Ugrás a kommentre

Darth Revan9

Ajánlott hozzászólás

Titans 01x02: Hát ha eddig volt is bármi kétségem, hogy ez a sori nem lesz jó, akkor az most mind elillant.(jól fogalmaztam? :D ) Ez a rész valami eszméletlenül jó volt. Hawk és Dove karaktere is nagyon bejött, de Dick és Raven kapcsolata is kezd kibontakozni. Az akciók valami kegyetlen jók voltak. Nagyon várós a folytatás. Ja és így kell új, és emlékezetes gonoszokat behozni egy csettintéssel. Mármint őket még nem láttuk élőszereplős sorozatban, de nekem nagyon adták!

Szerkesztve: - kudar
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2 órával ezelőtt, pb69 írta:

Számomra nem az. A SS-nak már az alapfelvetése nagyon bugyuta, ezen pedig nem javít később sem maga a film. Harley Quinn is csak annyiból szépségtapasz, hogy Margot Robbie brutálisan dögös benne, de ezt azért ne hozzuk már fel, mint előny. Az Acélember csak bántóan semmilyen, a BvS a parádés felütés után egyre botrányosabb lesz, a végére pedig a szánalmak csúcsát súrolja. A WW egy kliséhalmaz 0 tartalommal, a JL pedig megalapozatlan (főleg a karakterek terén) és sekélyes.

Nyilván nem arról van szó, hogy nézhetetlenek lennének, de ennyi pénzből és ilyen alapokon nem is lehet gyakorlatilag totál fos filmet csinálni. A DCEU-val az a gondom, hogy amennyire egy ilyen világra és ennyi pénzre alapozva lehet rossz filmet csinálni, annyira lényegében rosszak is lettek.

Azért valljuk be, Harley Quinn sokat dobott a filmen, lényegtelen milyen okból. :P Előnynek előny, függetlenül attól, hogy mint írtam a Suicide Squad szerintem is gyengébb eresztés.

A többi nyilván ízlés kérdése, én arra a tényszerű kijelentésedre reflektáltam, miszerint az X-Menekben összességében van annyi ellentmondás, mint egyetlen DCEU filmben, mivel ez objektíven nézve sem igaz. Konkrétumok nélkül nehéz komolyabban belefolyni a témába (megalapozatlan, sekélyes, kliséhalmaz, stb., ezekkel nem tudok mit kezdeni :)), de korábban már kifejtettem, hogy nálam miért működik pl. a JL annak ellenére, hogy Flash, Cyborg és Aquaman karaktere a "semmiből" került elő. A Batman v Supermanben kritizált "Marthás" problémafeloldás is teljesen érthető, az már kevésbé, miért akadnak fenn rajta ennyien.

Abban egyet tudok érteni, hogy az alapanyagot tekintve a DC-ben sokkal több potenciál van annál, amit eddig láttunk a DCEU-ban. De 5 film után még nem vonnék le messzemenő következtetéseket.   

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Titans 1x3 - Kicsit visszavettünk az akcióból, viszont több karakterépítést és történetet kaptunk. Végre kiderült, hogy mire is fog kimenni ez az évad. Persze eddig is nyilvánvaló volt, de most már a szánkba is rágták elég világosan. :D  Starfire-el kezdek megbékélni, sőt egy normális rucival még jó is lehet. Már tényleg csak BBt kéne behozniuk végre. És úgy látom Bruce-al nagyon tartalékolnak, de biztosra veszem, hogy lesz Batman ebben a soriban, még ha nem is ebben az évadban. Viszont a kövi rész előzetesét elnézni szépen építik ki a DC streaming TV sorijai közt a kapcsolatot mivel

Spoiler

jön a Doom Patrol. Hát baromi kíváncsi vagyok hogy milyenek lesznek főleg Branden Fraser alakítására, éééés kinézetére. :D

 

Szerkesztve: - kudar
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

21 órával ezelőtt, Darth Sky írta:

Azért valljuk be, Harley Quinn sokat dobott a filmen, lényegtelen milyen okból. :P Előnynek előny, függetlenül attól, hogy mint írtam a Suicide Squad szerintem is gyengébb eresztés.

Egyáltalán nem lényegtelen. Ha egy filmnél már azt kell kiemelni pozitívumként, hogy dögös benne egy csaj, akkor az tökéletes bizonyítvány. És a legnagyobb baj, hogy Harley ezen kívül nem is tudott többet hozzátenni az egészhez. A múltja alapján lehetett volna belőle egy baromi érdekes karakter, de ment az egész a levesbe, mert hát inkább az volt a koncepció, hogy milyen szexi a kis sortjában és szétkent sminkkel. Ez pedig nálam sokkal inkább negatív összképet fest a karakterrel kapcsolatban, ami nemhogy nem előnyére válik a filmnek, sokkal inkább hátrány. A SW-nak se tett volna jót, ha Leia végig bikiniben mutogatja a testét, hiába volt csinos.

21 órával ezelőtt, Darth Sky írta:

A többi nyilván ízlés kérdése, én arra a tényszerű kijelentésedre reflektáltam, miszerint az X-Menekben összességében van annyi ellentmondás, mint egyetlen DCEU filmben, mivel ez objektíven nézve sem igaz.

Nyilván túlzó kijelentés, de annyira nem áll messze az igazságtól, mint elsőre tűnne.

21 órával ezelőtt, Darth Sky írta:

Konkrétumok nélkül nehéz komolyabban belefolyni a témába (megalapozatlan, sekélyes, kliséhalmaz, stb., ezekkel nem tudok mit kezdeni :)), de korábban már kifejtettem, hogy nálam miért működik pl. a JL annak ellenére, hogy Flash, Cyborg és Aquaman karaktere a "semmiből" került elő.

Kiszemelheted akármelyik DCEU filmet és elmélyülhetünk benne, ha szeretnél, a legtöbbje hemzseg az értelmetlenségektől és hibáktól. Csak egy példa: az mi már, hogy Supermant senki nem ismeri meg, ha felvesz egy szemüveget? Röhej. A SS esetében pedig már a kiindulási alap röhejes, miszerint ha már a pozitív hősök épp nem állnak össze, akkor gereblyézzünk össze egy rakat (egyébként elég egomán és saját szakállára játszó) bűnoző csürhét és ők majd összehoznak egy jól működő csapatot és segítenek, sőt hősökké válnak. A JL-ről is beszélhetünk, mert egy kisebb tanulmányt lehetne írni abból, hogy vagy egy fél tucat aspektusból hogyan kullog fényévekkel a MCU hasonló koncepcióra felhúzott első Bosszúállók filmjétől.

A WW kapcsán meg hiába nem tudsz mit kezdeni azzal, hogy sekélyes és kliséhalom, attól még ezek nem pozitív jellemzői egy filmnek. ;) Vagy ha még 2017-ben mindig menő téma az, hogy a gonosz "nácik" ellen jön egy amcsi hős, aki maga a megtestesült morál, hétköznapi hősökből verbuvál egy kis csapatot és megváltja vele a világot, akkor tévedtem. Meg persze kis esetlen romantikázás a hős és a katona között. Arról nem is beszélve, hogy a film a főhős eredetétől eltekintve gyakorlatilag ugyanazon a recepten megy végig, amin az Amerika Kapitány. Ami egy 2011-es film és szerintem a MCU egyik leggyengébb darabja. Meg persze a legtöbbet erről a filmről is azt lehet hallani, hogy Gal Gadot gyönyörű, tapsot neki. :D

22 órával ezelőtt, Darth Sky írta:

A Batman v Supermanben kritizált "Marthás" problémafeloldás is teljesen érthető, az már kevésbé, miért akadnak fenn rajta ennyien.

Én tökéletesen megértem, hogy miért akadnak fenn rajta annyian. Az tény és való, hogy amikor ez legtöbbször előkerül, akkor csak annyit hoznak fel, hogy "Batman megtér, mert Superman anyját is ugyanúgy hívják", ami egy barokkosan túlzó leegyszerűsítése a témának, a jelenet nyilván nem erről szól. Bár azt hozzátenném, hogy egyértelműen a tálalás hibája az, hogy ez sokaknak így jött át, illetve így vonult be a köztudatba. De ha próbálok is a dolog mögé nézni, eltekinteni attól mennyire gagyin oldották meg, mennyire rosszul vezették fel, mennyire bugyuta lett a kicsengése, mennyire lerombolja az egész film alapfelvetését, mennyire rossz dramaturgiai súlyozása van stb., még akkor se látok benne túl sok értéket. 

22 órával ezelőtt, Darth Sky írta:

Abban egyet tudok érteni, hogy az alapanyagot tekintve a DC-ben sokkal több potenciál van annál, amit eddig láttunk a DCEU-ban. De 5 film után még nem vonnék le messzemenő következtetéseket.

Egy V for Vendetta vagy akármelyik Nolan-féle Batman röhögve zsebreteszi az eddigi egész DCEU-t. 5 film után még ne vonjunk le messzemenő következtetéseket? Na ne már... :) Oké, hogy van a MCU, amiből van már vagy 20 film, de ezen kívül ez semmilyen más franchise-ról nem mondható el. És egyébként ott is igen komoly következtetéseket lehetett levonni 5 film után, le is vonták ezeket. De még egy SW, HP vagy X-Men is olyan, hogy kb. csak dupla ennyi film van belőlük, szóval 5 film az rengeteg.

Még a (MCU-t leszámítva) legnagyobb franchise-oknak is a fele, erre nehogy már azt mondjuk, hogy ne vonjunk le belőle komoly következtetéseket. Pláne úgy, hogy pont ezekkel a filmekkel kéne letenni azokat az alapokat, amikre egy egész filmes univerzum épülhet. Ilyen szempontból az első pár film sokkal fontosabb is lehet, mint a későbbiek. És a DC-nél egyelőre nagyon nem az a helyzet, hogy tök jó alapokat tettek le, minden frankó és már csak az a kérdés, hogyan tudják majd elkezdeni feszegetni a határokat és érdemben továbblépni, újítani. Hanem az, hogy ezekre a romokra hogyan tudnak bármi értelmeset felhúzni.

 

És mindezekkel én nem azt akarom mondani, hogy a DC ezen filmjei botrányosan rosszak lenének, csak mindent a saját ligájában kell értékelni. Ezek abszolút AAA címek, rengeteg erőforrást raktak bele, brutálisan ütős alapanyagból építkeznek, ráadásul egy filmes univerzumot akarnak megalapozni velük és nem titkolt szándékkal az MCU riválisának szánják. Ha ezeket belevesszük a képletbe, akkor biza ezek rossz filmek. Nem mindegyik ugyanolyan rossz, de egyik se jó film.

Olyan ez, hogy ha az ember 80+ miláért vesz egy autót, akkor azzal szemben teljesen más elvárásokat támaszt, mint egy 10 millió környéki esetében. Ott nem tekinthetjük előnynek, hogy végül is eljutok vele A-ból B-be, van benne légkondi, még a tükröket is lehet állítani és ellopni se olyan könnyű. A DCEU filmek kapcsán meg eddig akármilyen előnyökről hallottam, az inkább arról szólt, hogy nem hátrány. Nem arról van szó, hogy valami de jól működik benne, hanem hogy nem is olyan rossz az.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

3 órával ezelőtt, pb69 írta:

Kiszemelheted akármelyik DCEU filmet és elmélyülhetünk benne, ha szeretnél, a legtöbbje hemzseg az értelmetlenségektől és hibáktól.

MCU-ban is akadnak ilyenek hidd el. Pl.: Fury miért csak most volt képes szólni Ms. Marvelnek mikor már majdnem 2x megsemmisült a Föld csak a Bosszuállók filmekben a többiről már ne is beszéljünk.

3 órával ezelőtt, pb69 írta:

 

Csak egy példa: az mi már, hogy Supermant senki nem ismeri meg, ha felvesz egy szemüveget? Röhej.

És ezt miért a DCEU-nek veted fel??? Ez a dolog a karakter szerves része mióta csak kitalálták, nyilván megmosolyogtató, de hogy erről a DCEU kb k*rvára nem tehet az is biztos.

3 órával ezelőtt, pb69 írta:

A SS esetében pedig már a kiindulási alap röhejes, miszerint ha már a pozitív hősök épp nem állnak össze, akkor gereblyézzünk össze egy rakat (egyébként elég egomán és saját szakállára játszó) bűnoző csürhét és ők majd összehoznak egy jól működő csapatot és segítenek, sőt hősökké válnak.

A piszkos 12-ről már hallottál? Azért őket küldik, mert feláldozhatóak.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

3 órával ezelőtt, pb69 írta:

Egyáltalán nem lényegtelen. Ha egy filmnél már azt kell kiemelni pozitívumként, hogy dögös benne egy csaj, akkor az tökéletes bizonyítvány. És a legnagyobb baj, hogy Harley ezen kívül nem is tudott többet hozzátenni az egészhez. A múltja alapján lehetett volna belőle egy baromi érdekes karakter, de ment az egész a levesbe, mert hát inkább az volt a koncepció, hogy milyen szexi a kis sortjában és szétkent sminkkel. Ez pedig nálam sokkal inkább negatív összképet fest a karakterrel kapcsolatban, ami nemhogy nem előnyére válik a filmnek, sokkal inkább hátrány. A SW-nak se tett volna jót, ha Leia végig bikiniben mutogatja a testét, hiába volt csinos.

Mint már írtam, de akkor megteszem harmadjára is: a Suicide Squad szerintem is gyengébb eresztés. Ettől függetlenül Harley pozitív hatással volt a végeredményre, mivel nélküle még ennyit sem tudott volna nyújtani a film. Nem tudom, mi olyan bonyolult ezen. A dögösségére szándékosan játszottak rá, és egyébként a karakter eredetileg sem a szendeség mintaszobra. ;) Az, hogy ez valaki számára negatív összképet eredményez, már ízlés dolga. A többi szereplőhöz képest messze Harley (és még talán Deadshot) volt a legkidolgozottabb, így az, hogy a külsején kívül nem tett hozzá semmit a filmhez, ismét barokkos túlzás.

 

3 órával ezelőtt, pb69 írta:

Kiszemelheted akármelyik DCEU filmet és elmélyülhetünk benne, ha szeretnél, a legtöbbje hemzseg az értelmetlenségektől és hibáktól. Csak egy példa: az mi már, hogy Supermant senki nem ismeri meg, ha felvesz egy szemüveget? Röhej.

Azt, hogy Supermant nem ismeri fel senki szemüvegben nem a film "hibája", hanem az eredeti alkotóké. A régi képregényekben, filmekben, sorozatokban is így volt, nem értem, ez miért  itt lett hirtelen probléma. Hozzáteszem, szerintem is marhaság, hogy valakit nem ismersz fel csak azért, mert szemüveg van rajta. Viszont anno készült egy felmérés a témában, és meglepően sok ember nem ismerte fel ugyanazt az illetőt, akit korábban már látott, csak mert szemüveget viselt. Nem tudom, ez mennyire reprezentatív, de volt ilyen. A Supergirl sorozatban (ahol ugye szintén csak egy szemüveg Kara Danvers álcája) azzal a magyarázattal próbálkoztak, hogy az emberek nem akarják elhinni, hogy a hősök köztük, átlagemberek között járnak, ezért a nyilvánvaló hasonlóságok ellenére, fel sem merül bennük, hogy Kara (vagy Clark) azok.

 

3 órával ezelőtt, pb69 írta:

A SS esetében pedig már a kiindulási alap röhejes, miszerint ha már a pozitív hősök épp nem állnak össze, akkor gereblyézzünk össze egy rakat (egyébként elég egomán és saját szakállára játszó) bűnoző csürhét és ők majd összehoznak egy jól működő csapatot és segítenek, sőt hősökké válnak.

A Suicide Squad alapfelállása elég egyszerű: A) azért válogattak össze legalja, ám mégis profi bűnözőket, mert feláldozhatók. B) éppen az önzőségüket és életösztönüket használták fel ellenük a beültetett bombákkal, ami egyértelmű ösztönzés volt a feladat teljesítéséhez (a szökni próbálóval pedig megvolt a példastatuálás is). Hogy hibás vagy jó döntés volt-e mindez az A.R.G.U.S. részéről, arról lehet vitatkozni, de egy in-universe rossz (?) döntés számomra nem a film minőségét határozza meg. Mintha a filmekben mindig mindenkinek jó, erkölcsös, logikus és megkérdőjelezhetetlen döntéseket kéne hoznia.

 

3 órával ezelőtt, pb69 írta:

A JL-ről is beszélhetünk, mert egy kisebb tanulmányt lehetne írni abból, hogy vagy egy fél tucat aspektusból hogyan kullog fényévekkel a MCU hasonló koncepcióra felhúzott első Bosszúállók filmjétől.

Az MCU azt csinálta jobban, hogy saját filmet adott a csapattagok egy részének, így megalapozottabbnak tűnt a későbbi összeeresztésük. De ha kizárólag a The Avengerst nézzük, nem érzek akkora kontrasztot a JL-el szemben. 

 

3 órával ezelőtt, pb69 írta:

A WW kapcsán meg hiába nem tudsz mit kezdeni azzal, hogy sekélyes és kliséhalom, attól még ezek nem pozitív jellemzői egy filmnek. ;) Vagy ha még 2017-ben mindig menő téma az, hogy a gonosz "nácik" ellen jön egy amcsi hős, aki maga a megtestesült morál, hétköznapi hősökből verbuvál egy kis csapatot és megváltja vele a világot, akkor tévedtem. Meg persze kis esetlen romantikázás a hős és a katona között. Arról nem is beszélve, hogy a film a főhős eredetétől eltekintve gyakorlatilag ugyanazon a recepten megy végig, amin az Amerika Kapitány. Ami egy 2011-es film és szerintem a MCU egyik leggyengébb darabja. Meg persze a legtöbbet erről a filmről is azt lehet hallani, hogy Gal Gadot gyönyörű, tapsot neki. :D

Ennyi erővel akármelyik filmre rá lehet húzni, hogy klisés. A sztori vázát tekintve pl. az X-Men: Apocalypse sem túl eredeti. Nem gondolom, hogy csak attól lehet jó egy film, ha teljesen klisémentes, és/vagy agyoncsavart sztorival operál. Az egyszerűség és kiszámíthatóság is szórakoztató tud lenni a maga módján, jól tálalva. Gal Gadot gyönyörű, de lassan már az is baj, ha egy főszereplő csaj kinéz valahogy. :D 

 

3 órával ezelőtt, pb69 írta:

5 film után még ne vonjunk le messzemenő következtetéseket? Na ne már... :) 

Az "5 film után ne vonjunk le messzemenő következtetést" arra vonatkozott, hogy szerintem az MCU 1-5. filmje sem volt mélyebb tartalmú, később mégis fejlődtek, és dobták ki a minőségibb filmeket.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

3 órával ezelőtt, Darth Cupsy írta:

MCU-ban is akadnak ilyenek hidd el. Pl.: Fury miért csak most volt képes szólni Ms. Marvelnek mikor már majdnem 2x megsemmisült a Föld csak a Bosszuállók filmekben a többiről már ne is beszéljünk.

Egyrészt ezt nem tudjuk, simán adhatnak rá korrekt magyarázatot, majd amikor eljön az ideje, pl. az önálló filmjében. Másrészt miért szólt volna hamarabb? Minden balhéba be kell kapcsolódni az összes szuperhősnek? Ennyi erővel ezt minden esetben (DC, Marvel, bármi) fel lehet vetni, hogy XY miért nem lett hívva, amikor baj van. Ez nem hiba, egyszerűen nem szerepelhet minden filmben minden hős.

3 órával ezelőtt, Darth Cupsy írta:

És ezt miért a DCEU-nek veted fel??? Ez a dolog a karakter szerves része mióta csak kitalálták, nyilván megmosolyogtató, de hogy erről a DCEU kb k*rvára nem tehet az is biztos.

2 órával ezelőtt, Darth Sky írta:

Azt, hogy Supermant nem ismeri fel senki szemüvegben nem a film "hibája", hanem az eredeti alkotóké. A régi képregényekben, filmekben, sorozatokban is így volt, nem értem, ez miért  itt lett hirtelen probléma.

Ugye nem gondoljátok komolyan, hogy ez érv? Tehát az eredeti képregényekben van egy hatalmas baromság, akkor azt nyugodtan átveheti egy film, elvégre az más hibája lesz? Dehogyis, minden alkotónak, aki feldolgoz egy művet, a saját tudatos döntése kell legyen milyen elemeket vesz át. Ha valaki úgy dönt, hogy egy ökörséget vagy nem működő elemet átemel és ráadásul mindenféle változtatás vagy magyarázat nélkül egy az egyben beteszi a filmjébe, annak ez igenis felróható. Kismillió helyen belenyúlnak az eredeti művekbe, nehogy már pont egy ekkora hibát kelljen hűen az alapötlethez megtartani. :D

3 órával ezelőtt, Darth Cupsy írta:

Azért őket küldik, mert feláldozhatóak.

2 órával ezelőtt, Darth Sky írta:

A) azért válogattak össze legalja, ám mégis profi bűnözőket, mert feláldozhatók.

Ennyi erővel küldhetnének mindig mindenhova bűnözőket, mert ők feláldozhatóbbak. Miért nem csináljuk ezt mi is? Vagy miért nem csinálják tömegesen más filmekben? Azért, mert értelmetlen. Főleg az egy olyan univerzumban, ahol amúgy tele vannak olyan szuperhősökkel, akik az erkölcs és megtestesült jóság szobrai, de azért mennek és harcolnak, pedig feláldozhatatlanok lennének. Ez az egész motívum lehet egy kiindulási alap, de önmagában még nem ad jó alátámasztást egy sztorinak. Ezt ki kéne dolgozni, megtámogatni más érvekkel stb., hogy működhessen.

2 órával ezelőtt, Darth Sky írta:

A dögösségére szándékosan játszottak rá, és egyébként a karakter eredetileg sem a szendeség mintaszobra. ;) Az, hogy ez valaki számára negatív összképet eredményez, már ízlés dolga.

Végül is, ízlés dolga, hogy ha egy érdekes eredettel rendelkező, érdekes karakterből annyit hoznak ki, hogy csak mutogatja a testét meg riszálja a popsiját, akkor ezt nem pozitívan élem meg. :D Bár végül is jól illett a ripacs-homár és mellékszerepre kárhoztatott Jokerhez, de biztos van akinek az is bejött, főleg egy Heath Ledger-féle megoldás után.

2 órával ezelőtt, Darth Sky írta:

A többi szereplőhöz képest messze Harley (és még talán Deadshot) volt a legkidolgozottabb, így az, hogy a külsején kívül nem tett hozzá semmit a filmhez, ismét barokkos túlzás.

Na igen, ebben tökéletesen igazad van, hogy Harley és Deadshot voltak a legkidolgozottabbak. Azt hiszem ez mindent el is mond a filmről.

2 órával ezelőtt, Darth Sky írta:

Hogy hibás vagy jó döntés volt-e mindez az A.R.G.U.S. részéről, arról lehet vitatkozni, de egy in-universe rossz (?) döntés számomra nem a film minőségét határozza meg.

Nem terelem össze a világ legveszélyesebb és legkegyetlenebb bűnözőit és engedem őket az utcára, hogy védjék meg a világot, ez teljesen nonszensz. Lehet velem van a baj, de szerintem itt nincs miről vitatkozni. A film erre még rátesz egy lapáttal azzal, hogy azt akarják a végére kihozni az egészből, hogy de milyen jól együtt tudnak már működni, végül is megmentették a világot, hősök lettek stb.. Most tekintsünk el attól, hogy erre már semmi értelmes motivációjuk nem volt (talán Deadshot kivétel a maga nem túl eredeti háttérsztorijával) és in-universe mennyire reális. Szörnyen rossz üzenete van az egésznek.

2 órával ezelőtt, Darth Sky írta:

Az MCU azt csinálta jobban, hogy saját filmet adott a csapattagok egy részének, így megalapozottabbnak tűnt a későbbi összeeresztésük. De ha kizárólag a The Avengerst nézzük, nem érzek akkora kontrasztot a JL-el szemben.

Meg sok más dolgot jobban csinált. Abban igazad van, hogy a karakterek és az alaphelyzet terén van a legnagyobb lemaradás, ez pedig leginkább az előzményfilmekből fakadó problémakör. De csak ha az adott 2 filmet nézzük is, van különbség elég. Pl. a csapatdinamika és az arányok. A Bosszúállókban is komoly különbségek vannak a szuperhősök erősségében, de mindenkinek megvan a helye és a haszna. Ehhez képest a JL-ben Superman annyira op, hogy értelmét veszti az egész. Arról szól a film, hogy az elején Steppenwolf hülyét csinál mindenkiből, utána meg jön Superman és felmossa vele a padlót. A többi hős meg lemehet neki gyufáért, csak arra kell, hogy lehessen hülyéskedni meg látványosabb jeleneteket csinálni.

És ha már Steppenwolf, hát össze sem lehet hasonlítani egy Lokival. Ha már a MCU-nak rendszeresen felhozzák, hogy milyen semmilyen, ötlettelen és motiválatlan főgonoszai vannak (ami egyébként néhány esetben valóban jogos, de abszolút nem általános), akkor Steppenwolf nyugodtan beállhat a MCU legjellegtelenebb gonoszainak sorába, nem fog kilógni onnan, felfelé biztosan nem. Meg ott van az is, hogy a DCEU eddig azon dolgozott, hogy egy sokkal sötétebb és nyomasztóbb világot építsen, mint az MCU. Ehhez képest a JL tele van olyan ökörködéssel, ami ebbe a világba és koncepcióba nem illik.

2 órával ezelőtt, Darth Sky írta:

Nem gondolom, hogy csak attól lehet jó egy film, ha teljesen klisémentes, és/vagy agyoncsavart sztorival operál. Az egyszerűség és kiszámíthatóság is szórakoztató tud lenni a maga módján, jól tálalva.

Ebben tökéletesen egyetértünk. Önmagában attól még nem lesz rossz egy film, hogy minden eredetiséget és kreativitást nélkülöz, ugyanakkor ezek negatív jellemzők, amiket pozitívumokkal kellene ellensúlyozni, ha a végén az összképet pozitívra szeretnék. A WW esetében az a gond, hogy ez nem annyira sikerült. Gyenge alapokból indulva kihoztak belőle egy átlagos szuperhősfilmet, amitől sokan elájultak, hogy végre a DCEU is tudott csinálni egy nem rossz filmet. Nem azt mondom, vannak pl. az MCU-ban is gyengébb eresztések, csak hát még így is bőven a mezőny 3. harmadában kullogna ott.

2 órával ezelőtt, Darth Sky írta:

Gal Gadot gyönyörű, de lassan már az is baj, ha egy főszereplő csaj kinéz valahogy.

Nem baj az, sőt tök jó. Az már baj, ha ennyire építenek is rá. A MCU-ban is vannak jó csajok és pasik, sokszor meg is mutatják őket ilyen oldalukról, de amikor a filmek előnyeiről kell beszélni, szerencsére nem kell ezeket előhozni, mert van egy csomó más érv. A DCEU-nál meg sokszor ezt is be kell dobni, mert nem sok más van.

2 órával ezelőtt, Darth Sky írta:

Az "5 film után ne vonjunk le messzemenő következtetést" arra vonatkozott, hogy szerintem az MCU 1-5. filmje sem volt mélyebb tartalmú, később mégis fejlődtek, és dobták ki a minőségibb filmeket.

Hát a Vasember szerintem bőven kenterbe veri az összes DCEU filmet. Sztoriban, karakterekben és mondanivalóban egyaránt. A Thor szintén. A Vasember 2 már nem olyan erős, de a DCEU filmjeinek szintjét könnyedén hozza. A Hulk és az Amcsi Kapitány valóban gyengébbek a MCU átlaghoz képest, de pl. utóbbi kb. a WW szintjén van. Összességében szerintem a MCU első 5 filmje jóval magasabb nívót üt meg, mint a DCEU esetében.

Azt a tényt pedig ne hallgassuk el, hogy a MCU első ötöse 2008 és '11 között készült, a DC-é pedig 2013 és '17 közt. A Marvel még abszolút sötétben tapogatózott, a képregényfilmes műfajt legtöbben a szakma fekete bárányának tekintették és semmibe vették. Az X-Men széria volt az, amely komolyan ráirányította a figyelmet erre a zsánerre és megmutatta, hogy minden téren minőségi alkotásokat lehet készíteni ebben is. Ugyanakkor a MCU vállalása más volt, erősen megkérdőjelezhető potenciállal.

Ehhez képest a DCEU már egy olyan világba kapcsolódott be, ahol a sikeres receptek nyilvánosak voltak, az emberek többsége szerette a képregényfilmeket, a szakma is egyértelműen elfogadta a műfajt. Minimális kockázattal bele lehetett vágni, főleg a DC akkortájt menő filmjei (Batman-trilógia, Vendetta, Watchmen) után. Persze az elvárások így magasabbak voltak, de ez csekély ár azért, amennyivel jobb közegbe tudtak belépni. Ehhez képest az, hogy átlag 5 évnyi különbséggel ilyen első 5 filmet sikerült összehozni, hát minden, csak nem elismerésre méltó.

Szerkesztve: - pb69
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A Superman szemüveget témához. Én azt hallottam, hogy utólag költöttek egy magyarázatot. A szemüvegben van valami kriptoni cucc, ami lehetetlenné teszi azt, hogy akár élőlény, akár mesterséges szerkezet felismerje Clark-ban Superman arcát.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

17 órával ezelőtt, Darth Revan9 írta:

A Superman szemüveget témához. Én azt hallottam, hogy utólag költöttek egy magyarázatot. A szemüvegben van valami kriptoni cucc, ami lehetetlenné teszi azt, hogy akár élőlény, akár mesterséges szerkezet felismerje Clark-ban Superman arcát.

:lol2:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Remek hírek a Gotham -ről! :yes:

A Fox este közölte, hogy a Gotham 5. és egyben utolsó évada 2019. január 3. -án, csütörtökön, este 8 órakkor fog kezdődni. Az utolsó évad a korábban pletykált 10 rész helyett megkapta a 12 részes berendelést!!! :yeah: Ezzel a Gotham eléri jövőre a 100 részt. Az 5. évad a "GOTHAM: Legend of the Dark Knight" címet kapta. :yes:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

9 órával ezelőtt, Bence1997 írta:

Remek hírek a Gotham -ről! :yes:

A Fox este közölte, hogy a Gotham 5. és egyben utolsó évada 2019. január 3. -án, csütörtökön, este 8 órakkor fog kezdődni. Az utolsó évad a korábban pletykált 10 rész helyett megkapta a 12 részes berendelést!!! :yeah: Ezzel a Gotham eléri jövőre a 100 részt. Az 5. évad a "GOTHAM: Legend of the Dark Knight" címet kapta. :yes:

Nagyon örülök. Van miért életben maradnom.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Titans 01x04:

Spoiler

Nos nem tudom, hogy ez most backdoor pilotnak minősült-e a Doom Patrolnak, de nagyon úgy tűnt, viszont egy percig se bánom, mert bár nem ismerem ezt a képregényt, a karakterek azonnal behúztak, és marha kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz a saját sorozatuk. Raven szála ez miatt kicsit lassabban haladt, viszont behozták beast boyt is végre, aki szerintem szintén jó lett. Az elején nem tetszett, hogy nem zöld, de azt hiszem megoldották elég jól. A csapat összeállt, szóval kíváncsi vagyok merre tovább, de ahogy néztem a Nuclear family visszatér a köviben. :) Azért na, nem spórolnak a szereplőkkel. Első 4 részben már volt Hawk és Dove és Doom Patrol is. Remélem még sok ilyen extra karakter lesz.

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Eddig is a Doom Patrolt vártam a legjobban, most már még jobban.

Jó volt végre kicsit többet kapni Gézengúzból is. Robotman szinkronja Brendan Fraser személyében nagyon jó lett. Várom a folytatást.

Egyébként csak kudar, és én nézzük innen a sorozatot?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Engem is érdekel (főleg, hogy jókat írtok róla), szóval biztosan megnézem, de majd egyben az egész évadot.

Az MCU-maratonom után egyébként is a DC-é lesz a főszerep, mert a Titans mellett pótolni akarom a Gothamet, illetve az Arrowverse sorozatainak legújabb részeit.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én is belevetem magamat majd a sorozatba, csak még várok egy kicsit - sőt lehet én is megvárom a végét, 10 részes az első évad ugye?

Jókat hallok róla, szóval mindenképpen megnézem majd.

 

Jelenleg amúgy is nézek pár sorozatot, tehát inkább megvárom majd, hogy szünetre menjenek, különösen az Arrowverse sorozatai. Amúgy meglepően jónak tűnnek, az Arrow újnak hat az új showrunnernek köszönhetően, bár számomra eléggé lehangoló, hogy Felicity ekkora figyelmet kap. :facepalm: A Flash 4 rész után talán Arrow S5 v2.0? :hmm: A főgonosz még mindig rejtély, nem hinném, hogy Cicada lenne, bár meglepően érdekes ellenféllel van dolgunk.

Amúgy kicsit fura nekem, hogy a Flashnek megadják a 100. részt, míg az Arrownál a 100. rész a crossover része volt. Egye fene lenyelem. :)

 

A másik, amit jövőhétre terveztem, az a Netflix marveles sorozatai. Mivel a LC és az IF kasza lett és nagyon én se rajongok azért, hogy folytassam előbbit - a LC első évadából 1 részt láttam csak - így inkább belekezdek a Defendersbe, utána pedig jöhet a JJ 2. és a DD 3. évadja. Utóbbira vagyok már nagyon kíváncsi. :)

 

Ja és a Gothamre. 12 rész. :yes: A héten volt a 10. rész megbeszélése - vagy mije volt :hmm: - és úgy írták, hogy eredetileg ugye ez lett volna a finálé, de kaptak 2 részt. Mivel a sorozatfináléban megjelenik Batman - és a többi ikonikus kinézetű Batman ellenség - így kérdéses, hogy talán a 11-12. részben is továbbkövetjük Batmant? Szerintem nem, hanem elhúzzák a 10. részbeli eseményeket a 11-12. részben is + talán 1-2 plusz ellenfelet is berakhatnak, akiket eddig a 10 részes menetbe nem tudtak. :) Kíváncsi vagyok, a 4. évad nagyon magasra tette a lécet. Január 3., várom! :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Constantine: City of Demons - Hát láttam a sorozatot, amiben Matt Ryan zseniálisan hozta a démonvadászt, és most is remekelt szinkronhangként szokás szerint. A történet is nagyon jó volt, tetszett. Főleg, hogy ez is 18+os volt szóval nem fogták vissza magukat a készítők. Folyt itt a vér rendesen és hullottak a végtagok. :D Aki szereti ezt a témakört, annak mindenképpen ajánlom, mert jól sikerült ez a kis animációs film.

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én eleve úgy néztem, mert tudtommal többnyire mindegyik sorozat "valós időben" zajlik (kivéve persze az időutazós Legends of Tomorrow-t). Azaz, ha pl. 2018. november 5-én jön ki egy rész, akkor a sorozatban is 2018. november 5-e van. Ezért is esnek a karácsonyi részek karácsony környékére, a Hálaadás Hálaadásra, stb. Az animációs cuccokat nem néztem meg, kivéve a Vixen 1. évadát.

Bár szerintem nem érdemes nagy jelentőséget tulajdonítani neki, mert a crossovereket leszámítva minimálisak az összefüggések (ez általában néhány utalás). Főleg, hogy a Supergirl eleve másik Földön játszódik, mint a többi. Viszont meg tudja törni a hangulatot, ha mondjuk belekezdesz egy Arrow szálba, aztán át kell váltanod a The Flash-re, aztán vissza az Arrow-ra, aztán kezdje bele a Supergirlbe, utána folytasd a Legends of Tomorrow-val, stb. :D 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.