Ugrás a kommentre

EPV elemzés


Dzséjt

Ajánlott hozzászólás

Miért ne lehetne az? :roll:

Jaja. Szerintem is volt ráció abban, amit Ozzel mondot, csak az volt a bökkenő, hogy mégis elég gyanús volt ahhoz, hogy megérje ránézni. A Hoth-rendszerben nem élnek értelmes élőlények, erre értelmes életre utaló jeleket találnak. Nem is akármilyet, egy elég nagyteljesítményű pajzsgenerátort és egy lövegtornyot, amit néhány szakadt csempész nem valószínű, hogy beszerezne (szerintem ez a leggyanúsabb tényező). Mindezek tetejében valaki megtámadt a droidot és az kénytelen volt megsemmisíteni magát. Ha mást nem, egy felderítőt, mint az ep4-ben Dantooine-ra, érdemes lett volna kiküldeni. Hátha mégsem csak egy csempésztanya. S szerintem ez a baj Ozzellel, hogy alapból elveti a lehetőséget, míg Piett látja azt benne. Vader meg, nos, neki súghatott a híres megérzése. Nem feltétlen kellett Luke-ot megéreznie az Erőben, akkor szerintem sem kellettek volna kutaszdroidok. Viszont az alapvető ösztönei mindig jók voltak, és ezúttal halottnak hitt gyermekét kereste. De az is lehet, hogy ő a pajzsgenerátort látva tudta, hogy az mibe kerül, mire használják, és, hogy egyszerű csempészek nem tudnának szert tenni rá.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Némi kieg.

 

Dzséjt. Éppen a csempészek szállítottak ezt-azt a Lázadóknak. :) Igaz ez már EU, de ettől még beleképzelhető a filmbe. :roll:

Másrészről meg ha jól emlékszem a regényben említik (esetleg a filmben is), hogy kalózok is élhetnek ott.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Dzséjt. Éppen a csempészek szállítottak ezt-azt a Lázadóknak. :roll:

Igen, de valószínűleg nem önköltségen teszik azt, hanem a Lázadók finanszírozzák. Azért ha minden sarki üzletben hozzá lehetne jutni potom összegért olyan pajzsokhoz, melyek elhárítanak bármilyen orbitális bombázást, ebbe beleértve a csillagrombolók tüzét is, akkor azt hiszem, baromi nagy gondja lenne a Birodalomnak, előtte meg a Köztársaságnak.

Amúgy, a filmben nem mondják, hogy ott akár kalózok is lehetnek (rájuk végkép nem is gondolnék, hiszen még a tisztes csempészeknél is szakadtabbak).

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Imádom ezt a jelenetet. Piett tehetséges katona, a legkisebb jelre is felfigyel, nem siklik át fölötte, mint Ozzel. Valszeg Vader, ezért hagyta életben az EpVI ig. Szerintetek Vader az egyetlen a Birodalomban, aki teljesítmény alapján adja a rangot és nem pofára osztogatja?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ody, Dzséjt: Én ezt az Erős dolgot úgy képzeltem, hogy amint meglátta Vader a Hoth-ot, meg a pajzsgenerátort, egyből súgták nekik a midi-chloriánok, hogy ez LESZ az.

 

Lehet, hogy csak egy képet látott magában előzetesen (amit aztán a kutaszdroid is küldött Piettéknek), lehet hogy abban a szent momentumban ugrott be neki, hogy ez a megfelelő hely, passz, de szerintem az Erő révén hozott döntést.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Olvastam. :roll: De mint kiderült én nem vagyok ennek az Erő érzékelős teóriának a híve. Vader ha az Erőben érezné Luke -ot, akkor nem kellene keresni hanem egyből mennének a Hoth-ra. :)

Én ezt úgy képzelem, hogy még nem érzi eléggé, hiszen Luke csak kóstolgatja az Erő használatát, nem lehet olyan jelenléte az Erőben, ami teljesen egyértelművé tenné az azonosítását.

De ha racionális választ keresünk, akkor én is arra szavazok, hogy egy ilyen forma létesítmény, mint a generátor egy totálisan lakatlan jégbolygón több, mint gyanús.

És még az is lehet, hogy a fenti két érv (az intuitív és a logikus) együtt volt hatásos. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Miért ne lehetne az? ;)

Végül is, az de akkor fel kéne deríteni, hátha lázadó tanya.

Nem értem ha végre találtak egy nyomot, miért nem akarja ellenőrizni. Eddig valószínűleg nem sok nyomuk volt, különösen ha félreeső bolygókon kutattak.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 2 héttel később...

The Empire Strikes Back

Chapter 12: Preparing for Battle

Time: 0:20:32-0:22:58

 

Tartalom

 

?A hetes és a tízes csoport siklókkal jön utánunk.? Mondja a százados a főhangárban állva az egyik katonájának, aki azonnal elrohan, amint az utasítás végére ért felettese. Ezután a tiszt a másik emberhez fordul, akinek elmondja, hogy a transzportok feltöltése után az evakuációs központnak azonnal indítania kell őket. Ez a férfi szintén egyetértően bólintva távozik.

Han Solo eközben a hangárfedélzeten a Millennium Falcon orr részén heggeszt valamit, majd miután végez, utasítja a pilótafülkében ülő Chewie-t, hogy próbálja ki. Amint a wookie bekapcsolja a hajó adott rendszereit, Han lába előtt az éppen megjavított szerkezet szikrákat kezd hányni, és füstöt ereget. A korelliai kétségbeesetten kiáltja társának, hogy kapcsolja ki.

Luke sem tétlenkedik tovább a gyengélkedőn. Míg belebújik narancssárga pilótazubbonyába, 2-1B-vel értekezik a kiürítésről. Az orvosdroid szerint időbe telik elindítani a T-47-eseket, míg Luke szerint a nehéz felszereléssel ráér törődni, előbb a kisebb modulokkal induljanak el a transzportok. A droid intézkedik efelől, míg Skywalker megköszönve távozik.

A hangárfedélzeten útba ejti a Millennium Falcont, melynek hasán éppen Chewie bütyköl valamit. Luke ?vigyázz magadra? felszólítással megvakarja a hatalmas szőrmók nyakát, aki erre szorosan átöleli barátját. Eztán az ifjú felnéz a fejük felett munkálkodó Solora. A kapitány üdvözli, majd utasítja a WED-10 Treadwell szerelődroidot, mely a hajó orrán gurul végig, hogy valami oka kell lennie valaminek, ezért nézze meg a másik oldalon. Aztán rászól, hogy várjon, és lepillant Luke-ra. Megkérdi, jól van-e, mire az ifjú igennel felel. Akar valamit még mondani, de inkább csendben marad. Szavak nélkül is tudják, mire gondol a másik. Luke megfordul és elindul, mire Han odaszól neki, legyen óvatos. Skywalker csak annyit felel: ?Te is.? Eztán barátai pillantása közepette maga mögött hagyja a viharvert űrhajót.

A vezérlőben már nem ilyen meghitt a pillanat. Az ügyeletes tiszt gondterhelten hívja oda maga mögé Rieekent és közli, hogy egy csillagromboló flotta lépett ki a hiperűrből a négyes szektorban. A tábornok utasítást ad minden energia átirányítására a pajzsra, majd másik emberéhez lépve közli, hogy ki kell juttatniuk a transzportokat, ezért jobb, ha támadásra készülnek.

Az ügyeletes tisztnek nagyon is igaza volt. A Hoth-ot több birodalmi osztályú, és egy szuper csillagromboló közelíti meg azokban a percekben, TIE vadászok kíséretében. Az Executor fedélzetén Vader magánlakrészében a meditációs gömb feltárul, benne a Sith nagyúrral. Vader azonnal nekiszegezi az őt zavaró Veers-nek a kérdést, mit akar. A tábornok elmondja, hogy a flotta fénysebesség alá lassított, és a com-scan érzékelt a Hoth-rendszer hatodik bolygóján egy kisebb területet lefedő energiamezőt, mely elháríthat bármilyen bombázást. Vader azonnal levonja a következtetést, a Lázadók riadót fújtak mikor észlelték őket. Ezért pedig Ozzel admirális a felelős, aki a rendszerhez túl közel lépett ki a fénysebességből. Veers, megneszelve a bajt, vagy csak felettese védelmében, kissé remegő hangon mondja, hogy az admirális meglepetésszerűen akart támadni, ám nem fejezheti be mondandóját. Vader a szavába vág azzal, hogy Ozzel éppoly ügyetlen, mint amilyen ostoba. Eztán utasítja a tábornokot, hogy készítse a csapatait felszíni támadásra. Veers engedelmesen fejet hajt, majd sietve távozik, míg Vader megfordul a székével és gömbjének tetejét feljebb emelve aktiválja a hajó komrendszerét. A monitoron felbukkan Piett kapitány és Ozzel admirális képmása. A flotta parancsnoka azonnal megkezdi jelentését, mely szerint a flotta kitört a fénysebességről és felkészült? ennél a pontnál elakad a lélegzete, szó szerint. Halkan nyögdécselve próbál levegőhöz jutni, miközben Vader szenvtelenül közli vele, hogy ez volt az utolsó alkalom, mikor csalódást okozott neki. Eztán Piett-hez szól. A kapitány a nyakát markolászó, nyögve tátogó admirális mellé lép, miközben az öreg hátratántorodik. Piett lopva haldokló felettesére pillant, de igyekszik Vader szavaira figyelni. A Sith utasítja, hogy a csapataik landoljanak az energiamezőn túl, és helyezze el úgy a flottát, hogy senki se szökhessen el a rendszerből. Eztán végszóként még közli: ?Mostantól ön a parancsnok, Piett admirális.? Azzal Ozzel holtan esik össze Piett mögött, aki leplezetlen döbbenettel eltátja a száját, próbálva nem fókuszálni a háta mögött lezajló eseményekre, köszönetet mond, majd odafordul valakihez a kamerán túl, és a fejével jelez neki, hogy takarítsák el elődje maradványait.

 

Fejezet vége

------------------------------------------------------------------------------------------------

Egy remek jelenet, felkészülés a csatára, minden téren. Luke és Han barátsága, Ozzel halála, Piett (nem is akármilyen) előléptetése. Azt hiszem, az újdonsült admirális a legmázlisabb és a legpechesebb birodalmi tiszt az ep4-5-6-ban. Egyrészt mázlis, hiszen a kapitányi rangot nem éppen az admirális követi. Peches, mert Vader hajóján tiszt lenni? hát, első kézből tapasztalhatja meg, hogy nem egy életbiztosítás.

Vader is külön szám, hiszen most először láthatjuk, mennyire is felette áll a Birodalom katonáinak. Lazán megölhet egy admirálist, és senki sem szólja meg. Itt ő a hadsereg főparancsnoka, az Uralkodó legfőbb embere, nincs már Tarkin, aki legalábbis egyenlő volt vele. Ráadásul érdekes látni, hogy a jóságos Anakinból, aki mindenkit meg akart menteni a haláltól, mennyire kegyetlen lett. (Zárójelben jegyzem meg, hogy érdekes ? legalábbis számomra -, hogy bár Vader legtöbbször lemásolt, legjellemzőbb, leginkább közismert gyilkossági módja ez, valójában egyetlen embert ölt meg így, az Erővel megfojtva. :D ) Ráadásul itt megmutatkozik Vader ereje, hiszen anélkül öli meg az áldozatát, hogy egyáltalán a közelében lett volna (és az Executor méreteit ismerve, akár több kilométere is lehetett).

Ami még jó ebben az epizódban, az Han és Luke búcsúja. Szerintem itt úgy vannak vele, hogy a következő bázison már nem találkoznak. És, biza igazuk is van, bár kicsit más okból. Nagyon jó, ahogy a búcsújelenetben alig szólnak valamit, ezt amúgy is bírom a Star Warsban, hogy igyekszik kerülni a felesleges szirupozást. Ráadásul ott van még a harmadik fél is, Chewie, akinek a nyakát vakargatják, meg ölelgeti a népet.

Viszont, érdekes, hogy Leia, a trió harmadik tagja nincs itt, vagyis ő kvázi nem búcsúzik el senkitől. Pedig Han a felszállási parancs után a Tatooine-ra ment volna, nem a találkozási pontra, míg Luke akár meg is halhatott volna a hoth-i csatában.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

'Felkészülés a csatára'. Akár ez is lehetne a fejezet címe. Azért az a különbség mellbevágó ami a két tábor 'hangolódása' között megfigyelhető. A lázadók mint egy nagy család, úgy biztatgatják egymást, a parancsszavak erőteljesek ugyan, de mégis van bennük emberség. Ezzel ellentétben a birodalmi oldalon csak a rideg parancsolgatás és a halál üti fel a fejét. Vader -t először itt érzem igazán félelmetesnek igazán, és láthatjuk mekkora hatalma van. Ezt akarta....hát megkapta! Míg az EPIV -ben volt valaki aki megfékezze (Tarkin), addig itt már ő a teljhatalmú úr. Luke utáni hajszája nem ismer kegyelmet. Aki a cél kapujában ekkorát hibázik, annak halnia kell. Talán kissé groteszk amit írok, de az öldöklése mögött (nagyon mélyen) egy régi családi érzés is meglapulhat (a fia okán). Amíg Vader tombol, addig lent a Holdon Han és Luke búcsújánál először láthatjuk milyen jó barátokká is váltak ők ketten. Minden szó nagyon baráti, nincs már győzködés és rábeszélés, elég pár pillantás és tudják a felek mi a helyzet. Luke -on itt látszik először, hogy bizony sokat változott az EPIV óta. Míg anno letorkolta a csempészt, hogy nem hagyhatja cserben őket a Halálcsillag elleni csatában, addig itt kedvesen elbúcsúzik barátjától és sok sikert kíván neki! Esze ágában sincs győzködni Han -t, és ez így van jól. A jelenetet Csubi kedves ölelése teszi még jobbá.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Luke utáni hajszája nem ismer kegyelmet. Aki a cél kapujában ekkorát hibázik, annak halnia kell. Talán kissé groteszk amit írok, de az öldöklése mögött (nagyon mélyen) egy régi családi érzés is meglapulhat (a fia okán).

Én is pont ezt érzem ennél a jelenetnél, mióta láttam az előzményeket. Az Erő sok-sok év után Vader útjába sodorja Luke-ot, és Vader veszi az adást, hajszolja a találkozást. Szerintem ekkor még döntően a leendő tanítványt látja a fiában, a potenciális szövetségest, és a családi kötelék csak ilyen szempontból izgatja (Luke potenciálisan olyan erős, mint ő, márpedig eddig még senki meg sem közelítette ezt a szintet).

 

Luke és Han búcsúja nekem is nagyon tetszik. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Remek jelenet!

 

Vader fojtogatása nem akármilyen... én spec. nem tudok közben arra figyelni, amit Vader mond, nem irigylem szegény Piettet.

 

Dzséjt: Vader Needa kapitányt is fojtogatással öli meg, nem?

 

Ody szavaira utalva: remek párhuzam az EpIV-es Luke Han búcsúzkodással a mostani (vigyázz magadra! Bár ahhoz úgy is nagyon értesz!).

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Mozgalmas és izgalommal, feszültséggel teli jelenetsor. :D

A Felkelők riadója, a bázis evakuálása, a felkészülés a várható csatára, miközben Hanék rohamtempóban próbálják helyrepofozni a Falcont, mind a feszültséget növelik, felkészítve a nézőt a majdani csatára. A birodalmiak oldalán pedig Vader gondoskodik a feszültségről Ozzel megölésével, illetve Veersnek és Piettnek kiadott parancsaival. Ezt a feszültségnövelő jelenetsort töri meg egy kissé Luke búcsúja Chewie-tól és Hantól. Szerintem mesteri ennek a néhány másodpercnyi 'békének' a beiktatása. Az egyetlen dolog, ami zavar egy kicsit, hogy egy 2-1B orvosdroid mit foglalkozik a T-47-es hósiklók indításával?

 

(Dzséjt, Vader nem megfojtotta Needa kapitányt? Úgy emlékszem, nagyon hasonlóan halt meg Ozzelhez.) (Szerk: Most látom, hogy Donát már beelőzött. :P )

Szerkesztve: - Gyoka Lamaro
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Needát nem ölte meg. Persze vannak itt is ellentmondások. Sokat hall az ember.

 

Az orvosdroid szerintem a kórházi felszerelések elszállításáról gondoskodik, csak valahogy szóba kerültek a hósiklók is. Eleinte én is csodálkoztam ezen.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Bakker, ezt csúnyán benéztem. De, Needat is megfolytotta. :D

 

2-1B bár orvosdroid, szerintem mint közvetítő működhet. Pl. a TCW Rising Malevolence-ben ugye a beteg helyett a Twilight 2-1B-ja ment fel a hídra, megkérdezni, mi lehet a gond. Itt is valami ilyesmiről lehet szerintem szó. Míg Luke "gyengélkedett", a droid segített neki elvégezni a feladatait. Plusz, C-3PO-t is láttuk már hajót szerelni, pedig egy protokoll droidtól meg az szokatlan :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Oldie: Miért gondolod, hogy Needát nem ölte meg? ("Nem haragszom önre, Needa kapitány...")

Nem én gondolom így. De az én álláspontom is inkább ehhez közelít.

Amikor megemelték az őrök nem tűnt halottnak. Mintha gyengén még a lábaira is támaszkodna. Sokan emiatt kételkednek abban, hogy megölte volna, és persze ott van Vader utolsó szavai is: Megbocsájtok.....

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Amikor megemelték az őrök nem tűnt halottnak. Mintha gyengén még a lábaira is támaszkodna. Sokan emiatt kételkednek abban, hogy megölte volna, és persze ott van Vader utolsó szavai is: Megbocsájtok.....

Erre van egy nagyon egyszerű magyarázat: a színész elszúrta, Vader szava meg tömény irónia Needa utolsó mondatára (persze, ez csak angolban jön ki).

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Biztos, hogy Needa meghalt.Összeesett és kampec, majd két ember kivitte.Ahogy Dzséjt írta a színész elszúrta.Nem jól játszotta a halottat.Én is észrevettem.Ezt sok filmben elszúrják, de gondolom a rendezők azt hiszik a nézők ezt nem veszik észre. Másrészt meg ha nem halt volna meg akkor később feltünt volna mondjuk az EP6-ban.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Bakker, ezt csúnyán benéztem. De, Needat is megfolytotta. :D

 

2-1B bár orvosdroid, szerintem mint közvetítő működhet. Pl. a TCW Rising Malevolence-ben ugye a beteg helyett a Twilight 2-1B-ja ment fel a hídra, megkérdezni, mi lehet a gond. Itt is valami ilyesmiről lehet szerintem szó. Míg Luke "gyengélkedett", a droid segített neki elvégezni a feladatait. Plusz, C-3PO-t is láttuk már hajót szerelni, pedig egy protokoll droidtól meg az szokatlan :D

Köszi, így már érthetőbb. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 1 hónappal később...

The Empire Strikes Back

Chapter 13: First Transport Away

Time: 0:22:59-0:24:48

 

Tartalom

 

Több pilóta is a hangár egy pontján gyülekezik. Figyelmüket az általuk alkotott kör közepén járkáló Leia köti le, aki tájékoztatja a férfiakat a hadműveletről. A nő elmondja, hogy a pilótáknak az északi-kijáratnál kell gyülekezniük. Először a nehéz rakományt szállító transzportok indulnak, s mivel az energiapajzsot csak rövid időre nyithatják ki, a kísérővadászoknak szorosan kell követniük a teherhajókat. Ekkor az egyik pilóta, Hobbie hitetlenkedve közbeszól: ?Két vadász egy csillagromboló ellen?? Leia válasza az, hogy az ionágyú tüze fogja majd távol tartani a hajókat a menekülési útvonaltól. Majd hozzáfűzi: amint elhagyták a gépekkel az energiapajzsot, azonnal induljanak a randevú pontra. Kérdésére, hogy megértették, igenlő választ kap, majd sok szerencsét kívánva, Derlin parancsára a pilóták elindulnak gépeik felé.

A jégmezőn a lövészárkokban katonák sürögnek-forognak, telepítik nehézfegyvereiket. Készülnek a csatára. A távolban baljós felhők gomolyognak, eltakarva a fenyegető veszélyeket.

Az irányító központban Rieeken tábornok a műszereket figyeli. Úgy gondolja, hogy az elsődleges célpont a generátorok lesznek, majd kurtán odakiáltja valakinek: készüljenek a pajzs kinyitására.

Pár másodperccel később a jégmezőt két T-65 Incom X-Szárnyú vadászgép és egy közepes transzporter hagyja el, nagy sebességgel száguldva az űr felé. Felettük, orral a bolygóra meredve egy csillagromboló vár rájuk. A hídján az egyik tiszt jelenti is a kapitánynak, hogy lázadó hajók léptek a körzetükbe. A hajó parancsnoka elégedetten konstatálja, ez lesz a nap első fogása.

Fogalma sincs róla, hogy kilométerekkel alattuk az Echó bázis vezérlőjében az irányító tiszt szavaival párhuzamban a hatalmas ionágyú lead két lövést, mely megállíthatatlanul tör az űr felé. A vörös sugarak elszáguldanak a három lázadó gép mellett, majd belecsapódnak a csillagrombolóba. Nincs robbanás, se tűz, a hajónak pusztán az energiaellátása szűnik meg. Magatehetetlenül ragadja el a gravitáció, miközben az ahhoz képest apró lázadó gépek gond nélkül elrepülnek mellette.

Az Echó bázis hangárában ekkor már hatalmas a felfordulás. Gyalogosok rohannak kifelé a bejáraton, míg a pilóták X-szárnyúikba és a T-47-es hósiklókba pattannak be, melyeken szerelők végzik az utolsó ellenőrzést. A nagy sürgés-forgás közepette azonban mindenki megragadja az alkalmat az örömujjongásra, mikor a hangszórókban felcsendül a jó hír: ?Az első transzport úton van.? Luke eközben bepattan saját hósiklójába. Tüzére, Dack üdvözlésképpen megkérdi, jól van-e. Luke igennel felel, majd viszontkérdez. Dack hasonlóan jól érzi magát, akár egyedül is szembeszállna az egész Birodalommal. Luke egyetértően fűzi hozz: ?Tudom, mire gondolsz.? Azzal Dack lezárja a kabintetőt, míg Luke a felemeli a földről a hósiklót.

 

Fejezet vége

------------------------------------------------------------------------------------------------

No, ezzel a fejezettel el is kezdődik a hothi csata. A lázadók hathatós módszert találtak ki a menekülők fedezésére, aminek még egy csillagrombolónak is belevásik a foga. Ezek a hatalmas masinák semmit sem érnek az ionágyú ellen. Hathatós védelem, kíváncsi vagyok, hány bolygón használhatták anno a klónok háborúja alatt. Pl.: Coruscantot szvsz tuti védték ilyenekkel is. A csillagromboló kapitánya valószínűleg már nem volt olyan magabiztos, miután a rombolója energiát vesztve elindult a Hoth felé. Az is jópofa, ahogy a lázadók ujjonganak. Hát nem csoda, minden egyes kijutatott transzport a lázadás fennmaradását biztosítja, ráadásul annál kevesebb cuccot kell legközelebb összeszedni (mert ugye egy ionágyút vagy energiapajzsot újat kellett szerezni, aztán már az is elég költséges lehetett). Luke és Dack gyors szóváltása is hasonlóan jópofa, így lehet elérni, hogy az ember pár szó után kedveljen egy mellékkaraktert. Sajnos, szegény Dack lelkesedését hamar leverik.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.