Ugrás a kommentre

A szereplők


Ajánlott hozzászólás

  • 3 héttel később...

Nemrég eszembe jutott, hogy tán azt sajnálom legjobban az új trilógia kapcsán, hogy eddig nem láthattuk együtt az ikonikus triót (Han-Luke-Leia). És mivel már Han, valamint Luke is halott a filmben - sajnos Carrie Fisher meg a való életben, ezért minden bizonnyal ő is nyugovóra tér az utolsó részben -, így ez az összejövetel már sajnos nem valósulhat meg. 

Aztán eszembe jutott, hogy össze lehetne hozni egy olyat, mint A Jedi visszatér végén: Erő-szellemként megjelennének mind a hárman. Szerintem ez egy gyönyörű lezárása lenne a trilógiának - meg talán az egész Sagának, ugyanis nem gondolom, hogy Rian Johnson új trilógiája az ep9 folytatása lenne, bár az az igazság, hogy nem igazán követtem mostanában ezzel kapcsolatban a híreket.

Csak arra kéne figyelni, hogy lehetőleg valami más helyzetben, másképpen jelenjenek meg, mint a 6. rész végén, mert akkor az kicsit afféle másolás lenne, arra meg egyből ugranának a fanyalgók. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

11 perccel korábban, caseyjones írta:

arra meg egyből ugranának a fanyalgók.

Hát ha Han Erőszellemként megjelenik, arra én is rá fogok ugrani, nemcsak a "fanyalgók". Hannak nem sok köze van az Erőhöz, úgyhogy nem tetszene, ha szellemesdit játszana.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

30 perccel korábban, Donát írta:

Hát ha Han Erőszellemként megjelenik, arra én is rá fogok ugrani, nemcsak a "fanyalgók". Hannak nem sok köze van az Erőhöz, úgyhogy nem tetszene, ha szellemesdit játszana.

Huh, igaz, erről teljesen meg is feledkeztem. :pfff:Akkor így az egésznek nincs is értelme. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem Chewie ne maradjon Lando mellett, mert igazán semmi sem köti össze őket a Falconon kívül, viszont az a hajó már inkább tartozik Chewie-hoz. Ráadásul Lando szerintem az élete végén jár, vénebb, mint Han volt, Chewie meg ki tudja, még hány száz évig élhet. Számára Lando mellett maradni olyan, mintha mi két napra egy jó ismerősnél lennénk. Meg miért maradna Lando mellett? Han mellett azért maradt, mert kimentette abból a sárgödörből, ezután pedig nagyon jó barátok lettek, de Landóval még közös jelenetük sincs sok, azok közül az egyikben meg Chewie a szuszt próbálta kiszorítani belőle, a másikban meg a karját készült letépni. :) Sőt így 40 évvel az elvesztése után nekem az sem fekszik túlságosan, hogy a Falcon Landóé legyen. Milyen alapon? Ő is már a sokadik tulajdonos, és mióta elvesztette, azóta is megfordult pár kézen. Chewie az egyetlen, akinél tartósan ott volt, de ugyanannyi joga lehetne Rey-nek is a magáénak követelni. Az meg fura lenne, ha Lando kezdene Chewie-nak dolgozni. Mert tulajdonjogilag szerintem Chewie-é a hajó. Ő volt a másodpilóta és szerintem társtulajdonos is.

 

A Falcont vagy ki kell vonni a forgalomból, vagy Reynél hagyni, mint Han örököse (az ep7 nekem ezt sugallta), vagy Chewie-nál hagyni, aki visszatér vele a Kashyyyk-ra. Bár így vagy úgy, Chewbaccának szerintem mindez után tényleg az lenne a legjobb zárás, ha visszatérne a Kashyyyk-ra a családjához. Három háborúból vette ki a részét, már igazán megérdemelne egy kis pihenőt.

 

Bár belegondolva, tényleges lezárása senkinek sem lesz, aki életben marad. Mert bár a film lezárja ezt a történetet, az életben maradók sztorija folytatódhat képregényekben és könyvekben.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Mondod ezt a IX ismerete nélkül. :) Chewie és Lando még nagyon is összekomázhatnak a filmben. Lando öreg, de szerintem ez nem gond. Így is kihaltak már páran mellőle, eggyel több vagy kevesebb már mindegy. 

 

Egyébként a Kashyykos megoldás is tetszene. 

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

3 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:

Mondod ezt a IX ismerete nélkül. :)

Miért, te az ep9 ismeretében írtad, amit írtál? :P Ugyanannyi esélye van annak is, hogy baromira nem fog működni a Lando-Chewie páros, de annak is bőven van esélye, hogy nem is találkoznak és Lando a Falcon közelébe sem lesz az egész film alatt. Nyilván a most írtak a mostani véleményemet tükrözik az ep1-2-3-TCW-Solo-Rebels-RO-ep4-5-6-7-8 ismeretében. Kivéve, ha visszajöttem a jövőből, de azt meg úgysem mondom meg. :D 

 

Matt Smith-nek örülök. Sokszor gondoltam rá, hogy de jó lenne Star Warsban látni. Pláne, hogy Tom Baker és David Tennant is szerepet kaptak már. Remélem, hogy nem csak cameozik.

Szerkesztve: - Dzséjt
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:

Megerősítették hogy Snap Wexley visszatér! Remélem a felesége is feltűnik. 

Én is, egy újabb remek momentuma lenne annak, hogy az SW világa már túlterjedt a filmek keretein.

És remélem, hogy Jessika Pava is visszatér.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A That Hashtag Show hozott le újabb casting híreket az EP IX-el kapcsolatban!

Korábban a THS jelentette, hogy az EP IX-hez keresnek "Mara" kódnéven - tényleg kódnév a szívroham ráér - egy 40-50 éves színésznőt. Aztán "Caro" kódnéven egy 18-26 éves afro-amerikai színésznőt. 

Most pedig jött a friss hír miszerint kutatnak egy "Karina" kódnevű mellékszereplő karakter megtestesítője után, aki 28-35 éves, és a leírás szerint "egy talpraesett és penge elméjű fiatal Charlize Theron" a szerepre bármilyen etnikumú színésznő jelentkezhet, de olyannak kell lennie, akinek "jó a humorérzéke, jó a komikus időzítése és erős a hangja." 

És a korábbi infóikhoz szereztek kis frissítést, miszerint, a "Caro" kódnevet lecserélték "Lucy"-ra, és a korábbi főszereplői státuszát pedig mellékszerepre cserélték. 

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Két érdekesebb kép és egy videó a színészekről.

 

Mark Hamill éppen melózik. Na vajon hol? :)

 

Billy Dee jó formában van. :D Mondjuk róla még most se tudom elképzelni, hogy normálisan el tud mondani egy mondatot, de majd meglátjuk. :D 

 

Végül pedig Dominic Monagahan fizimiskája, ami igen csak SW-s. Tök jól áll neki! Ő is a forgatásra igyekezett.

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.