Jump to content

Recommended Posts

Rey és Luke is vonakodnak először belevágni életük nagy kalandjába, ráadásul mindkettejük a családja miatt utasítja el először a lehetőséget, pedig mindketten mennének szívük szerint.


Luke Obi-Wannak mond nemet: "Dehogy megyek én az Alderaanra, haza kell mennem, már így is elkéstem" "De én nem mehetek el innen, nekem itt van dolgom, nem arról van szó, hogy én nem gyűlölöm a Birodalmat, de most úgyse tehetek ellene semmit, nem mehetek el innen"

i12lk6ns1f36cjshmisy.jpg

 

Rey pedig Hant utasítja vissza:

"Örömmel vállalnám, de hazamegyek." "Sokáig voltam távol."

kmbrbgxszoce7z789hrr.jpg

 

A szöveget azért színeztem, hogy kiemeljem mi az ami mindkettejük mondandójában ugyanúgy összeklappol, mind jelentésben, mind a mögöttük megbúvó indokokban. Igyekeztem olyan képkockákat kivágni amiben a színészek nagyon jól alakítják az érzések azon kettősét amik kavarognak a karakterekben, miszerint szívesen mennének, de a családjuk miatt nem tehetik és ezért némi szomorúság "suhan" át az arcukon.

Link to post
Share on other sites
19 órával ezelőtt, Darth Cupsy írta:

Rey és Luke is vonakodnak először belevágni életük nagy kalandjába, ráadásul mindkettejük a családja miatt utasítja el először a lehetőséget, pedig mindketten mennének szívük szerint.

Nagyon szép párhuzam, ami utal Campbell hős-mítoszára és a népmesékre is, miszerint ők a mesebeli hősök, akik elindulnak szerencsét próbálni. :)

Hozzátenném még a párhuzamhoz, hogy mindketten máshol vannak, mint ahol születésük szerint lenniük kellene, és éppen azzal találják meg a valódi helyüket a világban, hogy elindulnak.

Mindkettőjüket azért rejtették el ott, ahol addig éltek hogy a gonosz, ráadásul ugyanaz a gonosz, ne férhessen hozzájuk. 

Edited by Pildi
Link to post
Share on other sites
  • 1 month later...
  • 1 month later...

Nem tudom, feltűnt-e valakinek, de amikor a TLJ-ben Rey az Ach-To-n belenyúl az Erőbe és ráhangolódik az ottani élővilágra, nagyon hasonlóakat mond, mint az Atya a Mortis trilógiában: "Itt egyensúlyban vannak; a világos és a sötét, nappal és éj, teremtés a pusztítás helyett." (Az eredeti verzióban azt mondja, hogy "a teremtés felváltván a pusztítást", csak magyarul kicsit félrefordították.)

 

Luke: Mond, mit látsz?

Rey: A szigetet. Életet, halált és pusztulást, ami új életet teremt. Melegséget, hideget, békét, erőszakot.

Luke: És mindezek között?

Rey: Egyensúlyt és energiát... egy Erőt.

 

Nem lepne meg, ha ez szándékos párhuzam lenne, mert úgy tudom; Rian Johnson meg Dave Filoni jó barátok (eléggé hasonló stílusú emberek is, szerintem) és Rian megnézte a Mortis trilógiát, a TLJ-re való felkészülése részeként. E mellett anno olvastam a TLJ Visual Dictionary-ben, hogy az Ach-To a Mortishoz hasonló misztikus bolygó, ahol az idő nem úgy telik, mint máshol a galaxisban és a világos meg a sötét oldal is erőteljesen jelen van, mint azt láthatjuk a filmben. Mindkét bolygó önmagában testesíti meg az Erő kettősségét és az élet körforgását, ami azzal kapcsolatban áll.

 

Van még egy párhuzam, amit felfedeztem a TLJ és a Mortis trilógia között:

 

Amikor a Mortison Anakinnak megjelenik Shmi, azt mondja neki: "A világon semmi sem hal meg teljesen, fiam." Erről rögtön az jutott eszembe, amikor a TLJ-ben Luke mondja Leiának, hogy "Senki sem tűnik el végleg."

 

Nagyon tetszik még, hogy a TLJ kicsit a háborúnak a galaxis polgáraira való hatását is felhozta, ami megint csak párhuzam a TCW-vel és előtte a filmek még nem foglalkoztak ezzel a témával. :clap:

 

Ennyit arról, hogy Rian "nem készült fel Star Wars-ból", mielőtt filmet csinált volna. :roll:

  • Like 1
  • Tetszik 4
Link to post
Share on other sites
1 órával korábban, LordGravon írta:

Ennyit arról, hogy Rian "nem készült fel Star Wars-ból", mielőtt filmet csinált volna

Ezzel kapcsolatban eszembe jutott, hogy a Sam Witwer, aki ugye Mault alakította, és egyben az egyik legnagyobb TCW fan is, úgy vélekedik a TLJ-ről, mintha "valaki nem csinálta volna meg rendesen a házi feladatát"

 

"Last Jedi, to me, felt like a movie made by a guy who hadn't quite done his homework. I think Rian Johnson's a talented guy, but Bruce Lee didn't develop Jeet Kune Do without learning Kung Fu first. You can't reinvent Star Wars without knowing Star Wars first"

 

Miközben azért elég sok minden mutatja, hogy Rian rengeteg dologba beleásta magát. Nem egészen tudom Witwert hova tenni.

Edited by Yoda József
Link to post
Share on other sites

Mustafar, a Tatooine mellett a másik igen fontos világ a Skywalker Sagaban.

 

Darth Vader végzete

buUNaVc.jpg

 

Darth Vader otthona

odGeqbD.jpg

 

Darth Vader hagyatéka

SCxgbAF.jpg

 

Amúgy érdekes, hogy a Sith-ek (majdnem teljes) pusztulásával még ez a pokoli világ is elkezdett élhetőbbé válni. És az se semmi, hogy a készítők még Mustafarnál is alkottak pokolibb helyet az Exegol képében. Amúgy remek kép, hogy mind a két bolygó remekül tükrözi a rajta lakó Sith lelkét. A Mustafar az ep3-ban kaotikus, izzó, robbanékony, mint Vader akkori lelkiállapota. A Rogue One-ban nyugodt, de kietlen és a legjellegzetesebb pont egy techno-kastély. Egy természetesnek vehető építmény gépszerű, torz másolata. Mint maga Vader akkor. Az ep9-ben pedig, amikor már eggyé vált az Erővel, Mustafaron megjelent az élet, még ha kicsit faramuci formában is.

Az ep9-ben pedig Exegol olyan, mint Sidious. Sötét, energiáktól telt, nyomasztó, hátborzongató, alattomosan veszélyes. És az életnek pontosan annyi nyoma van rajta, mint amennyi jóság lapul Sidiousban. A Mustafaron láthattunk helyieket, még állatokat is. Az Exegolon a Sith-en kívül nincs élet.

  • Like 3
  • Tetszik 3
Link to post
Share on other sites
2 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:

De még ott is fény tudott viradni Sidious halála után, szinte azonnal. A villámlások is abbamaradtak.

A természet utat tör majd itt is, idővel. 

Link to post
Share on other sites
  • 1 month later...
  • 3 weeks later...
  • 2 weeks later...
19 perccel korábban, Darth Sky írta:

Rey nagyon rá lehetett kattanva BB-8 antennájára, ha minden részben lecsekkolta, megvan-e neki. :D

Annyira az emlékezetébe fúrta magát az első találkozásnál, hogy meg kellett javítania, hogy azóta mindig eszébe jut a dolog. :D 

Link to post
Share on other sites
  • 3 months later...
  • 1 month later...

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.

Guest
Reply to this topic...

×   Pasted as rich text .   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored .   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

  • Recently Browsing   0 members

    No registered users viewing this page.

×
×
  • Create New...

Important Information