Ugrás a kommentre

Videjó játékok


Dzséjt

Ajánlott hozzászólás

7 órával ezelőtt, Frenkie írta:

Pont az jutott eszembe hogy ezeknek a játékoknak az iróit el lehetne küldeni Hollywoodba tanácsadónak, mert mérföldekkel jobb, komplexebb történeteket írnak mint a legtöbb blockbusteré.

Nos igen. És akkor még vegyük hozzá azt is, hogy a legtöbb sztoriorientált játékban a döntéseid nyomán változik is (hogy milyen mértékben, az egy más kérdés) a történet, így az írók gyakorlatilag nem is egy konkrét sztorit dolgoznak ki (ahogyan egy film esetében kell), hanem ennek többféle verzióját. Ezek persze nem minden esetben működnek ugyanolyan jól, sokszor érződik, hogy vannak köztük olyan verziók, amelyek jobban kidolgozottak, de azért mindegyik rendben van.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

11 órával ezelőtt, pb69 írta:

Nos igen. És akkor még vegyük hozzá azt is, hogy a legtöbb sztoriorientált játékban a döntéseid nyomán változik is (hogy milyen mértékben, az egy más kérdés) a történet, így az írók gyakorlatilag nem is egy konkrét sztorit dolgoznak ki (ahogyan egy film esetében kell), hanem ennek többféle verzióját. Ezek persze nem minden esetben működnek ugyanolyan jól, sokszor érződik, hogy vannak köztük olyan verziók, amelyek jobban kidolgozottak, de azért mindegyik rendben van.

És éppen ezért nem bölcs dolog egy videojáték íróit egy film írójával összevetni. Eleve, míg egy filmen szerencsés esetben egy ember dolgozik, addig ezeken a videojátékokon még szerencsés esetben is egy csapatnyi ember munkálkodik. Sőt egy olyan komplex játék esetén, mint mondjuk a Witcher 3 minden sztoriszálon más-más író csoportok dolgoznak. Nem fair összevetni a kettőt.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • Ody Mandrell megnyitotta a topikot
  • 2 héttel később...

Közben a Detroit: Become Human-t másodszorra is végigtoltam. Döbbenet mennyire más a játék ha más válaszokat adunk. Már alig várom hogy harmadjára is nekikezdjek. Ezúttal megpróbálom úgy végigvinni, hogy minden fontosabb fő és mellékszereplő életben maradjon. Az első végigjátszásnál egyébként úgy a sztori két-harmadánál meghalt az egyik fő karakterem. Először el se akartam hinni :D Most a másodiknál már jobban megúsztam, de a mellékszereplők itt is hullottak mint a legyek. Mondjuk direkt az erőszakosabb irányba toltam a sztorit.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2018. 07. 06. - 12:18, JakeSully írta:

Frenkie , ezt mintha te írtad volna :D 

Egyetertesz a cikkel? :)

https://m.logout.hu/cikk/miert_a_playstation_4_a_legjobb_valasztas_ma_a_gam/teljes.html

Igen, mintha én írtam volna és magamról. Köszi. Amúgy teljesen egyetértek vele.

 

 

 

A Horizon Zero Dawn-ban sokáig leszünk a faluban? Rost már kiképzett, bementem a faluba ahol buli van és mindenhova be kell mennem de őszintén szólva már nagyon unom. Mennék ki.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 1 hónappal később...

Legfeljebb pletykát olvashattál, mert a Rockstar sosem jelentett be PC-s változatot. Amire esély még mindig van, nem lenne meglepő, ha a GTA 5-höz hasonlóan itt is később készülne el a PC-s változat, ugyanakkor az is beszédes, hogy a mai napig nem volt erről szó a Rockstart oldaláról.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Uncharted 4: A Thief's End

 

Egyértelműen a sorozat legkiforrottabb és legminőségibb darabja, ami bekerült a kedvenceim közé. Kifogástalan látványvilág, filmsztorikat lepipáló történet, szerethető és jól kidolgozott karakterek, remek játékmechanika, hosszú játékidő és hihetetlen akciójelenetek, valamit rejtvények. Míg az 1. rész a legnagyobb jóindulattal is egy tisztes iparosmunka lett, úgy fejlődött tovább a franchise, és lett részről-részre egyre jobb, letehetetlenebb. Mindaz, amikért az előző részeket komáltam, itt is megjelentek, minden, ami korábban jó volt, megmaradt. Ugyanakkor, mindezek mellé olyan bővítések kerültek bele, amik kizárólag a játék előnyére váltak. Gondolok itt az új lopakodós gyilkolás módjára (amit főleg az 1-2-ből hiányoltam nagyon), vagy az autóvezetésre. A részletesség lenyűgöző (főleg a lakásban játszódó fejezeteknél), le a kalappal a készítők előtt. És olykor a nehézség is kihívást jelentett, igaz, a választható 4 szintből a 3-ason mentem. Bár ez a játék sem igazi open-world, a 4 rész közül ez áll a legközelebb hozzá. A karakterek interakciói is jópofák játék közben. A prológus után kíváncsi vagyok, merre halad tovább a széria...

Spoiler

...Nate és Elena lánya, Cassie lesz az új főszereplő, és a szülei csak mellékkarakterek lesznek, mint Sully vagy Sam? Ennek látnám értelmét. Vagy továbbra is Nathan marad a főszereplő?

 Szóval, első osztályú játékélmény, csillagos 5-ös! :) Hogy gyorsabban teljen az idő a Shadow of the Tomb Raider megjelenéséig, lehet, hogy rámászok a Uncharted: The Lost Legacy-re.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Uncharted 4

Spoiler

Szerintem nem fogják megjátszani, hogy Cassie lesz a főszereplő, legalábbis mostanában nem. Túlságosan Tomb Raider utánérzése lenne az embernek. Pedig nekem is tetszene egy olyan irány, amiben Cassie a főszereplő, Nate meg átveszi Sully szerepét.

De a Naughty Dog már pedzegette, hogy inkább a Lost Legacy-hoz hasonló önálló epizódokban látja a sorozat jövőjét. Ha erre az útra tévednek, akkor kérek egy Sully-s epizódot, ami az 1970-es vagy 1980-as években játszódik. :D 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Arra én is befizetnék. :D De jöhetne a fiatalabb Nate és Sam kalandjairól is valami, esetleg egy Elena spin-off. Van itt még lehetőség bőven. :) Egyébként nem hülyeség, hogy az önálló epizódokban látják a sorozat jövőjét (engem mindenképp érdekel), bár nem tudom, hogy a The Lost Legacy-nek milyen volt a rajongói/anyagi fogadtatása.

A TR sorozattal való hasonlóság szerintem már így is kellően erős, egy női főszereplő nem sokat osztana, szorozna rajta. Főleg, hogy a TLL-ban is Chloe és Nadine a főszereplők. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem feltétlen a játékmenetére gondolok, hanem arra, hogy egy sírfosztogató fiatal lány lenne a szülei nyomdokaiban. Ez az alapkoncepció azért eléggé a Survival-trilógia Lara Croftjára hajaz, pláne ha ehhez hozzávesszük a szinte egy az egyben kopizott játékmenetet. Chloe és Nadine azért mások, mert nem fiatal nőkről van szó. Nadine 30-35, Chloe 40-50 éves, ráadásul alapjukban eléggé elütnek Miss Crofttól. Plusz ők ketten együtt kalandoznak a The Los Legacy-ban.

Annak amúgy eléggé pozitív volt a fogadtatása. Nem lett olyan nagy, mint az A Thief's Endé, de egy spin-offhoz képest jól fogadta a közönség. Amit felróttak neki, hogy elég rövid, illetve érződik rajta, hogy a Naughty Dog számára ez afféle útkeresés volt.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2018. 08. 10. - 11:22, Bomarr írta:

Nem annyira ismerem az extra kiadást de ha csak nem jár egy rakás remek DLC-vel akkor kihagyom.

Lesz egy Red Dead Redemption 2 Special Edition 26 ezerért Ps4- re :)

A CSOMAG TARTALMA:

- Red Dead Redemption 2 játékszoftver 
- nyomtatott világtérkép 
- bankrabló küldetés és búvóhely a banda számára (DLC) 
- fekete foltos telivér (DLC) 
- talizmán és medál játékbónuszok (DLC) 
- játékmenetbónuszok, pénzjutalmak és engedmények (DLC) 
- Nuevo Paraiso pisztolyhős öltözet (DLC) 
- további fegyverekhez való hozzáférés (DLC)
Szerkesztve: - JakeSully
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2018. 08. 10. - 20:12, Darth Riddick írta:

Korábban azt az infót olvastam, hogy idővel PC-re is érkezik... ez akkor kacsának bizonyult volna?

Ezt én is olvastam pár hete, de azóta semmi jelét nem láttam, hogy igaz lenne, szóval most szomorú vagyok... főleg az előző gameplay vidi óta... :(

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én csak javasolni tudom a konzol beszerzését. Egyrészt, számos elsőosztályú játékélménytől fosztottam volna meg magam, ha nem szerzek be egy PS-t (pl. Horizon Zero Dawn, The Last of Us, Uncharted széria, God of War, de lehetne még sorolni jó néhány exkluzív játékot, amik PC-s megjelenése nagyon valószínűtlen). Másrészt, szerintem anyagilag és technikai szempontból is jobban megéri a konzol. Kifejezetten játékra van szabva, nem kell beállításokkal/frissítésekkel bajlódni, stb. Ha tegyük fel, veszel egy PS-t, azt utána évekig tudod majd használni akár a legújabb játékokhoz is, maximális grafikával, a lehető legoptimálisabban. Tapasztalataim szerint, egy PC-t sűrűbben kell fejleszteni ugyanehhez az eredményhez (nálam legalábbis így volt), ami bőven többlet költség. 125 ezerért már kapsz egy PS4 Pro-t, de használtan még olcsóbb (90-95 ezer), hogy a korábbi PS4 verziót ne is említsem. Ennyiből szerencsés esetben összeállítasz egy közepes PC-t, ami messze nem nyújtja ugyanazt a teljesítményt. Bár a játékokat meg kell vásárolni, én már PC-n is így tettem annak idején, vagyis számomra ez nem jelent plusz kiadást. Arról nem is beszélve, hogy BD lejátszóként is hibátlan.      

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

12 órával ezelőtt, Bomarr írta:

Hmm..... kicsit túlárazottnak érzem, de még meggondolom. Te ezt veszed?

Még gondolkdom, hogy várjak e a Black Friday akcióig, ami a megjelenés után pár hét múlva lesz. 

Előző években is voltak akár 30, 40 %os akciók az új játékokra is egyes helyeken... :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 3 héttel később...

Megemlékeznék egy kicsit a régi NES -es játékokról. :)

Igen, volt nekem kiskoromban, sokat is játszottunk vele az unokatesóimmal - meg a szüleimmel is. ;)

Ha az emlékezetem nem csal, a NES -es játékok korszaka nálam 2001 körül kezdődött, és egészen az általános iskola kezdetéig, azaz 2005 -ig kitartott, utána jött a PC világa. De az egy másik történet.

Sok Nintendos játékkal játszottam, az elmúlt napokban nosztalgiáztam kicsit, és megkerestem azokat a játékokat, amikkel régen játszottam. A YT -on találtam is sok régi klasszikusra. Meg is említenék közülük párat, amivel régen nagyon, nagyon - de tényleg nagyon :P- sokat játszottam.

 

- Super Mario

Hát hogyne kezdeném az egyik olyan játékkal, ami sokaknál klasszikus? Kiskoromban imádtam máriózni, ahogy egyre jobban belemélyedtünk a játékba, annál jobban élveztük. Fantasztikus élményben volt részem akkor, és néha még ma is játszok online.

Képtalálat a következőre: „super mario bros NES”

 

- Huston's Adventures Island

Talán azért volt nálam az egyik nagy kedvenc, mert hasonló volt mint a fentebb ecsetelt SMB. A játék kalandos, ahol pókokkal és egyéb szörnyekkel kellett megküzdenünk. A zenéje - különösen amikor csak ugrálnunk kell a bónuszrésznél - az egyik legjobb része a gamenek. :)

Kapcsolódó kép

 

- Lode Runner

Erre a játékra sajnos már nem annyira emlékszem, de régen tetszett a játék. Nem volt nagy játék, de az egyszerűsége és a találékonysága magával ragadott. :)

Kapcsolódó kép

 

- Duck Hunt

Hát ezt ki nem hagynám a listából! :D Még ma is emlékszem, ahogy az unokatestvéreimmel irtottuk a kacsákat a vezetékes fegyónkkal. És a kutya... :lol:

Képtalálat a következőre: „Duck hunt NES”

 

- Ice Climber

Hú, de mennyire húzott fel engemet ez a játék... sokszor, ha mondhatom. :D Ha jól emlékszem, pont a jég volt mindig a problémám, dehát ez van. A játék remek amúgy.

Kapcsolódó kép

 

- Battle City

Igen! Ez volt számomra - a máriós mellett - a JÁTÉK!!! Amikor multiztunk, remek élményt nyújtott. Az egyik legjobb játék, amivel rövid életem során játszottam.

Kapcsolódó kép

 

- Track and Field

Legyen már egy sportos játék is a listámon. :D Régen ezt is nagyon szerettem, remek játék, remek szórakozást nyújtott. Persze volt foci, baseball, sőt talán még golf is, de ez volt az igazi számomra: távolugrás, futás, magasugrás stb. Tiszta olimpiai hangulat. :D

Kapcsolódó kép

 

Ezek lennének számomra a maradandóak. Persze volt Tetris is, sőt volt SW is - de lehet rosszul emlékszem, űrhajós volt az tuti, de lehet nem SW -s. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A Mass Effect 3-ban a geth drednótos küldetés után van hogy egy Shep-Jimmy féle teleportálgatás is összejön. :D

 

 

Szerkesztve: - Rog
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Vaó! Bár már rég játszottam vele (ahhoz képest, amennyit játszottam vele anno :D ) nekem úgy rémlik, hogy nálam mindig ott állt, ahol. Bár lehet, hogy csak nem tűnt fel Kanan James különleges képessége. :) 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nálam többször is előfordult. Azt már nem tudom hogy pontosan mivel lehet előidézni. Akkor biztos nem jelentkezik amikor a küldi után a CIC-ből rögtön a hangárba liftezünk. Ha eszembe jut mindig oda viszem először a kömendört hogy ne találkozzak azzal a hibával. Ám feledékenység miatt olykor mégis megesik hogy a legalsó szintre ereszkedés előtt ide-oda felvonózgatunk az emeletek között és akkor már van esély arra hogy Jimmy a kijelölt placca helyett a szerelgetős asztalánál álldogál.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Akkor nálam ezért nem jelentkezett még. Én minden küldi után először lemegyek, ott átváltom Shep ruháját hétköznapibbra (pl. ha az admirálissal vagy nagykövetekkel csicsergek egy küldi előtt, akkor előtte mindig a tiszti egyenruhát adom rá, és ezt leveszem róla a legénységgel való beszélgetéskor), és onnan indítom a legénység szemléjét, így általában Jimmel és a pilótával szoktam kezdeni. Aztán a végén a kabinba érve megint beöltöztetem a kövi küldetésnek megfelelően Mr. Shepardot.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.