Ugrás a kommentre

Asajj Ventress

Dzséjt

Ajánlott hozzászólás

Az enyém is irónia volna, mivel én már leírtam ezt, csak padawanokkal példázva, és felteszem, Gyoka erre célozva írta, hogy emlékeztessen. Csak azért tettem fel a kérdést, hogy tudjam, jó-e a gondolatom, és valami csípőssel válaszoljak, mivel egy pillanatra sem tértem el a feltétlees módról. De eza felesleges közjáték az egészet elszúrta, így ugrott a csípős megjegyzésem. Kolmilan, te poéngyilkos. :):)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Valóban irónia, vagy ha úgy tetszik némi kötözködés volt. :)

Sokat hangoztatjátok, hogy csak az számít, amit a filmekben látunk, hallunk. Minden más EU, tehát nem számít. A TCW-t (a sorozatot is) Lucas kiemelte az EU-ból, és közvetlenül a filmek után sorolta, a majdani élőszereplős sorozattal együtt. Ez számomra azt jelenti, hogy ez a szabály itt is érvényes. Ti pedig lazán hivatkoztok képregényekből és egyéb EU-s forrásokból szedett információkra... :)

Egyébként tényleg arra gondoltam, hogy nem tudhatjuk, melyik fénykard kitől származik. Főleg a filmek és a sorozat alapján. Persze az EU-t is beleszámolva nem áll szándékomban vitatkozni. Grivi történetét nem ismerem ilyen szinten.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Lucas mintha azt mondta volna, hogy nem EU.

Minden EU, ami nem N kanon (azaz a hat mozifilm), és a TCW nem az, "csak" T szintű. Ugyan a többi EU fölé magasodik, de attól még EU. Azt nem tudom, Lucasnak mi a hozzáállása, de ez a hivatalos álláspont, amit anno Lucas is elfogadott.

Szerk.: utánna néztem, Lucas a ShoWestnek idén adott interjújában is tartotta magát ahhoz, hogy számára csak a hat film, Darth Vader tragédiája a Star Wars.

Szerkesztve: - Dzséjt
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

OFF

Dzséjt, G-Canon nem N, azaz Non-Canon... :)

Számomra az EU a C-Canonnál kezdődik, minden, ami felette van, nem EU.

De ezt itt fejezzük is be, mert már a Grivi téma is erősen off, ez az EU/nem EU téma pedig már ahhoz képest is offnak számít. És hát ne offoljuk szét legalább az off témát... :)

ON

Ventress valóban szintén egy problémás karakter a róla szóló információk tekintetében, hisz a sorozaton kívül csak az EU-ban találkozunk vele. A sorozat alapján egy feltörekvő sötét Jedi (vagyis inkább Erő-használó), aki gyűlöli a Jediket, és mindent elkövet, hogy jó pontot szerezzen Dookunál és Palpinál. Más kérdés, hogy néha alaposan túlbecsüli magát, amiből aztán nem egyszer pofára esés lett. Most nem emlékszem, arról volt szó a TCW-ben, hogy mennyire szeretne Sith lenni?

A TCW -ben még nem volt szó róla, de a CW -be kijelent kerek-perec, hogy ő egy sith. Dooku jól ki is röhögi. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Mivel pedig a CW-t nyugodtan hanyagolhatjuk a TCW esetében (Grievous és a mesterek esete), ezért egyelőre lövésünk sincs Ventress motivációiról. Valahol mindig úgy érzem, mintha Dooku a saját tanítványaként kezeli, ebből arra következtetek, hogy Ventress vágyik arra, hogy Sith legyen, és Dooku ezt használja fel ellene. De ez csak egy sejtés.

Pedig a Cloack of Darkness igazolja a sejtésed. Mikor Dooku beszél Ventress-sel azt mondja neki, hogy: "Be kell bizonyítanod, hogy elég méltó vagy, hogy a tanítványom légy." Asajj válasza: "Méltó vagyok, meglátod." Ebből kitűnik, hogy Ventress a Sithségért hajt.

Szerk.: ez jó, Gyokát jelzi ki utolsó hozzászólónak, engem észre sem vesz a fórum :)

Szerkesztve: - Dzséjt
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 3 hónappal később...
Most jutott csak eszembe, hogy mit hiányoltam igazán a sorozatból. Anakin, és Ventress közötti rivalizálást. A legtöbb EU műben Ventress Anakin nemeziszeként jelenik meg, itt viszont nem. Egyedül a mozifilmben kaptunk rá némi utalást, hogy bosszút akar állni rajta, de amúgy semmi.

Szvsz Anakin nemesise Darth Vader, és nem ilyen jött-ment EU szökevények, másrészt, mi oka lenne bosszút állni?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én sem igazán tudom, mi lenne a bosszú oka, szerintem inkább a Sith-Jedi ellentét játszik be náluk, no meg Ventress bizonyítási vágya. És ki lenne erre jobb, mint a Jedik kiválasztottja? Az meg persze nem az ő hibája, hogy nem tudja, Palpi kinézte Anakint magának. Igaz, azt csak Palpi meg a nézők tudják :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szvsz Anakin nemesise Darth Vader, és nem ilyen jött-ment EU szökevények, másrészt, mi oka lenne bosszút állni?
Fapados ugyan az EU-tudásom, de nem amiatt a kis vágás miatt, amit elvileg Ventress helyezett el Anakinen? Nem gondolnám, hogy ennél mélyebb oka lenne.
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Na igen, de a vágásra két magyarázat is létezik. Az egyik (a Republic képregények szerint), hogy Ventress helyezte el rajta, ám az 6 hónappal játszódik az ep3 előtt, és elvben Asajj akkor jóvátehetetlenül meghalt némi nagyfeszültségű áram és pár kilóméter coruscanti zuhanás után, plusz Ventress-t is megvágta az arcán Anakin. Itt viszont az orgyilkoshölgy él, az arca sértetlen, és még mindig erősen kételkedem abban, hogy a TCW széria össz-vissz hat hónapot ölelne fel.

A másik (a CW szerint), hogy Anakin a peremvidéki hadjáratok alatt szerezte valahol, de mivel a CW-ben már halott volt Ventress, így ő nem vághatta meg, plusz a vágás legalább 9 hónappal az ep3 előtt történhetett, mivel azután jött az az érzékletes jelenet, ami Padmé teherbe ejtését prezentálta :)

(Már csak zárójelben írom, mert lényegében OFF, de ez is azt bizonyítja, hogy a TCW se a Republic képregényeket, se a CW-t nem követi. Az előbbiben Amidala már rég terhes volt, mikor megszerezte a sebhelyet, a másikban röviddel a fogantatás előtt kapta. A TCW-ben már az elejétől kezdve megvan neki, és szerintem Amidala még nem terhes, viszont a sebhelyen már nem lepődött meg.)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

De én nem is értem, mi szükség volt Anakin sebhelyére a TCW elején. Simán bele lehetett volna szőni valamelyik küldetésbe, csak plusszt adott volna hozzá a sorozathoz.

Ezzel én is egyetértek. Furcsállom, hogy nem nagyon érdekelte őket a sebhely kialakulása. Bár a visszatekintések között majd lehet, hogy lesz egy ilyen rész is. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Na igen, de a vágásra két magyarázat is létezik. Az egyik (a Republic képregények szerint), hogy Ventress helyezte el rajta, ám az 6 hónappal játszódik az ep3 előtt, és elvben Asajj akkor jóvátehetetlenül meghalt némi nagyfeszültségű áram és pár kilóméter coruscanti zuhanás után, plusz Ventress-t is megvágta az arcán Anakin. Itt viszont az orgyilkoshölgy él, az arca sértetlen, és még mindig erősen kételkedem abban, hogy a TCW széria össz-vissz hat hónapot ölelne fel.

A másik (a CW szerint), hogy Anakin a peremvidéki hadjáratok alatt szerezte valahol, de mivel a CW-ben már halott volt Ventress, így ő nem vághatta meg, plusz a vágás legalább 9 hónappal az ep3 előtt történhetett, mivel azután jött az az érzékletes jelenet, ami Padmé teherbe ejtését prezentálta :)

(Már csak zárójelben írom, mert lényegében OFF, de ez is azt bizonyítja, hogy a TCW se a Republic képregényeket, se a CW-t nem követi. Az előbbiben Amidala már rég terhes volt, mikor megszerezte a sebhelyet, a másikban röviddel a fogantatás előtt kapta. A TCW-ben már az elejétől kezdve megvan neki, és szerintem Amidala még nem terhes, viszont a sebhelyen már nem lepődött meg.)

Ventress egyáltalán nem halt meg a Republic képregényekben, csak súlyosan megsérült, nem? Mert ha jól emlékszem, akkor benne van az Obsession képregényekben, és ott vígan él és virul.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ventress egyáltalán nem halt meg a Republic képregényekben, csak súlyosan megsérült, nem? Mert ha jól emlékszem, akkor benne van az Obsession képregényekben, és ott vígan él és virul.

Tényleg, igazad van (az Obession nem tetszett, hajlamos vagyok megfeletkezni róla :) ).

Ezzel én is egyetértek. Furcsállom, hogy nem nagyon érdekelte őket a sebhely kialakulása. Bár a visszatekintések között majd lehet, hogy lesz egy ilyen rész is. :)

Nem tudom, szerintem nem kell túl nagy jelentősséget tulajdonítani egy sebhelynek. Elvégre, akár azt is megmagyarázhatnák akkor már, honnan van Han Solo sebhelye (bár ha jól rémlik, az EU speciel azt is megmagyarázta). Mondjuk ha egyszer benne lesz, azt sem fogom bánni, de szerintem ez egyáltalán nem magas labda.

Még az is lehet, hogy Ventresstől kapja itt is, csak másképp :) Elvégre nekem nagyon úgy tűnt, hogy ők már a TCW kezdése előtt találkoztak.

Na ez az. Végül is, ha elfelejtjük, milyen időmegahtározás van a Republicban, akár még ama epizód után is játszódhat a történet.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.