Ugrás a kommentre

Évadértékelés


Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

Nem fogom bő lére ereszteni. 

Szóval, számomra a sorozat 8/10.

 

Ami tetszett:

A történet mindenekelőtt. Az alapsztori igazán 5 csillagos. Ahogy Kenobi újra magára talál, amikor ismét önmaga lesz. Ewan olyan szinten hozza Obi-Wan karakterét, mintha az elmúlt 20 év alatt le se tette volna. Ez a szívészi játék nálam simán oscart ért. 

Leia karaktere zseniális. Erőtől duzzadó kislány. 

Reva: nála picit rezegett a léc az elejés, de a vége felé csak jó lett ő is, főleg azért, mert kapott egy jó sztorit. Az pedig különösen tetszett, hogy saját magát sikerült megváltania. 

Owen és Beru is szépen hozták azt, sőt többet is, mint amit előzetesen vártam tőlük. 

Anakin/Vader is nagyon, de nagyon jó volt. Félelmetes volt az előadása Vadernek. Hayden  zseniális volt Anakin szerepében is. 

Az Organa családot is bírtam, főleg Bail és Leia kettőse volt nagyon erős. 

A finálé pedig az utóbbi 20 év talán legjobb star wars élménye volt, köszi Lucasfilm.

 

Ami kevésbé tetszett: néha megbicsaklott a sztori, legalább is a kivitelezés. Illetve a technikai megvalósítás lehetett volna izmosabb néhány helyen. Szóval kedves Lucasfilm, legközelebb, ha tényleg igazán nagyot akartok gurítani, nyúljatok  a zsebetekbe és ezeket a  hibákat küszöböljétek ki pliz. 

 

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Már kétszer láttam egyben a sorozatot, legutóbb most hétvégén. Továbbra is az a véleményem, hogy a legerősebb TV-s tartalom. Ebbe biztos belejátszik, hogy SAGA főszereplők viszik el hátukon a történetet úgy, hogy borzasztó sokat kapnak a sorozattól. Nem mellékesen Fantasztikus színészi alakításokkal is megajándékoztak minket, elég Ewan-t említenem, de az igazi meglepetés az a kis Leia. A semmiből jött ez a lány, és olyan erős Leia alakítást tett le az asztalra, hogy néhol el se akartam hinni. A lényeg, hogy újabb mélységeket kapott a karakter. 

A történet szerintem jó volt, sehol se éreztem, hogy erőltetett lenne, vagy oda nem illő. Ez azért nagy szó, mert bőven volt rizikó abban, hogy Obi-Wan elhagyja a Tatooine-t. Elegánsan oldották meg a dolgot, és ami zseniális, hogy közben olyan részleteket csempésztek a sztoriba, ami későbbi kétes mondatokat illetve lyukakat tömött be! Jó volt a karakter ív, ami szinte minden egyes főbb szereplőnél megvolt, de persze legmarkánsabban Kenobinál. TLJ-s Luke-ként kezdte az elején, hogy a végére annál is több legyen, mint ami a Köztársaságban volt.

A látvány első rangú volt, ebben Alderaan vitte a prímet. Daiyu is kellően monumentálisra sikerült, és valóban, csak Mapuzon lehetett érezni kicsit a visszalépést, de hát végülis az egy szegényes bányász világ, ezért megbocsájtható volt ez a kis nüánsz.

A sorozat filmszerűségének ellenére azért nem tagadhatta le TV-s mivoltát, amit én nem is bánok, hisz ez mégis csak egy TV sorozat. A mozi szint maradjon meg a mozinak. Habár ez alól az utolsó rész kivétel, mert az bizony moziszintű élmény volt! Az a bő 45 perc az SW franchise egyik legjobban sikerült darabja. Csak a filmekkel említhető egy lapon, és már csak azért is hálásak lehetünk a sorozat elkészültéért, hogy ezt láthattuk.

 

Arról, hogy kell-e második évad nem tudok nyilatkozni. Szerintem a Disney éra 10 éve alatt bőven bizonyított a Lucasfilm. Szóval ha lesz, nyugodtan és optimistán fogom várni. Amennyiben nem, úgy is jó. Ez a hat rész most már örökre velünk marad.

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 4 héttel később...

A héten sikerült újra megnézni az évadot, ezúttal egyben az egészet plusz most magyarul és mivel még korábban nem írtam róla most írnék néhány sort, egyfajta évadértékelőként. 

 

Azzal kezdeném, hogy nekem tetszett ez a sorozat és nem csak a nosztalgia miatt. Elsősorban amiatt vártam az Obi-Want, hogy visszahozza azokat a szereplőket, azokat az arcokat, akik nekem a gyerekkoromat jelentették a prequel trilógia során. Tényleg jó volt viszontlátni Ewan McGregort ebben az emlékezetes szerepben, főleg a végső párbaját Anakinnal, de emellett önmagában az a koncepció is nagyon jó volt, amit el akartak mesélni ebben a sorozatban, úgyhogy „saját jogán” is megállta a helyét az Obi-Wan Kenobi
Negatívumként azt hoznám fel, hogy ugyan baromi jó ötletek voltak a készítők fejében és tetszett az irány amerre el akartak menni, de sokszor a tényleges megvalósítást elég gyengének éreztem, ez volt leginkább, ami visszavetette nálam a sorozatot mondjuk a Mandaloriannel szemben.

 

A felütés kifejezetten érdekes volt, hogy a megtört Obi-Want láthatjuk, aki olyan dilemmákkal kerül szembe, hogy mégis hogyan pozícionálja magát ebben a megváltozott világban. Már nem jedi, mintha már nem is hinne annyira magában, de közben érzi, hogy lenne felelőssége a kialakult helyzettel kapcsolatban. Ez a téma talán az egész sorozat egyik legjobb ötlete volt, hogy a 66-os parancs utáni korszakban milyen nehézségekkel néznek szembe a jedik mikor a kötelességüket nem tudják úgy teljesíteni, hogy azzal ne vonják rögtön magukra a Birodalom figyelmét, de közben meg szeretnének másoknak segíteni. Itt magának a jediségnek az ethosza kerül mérlegre ezekben a döntési helyzetekben.

 

Mivel az előzetesen esetleg kiszivárgó híreket nem követtem, így számomra teljesen meglepő volt, hogy Leia szerepel ebben a sorozatban. Ez egy tök jó kis ötlet volt, hogy vele is legyen egy közös kalandja Obi-Wannak, ha már volt Lukekal és Anakinnel is ilyen és itt igazából Leia az, aki az energikusságával, az állhatatosságával és a pozitív attitűdjével ki tudja mozdítani Obi-Want abból az állapotból, ahol a sorozat elején járt, amikor még csak a napról napra való túlélés számított neki. A filmek azt sugallják, hogy Luke az a bizonyos „új remény”, de ez valamilyen szinten az ikrek mindegyikére igaz. Itt Leia volt az, aki bizonyos értelemben reményt adott Obi-Wannak és elindította azon az úton, hogy a Lukekal kapcsolatos tervei se pusztán távolba révedő bizonytalan célok legyenek, hanem egy hús vér valóság, hogy Anakin és Padme szelleme tovább él a gyerekeikben. Amellett, hogy Leiában viszontlátta kicsit a múlt szellemeit a szülei bizonyos tulajdonságai képében, emellett ott volt az is, hogy ő már egy új jövő ígérete és ez immár egy megtapasztalt bizonyosságként csapódhatott le Obi-Wanban. Szóval Leia kiemelkedően jót tett a sorozatnak, mondom ezt úgy, hogy nem nagyon szeretem a gyerekszínészeket és itt is volt, hogy néha picit sok volt (mikor nagyon felnőttesnek akarták ábrázolni), meg sajnos az egész évad legkínosabb jelenetei is hozzá kötődnek, de ezektől eltekintve ő volt a legkellemesebb meglepetés az egész sorozatban.

 

A történet érdemi része alapján talán jobban tetszett volna nekem ez a kaland, ha egy filmként van bemutatva és nem sorozat formájában kapjuk meg, ha meg sorozatként tekintek rá, akkor pedig elnéztem volna hosszabb részeket és mondjuk egy 8-10 epizódos évadot. Lett volna még bőven mit kifejteni és nem éreztem volna ennyire kapkodósnak a történetvezetést, hogy mintha semmire nem lenne rendesen idő, hanem már jön is a következő kaland. Volt például az a rész a végén, mikor Reva ott fekszik leszúrva a Jabiimon, majd mikor legközelebb látjuk akkor már ott van a Tatooineon és nem fárasztanak minket azzal a készítők, hogy ott akkor hogyan élte túl és hogy jutott el egy másik bolygóra, hanem ezt így adottnak veszik. Persze el tudom én képzelni és megmagyarázni valahogy magamnak, hogy ez miként történt, de akár meg is mutathatták volna. Ez volt talán a legszembetűnőbb példa, de folyamatosan az volt az érzésem, hogy nagyon gyorsan történik minden. Obi-Wan találkozik Rokenékkel, két mondat váltása után ráveszi, hogy mentsék meg Leiát, képbe kerül az a férfi pilóta, aki aztán meghal, de a halála semmilyen érzelmet nem váltott ki belőlem, tekintve, hogy egyáltalán nem ismerhettük meg, mégis úgy kezelik, hogy itt micsoda tragédia történt, de nálam a jelenet nem működik. Szóval lehetett volna egy kicsit több játékidőt adni a sorozatnak.

 

Ezek a történetbeli dolgok inkább apróságok voltak azonban, ahol szerintem félrement egy kicsit a sorozat minősége az a rendezés, úgyhogy Deborah Chowt én összességében nem dicsérném meg. A legtöbb akciójelenet egyszerűen gyenge volt. Csak az első részben az inkvizítorok belépője után az a menekülés, meg Leia kergetőzése Fleavel (azt még mindig alig akarom elhinni, hogy ő szerepelt itt) az erdőben nevetséges volt, de a következő rész tetőn ugrálós, parkourozós akciói is totál oda nem illőnek és komolytalannak hatottak. 
Jelenetfelépítésben is nagyon el volt maradva a korábbi minőségtől ez a sorozat. Az első Obi-Wan vs. Vader párbajnál volt az a vágás, amikor Kenobi befut egy kavicshalom mögé balról jobbra, majd ugyanabból az irányból visszafut és itt hiába akarták azt érzékeltetni, hogy ő egy másik helyszínen jön ki, úgy néz ki, mintha oda menne vissza ahonnan jött, vagy az a szintén érthetetlen megoldás, hogy a titkos menekülőalagút, ami úgy néz ki, mintha egy csőben mennének, ott Tala elmegy Leiától, Reva bemegy utánuk és nem találkozik szembe se Talával, sőt Leia elé kerül és már a kijáratnál várja. Lehet, hogy ő már előre tudta, hogy hol a cső vége és egyből odament, de a sorozatból nem ez jön le, hanem hogy az egy egyirányú utca és ő ott megy utánuk. 
Technikailag is lehetett volna előrébb lépni. Az ötöd részben az egy bravúros megoldás volt, hogy egy koncepcióra próbálták felfűzni az egész epizódot az egykori mester és tanitvány különböző stratégiája alapján és ez egy remek ötlet. A nagy visszatérés is itt történt meg igazán, mert attól még, hogy Christensen van a Vader páncél alatt biodíszletként az nem ugyanaz, mint amikor Anakinként van ott Obi-Wan mellett. Maga a jelenet viszont annyira steril lett, hogy nem tudtam igazán élvezni. A háttérben az az élettelennek tűnő Coruscant, mint egy szellemváros egyszerűen illúzióromboló volt és nem a kedvenc bolygómat láttam, hanem pusztán a led falat. Sajnálatos módon Anakin visszafiatalítása sem volt egyáltalán meggyőző. Hayden elég jól öregedik, amúgy nem tűnik 40 évesnek, de itt ezen az arcon nagyon látszik, hogy nem a 20 év körüli padawant látjuk, hanem egy idősebb férfit és ez engem kidobott a jelenetből, így sajnos a katarzis sem volt akkora, amekkora lehetett volna, ha erre egy picit jobban odafigyelnek.

 

A fináléról külön szót akartam ejteni, mert ha csak ennyi készült volna el a sorozatból már csak azért megérte volna, hogy megcsinálják. Az első párbajuk a Mapuzón nem volt az igazi, de azért megdicsérem a készítőket, hogy jól vissza tudták adni a kettejük lelkiállapotát azzal az összecsapással. Obi-Wan menekül, hátrál, nem akar szembenézni Vaderrel, a félelmeivel, míg a sithet a bosszú, a visszavágás vezérli és ő lép fel agresszíven, támadólag. Aztán mikor itt találkoznak Obi-Wan már egy más ember. A Leiával való közös kalandok után ráébred a saját erejére, hogy miből merítkezhet, hogy van miért harcolnia és nem kell a múlt terheit is magával cipelnie, hanem inkább a jövőre koncentrálva előre tekinthet. A Mapuzói kavicsbánya kicsit méltatlan helyszín volt egy ilyen ikonikus összecsapáshoz (főleg a Mustafar pokolbéli látképe után) ez a sziklás, élhetetlen felszín, amit a visszavágóhoz választottak sokkal jobban bejött, itt tényleg azt éreztem, hogy egy idegen égitesten vannak, nem pedig a sarki kőfejtőben. Az egész harcnak a dinamikája is nagyon rendben volt, de amire szerintem a legtöbben kíváncsiak voltak az Vader és Kenobi szóbeli interakciója. Ahogy a 4. részben az Inkvizítor erőd kapcsán is azt éreztem, hogy ezt már mintha láttam volna korábban, itt is bevillant a Rebels Ahsokás párbaja, de ez sokkal jobb volt. Ahogy meghalljuk Christensent az eltört maszk alatt ott valami olyan kvintesszenciája szabadul el az első két trilógiának, hogy egyetlen pillanatba sűrítve visszaköszön ennek a karakternek a drámája. A vizualitásban is nagyon erős volt ez a szekvencia, ahogy a fénykard színe játszik Anakin/Vader arcán először kéken, majd pirosan. Na rövidre fogva, ez volt számomra az év SW pillanata és nem hiszem, hogy ezt bármi felül tudná múlni. 

 

Obi-Wan számára ez egy elengedés terápia volt, elengedni a múltat, túllépni a régi, megváltoztathatatlan veszteségeken és elindulni egy új cél felé. Tetszett, hogy ebbe beleszőtték Qui-Gont, aki mindössze egy cameot kapott, de pont így volt jó a történet szempontjából, hogy ennek itt volt az ideje.
Akiről még mindenképpen szót kell ejteni az Reva, a másik főszereplő. Az ő története valahol ugyanerre a koncepcióra volt felfűzve, mint Obi-Wané: az elengedés, az önmagának való megbocsátás, a tovább lépés, mégis teljesen más megközelítést kapott. Egyrészt az inkvizítorokból többet is elviseltem volna, ugyan funkciójukat tekintve mindig is inkább ilyen szofisztikáltabb henchmanek voltak, de érdekes lett volna belülről jobban megismerni őket. Reva kapcsán ez egy remek kis sztori volt, amit rajta keresztül el akartak mesélni a Jedi Templomban történt mészárlással kapcsolatban, de valahogy ezt sem éreztem túlzottan kibontottnak. A csavar miatt és a végén a megtérése kapcsán nagyon hirtelennek éreztem ezeket a váltásokat, hogy egyszer még a kegyetlen terminátor, majd utána a megtört kislány. Az amúgy fantasztikus jelenet volt, ahogy meggondolja magát Luke kapcsán, meg a párhuzam is tetszett, hogy kb. ugyanúgy hozza vissza a karjaiban Lukeot, mint anno Anakin tette ezt Shmivel, csak akkor ott egy halottat hoztak vissza és a főhős útja a sötét oldalra vezetett, míg itt egy élőt hozott vissza Reva és ő most indult el a fény felé. Önmagában ahogy ez ábrázolva volt, ez csillagos ötös!
Ami nagyon nagy csalódás volt az inkvizítorok kapcsán az leginkább a GI volt. Az, hogy nem úgy néz ki, mint a Rebelsben az annyira nem zavart, Christopher Lee sem úgy fest, mint Dooku a TCW-ben (szerencsére). Viszont ennek a figurának semmi tekintélye nem volt. Leginkább egy erőlködő, tehetetlen, szerencsétlen alaknak tűnt, vagy Reva homályosította el, vagy aztán Vader árnyékából nem látszott ki, de ha nem szerepelt volna semmit nem veszített volna a sorozat. Ráadásul a Főinkvizítornak volt egy sajátos stílusa, a nézése, a jelenléte egy egy jelenetben annyira erős volt a Rebelsben, hogy lett volna helye itt is, de ez a sótlan fazon, akit itt láttunk hát meg se közelítette.

 

Annak ellenére, hogy lehetett volna egy kicsit vastagabb a történet, amit kaptunk az kifejezetten mozgalmas volt, változatos helyszínekkel, talán a Daiyu volt a kedvencem és egy jó koncepcióval, valamint kiváló színészekkel. McGregor sallangmentesen illeszkedett vissza Obi-Wan karakterébe és ő akár egyedül el tudná vinni a hátán a sorozatot, de a többiek is jók voltak, a Revát játszó színésznővel sem volt gond és a gyerekszínészek is telitalálatnak bizonyultak. Egyébként, ha Haydennél megemlítettem, hogy szépen öregszik, ez McGregorra is igaz, ezért tűntek hiteltelennek azok a szövegek, amikor azt próbálták elhitetni, hogy Obi-Wan milyen rozzantnak néz ki és nem lehetne Leia apja. Jimmy Smits sokkal rosszabbul néz ki, mint McGregor, tegyük hozzá öregebb is, mégse merült fel ez vele kapcsolatban. Ja és amúgy szinkronnal is élvezhető volt a sorozat, bár azt nem adja vissza, mikor Hayden először szólal meg Vaderként. 
Most kifejezetten visszajött a lelkesedésem a SW iránt és kíváncsian várom majd az Andort, ha csak fele ilyen jó lesz én már szórakoztatónak fogom találni.
 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 1 hónappal később...

A Jedi's Return dokumentumfilm kapcsán, amely annyira tetszett, hogy ismét vissz*repített a sorozat világába és újra átéltem, mennyire tetszett, ezzel az ihlettel írtam így utólag egy rövid sorozatértékelést.

 

Megint megérintett az a boldog érzés engem is, hogy milyen jó, hogy ennyire ismerem és szeretem a Star Wars világát, hogy át tudom érezni annak a nagyszerűségét most is (és az új sorozatoknak hála remélhetőleg még sokszor), hogy kaptunk egy újabb csodálatos történetet, ami kiegészíti az eddigi alkotásokat, hogy gazdagodtunk azzal, hogy jobban megismerjük a két jól ismert karakter, Obi-Wan és Vader érzéseit, vívódásait, hogy mennyire összetett érzések megélése mentén lettek azok, akiket az Egy új reményben 20 év után láthatunk csak viszont A Sith-ek bosszúja után. És ehhez jön hozzá Leia nagyon bájos gyerekkori karaktere, akit nem lehet nem szeretni és csodálni már ilyen kislánykorában sem. :) Mindezt segítik (a teljesség igénye nélkül) olyan karakterek, mint Reva, aki bebizonyítja, hogy sosem késő visszatérni a téves útról, Owen és Beru, akik egy számukra idegen gyerek nevelését és védelmét vállalták úgy, hogy az egész életüket ez határozza meg (mennyivel másabb így látni azt a pár jelenetet az Ep4-ben, ami róluk szól, és így a haláluk valódi súlyt kapott), Tala, aki egymaga igyekszik jóvátenni a Birodalom bűneit, azét a Birodalomét, akihez maga is csatlakozott még tudatlanul, és persze Bail, akinek jelenetei a sorozat legjobbjai között vannak, akár Leiával a párbeszédeit, akár Obi-Wantól búcsúzását nézzük, egy olyan apa karakter, akire fel lehet nézni, akiről korábban is elhittük, hogy Leiából lázadó vezetőt tudott nevelni, de most már azt is láttuk, hogyan: nagy szeretettel, értő figyelemmel és jó motivációval, és aki úgy vigyázott Padmé és Anakin rendkívüli gyermekére, mint egy igazi kincsre és az értő neveléssel válhatott Leia azzá, akinek később lennie kellett. 

 

Lehet, hogy voltak a sorozatban kisebb hibák, de ezeket zömmel észre sem vettem, vagy így utólag már nem is emlékszem rájuk. Ami megmaradt, hogy a zenét kifogásoltam az elején, de egyrészt megtudtuk, mi volt a koncepció amögött, hogy csak a legvégén hangzottak el a várva várt dallamok, másrészt már a második epizódtól megszólított a zene és elkezdtem értékelni, milyen jó és mennyire illik a történet hangulatához. Nálam most ez a sorozat 10/10 a hangulat, a színészek és a történet miatt is. Nagyon jó lett! 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.