Ugrás a kommentre

Értékeld a filmet

Ody Mandrell

Milyen osztályzatot adnál az első epizódnak?  

41 felhasználó szavazott

  1. 1. Milyen osztályzatot adnál az első epizódnak?

Ajánlott hozzászólás

Na jó, de Anakin is hallotta a pilótákat csevegni az angyalokról. Ahol vannak pilóták, ott kell, hogy legyenek asztromech droidok is. Akkor miért is volt unikum egy utcagyereknek?

Mert rabszolgák és semmijük sincs. ;) Nyilván ritkább darab is egy asztromech, de pl. Wattoo boltjában kapásból lehet látni egyet az olajfürdőben. Szóval már volt neki. :)

Hát nem tudom... Qui-Gon mondja az epizód közepén, hogy jól képzett volt, stb. Maul szépeket ugrál meg ilyesmi, de túl sok olyat nem tesz, amit csak egy Sith-től láttunk eddig. Ez alapján simán lehetne csak egy képzett erő-használó, és nem Sith tanonc. Ha a Sith-ek ezer éve kihaltak, kéne valami bizonyíték, hogy ez az ember tuti az volt. Nem szórt villámokat, nem fojtogatott (ezek sem lennének amúgy perdöntőek, de ha ezek közül valamelyik megtörtént volna, könnyebb lenne megértenem, hogy miért hisznek most Obi-wannak, mikor korábban nem hittek Qui-Gonnak.) És értem, hogy emészteniük kellett, de azért 1000 év után nem ártott volna valamilyen bizonyíték.

Ennek az egésznek akkor lenne értelme, ha Maul nem sith lenne. De az nem? Akkor meg nem tök mindegy miből jöttek rá? :) Szerintem amit írtunk alább az megállja a helyét. Az, amit a Naboo -n Maul csinált elegendő bizonyítékkal szolgált.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Mert rabszolgák és semmijük sincs. ;) Nyilván ritkább darab is egy asztromech, de pl. Wattoo boltjában kapásból lehet látni egyet az olajfürdőben. Szóval már volt neki. :)

Na ezt még sosem szúrtam ki. :)

Ennek az egésznek akkor lenne értelme, ha Maul nem sith lenne. De az nem? Akkor meg nem tök mindegy miből jöttek rá? :) Szerintem amit írtunk alább az megállja a helyét. Az, amit a Naboo -n Maul csinált elegendő bizonyítékkal szolgált.

Hát de nem. :D

Azért az ő szemszögükből nézve csak alapozniuk kellene valamire, főleg, ha korábban szkeptikusak voltak. Értem, hogy mi nézők tudjuk, hogy Sith-ek voltak, de azért érdekelne, hogy nekik ez miből jött át. Csak arra tudok gondolni, hogy Qui-Gonn halála miatt hajlamosak igazat adni neki. Na de épp Qui-Gonn mondja Anakinnek, hogy a Jediket meg lehet sajnos ölni és mivel gondolom nem 1.000 éve öltek utoljára Jedit, így erre egy nem Sith is képes lehet.

Elvileg nem léteznek az EU-ban ismert "sötét jedik", így az ilyen szintű Erőhasználók terén igencsak leszűkül a kör. Erőérzékenyek nyilván sokan vannak itt-ott elszórtan a galaxisban, de azok nem jutnak el az aktív Erőhasználat terén ilyen magasságokba, nem szereznek fénykardot, pláne nem pirosat stb.. Nyilván a sithekhez képest Maul nem volt egy etalon, bár harci képességek (pl. kardvívás) kapcsán elég előkelő helyen jegyzik, de egy mezei és képzetlen Erőérzékenyhez képest sokkal erősebb volt. Erre pedig csak az az egyetlen egyéb magyarázat lehetett volna, hogy egykor jedi volt, onnan vannak az alapok, amit viszont nyilván kizártak, hiszen a személyleírás alapján utánanézhettek, hogy nem volt hasonló a Rendben. Jobb híján az maradt az egyetlen logikus megoldás, hogy tényleg sith.

Amúgy Qui-Gon a Tatooine-on csak nagyon keveset vívott vele, így aztán nem is sikerült annyira meggyőzően érvelnie. Az, hogy lefárasztotta a dolog, nem igazán mérvadó, hiszen a később látottak alapján Qui-Gon nem volt egy élharcos jedi, úgyhogy érezhették a Tanácstagok, hogy akár túlzó is lehet a következtetés. Viszont az, hogy aztán tiszta párbajban Maul legyőzte és megölte őt, majd lényegében legyőzte Obi-Wan-t is, az már beszédes. Ott már mutatott pár olyan figurát, ami kizárt, hogy csak valami önképzéses vagy ösztönös tehetségből fakadjon.

(Amúgy Qui-Gon nevét direkt írod csomószor dupla n-nel (Gonn)? Mintha már többször észrevettem volna és koncepciózus lenne a dolog? ;))

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én még azért hozzátenném érvként: a Jedik vagy bárki más a Nabooról (esetleg Amidala, Obi-Wan vagy Panaka) a film végére nyilván dumcsiztak már Nute Gunray-jel és Rune Hakaóval. Ha azt nem is árulták el, kicsoda Darth Sidious, Mault elég nehezen hallgathatták volna el. Szóval simán kiszedhették belőlük, hogy azt az illetőt Darth Maulnak hívták és Sith Nagyúr volt (amit ugye a Sith-eknek szándékában is állt felfedni, így valószínűleg Sidious ezen a ponton már nem tiltotta meg e tény felfedését a Jedik előtt). De ha már csak annyit mondanak el, hogy Darth Maul volt, a név, a Sötét Oldal használata és a vörös fénykard akkor is kihozza az egyetlen logikus eredményt.

Én inkább azon lepődtem meg, hogy simán elhiszik neki, hogy máshol nem kapnak ilyet. Én azért biztos utánanéztem volna még pár helyen. :) Jó, nyilván nem lett volna túl izgalmas jelenetsor, szóval érthető. :)

Tényleg furcsa, hogy bemondásra elhitte ezt Qui-Gon - és valóban nem lett volna túl izgis, ha boltról boltra járnak, de ezt mondjuk kivédhették volna azzal, hogy valamelyikük megemlíti, hogy máshol sem jártak sikerrel. Viszont akár annak a számlájára is írhatjuk, hogy kockázatos lett volna túlzásba vinni a keresgélést. Tudjuk, hogy Amidalának a huttoktól is tartania kellett, szóval ha egy hutt fennhatóság alatt álló bolygón túl sokszor kérdezősködnek egy ritka hiperhajtóműmag felől, az eljuthatott volna olyan fülébe, akit talán ez a dolog nem kedvező módon érdekelt volna. Mert ugye csak annyi a különbség a huttok és a Kereskedelmi Szövetség között, hogy a huttok nem keresik a királynőt. Ám ez könnyen megváltozhat.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 2 hónappal később...

Nehéz ezt a filmet értékelni. Számomra azért is különösen, mert immár 17 éve voltam rajongó (4 éves korom, 1982 óta), amikor ezt a filmet bemutatták. Annyiszor és annyiféleképpen képzeltem el az előzményeket, annyit, de annyit agyaltam azon, hogy vajon milyen lehetett a "múlt", Anakin, Ben és a többiek múltja. És persze merőben másképpen képzeltem el, mint Lucas. :P

21 éves voltam 1999-ben, és addigi életem toronymagasan legnagyobb hobbija a Star Wars volt. A várakozásom tetőfokára hágott és elkövettem azt a hatalmas hibát, hogy még májusban megnéztem egy Amerikában videokamerával felvett, nagyon rossz minőségű kalózverziót vhs-en. (Az akkori angol tudásommal). Szóval semmit sem értettem belőle, felismertem pár karaktert, de úgy összességében tetszett az egész, de nem tudtam mit kezdeni vele. Akkor bár már volt otthon netünk, de ilyen virtuális információ áramlás elképzelhetetlen volt. Aztán a volt barátnőm kint töltötte a nyarat Németországban, ráadásul pont arrafelé, amerre a nagynénémék is élnek, így a nyárból 1 hónapot Németországban lehettem, ahol kb. 5-szőr néztem meg moziban, volt "tolmácsom" is, így én már augusztusban láthattam gyöngyvásznon az opus-t.

Másként képzeltem el, ezek a német megtekintések alatt fogtam fel, hogy miről is szól, ...tetszett. Ekkor állt össze, sajnos nem elsőre, és nagyon ántam, hogy megnéztem előtte többször a Videotékás Józsi (Isten nyugosztalja) által szerzett förmedvény minőségű kalóz vhs-t....

Főleg Palpatine karaktere és kettős játéka okozott hatalmas eufóriát, nagyon eredetinek találtam, bár nem értettem, hogy rázza át ennyire a Jedi-ket.

Nagyon tetszik a film eleje, a föderáció hajója, a két jedi, a harci droidok és a neimoidiaiak külleme is. Aztán pedig egy zöld bolygó következett, amely egyből egy olyan palotát mutatott be, amit korában nem láttunk Star Wars filmben (szóval kicsit jobban megvolt dizájnolva a Naboo-i uralkodó palota, mint Jabba palotája. :P), ...igen, igen ezek még más idők... gondoltam. És örültem, hogy ilyen is megér a galaxisban. Jar Jarról nem alkotnék véleményt, de annyira sosem utáltam, mint a mainstream, ..szerintem is 80%-ban felesleges figura, de ha már van, akkor ez van...

Lucas nagyon jól elgondolta a filmet, de teljes egészében átértelmezte azt, amit én a pókagyamban hosszú évek alatt előzményként kigondoltam. De elismerem, Lucas elgondolása eredetibb. :)

Mivel összességében hatalmas élményként éltem meg az új SW filmet, bő másfél évtizedes rajongás után, inkább csak azt a néhány mozzanatot ragadnám ki, ami nem tetszett, persze ezek zömét azóta újra gondoltam, ergo most csak azokat fogok rövid lajstromba venni, amik ott és akkor nem tetszettek....

- Jar Jar (nem is maga a lény, hanem, hogy szinte végig a vásznon van, nem kellett volna...

- Az Anakint játszó J. Lloyd fej sem tetszett, nem ilyenek képzeltem el Vadert bébi korában....

- Az, hogy nem volt apja, mint egyfajta szeplőtelen fogantatás, hát hogy is mondjam, ezt mind a mai napig kevésbé lájkolom....

- A fogatverseny tetszett, de fiatalnak találtam Anakint egy ekkora győzelemre, meg az is fura, volt, hogy egy Jedi fogadása elegyedik egy kétes hírű, zűrös múltú ócskással, másként is eltudta volna hozni azt a gyereket....

- Nem tetszett, hogy a Jedi-k ennyire megvannak vezetve Palpatine által, ...Yoda ebben a részben kimondottan taszított...

- A politikai szálban Valorum leváltását éreztem nagyon életszerűtlennek... (persze hüledeztem a szenátustól, az épülettől a lebegő podoktól stb.)

- Eleinte nagyon fura volt nekem a Jedi-rend "bürokráciája", hisz a Jedi-képzést korábban olyan formában képzeltem el, mint amit az OT-ben láttam, egyáltalán nem hittem volna, hogy a rend, egy ennyire szervezett "valami"....

- A negatív csúcs természetesen Jar Jar idétlenkedése a csatában, na attól mindmáig forog a gyomrom.. :( :( :(

- És Anakin akcióját is eltúlzottnak éreztem a Naboo-i vadászgéppel...

- Ja és időben átugrottam, de C-3PO szerepeltetését is teljesen feleslegesnek gondoltam, R2 még okés volt, neki kimondottan örültem is, de hogy a protokoll csávó pont Vader kreálmánya, szerintem ezt sem kellett volna...

Természetesen azokat, amik tetszettek, nem veszem számba egyenként, mert sokkal több lenne, mint a fent leírt (akkori) furcsaságok. De természetesen megemlítem azt, ami a legeslegjobban tetszett a filmen: A film végi fénykard párbaj, ami máig minden idők legjobb ütközete, kőkeményen a kedvenc (kard)párbajom, főleg amikor Oi-Wan és Maul ketten maradnak...Letaglózó....

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A film végi fénykard párbaj, ami máig minden idők legjobb ütközete, kőkeményen a kedvenc (kard)párbajom, főleg amikor Oi-Wan és Maul ketten maradnak...Letaglózó....

Obi-Want nem sokszor lehetett látni ennyire erőből küzdeni! Qui-Gonnál is érettebb kardvívást mutatott be. Ekkor vált jedi lovaggá. :)

A többivel többé-kevésbé egyetértek. Palpatine nagyon ügyesen kavarta a szálakat és teljesen elaltatta a jediket. Bár, ebbe talán az is bele tartozik, hogy yodán kívül lehet, hogy a többi jedi nem találkozott sith-tel.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Meg tegyük hozzá, hogy akár az is lehetséges, hogy Palpatine nem is találkozott Jedivel a film végéig. Addig ő csak egy szenátor volt, nem olyasvalaki, akinek sok köze lenne a Rendhez. Még a Rendet sem ő, hanem a kancellár kérte meg, hogy küldjenek Jedit a Naboora. Szóval igazán a megvezetés csak a film végén kezdődött.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Obi-Want nem sokszor lehetett látni ennyire erőből küzdeni! Qui-Gonnál is érettebb kardvívást mutatott be. Ekkor vált jedi lovaggá. :)

Erőteljesebb, dinamikusabb volt Qui-Gon-nál, az érettség szerintem pont itt nem túl jó szó. A düh és bosszúvágy eléggé eluralkodott rajta és nekiesett Maul-nak. A lovaggá válás kulcsmomentuma az a lehiggadás volt, ami megadta neki a lehetőséget arra, hogy az Erőt is használva megfirkálja a sithet. Az első, de nem az utolsó tipikus obi-wan-os húzása, amit látunk. :)

Bár, ebbe talán az is bele tartozik, hogy yodán kívül lehet, hogy a többi jedi nem találkozott sith-tel.

Szerintem Yoda se találkozott előtte sithtel. Hiába volt ~900 éves, jóval hamarabbra datálták a sithek feltételezett kihalását, mint az ő születését.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem Yoda se találkozott előtte sithtel. Hiába volt ~900 éves, jóval hamarabbra datálták a sithek feltételezett kihalását, mint az ő születését.

Ő mégis tudja, hogy a Sith-ekből csak kettő van. Mondjuk máig jó kérdés, hogy ő ezt honnan tudja ilyen halál pontosan, megrendíthetetlen magabiztossággal.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ő mégis tudja, hogy a Sith-ekből csak kettő van. Mondjuk máig jó kérdés, hogy ő ezt honnan tudja ilyen halál pontosan, megrendíthetetlen magabiztossággal.

A Ro2 már létezhetett akkor, amikor a sithek még nem húzódtak ismeretlenségbe. Mivel a Sith Rend egyik legalapvetőbb vezérelve volt, így több akkori jedi is tisztában lehetett ezzel. Ezen információt pedig a jedik továbbadták a Renden belül és sok-sok évszázad alatt Yoda-hoz is eljutott. Ahogyan a jedik eléggé ragaszkodtak az elveikhez, úgy joggal feltételezték, hogy a sithek is így tesznek, pláne egy ilyen sarkalatos kérdéskörben. Amikor fény derült rá, hogy mégis létezik még a Sith Rend, akkor Yoda tudta, hogy annak mindig 2 tagja lehet.

Szerintem a jedi iskolában taníthatták a padawanoknak az erő rossz oldalán lévőket, hiszen annyiszor elhangzik a filmekben, hogy mi vezet a sötét oldalra. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A Ro2 már létezhetett akkor, amikor a sithek még nem húzódtak ismeretlenségbe. Mivel a Sith Rend egyik legalapvetőbb vezérelve volt, így több akkori jedi is tisztában lehetett ezzel. Ezen információt pedig a jedik továbbadták a Renden belül és sok-sok évszázad alatt Yoda-hoz is eljutott. Ahogyan a jedik eléggé ragaszkodtak az elveikhez, úgy joggal feltételezték, hogy a sithek is így tesznek, pláne egy ilyen sarkalatos kérdéskörben. Amikor fény derült rá, hogy mégis létezik még a Sith Rend, akkor Yoda tudta, hogy annak mindig 2 tagja lehet.

Remélem a Disney csinálni fog majd egy Spin Off filmet Yoda fiatalkoráról is (tuti, hogy rengeteg embert érdekel Yoda múltja), amiben ki fog derülni, hogy több mint 800 évvel ezelőtt a fiatal Yoda pusztította ki az utolsó Sith-et, s ettől tüntek el a sith-ek, sok száz évre...

Elárulták a legfőbb szabályukat a legnagyobb ellenségüknek, majd eltűntek? Háááát... Ez nekem meredek. Nem logikusabb egyből eltűnni, aztán titokban élni? Vagy hogyan volt ez? Darth Bane még megküzdött egy Jedivel, akinek elárulta, hogy "te figyu, valójában már csak ketten vagyunk, és mostantól kezdve belőlünk mindig csak kettő lesz, se több, se kevesebb, egy mester és egy tanítvány", aztán megkegyelmezett ennek a Jedinek, révén csak a Sith legnagyobb titkát és gyenge pontját fedte fel, majd lelépett?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Remélem a Disney csinálni fog majd egy Spin Off filmet Yoda fiatalkoráról is (tuti, hogy rengeteg embert érdekel Yoda múltja), amiben ki fog derülni, hogy több mint 800 évvel ezelőtt a fiatal Yoda pusztította ki az utolsó Sith-et, s ettől tüntek el a sith-ek, sok száz évre...

Én meg remélem, hogy nem. Ilyet meg pláne nem. Ez eléggé szembemenne az eddig ismert dolgokkal. Állítólag felvetődött már többször is a Yoda-spin-off ötlete, de Lucas direkt nem akart semmit (pl. a faját se ismerjük) elárulni róla, ezzel tartva a körülötte lévő misztikus ködöt. Persze azóta más a széljárás a SW körül, szóval ki tudja.

Elárulták a legfőbb szabályukat a legnagyobb ellenségüknek, majd eltűntek? Háááát... Ez nekem meredek. Nem logikusabb egyből eltűnni, aztán titokban élni? Vagy hogyan volt ez?

Feltehetően a jedik évezredeken át küzdöttek a sithek ellen, akik hozzájuk hasonlóan többen voltak. Aztán a belső konfliktusok miatt Bane behozta ezt a szabályt, miszerint mindig csak ketten lehetnek. Ez nem jelenti azt, hogy rögtön el is kellett vonulniuk bujkálni, még hosszú évtizedeken át harcolhattak a háttérbe húzódás előtt. Na most a jediknek elég feltűnő lehetett, hogy hirtelen mindig csak 2 sith kerül elő, az adott hierarchiában.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A filmből konkrétan kiderül, hogy 1000 éve nem hallottak a sithekről. Tényleg fura, hogy Yoda egy ezer éves infó alapján ennyire biztos a dolgában. Mi van ha azóta változtak a dolgok és most hárman vannak? Nekem ennél a jelenetnél régen mindig az jutott eszembe, hogy Yoda hallva, hogy visszatértek a sithek utána nézett ennek-annak és valahogy rábukkant erre az információra (már csak azért is gondoltam ezt mert ha ez ilyen köztudott információ lenne akkor minek mondaná el a második legnagyobb Jedinek Mace Windunak; ha ez az alap jedi tudás része akkor ennek megint nincs értelme)... de hogy hol a túróban talált rá erre az infóra arra még elméletem sincs.

Szerintem elmélyedt az erőben. :) Ha előre látta Anakin sorsát, ezt csuklóból kiokoskodhatta. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2007/2008 magasságában voltak olyan hírek, hogy Lucas egy nulladik részt akar csinálni ami a sith-ek kiírtrását mutatja be és Yoda fontos szereplője lenne. De 1000 év nem vethető össze 800 évvel, mégha nem is pontos az az 1000 csak nagyjából annyi, 200 évet nem hiszem, hogy ennyire felkerekítenének, tehát lehetetlen, hogy Yoda sith-ekkel harcolt volna korábban, valószínűbb, hogy a mestere mesélt róluk neki vagy ahogy Bomarr írta utánanézett ennek. Az is valószínű, hogy amikor a sith-ek kihaltak már a kettő szabálya volt érvényben. De ha nem így volt az sem kizárt, hogy ezalatt az ezer év alatt voltak olyan jedik akiket elcsábított a sötét oldal és megkísérelték újjáélesszteni a sith rendet, de ezt a jedi rend csírájában elfojtotta és talán egy ilyen újjáélesztési kísérlet alkalmával a bukott jedi talált rá erre az információra egy holokron formájában.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem elmélyedt az erőben. :) Ha előre látta Anakin sorsát, ezt csuklóból kiokoskodhatta. :)

De Anakin sorsát se látta előre.

A filmből konkrétan kiderül, hogy 1000 éve nem hallottak a sithekről. Tényleg fura, hogy Yoda egy ezer éves infó alapján ennyire biztos a dolgában. Mi van ha azóta változtak a dolgok és most hárman vannak? Nekem ennél a jelenetnél régen mindig az jutott eszembe, hogy Yoda hallva, hogy visszatértek a sithek utána nézett ennek-annak és valahogy rábukkant erre az információra (már csak azért is gondoltam ezt mert ha ez ilyen köztudott információ lenne akkor minek mondaná el a második legnagyobb Jedinek Mace Windunak; ha ez az alap jedi tudás része akkor ennek megint nincs értelme)... de hogy hol a túróban talált rá erre az infóra arra még elméletem sincs.

Ott a pont.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Amikor Yoda Winduval dumcsizik a fősith ott áll tőlük pár méterre. Meglepne ha képes lenne rájönni az Erőn keresztül, hogy mi a felállás a sitheknél úgy hogy közben más alapvető dolgok (kik a sithek, mi a tervük stb.) végig homályban marad előtte.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A régi Jedi Sith háború nem került kánonon kívülre amúgy? Vagy a TCW-ben volt utalás a régi Jedi Sith háborúra, ahol a Sith-ek még sokan voltak? Most így fejből nem tudom. Ha nem volt rá utalás, akkor simán megeshet, hogy jelen felállás szerint a Sith-ekből mindig is kettő volt. Az meg, hogy Yoda megosztja ezt az infót Winduval, szerintem nem olyan nagy szám, hogy ebből következtessünk. Tegyük fel, hogy egy ismerősömmel foci meccset nézünk. Legutóbb 20 éve néztünk együtt. Mindketten tudjuk, hogy kirúgásból nincs les. De amikor jön egy kirúgás, és ebből lesgyanús helyzetben megindul egy csatár, akkor azért közölhetem vele, hogy "ugyebár kirúgásból nincs les". Ő is tudja, én is tudom, de rég került már szóba ezért felhozom, és ő bólogat. Nagyjából ilyesmit érzek Yoda-Windu esetében is.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ha nem volt rá utalás, akkor simán megeshet, hogy jelen felállás szerint a Sith-ekből mindig is kettő volt.

Ez se segit a helyzeten, hisz ha régen kettő volt az akkor is egy 1000 évvel ezelőtti állapotra igaz. Ebből maximum sejtés vonható le, nem az hogy most tutira mi a helyzet. Egyébkén látva hogy a tanitványok mennyire szeretnek maguk is tanitványokat fogadni meglepne ha állandóan ketten lettek volna.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A régi Jedi Sith háború nem került kánonon kívülre amúgy? Vagy a TCW-ben volt utalás a régi Jedi Sith háborúra, ahol a Sith-ek még sokan voltak? Most így fejből nem tudom. Ha nem volt rá utalás, akkor simán megeshet, hogy jelen felállás szerint a Sith-ekből mindig is kettő volt. Az meg, hogy Yoda megosztja ezt az infót Winduval, szerintem nem olyan nagy szám, hogy ebből következtessünk. Tegyük fel, hogy egy ismerősömmel foci meccset nézünk. Legutóbb 20 éve néztünk együtt. Mindketten tudjuk, hogy kirúgásból nincs les. De amikor jön egy kirúgás, és ebből lesgyanús helyzetben megindul egy csatár, akkor azért közölhetem vele, hogy "ugyebár kirúgásból nincs les". Ő is tudja, én is tudom, de rég került már szóba ezért felhozom, és ő bólogat. Nagyjából ilyesmit érzek Yoda-Windu esetében is.

Igen, de a fociban a szabályok húsz év alatt (ami még egy ember életében sem olyan drasztikus intervallum) nem változnak. Egy hataloméhes rend, aminek tagjai állandóan cserélődnek, ezer év alatt (ami még Yoda élethosszánál is tovább tart, egy embernek meg felfoghatatlan) ezerszer megváltozhat.

Ekkora magabiztossággal semmiképpen sem lehet kijelenteni ezer év ismeretlenség után, mint ahogy Yoda leközölte Windunak a kettős szabályt. Simán érhette volna reform ezalatt az ezer év alatt (ami brutálisan nagy idő, ezer év alatt az egész Galaxis megváltozott valószínűleg), és ahogy Bomarr írta, lehetnek akár hárman is. Vagy akár öten. Akkor mi van? Yodáék kettőt kinyúvasztanak, aztán hátradőlnek békésen, abban a hitben élve, hogy csak kettő van?

A kettős szabálynak meg jönnie kellett valahonnan, meg kellett valaminek előznie, ami végül ezt a radikális szabályt megkövetelte. Ami olyan erővel követelte meg, hogy még ezer évvel később is maximálisan kitartottak mellette. Logikus, hogy volt egy időszak, amikor komoly Sith állomány létezett, és belharcok tépték meg, vagy valami ilyesmi. Valami, ami ráébresztette Darth Bane-t, hogy ez így nem mehet tovább, radikális változásnak kell lennie. És Korriban is arra utal, hogy régen kettőnél több Sith volt.

Ez se segit a helyzeten, hisz ha régen kettő volt az akkor is egy 1000 évvel ezelőtti állapotra igaz. Ebből maximum sejtés vonható le, nem az hogy most tutira mi a helyzet. Egyébkén látva hogy a tanitványok mennyire szeretnek maguk is tanitványokat fogadni meglepne ha állandóan ketten lettek volna.

Mint ahogy nem is voltak. Már a TCW-ben is milyen felállások jelentek meg. Eleve volt, amikor Sidious egyedül volt. Aztán jött a Sidious-Tyranus páros kontra Maul-Savage páros. Volt Sidious-Tyranus-Asajj trió is, volt Sidious-Tyranus-Savage trió is, most meg van egy Sidious-Vader-Inkvizítor triónk. Oké, Asajj és az Inkvizítor még nem Sith-ek, de ugye Sidious azért akarta megöletni Asajj-t, mert gyanította, hogy Tyranus már Sith-nek képezi, nem holmi Erőhasználó bérgyilkosnak.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ekkora magabiztossággal semmiképpen sem lehet kijelenteni ezer év ismeretlenség után, mint ahogy Yoda leközölte Windunak a kettős szabályt. Simán érhette volna reform ezalatt az ezer év alatt (ami brutálisan nagy idő, ezer év alatt az egész Galaxis megváltozott valószínűleg), és ahogy Bomarr írta, lehetnek akár hárman is. Vagy akár öten. Akkor mi van? Yodáék kettőt kinyúvasztanak, aztán hátradőlnek békésen, abban a hitben élve, hogy csak kettő van?

Jó, de ennyi erővel ezt akkor is el lehet mondani, ha anno a jediknek maga Bane vázolta a szitut. Sőt, ha Yoda személyesen tudta meg tőle, akkor is. Ha tavaly tudta meg az infot, akkor is megváltozhatott vagy éppen 5 perce is. Szerintem nem kell túlbonyolítani a témát. A Jedi Rend tudta, hogy létezik a Ro2 és joggal bíztak abban, hogy egy kötött szabályrendszeren alapuló közösség esetében ez nem változik csak úgy. Nyilván a sithek is rengeteg ilyen dolgot feltételeztek a jedikről, akkor is, ha épp aktuális bizonyítékuk nem volt rá.

A kettős szabálynak meg jönnie kellett valahonnan, meg kellett valaminek előznie, ami végül ezt a radikális szabályt megkövetelte. Ami olyan erővel követelte meg, hogy még ezer évvel később is maximálisan kitartottak mellette. Logikus, hogy volt egy időszak, amikor komoly Sith állomány létezett, és belharcok tépték meg, vagy valami ilyesmi. Valami, ami ráébresztette Darth Bane-t, hogy ez így nem mehet tovább, radikális változásnak kell lennie. És Korriban is arra utal, hogy régen kettőnél több Sith volt.

Egyetértek. ;) Nem lehetünk biztosak ebben, de teljesen logikusnak hangzik.

Mint ahogy nem is voltak. Már a TCW-ben is milyen felállások jelentek meg. Eleve volt, amikor Sidious egyedül volt. Aztán jött a Sidious-Tyranus páros kontra Maul-Savage páros. Volt Sidious-Tyranus-Asajj trió is, volt Sidious-Tyranus-Savage trió is, most meg van egy Sidious-Vader-Inkvizítor triónk. Oké, Asajj és az Inkvizítor még nem Sith-ek, de ugye Sidious azért akarta megöletni Asajj-t, mert gyanította, hogy Tyranus már Sith-nek képezi, nem holmi Erőhasználó bérgyilkosnak.

A Ro2 lényegéről sok szó esett már, rendszeresen visszatérő téma. Aligha az a lényege, hogy minden pillanatban pontosan két sith létezhet. Nyilván rövidebb átmeneti időszakokra az 1 és 3 elkerülhetetlen. Ugyanígy nem az a lényeg, hogy ki mennyire ügyesen és ki tanítására mozgatja a piros kardját, hanem hogy a Sith Rendnek tagja-e vagy sem. A fent említett helyzetek bizonyos szinten nyilván feszegették a szabály határait, de szellemiségében nem mentek szembe vele. Amikor égetővé vált az ügy, akkor a "hivatalos" sithek (közülük is Sidious) fel is léptek ellene és feloldották a "problémát".

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Dzséjt: ezek jogos érvek, csak próbálom feloldani az ellentmondást. Nem tudok mást elképzelni, minthogy ez egy axióma, egy tudott ismeret a Sith-ekről, ami az univerzumon belül nem lehet másként, mert az ellenkezőjéről már bebizonyosodott, hogy a Sith-ek számára nem túl sok haszonnal kecsegtető rendszer.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A régi Jedi Sith háború nem került kánonon kívülre amúgy? Vagy a TCW-ben volt utalás a régi Jedi Sith háborúra, ahol a Sith-ek még sokan voltak? Most így fejből nem tudom. Ha nem volt rá utalás, akkor simán megeshet, hogy jelen felállás szerint a Sith-ekből mindig is kettő volt. Az meg, hogy Yoda megosztja ezt az infót Winduval, szerintem nem olyan nagy szám, hogy ebből következtessünk. Tegyük fel, hogy egy ismerősömmel foci meccset nézünk. Legutóbb 20 éve néztünk együtt. Mindketten tudjuk, hogy kirúgásból nincs les. De amikor jön egy kirúgás, és ebből lesgyanús helyzetben megindul egy csatár, akkor azért közölhetem vele, hogy "ugyebár kirúgásból nincs les". Ő is tudja, én is tudom, de rég került már szóba ezért felhozom, és ő bólogat. Nagyjából ilyesmit érzek Yoda-Windu esetében is.

A tcw 6. évad 13. részében mondja Darth Bane szelleme Yodának, hogy egy pusztító háború után ő hozta be a kettős szabályt.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Jó, de ennyi erővel ezt akkor is el lehet mondani, ha anno a jediknek maga Bane vázolta a szitut. Sőt, ha Yoda személyesen tudta meg tőle, akkor is. Ha tavaly tudta meg az infot, akkor is megváltozhatott vagy éppen 5 perce is.

Azért öt perc, egy év és 1000 év között van egy hangyányi különbség. Nem, nem lehetne ezt elmondani öt perc után, és még egy év után sem feltétlen, de abban már van némi esély a változásra. Azért ne degradáljuk már le ennyire ezt az ezer éves időintervallumot. Valóban, Yoda akkor sem lehetne ebben ilyen biztos, ha maga Bane árulja el neki, de legalább az az egy rejtély meg lenne ezzel oldva, egyáltalán honnan tudja Yoda ezt a fontos szabályt. Most viszont ott állunk, hogy azt sem tudjuk, honnan tudja ezt Yoda, miért csak ő tudja, és miért biztos benne ezer év után is.

És azért ez a kérdés nem olyan vállvonogatós kérdés, elvégre a Sith-ek elleni harc erre épül, hogy csak kettő van. Ami gáz, ha erre ráépítenek, de közben három van, vagy öt, vagy tíz. És ez voltaképpen jelentkezik is valamilyen szinten a TCW-ben. A Jedik a háború végééig nem tudták, hogy Dooku Darth Tyranus, joggal hihették, hogy vagy ő Sidious, vagy Sidious nem is létezik. Egy biztos, sokáig abban a hittben éltek, hogy Dooku a Sith mester, Ventress pedig a tanítvány. Na most, ha a Jedik ezt a kettőt sikeresen likvidálják, és aztán hátradőlnek, hogy a Sith most már aztán tényleg kipusztult, hatalmasat koppantak volna. Az egy dolog, hogy a Sith-ek egy idő után, amikor éppen úgy hozza a kedvük, megkísérlik feloldani a problémát, de ez itt irreleváns. A Jedik szempontjából ez nem számít, amíg nem realizálódik bennük mondjuk, hogy Ventress nem volt Sith, vagy, hogy Maul és Savage nem az a két Sith, akiket ők üldöznek. De már akkor is gáz lett volna, ha megölik Sidioust és Tyranust aztán hagyják Mault és Savage-ot tovább ténykedni, mondván azt, amit te: ők nem Sith-ek, hiszen... Máig nem értem, milyen alapon nem Sith-ek, de ezt vágják rá. Mert azokból kettő van. Aztán frászt, akkor éppen négy Sith Nagyúr volt, ki is tört a balhé köztük. :)

És mindezt azért, mert ebben az epizódban valamit tud Yoda, amit más Jedi nem, és ezt olyan magabiztossággal jelenti ki, annyira készpénznek veszik a Jedik a szavait, hogy ezen a vonalon is indulnak tovább, fenn se tartva a lehetőségeit, hogy ezer év alatt az a rend, amit eddig kihaltnak hittek, megváltozhatott. Szóval ez a kérdés azért nem olyan elhanyagolható. Honnan tudja Yoda? Miért csak ő tudja? Miért ilyen biztos benne ezer év távlatából is? Miért bízik benne ennyire a Jedi Rend?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szóval ez a kérdés azért nem olyan elhanyagolható. Honnan tudja Yoda? Miért csak ő tudja? Miért ilyen biztos benne ezer év távlatából is? Miért bízik benne ennyire a Jedi Rend?

Nem elhanyagolható, de ahogy Pb is jelezte, voltaképp zsákutca. Ha csak nem tekintjük azt a lehetőséget, hogy maga Palpatine/Maul fecsegte ki ezt Yodának, az öreg Jedinek voltaképp csak egyféle információja lehetett: hiteles, de régi. Bármi is, amit talált, az 1000 évvel korábbi állapotokra vonatkozott, hiszen azóta nem láttak Sith-et. Yoda ezt mégis tényként közli, és szerintem azért, mert végül is ez mégis csak egy mese. Ahogy korábban írtam, ez egy elfogadott tény a gonoszokról, és kész. Egyszer régen megváltoztatták a Rendet, és azóta már csak két Sith van hosszú távon. Akárhogy feszegetjük, nem fogunk olyan megoldást találni, amiből az következik, hogy Yoda egy:

- 100%-ig hiteles

- aktuális állapotokra vonatkozó

- minden más lehetőséget kizáró információt talál.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.