Ugrás a kommentre

SW könyvek


Darth Revan9

Ajánlott hozzászólás

Érdekességképp kérdezném, kinek mi volt az első Star Wars regénye, amit életében elolvasott, illetve hogyan jött ez a hobbi? :) 

 

Én határozottan emlékszem rá, hogy az első Star Wars regény, amit olvastam, az Új Rend (Jedi Search) c. könyv volt Kevin J. Andersontól. Annak idején ez indított el a nagy úton, ami nem csak a Star Wars irodalmat, hanem összességében a könyvek olvasását illeti. Amikor rájöttem, hogy olvasni nem is "hülyeség", de még csak nem is unalmas dolog, vagy időpazarlás (no persze ez azért a minőség függvénye is). :P  

A mozgóképes formátumokhoz képest egy másik médium, ami szűkebb réteget képvisel. Örülök, hogy én azok táborát erőseítem, akik szívesen töltik olvasással az időt, hiszen gyakorlatilag egy új világ nyílik meg általa. Amikor első ízben kezdtem Star Wars regényeket olvasni, arra jöttem rá, hogy a filmek által képviselt történetek csak a jéghegy csúcsa (vagy a kemény mag, ha így jobban tetszik), és rengeteg egyéb történetet tartogat még ez az univerzum. Ráadásul a könyvekben megismerhetjük a szereplők gondolatait, érdekes háttérinfókat kaphatunk, amire a filmekben kevesebb lehetőség van. Az EU nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Star Wars rajongója maradjak, hiszen akkoriban (2006) úgy tűnt, hogy a legenda véget ért, az Ep3-mal pedig bezárult a kör, nincs tovább. A TCW még nem létezett, filmes folytatásokról pedig legvadabb álmaimban sem találkoztam. Így aztán a könyvek tartották bennem a lelkesedést, ami miatt újra és újra vissza akartam térni ebbe a világba. 

 

Az Új Rend mai szemmel, kicsit tárgyilagosabban nézve egy átlagos Star Wars mű, aminek stílusa inkább ifjúsági regényre hajaz, és nem egy B-kategóriás elemet is felhasznál. Vannak jóval érdekesebb, jobban megírt, minőségibb SW kötetek szép számmal. Nekem mégis különleges élményt fog nyújtani a szentimentális jelentősége miatt. A puszta tény miatt, hogy én ezzel a könyvvel ismertem meg a Star Wars kibővített univerzumát. Így egyfajta nosztalgia kerít hatalmába, amikor felidézem. Emlékszem, 2006-ban konkrétan egy Sparban láttam meg a könyvet, és nem értettem mi az. :D A borítón a jól ismert trió mellett ugye Daala admirális is szerepel, és nem tudtam hova rakni a nőt, a filmekből egyáltalán nem rémlett. (Bár nekem nem az előző kiadás van meg, ami nem is baj, mert jobb a borítója - csak nem találtam róla jobb képet). 

4194807_5.jpg

Fogalmam sem volt róla, hogy létezik más a filmeken kívül (illetve, azt hiszem, a Jedi Academy játékot ismertem egyedül). Aztán, elolvasva a borító hátulján lévő szöveget rájöttem, hogy ez a sztori az Ep6 után játszódik, márpedig engem mindig is nagyon érdekelt, hogyan folytatódhat a történet a Birodalom pusztulása és a Sith-ek halála után. Számomra tök logikusnak tűntek a történtek (főleg a JA játék fényében), így aztán gyorsan be is szippantott: a Birodalom szétforgácsolódott, a Lázadók új Köztársaságot alapítottak, Luke-nak pedig feltett szándéka a Jedi Rend feltámasztása. Han és Leia összeházasodtak, és gyerekeik születtek, akik szintén Erő-tehetségek. Aztán persze ott vannak "gonoszok", a Sötét Oldal sosem alszik. Nem egy fanfictionöm alapját képezték ezek az elemek, mivel én is hasonlóan képzeltem, mi történhetett az Ep6 után.

 

Aztán tudatosult bennem az is, hogy ez csak egy trilógia 1. része. Sőt, hogy vannak más SW könyvek is! Karácsonyra aztán 5 vadiúj könyvvel gazdagodtam: a Jedi Akadémia-trilógia 2-3. részével, és a Thrawn-trilógiával. A Szukits Kiadó nem sokkal ezt megelőzően indult el a szárnyalás útján, így nem sok lemadatást kellett behoznom. Ezek után következett A Sith-ek bosszúja előzménye (A gonosz útvesztője), majd folytatása (Sötét Nagyúr). Aztán a Kirajzás, A túlélők keresése, majd a Thrawn Keze duológia jött. Később azon kaptam magam, hogy sorra veszem a frissen megjelent Szukits SW-könyveket, és az antikvár darabok közül is beszereztem jó párat. Ma nagyjából 140 SW könyvem van, és nem úgy tűnik, hogy egyhamar véget ér a gyarapodásuk. :) 
 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ironikus, hogy amúgy nagy kánon szimpatizánskénty az első Stat Wars könyvem egy legenda könyv volt. Bár azt nem olvastam végig, és nem is tartottam 11 évesen olyan érdekesnek. Asszem a Thrawn keze duológia egyik része volt. 

 

@Darth Sky: én a Jedi Akadémia trilógiának idén vettem meg a 2. részét, de még nem jutottam hozzá az 1 és 3 részekhez. De ami késik nem múlik.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Már nem emlékszem pontosan melyik volt az első, annyi biztos, hogy A Jedi-növendék: Sötét vetélytárs, Az álmok bolygója és A mandalori páncél hármasból volt az egyik, magyar kiadási dátumok alapján hajlok rá azt mondani, hogy a Sötét vetélytárs volt az :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

4 minutes ago, Iqvi said:

Ironikus, hogy amúgy nagy kánon szimpatizánskénty az első Stat Wars könyvem egy legenda könyv volt. Bár azt nem olvastam végig, és nem is tartottam 11 évesen olyan érdekesnek. Asszem a Thrawn keze duológia egyik része volt. 

Ez valószínűleg azért lehetett, mert a duológia elolvasása előtt nem árt letudni a Thrawn-trilógiát meg a Jedi Akadémia-trilógiát. 

 

16 minutes ago, Darth Sky said:

Érdekességképp kérdezném, kinek mi volt az első Star Wars regénye, amit életében elolvasott, illetve hogyan jött ez a hobbi? :) 

Nekem Tracey Westtől A Klónok háborúja regényváltozata. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Sean Stewart: Yoda - Sötét találkozó

 

Pont mintha a Luke Skywalker és a Mindor árnyait olvastam volna. Ugyanaz a problémám mindkét kötettel: nagyon jól indul a sztori, alig tudom letenni a könyvet, majd egy bizonyos idő elteltével komolytalanná és/vagy unalmassá válik. Mondjuk, a Sötét találkozó egy fokkal jobban tetszett. 

Whie és Scout, valamint a mestereik - Jai Maruk, Meks Leem - egyáltalán nem fogtak meg. Semmi érdekeset nem találtam a karakterükben. Ráadásul sokkal inkább rájuk fókuszált a regény, mint a címszereplő Jedi mesterre. A két áruló droid pedig - Solis, valamint Fidelis - számomra közömbös figurák voltak.

Anakint meg Obi-want csípem, de az ő szereplésük totál érthetetlen volt ebben a könyvben. Mintha a szerző a regény megírása előtt elhatározta volna, hogy ő márpedig valahogyan beleilleszti a párost az írásába, ha törik, ha szakad, akár van értelme, akár nincs. A Yoda-hasonmás ötlete meg kivitelezése egyenesen nevetséges volt.

A Vjun bolygó nagyon hangulatos a folyamatos esőzésével és a tengerjével, valamint az ott található kastéllyal, amely Dooku ideiglenes otthonaként, menedékeként szolgál. Habár a bolygóhoz kitalált történet nagyon ostobaság. :facepalm:

Yoda hozta a szokásos formáját, bár néhol tőle szokatlan megnyilvánulásokkal találkoztam. A végén a párbeszéde Dookuval zseniális, és jó volt olvasni arról, hogy egymás ellen harcolnak. Tetszett az is, hogy flashbackek formájában megismerhettük Dooku múltját abból az időszakból, amikor még padavanként szolgálta a Jedi Rendet. Míg az általam nemrégiben olvasott Mester és tanítványa című regényben Qui-gon gyerekkorát ismerhettük meg Dookuval az oldalán, addig ebben a könyvben Dooku gyerekkorát, Yodával az oldalán. 

Ventress viszonylag sokat szerepelt, amelynek kimondottan örültem, mert csípem. A klónok háborúja egyik ikonikus alakja. 

 

Összességében örülök, hogy Yoda mester is kapott egy saját regényt, melyben Ventress és Dooku is szerepel, de néhol kifejezetten unalmas a regény, és abszolút nem sikerült megbarátkoznom a két padavannal.

 

10/5

 

Szerkesztve: - caseyjones
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nekem az Új remény regényváltozata volt az első még 98-ban. Ezt követte A Birodalom visszavág, majd A Jedi visszatér. Aztán párat beszereztem még a Valhallás, Pendragonos idők köteteiből. Han Solo bosszúja, és az Erőpróba. Jött a Történetek Jabba, a Hutt palotájából, A múlt kísértete, A Jedik gyermekei. Jött A Baljós árnyak regényváltozata, majd a Jedi-növendék könyvek. Mire 2002-ben rászántam magam a gyűjtésre kezdett eltűnni az Aquila. A klónok támadása regényváltozatát és Az álmok bolybóját még sikerült beszerezni, de a többit nem igazán. Hosszú évekkel később jutottam hozzá a Vadászó árnyékhoz és a Lidrérc osztaghoz. Aztán a Szukits kiadó is elindította. Előbb a Jedi-Akadámia trilógiát olvastam, majd jött A gonosz útvesztője és a Sötét Nagyúr. Rászántam magam a Thrawn-trilógióra, majd jött A túlélők keresése és a Kirajzás. A ProBook miatt a Szukits kényszerszünetre vonult, de a két klónháborús regény után újra beindultak. Azóta meg jön mindegyik. Most meg akkora dömping van, amit 10 éve elképzelhetetlennek tartottam.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

14 órával ezelőtt, Darth Sky írta:

Érdekességképp kérdezném, kinek mi volt az első Star Wars regénye, amit életében elolvasott, illetve hogyan jött ez a hobbi? :) 

 

Én határozottan emlékszem rá, hogy az első Star Wars regény, amit olvastam, az Új Rend (Jedi Search) c. könyv volt Kevin J. Andersontól.

Vagy ugyanez, vagy a Thrawn-trilógia első kötete volt az első könyv, amit olvastam. Nagyon régen volt, bő 20 éve, és együtt kaptam kölcsönbe őket, szóval már nem tudom, hogy melyiket kezdtem el először. 

Nekem is rengeteg könyvem van, még régi kiadásó hiánycikknek számító kötetek is vannak a polcomon, Birodalom árnyai meg hasonlók :D 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintetek az alábbi kötetek kapcsán kb. melyek azok az árak, amelyek az adott mű minőségéhez képest még egész elfogadhatóak?

 

- Az álmok bolygója (régi kiadás)

- A Birodalom árnyai

 

Azért kérdem, hogy ha esetleg megvásárolnám őket Vateráról meg egyéb helyekről, nehogy esetleg visszaélés áldozata legyek. Értem ezt úgy, hogy ugye nyilván ezek ritka könyvek, ezért nem olcsóak, viszont vannak, akik ezzel a ténnyel visszaélnek, és akár tizenötszörös áron is képesek meghirdetni (pl. 30.000 Ft-ért). Vagy úgy is kérdezhetném, hogy ti személy szerint mennyit adnátok ezekért a könyvekért, vagy ha eladnátok, ti milyen áron tennének közzé.

Szerkesztve: - caseyjones
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

31 perccel korábban, caseyjones írta:

Szerintetek az alábbi kötetek kapcsán kb. melyek azok az árak, amelyek az adott mű minőségéhez képest még egész elfogadhatóak?

 

- Az álmok bolygója (régi kiadás)

- A Birodalom árnyai

- Külső űr

 

Azért kérdem, hogy ha esetleg megvásárolnám őket Vateráról meg egyéb helyekről, nehogy esetleg visszaélés áldozata legyek. Értem ezt úgy, hogy ugye nyilván ezek ritka könyvek, ezért nem olcsóak, viszont vannak, akik ezzel a ténnyel visszaélnek, és akár tizenötszörös áron is képesek meghirdetni (pl. 30.000 Ft-ért). Vagy úgy is kérdezhetném, hogy ti személy szerint mennyit adnátok ezekért a könyvekért, vagy ha eladnátok, ti milyen áron tennének közzé.

Szerintem ez teljesen szubjektív, magadnak kellene eldönteni mennyit vagy hajlandó adni értük.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

34 minutes ago, Darth Cupsy said:

Szerintem ez teljesen szubjektív, magadnak kellene eldönteni mennyit vagy hajlandó adni értük.

Ez is egy hozzáállás. Csak tudod, marha dühítő tud lenni, amikor megveszel egy könyvet 9.000 Ft-ért, mondván "á, úgyis ritka könyv, ennyit megér", aztán nem sokkal később feleennyiért látod máshol. :D Ezért vagyok kíváncsi, hogy mi lehet ezeknek a könyveknek a reális ára. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Annak idején, a 90-es évek végén biztos, hogy olvastam az OT regényváltozatait, de egyik se jelentett számomra maradandó élményt. Az EP1 könyv már annál inkább, azt legalább 3-4-szer elolvastam. Mindezeket a helyi könyvtárból kölcsönöztem ki (ott találkoztam először a hírhedt Krisálycsillaggal is, de azt azóta sem olvastam el). Az első saját SW regényem az EP2 könyvváltozata volt, de az sokáig porosodott olvasatlanul a könyvespolcomon. Ami a legnagyobb hatással volt rám, az a Stover-féle Sith-ek bosszúja (nem bírtam megállni, hogy egyes részleteket még ne a film előtt olvassak el...).

 

A SW könyvek habzsolása nálam is a Szukits-újrakiadással kezdődtek. A Thrawn-trilógia első része még nem annyira szippantott be, viszont az Új rend annál inkább, az valami pazar mű volt akkoriban, és most is Kevin Anderson legjobb SW-regényének tartom, úgyhogy e tekintetben teljesen osztom és átérzem Sky lelkesedését a könyv iránt, és ahogy olvasom, ugyanazt az utat jártuk végig. Amikor A gonosz útvesztője végre a kezembe került, úgy éreztem egy álom válik valóra. Valósággal befaltam azt a könyvet. Aztán jött a szerencsétlen proBook közjáték, amely visszavetette a magyar SW-regény kiadást mintegy két évre, 2008-tól 2010-ig (nem mellesleg a gazdasági világválság miatt a Szukits a csőd szélén egyensúlyozott ugyanebben az időben) Ez egyébként fórumos aktivitásomra is hatással volt, mert bár a TCW akkor már kezdett, annak első két évada még nem annyira nyűgözött le, így gyakorlatilag inaktív voltam itt a fórumon. Aztán amikor megláttam 2010 decemberében A pusztítás útját az Euro center könyvesboltjának kirakatában, jöhetett a SW-könyvek új reneszánsza, amely gyakorlatilag azóta is tart.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

3 minutes ago, Nute Gunray said:

 Aztán jött a szerencsétlen proBook közjáték, amely visszavetette a magyar SW-regény kiadást mintegy két évre, 2008-tól 2010-ig

Erről tudnál mesélni picit bővebben? Vagy van erről valahol valamiféle cikk-szerűség a neten? Érdekelne ez a dolog. 

 

4 minutes ago, Nute Gunray said:

A Thrawn-trilógia első része még nem annyira szippantott be

Emlékszem, én is többet vártam tőle. Pedig úgy éreztem, szinte biztos voltam benne az olvasása előtt, hogy csillagos ötöst fogok rá adni. De végül "csak" 4-est kapott. A többi Thrawnnal kapcsolatos (Legends-)regénye Zahnnak viszont kitűnő. Értem ez alatt a Kirajzást, A túlélők keresését, Az utolsó parancsot, A sötét erők ébredését, valamint a Thrawn keze-duológiát. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 órával korábban, caseyjones írta:

Ez is egy hozzáállás. Csak tudod, marha dühítő tud lenni, amikor megveszel egy könyvet 9.000 Ft-ért, mondván "á, úgyis ritka könyv, ennyit megér", aztán nem sokkal később feleennyiért látod máshol. :D Ezért vagyok kíváncsi, hogy mi lehet ezeknek a könyveknek a reális ára. 

Persze dühítő ha úgy kezeled. De most ez ugyanolyan mintha az ember vesz egy videojátékot, számítógépet, TV-t, lejátszót stb. tudjuk jól, hogy pár hónap/év múlva ugyanaz olcsóbb lesz vagy jön valami jobb ugyanazért az árért, mégis megvesszük, mert akkor úgy érezzük, hogy nekünk megéri.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2 minutes ago, Darth Cupsy said:

Persze dühítő ha úgy kezeled. De most ez ugyanolyan mintha az ember vesz egy videojátékot, számítógépet, TV-t, lejátszót stb. tudjuk jól, hogy pár hónap/év múlva ugyanaz olcsóbb lesz vagy jön valami jobb ugyanazért az árért, mégis megvesszük, mert akkor úgy érezzük, hogy nekünk megéri.

Hááát... Azért az általam felsorolt SW-könyvek helyzete kicsit más. :) Ezek nagyon ritka könyvek, úgy kell vadászni rájuk, és sokan ebből akarnak hasznot húzni. Tehát pont az ellenkezőjéről van szó, amit most felhoztál példának: nem az a helyzet, hogy megveszed egy adott időpontban a(z új) könyvet abban a tudatban, hogy pár év múlva is megveheted, úgyis olcsóbb lesz használtan stb. Hanem arról, hogy az adott műnek az eredeti, bolti ára mondjuk 2000 Ft volt anno, de ma már, 15-20 évvel később ritkaságnak számít, úgyhogy egyesek csilliárdokért árulják használtan. Tehát kiadjak-e érte pl. 12.000 Ft-ot - tényleg ér-e annyit a könyv, vagy megéri-e várni, hátha lesz olyan esetleg néhány nap vagy hét múlva, akinek megvan, és van olyan rendes, hogy nem próbál meg hasznot húzni az eladásából, tehát sokkal korrektebb áron adja. 

De lehet, hogy igazad van abban, hogy ez egy szubjektív dolog, és nekem kell eldönteni, hogy kiadok-e rá 12 db Mátyást. Csak ha az adott pillanatban úgy ítélem meg, hogy nem költök rá ennyit, lehet utána pórul járok, mert idővel vagy annyira ritka lesz, hogy már senki se akar megválni tőle, mert féltve őrzött kincsként tartja számon, vagy pedig ha árulja is, még nagyobb összegért. 

 

A legjobb gyógyír erre a problémára az lenne, ha ezeket a ritkaságokat kiadná a Szukits, és akkor a könyvneppereknek kampec. :D Például Az álmok bolygója újrakiadásával csökkent a régi kiadás értéke valamivel, így millió helyett már csak félmillióért viheted a régi kiadást (nyilván költői túlzások ezek a számok). Csak nem tudhatom, hogy az általam felsorolt könyveket valaha kiadják egyáltalán. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2 perccel korábban, caseyjones írta:

Hááát... Azért az általam felsorolt SW-könyvek helyzete kicsit más. :) Ezek nagyon ritka könyvek, úgy kell vadászni rájuk, és sokan ebből akarnak hasznot húzni. Tehát pont az ellenkezőjéről van szó, amit most felhoztál példának: nem az a helyzet, hogy megveszed egy adott időpontban a(z új) könyvet abban a tudatban, hogy pár év múlva is megveheted, úgyis olcsóbb lesz használtan stb. Hanem arról, hogy az adott műnek az eredeti, bolti ára mondjuk 2000 Ft volt anno, de ma már, 15-20 évvel később ritkaságnak számít, úgyhogy egyesek csilliárdokért árulják használtan. Tehát kiadjak-e érte pl. 12.000 Ft-ot - tényleg ér-e annyit a könyv, vagy megéri-e várni, hátha lesz olyan esetleg néhány nap vagy hét múlva, akinek megvan, és van olyan rendes, hogy nem próbál meg hasznot húzni az eladásából, tehát sokkal korrektebb áron adja. 

Ha valaki valamit elad azt nyilván nem szívjóságból teszi tehát keresni akar rajta. Te írtad először, hogy az a bajod, hogy megveszed X ezerért utána meg találkozol vele olcsóbban, arra  a Tv-s cucc jó példa.

2 perccel korábban, caseyjones írta:

De lehet, hogy igazad van abban, hogy ez egy szubjektív dolog, és nekem kell eldönteni, hogy kiadok-e rá 12 db Mátyást. Csak ha az adott pillanatban úgy ítélem meg, hogy nem költök rá ennyit, lehet utána pórul járok, mert idővel vagy annyira ritka lesz, hogy már senki se akar megválni tőle, mert féltve őrzött kincsként tartja számon, vagy pedig ha árulja is, még nagyobb összegért. 

Igen, itt jön a képbe a mérlegelés, pro-kontra érvek a könyv megvételére. Amúgy én ha valamit megveszek nem zavar ha látom utána máshol olcsóbban vagy ha valamit nem vettem meg és utána már nem tudom, vagy csak drágábban azon sem bosszankodom. Ott volt a lehetőség, meghoztam egy döntést, utána már kár rágódni rajta.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Kb. 2001 tájékán több könyvet is beszereztem antikváriumból. Az akkor ritkaságnak számító Az utolsó parancs 6.000 Ft volt, míg más kötetek 1.000-1.200 Ft-ba kerültek. Hát nem hagytam ott! És sose sajnáltam, úgy sem, hogy újonnan még ma is olcsóbb :D 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ha már itt tartunk: érdekesnek találom, hogy bizonyos Star Wars-könyvek hihetetlenül ritkák, és manapság már csak csillagászati áron lehet hozzájuk jutni. Nem lehet ezt a kiadás évére fogni, mert temérdek nagyon régi kiadás egy kebab árán beszerezhető (Erőpróba, Daley trilógiája, Különbéke, eredeti trilógia regényváltozatai stb.), vagyis akár már 5-600 Ft-ért. Ezzel ellentétben az X-szárnyúak vagy a Jedi növendék sorozat darabjait, Az álmok bolygóját, A vadászó árnyékot, a Vesztegzárt (mondjuk ez pont nem régi kiadás, de nehezen beszerezhető), A Birodalom árnyait szinte lehetetlen 7-8000 Ft alatt megkaparintani.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A Crispin-féle Han Solo-trilógia harmadik darabját (A lázadás hajnala) sehol nem lehet kapni, és ha nagy ritkán felbukkan a piacon, akkor 20-25 ezer forint körül vesztegetik. Egyszer megvehettem volna a piacon 25 ezerért, de egyetemista lévén akkor nem volt erre kidobandó pénzem. Most lehet, hogy elgondolkodnék rajta, de igazából itt csücsül a gépemen pdf formátumban, ami persze nem ugyanaz, mintha a gyűjteményem értékes darabjaként a könyvespolcomon lenne.

 

A másik: van a Jedi-növendék sorozat és annak az ötödik darabja, A holtak védelmezői. Jelen pillanatban 52 500 forint a vaterán. A többi rész ára sem piskóta (5-10 ezer forintok), ha antikváriumban akarja valaki megszerezni, de ez kimagasló. Ennek oka, hogy valami nyomdahiba miatt rendkívül alacsony példányszám (kb. 100 db) készült az adott részből, és a kiadó soha nem adta ki újra.

 

 

Szerkesztve: - Nute Gunray
  • Szomorú 1
  • Meglepő 3
  • Tetszik 1
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Mivel '99-ben egy akkori szomszédnak hála, jó pár másik szomszéd sráccal egyetemben, még júliusban láttuk a "Baljós Árnyak"at angolul, amiből gyerekfejjel egy büdös szót nem értettünk, de legalább láttuk, ami azért nagy szó, mert nálunk hivatalosan csak szeptember közepén mutatták be, így akkoriban eléggé rá voltunk kattanva a filmre, így amikor egy családi nyaraláson (Szeged, Napfogyatkozás) megláttam a film regényváltozatát, addig könyörögtem anyunak, míg meg nem vette. :D

 

Mit ne mondjak jobban jártam vele, mintha "konzerv napfogyatkozás" vett volna.

Hogy az mekkora átverés volt, a külföldi turisták mégis úgy vitték, mint a cukrot, pedig csak egy üres konzervdoboz volt, egy napfogyatkozásról készült képpel, Szeged és dátum felirattal. XD

 

Na,  mindegy. Mivel akkor még általánosba jártam, így a mostani "olvasásaimhoz" képest akkor kb. 1 hónap alatt végeztem vele, mert tudni akartam, hogy miről is szól az egész.

Ha kép-regényről beszélünk, akkor pedig a film adaptációja volt az első, amit elolvastam.

 

Második könyvem vagy a "Fekete Flotta fenyegetése" sorozat 2. része, a "Hazugságok Pajzsa" volt, vagy a "Jedi Herceg" gyűjteményes kiadása, bár ha jobban belegondolok akkor az utóbbi.

A "Jedi Herceg"et akkoriban nagyon csíptem, főleg a háttérinfók és az illusztrációk miatt, így annak mintájára én is beelkezdtem egy ilyen enciklopédia írásába, amit egy idő után abbahagytam, mert legnagyobb megdöbbenésemre kiadták a IV-V-VI. és az I. Rész Képes Enciklopédiáit, amiből párat még karácsonyra meg is kaptam. :)

 

@caseyjones:

- én "Az Álmok Bolygójá"t kb. 7E-ért vettem postaköltséggel együtt kb. 2 éve, ami akkor reálisnak tűnt érte, főleg annak tudatában, hogy az is inkább 9-10 Ft körül mozgott akkoriban

- a "Vadászó Árnyék" régebben kb. 8-10E Ft körül mozgott, most már inkább 10E felett, szóval nekem nagy mázlim volt, amikor sikerült postaköltséggel együtt 6600-ért beszereznem kb. 2 éve

- "A Birodalom Árnyai", ha felbukkan, kb. 15E Ft körül mozog, viszont az szerintem sok érte

- a "Külső Űr" egy időben elég sokszor felbukkant a vaterán, de mindig kb. 8-9E Ft körül ment el, most szerintem 10-ért adnák.

- a Han Solo trilógia 3. részét, "A Lázadás Hajnalá"t egy időben 12-14E Ft-ért vesztegették, nem tudom mennyi idővel később pedig már 18-20E Ft-ért, de láttam már 25E-ért is.

Szerkesztve: - HeirToGrievous
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A napokban én is nézegettem a ritkaságokat, de némelyik egyszerűen szürreális összegekért kapható. Legyen bármekkora hiánycikk, és legyek bármekkora gyűjtő, én biztos nem fogok kiadni egy 100 oldalas Jedi-növendék kötetért 50 ezer forintot... Pedig régi vágyam ez, illetve az X-szárnyú sorozat beszerzése.

 

- A vadászó árnyékot azt hiszem 3-4 ezer ft-ért szereztem be egy kollégától, annyit szerintem bőven megér. Főleg, hogy a Szukits előtt igazi ritkaság volt. 

- A Birodalom árnyait egy itteni fórumtárstól szerváltam 8 ezerért. Ez is ritkaság, illetve érdekelt is a sztorija, ezért végül megvettem. A történet és a fordítás minősége hagy némi kívánnivalót maga után, így utólag belegondolva, nem hiszem, hogy ma is megvenném ennyiért.

- A Külső űr is érdekelne, de nem azért az összegért, amennyiért jelenleg vesztegetik. Nem tudom, a története mennyire érdekes, és mennyire "éri meg a pénzét" a regény, minden esetre én soknak érzem.

 

Abban bízom, hogy A vadászó árnyék és Az álmok bolygója regényekhez hasonlóan idővel más ritkaságokat is ki tud adni a Szukits.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Na hát nem is tudom ki az elvetemültebb: aki ennyiért árul egy 100 oldalas könyvet, vagy aki ennyit kiad egy 100 oldalas könyvért. :D

Sky, egyébként te mint gyűjtő megveszel minden magyarul megjelent könyvet, vagy csak olyanokat, amelyek érdekelnek? 

14 hours ago, Darth Cupsy said:

Ha valaki valamit elad azt nyilván nem szívjóságból teszi tehát keresni akar rajta.

Nem feltétlenül. Én is adtam már el csomó cuccot azzal a céllal, hogy nekem nem volt rájuk szükségem, mert foglalták a helyet a lakásomban, kidobni sajnáltam őket, elajándékozni nem volt kinek, de tudtam, hogy valakinek biztos kellene a nagyvilágban.

Akik meg csilliárdokért árulják ezeket a régi könyveket, biztos vagyok benne, hogy azért teszik, mert tisztában vannak vele, hogy ezekkel nagy összegeket húzhatnak le másokról. Nem pedig azért, amit taglaltam a fenti bekezdésben. 

Szerkesztve: - caseyjones
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

3 órával ezelőtt, Darth Sky írta:

- A Külső űr is érdekelne, de nem azért az összegért, amennyiért jelenleg vesztegetik. Nem tudom, a története mennyire érdekes, és mennyire "éri meg a pénzét" a regény, minden esetre én soknak érzem.

Én szenvedtem vele, szerintem nem ér meg annyit. Ráadásul a fordítás sem konzisztens a Szukits fordításaihoz képest (lézerszablya... jaj).

 

A vadászó árnyékot én is kb 4 ezerért vettem meg úgy 8 éve.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

4 órával ezelőtt, Darth Sky írta:

A Külső űr is érdekelne, de nem azért az összegért, amennyiért jelenleg vesztegetik. Nem tudom, a története mennyire érdekes, és mennyire "éri meg a pénzét" a regény, minden esetre én soknak érzem.

Szerintem sem egy egetrengető műről van szó.

 

2 órával ezelőtt, caseyjones írta:

Nem feltétlenül. Én is adtam már el csomó cuccot azzal a céllal, hogy nekem nem volt rájuk szükségem,

Hát akkor csak én vagyok ilyen profit orientált :D 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

6 órával ezelőtt, caseyjones írta:

Nagyon örömteli dolog lenne, ha a Szukits az összes ilyen könyvnek meg tudná vásárolni a jogait, és kiadná őket. De hát, álmodik a nyomor. :oops:

A legnagyobb hiánycikkek pótlása elvileg tervben van.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

4 órával ezelőtt, caseyjones írta:

Sky, egyébként te mint gyűjtő megveszel minden magyarul megjelent könyvet, vagy csak olyanokat, amelyek érdekelnek? 

Igyekszem az összeset beszerezni, amit tudok. Bár gyakorlatilag mindenféle SW regény érdekel. Érdekességképp még a Jedi-herceg sorozathoz hasonló borzalmakat is elolvasom.

 

2 órával ezelőtt, Nute Gunray írta:

Én szenvedtem vele, szerintem nem ér meg annyit. Ráadásul a fordítás sem konzisztens a Szukits fordításaihoz képest (lézerszablya... jaj).

Most olvasom Karen Traviss A Klónok Háborúja regényét. Ebben is vannak hasonlóan "érdekes" kifejezések.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 hour ago , Darth Sky said:

Igyekszem az összeset beszerezni, amit tudok. Bár gyakorlatilag mindenféle SW regény érdekel. Érdekességképp még a Jedi-herceg sorozathoz hasonló borzalmakat is elolvasom.

És olyanokat is, mint A Jedi hatalma meg egyéb nyalánkságok? :D Tudtommal az egy magyar hamisított regény, afféle szegény ember Thrawn-trilógiájának második része.

1 hour ago , Darth Sky said:

Most olvasom Karen Traviss A Klónok Háborúja regényét. Ebben is vannak hasonlóan "érdekes" kifejezések.

Fú, az számomra egy borzalom volt. Rengeteget szenvedtem vele, ráadásul totál eltért a filmtől. Tracey West változata sokkal élvezetesebb volt, és legalább hű maradt a filmhez.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

56 perccel korábban, caseyjones írta:

És olyanokat is, mint A Jedi hatalma meg egyéb nyalánkságok? :D

Én ott húztam meg a határt, mivel az Legends szinten sem hivatalos gyakorlatilag fan-fic. arról meg már írtam, hogy állok hozzájuk. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.