Ugrás a kommentre

CustomStarWars


Rostás Norbert

Ajánlott hozzászólás

  • 2 héttel később...

Köszi a megerősítést Ody, Dzséjt! Akkor talán volt értelme dolgozni vele. Persze az ember alapvetően magának készíti a figurákat, de mint minden képzőművészeti dolog, (direkt nem használtam az alkotás szót :( ) ezek is akkor érik el céljukat, ha eljutnak a közönséghez, rajongókhoz, NEKTEK.

Legyen az egy festmény, modell, szobor, vagy akárcsak egy ilyen félamatőr custom figura, minden kézműves dolog arra van, hogy kényeztesse a szemünket, sőt, a rajongóknak talán még a lelkét is! Az oldalamon majd be is mutatom ezt a HK-47-est, meg lesznek majd hangminták a vicces kommentjeiből. Meg majd bemutatom a karaktert is, hogy aki egyelőre nem tudja hova tenni, ahhoz is közelebb kerüljön, és akkor talán nekik is megtetszik ez a robot, és megszeretik. Azt tudjátok, hogy őt lehet most összerakni a Build a droid szériában? Minden figura dobozába csomagolnak egy testrészt belőle az adott hullámban, és ki lehet a végén rakni belőlük ezt a robotot, de a kezét, mellrészét, meg 1-2 helyet nem csináltak meg rendesen, nem autentikus. Én az eredeti robotot vettem alapul, és bár nem olyan profi, mint a Hasbrós kivitel, de saját szerény eszközeimmel mégis jobban törekedtem az IGAZI HK visszadására, több-kevesebb sikerrel, mint ők.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Irígylésre méltó a lelkesedésed. :( Az egy dolog, hogy nekünk vagy bárki másnak tetszik-e, mert nem ez a lényeg, hanem az öröm, amit a készítésével átélsz, és utána mindig eszedbe fog jutni, amikor majd ránézel arra az adott alkotásra (én bátran használom ezt a szót). A többi már csak hab a tortán.

Nem így van? :(

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Jól néz ki ez a figura, ügyes vagy. Talán más méretarányban is lehetne customizálni. :( Próbálhatnál nagyobb méretarányban nem Star Wars figurákat is átalakítani. Mondjuk kimenni a Pecsába szombaton reggel ha van még piac és venni régi kacat figurákat nagyobb méretben és azokat átfaragni SW karakterekké. Persze ez is király, én is szeretem ezt a méretarányt...csak egy idő után kinövi az ember és mind nagyobb méretben szeretne dolgozni.

 

Szeretnénk még látni tőled sok custom alkotást...szóval hajrá.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Köszi Pildi. Persze, nekem is tetszik a custom figura készítés. Igazad van, öröm is, főleg, mire kész lesz! De addig jó sokszor félig levágja majd az ember az ujját a sniccerkéssel... :( Meg sokszor újra kell kezdeni a putty gyúrását, ilyenkor néha utálom az egészet, és odacsapom az asztalra, hogy kész, nem érdekel, ezt nem fejezem be, mert nehéznem tartom, vagy már fáj az ember gerince, ahogy ott görnyedsz felette. De ha végre kész, az jó érzés. :( Főleg, ha aranyos is lett, és jól sikerült.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Köszi Zééé! A nagy méretű dolgokat meghagyom neked, azoknak te vagy a mestere. Azok is jól néznek ki, de már nem valószínű, hogy keverni fogom, mert már van sok ekkora 3.3/4 méretű figurám, ők így homogének, főleg, hogy én jelenetekbe teszem őket, diorámát építek belőlük, és kilógna közülük egy nagyobb modell. Vagy pl. ezeket a KotOR figurákat egymás mellett tárolom, direkt egy nekik szánt polcon. Nem valószínű tehát, hogy átállok nagyokra, ugyanolyan nehéz egy kicsi figura elkészítése is, mint egy nagyé, sőt, ezeket sokszor a miniatűr ecsetvonások miatt akár nehezebbnek is mondanám, nagyon aprólékosan kell velük bánni. Jó ez így az olvasóknak is, nálad csodás modelleket tekinthetnek meg, nálam a Customstarwarson meg 3.3/4-es custom figurákat és történetüket. Legalább így mi ketten lefedjük az egész figura készítés témát, és életben tartjuk a Starwarst. :( És igérem lesz még sok, sorban teszem fel őket nektek szeretettel, kukucskáljátok mindig a frissítéseket! :(

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Kicsit valóban sokkal nehezebb készíteni. Festeni meg nem igazán tudok, illetve nem úgy ahogy szeretnék.

Én mostanában Bustokat "fél szobrok" próbálok készíteni, de még egyet sem fejeztem be, szóval te sokkal termékenyebb vagy. Én évente egy két figurát ha kihozok és már sokat mondtam. Lusta vagyok, ez az igazság.

 

A világ legjobb dolga a customizálás!!!! :(

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Alig várom az első bustodat! Na az már tényleg képzőművészet, azok az olvasók, akik pl. a Vajdahunyad vár előtt levő költők, tudósok, "nagy emberek" mellszobrait látták, tudják majd, hogy milyen iszonyat nehéz elkészíteni, kifaragni, lefesteni egy emberi arcot, minden figura talán legnehezebb pontját! Kemény fába vágtad a fejszéd Zééé, de ahogy ismerlek, tutira remek lesz. És egyátalán nem vagy lusta, már az idáigi munkáid is szebbek és jobbak, mint amit sokan tudnánk csinálni! Én bele sem mernék vágni. Különben mostanában én is "belustultam", kevesebb figut készítek. Egyrészt azért, mert már majdnem minden ötletemet megvalósítottam, másrészt azért, mert most már inkább a publikálásukra fordítom az energiámat. Meló mellett ez is sokszor nagy erőfeszítést igényel, de ezt most már te is tudod. Mindesetre a futó projectjeinket még mindkettőnknek be kell fejezni, úgy lesz kerek a történet!

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 4 hónappal később...

Sziasztok!

 

Láttátok esetleg mostanában a Customstarwarst? Váratlan helyzet adódott, mivel az Extra márciustól megszűnik, a helyét átvevő Dotroll viszont feleakkora tárhelyet biztosít, viszont azt előfizetésért... Miközben a webstatisztikájuk fél éve nem működik, de már dolgoznak rajta, és rövidesen elhárítják a hibát... szóval léptem.

Átköltöztem a freewebre, áttöltöttem a rengeteg 2 évem alatt az extrára feltett anyagomat az új helyre. Az oldal új címe: http://www.customstarwars.freeweb.hu

 

Nektek külön szólok a SAGA Fórum kedves Olvasóinak, hogy tudjátok a változás okát és tényét.

Látogassátok az oldalt továbbra is, ugyanazzal az odaadással készítem a dolgokat minden Starwarsos barátomnak!

Norbi

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ja és az előző hozzászólásból kifelejtettem: ha van IWIW-etek, csatlakozz a Ti is a most létrehozott CustomStarWars klubhoz! Jöjjünk össze rajongók, Star Wars-t kedvelő, -gyűjtő, -olvasó társaim a C.S.W. égisze alatt is, és tarsuk életben a legendát ezekben az ínséges időkben. :rock: Bár mostmár rövidesen kezdődik talán a CW 2. évad, mindenesetre túl sok starwarsos impulzus nem ér bennünket, ezért is dobok fel mindig valami cikket, képet, custom figurát, stb.

 

Csatlakozzatok hozzá!

Norbi

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 3 hónappal később...

sziasztok! Elég nehéz különféfe alkatrészekhez jutnom, Build a droid darabok kénének. Customozáshoz kéne, figurákat készítek a segítségükkel, amiket a Customstarwarsra szánnék. Tudnátok segíteni? Aki vett olyan figurát a kereskedőktől, amiben hátul egy droidalkatrészt talált, és nem kell neki, attól átvenném/megvenném/elcserélném a felesleges darabjait. Főleg gömbkupolás R2-es vagy R3 fejre lenne szükségem, színe mindegy, lehet átlátszó is, úgyis lefestem. Ezeken kívül kéne asztromechanikai droid bal láb, több is, kb 2 vagy 3, ezeknél is mindegy, melyik típus, milyen szín, stb, csak BAL láb legyen. Valamint kéne az 5D6RA7 sorozatszámú fekete robot bal és jobb keze, és az MBRA7 ezüstös szürke robot feje, és JOBB lába.

Kérlek titeket, segítsétek a munkámat. Ha nem akarod kirakni az egész robotot, mert nem akarod megvenni azt a sok figurát, amiből kinyerhetőek a darabok, gondolj rám! Ha nem akarsz cserélni, és a pénz opciót választod, ezzel csökkentheted a figurád árát is, annyival kevesebbe került neked, amennyit megbeszélünk az alkatrészért. Írjatok! Köszi!

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 11 hónappal később...

Kedves Olvasók! Segítene valaki 2 képet elkészíteni? Nekem nincs meg még a 3. évad, (bár láttam egy haveromnál sok részt,) viszont így nem tudok illusztrációként jeleneteket felhasználni a CustomStarWarson. Készítettem a 3. évad indulásának tiszteletére több aranyos kis custom asztromechanikai droid figurát, és szükségem lenne még 2 filmkockára! Elsőként a Papanoida báró lányainak elrablásának a részében van egy jelenet, amikor asszem a Jabbával tárgyal, és a palota hátterében a báró és fia közt látszanak a háttérben érdekes karakterek. Itt ezen az oldalon ti is kifigyigyeltétek, hogy van egy kocka, ahol látszik az a 2 fejvadász, akik segítettek a 2. évadban megvédeni Hondo bandája ellen azt a farmer falut. Na akkor látszódik a háttérben az Ahsoka asztrodroidja is ott a palota hátterében egy oszlop mellett, a 2 fejvadász közt nagyjából középen, de hátrébb, vagy legalábbis egy totál olyan asztroszer. Azt a pillanatot, amikor az a kis robot a legjobban látszik, valaki kapja már el nekem egy screenshottal, legyen kedves!

A másik kis robot akkor látszik, mikor az Anakin és Padme elküldik R2-t és 3PO-t gyümölcsért a piacra. Amikor mennek az utcán még odafelé, és vmin épp vitatkoznak, elmennek egy narancssárga asztromech mellett, és mikor túlmennek rajta, teljes alakos képpel lehet látni azt a kis robotot is. Mivel arról is csináltam az oldalon nektek kedves rajongóknak egy custom figurát, tök jó lenne azt a pillanatot is megfogni, kérlek kapja le valaki azt is nekem.

Ha bárki ráér pár percre, és elkapja ezt a két pillanatot, hálás szívvel fogadnám, az oldalra fel tudnám tenni az ünnepi cikkekbe illusztrációnak. Az emailem nyilvános, a CustomStarWars főoldalán a lap alján az elérhetőségnél be van linkelve, kérem szépen valamelyikőtök kedves segítségét! (De ha nem találja, itt is megadom ha kell.)

 

Előre is köszönöm!

Norbi

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Megvan a két kívánt fotó, Dzséjt pár percen belül küldte is, hálásan köszönöm neki! Következő frissítéskor alárakom őket a két cikknek, tök jó, hogy a TCW-ben többször is felbukkantak idáig, és most a 3. évadban is, így ezek a kis noname háttér droidok is érdekessé válnak, egy customozónak csemege! ;)

ha van kedvetek megtekinteni, és még nem láttátok, leírom nektek a 2 szóban forgó cikk elérési útvonalát, amiben kicsit bemutatom az érintett kis robotokat, és a cikk után megtekinthetitek, hogy próbáltam őket visszaadni custom figuraként, remélem tetszenek majd nektek. (a linkelő button nekem IE miatt kilóg a képből, nem tudtam használni.)

 

http://www.freeweb.hu/customstarwars/cartoon/narancs_clonewars_astromech.htm

 

http://www.freeweb.hu/customstarwars/cartoon/r7a7_astromech.htm

 

Dzséjt, ezer köszi! ha bármiben tudok én is neked majd segíteni, kérlek szólj!

Norbi

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

köszi "főnök"! Emberből vagyok, úgyhogy egy kis megerősítés mindig jól esik, végülis nem (csak) magamnak csinálom, ez egy informatív művészeti oldal, és ha elnyeri a munkám Ody tetszését is, az nekem öröm, köszönöm szépen a pozitív feedbacket!

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Dzséjt, vasárnap feltettem egy új cikket egy thug figuráról, és ahogy ígértem, a frissítéskor felraktam a tőled kapott 2 screenshotot is az alább belinkelt 2 robotot bemutató cikkecskébe, megemlékezve a nevedről pár baráti szóval. :) Ez a minimum, amivel megköszönhetem a baráti segítséget. Mindkét cikk picit részletesebb, színesebb lett általuk. Maximum respect, ahogy Ali G mondaná! ;)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szia Phobos, az elejét köszönettel fogadom, de a végére sajnos azt kell válaszoljam, hogy az a kép egy cimborámnál készült rólam, és az a szép kis LEGO gyűjtemény az az övé. :oops: Idegen tollakkal nem akarok ékeskedni, azon a képen csak ott vagyok, az érdem az dani barátomé. És az még csak egy apró töredéke a teljes LEGO gyűjteményének, brutál nagy járművektől tereptárgyakig, karakterektől repülőkig minden van neki. Kicsit irigyelem is érte, de mindent nem tudok, és nem is akarok gyűjteni, a Lego nálam kimaradt. Viszont a járművekre most én is rámozdultam, és elkezdtem dolgozni egy nabooi heavy stapon, ami SEHOL sincs még kiadva, senki sem csinálta meg idáig, én a Battle for Naboo játékban "ültem" rajta, marha új design, az egész forma rendhagyó, érdekes, de iszonyat nehéz. Az utolsó alkatrészig MINDENT én csinálok bele, nem egy létező jármű átfestése, átalakítása lesz, hanem minden egyes részét én csinálom műanyagból, puttyból, és háztartási dolgokból, kupakoktól flakonok egyenes részéig fogkefe darabtól minden, de a végeredmény reményeim szerint egy homogén, és nagyon eredeti custom jármű lesz! Egy új rovatot tervezek majd az oldalra, abba szánom, ez még a jövő, és titok. (Volt, eddig :pfff: )

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Akkor gratula a barátodnak a gyűjteményéhez.

A nabooi heavy stap-hoz, így képen megnézve mi is ez (nem hallottam még róla) elég nagy fába vágtad a fejszédet, de sok kitartást kívánok hozzá, nagyon jónak ígérkezik ez :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Dzséjt, vasárnap feltettem egy új cikket egy thug figuráról, és ahogy ígértem, a frissítéskor felraktam a tőled kapott 2 screenshotot is az alább belinkelt 2 robotot bemutató cikkecskébe, megemlékezve a nevedről pár baráti szóval. :) Ez a minimum, amivel megköszönhetem a baráti segítséget. Mindkét cikk picit részletesebb, színesebb lett általuk. Maximum respect, ahogy Ali G mondaná! ;)

Még egyszer szívesen. És jók lettek a cikkek. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

köszi "főnök"! Emberből vagyok, úgyhogy egy kis megerősítés mindig jól esik, végülis nem (csak) magamnak csinálom, ez egy informatív művészeti oldal, és ha elnyeri a munkám Ody tetszését is, az nekem öröm, köszönöm szépen a pozitív feedbacket!

Tényleg értékes és szép dolgot művelsz, ezt csak az elismerés hangján lehet illetni. Ennek legalább van értelme a mai világban, ami nagy szó.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 2 hónappal később...

Sziasztok! Múltkor elkövettem azt a hibát, hogy nektek nem szóltam, mikor egy komolyabb cikkel akartam az olvasókat megörvendeztetni, és elgondolkoztatni Pünkösd alkamából. Ezúttal nem mulasztom el, hogy az SWSaga kedves Olvasóinak is szóljak. Ez a cikk azért több, mint egy szokásos bemutató, mert mélyebb mondanivalót hordoz. Mondjuk én próbálok mindig picit többet adni, tehát nem csak a különböző forrásokból fordítok egy sw.com, vagy épp wikipedia kivonatot, hanem sokszor többet írok le, mint ami ott van. Hozzáírom a játékélményeimet, a tanulmányokból, olvasmányokból hozott infókat, és ha van, a mindennapos élethez kapcsolható üzenetét, mondanivalóját. És ebben a mostani karakterem, Hanharr, a wookie, példa értékű. Először is azért mert a Kotor2 szakított "a vuki jó" sztereotípiával. Bizony Hanharr "rossz". Őrült, pszichopata, sok mindent mondanak rá. De vajon ő a rossz, vagy a világ, ami kezdetektől körülvette, és alakította a sorsát? Mennyire tud az ember (a wookie) függetlenedni a neveltetésétől, a környezeti hatásoktól, a szociális helyzetétől, a társadálmi elvárásoktól, konvencióktól?

Lesz benne egy kis pszichológia, meg egy kis szociológia, de ne ijedjetek meg, még az ifjabb olvasók számára is érthető kereteken belül fog maradni az írás, így ajánlom még a fiatalabb SW rajongó barátaimnak is. Mindez azért érdekes, mert Hanharr nem a legismertebb karakter, s lám, még a Star Wars kisebb, nem annyira ismert karakterei is mekkora üzenetet képesek hordozni, akár a ma emberének is! Szeretettel ajánlom mindannyiotoknak, de tényleg kérem, hogy ne csak a screenshotokat, meg a végén magát a custom figurát nézegessétek meg, hanem a cikket is olvassátok végig.

http://www.freeweb.hu/customstarwars/kotor2/hanharr.htm

 

üdvözlettel:

Norbi

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.