Ugrás a kommentre

Ősi Idők

Darth Revan9

Ajánlott hozzászólás

Hát ne haragudj Revan, de nekem ez úgy bűzlik, ahogy van. Oké elhiszem, hogy Lucas eredeti elképzelésében Bane előtt több Sith volt. De akkor is, az egy dolog hogy a Kettő szabályában a Jedik olyan simán elhitték Darovit-ról, hogy ő az a Sith Nagyúr, akit kerestek, és aki kivégezte Farfalláékat, de, hogy egy társuk állítását elintézzék annyival, hogy "ez meghibbant" egész egyszerűen b*romság. Ha valaki, akkor Yoda tuti kivizsgáltatta volna az ügyet.

Ha valóban, az eredeti lucasi koncepcióban is szerepeltek a Sith seregletek, akkor tuti, hogy neki valami sokkal kiforrottabb elképzelése volt, arról, hogy hogyan hitette el Bane a Jedikkel, hogy a Sith-ek kihaltak, és hogyan szereztek mégis tudomást a Kettő Szabályáról a TPM idejére. Mert a jelenlegi kánon úgy ahogy most van önellentmondás.

Igen, de Yoda Darovit meghibbanásakor még meg sem született. Mire már Jedi-mester lett addigra ez az ügy már rég le lett zárva. És Yoda mindig is más volt, mint a többi Jedi-mester Bane idejéből.

Lucasnak nem volt kiforrott elképzelése, hogyan hitette el Bane a Jedikkel, hogy a Sith-ek kihaltak, és hogyan szereztek tudomást a Kettő Szabályáról a TPM idejére. A választ megtaláltam a Wookie-n. Tökéletesen passzol és minden rendben van vele. Lásd lentebb.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Igen, de Yoda Darovit meghibbanásakor még meg sem született. Mire már Jedi-mester lett addigra ez az ügy már rég le lett zárva. És Yoda mindig is más volt, mint a többi Jedi-mester Bane idejéből.

Félreértettél. Darovit-ot természetesen az akkor élt (meglehetősen ostoba) Jedik kapcsán említettem. Yodát már ennek a Kibh Jeen-esetnek a kapcsán hoztam fel. Egyszerűen baromságnak tartom, hogy 160 évvel a 66-os előtt Yoda -vagy bármelyik másik mester- ne vizsgáltatták volna ki egy Jedi azon állítását, hogy a Sith-ek nagyon is élnek, és mindig ketten vannak hanem megelégedtek volna annyival, hogy "ez meghibbant".

Lucasnak nem volt kiforrott elképzelése, hogyan hitette el Bane a Jedikkel, hogy a Sith-ek kihaltak, és hogyan szereztek tudomást a Kettő Szabályáról a TPM idejére. A választ megtaláltam a Wookie-n. Tökéletesen passzol és minden rendben van vele. Lásd lentebb.

Elolvastam, és arra mondtam, hogy bűzlik az egész.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Félreértettél. Darovit-ot természetesen az akkor élt (meglehetősen ostoba) Jedik kapcsán említettem. Yodát már ennek a Kibh Jeen-esetnek a kapcsán hoztam fel. Egyszerűen baromságnak tartom, hogy 160 évvel a 66-os előtt Yoda -vagy bármelyik másik mester- ne vizsgáltatták volna ki egy Jedi azon állítását, hogy a Sith-ek nagyon is élnek, és mindig ketten vannak hanem megelégedtek volna annyival, hogy "ez meghibbant".

Elolvastam, és arra mondtam, hogy bűzlik az egész.

Nem ismerjük ennek a dolognak a 100%-os hátterét, hiszen csak egy szerepjáték kampányban volt benne eddig. Lehet, hogy az illető Jedi tényleg megőrült valamitől. Lehet, hogy olyan volt, mint C'baoth, vagy még nála is bomlottabb elméjű. Írni kéne erről a dologról regényt és akkor láthatnánk a dolgokat.

Szerkesztve: - Darth Revan9
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Félreértettél. Darovit-ot természetesen az akkor élt (meglehetősen ostoba) Jedik kapcsán említettem. Yodát már ennek a Kibh Jeen-esetnek a kapcsán hoztam fel. Egyszerűen baromságnak tartom, hogy 160 évvel a 66-os előtt Yoda -vagy bármelyik másik mester- ne vizsgáltatták volna ki egy Jedi azon állítását, hogy a Sithek nagyon is élnek, és mindig ketten vannak hanem megelégedtek volna annyival, hogy "ez meghibbant".

A 66-os parancsnak nem lehetett tudatában Yoda. Sőt, szerintem már maguk a Sithek is eléggé elfelejtődtek, abban az értelemben, hogy legendák szövődtek köréjük, amelyekről már senki nem tudta eldönteni, hogy mi igaz és mi nem. Főleg a laikus társadalom. Akkoriban egyszerűen már nem volt aktuális a "Sith-kérdés". A Jedik azt hitték, hogy a Ruusanon lezárult ez a hosszú, véres háborúkkal teli történet.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A 66-os parancsnak nem lehetett tudatában Yoda.

És kimondta, hogy tudatában volt??? Csak időbeli viszonyításnak mondtam a 66-ost! Ha azt mondtam volna, hogy 180 évvel Yavin előtt, akkor az lenne a probléma, hogy arról honnan tudott? :roll:

Sőt, szerintem már maguk a Sithek is eléggé elfelejtődtek, abban az értelemben, hogy legendák szövődtek köréjük, amelyekről már senki nem tudta eldönteni, hogy mi igaz és mi nem. Főleg a laikus társadalom. Akkoriban egyszerűen már nem volt aktuális a "Sith-kérdés". A Jedik azt hitték, hogy a Ruusanon lezárult ez a hosszú, véres háborúkkal teli történet.

Persze ez világos. De akkor is baromság, hogy egy legyintéssel elintézzék egy társuk állítását, még akkor is ha tényleg megbolondult az illető. Mert hát valaminek mégiscsak történnie kellett, amitől megbolondult.

Revan: majd ha valahol elmagyarázzák, hogy pontosan hogy is volt ez a dolog, majd elfogadom ezt a magyarázatot. Mert ebben a formában semmi értelme.

NorbiLordi: A Bane idején élt Jedik igen, ezért is tudták őket olyan simán átverni. De hat-hétszáz évvel később azért iszonyú nagy túlzás azt gondolni, hogy ki sem vizsgálnának egy ilyen állítást, csak azért, mert "hinni akarják, hogy a Sith-eknek végük". Ha tényleg hinni akarják, akkor annál inkább kivizsgálnák az ügyet, hogy biztosak lehessenek benne.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

És kimondta, hogy tudatában volt??? Csak időbeli viszonyításnak mondtam a 66-ost! Ha azt mondtam volna, hogy 180 évvel Yavin előtt, akkor az lenne a probléma, hogy arról honnan tudott? :roll:

Bocsi, csak nekem úgy jött le, hogy azt akarod mondani, "az már annyira közel van a 66-os parancshoz, hogy Yodának tudnia kellett a Sithekről."

Én azt szűrtem le, hogy az a bizonyos Kibh Jeen nem a Jedikhez tartozott akkor már.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hát ne haragudj Revan, de nekem ez úgy bűzlik, ahogy van. Oké elhiszem, hogy Lucas eredeti elképzelésében Bane előtt több Sith volt. De akkor is, az egy dolog hogy a Kettő szabályában a Jedik olyan simán elhitték Darovit-ról, hogy ő az a Sith Nagyúr, akit kerestek, és aki kivégezte Farfalláékat, de, hogy egy társuk állítását elintézzék annyival, hogy "ez meghibbant" egész egyszerűen b*romság. Ha valaki, akkor Yoda tuti kivizsgáltatta volna az ügyet.

Ha valóban, az eredeti lucasi koncepcióban is szerepeltek a Sith seregletek, akkor tuti, hogy neki valami sokkal kiforrottabb elképzelése volt, arról, hogy hogyan hitette el Bane a Jedikkel, hogy a Sith-ek kihaltak, és hogyan szereztek mégis tudomást a Kettő Szabályáról a TPM idejére. Mert a jelenlegi kánon úgy ahogy most van önellentmondás.

Kezdjük azzal, hogy Darovit esetén bizonyítékuk is volt a Jediknek. Üzenetet küldtek nekik arról, hogy a Sith Nagyurak egyike életben maradt és magatehetetlenül fekszik az Ambrián és egy Caleb nevű orvos kezeli. A Jedik pedig megtaláltak egy egykori Sith Tanítványt, aki őrülten vagdalkozott mindenfelé Valenthyne Farfalla fénykardjával és rejtélyes módon a többieké is ott volt a birtokában.

A társuk, aki akkor már nem is volt a társuk szavát azért nem hitték el, mert meglehet, sőt valószínű, hogy hazudik, manipulációnak szánt üres szavak. Ebből is látszik, hogy a Jedik mennyire nem hisznek a Sötét Oldal követőinek. És ez egyáltalán nem baromság, mint ahogy ezt mondod. Yodáék nem hitték azt, hogy meghibbant, egyszerűen csak nem hittek egy Sötét Jedi szavának. Ugyanis az ő szemszögükből a tények ennek ellentmondtak. Mindeddig a pillanatig nem tudtak a Kettő Szabályáról, a Ruusanig a Sithek pedig mindig sokan voltak, elképzelhetetlennek találták, hogy ez ne így legyen és hogy a Sithek a féktelen hatalomvágyukat lecseréljék arra, hogy évszázadokon keresztül az árnyékok között bujkálva bomlasszák a Köztársaságot úgy, hogy valószínűleg csak a haláluk után lesz eredménye. Meg ha már mindenáron Lucas elképzeléseit nézzük, már az EPII.-ben Dooku gróf gyakorlatilag elmondta az igazságot Obi-Wannak, hogy Darth Sidious irányítja a Köztársaságot, de nem hittek neki, hazugságnak, humbugnak tartották. Szóval ezzel a magyarázattal abszolút nincsen semmi baj.

Igazából a Jedik el akarták hinni, hogy ősi ellenségeik nincsenek többé, ezért nem foglalkoztak annyira vele.

Igen, ez is valószínű, de nem is volt bizonyítékuk a létezésükre.

Persze ez világos. De akkor is baromság, hogy egy legyintéssel elintézzék egy társuk állítását, még akkor is ha tényleg megbolondult az illető. Mert hát valaminek mégiscsak történnie kellett, amitől megbolondult.

Ezt honnan veszed, hogy megbolondult? Mármint Kibh Jeen?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Engem csak az zavar hogy Yoda azt mondja hogy "Always two there are..." Szinte soha sem voltak csak ketten, se az Új Sith Háborúk idején, se a Hideg Háborúban, se a Nagy Galaktikus Háborúban, se az első Jedi Tisztogatás idején, se a Jedi Polgárháborúban (mondjuk itt legalább a vezetőknél megfigyelhető volt valami ilyesmi). Ha jól tudom egyedül a Nagy Sith Háborúban voltak ketten, de az 4000 évvel Yavin előtt volt, azóta pedig nem ez volt a jellemző.

Gondolom azok után, hogy Darth Maulról valóban megbizonyosodtak, hogy egy Sith Nagyúr, már bátran kijelentették és tényként kezelték Kibh Jeen állításait, aki szó szerint ugyanezt mondta a halála előtt, éppen csak a Yodás akcentust kivéve, aki 900 év alatt sem tanult meg normálisan beszélni. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem is teljesen helytálló. remélem lesz erről valami regény is. Esetleg egy külön trilógia.

Ez szerintem se lenne rossz ötlet, az 1000 BBY és a Plagueis-regény között nem íródott egy EU-mű se. A Köztársaság utolsó ezer évének története meglehetősen hiányos, sajnos :( Pedig szerintem az egyik legjobb korszak, legalábbis nekem a kedvenceim közé tartozik.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Érződik, hogy ezt a Jeen-sztorit azért találták ki, hogy áthidalják az EU és a film közti ellentmondást. Szerintem elfogadható magyarázat.

Ez vele a bajom. Hogy egy fényévről bűzlik, hogy utólag hozzátoldott, vért izzadva beerőszakolt tömés. De jól van leszállok a témáról. Azaz igazság, hogy így közvetlen az Apokalipszis elolvasása után elég EU-ellenes hangulatban vagyok, lehet, hogy később objektívebben tudnék hozzáállni ehhez a kérdéshez, mint most.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ez szerintem se lenne rossz ötlet, az 1000 BBY és a Plagueis-regény között nem íródott egy EU-mű se. A Köztársaság utolsó ezer évének története meglehetősen hiányos, sajnos :( Pedig szerintem az egyik legjobb korszak, legalábbis nekem a kedvenceim közé tartozik.

A Darth Plagueisben említik ezt a Sötét Jedi Konfliktust, amúgy, ahogy sok más ilyen dolgot. :)

Ez vele a bajom. Hogy egy fényévről bűzlik, hogy utólag hozzátoldott, vért izzadva beerőszakolt tömés. De jól van leszállok a témáról. Azaz igazság, hogy így közvetlen az Apokalipszis elolvasása után elég EU-ellenes hangulatban vagyok, lehet, hogy később objektívebben tudnék hozzáállni ehhez a kérdéshez, mint most.

Miért, mi volt a bajod az Apocalype-el?

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A Darth Plagueisben említik ezt a Sötét Jedi Konfliktust, amúgy, ahogy sok más ilyen dolgot. :)

Lucenóra jellemző ez a sok-sok utalgatás, szerintem az íráskor segítségül hívja néha a Wookieepediát :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Igazából a Jedik el akarták hinni, hogy ősi ellenségeik nincsenek többé, ezért nem foglalkoztak annyira vele.

Vagy mivel semmi hír nem volt a Sithek felől, úgy gondolhatták, hogy valóban kihaltak. Mert ugye ha élnének, akkor kavarnák a ***t jó Sith módra. Vagy ilyesmi.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 2 héttel később...

Ezen a képen: http://images.wikia.com/starwars/images/f/fc/DarthRevan_DarthMalak_EGF.jpg Csak engem emlékeztet Darth Malak fénykardjának markolata a zygerriai energia korbácsok markolatára? http://images2.wikia.nocookie.net/__cb20111203050061/starwars/images/a/ab/QueenMirajShockWhip-SWE.png

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 3 héttel később...
  • 1 hónappal később...

Van a The Old Republic-ban egy olyan történeti szál, mely az úgynevezett Építőhöz kapcsolódik. Nem biztos, hogy ez az illető neve, csak ez maradt meg bennem. Állítólag ez egy olyan rakata, aki óriási veszélyt jelent a Galaxisra nézve és miatta kénytelenek a Jedik és a Sith-ek összefogni. Mit lehet tudni erről a rejtélyes rakatáról?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Van a The Old Republic-ban egy olyan történeti szál, mely az úgynevezett Építőhöz kapcsolódik. Nem biztos, hogy ez az illető neve, csak ez maradt meg bennem. Állítólag ez egy olyan rakata, aki óriási veszélyt jelent a Galaxisra nézve és miatta kénytelenek a Jedik és a Sith-ek összefogni. Mit lehet tudni erről a rejtélyes rakatáról?

Tudtommal nem építőnek hívják, hanem ő az Infernal One. Egy ilyen b*szott nagy rakata, legalább 3-szor akkora, mint az átlagos példányok és nagyon nagy hatalma van az Erőben, a Belsavison volt bebörtönözve, amikor valamilyen úton módon kiszabadult és ezért küzdöttek meg vele közösen, mert baromi erős. Le is győzték. Egyébként Soának hívják, és a Végtelen Birodalom idején ő jelölte ki magát a Korriban uralkodójának. És valami szörnyűséget tett, amiért több évtizedre bebörtönözték az Eternity Vaultba.

Szerkesztve: - KisKósa

Jól hangzik. Remélem lesz szó róla majd a Dawn of the Jedi-ben.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Jól hangzik. Remélem lesz szó róla majd a Dawn of the Jedi-ben.

Én speciel nem hinném, hogy lesz. Ez egy nagyon új terméke a TOR-nak, ami már a sok katyvasz miatt a joggal, meg minden, sem érni már berakni. De lehet tévedek, de szerintem nem szerepel, mert már az időrend sem stimmel, mert DotJ korábban játszódik.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.