Ugrás a kommentre

EPV elemzés


Dzséjt

Ajánlott hozzászólás

1. Nem véletlenül ikonikus ez a jelenet. Zseniális a megvilágítás, a zene, az erő demonstráció a gonoszok oldaláról, és mindehhez jön hozzá Chewie szabad tombolása és C-3PO nyivákolása. Mióta lecserélték Boba hangját, minden pillanata tökéletes. Ha egy jelenetet kéne kiemelnem az EpV-ből talán ez lenne az. Talán. Vader szerintem nem akart amúgy lövöldözést, még ha nem is a remekül célzó rohamosztagosokat (...), hanem Bobát inti le, de nem akarta megkockáztatni, hogy a fagyasztás előtt valamelyik fogja (legfőképp Han vagy Leia) meghaljon.

 

2. Én egy másik részét emelném ki a jelenetnek, ami szerintem sokatmondó: amikor Leia Vaderre néz. Van abban a tekintetben és hátrálásban valami, ami arra késztet engem, hogy azt gondoljam, Leia itt kezdi el először kapiskálni, hogy Vaderhez lehet valamiféle köze. Amikor Luke elmondja neki a VI-ban, hogy Vader az apja, Leia nem omlik össze. Azt is megérzi, hogy Luke a testvére (elmondása szerint már korábban, mint hogy Luke ezt közli vele), az Erőn keresztül emlékszik az anyjára is, szóval úgy tűnik, hogy Leia Erő képességei a vérrokonai vagy hozzá közelállók (Han, EpVII) kapcsán nyilvánulnak meg.

 

Persze lehet, hogy Leia csak a Vaderből áradó gonoszság miatt hátrált meg, de nem hiszem. Ha összevetjük kettejük dinamikáját az EpIV-gyel, itt ég és föld. Mintha valamit megérezne az Erő által, én hajlamos vagyok ezt hinni, még ha lehet, hogy maga Leia is tagadja legbelül, amire itt ráérez. Számomra rengeteget tesz hozzá ez az apró momentum a jelenet zsenialitásához.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Végül is Leia elég sokat tartózkodott egy erőhasználó közelében az elmúlt években ahhoz, hogy ennek hatására a benne szunnyadó képesség magára ébredjen, még ha csak ösztönök szintjén is.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Jelenet... IKONIKUS.

Azt hiszem a legmeghatározóbb pontja a filmnek (bizony, az "apád" is csak második - szerintem) ide vezetett az egész menekülés, a szerelmi szál, a csapda és árulás. Nagyon karakteres.

 

 

Vader szerintem - egyrészt igen, már nem tekinti a foglyokat hullajelöltnek, hanem valami konkrét célja van velük, másrészt azért a jó pislákolása egy picit túlzás. Inkább, nem akart elveszíteni egy kétméteres szőrös eszközt, aki pl arra jó lehet, hogy Leiát zsarolja vele. Akár. A megegyezés Fett-tel egyértelműen csak Hanra vonatkozott, a másik kettő "foglalt". Plusz a droid.

Hm, tényleg. Lehet, hogy azért nem akarta hogy Boba lőjön, nehogy C3PO-nak essen még nagyobb baja? :hehe:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Végül is Leia elég sokat tartózkodott egy erőhasználó közelében az elmúlt években ahhoz, hogy ennek hatására a benne szunnyadó képesség magára ébredjen, még ha csak ösztönök szintjén is.

Köszi, hogy reagáltál rá. :) Mindazonáltal kíváncsi lennék, hogy a többiek mit gondolnak a jelenet ezen pillanatáról.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Mindazonáltal kíváncsi lennék, hogy a többiek mit gondolnak a jelenet ezen pillanatáról.

Nem tudom, nekem nem tűnik úgy, hogy Leia bármi komolyabbat megérzett volna. Szerintem az ő esetében az áttörés az Ep.5 végén jön, amikor megérzi Luke segélykiáltását. Akkor kezdhetett el motoszkálni benne, hogy itt többről lehet szó köztük, Luke-kal nem csupán szimpatizálnak, de szorosabb (rokoni) a viszony. Nem is annyira sokkal a bespin-i jelenet előtt Leia még megcsókolja Luke-ot, ami noha inkább Han-nak szól, de nem történt volna meg, ha Leia akár csak sejti az igazságot.

Azt meg nem gondolnám, hogy Leia először pont Vader kapcsán érezné meg az Erővel való kapcsolatát, sokkal inkább passzol a képbe, hogy majd a film végén Luke-nál. Eleve az OT-ban annyira nagy ívből kerülik az egész Leia-Vader viszonyt, hogy nem látom reálisnak, hogy pont kettejükön keresztül egy ilyen ikonikus jelenetbe csempésszék bele Leia amúgy minden aspektusból hatalmas jelentőséggel bíró "felvilágosodását". A 4-hez képest se érzem különösebben eltérőnek Leia és Vader kémiáját, ilyen jellegű kis finomságaik (a készítők részéről) már ott is voltak, én legalábbis így értelmeztem 1-2 megmozdulást.

 

Inkább visszakanyarodnék némileg a korábbi felvetéshez, miszerint Vader leinti Boba-t. Valamiért nekem ez a pár másodperces jelenet soha nem esett le igazán, úgy elsiklottam mellette. Most újranézve a dolgokat, Leia pillantásai is talán inkább ennek az eseménynek szólhattak. Korábban látjuk ahogyan Vader lenyomja Boba fegyverét, amikor pedig Leia feléjük néz, akkor mi is látjuk mindkét másik szereplőt. Azt, ahogyan nem csak Leia, de Boba is Vader felé fordítja a fejét, a kép alján pedig még felsejlik, ahogy Vader interakcióban van a fejvadásszal.

Mintha ezzel az egésszel azt akarták volna közvetíteni, hogy Leia nem külön Vader-re reagál, hanem az egész szituációra, a Boba-Vader párosra, valamint Boba is megzöttyen kissé a nagyúr reakciójára. Ha itt Leia és Vader párosára akarták volna kihegyezni a jelenetet, akkor szerintem másképp koreografálták volna meg. Egyrészt nem mutatták volna Boba-t, másrészt pedig már nem tartotta volna Vader a kezét a fegyveren. Utóbbi ugyanis erősen köti ezt a képsort az azelőttihez, amikor megtörtént a fejvadász leültetése, annak közvetlen folytatását látjuk.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Azért gondolom máshogy, mert mást sugall Leia arckifejezése. Számomra egyrészt a tömény undor süt belőle, másrészt mintha megérezné, hogy valahogyan ebből a sötétségből fakad ő maga is. Persze nincs bizonyítékom rá, csak egy megérzés.

 

Mindenesetre Vader gesztusán kiakadnia nem kéne, hisz ott épp megmenti őket.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én mindig úgy voltam azzal a nézéssel hogy azért nézett úgy mert be lett sózva attól hogy elveszíti Han-t. Az események előrehaladtával az a nézés tovább is fokozódott. Egyre mélyebben esett a kétségbe. A gyorsfagyasztott "párja" láttán már a sírás határán lehetett. Ha Lando nem foglakozik vele és ellenőrzi miatta Han állapotát akkor tán el is bőgi magát.

Leia nagyúrék felé fordulásáról csak annyit hogy szerintem is a lődözés megakadályozása miatti ledöbbenése miatt csinálta.

Szerkesztve: - Rog
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az egyik kedvencem a filmből, több okból is. :) Az egész helyszín annyira hangulatos, szinte színpadias, a fényekkel, a fénycsövekkel megvilágított lépcsővel, hogy nehéz elképzelni, hogy csupán ipari célokra használják. Aztán meg az embernek a szíve szakad meg, hogy Han és Leia épp csak egymásra találtak és máris elszakítják őket egymástól. :( Emlékszem, anno ez mennyire szívfacsaró jelenet volt első látásra, és főleg azért, mert nem lehetett tudni, Hannal ezután mi lesz. Ráadásul Harrison Ford annyira jóképű itt, mint még soha. :hehe: Én mindig inkább Luke-párti voltam, de Han itt nagyon belopta magát a szívembe. Az a "Tudom." válasza óriási. :)

 

2. Én egy másik részét emelném ki a jelenetnek, ami szerintem sokatmondó: amikor Leia Vaderre néz. Van abban a tekintetben és hátrálásban valami, ami arra késztet engem, hogy azt gondoljam, Leia itt kezdi el először kapiskálni, hogy Vaderhez lehet valamiféle köze. Amikor Luke elmondja neki a VI-ban, hogy Vader az apja, Leia nem omlik össze. Azt is megérzi, hogy Luke a testvére (elmondása szerint már korábban, mint hogy Luke ezt közli vele), az Erőn keresztül emlékszik az anyjára is, szóval úgy tűnik, hogy Leia Erő képességei a vérrokonai vagy hozzá közelállók (Han, EpVII) kapcsán nyilvánulnak meg.

 

Persze lehet, hogy Leia csak a Vaderből áradó gonoszság miatt hátrált meg, de nem hiszem. Ha összevetjük kettejük dinamikáját az EpIV-gyel, itt ég és föld. Mintha valamit megérezne az Erő által, én hajlamos vagyok ezt hinni, még ha lehet, hogy maga Leia is tagadja legbelül, amire itt ráérez. Számomra rengeteget tesz hozzá ez az apró momentum a jelenet zsenialitásához.

Én Leia arckifejezésében döbbent fájdalmat látok, mint akit lesújt a gondolat, hogy az teszi ezt a szerelmével, aki miatt a népe és a családja is elpusztult (pedig azt még nem is tudja, hogy ez kétszeresen is igaz, hiszen Padmét is ide vehetjük). Amíg Chewie legalább tombolással kiadja magából a fájdalmat, addig Leia-ban ehhez nincs elég erő. Szerintem nincs egy másik ilyen jelenet az egész Saga-ban, ahol Leia ennyire passzív és sebezhető. Az arca is ezt tükrözi.
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

The Empire Strikes Back

Chapter 41: Luke Enters The Trap

Time: 1:34:54-1:36:45

 

Tartalom

 

Luke Cloud City folyosóit járja, amikor az egyik sarkon befordulva meglátja Boba Fettet. A fejvadász mögött Han lebegő karbonittömbjét tolja két városi őr, őket pedig két rohamosztagos kíséri. Luke visszalép a fal takarásába, egyúttal előrántja pisztolyát.

Amint a menet eltűnik a következő sarkon, csendben utánuk siet. Még épp látja, amint a menetet záró rohamosztagosok eltűnnek a következő folyosón. Nem indul utánuk, próbálja kitalálni, mi legyen a következő lépése. Ő nem tudhatja, hogy a tömbben a barátja van, és azt sem, merre vezet a fejvadász útja.

Ekkor R2 hangos csipogással meglöki a lábát. A droid türelmetlen, valószínűleg érzékelőinek hála többet tud, mint az ifjú Skywalker.

Luke megindulna, ám ekkor pont ott, ahol a rohamosztagosok eltűntek, megjelenik Boba Fett és tűz alá veszi Luke-ot, aki épp csak vissza tud bújni fedezékbe. Fett lövései végigvisszhangoznak Cloud City kihalt folyosóin, és felfigyel rá Leia is, akit Chewie-val együtt rohamosztagosok, egy birodalmi tiszt és Lando kísér.

Míg Fett lézertüze alatt Luke R2-t próbálja csitítani, Lando kihasználja a pillanatot, és csuklópántján keresztül jelt küld Lobotnak. A kiborg segítő szemei felpattannak a készenléti kamrájában.

Fett váratlanul abbahagyja a tüzelést és eltűnik a folyosóról. Luke utána ered, ám nem őt találja meg, hanem a barátait a birodalmiak gyűrűjében.

Sheckil hadnagy élőpajzsként maga elé rántja Leiát, miközben katonái tüzet nyitnak Luke-ra. A katonák dolga nem egyszerű, mert egyszerre kell visszatartaniuk a Jedit, maguk előtt terelni a vonyító Chewbaccát, megpróbálni nem elbotlani a Leiát rángató hadnagyban, és még Lando is megáll egy pillanatra, hogy megnézze magának, ki az az ember, aki miatt Darth Vader ilyen felhajtást csinált.

– Luke! Ne…! – kiállt Leia, miközben a hadnagy alig tudja maga után vonszolni. – Ez csapd!

Sheckil végre átgyömöszöli a nőt az ajtón, ám az újra visszafordul és még egyszer kikiált Luke-nak: Csapda!

A birodalmi végre elrángatja a hercegnőt az ajtótól, és az utolsó birodalmi, aki eddig sakkban tartotta Luke-ot, szintén eltűnhet az ajtó mögött.

Csend száll a hófehér folyosóra. A mennyezeten békésen füst gomolyog, a falakon a sötét lövésnyomokban barátságos lángocskák lengedeznek. Luke arcára kiül a bizonytalanság. Leia figyelmeztetése megerősítette, amit már akkor tudott, amikor elindult Dagobah-ról: ez az egész miatta van. De ha már eljött, tovább kell mennie.

Átszalad a nyitott téren, készen arra, hogy rohamosztagosok falkája veti rá magát, majd átlép azon az ajtón, amin át elhurcolták barátait. Ekkor vastag acéltömb ereszkedik alá mögötte, pont azelőtt, hogy R2 átérhetett volna a nyíláson. Luke Skywalker egyedül maradt.

 

Fejezet vége

------------------------------------------------------------------------------------------------

Erről a jelenetről sokat nem lehet írni, hiszen csak átvezető a nagy párbajhoz. Van itt némi vaktában puffogtatás, de mind Fett, mint a hős rohamosztagos részéről arra ment csak ki a játék, hogy Luke ne kerüljön vészesen közel hozzájuk. Mondjuk azért a rohamosztagos helyében én inkább Luke-ra céloztam volna, mert jellemzően akkor nem találnak célba. Félő, ha szándékosan mellé akarnak lőni, lepuffantják az ellenfelet. :D

Ja, meg itt van a legbátrabb Birodalmi, aki kilépett az akadémiáról, aki egy védtelen nőt használ pajzsnak. Mentségére legyen mondva, végrehajtotta a parancsot, elvezette Vaderhez Luke-ot.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én arra lennék kíváncsi merre léptek le ezek a derék katonák. :)

 

Eleinte én azt hittem, hogy az a tiszt azért veszi maga elé Leiát, hogy Luke még véletlenül se tévessze szem elől kiért is jött. :)

 

(Basszus majdnem 8 éve megy ez az elemzés. :lol: )

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szeretnéd, hogy elérjük a kerek tízet? :P

Jó munkához idő kell. Különben is, direkt megvártam a hetedik részt, így nem lesz szünet az elemzésekben. :D Szóval tessék szépen megköszönni, hogy ilyen előrelátó voltam. :glasses::hehe:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Annak örüljünk, hogy mi még itt vagyunk, és főleg hogy Dzséjt folytatja. :)

 

Maga a jelenet tényleg nem nagy szám, bár nekem az mindig tetszett, hogy Luke összefut Leia-ékkal, és látja hogy a lány valóban bajban van, nem csak úgy bolyong magányosan azon gondolkozva, vajon tényleg gond van-e vagy olyan jövőt látott a látomásában, ami még odébb van. Ezt itt egyértelművé teszik.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Különben is, direkt megvártam a hetedik részt, így nem lesz szünet az elemzésekben. :D Szóval tessék szépen megköszönni, hogy ilyen előrelátó voltam. :glasses::hehe:

Ha nem lettél volna ilyen előrelátó, csak a vége után kezdődött volna a Jedi, és az is kicsit lassabb tempóban folyt volna :whistle:

 

Kicsi, átvezető, de mozgalmas jelenet.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

The Empire Strikes Back

Chapter 42: Confronting The Dark Lord

Time: 1:36:46-1:37:59

 

Tartalom

 

Luke-ot egy lift felviszi a karbonizáló üzembe. A sötét teremben csak a gépek halk morajlása és a mögötte lezáruló lift szisszenő ajtaja ad hangot. Teljesen egyedül van a sötétben, barátainak nyoma sincs. Rápillant pisztolyára. Valamit megérezhetett, mert elteszi azt. Már tudja, hogy itt lőfegyverrel nem sokat fog érni.

Abban a pillanatban narancssárga fény árasztja el a termet, ahogy felkapcsolnak a gyenge lámpák, s Luke füléhez egy mechanikus légzőkészülék hangja jut el.

– Az Erő veled van, ifjú Skywalker – szólítja meg a háta mögött a lépcső tetején álló Darth Vader. Gépi hangja az egész termet bezengi. – De még nem vagy Jedi.

Luke a sietség legapróbb jele nélkül sétál fel a lépcsőn és veszi elő a kardját. Megáll, rezzenéstelenül mered a lélektelen maszkra, amely mögött ott van egy ember, aki elárulta a Köztársaságot, segített az Uralkodónak kiirtani a Jedi lovagokat, köztük az apját, Anakin Skywalkert és a mesterét, Obi-Wan Kenobit. Ezt az embert, bár nem volna szabad, Luke mindenkinél jobban gyűlöli a Galaxisban.

Lendületesen aktiválja apja egykori kardját. A kék penge Vader sisakjának szegeződik, de a Sith Nagyúr nem rezzen. Csupán egy apró mozdulatot tesz, s a vörös fénypenge életre kell a kezében. A Jedik és a Sith-ek ősi fegyvereinek pengéi keresztezik egymást.

Aztán Luke lesújt. Gyorsan, erősen, felülről lefelé, de Vader játszi könnyedséggel elhárítja.

Luke újra lecsap, ezúttal is felülről. Teljes erejével a kardjára támaszkodik, hogy lenyomja Vader pengéjét. Hiába, a Sith egyetlen kézzel megtartja, majd hátralöki a fiút. Luke hanyatt esik. Míg felkel, védekezően maga előtt tartja kardját, fölöslegesen, Vader nem támad.

Luke ezen felbuzdulva egyet előre lép, a Sith, mintha csak megijedt volna, hátrál. Újabb lépés, újabb hátrálás. Vader még rá is játszik. Immár két kézzel fogja a kardot és kissé összehúzza magát.

Luke-nak ez elég, hogy túlságosan felbátorodjon. Teljes erőbedobással több támadást is megpróbál bevinni, csakhogy Vader visszaváltva egykezes stílusára mindet kivédi. Aztán átveszi a kezdeményezést, támadásba lendül, egymás után csap le Luke kardjára, az utolsó vízszintes vágás elől a fiú éppen csak el tud hajolni. Vader kardja egy csövet hasít ketté.

 

Fejezet vége

------------------------------------------------------------------------------------------------

Megkezdődött az ep4-5-6 legjobb párbaja, de még az egész Sagat nézve is csak kevés tudja felülmúlni. Talán csak a mustafari, mert ott is hasonlóan zord a környezet (sőt, zordabb), ott is érzelmek feszülnek egymásnak. Viszont az látványosabban koreografált.

Az ep4-gyel ellentétben itt azért a koreográfiára már jobban rágyúrtak, nem egy vénember és egy gép félénk ütésváltásait láthatjuk. Különösen tetszik a két fél merőben eltérő stílusa és hozzáállása a párbajhoz. Luke-nak ez az első párbaja, és látszik rajta, hogy meg akarja mutatni, milyen f*szagyerek, és Vader adja alá a lovat. Mindjárt egy beszólással nyit, utána hülyíti kicsit azzal, hogy eljátssza a megijesztett ellenfelet.

Luke be is lelkesül. Bár Yoda elég konkrétan közölte, hogy a Jedi nem támad, Luke csap le először, és ezt a két csapást Vader elég lazán kezelte. Eleve, Dookuhoz hasonlóan egyetlen kézzel hárítgat, mint aki csak azért van ebben a párbajban, mert éppen ráért és beugrott. Másrészt, ahogy fellöki Luke-ot, a kölyöknek már le kellett volna vennie, hogy Vader játszik vele. Ehelyett még rá is vetette magát, amit kis híján a feje bánt.

Na de ez még csak a párbaj bemelegítése.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Luke végre szembeszállhatott az apja gyilkosával. Szerintem ő már elég régóta vágyott erre a harcra. Itt az elején Vader fél kézzel leveri szegény srácot. Luke -on pedig az látszik mennyire nem tart be semmit abból amit tanult Yoda -nál. Nem túl biztató kezdés annyi szent.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Luke szinte egyáltalán nem érzi magáénak Yoda tanítását, hiszen eleve azért van itt, így nem csoda, ha arra koncentrál, hogy meg kell ölnie a másikat. Bosszúból, és persze a Galaxis érdekében is. Ekkor még a Felkelők, és köztük Leia sokkal nagyobb befolyással vannak rá, mint a Jedi eszmék. De talán ezeket is csak azután tudja értékelni, miután itt kudarcot vall egy bizonyos szemszögből, mert Vadert nem sikerül legyőznie fénykarddal. Másrészt viszont mégis legyőzi, mert elindítja benne a változást - de ez csak később derül ki mindenki számára.

A lényeg, hogy talán Luke-nak szüksége volt erre találkozásra ahhoz, hogy valóban Jedi akarjon lenni és őszinte meggyőződéssel alávesse magát a szabályoknak. Ebben a párbajban többet tanul, mintha még 2 hónapig maradt volna Yodánál.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Sőt nem kicsit: Vadertől tanult. (Vagy inkább az apjától? Nem mindegy.... de az biztos, hogy tök kezdőként megy neki és sokkal tapasztaltabban távozik) Nem komoly a párbaj, Vader fölénye egyértelmű, de szerintem a legfontosabb hogy Luke rengeteget tanul közben. És alkalmazza az eddig tanultakat.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Luke azt mindenesetre megtanulta Yodától hogy azzal foglalkozzon ami (jelen esetben aki) előtte áll. Lerí a fejéről hogy elszánta magát a bosszúra. Plusz még a barátait is ki akarja szabadítani. Ennek megfelelően egyből megmutatja hogy bezony tényleg nem igazi Jedi. Ő az első aki kardot ránt és támad és ráadásul heveskedve vív. Számára a cél szentesíti az eszközt.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én úgy látom, hogy itt Luke mindenáron arra koncentrál, hogy elrejtse a félelmét Vader elől. Ezt szolgálják a tettei. Ezért ránt kardot először ő. Egyébként én ezt nem értékelem nagy hibának, nyilvánvaló a szemszögéből, hogy nem csevegni mentek oda, Vader korábban már Obi-wan ellen is harcolt fénykarddal, eléggé esélyes, hogy meg kell ütközniük. Tudom persze, a Jedi sohasem támadásra használja az Erőt, de a Sith-eket azért ők is levágják egy vágómozdulattal, ha tehetik. A Sith-ekkel szemben olyan elvárás sincs a Jedik felé, hogy próbálják elkerülni a nyílt konfrontációt: a Sith-eket el kell pusztítani, erre utal Obi-wan is később (EpVI), hogy ha Vadert nem öli meg Luke, akkor az Uralkodó győzött.

 

Szóval nagyon úgy fest, hogy még a nagyöregek szerint is le kell győzni a Sith-et. Tehát ha Vader nem indul meg Luke felé, akkor a Jedi eszme szerint Luke csak téblábolhatna a környékén, és várhatná, hogy mikor indul meg a másik? Aligha hiszem.

 

Summa summarum, szerintem Luke zöldfülű, de nagy hibát nem követ el itt (még), hogy rátámad Vaderre. Pl. amit Anakin csinált Dooku ellen (EpII), azt értékelem komoly hibának, mind a harci technikát/stratégiát figyelembe véve, mind pedig a Jedi elvárásokat, hiszen bosszúból, izomból rátámadt Dookura. Itt, Luke esetében nem érzek ilyet, ennél a jelenetnél Luke még ura érzelmeinek, és próbálja kordában tartani magát és minél hamarabb befejezni az összecsapást.

 

Elhangzott, hogy Vader játszik vele, és Luke ezt nem veszi észre. Miért, mit kéne tennie? Még szép, hogy felbátorodik, és próbál támadni. Tök mindegy, hogy Vader miért nem harcol érdemben, Luke-nak ebből meg kell próbálnia profitálnia. Mivel zöldfülű, ezért ez itt nem sikerül, de Vader igencsak alábecsüli Luke-ot a harc erején, és csak akkor kezdi igazán komolyan venni, mikor Luke rácsap a páncéljára (később). Ott aztán Vader már úgy belelendül, hogy a srác kezét is levágja, pedig vélhetően nem akarja - de ez már egy későbbi fejezet.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem is azzal van baj, hogy ő aktiválja előbb a kardot és támad. Előbbi előbb-utóbb elkerülhetetlen, utóbbival meg övé lehet a kezdeményezés. Azzal van inkább baj, ahogy Luke ezt csinálja. A kard előhúzásában én mindig iszonyú agressziót éreztem. Ami nem fér össze a Jediséggel. A támadás meg suta és erőtlen, de legalább dühből jön, ami meg nem, hogy nem Jedi erény, de még hasztalan is. A mozdulataiban rejlő agresszivitásnak semmi köze a tapasztalatlanságához. Attól, hogy zöldfülű, még harcolhatna higgadtan.

A másik pedig, van különbség aközött, hogy higgadt fejjel megpróbálsz profitálni az ellenfeled téves elképzeléseiből (vagyis, hogy játszik veled) és a között, hogy ostoba módon felbátorodsz ezen és belemész a játékába. Az utóbbit csinálja Luke. Sehol sincs benne az, mint Winduban, amikor Palpatine ellen fordította a játékát. Vagy Qui-Gon higgadtsága. Luke itt ugyanolyan agresszíven, esztelenül támad, mint Anakin az ep2-ben vagy Obi-Wan az ep1-ben. Márpedig, ha észnél lenne, akkor tudná, hogy ebből csak Vader profitálhat.

Mindez annak tudatában, hogy ő az utolsó Jedi, elég nagy hiba a részéről. Yoda nem is véletlen veti a szemére később. Luke erre a párbajra nagyon nincsen készen, és a legelső mozdulatai már remekül prezentálják ezt.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.