Ugrás a kommentre

Évadértékelés


Ajánlott hozzászólás

Nos épp most fejeztem be a finálét, és mivel nem igazán írtam a részekhez külön, ezért itt most pótolom az egészet.

Kezdeném ott, hogy ezekkel a sorozatokkal azt hiszem beköszöntött a SW új korszaka. Én nagyon szerettem az új filmeket, bár megvoltak a hibáik - hosszan tudnám azért ecsetelni - de úgy érzem ez most a nagybetűs SW.

Nem tudom, hogy azért mert biztonsági játékot játszanak és sokszor fan service-re mennek vagy csak tényleg szimplán ez a SW, és beleborzongok és sírok minden részen.

 

Nem akarom elnyújtani meg minden résznél kitérni minden apróságra, de vannak észrevételeim. Az évad első fele számomra eléggé hullámzó volt. A visszaemlékezések tetszettek, nagyon szépen be lett mutatva ahogy Boba megmenekül, és ahogy elnyeri a taskenek bizalmát. A vonatos akció jelenet simán elmehetett volna bármelyik filmbe, számomra a Solos vonatos jelenetnél is jobb volt. Zseniális volt. Ahogy a Taskenek is, és ahogy betekintést nyertünk az életükbe. A fekete maszkos harcos tasken brutálisan jó karakter volt, és itt váltok át kicsit a negatív részébe.

A sok visszaemlékezés miatt totál háttérbe szorult a jelen, és azoknak a karakterei. Az írok csak úgy dobálták be a karaktereket, a polgármestert, a vízárust, a különböző fajok vezetőit, a rancort, a huttokat, akik szinte semmi játékidőt nem kaptak vagy hogy bármit is csináljanak, sz-rt kavarjanak, helyette csak kaptak egy villanást h mi is itt vagyunk és kész. Boba háromszor besétál a helyi csehóba és látjuk a szexi twilek nénit, és már kéne hogy érdekeljen, hogy mi van vele? Nem igazán. Nagy hibának tartom h ez a sorozat nem Bobára fókuszált és az ő sztorijára, karaktereire és kaptunk majd két résznyi Mando 2.5t. Ez az idő pont elég lett volna hogy kicsit jobban megismerjük a karaktereket, felvezessék a konfliktust a szindikátussal akik szintén nem sok vizet kavartak igazából. Tudom, hogy ott voltak a vonaton, és megölték a taskeneket, meg a végén robbantottak egyet...de nekem ez nagyon kevés volt, hogy átérezzem, hogy jön Boba a megmentő aki felszabadítja ezt a várost, bolygót az elnyomókkal szemben. Szóval nálam ez egy nagy minusz.

 

DE

 

Ennyi volt a negatív része, és innentől jön kb az ömlengés, mert az előzőeket csak azért írtam, mert ebből lehetett volna egy olyan évad, ahol mindenki kavarja a sz-rt, háthaszúrja a másikat, amit kb a fináléban meg is kaptunk. szóval ettől eltekintve ez az évad zseniálisan jó volt. Egyszerűen imádtam bármit dobtak be elém. A vonatos jelenet, a tasken harci kiképzés, a Slave-1 - mert így hívják - visszaszerzése, és hát Mando 2.5. Tudom azt írtam h hiba volt erre időt szánni itt de csak a Boba storyline miatt, mert azt hátráltatta. Viszont amit kaptunk helyette az az igazi SW. Mando ahogy megszerzi az új hajóját...hát én sírtam. Egyszerűen szép volt. És mikor mondta hogy meglátogatja Grogut, biztos voltam benne, hogy majd off screen. Erre megkaptam életem egyik legjobb epizódját, amit gyerekként is látni akartam miután megnéztem a Jedi visszatértet. Luke felbukkanása már a mando 2 végén is a székbe szegezett egy köteg zsepivel, de hát erre nem számítottam. Luke deepfake cgi-ja zseniálisan szép lett, és nagyon remélem hogy kapunk belőle még többet talán egyszer egy saját sorit is ha már a hangja is tökéletes lesz. :D EGyszerűen imádtam a lépéseket látni ahogyLuke elkezdi kiépíteni az akadémiáját, és ez pont olyan volt mint ahogy gyerekként elképzeltem. Baromi megható volt és ahogy Ashoka is ott volt mellette. Hát én totál kész voltam. De fölösleges erről többet írnom, mert szerintem mindenki azt érezte amit én. :)

Majd beindulnak az események a sz-rkavarás amire egész végig vártam és a szindikátus lép, robbantás, cad bane - és végre elkezdődik a végjáték és a finálé ami megint egyszerűen eszméletlenül látványos volt és minden megkaptam tőle amit akartam. Meg olyat is amire sose gondoltam de titkon mindig látni akartam, ahogy Boba meglovagol egy Rancort és szétzúz vele mindenkit. És még több Mando és megható Grogu jelenetet, aki mindig lopja a showt. Az egész rész szinte akció volt, amivel engem szintén meg lehet venni. főleg ha az az akció jó. :D És ez nagyon jó volt.

Ja igen a cyberpunk karakterek és az egész stíl annyira nem illett nekem ide, - sőt nagyon nem - de a végére megkedveltem egy kettőt.

 

Összességében nem tudok mit mondani. Féltem az elején kicsit a hullámzó részek miatt de a második felére minden várakozásom felülmúlta és túlmutatott azon. Mindent megkaptam amit akartam és annál is többet. Nehéz lesz ezt megugrani de úgy érzem képesek lesznek rá. :)

Pontot nem adnék az évadra mert számomra ez a nagybetűs STAR WARS volt.

 

UI: Cad Bane halálát nagyon sajnáltam, bár azért tudjuk hogy ez a halál koránt sem 100%, mert hát őt is behozni egy 5 perc erejéig elég nagy hiba lett volna. Szerintem látjuk még.

A másik halál ami nagyon felkavart az pedig a fekete maszkos tasken harcos volt, aki vissza a showt az első pár részben, majd kapott egy gyenge off screen halált... mehh...

Viszont Cobb várható volt hogy túléli. Nem értem teljesen hogy egy váll lövés miatt miért kell egyből már robot testrészt kapnia de okés. :D Fel kell tuningolni kicsit. :)

 

 

Szerkesztve: - kudar
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Na, most olyat teszek, amit a Rebels 2. évada óta nem csináltam. Évadértékelést írok. :) Hogy miért? Mert hosszú ideje most először érzem úgy, hogy van más mondanivalóm is a sorozatról azon kívül, amit az egyes részeknél már elmondtam. És ennek oka az, hogy úgy érzem, a The Book of Boba Fett egy nagyon fontos mérföldköve volt a Star Wars-nak. Megmutatta, hogy már a tévében sincsenek korlátok. Se technikai, se mesélési, se médiumok vagy érák szabta. Csak a Star Wars.

Korábban itt a fórumon is voltak olyan vélemények, hogy az ep9 után a Lucasfilm visszalépett, már nem mer médiumok közötti átjárást csinálni, nem mer olyan történetet írni, ami több művön és médiumon ível át. És bár rengeteg dolog mutatta, hogy ez nincs így, a The Book of Boba Fett egyértelművé tette. Kezdjük a legalapvetőbbel: aki kihagyta a The Book of Boba Fettet, az a The Mandalorian 3. évadának nyitányában úgy fog pislogni, mint amikor Qi'ra felhívta a főnökét és kiderült, hogy az Darth Maul, akinek ep1-es utáni életét csak a TCW-ből és a Rebels-ből ismerhettük meg. Itt meg ott lesz Din és Grogu újra egymásra találása és az a tény, hogy Mandi már nem mandi, legalábbis papíron, viszont van egy hot-road N1-ese.

De itt van egy gyenge könyvsorozat mellékzöngéinek szereplője, Cobb Vanth is, aki - főleg az utolsó epizód utolsó perce alapján - elindult egy sokkal jelentősségteljesebb úton. Nem lennék meglepve, ha egy idő után ez a sokadlagos mellékszereplő szép lassan a legnagyobb hősök közé nőné ki magát. És akkor még Fekete Krrsantan is, vagy az a tény, hogy Cad Bane életére (remélhetőleg) itt tettek pontot.

Az érák közti összemosás meg páratlan volt, élőszereplős műben ez akkor sem volt ilyen erőteljes, amikor még Lucas kormányozta a hajót. Igazából neki köszönhető egy éles szakadék a PT és az OT között, amit később a TCW és a Rebels elmosott, de ezt most tovább fokozzák az élőszereplős sorozatok, és úgy érzem, a The Book of Boba Fett tette meg a legnagyobb lépést. Eleve, bár Boba OT-ban született karakter, Temuerra Morrison szereplésével akaratlanul is Jangóra, a PT karakterére emlékszünk. A klón mivoltára. Erre jött Kamino, Geonosis és Daniel Logan megjelenése. Ja, és úgy mellesleg Mos Espát laza mozdulattal fontosabb várossá tették, mint Mos Eisley-t, és még a fogatverseny pályája is visszaköszönt, ahol egy N1-es száguldozott. Mégis, maguk az epizódok az OT-t idézik, stílusukban, felépítésükben, a díszletekkel (Jabba palotája, Mos Eisley utcái, X-szárnúyak), stb. Nagyon nagy hangsúlya van mind a PT-s, mind az OT-s elemeknek, és olyan ügyesen integrálták egyiket a másikba, hogy már szét sem lehet választani őket.

És az alkotók nem álltak meg itt. Simán bevonták ide az ST-t azzal, hogy láthatjuk Luke akadémiájának épülését. Igen, azok az események messze vannak, mégis megtalálták a helyét és integrálták, ezzel közelebb hozva a utózmánytrilógiát is. Szerintem most már csak idő kérdése, hogy elkezdjenek feltűnni az első T-70-es X-szárnyúak. Szintén remek, hogy a különféle idegen maszkokat is minden érából átveszik. Sajnos a filmeknek mindig is votl egy olyan "baja", hogy sok faj csak éra vagy epizódspecifikus volt. Jó példa a duros, amit az ep4 után most, a The Book of Boba Fett-ben láthattunk újra élőszereplős produkcióban. De a trandoshan is csak az OT-ra volt jellemző, ahogy dugot is úgy kellett becsempészni az ep6-ba, hogy legyen egy kis átfedés. Togrutát, zabrakot és sok-sok más PT idegen egyáltalán nem jelenik meg az OT filmekben, és ezt a hagyományt az ST is tovább vitte. Sokkal kisebb az átjárás a fajok között, mint hinnénk, de a sorozatok a TCW óta próbálják ezt áthidalni, amiben az élőszereplősek kifejezetten jól teljesítenek (bár ezen a téren a Story-filmek is jól nyomultak).

 

És akkor itt a technikai oldal. A The Mandalorian is nagyon sokszor volt lélekzetelállító. Én úgy éreztem, hogy a csúcs a krayt sárkány volt a The Marshall-ban. És úgy képzeltem, hogy ennyi. ennyit kapunk minden évadban, mert ennyi az ár/megvalósíthatóság. Ha minden részre fenn akarják tartani a messzi-messzi galaxis illúzuóját, ennél több mozi szintű monumentalitás nem fér bele. És igazából erre a The Mandalorian második évada nem cáfolt rá. Félre értés ne essék, végig piszok látványos volt, De semmi sem ért fel ahhoz a sárkányhoz. Ahhoz a hatalmas, mégis kidolgozott kreatúrához, ami rombolta a környezetét, ami statisztikák tömkelegét követelte meg a harchoz, és amire azt mondtam, hogy ez egy mozifilmben is odavágna. És tény, voltak még bravúrok, köztük Luke. Letettem az arcom. De mégis, ahhoz a pazar látványvilághoz, amit a The Marshall prezentált, ahhoz az összképhez a többi epizód epikusságban már nem ért fel. Ez nem hátrány, nem negatívum, csak tényleg úgy éreztem, hogy ár/megvalósíthatóság terén ez a maximum. Nem lehet részenként városokat, sárkányokat, kéttucat statisztát, überakciójeleneteket bedobálni.

Hát nem, a fenét nem! A The Book of Boba Fett a második epizóddal hozta azt a szintet, amit a The Marshall. A vonatos üldözés simán volt olyan epikus látványú, mint a krayt elleni viadal. Eközben szép csendben egy eleven és hatalmas Mos Espát kaptunk. És nem álltak meg itt. Jöttek a huttok, amiket nagyon régen nem láttunk, és szerintem simán voltak olyan jók, mint Jabba és Gardulla az ep1-ben. És, ahogy haladtunk előre a sorozatban, csak jöttek a monumentális pillanatok. Jabba palotája kívül-belül elképesztő volt. Simán lehetett volna egy egyhelyszínes terület, de kaptunk konyhát, garázst, rancor vermet, magánlakosztályt. És akkor jötte a mandis epizódok, ahol először egy gyűrűvilág, majd egy újabb (régi) erdőbolygó elevenedett meg előttünk, de úgy, hogy nem érezted, hogy a Földön lennél. A hatalmas hegyek, a különféle állatok nagyszerűek voltak.

És ez az érdekes. Bár a The Book of Boba Fett papíron egy emberről szólna, mégsem hiányzott belőle az epikusság. A monumentalitás. Sőt kevés pillanattól eltekintve végig úgy éreztem, hogy ez a két dolog az egész sorozatot átjárja. Egyedül a modokat kellett megszoknom, ők tényleg idegenül hatottak Tatooine-on. Ugyanakkor innét visszagondolva már azt mondom, hogy ez is egy jele a változásnak, ami Tatooine-on (és lényegében az egész Galaxisban) beköszöntött. Az utolsó részben már nem is zavartak. Így összességében a leggyengébb láncszemnek azt a béna siklóüldözést tudom felhozni.

És az epikusságon túl ott van még az, hogy milyen lehengerlő technikai megoldásokat láthattunk. Luke Skywalker megjelenítése egyszerűen hihetetlen. A leghihetetlenebb, hogy nem telt el nagy idő az előző feltűnése óta, mégis látványos a különbség. Míg a The Rescue-ban még trükközni kellett a feje elfedésével, a rövid szereplésével és a sötét folyosókkal, és azért látszódott, hogy a CGI bár magas szintű, mégis csak CGI, addig itt fényes nappal kapott rengeteg szerepet és egy pillanatra sem rejtegették az arcát, mégsem értem tetten a csalást. Ennyire CGI utoljára az ep2-ben nyűgözött le, amikor nem vettem észre, hogy a klónok nem beöltözött színészek. Megdöbbentett, amikor kiderült, hogy mind CG.

Szóval úgy érzem, hogy a The Book of Boba Fett bebizonyította, hogy már semmi sem szabhat gátat a Star Wars-nak. Nincsenek technikai, érabeli, médiumbeli vagy akármilyen akadályok. És ebben a képben ez abszolút benne van:

j2BDB1c.png

A helyszín egy bolygó az ST-ből. Itt egy karakter az animációs médiumból és a PT érából. Egy színész az OT-ST-ből, aki 70 éves, mégis 28 évesen jelenik meg. És akkor ott van még egy The Mandalorian szereplő is. S mindezt a The Book of Boba Fett-ben láthatjuk. Ez itt a Star Wars határok nélkül.

 

Éppen ezért énn azt sem rovom fel, hogy két, pontosabban másfél rész erejéig hátrahagytuk Bobát. Egyrészt azért, mert annyira jól megírták az évadot, hogy nem éreztem a hiányát. Másrészt mert nagyszerű, mind a sorozat, mind az egész Star Wars aktuális érájának fontos eseményeket bemutató epizódokat kaptunk. Másrészt mert pont ezek az epizódok mutatták be, hogy jobb ha elfelejtjük a keretek közé szorított elképzeléseket. Ahogy az elején írtam, itt már nincsenek határok. Akit megismersz egy könyv mellékzöngéjében, azt később kibonthatják egy élőszereplős sorozatban. Lehet, hogy a modok egyelőre nem kaptak túl sok szerepet és teret, de most már nem mondhatjuk, hogy ha nem lesz The Book of Boba Fett második szezon, akkor soha többé nem láthatjuk őket. Sőt Fett és Djarin beszélgetése a mandalorian hitvilágról nekem erőtelejsen azt vetítette előre, hogy Boba még fontos része lesz ennek az érának. Másrészt, pont ezek a részek azok, amik megmutatják, hogy ezek a sorozatok végtelenül összefüggnek. Ahogy a The Mandalorian folytatódhatott a The Book of Boba Fettben, úgy a The Book of Boba Fett is folytatódhat a The Mandalorianben. És szerintem az Ahsokában és a többi releváns sorozatban is lesz ilyen komoly átjárás. Szóval szerintem nem most láttuk utoljára Bobát, Shandet, Luke-ot vagy Ahsokát, de még a modokat sem. Ezt az évad utolsó perce is hangsúlyozza, ami azt mutatja, hogy Cobb-bal is vannak még tervek. Márpedig jelenleg ő ugyanahhoz a Tatooine-hoz kötődik, amihez Boba Fett.

 

Hogy egy kicsit általánosságban is írjak az évadról. Nagyon jól szórakoztam rajta végig. Alapvetően nem vártam tőle túl sokat, bár reménykedtem abban, hogy Bobával megismétlik azt a bravúrt, amit Maullal sikerült, vagyis, hogy egy cool biodíszletből egy értékes és érdekes karaktert csinálnak. Szerintem ez sikerült. Múltját és jelenét nagyon szépen összemosták, és úgy alakították, hogy fejlődése természetes legyen. És ebben az új Boba Fett-ben még sok lehetőség lehet a jövőben, hagyatékát pedig annál is tovább érezhetjük. Innentől kezdve, ha meglátnánk egy jövőbeli produkcióban egy prosperáló Tatooine-t, ahol esetleg a városokban már zöld ligetek is vannak, ahol nincs az az érzésed, hogy bármikor hátba lőhetnek, mert épp valakinek nem tetszik a képed, akkor tudni fogjuk, hogy ez Boba Fett hagyatéka. És ki tudja még, hová vezet az útja. Lehet, hogy Tatooine daimyója még a Mandalore-on is otthagyja a keze nyomát.

A többi szereplővel sem volt különösebben gondom. A tuskenek nagyon bejöttek, imádtam, hogy ennyire árnyalták őket. Anakin tettét ez mindenképpen alapjaiban befolyásolja, és sokat árnyalt azon a jeleneten az ep2-ben. A mellékszereplők közül én még kiemelném a sajnos gyorsan eltávozott Garsa Fwipet, aki kezdetben tényleg csak egy szexi MILF-nek tűnt a szériában, ám az a monológ, amit lenyomott, amikor Krrsantan örjöngeni kezdett, meggyőzött arról, hogy több is van a karakterben. Kár, hogy a társaságát már nem érezhetjük, ugyanakkor érdekelne, hogyan jutott el addig, hogy egy eléggé elitnek tűnő bárt vezetett Mos Espában. Mert azért na, a Menedék és Chalmun Űrkikötő Kantinája között van egy kis minőségbeli különbség.

A látvánnyal és az akicókkal sem volt gondom, leszámítva azt a siklóüldözést. Minden más pazar volt. Akárcsak a zene, ami ezúttal is remekül sikerült. Főleg az évad végén, amikor Boba nevét beleszőtték a "dalba". :) Szóval soha rosszabb sorozatot. Hogy lesz-e 2. évad, az még jó kérdés. Örülnék, ha lenne, de nem fogok zokogni, ha nem lesz, és a sztori a The Mandalorianben folytatódik.

Szerkesztve: - Dzséjt
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A The Mandalorian után az első különálló sorozat Boba Fett-re koncentrál. Ez volt a száraz tény, amikor 2020 decemberében kiderült, hogy dolgoznak rajta. Persze adta magát az alapfeltételezés, hogy valószínűleg az SW alvilága kerül homloktérbe. Ettől azonban sokkal többet kaptunk, és igazából nem is a gengszter szál volt a legfontosabb.

 

Elégedettség tölt el amint ezeket a sorokat írom, mert nekem nagyon bejött az első évad. Nem akarok nagy jelzőket rá aggatni, de a The Book of Boba Fett mutatta meg valójában, hogyan is kezelik a Lucasfilmnél a Star Wars-t és a sorozatokat. Egységben! Erre fokozatosan jöttünk rá, mert minden részben volt valami, amitől lef*shattuk a bokánkat. Rodriguez is ezt ígérte, de egy rendező/producer szavai fenntartással kezelendők, ha a saját portékáját dicséri. Ezúttal azonban igazat mondott.

 

Boba Fett sose volt a kedvenc karakterem, de ezt azt hiszem, innen többen is elmondhatják magukról. Az okokat tudjuk, nem sorolnám újra. Ez a sorozat viszont megadta mindazt, ami a karakterből hiányzott. Életutat, egy embert, aki tart valahonnan valahová, aki változik a traumák hatására. Gyakorlatilag Boba Fett feltámadását követhettük nyomon, mely során másabb emberré vált. Maga mögött hagyta régi életét, amit az apja emlékének árnyékban élt mindaddig, amíg bele nem esett a sarlacc gyomrába. A tuskenek között eltöltött évek alatt megtanulta értékelni mindazt, amit korábban nem tudott, hiszen nem volt neki: a valahova tartozás érzését. Részről részre lett egyre "jobb" Boba, aki maga is kereste a helyét az önkényesen elfoglalt új szerepkörében. Az évad végére lelte meg azt a balanszot, ami mentén igazán érvényesülni tudott, és még tisztelik is.

Az első évad tökéletesen hozta az ilyenkor szokásos szcenáriót. Bevezeti a karaktereket és a konfliktust, elhelyezi a szereplőket az adott helyzetben. Ezt nem csak Boba karakteríve miatt érzem így, hanem a többiek kapcsán is. Mindenki kapott egy jó kis kezdő setupot.

 

Azonban a sorozat ennél is többet tett. A beékelődött két Din Djarin fémjelezte résszel a fősodor nélkülözhetetlen mellékágává vált. Ez megvillantotta előttünk, hogy azok a sorozatok, amik ebben az időben játszódnak, jó eséllyel egymásba fognak folyni (hasonló várható a Rangers of the New Republic és az Ahsoka sorozattól is). Korábban nem tudtam elképzelni ezt, az igazat megvallva bele se gondoltam. Azt hittem itt minden különálló lesz, de nem! Szerves részévé tették a nagy Mando korszaknak, és ami külön nagy bravúr, az egész Star Wars-nak. Jó volt együtt megélni ezeket a pillanatokat, és kielemezni a topikokban.

Ami a legjobb az egészben, hogy a kapcsolódási pontok ellenére nem lett csupán egy Mandalori utánzat. A keretek megvannak, de a tartalom eléggé egyedivé teszi. Megvolt a saját hangulata, újszerű megoldásai, amik kellően elkülönítik a nagy elődtől. Ez legjobban a mod szálnál lelhető fel, ami egy elég erős újítás és a védjegyévé is válhat a sorozatnak. Sose ötlött fel bennem, hogy valami pótlékot vagy koppintást néznék. Sőt! Néhol még jobban is élveztem, mint a Mandit.

A zenére is ki kell térnem, mert bár igaz, hogy új zeneszerző jött a képbe, ez a minőségen és a stíluson cseppet se látszott meg. Igazán emlékezetes témák születtek, nekem a Train Heist a kedvencem.

 

A sorozat jött, látott és győzött! Számomra kellemes meglepetés volt az egész utazás Bobával, és a gotrájával. Nem tudom lesz-e második évad, de nagyon remélem, hogy igen. A sorozat népszerűségét elnézve ez nem ördögtől való gondolat.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én alapjáraton azért szórakoztató sorozatnak tartom, persze megvannak a hibái, vagy gyermekbetegségei, de ha az ember nem gondol túlságosan bele  a dolgokba, akkor szimplán leül és egyszerre vagy 2 részletben megnézi az évadot. 

Persze az a fajta mélység ami a The Mandalorian szériában megtalálható, az itt nagyon ritkán vagy "nyomokban" fellelhető. 

 

Ha osztályoznom kellene akkor a The Mandalorian az abszolút 'A' kategória, a The Book of Boba Fett meg "A" és "B" között helyezkedik el nálam.

Egyértelmű "B"-t nem adnék rá, mert attól azért jobb, de az "A" kategóriát nem éri el, véleményem szerint. 

Peace! 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

8 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

Ezt hogy érted? 

Ha valaki úgy ül le elé, hogy nem igazán ismeri a karaktert, éppen csak annyira amit a filmekből látott, ami nem sok, annak a személynek ez a sorozat nagyon is "A" kategória lehet. Szóval szuper. 

Szóval csak leül elé és megnézi, nem gondol bele semmit, csak szórakozik.

 

De, az én véleményem szerint Boba Fett el lett puhitva egy csöppet. Az hogy erről a Disney tehet vagy nem, engem az abszolút nem érdekel, nem is olvastam a sorozattal kapcsolatos cikkeket, videókat is csak annyit, amit Rixon közzétett. 

És hiába hozták vissza az utolsó percekre a régi Boba-t, már nem volt túl nagy jelentősége. Túl későn változtattak a nézetein, a karakternek. 

Egy picit naiv Boba Fettet mutattak nekünk, szerény véleményem szerint.

 

 

Többségében szórakoztatónak találtam, nem estem hanyatt tőle, viszont voltak jó pillanatai. 

És most nem leszek elfogult, számomra az 5. rész volt a best, az a rész ütött, szó szerint. Imádtam. :)  

Viszont mivel ez a sorozat a The Book of Boba Fett, és nem a The Mandalorian, igy én a 4. részre rakom a voksom, ahol megmentette Fennec Shand-et, visszaszerezte a Slave-1, és láthattuk akció közben is, ahogy hidegvérrel lemészárolta a motoros bandát, abban a tudatban, hogy ők irtották ki a buckalakó törzset.  :)

És persze pontot tett a sarlacc-os "ellentét" végére is! :D 

Szóval ha nem a világépitést nézem, mint ahogy itt sokan, hanem magát a Boba Fett sorozatot, akkor egyértelműen a legjobb a 4. rész volt, számomra. :)

Peace!  

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

15 perccel korábban, Cpt. Rex írta:

De, az én véleményem szerint Boba Fett el lett puhitva egy csöppet

Mihez képest? A mozifilmekben feldobta Han-t a Birodalomnak, de azon kívül gyakorlatilag SEMMIT nem csinált. Mikor volt kemény, könyörtelen vagy egy gyilkológép? :) Ahhoz képest ebben a sorozatban (és már a mandiban is) több embert ölt meg, mint addig összesen. Ebből a szempontból nem érzem, hogy fel lenne puhítva.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A Tragedy c. részben lehetett az a benyomásunk, hogy egy gyilkológép, de szerintem ez csak ilyen kivetítés a karaterre, hogy ő csakis badass lehet. Vader is kb. egy gyilkológép, mégis megvannak neki is a "puhának" mondható pillanatai, meg végeredményben a puhaság is vezette vissza a világos oldalra. Boba esetében nem értem miért ne lehetne ugyanez a helyzet, aki mégcsak nem is a sötét oldalt szolgálja, hanem azt aki a legjobban fizet.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

27 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

Mihez képest? A mozifilmekben feldobta Han-t a Birodalomnak, de azon kívül gyakorlatilag SEMMIT nem csinált. Mikor volt kemény, könyörtelen vagy egy gyilkológép? :) Ahhoz képest ebben a sorozatban (és már a mandiban is) több embert ölt meg, mint addig összesen. Ebből a szempontból nem érzem, hogy fel lenne puhítva.

Mondjuk a kánon képregényekhez képest, ahol pl pár évvel ezelőtt, a Birodalom visszavág és a Jedi visszatér előtt lerobbantotta Bossk lábát, majd otthagyta megfagyni. Persze ettől még a karakterfejlődése be lett mutatva a sorozatban, és ezzel nekem személy szerint nem is igazán volt problémám (a harci képességeinek indokolatlan nerfelésével a Mandao 2. évadához képest már annál inkább).

Szerkesztve: - Rixon
kimaradt egy "pl"
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Pont azokat a képregényeket nem olvastam, de akkor máris bővült ebbéli tudásom. :) Ezért is jöhetne egy második évad, ahol jobban belelendülhetne az akciózásba. Mondjuk a Crimson Dawn ellen.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Emlékszem mikor bejelentették hogy ez a sorozat jön először december végén a Mando 3. évada(ami sokkal jobban érdekelt akkor) helyett, akkor még dühös is voltam. 

Halál unalmasnak képzeltem el hogy Boba majd a gengszterekkel harcol a hatalomért. Meg tudjuk hogy élte túl a Sarlacc beleit? Azt már tudjuk a mando második évadából, mikor kijött a Krayt sárkányból.

Nyilvánvaló volt(most is megerősítem hogy imádom a mostani intelligens történetvezetést az sw-ben), hogy  akin beskar páncél van, rakétavető, lángszóró az kijön egy bélrendszerből. Minek ezt még egyszer bemutatni?

 

Szóval így ültem le elé tavaly év végén. Aztán csak ültem és lapátoltam vissza az állam a helyére. Ami nagyon tetszett a sorozatban a 2 idősík. A múlt ahogy kijött a belekből, illetve a jelen. Totálisan megértettem Boba "a hócipőmtelevanamegbízóimmal" mentalitását. Ahogy a gyomorsav lemarta Boba páncélját úgy marta le a régi énjét is. Aki kimászott a Sarlacc beleiből az más volt mint aki beleesett. Volt itt arról szó hogy milyen kemény csávó volt régen.

Na ez mára megszünt. Jaba védelmében beleesett a verembe. Minek?  Aztán a jawák ahogy magára hagyják a páncélja nélkül, majd a buckalakók megtalálják és magukkal viszik.

Mivel csak a sorozat végénél tértem vissza it kitérnék arra hogyan gondolkodok erről erkölcsi értelemben.

Ok a jawák levették a páncélt halálra itélve Bobát a tűző napon. De számomra ugyanaz az aljasság mutatkozott meg a buckalakók részéről. Mergmentették,. Tényleg?

Ha  meg akarok menteni valakit akkor a MENTŐKET hívom nem elviszem rabszolgának annyi vizet adva neki hogy ne haljon meg.

Magyarán a buckalakók semmivel sem különbek a jawáknál szerintem. Itt akkor kitérnék Anakin mészárlására is. Nem lehet abból levonni messzemenő erkölcsi véleményeket hogy ez a törzs(késöbb) viszonylag normális volt(amúgy nem volt az). És? Az a törzs ami megkínozta Anakin anyját brutálisabbbb volt azaz  jobban megérdemelték a halált mint ezen törzs. Más törzs volt ennyi.

Jediként elitélendő, de amúgy abszolút érthető. Csak feltesszük mindannyian a kérdést hogy ha a mi anyánkat találjuk így és még fénykardunk is van és az Erő velünk van mit csinálnánk ha nem lennénk Jedik?

Szóval nekem nem árnyalt semmit a képen ez a törzs ,amit Anakin lemészárolt másnak látom mint Boba törzsét.

 

Ami nagyon tetszett az hogy kiderült hogy tulajdonképpen a tuskenek azok az ősi törzse a bolygónak és a betolakodók elüldözték őket. Mint a az USA-ban az indiánok. Érthető a brutalitásuk, de az hogy elrabolnak emberet(Shmi, Boba), nem hinném hogy előrevinnék az ügyüket. Ráadásul Boba is csak egy fatális véletlen miatt lett megtisztelt rabszolga majd törzstag. Ha nem jön ki a kentaur a homokból és Boba nem tudja megvédeni a kissrácot, a mai napig rabszolga a tuskeneknél.

 

Ha ezen túllépünk akkor viszont egy egy olyan adalékot kapunk a tuskeneről hogy az állunkat keressük. A kultúrájuk a mistikumuk zseniális. Gondoljátok el mikor majd az EP4-et nézzük és Luke felett ott a tusken. Mennyi minden eszünkbe jut majd róla. Itt emelném ki a Disney/Lucasfilm zsenialitását. olyan karakternek adtak nagyon durva mélységet aki csak meglengeti a botját az EP4-ben és lesújt Luke-ra. Egy noname egy senki karakter illetve a törzse kapott olyan mélységet hogy beleborzongok. Na ezt hívják tehetségnek. Mikor egy hatodrangú senkiből és törzséből valakiket csinálsz.

 

Imádtam a vonatot ahogy Boba és a tuskenek tanították egymást, ahogy éltek együtt ahogy Boba azzá vált a tuskenek által amivé. Azért gondoljunk bele abba hogy az addig brutális érzéketlen fejvadászt megtanítja egy addig szintén brutálisnak és érzéketlennek tünő törzs, a család fontosságára ,az összefogásra ,az együttérzésre. Le a kalappal.

 

Aztán jön az összetűzés a pykok-kal, a törzs kiírtása a motorosokra fogva, és Fennec megtalálása. mi után már látjuk a Mando 2. évadában.

Zseniális volt a jelen is ahogy átvette a hatalmat ,ésszel nem erővel. Jó volt látni Mos Espát évtizedekkel az EP1 után. Nagyon tetszettek Jabba palotájának hétköznapi bemutatkozásai, a Slave 1 visszaszerzése.

Ez is mennyire belesimul már az EP6-ba. Hisz ott volt Boba a kiszabadítóakciónál, ergo a hajója is ottmaradt mert ő beleesett a verembe.

Kitérnék még kicsit a cyberpunk motorosokra. Engem az első pillanattól kezdve nem zavartak. Mégpedig azért amit Dzséjt is írt. Ez már az új világ. Kitünő kontraszt az EP4-el, EP1-el. Mindkét korban egy ilyen társaságot agyonlőttek volna már csak a kinézetük miatt. Gondoljuk el hogy az EP4 idején mikor Luke bemegy a krimóba és ezek utánamentek volna. Ponda baba 45-ször lött volna beléjük minimum.

Ezzel szemben 5 évvel a Birodalom bukása után simán élik az életüket.

Ők a változás metaforái. Már nem az van mint régen. És ez megint egy zseniális húzás. Nem kell a szánkbarágni hogy a Birodalom 4 éve megbukott(jakkui csata) és más idők járnak. Be kell rakni egy ilyen bandát a régi férfias világba és egyértelmü hogy más világ van.

Luke-ról Ashokáról, Groguról nem írnék már semmit mert megtettem már az adott résznél.

Mando felbukkanása nem zavart hisz a történet része, nameg ez a sorozat ugye a Mando spin-offja. Naná hogy megjelenik.

 

Gondolom lejött az írásomból ,de nekem ez a sorozat a Star Wars etalonjai közé tartozik azok közé amiket a Disney alkotott 2012 óta. Nekem nemhogy nem tette tönkre a gyerekkoromat az új sw-világ hanem a második gyerekoromat élem ami sokikal több sw-érzést ad min gyerekkoromban pedig gyerekkoromban 110 % sw-érzésem volt.

 

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

15 perccel korábban, Frenkie írta:

Magyarán a buckalakók semmivel sem különbek a jawáknál szerintem. Itt akkor kitérnék Anakin mészárlására is. Nem lehet abból levonni messzemenő erkölcsi véleményeket hogy ez a törzs(késöbb) viszonylag normális volt(amúgy nem volt az). És? Az a törzs ami megkínozta Anakin anyját brutálisabbbb volt azaz  jobban megérdemelték a halált mint ezen törzs. Más törzs volt ennyi.

Jediként elitélendő, de amúgy abszolút érthető. Csak feltesszük mindannyian a kérdést hogy ha a mi anyánkat találjuk így és még fénykardunk is van és az Erő velünk van mit csinálnánk ha nem lennénk Jedik?

Semmi jele nem volt annak hogy abban a törzsben mindenki kinozta vagy mindenki egyetértett Shmi kinzásával. A kisgyerekek például odaszülettek. Nekik miféle választásuk volt? Ha valaki más közegben neveli őket simán lehet hogy innen még tök normális, rendes lények lettek volna. És azt se tudhatjuk hogy ebben a közegben rosszak voltak.

Anakin tettét én óriási féregségnek érzem. Nekem sem változtatott semmit az álláspontomon a sorozat mert mindig is óriási féregségnek gondoltam amit csinált és nem véletlen hogy a filmek is igy kezelték ezt. Még Qui-Gon is megszólal a túlvilágról és Yoda is kétségbe van esve. Itt igazából Anakin gonoszabb tettet követ el mint később bármi amit Vaderként láttunk tőle a filmekben. Szerintem.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

34 perccel korábban, Bomarr írta:

Semmi jele nem volt annak hogy abban a törzsben mindenki kinozta vagy mindenki egyetértett Shmi kinzásával. A kisgyerekek például odaszülettek. Nekik miféle választásuk volt? Ha valaki más közegben neveli őket simán lehet hogy innen még tök normális, rendes lények lettek volna. És azt se tudhatjuk hogy ebben a közegben rosszak voltak.

Anakin tettét én óriási féregségnek érzem. Nekem sem változtatott semmit az álláspontomon a sorozat mert mindig is óriási féregségnek gondoltam amit csinált és nem véletlen hogy a filmek is igy kezelték ezt. Még Qui-Gon is megszólal a túlvilágról és Yoda is kétségbe van esve. Itt igazából Anakin gonoszabb tettet követ el mint később bármi amit Vaderként láttunk tőle a filmekben. Szerintem.

 

 

Hát én ezt nem így látom. Jediként igazad van hogy egy féregség. De emberként érthető. Abban is egyetértünk hogy ha más közegben születik valaki holt normális ember(tusken) lehet.

A mi világunkban is tudjuk hogy nem mindegy hova születik az ember. DE. Attól hogy nem jó helyre születek és nekem rossz a sorsom semmilyen jogalapom nincs arra hogy a nálam boldogabb jobban élő fajtársamat megöljem kínozzam. Mert ha ez így van akkor megyek holnap Beverly Hills-be a világsztárokat agyonlőni, hisz nekem rosszabb mint nekik.

Nézzük a kisgyerekeket. Igaz nem tehettek róla hogy oda születtek. De ebben a táborban mivé váltak volna? Mit hallottak volna egész életükben? Mivé nevelték volna őket? Gyilkosokká. Felnöttként egy ugyanolyan nőt aki most szintén kisgyerek elraboltak volna és ugyanúgy kiínozták volna őket. Most durvát írok de nekem ez a meggyőzödésem. Bár Anakin mészárolt de ugyanakkor megmentett rengeteg embert akiket azok raboltak volna el x év múlva akiket most gyereként megölt.

Ez érzelmi döntés nem értelmi. Az édesanyja ott lógott ártatlanul éa haldoklott. Semmit nem csinált a tuskenek ellen, csak mert élni. Ezek az állatok elrabolták és... MINIMUM hogy minden ott lévőt agyonverek és lekaszabolok ha az édesanyámról van szó aki semmitt nem tett ellenük. Jediként gáz, de ezért is nem kellett volna Anakint Jedivé nevelni.

De ha Han Solo csinálja megemelem a kalapom.

Nem véletlenül van az a mi világunkban hogy az amerikai hadsereg sz*rik rá hogyha egy Iszlám Állam tag-ot kinyírnak akkor ott van pár kisgyerek áldozat is. Mert pontosan tudják hogy az a kisgyerek x év múlva az agymosás okán betér majd a Bacatlánba és ártatlanokat öl.

Összefoglalva Anakin prementív(megelőző) csapást hajtott végre. Jediként elitélendő, nem Jediként mentem volna vele.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

34 perccel korábban, Frenkie írta:

Hát én ezt nem így látom. Jediként igazad van hogy egy féregség. De emberként érthető. Abban is egyetértünk hogy ha más közegben születik valaki holt normális ember(tusken) lehet.

A mi világunkban is tudjuk hogy nem mindegy hova születik az ember. DE. Attól hogy nem jó helyre születek és nekem rossz a sorsom semmilyen jogalapom nincs arra hogy a nálam boldogabb jobban élő fajtársamat megöljem kínozzam.

De miért vagy ennyire biztos benne hogy a gyerekek vagy a nők bárkit kinoztak a táborban vagy egyetértettek azzal hogy mit csinálnak a férfiak (pont egy ilyen barbári világban nem lenne meglepő ha a nők és a gyerekek maguk is elnyomottak lennének). Anakin nem fogta és utánajárt hogy kik a bűnösök és őket megbüntette hanem lemészárolt mindenkit aki a keze ügyébe esett. Egészen kisgyerekeket is akiket se a valóságban se semmilyen épkézláb világban nem szokás ilyen szinten felelőssége vonni. 

Hol volt nyoma annak hogy a kisgyerekeknek ehhez bármi közük volt?

 

Nekem ez teljesen mindegy hogy hol történik hasonló: ha a mi világunkban történne épp ugyanigy elitélném. Nekem eszembe nem jutna ha az anyámat megkinozzák hogy agyonlőjem a kinzó kisgyerekét. Ez egyszerüen embertelen bármilyen világban.

Az SW-ben pedig arra is volt tér hogy a tömeggyilkos Vader megtérjen. Ha ő megbocsátást nyerhet akkor miért nem jut legalább fele ennyi esély a buckalakó kisgyereknek? Ő miért érdemel csak annyit, hogy helyben kinyirják?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

15 perccel korábban, Bomarr írta:

De miért vagy ennyire biztos benne hogy a gyerekek vagy a nők bárkit kinoztak a táborban vagy egyetértettek azzal hogy mit csinálnak a férfiak (pont egy ilyen barbári világban nem lenne meglepő ha a nők és a gyerekek maguk is elnyomottak lennének). Anakin nem fogta és utánajárt hogy kik a bűnösök és őket megbüntette hanem lemészárolt mindenkit aki a keze ügyébe esett. Egészen kisgyerekeket is akiket se a valóságban se semmilyen épkézláb világban nem szokás ilyen szinten felelőssége vonni. 

Hol volt nyoma annak hogy a kisgyerekeknek ehhez bármi közük volt?

 

Nekem ez teljesen mindegy hogy hol történik hasonló: ha a mi világunkban történne épp ugyanigy elitélném. Nekem eszembe nem jutna ha az anyámat megkinozzák hogy agyonlőjem a kinzó kisgyerekét. Ez egyszerüen embertelen bármilyen világban.

Az SW-ben pedig arra is volt tér hogy a tömeggyilkos Vader megtérjen. Ha ő megbocsátást nyerhet akkor miért nem jut legalább fele ennyi esély a buckalakó kisgyereknek? Ő miért érdemel csak annyit, hogy helyben kinyirják?

 

Húú ez messzire vezet. Elismerem igazad van. Én aztán főleg gyülölöm az ártatlanok megölését. De sajna néha beüt a baj. Tehát , Minden ártatlan élet kioltását elitélek. Háborúkban is.

Mélységesen megvetem a németeket azért amit a 2. világháborúban csináltak a civil lakosággal. Én vagyok annak a szóvivője hogy példás büntetés kellett volna a német katonáknak főleg az SSnek. Mérhetetlen undor fog el mikor háborúban civileket erőszakolnak, és megölnek.

 

Hogy miben különbözik ez Anakin tettétől? Semmiben.  Anakin tette egyszerü primitív bosszú. Én is ezt tettem volna.Nem az agyát használta(hogy ő Jedi, meg azért a gyerekeket mégse) hanem az érzelmei vezérelték.

Nálam azért van egy olyan a valóságban is hogy nagyon érzelmes vagyok és nagyon beleélem magam az áldozat helyzetébe mind filmben mind a valóságban. Borzasztóan irritál az értelmetlen gyilkolás. Viszonty a gyilkosok, a másokat semmibe vevőkre nem érdekel az egész. Magyarán ha sétálsz az utcán és megölik a feleséged a tettesek irtózatos kinhalált érdemelnek a szememben,

mígha azt a palit kell megbünteni aki megölte a feleséged vele szemben minden megengedett. Orvosi kisérletek, élve elégetés, az nem hatna meg.

 

Innen nézve ez a törzs ártatlan embereket kínzott meg és ölt meg. Valószini nem Shmi volt az első. Abban igazad van hogy a gyerekeket nem kellett volna ,de nem volt a maga ura.

De az ugye életszerütlen hogy megkérdezi hogy ne haragudjon uram, maga verte az édesanyámat korbáccsal? Nem. Jó akkor igyon egy sört amig kiírtom a többieket.

 

Igen volt példa Vader megtérésére. Csakhogy én sosem bocsájtottam meg neki. Se gyerekként 84'ben , se ma 50 felett ha látom az EP6-ot. Nálam vállalhatalan és megbocsáthatatlan azok elárulása(Jedik) akik kiemelték a sz*rból, akik tanították akik szerették tisztelték és hát a gyerekek megölése. Nálam Vader soha, de soha nem nyer bűnbocsánatot hiába az sw-ben igen. Ezerszer inkább megbocsájtottam Kylo-nak aki pedig gyerekkori hőseim közül az egyiket ölte meg aki az apja mint Vadernek. Vader annyira iszonyatos bűnüket követett el hogy ha ezer gyomrom lenne akkor sem tudnám benyelni.

 

Hogy miért nézem el mégis ennek ellenére az EP2-es eseményeket? Mert még félig Jedi volt, meg mert ártatlan embereket megölö, terrorizáló tuskenete ölt meg akik az ártatlan anyját ölték meg.

DE hangsúlyozom hogy a gyerekeket nem kellett volna. Felmerül a kérdés hogy mi a különbség ezen gyerekek között és a Jedi Templomban lemészároltak között? 

Annyi hogy a Templomban lévőket ismerte ők késöbb a jó ügy érdekéne jót tettekk volna jediként. A tusken gyerekek a közeg miatt, hangsúlyozom a közeg miatt valószinü a szülök útját követték volna és egy későbbi Shmit elraboltak volna.

Persze ezek feltételezések. De az is egy vágyálom amit Bomarr ír hogyha máshova születnek lehet jók lesznek. Igaza van? Igaza. Nagyon fontos a közeg és a neveltetés.

Tehettek róla hogy ott voltak? Nem.

De bármilyen szörnyü nézzük a valószinüséget. Mennyi annak a  valószinüsége hogy egy padawan rossz útra tér 6 évesen mint egy tuskennek 6 évesen?

Tudom hogy nem jó földi dolgot hozni, de érzelmileg az szerintem.

Mert a fö és a legrettenetesebb kérdés az hogy megölnél-e egy gyereket anak biztos tudatában hogy később tömeggyilkossá válik? 2015-ben pár muszlim állat behatolt a Bacatlanba Párizsban .Megöltek kb 130 embert. ha ennek tudatában már 6 évesen megölöd ezeket az állatokat megtenéd-e? Na ez a kérdés. 

Hát én simán. Ha visszamehetnék az időben simán gyrekként is megölném őket abban a tudatban hogy mit tesznek késöbb. Megmentek rengeteg ártatlan embert ezzel.

Namost Ha máshonnan nézzük Anakin megmentette a az összes párafarmert a környéken.

Magyarán ha nem rabolod el az anyámat, nem öllek meg. Ez ilyen egyszerü. Minden tettnek következménye van.

Elrabolták Shmi-t. Hát a fia kiírtotta őket. Tanulság. ne rabolj el másokat és nem ölnek meg.

Légy békés.

 

Summa summárum. undorodom minden civilek elleni erőszaktól, gyerekek ellen főleg, de mikor látod az ISIS kölyköket akkor indítanám a drónt mert az a kölyök már menthetetlen.

Jediként Anakin undorító dolgot tett, de civil szemponból évekig biztonságossá tette a környéket hisz nem nött fel senki aki terrorizálta volna mert gyerekként meghaltak.

Csúnya? Az. De ez az élet. Szépen ,tisztességesen kell felnőni és akkor nem ölnek meg. Ha pechedre sz*r családba születtél akkor így jártál.

Ha én ezt most Sziriából írnám az ISIS székhelyéről és mellettem lenne a 6 éves fiam és az amcsik ledurrantanának egy drónnal és a fiam is meghalna megérdemelném. Mert húlye vagyok és terrorista.

A tuskeneknek sem kellet volna embereket elrabolnia és azok a gyerekek ma is élnének. Azért ne csináljunk úgy mintha ártatlan báránykák lettek volna.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.