Ugrás a kommentre

4x11 - A World Between Worlds


Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

A Twilight of The Apprentice epizód úgy ér véget, hogy látjuk amint Ahsoka visszasétál a Malachor-i romok közé. (Én akkor azt hittem hogy a szelleme az.) Ez történt a jelenlegi epizódhoz képest 2 éve. Aztán a "jelenben" Ezra bekerül egy téren és időn kívüli helyre. A nexusba. Itt lehetősége van arra hogy megmentse Ahsokát, akit 2 éve halottnak hisz. Berántja a nexusba. Majd az epizód végén Ahsoka kiugrik egy portálon. Visszakerül ugyanarra bolygóra a Malachorra, csak pár méterrel és perccel arrébb aztán visszasétál a romok közé. Ezt láthattuk a TotA végén is. Ezután Ahsoka éli tovább életét, tisztában van az eljövendő dolgokkal, pl hogy majd Kanan 2 év múlva meg fog halni. Az hogy Ahsoka ezek után mit csinált nem tudjuk. De nem a 2 évvel a Malachori csata után létező nőt láttuk ebben a részben. Szóval nincs itt időhurok.
 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

37 perccel korábban, BADam013 írta:

Ashoka 2 éves eltűnése lehet akár egy önbeteljesítő "jóslat" is, hiszen megtudja, hogy 2 évig nem is találkoztak, ezért nem is találkoznak,

Most már csak az a kérdés,ha Ahsoka tudta,hogy jó ideig nem látják egymást Ezrával,de mégis elhangzik,hogy újra találkozzanak... a Malachoron sétáló,idő szempontjából a 2. évadban lévő Ahsoka,honnan tudja,hogy mikor jött el az ideje ennek a találkozásnak?Hogy ne a Lothali templom trip előtt keresse fel őket...? Azt hiszem a rész első értékelésében valaki felvetette szintén ezt a kérdés.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

18 perccel korábban, Yoda József írta:

Egészen eddig okés a dolog. De eközben Ezráék is élnek, élik az életüket. Donát szerint azt, amit a 3-4. évadban látunk. Akkor viszont újra eljutunk oda, hogy Ezráék elmennek a templomba, ott Ezra bekerül a nexusba, majd a múltból odarántja Ahsokát... Innentől meg kezdődhet elölről az egész.

na,na,na,na. Semmi sem kezdődik elölről. Ez nem időparadoxon.

Ezráék tovább élik az életüket ez így van ahogy a nexusból visszatért Ahsoka is tovább folytatja pályafutását. Amikor Ezra belép a nexusba, Ahsoka él ekkor valahol a óperenciás tengeren túl - :D - tudja az eseményeket. Ezra kimenti Ahsokát de ezzel még mindig 1 Ahsoka él Ezráék jelen korában. Az az Ahsoka akit Ezra megmentett a nexusból. Ez a megmentés pedig már megvolt írva csak ezt a kis szeletet mi nézők csak most tudtuk meg. ;)

 

 

Szerkesztve: - Bence1997
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

19 perccel korábban, Donát írta:

Yoda: fent leírtam karakterszempontból. Ennél többet tényleg nem lehet tenni, hogy megértsd. :) 

 

Még egy próba: így képzeld el a lefolyását az egésznek:

 

loop.png

 

A karakter életútja megy normálisan, egyszer átéli a hurkot, majd a felső vonalon folytatódik tovább lineráisan, normálisan. Ezra és Ahsoka is csak egyszer élik át a speciális tér adta kavart.

 

Értem amúgy mi zavar meg: amikor Ahsoka visszatér és öregszik 2 évet, Ezra akkor esik át a loopon, de ez Ahsokát nem kell, hogy érdekelje. Ezra eltűnik, megcsinálja a speciális térben, amit meg kell, VISSZATÉR, és onnantól kezdve vannak újra "közös nevezőn", mert mindkettejük számára megtörténté válik a speciális tér eseménysora. De Ahsoka az Ezra visszamenésben nem érdekelt (hiszen nem szerepel a 4x09-ben), Ezra pedig a 2. évad évadzárós eseményeiben nem érdekelt, hiszen ott meg csak Ahsoka éli át a speckó tér eseményeit. Mind két karakter egyszer éli át a dolgot, csak máskor, és utána folytatják az életüket. És Ahsoka Ezrával tud most már találkozni, hogy Ezra visszatért a speciális térből.

 

Még egy dolog: ha a 2. évad zárója és a 4x09 között beszélgetne egymással Ezra és Ahsoka, akkor Ahsoka már múltidőben beszélne arról, amit Ezrával átélt, Ezrának viszont mindaz még csak a jövő lenne.

 

Így OK!!! Vagyis annak tűnik, de még gindolkodom kicsit rajta :D de köszi! Ezt már könnyebben elfogadom!

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

7 perccel korábban, Lizardking írta:

Most már csak az a kérdés,ha Ahsoka tudta,hogy jó ideig nem látják egymást Ezrával,de mégis elhangzik,hogy újra találkozzanak... a Malachoron sétáló,idő szempontjából a 2. évadban lévő Ahsoka,honnan tudja,hogy mikor jött el az ideje ennek a találkozásnak?Hogy ne a Lothali templom trip előtt keresse fel őket...? Azt hiszem a rész első értékelésében valaki felvetette szintén ezt a kérdés.

Palpatine is megérezte, hogy hatalmas kilengés volt az Erőben Kanan halála miatt. Ezt Ashoka a maga erötöl kissé elvágott verziójában is érzékeli, illetve tudja, hogy Ezraval valahol utana buliztak a nexusban. Ráhúz mondjuk 2 extra napot :)
Szerintem erre vonatkozik Ezra kijelentése is hogy majd keress meg. Értelmezésemben ez azt jelenti, hogy amint Ashoka eléri időben Ezra kilépését a Nexusbol, utána keresse fel.
Nem néztem köv részek előzeteseit, de le merném fogadni nagy tételben, hogy szerepelni fog benne Ashoka :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

13 perccel korábban, Lizardking írta:

Ahsoka,honnan tudja,hogy mikor jött el az ideje ennek a találkozásnak?Hogy ne a Lothali templom trip előtt keresse fel őket

ahogy BADam is mondja, Ahsoka érzékelhette Kanan halálát, és ezek után elindul felkeresni Lothalt. Mivel kb 2-3 telhetett el Kanan halála és Ezra nexusba való kilépése között ennyi idő elég Ahsokának hogy elérje Lothalt és a Ghost csapatát. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

8 perccel korábban, Yoda József írta:

Ha csak és kizárólag karakterszempontból nézzük, akkor működhet. De ha az idővonal szempontjából, akkor nem. Márpedig mindkettőnek működnie kellene szerintem. 

 

Idővonal szerint is működik, mutatom, hogy hogy:

rebels_idovonal.png

 

Idővonal szerint először megtörténik az 1. pont ez a Rebels 1-2. évada az évadzáróig. Majd idővonal szerint megtörténik az Ahsoka Vader ütközet, amibe beleavatkozik az idősebb Ezra. A beavatkozás előfeltételei KÉSŐBB teremtődnek meg, de maga a beavatkozás a 2. évad zárásakor következik be.

Ezután jön a 2. pontami alatt Ahsoka a galaxisban ismeretlen helyen van, és neki a speciális kavar már a múlt, Ezrával meg látjuk mi történik a Rebels 3-4. évadában. Neki a beavatkozás még a jövő.

Ezután jön az átjáró felfedezése, Ezra visszamegy a múltba, kirángatja Ahsokát ideiglenesen az idővonalról - spéci térben zajló 3.pont - majd visszarakja Ahsokát az eredeti helyére, ezzel beteljesíti Ahsoka Vader ütközetre vonatkozó sorsát.

Ezután jön a spéci térben zajló 4. pont: Ezra visszatér a saját jelenébe,

Majd végül jön az 5. pont ami a Rebels 4x11-től játszódó eseményeknek ad helyet, tehát a hátralévő 3 Rebels rész, Rogue One, stb.

 

És az idővonal megy tovább. Ekkor már Ezra ÉS Ahsoka számára is múltbeli történés a kavarás.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nagyon komplex és összetett rész lett. A hangokból nem sokat ismertem fel. Majd ha újra nézem, jobban figyelek. Ahsoka sorsát jól megmagyarázták. Reméltem, hogy mikor visszatér Malachor-ra, akkor a jövőbe kerül. De talán az a másik kapu, amin a Malachoron átment a jövőbe vezet. Sidious óriási volt. Aki ezt a világok közti világot uralná, az mindenhatóvá válna. Kíváncsi leszek, vajon előkerül-e még ez a hely. Ezrát így lehetne legjobban eltüntetni.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ugye voltak olyan hangok is, amik nem a filmekben hangzottak el? Mármint én nagyon remélem, hogy voltak általános mondatok is ellenkező esetben olyan, mintha csak az történt volna meg a galaxisban, amit mi is láttunk/hallottunk valamilyen formában.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

De, csak az eddigi filmekből, a TCW-ből és a Rebelsből voltak, de ebben én semmi problémát nem látok. Egyrészt Filoni célja az volt, hogy valamilyen szinten egyesítse az összes kánon SW mozgóképes anyagot, másrészt a nézőknek sem jelent semmit, ha olyan hangot hallanak, aki nem köthető senkihez és semmihez. Ennél többet nem szabad és nem is kell belelátni az alkotói szándékon kívül, ami a nézőknek szólt.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem olvastam még mit írtatok, kíváncsi leszek mennyire lesz egyező az álláspontunk vagy éppen a látásmódunk.

 

Ez egy olyan rész volt a Star Wars animációs sorozatok történetében, amiből nincs sok. Konkrétan 6-7 lehet a kb. 180-ból. Nem véletlen! Ezek alapjaiban befolyásolják az SW univerzumot. Egyúttal nagy is a felelősség, hogy úgy oldják meg, hogy ne sérüljenek az eddigi történések. Jelentem ez briliánsan sikerült! :clap:  Most már ki merem jelenteni, hogy Filoni egy zseni. Aki ezt így összerakta az jelentkezhet nálam egy rekesz sörért.

 

Pedzegettük más topikokban, nem is olyan régen, milyen lehet az Erőszellem lét. Durván leegyszerűsítve olyan mint abban a térben ahova Ezra belépett! :o Végig valamiféle Mortis szerű helyet vártam, erre kaptam egy olyan helyet, ahol bármelyik időpillanatot megkeresheted és befolyásolhatod. :o Azt a leborult szivarvégit! Ezra, a Lothali utcapatkány hova jutott? Gyönyörűen volt megalkotva ez a dimenzió...vagy minek is nevezzem. A kis ajtókkal amik egy-egy eseményhez vezettek. Hallhattuk ahogy a filmekből vagy éppen a sorozatból szóló párbeszédek elhangzanak. A bent lévő valaki szabadon választhat mit néz meg, illetve mibe avatkozik bele. Ezt Ezra megtette, méghozzá Ahsokánál. Na itt álljunk meg egy pillanatra. Annál zseniálisabb dolgot ahogy Ahsoka "végzetét" kezelték, és összekötötték az egészet a Twilight of the Apprentice-el arra alig vannak szavak. Emlékszünk? Kicsit suta volt anno, Ahsoka "elsétálása". Most már tudni fogjuk miért! Ezra mentette meg az életét! Te jó ég! :o Ezt így összekötni. Most lehet, hogy eltúlzom, de ilyet csak a legnagyobbak tudnak. :clap: Persze ezután már vártam, mikor jut eszébe Ezrának, hogy ugyan akkor Kanant (és mindenkit) megmentsen. Nem is kellett sokáig várnom, de itt jött az egész hely lényege! NEM SZABAD MEGTENNI! A Jedik, vagy az őseik ismerték ezt a helyet. Valószínűleg ki-be jártak, vagy legalábbis voltak itt. Mekkora bölcsesség és felülemelkedés kell ahhoz, hogy ide méltósággal és úgy lépjen be az ember, hogy csak szemlélő legyen és ne avatkozzon be eseményekbe? Ezzel a résszel a régi Jedik, vagy akárhogy is hívták őket, akkorát nőttek a szememben, hogy az Atya mellé kerültek. Jó volt látni Ezrát is, milyen bölcsen kezelte a helyzetet, Ahsokának nem túlzottan kellett őt presszionálni, hogy ne avatkozzon be. Megértette ő magától is, van már annyira érett. Csak egy pillanatra suhant át a gondolatain az ötlet.

 

Ami pedig a Birodalmat illeti. Addig-addig ástak amíg ráleltek a Mortis freskóra. Nem is kellett sok, Hyden tudós uraság és Sidious gyorsan összerakták a képet. Most képzeljük el ha sikerül bejutnia Sidiousnak erre a helyre. Inkább ne képzeljük el. Ehhez a hatalomhoz képest a Halálcsillag csupán bolhafing egy hurrikánban. Értelmet nyert a farkasok feltűnése, és hogy mit is akartak valójában. Ők a kapui őrzői, és miután a sith-ek által veszélybe került annak bejárata, Kanant szemelték ki arra, hogy megakadályozza az oda való bejutását. A küldetés teljesítve lett, csak sajnos már Kanan nélkül. A farkasok tehát ezért voltak mérgesek Ezrára. Szerencsére a fiú is remekül helytállt.

Sidious feltűnése McDiarmid hangján nagyszerű volt! Láthattuk megint hókosz-pókuszt játszani, ugyanazzal a technikával élt amivel a TCW utolsó epizódjában is. Nem sokon múlott, hogy sikerrel járjon. Azért nem kispályás az öreg, ezt újra megállapíthatjuk. Bár az érdekes, hogy miképpen tudott Ezráékra kapcsolódni. Ez megér egy misét.

 

A végén mindenki visszajutott a saját idősíkjára (SW-ben először beszélhetünk idősíkokról. Nem gondoltam, hogy valaha lesz ilyen :o), a farkasok küldetése pedig be lett teljesítve a kapu bezárásával és a templom eltűnésével. A végén jelképes volt a fehér loth-wolf elsétálása az aranyszínű semmibe. Nekem úgy jött le, hogy esetleg több ilyen kapu is lehet a galaxisban, ami még hozhat érdekességeket a későbbiekben.

 

Ami az animációs sorozatokat illeti, nálam ez az epizód ott van a csúcson. Igazi lenyűgöző, előremutató rész volt! Most pedig belevetem magam a többi posztba. :D

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 perccel korábban, Dzséjt írta:

De, csak az eddigi filmekből, a TCW-ből és a Rebelsből voltak, de ebben én semmi problémát nem látok. Egyrészt Filoni célja az volt, hogy valamilyen szinten egyesítse az összes kánon SW mozgóképes anyagot, másrészt a nézőknek sem jelent semmit, ha olyan hangot hallanak, aki nem köthető senkihez és semmihez. Ennél többet nem szabad és nem is kell belelátni az alkotói szándékon kívül, ami a nézőknek szólt.

De ha ez a hely tértől és időtől független, akkor in Universe miért csak azokat a hangokat halljuk, amiket ismerünk? Szerintem in universe szempontból ez nem igazán védhető. Ezrának tök mindegy lett volna, hogy Reyt hallja vagy egy Átlag Jánost, ha viszont mi halljuk mindkettőt, akkor in és out of szempontból is védve lenne a koncepció.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

4 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

A Jedik, vagy az őseik ismerték ezt a helyet. Valószínűleg ki-be jártak, vagy legalábbis voltak itt. Mekkora bölcsesség és felülemelkedés kell ahhoz, hogy ide méltósággal és úgy lépjen be az ember, hogy csak szemlélő legyen és avatkozzon be eseményekbe? Ezzel a résszel a régi Jedik, vagy akárhogy is hívták őket, akkorát nőttek a szememben, hogy az Atya mellé kerültek. Jó volt látni Ezrát is, milyen bölcsen kezelte a helyzetet, Ahsokának nem túlzottan kellett őt presszionálni, hogy ne avatkozzon be. Megértette ő magától is, van már annyira érett. Csak egy pillanatra suhant át a gondolatain az ötlet.

Ez egy nagyon jó gondolat. A régi Jedik valóban bejutottak ide, és tuti, hogy ez eredendő kapcsolatban van a próféciával. Durva! :o

 

Ezra kapcsán: azért az is kellett a "bölcsességéhez", hogy belátta: ha megmenti Kanant, megöli magát, Herrát és a többieket. Szerintem enélkül nem lett volna képes ellenállni, pedig enélkül is működik a tanítás! Nem szabad beavatkozni. Ahsoka esetében sem lett volna szabad egyébként.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

25 perccel korábban, Donát írta:

Ugye voltak olyan hangok is, amik nem a filmekben hangzottak el? Mármint én nagyon remélem, hogy voltak általános mondatok is ellenkező esetben olyan, mintha csak az történt volna meg a galaxisban, amit mi is láttunk/hallottunk valamilyen formában.

Az igazán nagy az lett volna,ha mondjuk a IX-ből,Soloból vagy Rian még nem létező filmjéből hallunk dolgokat. Amit most még nem tudtunk volna hová kötni.
Mondjuk egy kiáltás a IXből,amit már most felvettek volna pl Boyegával vagy egy név Rian trilógiájából.

De agymenés ez már,így is kifogástalanul volt megalkotva ez a világ.

Ami még eszembe jutott: be tudta volna zárni Ezra a templomot akkor is ha ott nem cselekszik semmit,csak szétnéz?

Szerkesztve: - Lizardking
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 perccel korábban, Donát írta:

De ha ez a hely tértől és időtől független, akkor in Universe miért csak azokat a hangokat halljuk, amiket ismerünk? Szerintem in universe szempontból ez nem igazán védhető. Ezrának tök mindegy lett volna, hogy Reyt hallja vagy egy Átlag Jánost, ha viszont mi halljuk mindkettőt, akkor in és out of szempontból is védve lenne a koncepció.

Miért ne hallhatnánk csak azokat. Mi nem vagyunk in-universe, nem mi halljuk in-universe. In-universe semmi gond nincs, hiszen hallani olyan hangokat, amikről Ezrának nyilván gőze sincs, micsoda, mit jelent vagy ki mondta. Hall olyat, ami csak 30 évvel ezután hangzik el olyanok szájából, akik még meg sem születtek, és hall olyat is, ami 30 évvel ezelőtt hangzik el, olyanok szájából, akik rég halottak voltak, mire ő megfogant.

In-universe Ezra bement egy térbe, ahol hallott élőket, holtakat és még meg sem születetteket. Az, hogy mi ezeket felismerjük és tudjuk, mit ki mikor mond, az out-universe, és mint ilyen, egyáltalán nem gond, mert az a lényege, hogy mi reagáljunk ezekre az ismert(!) hangokra. Ismeretlen hangok ismeretlen szavai csak dramaturgiailag agyoncsapná a jelenetet, mert kizökkentené az embert az érzelmekből a kérdés: ez meg ki a f*szom volt és minek kellett kontextus nélküli szöveget ide beleerőszakolni? Aztán meg jól el is tolná a hangsúlyt a jelenetről, mert ahelyett, hogy meghatódottan értekeznénk arról, kiket hallottunk, harminc oldalt agyalnánk azon, hogy ki volt az az ismeretlen, miért mondta, amit mondott, miért úgy mondta, amit mondott, biztos Snoke volt, és amúgy is, Ezra = Snoke, és ő Rey szülei, Snoke meg nem halt meg, mert őt hallottuk, és amúgy is, Snoke. :) 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2 perccel korábban, Donát írta:

Ez egy nagyon jó gondolat. A régi Jedik valóban bejutottak ide, és tuti, hogy ez eredendő kapcsolatban van a próféciával. Durva! :o

Na erre nem is gondoltam. A prófécia. Lehetséges, hogy köze van ehhez a helyhez. Érdekes volt Hyden megjegyzése, hogy a Jedik történetében lépten-nyomon a Mortis isteneibe botlanak. Amúgy tökre élveztem az öreg történelem óráját. :D 

 

3 perccel korábban, Donát írta:

Ezra kapcsán: azért az is kellett a "bölcsességéhez", hogy belátta: ha megmenti Kanant, megöli magát, Herrát és a többieket. Szerintem enélkül nem lett volna képes ellenállni, pedig enélkül is működik a tanítás! Nem szabad beavatkozni. Ahsoka esetében sem lett volna szabad egyébként.

Persze kellett, de még így is nagy dolog szerintem.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

8 perccel korábban, Donát írta:

ha megmenti Kanant, megöli magát, Herrát és a többieket

És akkor létrejön egy időparadoxon, amiben megsemmisül a világegyetem, vagy szerencsés esetben csak a Galaxis. :D 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

41 perccel korábban, Dzséjt írta:

Miért ne hallhatnánk csak azokat. Mi nem vagyunk in-universe, nem mi halljuk in-universe. In-universe semmi gond nincs, hiszen hallani olyan hangokat, amikről Ezrának nyilván gőze sincs, micsoda, mit jelent vagy ki mondta. Hall olyat, ami csak 30 évvel ezután hangzik el olyanok szájából, akik még meg sem születtek, és hall olyat is, ami 30 évvel ezelőtt hangzik el, olyanok szájából, akik rég halottak voltak, mire ő megfogant.

In-universe Ezra bement egy térbe, ahol hallott élőket, holtakat és még meg sem születetteket. Az, hogy mi ezeket felismerjük és tudjuk, mit ki mikor mond, az out-universe, és mint ilyen, egyáltalán nem gond, mert az a lényege, hogy mi reagáljunk ezekre az ismert(!) hangokra. Ismeretlen hangok ismeretlen szavai csak dramaturgiailag agyoncsapná a jelenetet, mert kizökkentené az embert az érzelmekből a kérdés: ez meg ki a f*szom volt és minek kellett kontextus nélküli szöveget ide beleerőszakolni? Aztán meg jól el is tolná a hangsúlyt a jelenetről, mert ahelyett, hogy meghatódottan értekeznénk arról, kiket hallottunk, harminc oldalt agyalnánk azon, hogy ki volt az az ismeretlen, miért mondta, amit mondott, miért úgy mondta, amit mondott, biztos Snoke volt, és amúgy is, Ezra = Snoke, és ő Rey szülei, Snoke meg nem halt meg, mert őt hallottuk, és amúgy is, Snoke. :) 

Jó, így védhető in és out is. De én azért örülnék, ha lennének ott más hangok is. :P 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 órával korábban, Ody Mandrell írta:

Na erre nem is gondoltam. A prófécia. Lehetséges, hogy köze van ehhez a helyhez. Érdekes volt Hyden megjegyzése, hogy a Jedik történetében lépten-nyomon a Mortis isteneibe botlanak. Amúgy tökre élveztem az öreg történelem óráját. :D 

 

Persze kellett, de még így is nagy dolog szerintem.

Én ezt a részt csak,úgy néztem,hogy kiderültek itt a dolgok :D Mikor először láttam a mortisi részeket sokszor megállítottam és vissza néztem lassítva kockáról kockára,hogy ott mikor térde teperi a leányt és a fiút anakin ezek már akkor tudható volt,hogy ezek nem tűnnek el egyhamar na meg a freskó ahogy mondja a természetnél fogva alakítható a jövő :_D És Asoka Mortisi Szikrát kapott a leánytól szóval ő tuti nem hall meg szerintem soha :D Hát sajnálom,hogy végett ér a Lázadó. Ismét egy jó sorozatnak lesz vége. Akinek meg kételyei vannak Mortis isteneivel az nézze vissza a 3 részt a TCW.ből. Mindenre fény derült ott is meg itt .

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Huhhhh... nem semmi beszélgetések voltak itt, bravo! :clap: Yoda József engem is megizzasztott, de aztán minden jó lett. :D 

 

@Dzséjt Érdekes volt amit írtál Sidious-ról és a világos oldali Erőhasználókról. Nem vagyok benne biztos, hogy kellene az a kapu kinyitásához. Szerintem elég az Erőhasználat. Az Inkvizítorok is be tudtak hatolni a Jedi templomba, szerintem ezt a kaput is ki tudta volna nyitni Sidious ugyanúgy ahogy Ezra. Különben miért kutatta volna Hyden miniszter úr? Viszont azt tényleg meg kellene magyarázni, hogyan talált rá máshonnan? Az is igaz, hogy be id tudott nyúlni a térbe... Viszont ez szerintem azt is jelenti, hogy több ajtó van.

 

Ami pedig ezt az "időutazós" dolgot illeti, én nem aggódnék. Szerintem nagyon jól és ízlésesen csinálták meg, abszolút nem tolták túl. Nem nagyobb mese mint halott Erőszellemek asztrál térben való létezése.... Ja hogy azt nem látjuk, és mint tudjuk, amit nem látunk az nem fáj. :P  De attól még létezik, és vadabb mint ez a hely.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

10 órával ezelőtt, Bomarr írta:

Ahsoka meg haljon már meg. Gondolom itt a sorozatban már nem fog. De akkor más kánon műben.

Egyelőre most derült ki 100%-ig, hogy él és virul.

 

Mindig is úgy gondoltam, hogy a Rebels 2. évada nem jó lezárást adott Ahsoka történetének. Az első évad végén nagy dérrel-dúrral be lett hozva, aminek nagyon örültem, aztán pedig jóformán alig használták a figuráját, pedig feltételezhettük, hogy mivel ő is egy Jedi, és eléggé kevés van jelenleg a galaxisban, talán szignifikáns szerepe lesz, és nem ördögtől való volt a feltételezés, hogy a Ghost Crew tagjává válik. A Twilight of the Apprentice-en kívül két rész volt, ahol fontosabb szerepet játszott, nem cameo-zott. És baromira nem érzem azt, hogy olyan mély viszonyuk alakult volna ki a Rebels hőseivel. A Twilight of the Apprentice pedig (amit én nagyon szeretek) sokmindenről szól - Maul megjelenik, Kanan megvakul, Ezrát minden korábbinál jobban megkísérti a sötét oldal, a maradék inkvizítorokat kinyírja Maul, a sith holokron megszerzése, stb. - speciel arról, ami az epizód címe, éppenséggel a legkevésbé. Ahsoka egyáltalán nincs fontos szerepbe helyezve, nem úgy, mint mondjuk Kanan a Jedi Night-ban, vagy Maul a Twin Suns-ban, nem érezni, hogy kérlelhetetlenül halad a sorsa felé. Egy ilyen mozgalmas rész végére pedig hirtelen be van dobva a Vaderrel való találkozás, ami valahogy egy sokkal epicebb lezárást kiáltott. Szóval örülök, hogy Filoni-ék realizálták, hogy egyszerűen a Rebels-ben nem futhatta ki magát Ahsoka. Csakhogy ne azt érezzétek, hogy egyoldalú vagyok: pl. sztem Maul príma lezárást kapott, azokat a részeket, amikben szerepet kapott, sokkal jobban uralta. És Rex-et is sokkal méltóbban használja a sorozat. Talán arra is rájöttek a Disney-nél, hogy iszonyúsok rajongója lett a TCW-nek és Ahsoka-nak, és most már bizonyára Filoni-ban is maximálisan megbíznak. Mert ugye anno kapott is sorozatot, de azért mégiscsak a TCW el lett kaszálva. A Rebels minimum első évada egy nagy feladat volt Filoni-nak, ahol azért az új főnököket is meg kellett győznie.

 

Remélem, hogy ha már egy rakat tv-sorozatot fejlesztenek a Disney saját Netflix-ére, akkor az egyik Ahsoka-ról fog szólni. Nemrégiben volt egy ilyen fejtegetése Dzséjtnek, hogy nem kéne mindenkit halállal kiírni. Na, hát Ahsoka-nak el tudok képzelni valami meghitt befejezést.

Egyre fogynak a George Lucas által kreált karakterek az SW-galaxisból. Az olyan figurák, mint Luke, vagy Han, megértem, hogy meghalnak, de pl. Ahsoka, aki egy kortalan figura animációs léte miatt, nem kötik korlátok egy idős színészhez, igenis feltűnhet még sorozatokban, sőt, szerintem tök jó közös pont tudna lenni ő maga az animációs sorozatok között. De akár még saját spinoffot is kaphatna, vagy feltűnhetne élőszereplős sorozatban.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

7 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

Érdekes volt amit írtál Sidious-ról és a világos oldali Erőhasználókról. Nem vagyok benne biztos, hogy kellene az a kapu kinyitásához. Szerintem elég az Erőhasználat. Az Inkvizítorok is be tudtak hatolni a Jedi templomba, szerintem ezt a kaput is ki tudta volna nyitni Sidious ugyanúgy ahogy Ezra. Különben miért kutatta volna Hyden miniszter úr? Viszont azt tényleg meg kellene magyarázni, hogyan talált rá máshonnan? Az is igaz, hogy be id tudott nyúlni a térbe... Viszont ez szerintem azt is jelenti, hogy több ajtó van.

A kinyitáshoz szerintem sem feltétlen kell a Világos Oldal, inkább csak a belépéshez. Persze ezt igazán semmi sem igazolja, azon kívül, hogy Sidious még átnyúlni is csak akkor tudott, amikor a mágikus kék tüzes lasszójával megragadta Ezrát (még mondja is, hogy "Ezra, mutass nekem utat" - vagy valami ilyesmit). Ugyanakkor az is lehet, hogy Sidious csak azért nem tudott belépni, mert ő nem természetes módon próbált behatolni, hanem be akart törni.

Ami nekem biztosnak tűnik így a rész alapján:

- Sidious nem is tudott benézni, amíg Ezra ki nem nyitotta a kaput és be nem lépett a nexusba.

- Bár Sidious "ablakot" tudott nyitni a nexusra ezután, belépni továbbra sem tudott, ehhez valamiért kellett neki Ezra (vagy Ahsoka).

- Amikor "összekapcsolódott" Ezrával, ahogy a fiú közelített a kapuja felé, úgy tudott Sidious beljebb nyomulni. De a keze megégett, amikor Ahsoka elvágta a kapcsolatot.

Szerintem valahogy meg van tiltva, hogy Sötét Oldal követő odabent létezzen. Legalábbis nekem ez jön le abból, hogy Sidious keze megégett, amikor megszakadt a fizikai Erőkapcsolata Ezrával. Amúgy lehet, hogy Sidious többet is tudott erről a helyről, ha azt tudta, hogy nem léphet be, mert szó szerint megégeti magát.

Persze mint annyi minden Mortisszal kapcsolatban, ez is azért durván kérdőjeles. :) 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

9 órával ezelőtt, BADam013 írta:

Aztaleborultszivarvégit!!!!

Adjon valaki embernek legalább 1 lehetőséget, forgatókönyvírásra, vagy rendezésre egy Sw filmnél!

a részekről:

Ebben a 2  részben és 43 percben számomra több SW élmény és libabőr volt, mint a 3 új filmben együttvéve!Ebben a 2 részben több kreativitás volt, mint azokban a fércművekben!


a klónok háborúja nagy kedvencem volt, es szkeptikus voltam egy olyan animációs sorozattal, ami bevallottan a fiatal generációt célozza meg.

Aztán azóta keresem az állam a padlón, mennyi új tartalommal, érzelemmel, régi és új karakterrel töltöttek meg egy hivatalosan "gyerekmesét", mindezt a kánon és a legends lehető legkreatívabb,ugyanakkor tiszteletteljes felhasználásával. Látszik rajta, hogy kiforrott koncepcióval rendelkeztek a továbbiakra is, fejben készen volt az"idővonal".

Sokkal kevesebb az önellentmondás, a kritikákra való reflexió, a nézőknek való megfelelés, rendben van a humor es a karakterek közötti dinamika, az összes olyan aspektus amitől az új filmeknél a falnak mentem volna.
Mindezt gyönyörű animációkkal és élvezhető történettel. Zseni a brigád na.

Nem gondoltam, hogy a Kaanan halála utáni eseményeket így tudják fokozni, folyamatos libabőr végig.
az egész félépítése, Ashoka megmentésén szintén látszik a koncepció, mennyire átgondoltan építettek fel minden részt. Az időutazást is stílusosan tálalták, együtt kattogtam a résszel, amikor átnyúlt Ashokaert, ahh, mondom itt volt 2 évet, de a végkifejlet szerintem még jobb. Egyből beugrott,hogy rohannak Kananért, és már mentek is :D (a Dzséjt által felvázolt és belebegtetett Palpi trollkodik vele verzio is teljesen hihető és passzinthato Palpatine személyiségéhez, aki a dezinformálás, féligazságok és kételyek kelésének nagymestere.
Ha átnyúl, azzal a Jedi (ezra) érzelmeit kihasználva, akar egy újabb löket is lehetne a sötét oldal felé. Majd mikor rájön, hogy felsült, felfedi magát és odab*sz.
Hihetetlen, hogy a 100x lerágott és ismert sorsú karakterből ennyi pluszt hoznak ki, illetve elérik, hogy márcsak a hangja hallatán mindenki tudja, kiről van szó és leverje a víz. Ez egyben a szinkronszínészt is dicséri, aki egyben a valodi is :P Nálam Maul hangja volt kb hasonlóan telitalálat.
számomra egyértelmű volt, ki mikor került vissza és teljesen logikus.
 


Kanan halála egy fix pont az időben, ha Ezra megmenti, ő meghal abban a pillanatban, vagyis nem tud belépni a nexusba, ezáltal nem valósul meg Ashoka megmentése, mivel Ezra már nem élne abban a pillanatban, mikor belépett, ami elvileg korábbi időpont, ezáltal akár az egész idősik és az univerzum is összeomolhatna. 

Rengeteg gondolatom van még, mait most nem tudok összegezni, de nálam 11/10 az értékelés :D
 

A szívemből szóltál! Ebben a két részben minden benne van (na jó, majdnem minden), amiért rajongok az sw univerzumáért! Gyerekek, ez  már régen túlnőtt a gyerek műsoron, úgy szól hozzánk, felnőtt rajongókhoz is, hogy újra és újra átéljük a gyerekkor legszebb star wars élményét. Ahogy ez a brigád az sw univerzumához hozzányúl, amilyen alázattal és nem öncélúan, az mesteri (igaz Mr. Scott?). Lucas papa után, Filoni lett a kedvenc mesélőm. 

 

Nem kattogok azon, hogy miért is lehetséges az időutazás az sw-ben, nem foglakozom azzal sem, hogy hány Ahsoka vagy Ezra létezik egyszerrel a MOST-ban. Egyszerűen hátradőlök és élvezem a Rebelst és teljesen feloldődok a történetben, amit Filoni mesél nekünk. Talán az egész Rebels legfontosabb, legütősebb páros részét láttam most. 

 

És igen, Ahsoka él! És ne is várjuk, hogy Filoni megöli kedvenc karakterét. 

 

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem azért nem tudott belépni mert nem természetes úton szeretett volna. Ha személyesen odafárad Lothal-ra, és megcsinálja azt amit Ezra, akkor gond nélkül átsétál. Csak így van értelme a farkasok aggódásának és küldetésének. Sidious mágiája meg elég képlékeny, hisz mennyi az esély rá, hogy életében még bárki is belép oda? Semmi.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem be tudna lépni, ha pl. Lothal templomon keresztül rájött volna a titok nyitjára. De a Sith mágiával csak egy ablakot tudott nyitni a világra, és valószínűleg azt is csak azért, mert két Erőhasználó tanyázott egy helyen és az egyébként az űrben sötéten ásítozó helybe kb. fáklyaként mutatták Ezráék az utat. Viszont mivel Sidious nem egy portálon keresztül próbált bejutni, hanem lényegében felhasználta a hely egyik ablakát arra, hogy rányissa a saját jelenére, ezért szüksége volt egy bent lévő élőlényre, hogy behúzza magát a helyre. De mondom, erre nem lett volna szüksége, ha Lothalon keresztül, a normális ajtón keresztül bejut.

 

Szerintem a keze azért égett meg, mert amikor kapcsolatot létesített Ezrával, áthúzta a kezét az ablakon, viszont a kapcsolat megszakadásakor ismételten nem volt semmi kötőelem, amivel át tudta volna húzni a lényét a kamu portálon, így a keze "idegen testként" hatott bent.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.