Ugrás a kommentre

2x03 - Children of the Force


Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

Először is. Ezt a sorozatot HD -ban kellene nézni. Fantasztikus lehet a látvány. Ebben a részben is olyan dolgok voltak, hogy csak tátottam a szám. A gunga város éjszakai látképe egyszerűen meseszép volt még így ebben a gyenge verzióban nézve is. Az epizódban annyi minden történt, hogy még átgondolni is sok. :( Nekem nagyon tetszett, a kezdő hármasból tényleg a legjobb részt láthattuk.

 

A kezdet, ahogy Kósa is írta, kicsit sántított de ennyi megengedhető a narrációnak. Yularen poénján kifeküdtem. :) Aztán jött Bane és Sidious nagyjelenete. A sith már itt remekel, a szokásos görnyedt testtartását a kezének összekulcsolásával egészíti ki, ami meglepően életteli karakternek állítja be. Imádom az ilyen kis nüánszokat az SW -ben. Bane igazi zsoldos módjára viselkedik, aki először mintha sajnálatot mutatna a gyerkőcök iránt, ám nem sokkal később már a pénz az első. Tényleg nincs lelkiismerete ennek a Durosinak.

 

A Jedi templomos rész a közös meditálás miatt volt lenyűgöző. Így képzelem a Jediket. Ez egy olyan probléma volt, amit együtt tudtak csak kibogozni. Bár érdekesek Yoda szavai a Glee Anselm -ről, mert ezzel kapcsolatban egy elveszett gyermeket említ akin már nem lehet segíteni. Vajon ki lehet ő?

 

Tetszettek a kis gyerek mentő epizódok. Obi Rodián míg Anakinék a Naboo -n tették a dolgukat. Rodia világán a kidolgozottság szemet szúrt. Míg anno a Bombad Jedi -ben senkit nem lehetett látni a városban, most annál inkább (kiegészülve droidokkal). Jó látni, hogy a Köztársaság segítsége újra beindította az életet a bolygón. az apróságok nagyon jók voltak itt is. A droid aki tankolni készült Obi vadászát, vagy maga Obi, aki majdnem nekiment egy ártatlanul bóklászó droidnak. Azt is remek dolognak tartom, hogy betekinthettünk egy fiatal Erő-érzékeny lény Jedik által történő megszerzésébe. Bár igaz, hogy most Bane öltözött be lovagnak, de gondolom ez normális esetben is hasonlóan megy (leszámítva persze a hipnotizáló szerkezetet). Szörnyű lehet elszakítani egy ilyen kis gyermeket az anyjától (persze főleg az anya számára).

 

A gunga város és látkép valami eszement szép volt! Nem beszélve Bane elfogásáról, ami szintén remekül kivitelezett. Bár Bane nagyon cool karakter, de azért az ilyen jelenetekből látszik a gyengesége is és ez jó. A vallatása ami ezután jött, az önmagáért beszél. Meg is érdemelte azok után amit Ropal -al művelt.

 

A kellemes jelenetek sorát gyarapította Anakin Obi és Mace szóváltása a háborúról és a jelentési kötelezettségről Palpatine felé. Ezt a jelenetet több szempontból is nagyszerűnek tartom, de főleg a az átfogóbb kontextus miatt. Itt még elviccelik a dolgot, pedig ez egy sarkalatos pont lesz Anakin és a Jedik viszonyának megromlásában. Mindenesetre Obi reagálása óriási volt! :) Egyre inkább kedvencemmé válik a karakter.

 

Ezt a vonalat erősíti Anakin és Palpatine beszélgetése. Ahogy már többen írták, Palpi kirekesztése Ahsoka felé hatalmas. Mintha azon gondolkodna, hogy küldhetné el a francba. :D Ahsoka arckifejezése is árulkodó.

 

Mint egy betetőzése a sötét hangulatnak maga Mustafar. Én másokkal ellentétben nem bánom a feltűnését mert Sidious titkos laboratóriumának nem is lehetne jobb helyet találni. Így arra a kérdésre is választ kapunk, hogy az EPIII -ban miért pont ide küldte a szepi vezetőket. Másrészt azért is illik a karakterhez a helyszín mert magát a poklot formázza meg. A vörös szín ami már eddig is feltűnt az első két epizódban itt fajsúlyosabban kap szerepet. Én ezt a darkos hangulatnak tudom be, szerintem ez is a koncepció része.

 

Meg kell még említeni Bane újabb csapdáját, ami után stílszerűen újabb kalapemelés jár a fejvadásznak. Obi az állomáson is elemében van amikor beszól Windunak, hogy most aztán beleléptek. :D

 

A végére egy apróság. Anakin és Ahsoka indulása a Mustafarra nagyon Jedi visszatér szerűre sikeredett.

 

Remek rész volt, ezért is írtam róla ennyit! Remélem az évad tartja továbbra is ezt a színvonalat mert eddig nagyon jó!

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Glee Anselm a nautolik bolygója, azaz a másik kissrác akit megmentettek.

Gondolom rajta már kipróbálták azt a masinát azért érzik, vagy azért, mert már ő a Mustafaron volt... :roll:

De volt egy harmadik gyerek is Fisto fajából. Ő hova lett?
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

És legalább azt is láthattuk, milyen nehéz dolga van egy galaxisbeli anyukának, amikor kérik tőle a gyermekét a Jedik. OK, Bane szélhámos volt, de ha Obi-wan kérte volna, az elválás akkor sem lehet sokkal jobb. De ott biztos dicsőség volt, ha Jedivé nevelték az ember gyermekét (bár én az enyéimet nem adtam volna oda :|).

Szerintem én sem, Jediség nélkül is válhat a gyerkőcökből nagyszerű ember, bármennyire is dicsőségnek számít. Szegény anyák honnan tudhatnák, hogy nem fogják-e esetleg a következőt épp így elvinni? Ha már az egyik gyerek Erő-érzékeny, a másik is lehet.

 

EBár érdekesek Yoda szavai a Glee Anselm -ről, mert ezzel kapcsolatban egy elveszett gyermeket említ akin már nem lehet segíteni. Vajon ki lehet ő?

Nekem fura, hogy Yoda mester ilyen hamar lemond egy Erő-érzékeny gyerekről, ahogy itt tette :roll: Nekem ebből az tűnik ki, hogy a nagyobb jóért fel lehet áldozni másokat, nálam ez nem igazán fér össze a Jedi-morállal. Max. úgy mondhatna le róla, ha azt érzi, már nem él, akkor nincs miről beszélni.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nekem fura, hogy Yoda mester ilyen hamar lemond egy Erő-érzékeny gyerekről, ahogy itt tette :roll: Nekem ebből az tűnik ki, hogy a nagyobb jóért fel lehet áldozni másokat, nálam ez nem igazán fér össze a Jedi-morállal. Max. úgy mondhatna le róla, ha azt érzi, már nem él, akkor nincs miről beszélni.
Pedig erre nem egy eset volt a filmekben is, és az első évadban is (Jedi Crash).
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

De volt egy harmadik gyerek is Fisto fajából. Ő hova lett?

Nem volt harmadik. Az volt az a gyerek, akit megtaláltak a Mustafaron. Talán úgy értette Yoda a szavait, hogy most már késő elindulni, hogy megmentsék, mert őt már elkapta Bane.

Szerkesztve: - KisKósa
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem volt harmadik. Az volt az a gyerek, akit megtaláltak a Mustafaron. Talán úgy értette Yoda a szavait,hogy most már késő elindulni, hogy megmentsék, mert őt már elkapta Bane.

Hmm.., ez lehet, nekem jobban bele is fér abba, amit a Jedikről gondolok.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem volt harmadik. Az volt az a gyerek, akit megtaláltak a Mustafaron. Talán úgy értette Yoda a szavait, hogy most már késő elindulni, hogy megmentsék, mert őt már elkapta Bane.
Szerintem is erről van szó.
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hmm.., ez lehet, nekem jobban bele is fér abba, amit a Jedikről gondolok.
Egyébként nem mondtak le a gyerekekről, hisz megmentették őket. :roll: Még azt a kicsit is akit Bane elrabolt és Yoda szerint már elveszett.
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Még valami a fejembe jutott. Volt a epizódban egy olyan rész, mely azt feltételezi, hogy Palpatine tervei, nem egészen Anakin köré fonódnának.

Szerintem Anakin sohasem volt Palpatine hatalomátvételi törekvéseinek elengedhetetlenül szerves része. Nem rá építette a Jedik kipusztítását és a Birodalom megalkotását, hanem a klónokra és a Szenátorokra. Anakin csak egy bónusz volt, amit el akart érni, örülhetett is a sikerének, hogy megszerezte, de ha nem jött volna össze, akkor nem dőlt volna dugába minden, csak más lett volna a tanítvány, illetve a Jedi Templom és Mustafar ellen nem Vader ment volna, csak klónok. Ezért fér bele ez a terv, afféle vésztartalék, ha a háború elhúzódna (lehet, hogy ő nem tervezte hosszú időre, de volt néhány véletlen külső hatás, ami meghosszabbíthatta, pl. a mozifilmben is mondja Dooku, hogy a Huttok Köztársasághoz történő csatlakozása miatt tovább fog tartani a háború, mint akarják).

 

Nekem fura, hogy Yoda mester ilyen hamar lemond egy Erő-érzékeny gyerekről, ahogy itt tette :roll: Nekem ebből az tűnik ki, hogy a nagyobb jóért fel lehet áldozni másokat, nálam ez nem igazán fér össze a Jedi-morállal.

Pedig ez mindig is így volt, ahol Oldi is írta, Yoda az ep5-ben feláldoztatta volna Luke-kal Hanékat is. Talán ez is lett az egyik vesztük, hiszen annyira a nagyobb jót nézték, hogy már nem értették, hogy az az egyénekből épül fel. Elveszett számukra az egyén fontossága. Qui-Gon éppen ezért volt ellentétes személyiség, hiszen ő látta, milyen fontos lehet az egyén a nagyobb jóban. Más Jedi, köztük Obi-Wan is hátra hagyta volna Jar Jart vagy Anakint. Nos, mind tudjuk, mi alakult volna akkor másképpen, már akkor is, ha csak Jar Jar nem tart a Jedikkel.

A másik dolog ezzel kapcsolatban meg az, hogy Yoda pusztán következetes volt. Azt nem tudták megérezni, hová viszik a gyerekeket. Ha a szülővilágukon már nem érzékelik őket, akkor a Galaxisban csak úgy elég nehéz valakit megtalálni, hiszen több millió bolygó jöhet szóba.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Egyébként nem mondtak le a gyerekekről, hisz megmentették őket. :roll:

De csak azért, mert Anakin ügyes volt, nem a tanácstagokon, a nagy fejeseken múlt :P

 

Pedig ez mindig is így volt, ahol Oldi is írta, Yoda az ep5-ben feláldoztatta volna Luke-kal Hanékat is. Talán ez is lett az egyik vesztük, hiszen annyira a nagyobb jót nézték, hogy már nem értették, hogy az az egyénekből épül fel.

Így volt, ami nem feltétlenül jelenti azt, hogy ez a teljesen morális és helyes út :| Igen, belegondolva, ez a gondolkodás is hozzájárulhatott a vesztükhöz, nem voltak már olyanok, mint amilyennek egy Jedinek lennie kellett.

 

Az ep5-ös példa is inkább azt mutatja, hogy nem volt egészen helyes feláldozni őket, főleg, hogy ott Hanék azért tudtak magukra vigyázni (vagyis pont ő nem, de nem haltak meg), Luke nem veszett oda a világos oldal, stb. számára, hogy lelépett Yodától, utólag tudjuk, hogy nagy hiba lett volna őket veszni hagyni Felhővárosban, és különben is, a jövő mindig mozgásban van, még Yoda sem tudhatja előre, hogy valóban bekövetkezik-e, amit lát előre :P Na mindegy, már kicsit elkanyarodtunk a témától :P

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Így volt, ami nem feltétlenül jelenti azt, hogy ez a teljesen morális és helyes út :| Igen, belegondolva, ez a gondolkodás is hozzájárulhatott a vesztükhöz, nem voltak már olyanok, mint amilyennek egy Jedinek lennie kellett.

De nem is írta senki, hogy ez helyes volt, vagy a Jediktől ez jó :P Nem jó, de sajnos, ez volt már a helyzet, rá is fáztak :roll:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

De volt egy harmadik gyerek is Fisto fajából. Ő hova lett?
Én nem is a harmadik, hanem inkább a negyedik gyereket keresem. Sidious négy gyerek elrablását rendelte meg, és semmi infót nem kapunk arról, hogy közben módosította volna a megbízást háromra, márpedig Yodáék csak három gyereket éreztek veszélyben. :roll:

 

Szerintem Anakin sohasem volt Palpatine hatalomátvételi törekvéseinek elengedhetetlenül szerves része. Nem rá építette a Jedik kipusztítását és a Birodalom megalkotását, hanem a klónokra és a Szenátorokra. Anakin csak egy bónusz volt, amit el akart érni, örülhetett is a sikerének, hogy megszerezte, de ha nem jött volna össze, akkor nem dőlt volna dugába minden, csak más lett volna a tanítvány, illetve a Jedi Templom és Mustafar ellen nem Vader ment volna, csak klónok. Ezért fér bele ez a terv, afféle vésztartalék, ha a háború elhúzódna (lehet, hogy ő nem tervezte hosszú időre, de volt néhány véletlen külső hatás, ami meghosszabbíthatta, pl. a mozifilmben is mondja Dooku, hogy a Huttok Köztársasághoz történő csatlakozása miatt tovább fog tartani a háború, mint akarják).
Végül is lehetett ez így, csak azért ér minket, kétkedőket, meglepetésként, mert az Ep 1-3 nagyon Anakinra van fókuszálva, és személy szerint én eddig nagyon azt gondoltam, hogy Anakin nélkül semmiképp sem sikerülhetett volna Sidious terve, ergo ő végig elsősorban vele számolt.

 

Egyébként nagyon jó Indy párhuzamok sorát kaptuk, amikor Bane indult volna a holokronért, aztán Windu nagyon meggondolatlanul maga lépett a tettek mezejére (bár ez még inkább Anakin-párhuzam az Ep2 végével :|), és ezzel egyből beindította a holokron védelmi és a hajó megsemmisítő szerkezetét, majd amikor sikerült az utolsó pillanatban megszerezni a holokront, és éppen csak átcsúsztak a lezáródó ajtó alatt, épp úgy nyúlt vissza a fénykardjáért, mint Indy az ostoráért szokott. :P

Szerkesztve: - Pildi
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én nem is a harmadik, hanem inkább a negyedik gyereket keresem. Sidious négy gyerek elrablását rendelte meg, és semmi infót nem kapunk arról, hogy közben módosította volna a megbízást háromra, márpedig Yodáék csak három gyereket éreztek veszélyben. :roll:
Azt hiába kerested, Bane-nek már nem volt ideje mind a négyet leszállítani, mert ugye menet közben elkapták.
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Azt hiába kerested, Bane-nek már nem volt ideje mind a négyet leszállítani, mert ugye menet közben elkapták.
Vagyis azért nem érezték veszélyben lévőnek, mert ugyan még a jövőről beszélünk, de a jövőbe már beleépült, hogy hármat lesz ideje Bane-nek elkapnia (sőt, egyet már el is vitt), így csak hármat kell keresniük? Ez csak azért sántít nekem kicsit, mert eddig mindig azt vallotta Yoda, hogy a jövő mindig mozgásban van. Ha viszont mozgásban van, akkor érzeniük kellett volna, hogy négy gyerek volt a célpont, mégha a végén Bane-nek nem is volt ideje megszereznie. Szerkesztve: - Pildi
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nagyon jó rész volt. Ha a második évad végi tartja ezt a keményebb vonalat, akkor nem csak technikailag de komolyságát tekintve is messze az első évad felett lesz a milyensége.

 

Azért az milyen durva, hogy az elején amikor Cade Bane hipertérbe ugrik, Anakin lassan és mérgesen utána néz majd hátratett kézzel elballag mint Vaderként a Birodalom visszavág végén. Palpatine meg milyen undorral méregeti Ashokát. :roll:

 

Most először érzem azt, hogy a 22 perces bontás kevés. Az első évadnál még megfelet, de most hogy komolyabb lett a történetvezetés, hát igencsak elkélne a 30 perces részenkénti hosszúság.

 

Jól rész volt és nem bántam meg, hogy kivártam a 720p HD változatot. Sokkal jobb a technikai kivitelezése a második évadnak. Dúsabb lett a helysznek kivitelezése, az egész látványvilág összetettebb, minden jelenet zsúfolásig tele van látnivalóval.

Szerkesztve: - Zééé
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Sőt még nyer, egy Jedi tanonccal kevesebb :|

Bár a jövőt ismerve, ők annyit nem számítottak, még nagyon kicsik... Erről jut eszembe, hogy a 66-os parancsnál ilyen kicsiket is megöltek... :roll:

Bizony az ilyen kicsikkel is végeztek.

 

Nekem nem nagyon jönnek be ezek a tervek a kölykökkel. Nekem ez túl EU-s. :P Ez valahogy nem az a SW érzés ami a jediket körbeveszi.

Az egész TCW EU. :P

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Jó rész volt, de most először éreztem, hogy baromi rossz helyen tört meg a trilógia. Szerintem ezt a három részt egybe kellett volna leadni, mert így pont az ív közepén szakították félbe az egészet, ráadásul a felvezető események sem egy az egyben úgy kerültek be, mint ahogy azt az előző héten a levezetésben láttuk.

 

A gyerekek sorsa nálam sem tiszta. 4 erőérzékeny gyerek volt veszélyben elvileg, végül még is csak 3-mal találkoztunk, fura. Pildit támogatom ezügyben.

 

Nekem tetszett Sidious terve, egyből Mara Jade ugrott be. Szerintem Sidious nem feltétlenül a háború ellenségeiről beszél, hanem a háború utáni helyzetről, ahová beépítené ezeket az Erővel felruházott porontyokat, és így a szenátorok nem szegülhetnének neki ellen. Mondom, tiszta Mara Jade effektus (bár ő EU, tudom jól).

 

Amit még kiemelnék, azok a mustafari jelenetek. Hátborzongató volt látni a díszleteket, nagyon erőteljesen az EpIII-ra emlékeztettek. Pl. az a folyosó, amelyhez hasonlóban csapkodta Anakin és Obi-wan a kék kardját a falaknak, vagy a hajó landolózónájáról levezető világos színű talapzat, mind-mind a végső párbajra emlékeztettek.

 

Ja és még valami: nekem nem volt Out of Character Sidious, szerintem elég aljas volt ebben a részben is. Palpatine-ként pedig Ashoka lenézése és kizárása elképesztő volt, csodálkozom, hogy ez Anakinnek nem tűnik fel (bár ráncolja a szemöldökét egy picit).

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nagyszerű, fantasztikus epizód volt. :roll::|:P

Bane szökését gyorsan elrendezték. Elég ügyes volt.

A Jedi gyerekek elrablásánál is ügyeskedett. Rodiánál jól lerázta Obi-vant. A Naboon szerencsére már nem bírt Anakinékkal.

A vallatása durva volt Jedikhez képest. De kénytelenek voltak ilyen sötét eszlözökhöz folyamdni a gyerekek érdekében.

Coruscanton Palpi elég gonoszul viselkedett Ahsokával szemben. Látszik, hogy Ahsoka csak plusz zavar a képben.

A Mustafaron elég gonosz volt azért. Remélem a magyar szinkronban már nem lesz hiba a hangjával úgy mit az 1. évadban.

Bane jól becsalta a csapdába Obi-vant és Mace-t. A második szökése bravúrosabb volt, mint az első.

Mustafaron fura volt, hogy ugyanúgy nézett ki a bázis, mint az EP3-ben Sidi droidjai is elég gonoszok: a gyerekeket használták pajzsnak. Szerencsére a gyerkőcök megmenekültek. Egyébként mind nagyon nagyon aranyosak voltak.

Összességében véve 10/10. Az eddigi legjobb epizód a sorozatban.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nagyon sok minden történt ebben a részben, fura is volt, mert szépen adagolták, nem tűnt zsúfoltnak.
Nekem is ez az érzésem volt már először is, és most sokadjára megnézve még inkább. Zseniálisan rakták össze, mindenre jutott kellő idő.
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ez csak azért sántít nekem kicsit, mert eddig mindig azt vallotta Yoda, hogy a jövő mindig mozgásban van. Ha viszont mozgásban van, akkor érzeniük kellett volna, hogy négy gyerek volt a célpont, mégha a végén Bane-nek nem is volt ideje megszereznie.

Most, hogy írod, nekem is eszembe jutott a negyedik, és valóban, itt még kéne vele foglalkozniuk.

 

Mondom, tiszta Mara Jade effektus (bár ő EU, tudom jól).

Igen, azért is került lentebb szóba Mara. És pár hsz-sal lentebb szerepelt már, hogy a TCW is EU :| Csak nem azonos szintű :roll:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.