Ugrás a kommentre

Értékeld a filmet


Ody Mandrell

Milyen osztályzatot adnál az első epizódnak?  

41 felhasználó szavazott

  1. 1. Milyen osztályzatot adnál az első epizódnak?



Ajánlott hozzászólás

Így van. A padawanok aztán pláne nem szolgáltak rá semmivel... az összes bűnük az volt, hogy a Jedi Rend növendékei voltak. A Jedik vaksága a Prequel filmekből nagyon szépen lejön. Nem csoda, hogy Palpatine ilyen zseniális módon tudta véghezvinni tervét a Jedik kiirtását illetően... valamint, hogy a Galaxis teljhatalmú ura legyen.

 

De igazából mi is történt itt? A több ezer éves békeidőben begyepesedtek a Jedik, megkopott a látásuk és megvakultak egy csomó lényeges dologra. Dogmatikusak lettek, vagyis sokkal többet számítottak a szabályok mint a valódi tettek, ami egy szintén rossz irányvonal volt, legalábbis ebben a vaskalapos formában mindenképpen. A Klón háború pedig jelentősen lezüllesztette őket is és a Köztársaságot is... pontosan ez volt Palpatine terve. Apropó Palpatine, nem azért irtotta ki a Jediket, mert hogy azok mennyire megérdemelték a kiirtást, hanem mert minden szívdobbanása az öregnek ezért az egy célért volt. Mondhatjuk, hogy ezért élt! Milyen hihetetlen önuralmat kellett magára erőltetnie, mikor a Jedik társaságában volt, pedig gondolom legszívesebben tajtékzott volna a gyűlölettől.

 

Szóval a Jedik túlzottan dogmatikusak lettek és rengeteg dologra durván megvakultak, sokszor kiestek valódi szerepükből és a háború sem volt jó hatással rájuk, de halált, totális kiirtást egyáltalán nem érdemeltek!

Szerkesztve: - Darth Riddick
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ami Shmi-t illeti, annyit hadd tegyek hozzá, hogy ő volt Anakin gyenge pontja. A Jedi Tanács tudta ezt. Ők ugye főleg olyan gyerekkeket képeztek ki akik nem ismerték a szüleiket, nem hiányzott a púp a hátukra hogy egy egyébként is túlságosan ragaszkodó gyerek még családi életet is éljen.

Nem értem, Shmi felszabadítása miben függ össze Anakin családi életével? Nyilvánvaló, amennyiben felszabadult volna a rabszolgasorból, nem költözött volna Anakin mellé Coruscantra, nem jártak volna össze minden nap teadélutánt tartani, érthető okokból. Akár a Naboo-n, vagy az Alderaanon is letelepedhetett volna, hogy új, nyugalmas és szabad életet kezdjen. Ettől függetlenül, Anakin ugyanúgy meglátogathatta volna, ahogy a Tatooine-on. A rabszolga lét nem gátolta, hogy látogatókat fogadjon. Erre példa is akad a filmben.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 3 héttel később...

Maximális pontszámot adtam a TPM-re :D Mondhatjuk, hogy friss SW fan vagyok, s mint sokan előttem, nálam is ezzel kezdődött a mánia, igaz, a régi triógiát asszem korábban láttam, de nem is lényeg, mert úgy kábé össze-vissza néztem a részeket addig, míg az összeset meg nem tudtam szerezni xD

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Asszem azzal, hogy 5öst adtam rá az 5-ből, mindent elmondtam :D Mikor láttam a régi trilógiát először, még nagyon kicsi voltam, és nem bírtam úgy igazából felfogni magát a story-t, csak azt kerestem, melyik szereplővel tudnék szimpatizálni, de hát egy olyan 7-8 éves gyerektől más nem is várható :D Ezért akkoriban nem jöttek be a régi filmek, unalmasnak tartottam... viszont jött a TPM, amit úgyszint kisebb koromban láttam először, mégis magával ragadott. Persze azt a sztorit a politikai beütéssel együtt sem tudtam megérteni, de hát a látványvilág... egy kisgyerek hol figyel még a mondanivalóra :D s én is beleestem abba a hülyeségbe, hogy a szereplőket összekevertem xD ( Qui-Gon-t hittem Obi-Wan-nak, Obi-Wan-t Qui-Gon-nak meg ilyenek :D) Darth Maultól meg egyenesen be voltam fosva, asszem még valami hülye rémálmom is volt vele, de mára már a második kedvenc TPM karakterem :D

Fura módon a mánia most jött elő vagy két éve, de hirtelen, mint a villámcsapás. Az előtt szüneteltem, valahogy most mégis kezembe akadt az összes rész, és végre normális sorrendben megnézhettem őket. Így mai fejjel mind a hatot ugyanolyan élvezhetőnek tartom, persze a sorrendek nálam is megvannak :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Milyen hihetetlen önuralmat kellett magára erőltetnie, mikor a Jedik társaságában volt, pedig gondolom legszívesebben tajtékzott volna a gyűlölettől.

Amikor Mace Winduék bementek letartóztatni, akkor ez nagyon szépen látszik rajta. Ahogy előcsúsztatja a fénykardját, és elszabadul benne a tömény gyűlölet.

(Párhuzam: Ep6-ban amikor higgadtan mutatja Luke-nak, hogy "én fegyvertelen vagyok" aztán milyen széles a vigyora amikor Vader fénykardja odavillan a képbe)

 

Szóval a Jedik túlzottan dogmatikusak lettek és rengeteg dologra durván megvakultak, sokszor kiestek valódi szerepükből és a háború sem volt jó hatással rájuk, de halált, totális kiirtást egyáltalán nem érdemeltek!

Igaz! Mondhatjuk úgy, hogy a Jedi Rend mint jogi személy baromira megérett a kiirtásra, de a Jedik mint természetes személyek túl illett volna hogy éljék? :)

Szerkesztve: - Darth Krande
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Felesleges, nem értem miért nem lehet elfogadni, hogy 6 rész, ebből kell egy 6.nak lennie a listán, hogy a többiek jobb pontot kapjanak. Akkor mégis, melyik a legrosszabb SW film? Erre mindig kíváncsi voltam, az olyan terelések, hogy mindegyik jó, meg egy szinten vannak nem számít... tessék kifejteni, hogy ez az .... izé, miért állja meg a helyét ebben a világban. Most őszintén 6 rész, 1-6 pont... tessék pontozni és indokolni.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nesze! :rock: Tizenkét oldal elég lesz az úrnak vagy még csapjam hozzá a 3D változatról írt két oldalt is? :P

Amúgy meg mi az, hogy terelés, meg kell hatodik helynek lennie, meg kell egy legrosszabbnak is lennie, meg tessék pontozni? Kell az anyádnak a stoki, hogy leüljön krumplit pucolni, tessék lássék módon, hogy aztán kiterelhesse a macskát dógát végezni, és akkor talán te hatodik lehetsz az ötből egy "értsük meg a Star Warsot" versenyen, és így legalább a legrosszabb is megvan. :hehe:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Úgy hallottam nem lesz a 3Dnek folytatása. Nem akarok kötekedni, de ha kiadási sorrendben digitalizálták volna 3D-ben akkor is utolérte volna a szériát a bukás?

Figyelj ,ez egy széria....te nagy Alien fan vagy, annak is van már jó pár része...számodra is tuti van jó, jobb, még jobb és legjobb, meg legeslegjobb... Szerintem, mert ez egy SW fórum, még nem kéne tagadni, hogy igenis, itt is van egy sorrend...

Szerkesztve: - FlóriBá
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ki tagadja? Olvasd el a linkelt kis szösszenetemet, vagy vissza ezt, esetleg más topicokat, és rájössz, hogy - most kapaszkodj meg - senki nem tagadja, hogy melyik a kedvence, kevésbé kedvence. De ez ízlés, nem minőség, ami csak akkor csípheti a csőröd, ha nem tetszik, ha másoknak valami olyan tetszik, ami neked nem tetszik. Bár te általában ilyen vagy, szóval nem tudom, min akadtam fenn... :hmm:

Amúgy nem tudom, mi lett volna, ha a készítési sorrendben 3D-zik, mert sajnos a családomban nincs látnok, így eme speciális skilleket - legnagyobb bánatomra - nem örököltem meg. Amúgy senki sem mondta, hogy nem lesz több SW 3D.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

De a szócséplés helyett, írhatnál egy sorrendet, mert lehet órákat áradozni, meg 400-600 karaktert rá áldozni a témára, de szerintem néhány szóval is ki lehet fejeztni, hogy: " Gyenge volt, nem vonzotta a moziba a nézőket és most gond van...." Mert szerintem ez a tényállás a Baljós Árnyak háza táján....

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Természetesen nincs sorrend. Mindegyik sw-film 10/10-es ezért vagyunk rajongók. Mindegyiket tátott szájjal nézem a mai napig mindegyik egyformán jó. Zseniális mind. Ha nagyon ki akarnék emelni egyet az az EP3, de azt is csak úgy hogy az mondjuk 11-es, tehát a Baljós nem sokkal marad el tőle, sőt.

Nagyon jó felvezető film és megágyaz a következő részeknek. Qui-Gon meg maga a JEDI. Itt értjük meg Anakin tragédiáját, itt értjük meg miért lett belőle Vader, itt értjük meg miért nem kellett volna kitanítani és itt van Jar Jar a Köztársaság bóhokás szimbóluma. Mert Jar Jar bizony az ekkor még jó és békés Köztársaság szimbóluma, ahol ilyen vicces figurák is békében élhetnek. Ez az a kor amiről az EP4-ben Kenobi mesélt Luke-nak amikor a Jedi-lovagok voltak a béke és igazság védelmezői. Ha ezt valaki nem érti akkor magát az sw lényegét sem. Lucas nagyon jól megfogta hol kell kezdeni.

Itt értjük meg mi volt Yoda tanításának a lényege az EP5-ben. Minden itt kezdődött és az a rettenet hogy ebből a világból lesz a Birodalom aminek itt még szinte nyomát sem látni.

Persze kezdődhetett volna az EP1 5 évvel az EP4 előtt de akkor azt hiszem hogy most nem itt fórumoznánk nem ismertük volna meg egymást mert jómagam azonnal szakítottam volna az sw-vel. Lucas hatalmasat alkotott az EP1-gyel csak a képek mögé kell látni.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csak bólogatni tudok tanult kollégám szavait olvasván. Lucas azzal, hogy harminckét évvel az ep4 elé helyezte a sztorit, és olyanra írta, amire senki ezen a világon nem számított, hatalmasat dobott. Hatalmas kockázat volt, de hatalmas dobás is. És a tény, hogy az ep1 tizenhárom éves, és még mindig róla beszélünk, még mindig nem kevesen védjük, még mindig visz embereket a moziba, szerintem elég jól bizonyítja, hogy ez a film egyenértékű a másik öttel.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 2 hónappal később...
  • 7 hónappal később...

Film után felmerült kérés: ha a Sith-ek kb. 1000 éve kihaltak a Jedik hite szerint, honnan tudják, hogy azok mindig ketten vannak? Tudommal miután kihaltnak hitték őket, azt követően kezdték meg a kettő szabálya alkalmazását épp azért hogy a világos oldal követői ne fedzzék fel őket. Kissé paradoxonnak tűnik nekem.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Közben ezt is megtaláltam: egy Kibh Jeen nevű sötét jedi YE 188 környékén valahogy (ahogy látom ez a része a sztorinak nincs részletezve) tudomást szerzett arról, hogy a sithek még léteznek és magáról a kettő szabályáról is. Halála előtt nem sokkal megosztotta ezt a tudást a jedikkel is, akik azonban akkor még csak röhögtek egy jót az egészen.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Közben ezt is megtaláltam: egy Kibh Jeen nevű sötét jedi YE 188 környékén valahogy (ahogy látom ez a része a sztorinak nincs részletezve) tudomást szerzett arról, hogy a sithek még léteznek és magáról a kettő szabályáról is. Halála előtt nem sokkal megosztotta ezt a tudást a jedikkel is, akik azonban akkor még csak röhögtek egy jót az egészen.

Kösz a választ, erről nem tudtam.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 1 évvel később...

Ma tartottam egy EpI újranézést, és a következő kérdések vetődtek fel bennem:

 

1. Miért nem kínálták fel Wattonak R2-t a T-14-es hiperhajtóműért cserébe?

 

A kérdés már csak azért is adódik, mert Watto tényleg mindennel guberál, ráadásul a tatuini gyerekek még rá is csodálkoznak az asztromechre, és szerencsésnek titulálják Anakint, hogy van neki egy. Szóval elég értékes lehet. Oké, tudom, az EpIV idején meg tudta engedni magának egy farmer is, de akkor csak azért mentek bele a jawák, mert előtte át akarták verni Owent, szóval így kényelmetlen helyzetben voltak.

 

2. Miért volt evidens a Jediknek az epizód végén, hogy Maul Sith volt, miközben az epizód közepén ezt kétségbe vonták? Mitől lett számukra ez evidens? Csak azért, mert megölte Qui-Gonnt? Ez nem hinném, hogy elegendő indok erre.

 

Ötletek? :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én is ma néztem meg az utolsó fél óráját. :P

 

1. Egy tucat R2 -es droid kétlem, hogy felérne egy hyper hajtómű értékével. :) A rabszolga utcagyerekeknek biztos unikum volt, de Watto -nak kötve hiszem. Ha kellett volna neki, maga ajánlja fel a cserét. Tudjuk milyen kapzsi volt.

 

2. Abból amit Maul a Naboo -n mutatott simán rájöhettek, hogy sith. A sötét oldali Erőhasználat megérezhető. Obi-Wan tuti beszámolt erről a tanácsnak.

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1. Miért nem kínálták fel Wattonak R2-t a T-14-es hiperhajtóműért cserébe?

Igazából Ody már válaszolt. Állítólag unikumnak számított a keresett alkatrész, szóval egy tucatdroidért aligha adta volna. Akkor már lehet a királynő ruhatára is többet nyomott volna a latba. :D Én inkább azon lepődtem meg, hogy simán elhiszik neki, hogy máshol nem kapnak ilyet. Én azért biztos utánanéztem volna még pár helyen. :) Jó, nyilván nem lett volna túl izgalmas jelenetsor, szóval érthető. :)

 

2. Miért volt evidens a Jediknek az epizód végén, hogy Maul Sith volt, miközben az epizód közepén ezt kétségbe vonták? Mitől lett számukra ez evidens? Csak azért, mert megölte Qui-Gonnt? Ez nem hinném, hogy elegendő indok erre.

Qui-Gon mondta, hogy szerinte sith. Ez nyilván elsőre megütötte a jediket és páran nagyon hitetlenek voltak, de azért a bogarat elültette a fülükbe. A váratlan dolgokra sokszor mi is így reagálunk, aztán rájövünk, hogy mégse biztos csak hülyeség. Utánanézhettek 1-2 régi dolognak, ki tudja. Aztán Obi beszámolhatott róla, hogyan is ölte meg Qui-Gon-t, ami árulkodó. Ha ekkorra a jedik már nem tartották totál kizártnak a sithek visszatérését, akkor a kép logikusan összeállt.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Igazából Ody már válaszolt. Állítólag unikumnak számított a keresett alkatrész, szóval egy tucatdroidért aligha adta volna. Akkor már lehet a királynő ruhatára is többet nyomott volna a latba. :D Én inkább azon lepődtem meg, hogy simán elhiszik neki, hogy máshol nem kapnak ilyet. Én azért biztos utánanéztem volna még pár helyen. :) Jó, nyilván nem lett volna túl izgalmas jelenetsor, szóval érthető. :)

 

Nekem egy kicsit olyan érzésem van, mintha azért nem ajánlaná fel a cserét Watto, mert nem akarták R2-t leválasztani a csapattól. :)

 

 

1. Egy tucat R2 -es droid kétlem, hogy felérne egy hyper hajtómű értékével. :) A rabszolga utcagyerekeknek biztos unikum volt, de Watto -nak kötve hiszem. Ha kellett volna neki, maga ajánlja fel a cserét. Tudjuk milyen kapzsi volt.

 

Na jó, de Anakin is hallotta a pilótákat csevegni az angyalokról. Ahol vannak pilóták, ott kell, hogy legyenek asztromech droidok is. Akkor miért is volt unikum egy utcagyereknek?

 

Qui-Gon mondta, hogy szerinte sith. Ez nyilván elsőre megütötte a jediket és páran nagyon hitetlenek voltak, de azért a bogarat elültette a fülükbe. A váratlan dolgokra sokszor mi is így reagálunk, aztán rájövünk, hogy mégse biztos csak hülyeség. Utánanézhettek 1-2 régi dolognak, ki tudja. Aztán Obi beszámolhatott róla, hogyan is ölte meg Qui-Gon-t, ami árulkodó. Ha ekkorra a jedik már nem tartották totál kizártnak a sithek visszatérését, akkor a kép logikusan összeállt.

Hát nem tudom... Qui-Gon mondja az epizód közepén, hogy jól képzett volt, stb. Maul szépeket ugrál meg ilyesmi, de túl sok olyat nem tesz, amit csak egy Sith-től láttunk eddig. Ez alapján simán lehetne csak egy képzett erő-használó, és nem Sith tanonc. Ha a Sith-ek ezer éve kihaltak, kéne valami bizonyíték, hogy ez az ember tuti az volt. Nem szórt villámokat, nem fojtogatott (ezek sem lennének amúgy perdöntőek, de ha ezek közül valamelyik megtörtént volna, könnyebb lenne megértenem, hogy miért hisznek most Obi-wannak, mikor korábban nem hittek Qui-Gonnak.) És értem, hogy emészteniük kellett, de azért 1000 év után nem ártott volna valamilyen bizonyíték.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.