Ugrás a kommentre

Darth Revan9

Ajánlott hozzászólás

Elkezdtem olvasni az Usagi Yojimbo-sorozatot, értelemszerűen az első résszel kezdtem. Körülbelül a felénél járok. Eddig... hát... AZTAAAA! Brutálisan jó. Úgy gondolom, érdemes beszereznie annak, aki szereti a szamurájos, japán harcművészetekkel kapcsolatos dolgokat. 

Amint végeztem vele, írok róla egy hosszabb véleményt. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Végeztem az Usagi első részével. Fantasztikus képregény. Van benne humor, sok akció, érzelem, remek párbeszédek, szerethető figurák. Kell ennél több? 

Nagyon tetszik, hogy az író-rajzoló elkalauzol bennünket a feudális Japánba, és mindezt antropomorf figurákkal teszi meg, ezáltal a gyerekeknek az érdeklődését is felkeltheti a képregény. Tetszik továbba a rajzstílus, illetve hogy minden egyes mozzanatot aprólékosan, precízen leír Stan Sakai szerző. Itt most olyanokra gondolok, mint például amikor a szereplő sárban mászkál, a lábai köré oda vannak biggyesztve különféle hangutánzó szavak, melyek a tocsogást érzékeltetik. :) 

Pár kisebb negatívum: néha a háttérben voltak dínóra emlékeztető figurák, amiket nem tudtam hova tenni. Jópofák voltak, de nem értettem, mit keresnek a középkori Japánban ilyen dínószerű teremtések. :) Emellett az nem tetszett, hogy többször is előfordult az ember szó a műben. Ebben az univerzumban elméletileg nem léteznek emberek, ezért is volt fura, hogy a nyúl Usagira azt mondják sokszor, hogy jó ember, derék ember, stb. 

 

Bátran merem ajánlani minden képregényrajongónak. Azt meg ne gondolja senki a figurákból, hogy a képregény kisgyerekeknek való (itt-ott találkozni viszonylag horrorisztikus öldöklésekkel a könyvben). 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 4 héttel később...
2018. 03. 20. - 17:24, Darth Revan9 írta:

Ez érdekes. Meg mertem volna esküdni, hogy valami szorosabb kapcsolat van Usagi és a Teknőcök között képregény szinten is.

Korrigálok, mert tévedtem: most lapoztam bele a Yojimbo 3. számába, és szerepelnek benne a tini nindzsák. Szóval mégis van Usagi és a teknőcök között szorosabb kapcsolat képregényes szinten is. :) 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Végeztem az Usagi második részével. Ez a kiadvány talán még az előzőnél is jobb lett. Sok akció, mulatságos és jópofa figurák, kidolgozott párbeszédek és rajzok. 

Ebben a kötetben sokkal többet megtudhattunk Usagi múltjáról, valamint az adacsigiharai csatáról is.

Továbbra is azon a véleményen vagyok, hogy aki szereti a Japánnal és a szamurájokkal, nindzsákkal kapcsolatos dolgokat, tüstént szerezzen be párat Stan Sakai Usagi-képregényeiből. 

Szerkesztve: - caseyjones
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A Fumax kiadó következő hónapban kiadja újra a Watchmen-t egy kötetben, Oversized HC formátumban. Ez nálam kötelező vétel lesz. A film nagy kedvencem, a képregényt még nem tudtam elolvasni, mert horror áron voltak eladó példányok.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 3 héttel később...

Spawn 1. kötet (1-6. szám)

A Spawn képregény sorozat még annak idején 1992-ben indult útjának. Hamar hihetetlen népszerűségre tett szert és Spawn a 90-es években bekerült a legnépszerűbb képregény figurák közé, olyan karakterek melle, mint pl. Superman, Batman, Pókember, vagy Rozsomák. Az Image Comics-nál megjelenő Spawn Todd McFarlane fejéből pattant ki. Képregényekben jártasabb emberektől hallottam, hogy a pokolivadék megjelenése fordulópont volt a képregények történetében. Az Image-nél jóval nagyobb kreatív szabadságot kaptak az írók és a rajzolók. Jelen gyűjteményes kiadás a sorozat 1-6. számát foglalja magában. Itt megjegyzem, hogy egy kissé érthetetlen az Image beosztása, hiszen a 7. szám átkerült a második kötetbe, pedig jobb lett volna itt kiadni, hisz a 6-7. szám egy két részes történet.

A címszereplő, Al Simmons, a kormány titkos bérgyilkosa. Megölték, lekerült a pokolba, ahol egy Malebolgia nevű démon felajánlotta neki, hogy újra láthatja a szerelmét, Wandát, cserébe adja el neki a lelkét. Simmons 5 évvel később kerül vissza a Földre pokolivadékként. Itt indul a széria. Al memóriája töredezett.

Az 1-4. szám egy négy részes történet, Kérdések címmel. Az olvasók csak fokozatosan tudják meg mi történt Al-lal, de még így is sok minden homályban marad. A legfőbb kérdésekre választ kapunk. Al azért kötött alkut Malebolgiával, hogy újra együtt láthassa feleségét, Wandát, Wanda időközben újraházasodott, Al legjobb barátja, Terry vette le feleségül. Spawn teljesen össze van törve, zavarodott, dühös, nem akar más játékszere lenni. Már az elején rájön, hogy rossz üzletet kötött. Próbálja keresni a helyét. Már az elején láthatjuk, hogy Al Simmons nem volt velejéig rossz ember. Az első számban egyből egy nő segítségére siet, akti meg akarnak erőszakolni. A kedvenc jeleneteim közé tartozik az, amikor Al megmentette a lányt, rátörnek a fájdalmas emlékek, aztán a lány maga vigasztalja, holott eleinte még félt a pokolivadéktól. Rejtélyes gyilkosságok történnek, maffiavezérek szívét tépkedik ki. A tettes: a Violátor, aki lelkeket gyűjt a pokolnak. A Violátor nevű démon azt a feladatot kapja, hogy felügyelje az ifjú pokolivadékot. Al hihetetlen erőre és ruházatra tesz szert. A kinézete abszolút menő. sötét, komor, veszélyes. A képességei elképesztőek. Nem korlátlan az ereje, ráadásul folyamatosan apad a használat után, melyet az óra jelez. Spawn lassan elkezdi tanulni képességeit. A sztori végére színre lép Malebolgia is, Spawn összecsap a Violátorral, nagyon akció dús lett.

Az ötödik szám, az Igazságszolgáltatás egy végtelenül kemény és brutális sztori.



Billy Kincaid egy végtelenül beteg, mocskos, szadista gyilkos. Gyerekgyilkos. 27 gyereket ölt és kínzott meg mielőtt elkapták, Csak egy gyilkosságot sikerült rábizonyítani, aztán mégis a minta maga viselete és az enyhítési kérelem miatt hat és fél évet ült csak le, aztán kiengedték. McFarlane itt nagyon felkavarja az olvasót, és sikerült egy olyan pszichopatát behoznia a történetbe, akit minden olvasó szétdarabolva látna csak szívesen. A sztoriban egy kicsivel nagyobb szerepet kap Sam Burke és Twitch Williams nyomozók, akiknek nemcsak egyedi a stílusuk, de még becsületesek és megnyerők is. Spawn is megtudja, hogy Kincaid szabad és a nyomába ered. (Annak idején Al Simmons-ként felbérelték, hogy ölje meg Kincaid-et, de a zsaruk hamarabb lekapcsolták.) Csak azt sajnálom, hogy nem láttuk, ahogy Spawn elbánik Kincaid-del, bár a végeredményt látva biztos piszkosul fájt neki.

A hatodik szám a Bosszú első része.

A maffia a Violator által elkövetett gyilkosságokat Spawn-nak tulajdonítja, és úgy döntenek megszabadulnak tőle. Mivel már híre ment Spawn hihetetlen erejének, így a kiborg Overt-killt bérlik fel. Overt-kill brutális és kegyetlen, gyakorlatilag egy kész Terminátor. Spawn kemény ellenfelet kap, ráadásul Al úgy dönt most kezd el spórolni a pokoli erejével, így nem csoda, hogy Overt-kill elpáholja. Al úgy dönt, hogy a hadsereg titkos fegyver készletéhez nyúl és hagyományos módon intézi el a kiborg gyilkoló gépet.

Az első kötet 6 nagyon erős számból áll. Az olvasót hamar beszippantja Spawn világa. Számomra nagyon vonzó volt a misztikus hangulat, a dráma és az akció megfelelő elegye. Egy sötétebb, komorabb képregényre lehet számítani, több helyen véres is, úgyhogy csak azoknak ajánlom, akik nem riadnak vissza ettől. Nekem nagyon tetszett, érdemes volt elolvasni. A szöveggel és a rajzokkal is elégedett voltam. Ötös.

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Batman 28. szám

Elindult a Halál a családra című nagyszabású történet, mely kihatással lesz a teljes denevér-családra. Joker egy év távollét után visszatér, és keményebb és brutálisabb, mint valaha. Valami egyedi dolgot tervez. Kíváncsi vagyok mi lesz belőle. Capulo rajzai nagyon jók, Scott Snyder pedig jól adagolja a feszültséget. Ötös.

Az Igazság Ligája befejezés. Grandiózus és epikus zárás. Ezek után sajnálom, hogy a filmből kimaradt Darkseid. A sztoriból most sajnos nem derült ki, hogy

ki is Darkseid lánya. Talán az a Pandora, aki a sztori végén szerepelt?

Sikerült megfutamítani a paradémonokat, de látszik, hogy még lehet folytatni. Kár, hogy nem lesz rá lehetőség a későbbi füzetekben. Ötös.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 3 héttel később...

Spawn: Kezdetek 2. kötet 7-14. szám

A második kötet most 8 számot tartalmaz, köztük azt a füzetet is, melyet jogi okokból ki kellett hagyni annak idején.

A 7. szám a Bosszú második része.

Al hagyományos módon akarja elintézni Overt-killt. A lopott speciális katonai fegyverek jó szolgálatot tesznek neki. Akciódús lezárást kapunk.

8. szám: A mennyben.

Ezt a sztorit Alan Moore írta. Nem hittem volna, hogy Billy Kincaid ilyen hamar újra előkerül. A cím kicsit csalóka, hiszen a pokolban járunk. Felemás érzést keltett bennem ez a sztori. Végig Kincaid szemszögéből ismerjük meg a dolgokat. Az elvetemült gyerekgyilkos bejárja a poklot, míg Malebolgia elé nem kerül. Itt aztán ő is ivadék öltözetet kap. Látszólag jól megszenvedi a pokoli tortúrát ez a rohadék, de a végén pokolfajzat lesz belőle. Remélem, hogy Spawn később atomokra robbantja a lelkét is.

9. szám: Angela.

Neil Gaiman sztorija már sokkal jobban tetszett. Megismerhetjük Angela, az angyalharcos történetét. Már az eleje nagyon jó hangulatot áraszt, amikor a középkorban csapdába csalja az akkori pokolivadékot. Többet megtudunk az ifjú, kezdő ivadékok tulajdonságairól. A jelenben láthatjuk, ahogy Angela találkozik Gabrielle-lel, aki a Menny ügyeit intézi a Földön. A sikátorban színre lép Cagliostro, aki nagyon sokat tud Spawn-ról. Ez felkelti az ivadék érdeklődését, de mielőtt többet megtudhatna a rejtélyes idegenről, megjelenik Angela, és rátámad Spawn-ra. Halálos küzdelem veszi kezdetét, de végül Spawn elűzi Angelát. Nem teljesen világos, mi történt a sztori végén, mikor Spawn megérinti és bekapcsolja Angela lándzsáját. De ettől függetlenül nagyon élveztem ezt a sztorit.

10. szám: Átkelés

Dave Sim története egy szürreális világba visz el bennünket. Spawn valamiféle álomvilágba kerül, ahol rácsok mögül különböző szuperhősök nyújtóznak felé, miközben az alkotóik zsákkal a fejükön sírnak. Megjelenik Cerebus, a beszélő földi malac, aki felvilágosítás ad a dolgokról. A rácsok mögötti alakok közül felismerhető sok DC és Marvel figura is, pl. Superman, Batman, Wonderwoman, Rozsomák, Pókember, Hulk, Flash, Venom… stb. Cerebus elviszi Al-t egy házhoz, ahol ott él Cyan nevű saját gyermeke és egy Wanda nevű nő, aki itt a felesége. Különös és álomszerű ez a rész, de a vége nagyon szép.

11. szám: Az otthon

Frank Miller története nem nyűgözött le túlságosan. Érdemes, hogy ennyire elterjedtek ebben a világban a kiborgok, még az utcai bandák is alkalmazzák őket. Cyber-punk érzés tetten érhető.

12.-13, szám: Visszapillantás

Ebben a két részes sztoriban visszatér íróként McFarlane. Jó volt behozni a Youngblood-ot, bemutatni Al gyilkosát, Chapelt. Élvezetes történet volt. Ráadásul elkezdi megalapozni mindazt, ami később Terry-vel történik.

14. szám: Mítoszok, 1. rész.

Egy két részes sztori első része. Megint csak sajnálatos, hogy pont itt zárul a kötet. Egy középkori Spawn történetébe pillanthatunk be a Violator elbeszélésén keresztül. Az nem volt világos, hogy ez ugyanaz a Spawn, akivel Angela végzett a 9. számban. Az elbeszélés nagyon félrevezető, mivel a Violator nagyon kifacsarja a sztorit, így oda kell figyelni az igazságra.

Alan Moore és Frank Miller sztorijával nem voltam maradéktalanul megelégedve, de a többi nagyon tetszett.

Négy és fél.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Spawn 3. kötet 15-20. szám

A harmadik kötetben 6 számot olvashatunk. Itt már nagyobb kaliberű sztorik is helyet kaptak.

15. szám: Mítoszok, 2. rész

Folytatódik a középkori Spawn története. Itt már több a dráma és az összecsapás nagyon epikus lett. A végén nagyon megsajnáltam a középkori pokolivadékot. Hiába mentette meg a szerelmét, a lány meglátván mi lett belőle, eltávolodott tőle.

16-18. szám: Emlékek

Grant Morrison története. Greg Capullo itt lépett be először rajzolóként. A leginkább ezzel a sztorival voltam eddig megelégedve. A Menny erőiből itt végre többet láttunk. Elég különleges a valódi kinézete az angyaloknak. Jason Wynn elég különös választás volt Anti-Spawn-nak. Spawn és ellenfele összecsapása rendkívül grandiózus lett. Sokat hozzá is adott a sztorihoz. Végre kiderült, hogy mi is az a pszichoplazma és az is, hogy Spawn új teste ebből az anyagból áll. Ráadásul nem csak a Pokol és a Menny erői érdeklődnek Al iránt.



19-20. szám: Mutatvány



Ezzel a kötettel voltam eddig a legjobban megelégedve. Nagyszerű lett. Újabb dolgok derültek ki és elég misztikus, nagyszabású történeteket is kaptunk. Ötös.

Tom Orzechowski és Andrew Grossberg története. Ebben a sztoriban egy újabb háttérhatalmat ismerhetünk meg, a Fedést. A tervük, hogy egy atomrobbantásban megnézzék, Spawn túlélné-e. Az eszközük egy ukrán atomtudós, Juszef Volohov, aki atomfegyvert csempész be egy egyetemi konferenciára. Spawn eközben találkozik Harry Houdini-vel, aki valójában egy nagy varázsló és a Fedés ügynöke. Spawn sokat tanul tőle a köpenyéről és a láncairól. Egy elég összetett sztorival állunk szembe, csak a végén tisztul le a kép. Jó volt látni Terry-t is. Spawn először védte meg.
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Spawn 4. kötet: 21-26. szám

21-24. szám: Vadászat

Egy jó nagy kaliberű sztorival indít a kötet.

Terryre rászáll a CIA, az FBI, a rendőrség és a maffia is. Minden alapja: Spawn. Sokan azt hiszik, hogy Terrynek köze van a fegyverek eltűnéséhez, vagy a maffiózók halálához. Elég lehetetlen helyzetbe kerül. Amikor Al megtudja, hogy mindez miatta van, a barátja segítségére siet. Sam és Twitch is rábukkannak Spawn-ra. Visszatér Overtkill és Vito Gravano is. Al épp időben lép közbe, az összecsapás jó nagy felfordulást okoz. Végül csodák csodájára Twitch-nek sikerült kiütnie Overtkillt. Nagyon élveztem ezt a sztorit. A végén Spawn kénytelen leleplezni magát a világ előtt. Kifejezetten élvezetes volt az elejétől a végéig.

25. szám: Rengések

A Vadászat utóhatásának is tekinthetjük ezt a sztorit.

Érdekes volt látni, ahogy Spawn összefut azzal a fura lénnyel. Nem az volt a szándéka, amit elsőre gondolni lehetett.

26. szám: A sötétség

A leginkább az tetszett, amikor Spawn-t Gabrielle a Menny egy szeletébe teleportálta, hogy kikérdezhesse. Végre újra felbukkan Cogliostro is. Szegény Fred, sajnálom, hogy Al végül haragjában nem segített rajta.

Marc Silvestri munkája a 25. szám. Kifejezetten jó. Talán jobb, mint McFarlane. Főleg a Vadászat tetszett. A sötétség végkifejlete nálam egy kicsit rontotta az összképet. Négy és fél.

A következő kötetetek nagyon ígéretesek.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Spawn 5. kötet, 27-32. szám

Az ötödik kötet tartalma újabb 5 füzet, melyben több, nagyon jó történtet olvashatunk a pokolivadékról.

27-28. szám: Az átok és A védelmező

Ez gyakorlatilag egy két részes sztori, csak más címekkel. Érdekes, hogy itt a címválasztásban nem követték a folytatásos sztorik korábbi jellegét (amikor is egy cím alatt fut a történet és a részek számát a cím alatt jelölik)

Még mindig a Vadászat című történet következményei állnak a középpontban.

A sztoriban tátong egy kis lyuk, melyet a kötet végi összefoglaló áthidal. Chapel halála, ez egy Youngblood füzetben történt. Nagyon tetszett, ahogy Spawn-ban felébred a lelkiismeret és feltámasztja Bobbyt. Krahn, az Átok egy kifejezetten beteg fanatikus. A történetben az ő fanatizmusát nagyon jól sikerült eltalálni. Viszont nem igazán volt nagy ellenfél a fegyverei ellenére sem. Wanda felbukkanása kiváló húzás volt. A kedvenc részem pont A védelmező című részben az, amikor Spawn-nal szemtől szemben találkozik. A háttérben lévő szív is nagyon szép ábrázolás. A kép amit Wanda ad egy nagyon kedves gesztus.

29. szám: Az apa

Itt jelentősen ugorottunk előre a sztoriban. Kár, hogy az Angela nem jelenhetett meg, így az összefoglalóra erősen szükség volt a kötet végére, hogy megértsük mi történt.

Spawn sérülten egy kisvárosban találja magát. Két gyerek magához veszi. A gyerekeket a saját rendőr apjuk terrorizálja elég keményen. Itt remekül sikerült belevinni a sztoriba a családon belüli erőszak témáját. Az olvasó kellőképpen megutálja az apát és nem sajnálja, amikor Spawn elgyepálja, aztán akkor sem, mikor az egyik gyerek lelövi.

30. szám: A klán

Ebbe a füzetbe pedig a rasszizmus témáját sikerült jól bemutatni. Spawn most egy űzött fekete családnak segít. A végén kénytelen bevetni mágikus hatalmát is, hogy megoldja a helyzetet.

31-32. szám: A hazatérés és Látomások

Ez a két részes történet volt a kötet másik két legjobbja. Nem kevés misztikusság, egy régi ellenfél visszatér, a Menny céljainak árnyalása.

Spawn hazatér a sikátorba. A Menny pont ezt az időt választja, hogy létrehozzon egy újabb Anti-Spawn-t, avagy Megváltót, akit küldetésre indít. Érdekes volt, hogy a Megváltó elsődleges célpontja nem Spawn, hanem a barátja, Bobby, a hajléktalan. Ugyanis a feltámasztás miatt valami ismeretlen energia megmaradt Bobby körül. Az új Anti-Spawn egy Phil Timper nevű elég nagy hívő, aki minta polgárként viselkedik, mióta az Úr megszólította. Al átesik az első nagyobb átalakuláson, az új kinézete még sokkal jobb is lett. Önzetlen módon Bobby megmentésére siet. Az angyalok épp akkor látnak vendéget egy mennyei küldöttet. Spawn önzetlen viselkedése megmenti a helyzetet. Megdöbbentő volt az, hogy a Menny erői is tudják, Spawn valami kiválasztott féle. Az idős nénike pedig mintha Isten manifesztációja lett volna? Meglátjuk.

Ebből a hat számból főleg a 27-28 és 31-32. tetszettek. A 29-30-as is jók lettek, töltelék sztoriként kiválók. Ötös.

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Spawn 6. kötet 33-38. szám

Ebben a kötetben sikerült letudni a Semic-es korszak füzeteit és folytatni a sorozatot.

33-34. szám: Árnyak

A két részes történetben

Violator újra visszatér és nekimegy Spawn-nak. Az átalakult Ivadék viszont könnyebben fel tudja venni vele a harcot. Itt tűnik fel először a Szörny, de ő még árnyékokban van. Violator rájön, hogy nem tudja hagyományos módon elintézni Al-t, ezért másokkal akarja kicsináltatni. Belekezd játszmájába, melynek következményei több számon keresztül érzékelhetők.

35-36. szám: Csapda

Terry igyekszik beilleszkedni újra, Jason Wynn pedig Violator utasítására belekezd a szükséges lépésekbe. Spawn nekimegy Wynn-nek, de Terry Wynn-t védi. Az összecsapás drámai és akciódús. A terv sikeres is. Spawn-nak fizikailag nem okoznak károkat, sokkal inkább nagy lelki csapást mérnek rá. Terry és Wanda ellene fordul. A csapda sikeres volt, ravasz a Violator.

37. szám: A Szörny

Új ellenfél bukkan fel, aki alaposan félrevezeti Spawnt. A Szörny, Kulbiczi nagyon beteg ember, a téveszméibe sikerült az Ivadékot is belerángatni. Ez a sztori annyira nem tetszett. Talán ha lesz valami következménye, az érdekes lesz.

38. szám: Elmejátékok

Egyszerűbb történet.

Inkább Cy-Gor, az új ellenfél megszületésének lehetünk tanúi és megkapjuk a háttértörténetét. Spawn tovább őrlődik, itt nincs előre lépés. Kivéve, ha nem tekintjük előrelépésnek azt, hogy Cogliostro tanácsára nem ered őrülten Wynn nyomába újra.

Az Árnyak és a Csapda nagyon jók lettek, de a másik két sztori kicsit gyengébb a megszokottnál. Négy és fél.

Spawn 7. kötet 39-44. szám

Ebben a kötetben nem volt túl sok előrelépés, de sok jó sztorit olvashattunk. Volt, ami nem is kifejezetten Spawn-ra koncentrált, de azokat is élvezetes volt olvasni.

39. szám: Karácsonyi ének

Ez az egyik kedvencem az egy részes sztorik közül.

Egy egyszerű kis család életébe nyerünk bepillantást karácsony idején. Phyllis keményen dolgozik, hogy anyaként eltartsa Greggyt, és Nadine-t. Karácsony előtt Phyllis-nek el kell mennie dolgozni, a nagyobb lány, Nadine pedig ellóg hazulról. Így a kis Greggy otthon marad egyedül. Eközben odakint a tetőn Spawn éppen szétver egy bűnöző csapatot. A zsiványok zsákmánya Greggyhez került, így Spawn jó karácsonyt csinált egy kedves, szegény családnak. Nagyon jó, hangulatos történet. Imádtam.



40-41. szám: Szökevények



42. szám: Rajongó

Ez a másik kedvendem az egy részesek közül.

A kis Pat Shaunessy igazi képregény rajongó, aki találkozik az éppen regenerálódó Spawn-nal. Az ivadék a fiú védelmére kel, amikor látja, hogy bántják. Pontosabban a köpeny és a lánc cselekszik Spawn helyett. Fura volt, hogy Al most nem igazán tudta irányítani ruháját, de nem meglepő. Eközben New Yorkban a Banks-ügy is halad szépen előre.

43. szám: Gonosz

Itt Spawn mellékszereplő. mégis a vele történtek jól kiegészítik karakterét.

Az Ivadék regenerálódik, közben a sötétség teremtményei segítik abban, hogy visszanyerje erejét. Nagyszerű bepillantást nyerhetünk Al szenvedésekkel teli lelki világába. Eközben Sam és Twitch nyíltan konfrontálódik Banks-szel. A nyomozók elvesztik állásukat, de a Banks-ügy napvilágra kerül. Wynn eltünteti a nyomokat, és sarokba szorítja Banks-et. Őszintén nem is sajnáltam, amikor öngyilkos lett, megérdemelte.

44. szám: Bosszúálló

Itt megismerhetjük a radikális angyalt, Tiffany-t, aki Angela helyébe lép és Spawn-ra támad. Már az apróbb utalásokból sejteni lehet, hogy valami nem kóser az új angyallal. Előnyben van, mivel az Ivadék még nem nyerte vissza erejét. Akciódús sztori volt, függő befejezéssel. Kár, hogy itt ért véget ez a kötet.

Összességében véve nagyon meg voltam elégedve ezzel a kötettel is. Most inkább az egyrészesek jöttek be jobban, illetve a kötetzáró szám. Greg Capullo és Tony Daniel rajzai mesések. Ötös.

Visszatér Átok, akinek ezúttal sikerül csapdába ejtenie Spawnt. Elkezdi boncolni a pokolivadékot, hogy rájöhessen a gonosz titkaira. (Egy kicsit a Robotzsaru 2 jutott eszembe erről a sztoriról.) A horrorisztikus epizódban megtudhatjuk, hogy Al még mindig érez fájdalmat. Nehezen, de kiügyeskedi magát a helyzetből. A köpenynek és az uniformisnak elképesztő ereje van, hisz a szétszedett Spawn-t képes regenerálni. Kíváncsi vagyok vajon Krahn-nak ezúttal végleg befellegzett-e? E mellett megtudhatjuk, hogy Cy-gor nem egy agyatlan szörny teljesen, ami árnyalja a képet róla. Nem tudom mikor kerül be jobban a képbe és hogyan, de érdekes lesz.
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2018. 03. 19. - 13:16, Darth Revan9 írta:

Valami köze van az Usagi képregényeknek a Tini Nindzsa Teknőcökhöz, vagy a képregényekben teljesen független?

Na, akkor korrigálnék megint.

Nemrégiben végeztem az Usagi 3. számával, melynek végén szerepelnek a teknőcök is. Mint kiderült, képregényes szinten mégsincs közük egymáshoz, csupán valamikor a '80-as években volt egy projekt, melynek a lényege az volt, hogy a teknőcök két atyja, Kevin Eastman és Peter Laird megengedte más képregényeseknek, hogy felhasználhassák a teknőcöket a saját képregényeikben, vagyis crossovert készítsenek. Így a Yojimbo atyja, Stan Sakai is készített egy teknőc-crossovert, viszont ki lett hangsúlyozva, hogy ez nem illeszkedik sehogyan az Usagi-történetek idővonalába.

Szerkesztve: - caseyjones
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 órával korábban, caseyjones írta:

Na, akkor korrigálnék megint.

Nemrégiben végeztem az Usagi 3. számával, melynek végén szerepelnek a teknőcök is. Mint kiderült, képregényes szinten mégsincs közük egymáshoz, csupán valamikor a '80-as években volt egy projekt, melynek a lényege az volt, hogy a teknőcök két atyja, Kevin Eastman és Peter Laird megengedte más képregényeseknek, hogy felhasználhassák a teknőcöket a saját képregényeikben, vagyis crossovert készítsenek. Így a Yojimbo atyja, Stan Sakai is készített egy teknőc-crossovert, viszont ki lett hangsúlyozva, hogy ez nem illeszkedik sehogyan az Usagi-történetek idővonalába.

Kár. Pedig lehetnének többször is crossoverek.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

3 órával ezelőtt, Darth Revan9 írta:

Kár. Pedig lehetnének többször is crossoverek.

Úgy látom, van több is. https://www.google.hu/search?q=tmnt+usagi+crossover&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0ahUKEwiv-KLW54rdAhUCZVAKHSJzCoAQ_AUICigB&biw=1366&bih=662

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 3 héttel később...

Úgytűnik, hogy Henry Cavill otthagyja a DC-s filmes univerzumot. Gézáról már régóta mennek a pletykák, hogy az Igazság ligájában volt utoljára Batman (főleg azután, hogy kisiklott az önálló Batman film, amit ő is rendezett volna), de hogy Supermant is újracastingolják... Szépen néz ki a DC filmes jövő 

Szerkesztve: - Nabopolasszar
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Tudom még pletyka, de tényleg gáz, ami a Warner/DC háznál folyik. Sőt, ami még jobb: állítólag Michael B. Jordant szemelte ki a Warner, hogy HELYETTESÍTSÉK Cavill Supermanjét!!!

 

Csak egy kérdésem van, ha ez a dolog igaz: kedves Warner, kaphatnék én is abból, amit szívtok?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nekem Reeve a mindenkori legjobb Supermanus.

Amúgy Cavill-t és Gézát bírom legjobban a DCEU színészei közül. Nélkülük talán már nem is fognak annyira bejönni a Supermanusos és Batmanusos muvik mint velük.

Szerkesztve: - Rog
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nekem tetszett Cavill, illetve Reeve Supermanjét is imádtam régen, Brandon se volt rossz a 2006 -os filmben. De ha ez a dolog igaz - még az sincsen megerősítve, hogy Cavill nem lesz többé Supman, de a Hollywood Reporter azért mégiscsak egy megbízható forrás lehet. Viszont ami érdekes, hogy azt is mondták, hogy a Flash filmet tényleg 19 elején kezdik el forgatni. Én a helyükben azt csinálnám, hogy a Flash végén Barry b*ssza el az idővonalat - a tv sorozatban amúgy is rendre elb*sszta :lol: - és akkor tiszta lappal indulhatnak. Vagy inkább forduljanak az Elseworld történetekhez - ugye jövő évi Phoenix -es Joker eredetsztori.

 

De úgy tűnik itt is a "nőies" vonal fog elindulni: a Supergirl filmre fognak rágyúrni. Namármost a Batman film jelenleg ismeretlen státuszban tetszeleg, kérdéses, hogy jövőre forgatni fognak -e, és ha igen, akkor Ben marad -e. Viszont a Batgirl filmet meg törölték. Bravo Warner, bravo. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A Suicide Squadot leszámítva az eddigi DC Worlds filmekkel nem volt problémám (sőt, a WW és a JL nekem még tetszettek is), de ezek után nem tudom, mi jót érdemes remélni ettől a franchise-tól. Pedig az alapanyag terén szerintem jobbat is produkálhatnának a Marvelnél. De úgy fest, ez nem akar/fog összejönni. Amúgy én a Supergirl vonalnak még mindig jobban örülnék, mint annak, ha egy új fószerről kéne elhinnem (aki ráadásul fekete), hogy ugyanaz a karakter... bár a multiverzum felépítése miatt gyakorlatilag bármit be lehet mesélni. Én azért még bízom benne, hogy nem bukik meg ez a filmes univerzum, sok lehetőség lenne benne.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Tekintve, hogy a DCEU eddigi alkotásainál szerintem az volt a legnagyobb kérdés, hogy melyik a legrosszabb a sok rossz közül, így pár ilyen kieső színésszel, pláne cserével le is húzhatják magukat a retyón. Mondjuk látva, hogy anno jött egy Nolan-féle Batman-trilógia vagy pl. a Vendetta, mint DC, lehet jobb is lenne, ha nem erőltetnék ezt a bohóckodást, amit elkezdtek, és inkább önálló filmeket csinálnának. Röhej, hogy még alig kezdték el az univerzumépítést, de már a két legnagyobb húzónév (most leginkább a karakterekre gondolok, de amúgy színészként is hasonló a helyzet) máris lekoccolhat.

Szerkesztve: - pb69
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Azóta kissé lehűtötték a kedélyeket. Egyáltalán nem biztos, hogy Cavill nem lesz többé Superman. Az Affleckes pletyka kb. ugyanennyire "hiteles". Kissé olyan érzésem van, hogy sokan szánt szándékkal akarják temetni a DC Woldst, és nem értem, miért... mert a Marvel vetélytársa, és próbálja "utánozni"? Na és? Én ugyanúgy megnézem/élvezem a Marvel/DC filmeket egyaránt. Kissé hasonló a szitu, mint az SW-n belül a PT-OT (és immár ST) ellentéteknél: ami az egyiknél nem gond, az a másiknál már főbenjáró bűn. Kár, hogy már nemigen járja szimplán élvezni a filmeket, inkább a fikázás és "kössünkbelemindenbe" attitűd a nyerő. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Mondjuk még mindig nem látom át, hogy kvázi mit is akar a Warner a DC univerzumával. Most oké, hogy jön Aquaman, meg jövőre Shazam és visszatér WW, illetve egyre biztosabb, hogy 2020 -ban jön a Flash, de Batman -ről jelenleg is no info, Superman még ennél is bizonytalanabb, illetve ott van a többi Harley Quinn-Joker-SS-Sirens filmek. Zöld lámpásról nem is beszélve.

Ez nekem így nagyon kesze-kusza. Ha innen feltudnak állni tényleg JÓ filmekkel, akkor megemelem a kalapom, de én a helyükbe azt csinálnám, hogy a Flash filmmel rebootolnám az univerzumot és onnantól lehetne "stabilabb" filmeket adni a közönségnek, mert ez az össze-visszaság nekem nem jó ómen.

 

Kicsit én is érzem ezt a DC Worlds elleni gyűlöletet. Nekem tetszett a MoS, a WW és még a BvS is- utóbbinál szigorúan a bővített, a mozis egy csalódás - a többi viszont egynek elmegy kategória. A Marvel/Disney páros szerintem azért működik ennyire jól, mert ott van egy emberke (Kevin Feige) aki kézben tartja a dolgokat. Namármost itt lenne Geoff Johns vagy ki, de ő meg ráállt a GL filmre. Ha sikerülne egy Kevinhez hasonló embert - és csapatot - verbuválni, akik letisztáznák a dolgokat, egy tiszta jövőképet lefektetnének, az nagyon sokat segítene ennek az univerzumnak. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

24 perccel korábban, Bence1997 írta:

Mondjuk még mindig nem látom át, hogy kvázi mit is akar a Warner a DC univerzumával.

Hogy te nem látod át, az a kisebbik baj. Hogy láthatóan a Warner sem tudja, na az nagy baj. Szerintem most már végre átálltak az AHS szabványra. AHogy Sikerülnek a filmek, úgy lesz.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.