Jump to content

Ahsoka a Rebelsben  

48 members have voted

  1. 1. Szerinted jó ötlet volt behozni Ahsokát a Rebelsbe?

    • Igen
      42
    • Nem
      0
    • Majd meglátjuk
      6

Recommended Posts

7 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:

Arról nem is beszélve, hogy ha itt a Mandi idővonal után vagyunk akkor nem fogják megtalálni Thrawn-t vagy Ezrát a sorozotban, ami nehezen hihető.

Ez egyáltalán nem biztos. Ha a Mando után is vagyunk, megtalálhatták már a sorozatban Thrawnt és Ezrát, csak lehet az admirálissal nem sikerült lezárni az ügyet és elmenekült, a többiek pedig szétválva keresik. Persze ez is csak egy opció, lehet több is, több olyan is, ahol már megtalálták őket.

Link to post
Share on other sites

Szerintem ez lehetne egy lehetséges folyamat: Ahsoka kikérdezi Elsbeth-et, megtudja, hol van Thrawn (The Jedi). Azután felveszi a kapcsolatot Sabine-nal, és találkoznak a Lothalon (Rebels epilógus), és innen indul az Ahsoka.

A másik lehetőség: Ahsoka kikérdezi Elsbeth-et, de a csajtól nem tudja meg, hol van pontosan Thrawn (nem hallottuk a választ). Innen indul az Ahsoka, amiben folytatja a nyomozást, és az évad azzal zárul, hogy találkozik Sabine-nal a Lothalon.

Azt én nem jelenteném ki, hogy köszönő viszonyban sincs a mandis Ashoka a Rebels végén láthatóval, mert az utóbbiról semmit sem tudunk. Egy fehér poncsót és egy botot felkapni meg igazán nem embert próbáló, éveket felölelő, többszintes küldetés. Ezek a cuccok már rég nála is lehetnek, elvégre nem láttuk az űrhajóját - felteszem, nem gyalog ment a Corvusra, ami meg nem kifejezetten az a világ, ahová fehér göncben mész. :) 

Link to post
Share on other sites

Akkor már inkább a második verzió. Ja és két X-szárnyú kísérte, szóval ha maradunk a Mando utáni verziónál, minimum az ÚK tudott a létezéséről, különben minek kísérgetnék? Ez viszont megint felvet számtalan kérdést. Nagyon érdekes lesz az Ahsoka sorozat az tuti. Szinte azt várom az Acolyte mellett a legjobban. 

Link to post
Share on other sites
4 perccel korábban, Dzséjt írta:

Azt én nem jelenteném ki, hogy köszönő viszonyban sincs a mandis Ashoka a Rebels végén láthatóval, mert az utóbbiról semmit sem tudunk

Szerintem itt a lekkukra gondolt. Aminek szerintem itt sokan túl nagy jelentőséget tulajdonítanak. Azért rövidebbek a Mandiban, mert így egyszerűbb volt. Ennyi. Nem lesz itt semmiféle in universe lekku rövidítés, sem pedig lekku csere. Ha legközelebb meg tudják oldani hosszabb lekkuval, akkor hosszabb lesz. Ha nem, akkor meg nem.

Link to post
Share on other sites
44 perccel korábban, Yoda József írta:

Szerintem itt a lekkukra gondolt.

Ody-t tudtommal nem izgatják a lekkuk hosszúsága, plusz az már a Rebels-ben is hosszabb volt, mint a Mandiban, szóval ezen a vonalon megpróbálni meghatározni azt, hogy mikor játszódik az a bizonyos jelenet, eleve dőreség.

36 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

Akkor már inkább a második verzió. Ja és két X-szárnyú kísérte, szóval ha maradunk a Mando utáni verziónál, minimum az ÚK tudott a létezéséről, különben minek kísérgetnék? Ez viszont megint felvet számtalan kérdést. Nagyon érdekes lesz az Ahsoka sorozat az tuti. Szinte azt várom az Acolyte mellett a legjobban. 

Vagy legalábbis vannak olyanok a Köztársaságban, akik tudnak róla. De szerintem ez annyira nem fura, hiszen Ezra találkozott vele és nyilván nem tartotta titokban, hogy megmentette az életét. Márpedig Ezra annak a Lázadók Szövetségének volt az egyik parancsnoka, amiből az új Köztársaság megalakult. Még ha ő nem is tudott már személyesen beszámolni az eseményekről, Syndulla tábornoknak akkor is jelentenie kellett a dolgokat a felettesei felé, már csak azért is, hogy a lázadók is tudják: az Uralkodó tervei között szerepel az idő uralma is.

A háború után (vagy még közben?) meg nyilván felvette a kapcsolatot másokkal, hiszen Sabine sem volt meglepődve, legutóbb pedig Bo-Katan naprakész volt azzal kapcsolatban, hogy hol tartózkodik Ahsoka. Nem csak azt tudta, melyik szektorban volt, hanem azt, hogy aznap melyik bolygó mely városában kell keresni. Szóval Ahsoka tuti nem rejtőzködik. Szerintem már Luke-kal is találkozott. Sőt az sem lepne meg, ha a Thrawn utáni vadászatba is be lenne avatva a Köztársaság, elvégre a Birodalom leghíresebb főadmirális valószínűleg szintén olyan emberke, akit szívesen látnának valamelyik börtönbolygón fúróval és légkalapáccsal dolgozni.

Edited by Dzséjt
Link to post
Share on other sites
9 perccel korábban, Dzséjt írta:

plusz az már a Rebels-ben is hosszabb volt, mint a Mandiban

Sőt, már a TCW végén hosszabb volt, mint a Mandiban. Akárhogy erőlködök, továbbra sem tudom elhinni, hogy az alább látható két megjelenítés ugyanazt a karaktert ábrázolja, nagyjából ugyanabban az életkorban. Már teljesen mindegy, hogy az Ahsoka sorozatban hogy fogják ábrázolni, a következetlenség megvan... ha marad a hossz, akkor a Rebelshez nem fog passzolni, ha változtatnak rajta, akkor a Mandóhoz nem fog passzolni.

(pedig megpróbálták megtéveszteni a szemet azzal, hogy kissé feljebb rakták az övet)

54511bfda8418f0003474b0ddc683f1b.jpg

Link to post
Share on other sites
30 perccel korábban, Dzséjt írta:

Ody-t tudtommal nem izgatják a lekkuk hosszúsága, plusz az már a Rebels-ben is hosszabb volt, mint a Mandiban, szóval ezen a vonalon megpróbálni meghatározni azt, hogy mikor játszódik az a bizonyos jelenet, eleve dőreség.

Vagy legalábbis vannak olyanok a Köztársaságban, akik tudnak róla. De szerintem ez annyira nem fura, hiszen Ezra találkozott vele és nyilván nem tartotta titokban, hogy megmentette az életét. Márpedig Ezra annak a Lázadók Szövetségének volt az egyik parancsnoka, amiből az új Köztársaság megalakult. Még ha ő nem is tudott már személyesen beszámolni az eseményekről, Syndulla tábornoknak akkor is jelentenie kellett a dolgokat a felettesei felé, már csak azért is, hogy a lázadók is tudják: az Uralkodó tervei között szerepel az idő uralma is.

A háború után (vagy még közben?) meg nyilván felvette a kapcsolatot másokkal, hiszen Sabine sem volt meglepődve, legutóbb pedig Bo-Katan naprakész volt azzal kapcsolatban, hogy hol tartózkodik Ahsoka. Nem csak azt tudta, melyik szektorban volt, hanem azt, hogy aznap melyik bolygó mely városában kell keresni. Szóval Ahsoka tuti nem rejtőzködik. Szerintem már Luke-kal is találkozott. Sőt az sem lepne meg, ha a Thrawn utáni vadászatba is be lenne avatva a Köztársaság, elvégre a Birodalom leghíresebb főadmirális valószínűleg szintén olyan emberke, akit szívesen látnának valamelyik börtönbolygón fúróval és légkalapáccsal dolgozni.

Igen, gyakorlatilag az Ahsoka sorozatnak kell megmagyarázni mindent a karakter utóéletével kapcsolatban. Ezért is várom annyira. 

Link to post
Share on other sites
49 perccel korábban, Dzséjt írta:

Sőt az sem lepne meg, ha a Thrawn utáni vadászatba is be lenne avatva a Köztársaság, elvégre a Birodalom leghíresebb főadmirális valószínűleg szintén olyan emberke, akit szívesen látnának valamelyik börtönbolygón fúróval és légkalapáccsal dolgozni.

Főképp úgy, hogy ekkoriban még az ÚK simán abban a tudatban élt, hogy a legnagyobb fenyegetést a birodalmi maradvány jelenti. A Birodalomból kiindulva pedig Thrawn volt tán a legmagasabb rangú és jelentőségű figura, aki még ekkor valószínűsíthetően életben volt, ráadásul dörzsölt és nagy stratéga hírében állt. Ha valakit, akkor őt tuti érdemes volt keresni és lekapcsolni, kiváltképp, mert egy ismeretlen területre bóklászott el, ahol ki tudja milyen lehetőségei vannak, kontrollálatlan körülmények közt tehet bármit.

Azt sem tartom kizártnak, hogy az ER első nyomainak felfedezése is ehhez a nyomozási szálhoz kapcsolódjon. Feltéve, hogy ezt nem lőtte már el valamely könyv vagy képregény.

35 perccel korábban, Darth Sky írta:

Akárhogy erőlködök, továbbra sem tudom elhinni, hogy az alább látható két megjelenítés ugyanazt a karaktert ábrázolja, nagyjából ugyanabban az életkorban.

A lekku problémás, de arcra egyébként rendben vannak, sőt inkább az élőszereplős változatot mondanám idősebbnek.

36 perccel korábban, Darth Sky írta:

pedig megpróbálták megtéveszteni a szemet azzal, hogy kissé feljebb rakták az övet

Hmm, most, hogy mondod. Lehet részben ezért nem áll nekem össze valahogy a csajszi testalkata. Ez is okozhatja, hogy a szememnek jóval kevésbé nőies, mint volt korábban bármely alkotásban, picit ilyen súlyemelős vagy küzdősportos beütése van ennek feltolt övnek. :D 

24 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

Igen, gyakorlatilag az Ahsoka sorozatnak kell megmagyarázni mindent a karakter utóéletével kapcsolatban. Ezért is várom annyira. 

Hú, ne is mondd, én is. Remélem meg is fognak magyarázni szépen mindent, annak ellenére is, hogy egyelőre egy rövid és limitált szériáról van szó. Remélem ez nem azt jelenti, hogy Ahsokával kapcsolatban letudnak ebben mindent, hanem épp azt, hogy nem akarják túlnyújtani ezt az alkotást, mert még máshol is szánnak neki szerepet.

Apropó, arról van eddig hivatalos infónk, hogy egy togruta meddig szokott átlagosan élni? Illetve, hogy idősebb korukban mennyire "kophatnak" meg?

Link to post
Share on other sites
4 órával ezelőtt, pb69 írta:

Azt sem tartom kizártnak, hogy az ER első nyomainak felfedezése is ehhez a nyomozási szálhoz kapcsolódjon.

De, már el lett lőve. A Vérvonalból kiderült, hogy 19 évvel Grogu és Luke találkozása után (6 évvel a Hosnian-kataklizma előtt) kezdte Leia sejteni, hogy valami igen komoly veszély leselkedik a Köztársaságra, és ekkor alapította meg az Ellenállást, az ep9 mellé kiadott Képes útmutató pedig azt is elárulta, hogy ugyanebben az évben léptek ki a centralista párti rendszerek a Köztársaságból és csatlakoztak a magát felfedő Első Rendhez. Kisebb-nagyobb dolgokat találhatnak, de még senkiben sem szabad összeállnia annak, hogy az Ismeretlen Régióban a Birodalom visszavágásra készül.

Link to post
Share on other sites
1 perccel korábban, Dzséjt írta:

Kisebb-nagyobb dolgokat találhatnak, de még senkiben sem szabad összeállnia annak, hogy az Ismeretlen Régióban a Birodalom visszavágásra készül.

Inkább én is ilyen kisebb-nagyobb dolgokra, nyomokra gondoltam, nem valami nagyobb leleplezésre. :) 

Link to post
Share on other sites

Most kialakult egy érdekes vita köztem és egy másik ismerősöm között. A téma Ahsoka Tano tipikus Mary Sue-ként kezdte a pályafutását A klónok háborúja mozifilmben és a sorozat elején. Ismerősöm véleménye szerint minden Mary Sue-s jegyet mutatott ekkor még Ahsoka. Okosabb volt mindenkinél, sosem tévedett, erősebb és ügyesebb volt mindenkinél. Én ezzel abszolút nem értek egyet. Bár, már nagyon régen láttam A klónok háborúja mozifilmet és az első évadokat, de nem emlékszem, hogy ilyen lett volna Ahsoka. Szerintem nem szabad összekeverni egy nagyszájú és túlzottan magabiztos tinédzsert egy Mary Sue karakterjeggyel. Emlékeim szerint többször is Obi-van, Anakin és Rex is kisegítették.  Vélemények?@Dzséjt, te többször láttad és jobban kielemezted gondolom, te hogy látod?

Edited by Darth Revan9
Link to post
Share on other sites
2 perccel korábban, Darth Revan9 írta:

A téma Ahsoka Tano tipikus Mary Sue-ként kezdte a pályafutását A klónok háborúja mozifilmben és a sorozat elején. Ismerősöm véleménye szerint minden Mary Sue-s jegyet mutatott ekkor még Ahsoka. Okosabb volt mindenkinél, sosem tévedett, erősebb és ügyesebb volt mindenkinél.

Mondd meg neki nézze meg mégegyszer mert rosszul emlékszik. 

Link to post
Share on other sites
2 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

Mondd meg neki nézze meg mégegyszer mert rosszul emlékszik. 

Én is így szeretném, csak egy kis megerősítés is jó lenne. Én magam is régen láttam mozifilmet és a sorozat elején is. Pár pont az érvelésbe jó lenne.

Link to post
Share on other sites

Luke sose hagyta el a Tatooine-t, nem vett részt semmilyen légi vagy űrütközetben, csak a Koldus kanyonban repkedett mégis ő volt a Lázadás legjobb pilótája és a Halálcsillag elleni támadásnak ő lett a nagy hőse. Amig a hősi szerepbe nem kezdtek el női karaktereket rakni senkinek semmi baja nem volt azzal, hogy vannak főszereplők akik egyszerüen sokkal jobbak mindenki másnál.

  • Like 4
  • Tetszik 3
Link to post
Share on other sites
26 perccel korábban, Bomarr írta:

Luke sose hagyta el a Tatooine-t, nem vett részt semmilyen légi vagy űrütközetben, csak a Koldus kanyonban repkedett mégis ő volt a Lázadás legjobb pilótája és a Halálcsillag elleni támadásnak ő lett a nagy hőse. Amig a hősi szerepbe nem kezdtek el női karaktereket rakni senkinek semmi baja nem volt azzal, hogy vannak főszereplők akik egyszerüen sokkal jobbak mindenki másnál.

Tényleg, ez milyen jó meglátás.

Link to post
Share on other sites
32 perccel korábban, Bomarr írta:

Luke sose hagyta el a Tatooine-t, nem vett részt semmilyen légi vagy űrütközetben, csak a Koldus kanyonban repkedett mégis ő volt a Lázadás legjobb pilótája és a Halálcsillag elleni támadásnak ő lett a nagy hőse. Amig a hősi szerepbe nem kezdtek el női karaktereket rakni senkinek semmi baja nem volt azzal, hogy vannak főszereplők akik egyszerüen sokkal jobbak mindenki másnál.

Akik görcsösen számonkérik a női főhős kiemelt szerepét, tulajdonságait, azok pont ugyanazt a vonalat erősítik, ami ellen elvileg fel akarnak lépni, csak a másik oldalról. Pedig a lényeg az, hogy mindegy, a főhős nő vagy férfi, hősként privilegizált szerepe lesz. Pont ahogy irtad.

Link to post
Share on other sites

Ez a Mary Sue nem tudom honnan jött, pláne Ahsokára nézve. Ha igaz lenne, akkor Ahsokának simán le kellett volna győznie Grievoust, könnyedén helyt állt volna Ventress ellen, kisujjból összehozta volna a Rylothi inváziót az űrben és nem sétál bele Cad Bane csapdájába. Ennek ellenére Grievous ellen vajmi kevés esélye volt, csak menekült. Ventress is csak játszadozott vele, a Rylothnál rögtön kapott egy pofont és felelőtlenül belement Bane játszmájába, aminek következtében gyermekek élete lett a tét. :)

Link to post
Share on other sites
4 órával ezelőtt, Darth Revan9 írta:

Most kialakult egy érdekes vita köztem és egy másik ismerősöm között. A téma Ahsoka Tano tipikus Mary Sue-ként kezdte a pályafutását A klónok háborúja mozifilmben és a sorozat elején. Ismerősöm véleménye szerint minden Mary Sue-s jegyet mutatott ekkor még Ahsoka. Okosabb volt mindenkinél, sosem tévedett, erősebb és ügyesebb volt mindenkinél. Én ezzel abszolút nem értek egyet. Bár, már nagyon régen láttam A klónok háborúja mozifilmet és az első évadokat, de nem emlékszem, hogy ilyen lett volna Ahsoka. Szerintem nem szabad összekeverni egy nagyszájú és túlzottan magabiztos tinédzsert egy Mary Sue karakterjeggyel. Emlékeim szerint többször is Obi-van, Anakin és Rex is kisegítették.  Vélemények?@Dzséjt, te többször láttad és jobban kielemezted gondolom, te hogy látod?

Bence remekül felvázolt pár hibát, emellett konkrétan a mozifilmben Rex és Anakin is több ízben helyre rakja. Rex szavaira Ahsoka még a Rebels-ben is reflektál, megmutatva, hogy akkor olyat tanult egy nála okosabbtól, amit addig nem tudott. Ez már megmutatja, hogy Ahsoka nem tudott mindenkinél mindent jobban. És a képességei sem voltak csúcsszuperek, hiszen például a teth-i ütközetben Anakin lazán legyőzi a kis privát versenyük során. A film végén pedig csak izzadva bír el három magna őrdroiddal (Obi-Wan és Anakin ezeket kisujjból koncolja fel, ha csak nincs ott Dooku is), sőt kis híján Anakin vérfürdőt rendezett Jabba palotájában, mert Ahsoka csak késve érkezett meg. És ez csak a mozifilm. Ott van még jó pár hibája és alulmaradása Bence posztjában, és ne feleddjük el, hogy ő az a padawan, akitől ellopta a fénykardját egy egyszerű coruscanti zsebes. Ennél nagyobb blamája csak Dookunak volt, akit egy majom zsebelt ki.

Amúgy ez az egész Mary Sue egy kalapos baromság. Rey vagy Ahsoka semmiben sem kiemelkedőbb vagy tökéletesebb, mint Luke vagy Anakin. Csak nekik nincs pöcsük, és ez egyesek férfiúi büszkeségét b*zerálja.

Edited by Dzséjt
  • Like 3
  • Tetszik 3
Link to post
Share on other sites
1 órával ezelőtt, Dzséjt írta:

Maximálisan egyetértek. Szerintem is valami hímsovinizmus bújik meg e mögött a hülye Mary Sue-zás mögött.

Link to post
Share on other sites
  • 3 weeks later...
  • 1 month later...

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.

Guest
Reply to this topic...

×   Pasted as rich text .   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored .   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

  • Recently Browsing   0 members

    No registered users viewing this page.

×
×
  • Create New...

Important Information