Ugrás a kommentre

4x13 - Family Reunion – and Farewell


Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

4 órával ezelőtt, Donát írta:

1. Ezra vs. Uralkodó - először is nem tetszik, hogy megint előjött a nexus. Szép volt, jó volt, egy rész belefért, de azt szeretném, hogy szépen záruljon le a hely és ne kapjon több súlyt ennél. 

Erre azért számítani lehetett. Palpatine nem adja könnyen fel a dolgokat, pláne, ha olyasmiről van szó, amivel abszolút ura lehet a Galaxisnak - ami a végső célja, ezt már más műben is lehetett hallani tőle -, azt meg láttuk a korábbi részben, hogy egy jókora darabot kivágott a Birodalom a templomból. De szerintem ezzel vége.

 

5 órával ezelőtt, Donát írta:

Másrészt blamának érzem, hogy először megmutatják, hogy a Császár képes ilyen messzeségből is hatni Ezrára az Erővel (Bilincs), majd mégsem próbálja megölni Ezrát. Még azt mondom oké, hogy először az őrökre bízza, na de amikor látja, hogy nem megy, miért nem varrja el a szálakat? Ezra halála a Császár szemszögéből fontosnak kéne, hogy legyen, ehhez képest... az a baj, hogy nálam itt nagyon kilóg a lóláb azt üzenve: valahogy meg kell oldanunk, hogy Ezra ne Sidiousszal kerüljön szembe, mert ott nincs esélye. Sokkal királyabb lett volna, ha Sidi megbünteti Ezrát és ugyanúgy elzárja, mint anno Mault a TCW-ben, azzal, hogy majd előbb-utóbb megtöri.

Mondjuk azt, hogy ilyen távolságból is képes hatni másokra az Erővel, azt nem itt tudtuk meg, az már a TCW-ben benne volt. Amúgy ez nekem is fura volt, hiszen Dookut kis híján megfojtotta, akkor Ezrát is képesnek kellett volna lennie megtámadni. Még furcsább, hogy ahogy kiadta a parancsot, kilépett az éterből, meg sem várta, hogy lássa a végeredményt. Szóval ja, itt én is azt érzem, hogy az Uralkodót szándékosan kivonták az egyenletből. Mondjuk kicsit sem zavar, de itt érezhető az alkotói szándék. 

4 órával ezelőtt, Donát írta:

2. Lothal sorsa. A Tarkinon át a Sith Nagyurakon keresztül folyamatosan azt látni, hogy a Birodalom vérbe fojt minden ehhez hasonló felkelést. Értem, hogy sokba került nekik eddig is Lothal, értem, hogy nem érné meg alapból visszamenni, de pont a Birodalom eddig látott viselkedéséből következik, hogy ilyen kudarcot nem engedhetnek megtorlatlanul. Valahogy az EpIV előtt nekem egyáltalàn nem fér be egy EpVI végihez fogható ujjongás Lothalon.

Azért az, hogy a Birodalomnak van egy galaktikus hadserege még nem jelenti azt, hogy galaxis szerte bármikor bárhol bevethető bármennyi hajó. Azért van ekkora serege, hogy a teljes területet őrizze (nem tudja, millió vakfoltja van). Most egy komplett flotta ment a levesbe űrbálnák miatt, 7 csillagromboló veszett oda. Ha elvon megtorlás címszó alatt valahonnan akárcsak egy csillagrombolót, akkor ott törhet ki káosz, ahol addig volt. Arról nem beszélve, hogy semmi sem garantálja, hogy az űrbálnák nem térnek vissza. Egyetértek Indanával, sokkal biztosabb dolog lett volna a Halálcsillaggal odamenni.

És nem Lothal az első, amit annyiban hagytak. Egy évvel a Birodalom megszületése után Raada lázadását nem követte különösebb megtorlás, mert nem volt értelme. A gorsi lázadást meg egyenesen a Birodalom javára fordította a propaganda. Mandalore fellázadása sem vont be csillagromboló flottákat, mert már ezzel is nehéz volt foglalkozni. Az a helyzet, hogy már galaxis szerte folynak a lázadások, Ezra beszéde óta egyre keményebben. Az Alkony-század is üzemel már ekkor (és ők bizony több világot is felszabadítottak: Ferrok Pax, Crucival, Allst Prime - nezek a felszabadítások a Secret Cargo és eme epizód közötti időszakban voltak), Saw Partizánjai is rengeteg gondot okoznak szerte a Galaxisban, stb. Jedha is jó példa amúgy: bár Saw ott keményen ténykedik, mindössze egy csillagrombolót vontak be, és az sem csinál semmit, csak lebeg Jedha City fölött.

És tényleg már csak hónapokra lehetnek a Halálcsillag beüzemelésétől, utána annyi lázadó bolygót robbantanak szét, amennyit akarnak. Minek kockáztassanak csillagrombolókat, cirkálókat és fregattokat (apropó, a Lancer-fregattokat milyen szépen áthozták az EU-ból), holmi űrbálnák miatt, ráadásul gyengítsék a hatalmat más területeken, amikor néhány hónap múlva Lothalt letörölhetik a térképről veszteségek nélkül? És a fentiek szerintem csak alátámasztják, hogy miért volt a Birodalomnak már égető szüksége a Halálcsillagra, és miért akarta Tarkin már-már megszállottan elpusztítani a főparancsnokságot (érdekes, hogy Thrawn csak a flottát akarta legyúrni).

 

5 órával ezelőtt, Donát írta:

3. Ahsoka. Válasz sajna nuku. Örültem volna, ha érdemben kapunk magyarázatot arra, hogy mi van vele, miért nem tér vissza a lázadáshoz. 

Ahsoka most már biztos, hogy egy következő sorozatban (vagy kapcsolt műben) kap nagy hangsúlyt. Olyan látványosan kerülik, és akármikor feltűnik, olyan látványosan céloz valami más, de fontos dologra, hogy erre tuti van valami sztori, amit nem egy nem vele foglalkozó műben akartak elpuffogtatni.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

20 perccel korábban, Dzséjt írta:

Mondjuk azt, hogy ilyen távolságból is képes hatni másokra az Erővel, azt nem itt tudtuk meg, az már a TCW-ben benne volt. Amúgy ez nekem is fura volt, hiszen Dookut kis híján megfojtotta, akkor Ezrát is képesnek kellett volna lennie megtámadni. Még furcsább, hogy ahogy kiadta a parancsot, kilépett az éterből, meg sem várta, hogy lássa a végeredményt. Szóval ja, itt én is azt érzem, hogy az Uralkodót szándékosan kivonták az egyenletből. Mondjuk kicsit sem zavar, de itt érezhető az alkotói szándék.

Persze, Vader óta tudjuk igazából. Inkább csak azt akartam jelezni, hogy még fel is vágnak a részben ezzel, mégis kivonják a képből. Kár érte. Ezzel együtt, maga a megoldás Ezra és Thrawn kivonása kapcsán tetszik. De az Uralkodótól többet vártam.

21 perccel korábban, Dzséjt írta:

És tényleg már csak hónapokra lehetnek a Halálcsillag beüzemelésétől, utána annyi lázadó bolygót robbantanak szét, amennyit akarnak. Minek kockáztassanak csillagrombolókat, cirkálókat és fregattokat (apropó, a Lancer-fregattokat milyen szépen áthozták az EU-ból), holmi űrbálnák miatt, ráadásul gyengítsék a hatalmat más területeken, amikor néhány hónap múlva Lothalt letörölhetik a térképről veszteségek nélkül? És a fentiek szerintem csak alátámasztják, hogy miért volt a Birodalomnak már égető szüksége a Halálcsillagra, és miért akarta Tarkin már-már megszállottan elpusztítani a főparancsnokságot (érdekes, hogy Thrawn csak a flottát akarta legyúrni).

A példákkal együtt és ezzel végül is el tudom fogadni. Azok az ellenpéldák, amiket én olvastam, még sok évvel a HCS átadása előtt játszódnak. Mindenesetre újra és újra át kell értékelni mindazt, amit a Birodalomról az EpIV idején gondoltunk. Ami nem baj, sőt, csak szokni kell. Ami látszik, hogy a HCS közelgő bevetése alapjaiban írta felül így a Birodalom stratégiáját. Még nagyobb blama lett így a szinte azonnali megsemmisülése.

23 perccel korábban, Dzséjt írta:

Ahsoka most már biztos, hogy egy következő sorozatban (vagy kapcsolt műben) kap nagy hangsúlyt. Olyan látványosan kerülik, és akármikor feltűnik, olyan látványosan céloz valami más, de fontos dologra, hogy erre tuti van valami sztori, amit nem egy nem vele foglalkozó műben akartak elpuffogtatni.

Igen, csak a Rebels nem lett számomra így kerek. Ez a sorozat foglalkozik a Lázadás időszakával. Jó lett volna megtudni, hogy Ahsokát mi vezérli ekkortájt. Főleg az ismeretlen teres rész óta. Nekem ez így egy kicsit hiányérzetet generál.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A véleményemet bővebben inkább majd később írom le. Összességében kifejezetten tetszett a zárás, bár nálam is akadt pár furcsaság. Először Donát felvetéseire reagálnék.

 

Sidious:

Szerintem nem tartotta túl nagyra Ezrát, csak a nexus miatt kellett neki eszközként. Miután befürdött vele, semmi célja nem volt már vele, ahhoz gyengének gondolhatta, hogy ő kezdjen vele bármit is. Valószínűleg annyira se méltatta, hogy nekiálljon végezni vele. Kiadta a piszkos munkát másnak és elillant. Persze, az alkotóknak ez így kényelmes megoldás, nem vitás, de nem éreztem problémásnak.

Lothal:

Ahogy arról korábban szó is volt, a Birodalomnak már semmi érdeke nem fűződött Lothalhoz. Elég masszív verést kaptak, nincs már jedi templom, nincs hajógyár, Pryce halott, Thrawn eltűnt, Ezra is eltűnt, a Főnix sejt nagyrészt elhúzott onnan. Ráadásul egy elég komoly haderőt rittyentettek ott össze, ami most odalett hirtelen. Érdekeltségük már nincs, csak példastatuálásból lenne érdekes a bolygó. Ennél viszont van fontosabb dolga is a Birodalomnak, pláne egy ilyen fiaskó után.

Ahsoka:

Nemhogy nem zárták le a sorsát, hanem megmutatták, hogy még a 6 után is bőven életben van. Ez sokkal több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol. Annyiból mindenképp örülök neki, hogy az egyik kedvenc karakterem tovább él és ténykedik. Plusz vélhetően a szerepe és jelentősége is drasztikusan nőni fog majd, hiszen nemcsak a 6 után alkothat, hanem az OT idején is valami nagyban kellett utaznia, ha már nem tartott a lázadással.

És itt a nagy kérdés, hol járt az OT idején? Valahova valamiért eltűnt, majd a 6 után valamiért előkerült onnan, látványosan jediként, vagy legalábbis ahhoz nagyon hasonló szerepben. Nagyon kíváncsian várom a további sorsát, viszont az OT-s hiányzására nehéz lesz igazán jó magyarázatot adni. Persze még így is jobb a helyzet, mint Maul esetében. Őt a halálból félbevágva kellett visszahozni, aztán onnan nyújtották szinte a végtelenségig a sztoriját. Ahsokánál azért nem ilyen drasztikus a helyzet, úgyhogy bízom benne, hogy sokkal jobban is sikerül feloldani, mint Maulnál.

 

És akkor ami bennem felvetődött, Ahsoka helyzetéhez hasonlóan, hogy hol van Ezra és Thrawn. Addig oké, hogy hiperugrottak valahova a "bálnákkal", de ez azért nekem nem egy vérbő megoldás az eltűnésükre. Ezra képes kommunikálni velük, szóval akárhová mentek, onnan vissza is jöhetnének, nem? Nyilván sok minden történhetett velük, meg ki tudja hová kerültek, de akkor is. Thrawn esetében még megértem, hogy ez végleg kivonja a képletből, de Ezránál érdekes.

Ugye azt mondja, hogy ez a megoldás, neki végleg mennie kell. De miért is? Látványosan hatalmasat segít a lázadókon egy jedi, Ezra is bizonyította már, hogy mennyire hasznos és mit jelent a lázadásnak. Érdekes, hogy Ahsoka mellett ő is úgy dönt, hogy lelép és valahol teljesen máshol bóklászik valamit. Azért sokat tehettek volna még a Szövetségért. Arra leszek még kíváncsi, hogy Ahsoka és Ezráék egy helyre mentek-e, vagy később összeálltak-e és együtt dolgoztak-e valamin. Gyanús, hogy Ahsoka megígérte Ezrának, hogy felkeresi, majd mindketten elvonultak a lázadástól.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

18 perccel korábban, pb69 írta:

És akkor ami bennem felvetődött, Ahsoka helyzetéhez hasonlóan, hogy hol van Ezra és Thrawn. Addig oké, hogy hiperugrottak valahova a "bálnákkal", de ez azért nekem nem egy vérbő megoldás az eltűnésükre. Ezra képes kommunikálni velük, szóval akárhová mentek, onnan vissza is jöhetnének, nem? Nyilván sok minden történhetett velük, meg ki tudja hová kerültek, de akkor is. Thrawn esetében még megértem, hogy ez végleg kivonja a képletből, de Ezránál érdekes.

Ezra ugyan tud kommunikálni a bálnákkal, csak nem biztos, hogy az ugrás után még erre volt sansza. Meglőtték, az ajtót az Erővel tartotta zárva a rohamosztagosok előtt és egy csillagrombolón ragadt, szó szerint több ezer ellenséggel körülvéve, akik tudják, hol van, az egyetlen kivezető ajtó előtt meg már ott tobzódnak. Sanszos, hogy az ugrás után Ezra Thrawn fogja lett. Az meg nyilvánvaló, hogy a főadmirálisnak nem fog segíteni visszatérni.

 

20 perccel korábban, pb69 írta:

Ugye azt mondja, hogy ez a megoldás, neki végleg mennie kell. De miért is? Látványosan hatalmasat segít a lázadókon egy jedi, Ezra is bizonyította már, hogy mennyire hasznos és mit jelent a lázadásnak. Érdekes, hogy Ahsoka mellett ő is úgy dönt, hogy lelép és valahol teljesen máshol bóklászik valamit. Azért sokat tehettek volna még a Szövetségért. Arra leszek még kíváncsi, hogy Ahsoka és Ezráék egy helyre mentek-e, vagy később összeálltak-e és együtt dolgoztak-e valamin. Gyanús, hogy Ahsoka megígérte Ezrának, hogy felkeresi, majd mindketten elvonultak a lázadástól.

Szerintem Ahsoka és Ezra majd csak a Rebels után, az ep6 és 7 között fognak találkozni, Ezráról így a lothali csata óta senki nem is hallott. Sabine is azt mondja, hogy odakint van valahol. Ha Ahsoka tudná, szerinted nem közölte volna már Sabine-nal? A bálnákkal elugrottak valahová az ismeretlenbe, és onnan Ezra még nem tért vissza, nem tudott üzenni. Ez lehet az Ismeretlen Régiók, a Peremvidéken egy civilizálatlan bolygó, de akár egy másik galaxis is.

Ami meg a távozását illeti, úgy érzem, Ezra akkor és ott máshogy nem dönthetett, kivéve persze, ha nem ragaszkodott annyira az életéhez, de nyilván ő még nem állt készen a halálra. A fentiek tükrében ott ragadt egy csillagrombolón, de Thrawnt nem hagyhatta a Lothalon, de magát a csillagrombolót sem, ami akkor feltehetően már nem is volt röpképes (a hajtóművei gyanúsan elsötétültek). Mit tehetett volna Ezra:

a) Hagyja, hogy a csillagromboló lezuhanjon. A bálnák megakadályozhatták volna, hogy a városra essen, de aztán esélyes, hogy mindenki meghal a fedélzeten.

b) Utasítja a bálnákat, hogy préseljék ki Thrawnból a lelket, de ugye a fegyvertelen, tehetetlen emberek legyilkolása nem a Jedik útja. Plusz ezzel Erza helyzete még nem oldódott meg, továbbra is egy csillagrombolón ragadt.

c) Elvontatja egy olyan helyre a Chimerát, ahonnan Thrawn még véletlen sem talál vissza. Így persze ő is ott ragad.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Egyelőre nehéz mit írni. Kicsit sajnálom, hogy a végére elvesztettük a kontinuitást. Aki folyamatában nézné az....inkább ne tegye. :P Ezt leszámítva jó volt, bár látszik Filoni gyengesége. Nem tud elszakadni a karaktereitől. Még Melchet is visszahozta a halálból. :para: 

 

Bomarr nem lesz boldog. :lol: 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 órával korábban, Ody Mandrell írta:

Kicsit sajnálom, hogy a végére elvesztettük a kontinuitást.

Ahsokára gondolsz? Mert amíg nem tudjuk, hol volt és mit csinált, addig szerintem ezt nem érdemes kijelenteni. Elvégre négy évvel ezelőtt azt sem tudtuk, hol volt Ezra és Kanan, most meg jól tudjuk, hogy egyik halott, a másik meg elveszett az univerzumban valahol.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem rá gondolok, hanem arra, hogy lelövi az EPVI végét. Így aki időrendben nezné az sw-t, annak csak a további részek megtekintését tették erdektelenné. :D Ok, ilyenek ma még talán nincsenek, de később bőven lehetnek. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Jaaaa! Hát igen, tényleg, ez így eléggé spoileres. :lol: Ebbe így bele sem gondoltam, de igaz.

Na, majd ha lesz gyerekem és vele nézem, kikapcsolom ott, ahol a Ghost elrepül a tömeg fölött, és mondom: majd megnézzük a legvégét három film múlva. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Egyelőre a Sidious jelenetet ragadnám ki mert kicsit zavaros. Sidious most vissza akart jutni a nexusba? Sajnos ezt a Reconban se tisztázták. Nem igazán egyértelmű mi célja volt. Egyáltalán hogyan tudott felhúzni egy ilyen mini templomot Thrawn hajóján? Valami más módszert is kitaláltak a bejutásra? Egyébként az már így tiszta, hogy csak Jedi léphet be oda, ezért kellett neki Ezra.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:

Sidious most vissza akart jutni a nexusba?

Igen, oda akart visszajutni.

 

1 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:

Egyáltalán hogyan tudott felhúzni egy ilyen mini templomot Thrawn hajóján?

Nem ő építette, az a lothali templom egy darabja. A Wolves and a Doorban, amikor először meglátják a templomot hőseink, Ezra említi, hogy eltűnt a templom bejárata, és amikor mutatják, a kapu helye teljesen ki van vágva. Az a kivágott darab került most elő.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem ez komplexebb annál, minthogy leszűkítsük a lehetőségeinket egyetlen kapura. Ezra tudatlanul kétszer is belépett ide gombok és festmények nélkül, és Yoda is képes volt használni, márpedig szerintem a Dagobah-n nincsenek festmények. :) És a farkasok is a nexust használják a Lothalon való közlekedésre. A festmény maga szerintem inkább egy afféle vezérlőpult, amivel több dolgot is el lehet érni.

Szerkesztve: - Dzséjt
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2018. 03. 10. - 12:59, Dzséjt írta:

Ezra tudatlanul kétszer is belépett ide gombok és festmények nélkül,

De akkor most miért kell gomb Sidiousnak?

 

Amúgy nagyon érdekes ez a bejárat rész. Mintha már ezen haladva is másik dimenzióba kerülnél. :hmm:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Minden szempontból megindító sorozatzáró volt, így azt kell mondjam mesteri lezárást kapott a Rebels! Persze volt benne olyan, ami nem jött be, de ez csak apró légypiszok, az összképen nem tud rontani.

 

Ami leginkább megfogott a végjátékban, mennyire elegánsan sikerült elengedni Kanant, és ezzel párhuzamosan totális fókuszba helyezni Ezrát. Mintha tisztelgés lenne személye felé, hogy mindazok a karakterek, akikkel a sorozat alatt kapcsolatba került, érte, illetve a népéért harcolnak. Mindenekelőtt feltétlen szükséges volt annak hangsúlyozása, hogy ez nem a Lázadó Szövetség akciója. Ők felsültek a légi támadásnál, ebbe már nem invesztáltak. Ami a sorozatból egyértelműen kitűnik, hogy ez a lázadó sejt az egyik, ha nem a legnagyobb potenciállal rendelkező csoportosulás. Nyilván belejátszott ebbe, hogy két Erő-érzékeny ember is a része volt, amihez még jött egy olyan tag, aki Birodalmi akadémistaként minden téren otthon volt az ellenség technikáját illetően. Persze kihagyhatatlan elem Rex és klón csapata, akik szintén sokat tettek hozzá a sikerhez. Aztán ott vannak a bűnözők. Hondoról sose gondoltam volna, hogy lázadónak áll, de ez elmondható Vizagóról is. Kallusról meg pláne. Apropó Kallus! Eddig hiányoltam, hogy nem tértek ki a gondolataira a dezertálást illetően. Itt most hála égnek kaptunk egy párbeszédet közötte és Pryce között, ami ezt a témát érintette. Nekem ezzel lett teljes a karakter. De visszatérve a csapatra. A fent említett sokszínűség talán az egyik oka, hogy ennyire sikeresek lettek a végén. A Lothali győzelmük csak úgy sikerülhetett, hogy mindenki a legjobbját hozta.

 

Főleg Ezra. Kanan halála után szinte azonnal vezérré vált és olyan tervet rakott le az asztalra, ami megmutatta érettségét és Jedi lovag mivoltát. Szinte mindenre gondolt, minden helyzetet bebiztosított. Remek volt, amikor a szülei képénél mereng, tulajdonképpen ő fejezte be azt, amit Ephram és Mira elkezdett. Ez azért nagy elégtétel lehetett neki. Érdekes volt a családja előkerülése. Sidious is ezzel próbálta lépre csalni, mert pechjére nem tudta, hogy Ezra ezeken a dolgokon már túl van. Épp a nexusban Kanannál tanulta meg ezt a leckét: aki eltávozott azt el kell engedni. Egyébként Ezra nekem kicsit olyan, mint Rey. Mind a kettőjüknek nagyon fontos lenne a család, de árván nőnek fel. A különbség, hogy Ezra tisztában van szülei tragikus sorsával, míg Rey a sötétben tapogatózik. Döntsétek el kinek volt könnyebb dolga.

 

Maga az akció olyan volt, mint a Rebels többi részében. :) Eleinte nem hittem, hogy nyerhetnek, de ahogy haladt előre a rész annál inkább biztosabb lettem benne. Bár erre árulkodó jelnek kellett volna lennie az előző részben Rex megjegyzése, miszerint ez nem a Szövetség akciója. :D Sajnáltam Gregort, viszont kicsit szívtam a fogam Melch-nél, aki miután dobott egy piruettet, szinte a holtából támadt fel. Az a jelenet egyértelműen a rész mélypontja számomra.  Vagy meg kellett volna halnia, vagy nem kellett volna, ilyen meghal, de mégse klisét bedobni. Végül is mindegy, ezzel együtt tudok élni, de akkor is gázos volt. Viszont remélem Rukh most már tényleg elpatkolt, a sikolyait is hallhattuk, Rex is nézte ahogy rázza az áram, szóval esélyes, hogy ő már nem mászik elő sehonnan. Mint ahogy Arynda Pryce kisasszony se, mert ő végérvényesen szétrobbant. Meglepődtem, hogy mennyire gerincesen viselkedett a végén. Bár neki sok választása nem volt. Így is-úgy is halott ember. Ha nem az állomáson hal meg akkor Thrawn keze által. Mindenesetre próbálta méltósággal viselni a kudarcot. Ő az egyik leghűségesebb birodalmi tiszt, akit megismerhettünk a sorozatban. Még akkor se árulja el a Birodalmat, amikor már a nyakán a kötél. Ez valahogy tiszteletet váltott ki belőlem. Inkább meghalt az elvei oltárán, mint hogy meghunyászkodva éljen tovább. Ironikus, hogy miután megölt egy Jedit, neki is pusztulnia kellett. Itt jegyezném meg, hogy Birodalmi oldalon sokkal nagyobb áldozatok voltak. Szinte csak Thrawn maradt az ismert arcok közül, a többiek mind meghaltak: Aresko, Grint, Tua, Konstantine, Pryce, Rukh a három inkvizítor és ide veszem Kallust is, aki meg átállt.

 

Az epizód vége roppant érdekes volt! Eleve az időugrás, ami szokatlan egy ilyen sorozattól. Ráadásul nem is akármekkora! Egészen a háború végéig mentünk előre. Vajon mennyivel lehetünk az Endori csata után? Úgy érzem nem sokkal. Az lett volna az igazi, ha a Jakkui csata környékére teszik ki a pontot. Nagyon szép képekkel és párhuzamokkal fejeződik be a sorozat. Emlékszünk még a kezdésre? Ezra áll a leharcolt, rozsdamarta adótoronyban és nézi a Birodalom által megszállt fővárost. Most ennek az ellenpontjaként Sabine egy újszerű toronyban ugyanúgy mereng, ahogy anno Ezra, és olyan várost lát maga előtt, mint egykor Ezra a szüleivel közös álmában/látomásában (Empire Day). Ez reprezentálja mindazt, amit elért a Ghost csapata a sok év alatt. Aztán megjelenik Ahsoka, akihez új kalandra csatlakozunk! Mert azt biztosra veszem, hogy az új animációs sorozat a VI-VII között fog játszódni és hihetetlenül izgalmas lesz! Nem csak azért mert alapból minden SW izgalmas, hanem mert ismeretlen területen fogunk járni. Még annyi kapaszkodó se lesz, mint a Rebels-ben.

 

Jó volt a sorozat, nagyon tetszett, és bár a TCW-t nem előzte be nálam (kétlem, hogy bármi meg tudná előzni), mégis méltó párja és folytatása annak.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Remek összefoglaló, Ody! Nagyjából én is így érzek a rész kapcsán, annyit leszámítva, hogy Sidioustól picit többet vártam. De szép, kerek egész lett így a Rebels, kerekebb, mint a TCW, mert nem hirtelen kapott kaszát, viszont a TCW-ben nálam nagyobbak voltak a kilengések felfelé (ami jó rész lett, az nálam iszonyat jó rész lett, a Rebelsnél kicsit kevésbé lengett ki a SW szeizmográf.).

 

Úgy érzem, hogy 4 évad tökéletesen elég volt a karakterek bemutatására, a sztori lezárására, ezért is lehetett minden kerek a végére. Alig várom a következő sorozatot. Nagyon szerencsések vagyunk, hogy ilyeneket nézhetünk, miközben várjuk a következő élőszereplős alkotásokat. :) 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Köszi. :)

 

Sidious valóban fura volt, nekem a hologram forma miatt. Miért nem ment oda? Kinyittatja a nexust Ezrával és nem megy be? Ennek nem sok értelmét látom. 

 

Egyébként ebben a sorozatban így ennyi volt, jó hogy nem húzták tovább. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Sidious ekkortájt már nem nagyon hagyta el a Coruscant biztonságát (legjobb tudomásunk szerint 14 éve nem lépett ki a bolygóról), plusz ha maga megy oda, nehéz lett volna eljátszani a jóságos császárt, mert ránézésre sem az. :) Azt meg korábban láthattuk, hogy ha valahol kinyílik a Nexus, akkor valamelyest már hozzá tud férni. Szóval vagy kinyittatja Ezrával, beküldi, aztán akkor a korábban látott módon megpróbál hozzáférni, vagy kinyittatja Ezrával, megöli a csávót abban a pillanatban, aztán a Chimera elviszi Coruscantra. Így vagy úgy, de neki fölösleges kimozdulnia a Coruscantról.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2018. 03. 06. - 14:09, Dzséjt írta:

Nem egy Rogue One-ra hajazó mészárlást, nem hősök legyilkolását, hanem életet, reményt, győzelmet.

Nekem eleinte ezért volt kicsit keserű a szám íze. De aztán rájöttem, hogy ez a sorozat nem érdemelt volna egy RO-s lezárást. Nem is illett volna hozzá. Bár az is igaz, hogy 1-2 mellékszereplő halála még belefért volna.

 

2018. 03. 06. - 14:09, Dzséjt írta:

Nagyon tetszett ennek tükrében Thrawn és Ezra beszélgetése

Valóban jók voltak ők ketten, de észrevetted Thrawn mennyivel Ezra fölé magasodott minden jelenetben? Nagyon jól érzékeltették a hatalmát. Kettejükben az az érdekes, hogy a rész végén legalább 6-7 éve már, hogy eltűntek. Se hírük se hamvuk. Ennyi idő alatt vajon mire juthattak, merre járhattak? Vajon élnek még? Lehet, hogy jó barátok lettek közben. :D

 

A purgillek ugyanúgy hazahozhatták volna őket ahogy elvitték. Mégse történt meg. A lázadásnak nagy jót tettek Thrawn kivonásával.

2018. 03. 06. - 14:09, Dzséjt írta:

És akkor a befejezés. Nos, nézzük csak. Amikor Zebről kiderült, hogy elvitte Kallust Lira Sanra, ahol a lasatok befogadták, ott buggyant ki a könnyem. Belegondoltam, hogy mit jelenthet ennek az embernek mindez. A faj, amiről azt hitte, ostobaságában és a Birodalomba vetett vak hitében kiirtotta, él és barátként üdvözli. Kallus szerintem ezen a ponton megváltásra került. Bár a bűnét nem törölték el, nem volt fajirtásért felelős többé. Szerintem Kallus ezután soha többé nem hagyta el Lira Sant.

Ez valóban megható jelenet volt, főleg ahogy Zeb barátjaként karolja át egykori esküdt ellenségét. Emlékezzünk csak a Droids in Distress-re micsoda harcot vívtak ők ketten. Viszont én úgy emlékszem, hogy a Geonosis holdján Kallus bevallotta, hogy nem ő volt a felelős az irtásért. :hmm:

 

2018. 03. 06. - 14:09, Dzséjt írta:

És Hera is harcolt Endornál. Ezt már sejtettük a Forces of the Destiny-ből, de jó, hogy kimondták. Szóval a Ghost ott röpködött valahol a csatában annyi más "névtelen" hős között. Vagy éppen egy B-szárnyúban ült... Vagy egy X-szárnyúban. Vagy egy A-szárnyúban. Akárhogy is, ott volt.

Kár, hogy nem tudjuk mi lett a csapattal később. Zeb és Kallus hova lett? Maradtak a Lothal-on Sabine-al? Elvileg az lett volna kézenfekvő, hogy ők is csatlakoznak a Lázadáshoz. Egyáltalán hogyan szervezték meg a védelmet? Érdekes kérdések ezek.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:

A purgillek ugyanúgy hazahozhatták volna őket ahogy elvitték. Mégse történt meg. A lázadásnak nagy jót tettek Thrawn kivonásával.

Hazavihették volna őket, de csak Ezra parancsára, aki nyilván nem akarta Thrawnt visszavinni. Ráadásul amilyen helyzetben a kölyök volt, hát nem hiszem, hogy fényes jövő várt rá. :) 

 

1 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:

Viszont én úgy emlékszem, hogy a Geonosis holdján Kallus bevallotta, hogy nem ő volt a felelős az irtásért. :hmm:

Azt vallotta be, hogy nem ő döntött a Lassan "megtisztításáról", de attól még ott volt, a T-7-es ion disztruptorok bevetéséről ő rendelkezett, szóval valószínűleg valami parancsnoki megbízatása is volt. Szóval azért bőven van benne felelőssége, ha más nem, az mindenképpen, hogy egy szadista fegyver használatát rendelte el.

 

1 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:

Zeb és Kallus hova lett? Maradtak a Lothal-on Sabine-al?

Szerintem nem maradtak Lothalon. Gondolom Kallus továbbra is azt csinálta, amihez értett: hírszerző maradt. Crackennek és Dravennek szüksége lehetett rá, mint egykori birodalmi belbiztonsági tisztviselő rengeteget tudhat a Birodalom működéséről, technikáiról, taktikáiról, titkairól. Zeb meg lehetett továbbra is gyalogos (a Szövetségnek legalább négy századnyi gyalogosa van, elfér köztük Zeb). A rangja és a képessége megvan hozzá, és az azt is megmagyarázná, miért nem vett részt az endori csatában: a Szövetség szárazföldi haderejéből ott csak a Pathfinderek voltak jelen. Szóval esélyes, hogy az endori csatát mindketten az akkori főparancsnokságon, a 5251977-en töltötték el, vagy máshol voltak bevetésen - mivel a győzelemre nem volt garancia, és a háború végét sem feltétlen jelentette a Halálcsillag II. és az Uralkodó elpusztítása, nyilván nem függesztették fel az éppen máshol zajló akciókat.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

34 perccel korábban, Dzséjt írta:

Hazavihették volna őket, de csak Ezra parancsára, aki nyilván nem akarta Thrawnt visszavinni. Ráadásul amilyen helyzetben a kölyök volt, hát nem hiszem, hogy fényes jövő várt rá.

Ez adu lehetett a kezében, hisz a hajón még rengeteg birodalmi katona volt. 

 

39 perccel korábban, Dzséjt írta:

Azt vallotta be, hogy nem ő döntött a Lassan "megtisztításáról", de attól még ott volt, a T-7-es ion disztruptorok bevetéséről ő rendelkezett, szóval valószínűleg valami parancsnoki megbízatása is volt. Szóval azért bőven van benne felelőssége, ha más nem, az mindenképpen, hogy egy szadista fegyver használatát rendelte el.

Ez azért tompított a tettein. Jobban elképzelhető, hogy ezek után maguk közé fogatták. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2018. 03. 09. - 13:24, Donát írta:

Igen, csak a Rebels nem lett számomra így kerek. Ez a sorozat foglalkozik a Lázadás időszakával. Jó lett volna megtudni, hogy Ahsokát mi vezérli ekkortájt. Főleg az ismeretlen teres rész óta. Nekem ez így egy kicsit hiányérzetet generál

Ezt majd a következő sorozatból megtudjuk. :D

 

Engem nem zavar Ahsoka ilyetén megtartása. Simán belefér egy nagyobb tartalom is a karakterbe.

 

2018. 03. 09. - 16:27, pb69 írta:

soka:

Nemhogy nem zárták le a sorsát, hanem megmutatták, hogy még a 6 után is bőven életben van. Ez sokkal több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol. Annyiból mindenképp örülök neki, hogy az egyik kedvenc karakterem tovább él és ténykedik. Plusz vélhetően a szerepe és jelentősége is drasztikusan nőni fog majd, hiszen nemcsak a 6 után alkothat, hanem az OT idején is valami nagyban kellett utaznia, ha már nem tartott a lázadással

Érdekes lesz, hogy mit találhatott amit Yoda vagy Obi-Wan nem, ráadásul úgy, hogy ez a két Jedi a szellemvilággal is kapcsolatban állt. Jelenleg nincs sok értelme az eltűnésének. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Voltak jó jelenetek, de összességében csalódást keltő volt. Sajnos így utólag az egész sorozat kapcsán elég vegyesek az érzéseim. Ez a gyerek-show verziója a Star Warsnak nem az én világom. Nem csak Ahsoka életben maradása hanem úgy általában a Birodalom tehetetlensége miatt túl sok feszültség nem akadt. Így a végére eljutottunk oda, hogy már akkor örültem amikor végre a Birodalom villantott valamit. Örültem amikor Kanan meghalt és örültem amikor Thrawn megjelent az évadzáróban és megmutatta az erejét... bár utóbbinál sejtettem, hogy úgyis felfog sülni. Mert Thrawn mikor nem sül fel? Pedig jó lett volna a hősöknek szoritani, de amikor lépten nyomon az ölükbe esik a győzelem akkor ez nem egyszerű. Hol szupererős farkasok hol a csillagrombolókat is felszántó űrbálnák forditják meg a csata menetét. Mindez önmagában nem lett volna annyira zavaró ha nem évadok óta ez lett volna a felállás: a Ghost csapat simán nyer, a Birodalom meg égbekiáltóan tehetetlen. Én már gyerekként is ki nem állhattam Jerry egeret mert állandóan legyőzte Tomot. Nem értettem ebben mi a jó. A Rebels szerencséje, hogy az egysikú akciókon kivül azért volt itt más is. Kaptunk jó pár remek világépitő momentumot és kiváló karakter-pillanatot is. Néhány ezekből ide az évadzáróba is jutott. De amikor a végén a csapat még egy komplett bolygót is felszabadított, sajnos nem tudtam velük örülni.

Remélem némi ülepedés után jobb szívvel tudok visszaemlékezni a sorozatra, mert tényleg voltak jó dolgai. Most az évadzáróban is amikor Ezra meglátja a szüleit vagy maga a város bombázása a kivitelezés szintjén is nagyon rendben volt. Ráadásul az évad közepe szerintem kiemelkedően jó volt: a Mothma-Gerrera párbeszéd a filmekben is megállta volna a helyét. De akárhogyis: Filoni a Lucasi szinttől még messze van. Szerencsére ettől függetlenül a mostani bandában tényleg van egy új Lucas, de őt Rian Johnsonnak hívják.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

@Bomarr Szerintem azért volt jó így a sorozat mert megkaptuk az ellenpontját a Rogue One-nak, ahol gyakorlatilag egy-két kivételtől eltekintve a lázadás b*lfaszok gyülekezete volt. Itt legalább láthattuk milyen nagy problémákat tud okozni egy rátermett sejt. A Birodalom sose volt kompetens, még a filmekben se (talán a RO-t leszámítva). Bár azt aláírom, hogy itt-ott néha túlzásba estek ezzel kapcsolatban, de ez a sorozat jellegéből is adódik.

 

A fantasy elemek pedig főleg a PT érából erednek, így a Rebels egyúttal egy mix is, ami a PT-OT érát vegyíti. Az EPIV-ben elképzelni se tudnék űrbálnát. Az EPV-ben pedig már űrcsiga van. Ezen lehet vitatkozni, hogy kinek mennyire jön be, ízlés dolga.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Mondjuk egy egész sorozat nem éppen van egy súlycsoportban egyetlen filmmel. Még akkor sem, ha a filmet komolyabban szokták venni. Aki meg egyáltalán nem néz animációs sorozatokat, neki semmilyen ellenpont nem lesz a RO mellé. Illetve azért a RO is olyan, hogy hatalmas veszteségeket szenvedtek a lázadók, az összes főszereplőjük is odaveszett, viszont amilyen öngyilkos küldetésről volt szó, végül is sikerrel jártak. Veszíteni meg a Birodalom is sokat vesztett, főleg látva pár nappal később mi történt a Halálcsillaggal, Obi-Wan és Luke előkerülésével stb.. Meg magában a scariffi csatában is voltak veszteségeik. Eleve egy áruló birodalmi tudós babrált ki velük belülről csúnyán.

Ill. ha a RO sokat is árnyalt a képen a lázadók oldalán, azt nem mondanám, hogy szerencsétlenek gyülekezete volt. Persze, ott volt a gyűlésük, de ennek ellenére mégis sikerre vitték a küldetést. Mothma ilyen téren leszerepelt, de valahol az is a lázadás erősségét jelzi, hogy még így megosztottan is megoldottak egy szinte lehetetlen missziót. És ennyiből van is párhuzam a Rebels zárásával. Sajnos nekem azért eléggé sántít ez a "nem a lázadók akciója volt" duma. Ennyi erővel a HCs terveinek megszerzése se volt az.

 

Azt nem tagadom, hogy engem is zavart, hogy sokszor túl buta a Birodalom és túl ügyesek a lázadók. Viszont be kell látni, hogy ez OT sajátosság, itt meg pár évvel/hónappal voltunk csak az Ep.4 előtt. Az se lett volna hiteles, ha teljesen mást látunk, mint az OT-ban. Nekem pedig a RO is inkább annyiból lógott ki a sorból, hogy elveszítettük az összes főszereplőt. Viszont annyival nem láttam kompetensebbnek a Birodalmat, inkább keményebbnek. Ez viszont szerencsére a Rebels-re is igaz volt. A kegyetlenségüket tökéletesen bemutatta több ízben is.

Szóval többnyire szemet hunytam az aránytalanságok fölött, hiszen ez az éra ilyen, ilyennek lett anno megálmodva. Ez nem feltétlenül vigasz, többek közt a meséssége miatt kedvelem kevésbé az OT-t, mint mondjuk a PT-t, de ezzel már együtt tudok élni. Engem inkább a végletesség zavart többször. Azaz, hogy noha a Birodalom mindig szánalmas, viszont ha épp akad egy-két kivétel, akkor viszont irreálisan pengék. Jó példa erre Thrawn, aki már-már jövőbe látott, az ellenfelek fülének apró rezdüléseiből rájött a stratégiájukra, mindenhez is értett. Még többször futni is hagyta a lázadókat, mert nagyobb céljai voltak. Pont emiatt aztán nagyon furcsa és valószerűtlen megoldások kellettek arra, hogy végül pofára essen.

 

Az évadzáró kapcsán, valamint úgy az egész sorozat kapcsán is azt kell mondjam, hogy összességében nagyon élveztem. Őszintén szólva pozitívan csalódtam. De erről majd inkább az általános topikban írok, itt off lenne. Bár igazából ez is az volt, szóval úgyis lehet, hogy átköltözik ez a pár hozzászólás amoda. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nekem nagyon tetszett a finálé így, ahogy volt. :) Ezra gyakorlatilag ártalmatlanná tette Thrawnt, meghozta ezt az áldozatot a többiek, Lothal és az egész galaxis érdekében. Sabine úgy vált el tőle, mintha testvérek lennének, de már nem a kisöccseként kezelve a fiút, hanem egyenrangúként. Sabine nyugodt hozzáállásában benne volt a remény, hogy Ezra nem csak hogy tudja, mit csinál, de él, és még visszatérhet - ahogy ezt az utolsó jelent meg is erősítette. Jó volt látni, hogy mindenki megtalálta a maga helyét, és noha felbomlott a csapat, ami Kanan halálával kezdődött, de mégis mindenki jó helyen kötött ki végül. A legmeghatóbb jelenet számomra is az volt, amikor Zeb elvitte Kallust Lira San-ra, ezzel a régi birodalmi ügynök minden korábbi bűne megbocsáttatott. Hihetetlen, hogy hová vezetett az a kényszerű közös kényszerpihenő azon a holdon... :)

Melch majdnem-halála valóban kissé Disney-s megoldás volt, de számomra ennyi volt az össz negatívum, amin könnyen túlléptem. Őszintén, most végig fogom nézni magyarul is az évadot, és már alig várom! :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • Ody Mandrell megváltoztatta a címet erre: 4x13 - Family Reunion – and Farewell
  • 8 hónappal később...

No tegnap sikeresen végeztem a Rebelsel. Nagyon tetszett újból a zárás, Palpatine és Ezra valamit Ezra és Thrawn jelenetei ütöttek nálam... megint. A vége szépen megágyaz egy új sorozatnak, márha Filoni valóban akar kezdeni valamit ezzel a szállal.

 

Spoiler

Ami érdekes, az az, hogy most olvasom, hogy a Thrawn: Treason végén - a könyv ugye az idő alatt játszódik, amikor Thrawn elmegy Lothalról hogy a saját Tie-Defender projektjét vitassa meg Palpival és Krennic is jelen van a Stardust projekttel. A könyv vége azzal záródik, hogy Thrawn elindul vissza a Lothalra. Namármost, a könyv végén Palpi elveszti a hitét Thrawnban(!) - hogy mi okból, azt nem tudom, majd ha kijön magyarul megtudjuk :D - és erre a chiss ekként reagál: a Lothali csata után el kell szöknie az Uralkodó és a Birodalom elől! Nomármost, Thrawn állítólag azt is kitervelte, hogy mi van akkor, ha a csatát elveszti! :o

 

Itt van amúgy egy térkép, rajta a Lothal -lal. Az Ismeretlen Régiók a Galaxis másik felében létezik. Nagyon-nagyon esélyes, hogy oda mehettek, így Thrawn még biztosítva is lenne Palpi ellen. :hmm:

H4f1QOW.jpg

Szerkesztve: - Dzséjt
  • Nagyon tetszik 1
  • Meglepő 1
  • Tetszik 2
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 órával korábban, Bence1997 írta:

Nagyon-nagyon esélyes, hogy oda mehettek

Szerintem semmivel sincs nagyobb esélye annak, hogy az Ismeretlen Régiókban vannak, mint annak, hogy a Galaxis ismert felén rekedtek meg. De még az sem esélytelen, hogy a bálnák a Galaxison kívülre vagy egy másik galaxisba rángatták el őket. De maradjunk csak a Galaxisban.

Már az ismert része is teli van ismeretlen világok millióival, és ezek egy tetemes része lehet lakatlan vagy olyan civilizációval bíró, ami még az űrutazást sem érte el, nemhogy a csillagközi utazást. És millió számra hemzseghetnek azok a bolygók is, amit ugyan felfedeztek, de vagy nem él rajta senki, vagy az ottani civilizáció primitív és békén hagyták őket. De mivel a purrgilok legendának számítanak, jogosan feltételezhető, hogy nem nagyon mászkálnak hiperűrutazásra képes, ismert fajok bolygóinak a közelében. Na most, ha Thrawn csillagrombolóját ledobták egy lakatlan világon, mint amilyen a Dagobah, vagy egy olyan világon, ahol a civilizáció csak olyan fejlett, mint az Endoron, és tönkrementek a zuhanás miatt a kommunikációs berendezések, akkor elég esélyes, hogy senki soha vagy valaki csak nagyon-nagyon-nagyon-nagyon-nagyon nehezen találhat rá. Mert ha valakiről nem tudod, hol keresd a galaxisban, az olyan, mint egyetlen egy szem tűt akarnál megkeresni egy bolygóméretű szénabogjában.

Ha az egész Galaxisban csak az Ismeretlen Régiók lenne az egyetlen terület, ahol el lehetne rejtőzni vagy tűnni, akkor bajosan rejtőztek volna a lázadók és a túlélő Jedik, hát még a lasatok, na meg a különféle kalózbandák.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

53 perccel korábban, Dzséjt írta:

Szerintem semmivel sincs nagyobb esélye annak, hogy az Ismeretlen Régiókban vannak, mint annak, hogy a Galaxis ismert felén rekedtek meg. De még az sem esélytelen, hogy a bálnák a Galaxison kívülre vagy egy másik galaxisba rángatták el őket. De maradjunk csak a Galaxisban.

Már az ismert része is teli van ismeretlen világok millióival, és ezek egy tetemes része lehet lakatlan vagy olyan civilizációval bíró, ami még az űrutazást sem érte el, nemhogy a csillagközi utazást. És millió számra hemzseghetnek azok a bolygók is, amit ugyan felfedeztek, de vagy nem él rajta senki, vagy az ottani civilizáció primitív és békén hagyták őket. De mivel a purrgilok legendának számítanak, jogosan feltételezhető, hogy nem nagyon mászkálnak hiperűrutazásra képes, ismert fajok bolygóinak a közelében. Na most, ha Thrawn csillagrombolóját ledobták egy lakatlan világon, mint amilyen a Dagobah, vagy egy olyan világon, ahol a civilizáció csak olyan fejlett, mint az Endoron, és tönkrementek a zuhanás miatt a kommunikációs berendezések, akkor elég esélyes, hogy senki soha vagy valaki csak nagyon-nagyon-nagyon-nagyon-nagyon nehezen találhat rá. Mert ha valakiről nem tudod, hol keresd a galaxisban, az olyan, mint egyetlen egy szem tűt akarnál megkeresni egy bolygóméretű szénabogjában.

Ha az egész Galaxisban csak az Ismeretlen Régiók lenne az egyetlen terület, ahol el lehetne rejtőzni vagy tűnni, akkor bajosan rejtőztek volna a lázadók és a túlélő Jedik, hát még a lasatok, na meg a különféle kalózbandák.

Én sem vetem el annak a lehetőségét, hogy az ismert Galaxisban lennének, ugyanakkor ha Thrawn mindenáron el akart szökni Palpatine és a Birodalom elől, akkor számára az a legjobb, hogyha az Ismeretlen Régiókba teleportálódnak. Máskérdés, hogy ha netalántán a purrgil -ek kirakták őket egy távol eső lakatlan bolygón/civilizálatlan helyen, akkor Thrawn -ék azzal az eléggé megviselt hajóval nehezen tudtak volna közlekedni. Meglátjuk, hogy mi a helyzet velük. Filoni, it's up to you now. ;)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2 órával ezelőtt, Bence1997 írta:

Én sem vetem el annak a lehetőségét, hogy az ismert Galaxisban lennének, ugyanakkor ha Thrawn mindenáron el akart szökni Palpatine és a Birodalom elől, akkor számára az a legjobb, hogyha az Ismeretlen Régiókba teleportálódnak.

De hogy jön ide az, hogy mit akart Thrawn? Az ő akarata eme rész eme szakaszában nem volt szempont, hiszen a purrgileket Ezra irányította, ő meg nyilván nem Thrawn kívánságat teljesíti. Szóval nem értem az ok-okozati összefüggést. Miért teljesítenék az Ezra által irányított purrgilek az ő kívánságát?

Szerkesztve: - Dzséjt
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.