával ezelőtt, Nabopolasszar írta:

Gondolom az a helyzet, hogy a Marvel meg akarja nézni, hogy a Sony képes-e normális filmet csinálni Pókemberes karakterekről. Ha bebizonyítják, hogy igen, akkor szépen lassan elkezdik összefűzni a az SMU-t és az MCU-t, ha nem, akkor a Sony baklövései nem rondítanak bele, az MCU filmjei közé

Így mondjuk már több értelmét látom a dolognak. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.